Dolník Erzsébet

A szlovákiai magyar oktatási rendszer
idôszerû kérdései – 1997

Olvasva Dr. Kötô József tanulmányát az erdélyi anyanyelvû felsôoktatás és intézményépítés kérdéseirôl, ismét igazolva látom azt a tényt, hogy a trianoni békediktátum által szétszabdalt magyarság szinte azonos gondokkal küszködik minden utódállamban. Nem egyenlôek ugyan a társadalmi-politikai-gazdasági feltételek, de a problémák hasonlóak.

Azt, hogy a mûvelôdés, az iskolaügy, a felsôoktatás stratégiai kérdés, a nemzetrész megmaradásának kérdése, felismerte mind a kisebbségi sorsba kényszerített magyarság, mind az ôt megsemmisíteni igyekvô hatalom. Mert ne áltassuk magunkat, a cél mindig is az anyanyelvû oktatás megszüntetése volt, a kulturális és mûvelôdési intézmények mûködésének meggátolása által a többségi nemzet asszimilálni kívánta az új ország határain belül rekedt magyar nemzeti közösséget.

Ha összehasonlítjuk a Romániában és Szlovákiában élô magyarság anyanyelvû oktatási rendszerét ért támadásokat, látható, hogy bár kisebb-nagyobb fáziskülönbséggel, de szinte egyforma módszereket alkalmazva, újabb és újabb erôszakhullám söpört végig iskoláinkon, oktatási intézményeinken. Ez a hasonlóság fôleg a kommunizmus, majd az 1989-90-es társadalmi változásokat követô években vált egyértelmûvé.

Jelenleg a két országban megvalósult különbözô irányú politikai fejlôdés következtében – talán elôször – merôben ellentétesnek látszik a magyarság helyzete. Míg Erdélyben az RMDSZ-nek a választásokon elért sikeres szereplése jóvoltából lehetôvé válik, hogy megváltoztassák a magyarságot diszkrimináló tanügyi törvényt, a magyar egyetem (egyetemek) létérôl vitázzanak, addig Szlovákiában iskoláink puszta létéért kell elkeseredett harcot vívnunk.

Egyetértünk Dr. Kötô József megállapításával, ami nemcsak Erdélyre, hanem a szlovákiai magyar nemzeti közösségre is érvényes, miszerint: "Felemelkedésünk alapja a 2000. év küszöbén csakis a kimûvelt fôk közösségének megteremtése lehet, amelyet egy önkormányzásra épülô, minden szintet és ágazatot felölelô, világi és felekezeti, anyanyelvi oktatási hálózat szavatolhat, s ezt az önálló magyar egyetem léte teljesítheti ki." Ahhoz, hogy ezt a feladatot teljesíthessük, meg kell ôriznünk magyar óvodáinkat, iskoláinkat és meg kell hiúsítanunk a hatalmi önkénynek iskolarendszerünk megsemmisítésére irányuló tervét.

A szlovákiai magyar oktatási hálózatot a magyar tannyelvû óvodák, alapiskolák és gimnáziumok, szakközépiskolák és szakmunkásképzôk alkotják. Az alapiskolákkal és gimnáziumokkal ellentétben, a szakközépiskolák és szakmunkásképzôk tannyelve már részben szlovák. Bár a törvény lehetôséget nyújtana arra, hogy minden tantárgyat magyar nyelven tanítsanak, a hivatalnokok önkényes döntései és részben az ún. közös igazgatású (szlovák és magyar osztályokkal rendelkezô) középiskolák tantestületeinek összetétele következtében fôleg a szaktantárgyak közül egyeseket rendszerint államnyelven oktatnak.

Az 1996/97-es tanévben Szlovákiában 234 egésznapos, 24 félnapos önálló magyar óvoda mûködik, valamint további 100 közös igazgatású óvodában vannak magyar osztályok. A magyar nevelési nyelvû óvodai osztályok száma összesen 525. Sajnálatos, hogy bár van érdeklôdés az egyházi óvodák iránt, az illetékes hivatalok akadékoskodása következtében eddig csak egy magyar egyházi óvodát tudtunk létrehozni. Minden tanévben a magyar nemzetiségû óvodás gyermekeknek átlagosan 23-24 %-a szlovák óvodába jár, s ezek többsége már nem kerül magyar iskolába.

Az alapiskolák esetében hasonló a helyzet. Legutolsó adataink szerint a magyar nemzetiségû iskolaköteles gyermekek száma 56 840, ebbôl 43 897 jár magyar tannyelvû alapiskolába, tehát a magyar gyermekek 22,77%-a nem részesül anyanyelvû oktatásban. Ebben a tanévben 123 teljes szervezettségû (1-8 évfolyamos) és 152 ún. kisiskolában (1-4 évfolyamos) folyik magyar nyelven az oktatás, ezen felül 31 közös igazgatású iskolában vannak magyar osztályok. (A magyar tannyelvû osztályok száma 2105). Az alapiskolák közül öt teljes szervezettségû és 4 kisiskola (1-4 évfolyamos) tartozik csak az egyházi iskolák közé. A magyar egyházi iskolákban 866 magyar gyermek tanul.

A magyar gimnáziumok és szakközépiskolák száma évek óta alig változik. Jelenleg 12 önálló magyar és 8 közös igazgatású (szlovák és magyar osztályokkal rendelkezô) gimnáziumban, 4 önálló magyar és 20 közös igazgatású szakközépiskolában, valamint 8 önálló magyar és 21 közös igazgatású szakmunkásképzôben tanulhatnak a magyar fiatalok. A 8 önálló szakmunkásképzôbôl 4 magániskola.

A múlt iskolaévben a magyar nemzetiségû gimnazisták 19,98%-a járt szlovák tannyelvû intézménybe. A legmostohább helyzetben a szakközépiskolákat és szakmunkásképzôket látogató magyar diákok vannak (a szakközépiskolás diákok 36,80%-a, a szakmunkástanulók 52,20%-a tanul szlovák nyelven).

Szlovákiában az egyetemi, fôiskolai képzés kizárólag szlovák nyelven folyik. A magyar pedagógusképzést eddig (bár nem kielégítô módon) a nyitrai székhelyû Pedagógiai Fôiskola biztosította, s magyar tanszék mûködik még a pozsonyi Komensky Egyetem Bölcsészkarán is.

Az új felsôoktatási törvény életbelépésével párhuzamosan a nyitrai Pedagógiai Fôiskola átalakult Nyitrai Konstantin Egyetemmé, melynek keretében az egyetem statútuma szerint nincs magyar, sem más, ún. nemzetiségi tagozat.

Eddig – mivel a törvény külön nem szabályozta – léteztek a fôiskolán ún. magyar csoportok, melyek keretében a hallgatók számára legalább részben magyar nyelvû elôadásokat, szemináriumokat biztosítottak. Az új egyetemi statútumnak a nemzeti kisebbségek pedagógusképzésére vonatkozó kiegészítô fejezete (a napokban vitatja meg az egyetem szenátusa) leszögezi: az egyetem állami intézmény, melyben nincs semmiféle nemzetiségi tagozat.

A magyar hallgatóknak is szlovák nyelven kell felvételi és államvizsgát tenni, szlovák nyelven folynak az elôadások és a szemináriumok, szlovákul kell megírni s megvédeni diplomamunkájukat is, s az ún. részvizsgák többségét is szlovák nyelven kell letenni. Ilyen egyetemi felkészítés után valóban kérdéses, mennyiben nevezhetô magyarnak a pedagógushallgatók végzettsége. Az ország többi egyetemén, fôiskoláján az oktatás kizárólag államnyelven folyik.

Elsôsorban a magyar pedagógushiány enyhítése érdekében alakultak Komáromban és Királyhelmecen ún. városi egyetemek, ezek azonban az új felsôoktatási törvény értelmében megszüntethetôk. Komáromban a gyôri székhelyû Apáczai Csere János Tanítóképzô Fôiskola, a soproni Benedek Elek Óvóképzô Fôiskola és a kecskeméti Kertészeti Fôiskolai Kar konzultációs központja mûködik, Királyhelmecen pedig közgazdász-menedzserképzés folyik. Az oktatást nappali tagozaton a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem biztosítja. Királyhelmechez tartozik még a sárospataki Tanítóképzô Fôiskola Kassán létrehozott konzultációs központja is.

Ezt a korántsem teljes és kielégítô magyar iskolarendszert akarja a jelenlegi kormányzat tovább gyengíteni s végsô soron megszüntetni. Törvények és rendeletek sora szûkíti mindjobban mozgásterünket, s félô, hogy a diszkriminatív intézkedések hatására mûvelôdési és oktatási intézményeink elsorvadnak.

Ez a folyamat világosan nyomon követhetô Meciar harmadik kormányának megalakulásától napjainkig. Bár Csehszlovákiában az ország megalakulása óta többször tettek kísérletet a magyar iskolarendszer felszámolására, ez a kormány fogalmazta meg elôször kormányprogramjában, hogy nemzetállamot épít, s támogatja a kétnyelvû, ún. alternatív oktatás bevezetését a magyar iskolákban.

A kormányprogramot követô elsô – és nemzeti létünket legsúlyosabban érintô – jogszabály a Szlovák Köztársaság államnyelvérôl szóló törvény, melyet a Magyar Koalíció az alkotmánybíróság elé terjesztett, mert több cikkelyét alkotmányellenesnek tartja, elsôsorban azért, mivel a Szlovák Köztársaság Alkotmánya biztosítja a polgárok szabadságát és egyenlôségét méltóságukban és jogaikban, a nyelvtörvény ezzel egyben kiszorítja a kisebbségek nyelvét a hivatalos nyelvhasználatból és a közéletbôl.

Az államnyelvrôl szóló törvény elfogadása hatályon kívül helyezte az addig érvényes hivatalos nyelvrôl szóló 428/1990-es törvényt, de helyette új, a kisebbségek nyelvének használatát szabályozó törvényt nem dolgoztak ki. Az így keletkezett jogi vákuum lehetôséget adott arra, hogy az állami hivatalnokok különbözô jogsértô intézkedéseket hozzanak a magyar iskolákkal kapcsolatban. Iskoláink számára legsúlyosabb következményekkel a nyelvtörvény 4. cikkelye 3. bekezdésének önkényes értelmezése jár, mely kimondja, hogy "az egész pedagógiai dokumentációt (ügyvitelt) államnyelven kell vezetni." Erre hivatkozva rendelték el, hogy a magyar iskolákban a tanterveket, osztálynaplókat, osztálykönyveket, jegyzôkönyveket stb. kizárólag szlovák nyelven kell vezetni, s így kaptak gyermekeink Csehszlovákia megalakulása óta elôször a legtöbb magyar iskolában is kizárólag szlovák nyelven kitöltött félévi bizonyítványt. (A helyzet iróniája, hogy a szlovákok által sokat szidott, ún. Horthy-rendszer is lehetôvé tette, hogy az akkori szlovák iskolákban kétnyelvû bizonyítványokat állítsanak ki.)

A magyar iskolák léte szempontjából rendkívül veszélyes a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium által kiadott, a pedagógusok szakmai és pedagógiai alkalmasságáról szóló rendeletének módosítása. Ennek értelmében 1996-tól azok a pedagógusok, akik nem szlovák tanítási nyelvû intézményben szereztek képesítést, csak akkor taníthatnak szlovák iskolákban, ha szlovák nyelvtudásukat valamely felsôoktatási intézményben letett eredményes nyelvvizsgával igazolják. A magyar tannyelvû iskolákra ez a rendelet nem érvényes, az itt tanító pedagógusoknak nem kell az oktatás nyelvébôl (tehát a magyar nyelvbôl) vizsgát tenniük. Ennek eredményeképp a magyar tannyelvû iskolákban mind több a magyarul nem tudó vagy a magyar nyelvet rosszul beszélô szlovák pedagógus. A következmény természetesen az, hogy ezek a tanárok nem is tanítják tantárgyaikat magyar nyelven.

A szlovák anyanyelvû pedagógusok beszivárgását a magyar oktatási intézményekbe elôsegíti az iskolaszékek (iskolatanácsok) jogkörét szabályozó, Az iskolák államigazgatásáról szóló 542/90-es számú törvény módosítása. A törvény eredeti formájában elôírta, hogy az iskolaigazgatókat csak az iskolaszék jóváhagyásával lehetett kinevezni és leváltani tisztségükbôl. A módosítás után az iskolaigazgatók indoklás nélkül kinevezhetôk és leválthatók, ami politikai tisztogatásokat tesz lehetôvé.

A törvény módosítása után a magyar igazgatók közül sorra leváltották azokat, akik szembeszálltak a hatalommal, nem vállalták a kétnyelvû, ún. alternatív oktatás népszerûsítését, részt vállaltak a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége munkájában, nem adtak ki kizárólag államnyelven írt bizonyítványokat stb. A leváltások tovább folytatódnak, s ennek következtében kerülnek sokszor a magyar iskolák élére a hatalommal szemben lojális szlovák pedagógusok.

A közvetlen hatáson túl a kormány politikai nyomásgyakorlásra is felhasználja a törvényt. Ismételten tudtára adja az igazgatóknak, hogy amennyiben ellenállnak a magyar iskolákat sújtó rendelkezéseknek, ha védik iskoláikat, netán szimpatizálnak valamely demokratikus, tehát ellenzéki párttal, mozgalommal, bármikor elveszíthetik tisztségüket, hiszen megokolás nélkül leválthatók igazgatói tisztségükbôl.

A magyar iskolák tanulóit természetesen további rendeletek is sújtják, többek közt a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma által a múlt évben módosított 79/1991-es számú miniszteri rendelet a középiskolai felvételi vizsgákról.

Eddig a középiskolákba jelentkezô tanulók az oktatás nyelvébôl és matematikából tettek felvételi vizsgát. A módosítás értelmében minden középiskolában kötelezô felvételi vizsgát tenni szlovák nyelv- és irodalomból. A szlovák középiskolába felvételizô diákok tehát továbbra is két tantárgyból vizsgáznak, a magyar középiskolákban azonban más a helyzet. Az érvényes rendeletek értelmében egy napon csak két tantárgyból tehet vizsgát a tanuló, a középiskola igazgatója tehát két rossz között választhat:

– Mivel szlovák nyelvbôl kötelezô a felvételi, további tantárgyként vagy magyar nyelvbôl, vagy matematikából vizsgázik a diák. Ebben az esetben vagy az oktatás nyelve (az anyanyelv), vagy a matematika szorul ki a felvételi tantárgyak közül; mindkét eset káros következményei kézenfekvôek.

– Két napig tart a felvételi vizsga, s a diák három tantárgyból vizsgázik (szlovák nyelvbôl, magyar nyelvbôl és matematikából), ami a magyar diákok hátrányos megkülönböztetését eredményezi, hiszen nagyobb teljesítményt kell nyújtaniuk ahhoz, hogy felvegyék ôket a középiskolába, mint szlovák társaiknak, ez pedig alkotmányellenes intézkedés.

A legsúlyosabb csapásra azonban csak most készül a hatalom – nevezetesen az új közoktatási törvény elfogadására. (Bár idôközben a kormány legiszlatív tanácsa elutasította a miniszterasszony által kidolgozott tervezetet, röviden ismertetem a törvény lényegét, mivel a veszély csak elodázódott, de nem szûnt meg.) A tervezet értelmében minden magyar iskolában kötelezô lenne a szlovák nyelv és irodalom mellett a nemzeti azonosságtudatot megalapozó történelmet és földrajzot, valamint a testnevelést államnyelven (szlovákul) oktatni. A szakközépiskolákban és szakmunkásképzôkben ezen felül szlovákul kellene tanítani minden szaktantárgyat. Ha ez bekövetkezik, lényegében megszûnik a magyar szakközépiskolák és szakmunkásképzôk hálózata. A kormányzat nemzeti türelmetlenségre valló magatartását jellemzi pl. O. Nemcok oktatásügyi államtitkár ez év márciusában a járási és kerületi hivatalok elöljáróihoz írt körlevele, melyben arra ad utasítást, hogy ezeket a tantárgyakat kizárólag szlovák nemzetiségû pedagógusok oktassák. Levelében ezen felül javasolja, hogy azok a szlovák tanítók, akik olyan iskolákban tanítanak, melyek székhelyén a magyarság részaránya meghaladja a 40%-ot, külön személyi pótlékot (anyagi juttatást) kapjanak. Ez már egyértelmûen etnikai elven történô megkülönböztetést jelent.

Ez a néhány – bár kétségkívül a legsúlyosabb – intézkedés is elegendô ok arra, hogy a szlovákiai magyarság egységes, határozott ellenállást tanúsítson. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy meglevô intézményeinket megsemmisítsék, hiszen az itt élô magyarság mûveltségi szintje, mely köztudottan rendkívül kedvezôtlen, egyenes arányban függ ezek lététôl.

A magyarság kedvezôtlen mûveltségi megoszlásának okai között szerepel több olyan tényezô, mint a kitelepítés, lakosságcsere, deportálás, reszlovakizáció is, ami egészében kedvezôtlenül befolyásolta a magyarság társadalmi összetételét – a legfontosabb ok azonban a nem kielégítô iskolahálózat. A népszámlálási adatok hûen tükrözik ezt az áldatlan állapotot.

Ha összehasonlítjuk a szlovák és magyar lakosság mûveltségi szintjét, a következô eredményt kapjuk: a magyar lakosság 39,5%-a rendelkezik alapfokú végzettséggel, míg a szlovák lakosságnak csak 27,1%-a. Jelentôs a különbség az érettségivel rendelkezô szakmunkások között is; a magyar lakosság 0,9%-a sorolható ide, míg az országos átlag 1,7%. A gimnáziumi érettségivel rendelkezô magyarok részaránya magasabb az országos átlagnál, de a szakközépiskolai végzettséggel rendelkezô magyar lakosok száma ettôl jelentôsen elmarad. Rendkívül súlyos a helyzet a felsôfokú végzettséget illetôen. Míg Szlovákia lakosságának 5,8%-a rendelkezik egyetemi, fôiskolai diplomával, a magyar lakosságnak csak 2,9%-a.

Meglévô oktatási intézményeink védelme tehát a legégetôbb, legsürgôsebb feladat, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg távlati céljainkról sem. Számunkra is egyértelmû, hogy amíg nincs teljes, önálló magyar iskolarendszer, melynek szerves részét képezi egy önálló magyar egyetem, addig mindig fennáll a lemorzsolódás, az asszimiláció veszélye, addig nem következhet be pozitív változás a szlovákiai magyarság iskolai végzettség szerinti megoszlásában sem.

Ma tehát Szlovákiában nem az a kérdés, hogy egy vagy több magyar egyetem létezzen a szlovák felsôoktatási intézmények mellett, hanem az, hogy milyen módon gátoljuk meg létezô iskolarendszerünk megsemmisítését. Ugyanakkor legalább ilyen fontos biztosítani a magyar pedagógusképzést, s felkészülni – ha erre a legcsekélyebb lehetôség is mutatkozik – egy több karból álló önálló magyar egyetem létrehozására. Az elmúlt években több koncepció is elkészült, megvalósításuknak azonban útját állta a politikai akarat hiánya, s az is biztos, hogy míg ez a kormánykoalíció irányítja az országot, legcsekélyebb reményünk sem lehet ez irányú elképzeléseink valóra váltása tekintetében.

Politikai pártjaink és a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség felelôssége tehát elsôsorban ráébreszteni nemzeti közösségünk minden tagját arra, hogy nem elég tiltakozni a közvetlen veszély, a pillanatnyi jogsérelmek ellen, hanem ugyanilyen fontos kivívni a jogot az egyetemalapításra, megteremteni ehhez a jogi kereteket és szakmai feltételeket. Ezzel meg tudnánk állítani azt a folyamatot is, ami eddig inkább Erdélyre volt jellemzô, most pedig a szlovákiai magyarságot sújtja – a tehetséges diákok és szakemberek külföldre (elsôsorban Magyarországra) áramlását. Míg Erdélyben az egyetemalapítás folyamata megkezdôdhet, Szlovákiában ehhez elôbb meg kell teremteni a politikai feltételeket. Ez pedig a következô választásokig elôttünk álló rövid egy év feladata.