magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VI. ÉVFOLYAM - 2000. 3. (21.) SZÁM - Szórványstratégia - nemzetstratégia
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


dr. Szathmáry Lajos

Gyakorlati hozzászólás
a magyar szórványügyhöz
*

A magyar szótárnak ezt a szavát: szórvány jegyezze fel minden ember magának, minden magyar közéleti férfi vésse be lelkiismeretébe, mert a magyar fajra nézve jelent akkora veszedelmet, mint a tüdôvész, a vérbaj, vagy akár az alkohol.

Magyar szórványok alatt azokat a kisebb-nagyobb csoportjait értjük fajtestvéreinknek, akik elszórtan, ritkított formában, rendesen nyelvhatárok szélén, de beékelten idegen nyelvû népek között is, élnek.

Az ilyen magyar csoportoknak szórványi helyzete nem csak az úgynevezett végvidékeken van, amint ezt általában a közfelfogás tartja, hanem lehet az ország belterületén is, a városokban, falvakban, tanyákon, szóval mindott, ahol a magyar népközösségébôl kiszakítva más nyelvû népek között kénytelen élni.

Az utolsó tizenöt év alatt a magyarságot ért gazdasági csapások szinte népvándorlásszerûen felkavarták és mozgásba hozták a magyar nép tömegeit, munkást, iparost, kereskedôt, szellemi munkást egyaránt, és megindultak a gazdaságilag erôsebb városok, ipari centrumok, fôleg a Regat felé.

Bucuresti, Galati, Braila, a petróleumvidékek csak úgy szívták be a magyarság ezreit az eddigi tömött soraiból, és sodorták szórványi helyzetbe. A sors véletlen játékától függ ezután, hogy visszatér-e még, vagy ott marad, és ha ott marad, bekapcsolódik-e egyházának életébe, ha ilyen van ott, vagy gyermekében megszûnik fajának tagja lenni?

A boldog békeévekben sem volt nagyvonalú szórványmunka. Egy-két egyesület tûzte ki programjába, tevékenykedett is, de országosan megszervezett mentômunka nem volt.

Kisebbségi sorsba való sodortatásunk után sok egyéb magyar bajunkkal együtt a szórványügy is hatványozottabb formában jelentkezett, és most már korlátozott teljesítôképességünk mellett, az anyagi eszközöknek szinte a teljes hiánya miatt kétségbeesetten kérdezzük, hogy mi lesz most?!

S addig sem jutottunk el még, hogy felderítsük szórványainkat, hogy számba vegyük, és áttekintô képet alkossunk magunknak.

Most, amikor a szórványügyet a magyar közéleti munka asztalára tesszük konzultálás és gyógyítás céljából, mea culpát, mea maxima culpát kell kiáltanunk az egész magyar társadalom felé úgy vissza, mint most szemtôl szembe.

Közéleti küzdelmeinkben rengeteg erôt pazaroltunk el a részletfeladatokra, miközben igen sok fôbaj között a szórványügy rendezését is elhanyagoltuk.

A természetes halál és ennek kórokozói ellen orvosaink seregeivel védekezünk, de hol vannak az orvosai a szinte ilyen arányban pusztuló szórványi magyarságnak?!

Ha gazdag nép volnánk, azt kívánnám, hogy miként a gyarmati szolgálatra, a szórványainkba is sok-sok kiképzett szórványi misszionáriust küldjünk ki, mert a mai magyar közszolgálat ezt a feladatot nem tudja elvégezni részben azért, mert arra képtelen, részben pedig azért, mert azt nem vállalja.

Vannak és voltak szerencsés kivételek, mintaszórványok, amelyekben a mentômunkán túlmenô építômunka folyik, sôt megjelentek - fôleg egyházi körökbôl - a szórványügy szellemi munkásai, a magyar szórványkataszter munkálatainak az úttörôi.

A boldog békeévek rendszeres szórványgondozását elaltatta az a tudat is, hogy a magyarság kárpótolva volt a másik oldalon történô felszívódásért, amit tagadhatatlanul végzett is a magyar Genius nagy vonzóerejével minden erôszak és kényszer nélkül.

Tisztelt Szakosztály! Méltóztassanak megengedni, hogy ennél a gondolatnál egy pillanatra idôzzek.

A magyar asszimiláció nem ismerte az erôszakot, legalább mint rendszer az nem jelentkezett. Alulról felfelé törô jelenség volt a felé a társadalom felé, amelyet a magas politikai iskolázottság vezetett, a jogrend, a közéleti tisztaság, az emberi szabadságjogoknak szabad érvényesülése töltött meg, és a modern jogállam eszközeivel igazgatott a közjólét útján.

Utalok már a rendi világra, amikor 1638-ban Alba Iulián Gelei Katona István ref. püspök román nyelvû nyomdát állít fel, és abban Fogarasi István fordításában az Újszövetséget, a zsoltárokat nyomtatja ki román nyelven az eddigi cirill betûs könyvek helyett; I. Rákóczi György fejedelem elrendeli istentiszteleteken a román nyelv használatát. Lugojon Barcsai Ákos lugoji bán támogatásával, Fagarason pedig Lorántffy Zsuzsanna adományából román tannyelvû iskola létesül, abban az idôben, amikor a román fejedelemségekben román nyelvû iskola nemigen volt.

A magyar liberalizmus már a rendi világban így teremti meg a román irodalmi nyelvet!

Aztán így folyt ez a késôbbi évszázadokban is.

Merem állítani, hogy e tekintetben nem ismerte a protekcionizmust saját fajával szemben. Ennek kiáltó bizonyítékai Uileacul de Câmpie, Uroiu, Folt, Bobâlna, Rapoltul Mic és az a sok-sok száz más magyar szórvány, amelyekben még a világháború elôtt már kihalt a magyar élet, elnémultak a harangok, és ma már csak templomromok beszélnek a megszûnt magyar életrôl.

Van a magyar asszimilációnak egy éppen ma sokat vitatott és részben a Banatot érintô része, a sváb asszimiláció. Ez a kérdés igen merész bátorítás mellett már valóságos offenzívává minôsült át a magyarsággal szemben.

A gyakorlatban, mint a Satu Mare vidéki magyarok visszasvábosítása szerepel a napirenden és a napisajtóban.

Nyomatékosan ki kell hangsúlyoznom, hogy ebben a frivol játékban a népek maguk csak mint passzív alanyok jelentkeztek; ezek a legnagyobb békességben élnének egymás mellett tovább, ha nem akadtak volna kútmérgezôk, olyan politikusok, akik képtelenek a tárgyilagos szemléletre, akiknek politikai mûködése nem bírja ki a tárgyilagos kritikát.

A sváb asszimilálódást, mint erôszakoltat állítják be, és úgy tüntetik fel a magyar iskolapolitikát, mint amelyik nem tûrte a német tannyelvû iskolát.

A magyar iskolapolitika a nemzetiségi vidéken fakultatív volt.

A sváboknak itt a Banatban, ha nem voltak német tannyelvû iskoláik, Banatiájuk és nemzetiszínû egyensapkájuk, ez csak azért történhetett meg, mert nem akarták.

Ugyanakkor az ardeali és banati román nép úgyszólván mindennapi ruhadarabján viselte a román trikolort minden akadály nélkül.

A sváb lojalitásnak az okát igenis a magyar liberális kormányzásban kell keresni. A banati sváb nép akkor gazdasági prosperitásban volt. Fiai elôtt a szellemi és a gyakorlati pályák szabadok voltak, a politikai szabadság pedig szintén teljes volt.

Mit ér a mai nagy iskolapolitikájuk, ha a végzett ifjúságuk elôtt lezárta a sorompókat a numerus valachicus által teremtett új nemzeti, türelmetlen kormányzat?!

A Satu Mare vidéki asszimilációt szintén nem az erôszak, hanem az élet végezte el.

Erre a területre Gizella királyné, II. Géza, IV. Béla telepítettek már szászokat és a Satu Mare-i béke után a gr. Károlyi család svábokat.

Ehhez az asszimilációhoz nem volt semmi köze a csendôrnek, szolgabírónak, tanfelügyelônek, legkevésbé a kormánypénzen hizlalt agitátoroknak és hírlapoknak.

Az emberi jogok szabadsága és a szabad politikai légkör eredményezték ezt.

*

Ezután a szórványügyet is érintô kitérés után valljuk be, hogyha nyertünk is értékes elemeket az asszimiláció útján, más oldalon a szórványokban ugyanannyi fajtestvérünket pusztulni engedtük.

Nincs is mit dicsekedjünk tehát az asszimilációnk eredményével, hanem vonjuk le a tanulságait és ajánljuk megszívlelésre mindazoknak, akik a népi szaporodást erôszakos eszközökkel igyekeznek megfejelni.

Szórványkataszter ügye

A szórványügy szórványi missziós munka formájában úgy van átmentve a köztudatba, mint tisztán az egyházak hatáskörébe tartozó ügy.

Csak az utolsó tíz esztendôben veszik ki a világi szervezeteink részüket a szórványgondozásból erôteljesebben.

Felbecsülhetetlenül nagy szolgálatokat tettek és tesznek az egyházaink a területükön levô szórványaink gondozásában.

Ezt a munkát a jövô nagy szórványmunka tengelyébe kell állítani, mint kiválóan bevált eszközét a szórványgondozásnak.

Az egyházi munkánál megfelelôbbet nem tudnék ajánlani az alábbi okokból: Már megvannak az utolsó szórványig kiterjedô egyházi szervezetek, tisztviselôkkel; a lelki gondozás mellett a hívek gazdasági és közéleti bajaival is törôdhet; van alkalma szövetkezeti, más népjóléti, kulturális ügyekben irányító szerepet vinni.

Mégis nem várhat veszély nélkül tovább az egészet átfogó nagy rendszeres munkának az elkezdése.

Közös nevezôre kell hoznunk minden szórványi munkát; rendszert kell behoznunk abba. Arra gondolok, hogy az Országos Magyar Párt, mint a romániai magyarságnak egyetlen nagy összefogó szerve, a maga nagy erkölcsi súlyával álljon ennek a munkának az élére. Formát kell találni az egyházakkal való politikamentes közös szórványmunkára.

A gyakorlati kivitelt illetôen bátor leszek a szórványmunkánál szerény elképzelésemet ismertetni; egyelôre ezt a megoldási lehetôséget kívántam felszínre hozni, s a tisztelt szakosztály elôtt megvitatás alá bocsátani.

Minden munka alapjául feltétlenül kívánatosnak tartom a szórványi népszámlálást, vagyonleltárt, a bajok és kívánságok összeírását és mindezekbôl az országos Központban az ún. Szórványkataszter felállítását.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy ilyen mintakatasztert bemutathatok a tisztelt szakosztálynak, amelyik az országos kataszter összeállításánál némi módosítással alapul szolgálhat.

A Sieul Mare-i Ref. Egyházmegye ref. szórványairól készítette Gergely Ferenc nasaudi missziói ref. lelkész.

Ha nevezett missziós magyar lelkész az ô szûkös anyagi eszközei mellett talált módot ennek a tökéletes kataszternek az összeállításához, sôt A megoldott kévék címen e szórványokról történeti tanulmányt is tudott szerkeszteni, hinnünk kell abban, hogy a példa buzdítólag hat azokra is, akik kocsi és ló meg pénzügyi támogatás nélkül képtelenek egy lépést is tenni a szórványaikban.

Az illetékes tényezôknek és a munkaerôknek egy általános mozgósításával pár hónap alatt megvalósíthatónak vélem a kataszteri összeírást.

Miért van szükségünk szórványkataszterre?

Azért, amiért a betegnek a diagnózisra, a súlyos esetnél pedig az orvosi konzíliumra.

Kell tudnunk, hogy a magyarság teste hol mutat kóros tüneteket, hol a legnagyobb a veszély, hol kell elôbb és hogyan beavatkozni.

Eszközeink szegényes volta mellett fel kell állítanunk a szórványoknak a veszélyeztetettségük szerinti sorrendjét azért, hogy a megsegítés mindig a legreászorultabbat érje.

A központi irányító szervezet (elég volna egy tisztviselô) vezetné a munkálatokat, és ezzel minden magyar intézménynek harmonizálni kell majd.

Ez volna a szórványkataszter szükségességének rövid megindoklása.

Szórványadatok

Szórványtanulmányom elkészítéséhez azzal az elhatározással fogtam, hogy igyekszem megfelelni arra az önként felvetôdô kérdésre: tulajdonképpen hány magyar lélek él a szórványokban?

Bevallom, hogy ebbeli igyekezetem csak féleredménnyel járt. Okául ennek azt hozhatom fel, hogy hiába van meg a magyar egyházi fôhatóságoknak a legjobb igyekezete, ha végrehajtó tisztviselôinek egy részében hiányzik a politikai iskolázottság legkisebb mértéke, ha a magyar öntudat még az ilyen közmunkákig sem tud felmelegedni!

A legutóbbi országos népszámlálás adatait sem használhattam fel, miután annak feldolgozása és közzététele még mindig késik.

Mégis igyekszem a tisztelt szakosztálynak számot adni arról az adatgyûjtésrôl, amit az idô rövidsége, a munka nagysága s az ismert akadályok mellett is eszközölnöm sikerült.

Adatforrásaim feldolgozásával kezdem, amelyekre a tisztelt szakosztály és különösen könyvtáraink figyelmét ezúton vagyok bátor felhívni, mint úttörô munkákra és kitûnô szórványtanulmányokra.

Nem szórványmunka ugyan, de kitûnô adattár az Oradea-Satmar-i róm. kat. püspökség Sematismusa.

Kimondott szórványmunkák az alábbiak: a már fentebb említett Gergely Ferenc A megoldott kévék címû munkája kész kataszterrel és a jövô feladatainak a kijelölésével. Horváth Jenô: Szórványkérdés hunyadmegyei szemmel; Szigethi Béla: A regáti Missióról; Sass Kálmán: A királyhágómelléki ref. Egyházkerület szórványai; Földes Károly: A mezôségi szórványok; dr. Dávid György és Nagy Zoltán: Magyarok a Kárpátokon túl; Domokos Pál Péter: A moldovai magyarság címû munkái.

Ügy- és fajszeretet sugárzik ki e tanulmányok minden sorából: itt-ott feltör a sorok között az írók lelki fájdalma a "Nagy pusztulás láttán"; "Pusztulunk, veszünk", "Jaj nekünk". Igen ezek az apostolok lélekben átélik a szórványkatasztrófákat munkájuk közben.

A rendszeres szórványmunkának alapját a szórványkataszter képezheti, vagyis a szórványhelyzetben levô magyarságnak fej-, vagyon-, felekezeti és szükségletek szempontjából való összeírása.

Az összeírás egységes irányítás mellett annál pontosabb lehetne, minél decentralizáltabban volna eszközölhetô. Az így egybegyûlt anyagból a központi iroda felállítaná a szórványok sorrendjét a veszélyeztetettség szempontjából, és a segítô munkát eszerint osztaná be és irányítaná.

Szórványszempontból nem állanak rendelkezésre kimondott szórványadatok, és így az adatösszeállításnál a valószínûségi számításokra voltam utalva, amelyeknek elfogadhatóságát szerencsésen és egyezôen ellenôrizhettem egy 1935. évi egyházi összeírásból.

Ennek a tanulmánynak nem is az a feladata, hogy pontos és kimerítô szórványadatokat gyûjtsön egybe, ami, amint említettem is, csak a szórványkataszter kapcsán volna kivihetô, hanem igenis az, hogy kimutassa azt a valószínû számot, amire a szórványi helyzetben élô magyarság becsülhetô.

A Transsylvan adatokat megközelítô pontossággal sikerült összeállítani, annál kevésbé a bucuresti-i, a petróleumvidéki és a többi kisebb regáti száz magyar szórvány adatait, miután erre nézve statisztikai adat egyáltalán nincs. Az egyházi összeírások pedig - anyagi eszközök hiánya miatt - még a kezdet kezdetén vannak.

Domokos Pál Péter kiváló szórványmunkásunk által feldolgozott adatok vannak Moldovára, Bucovinára, Basarabiára nézve.

Azt hiszem, most már elôrebocsáthatom, hogy az egész regátbeli magyarság szórványi állapotban levônek tekinthetô. Akár a bucuresti-i százezres, akár a bucovinai nagy vagy a moldovai sokezres magyarságot nézzük: a bucuresti-inek nincs faji tömegöntudata, pár ezer lélektôl eltekintve, nem talált magára, szervezetlen, szétszórt tömeg, míg a bucovinai, de különösen a moldovai magyarság még a saját anyanyelvû lelkészeit is nélkülözni kénytelen.

Egy évtized sem kell hozzá s elmerülnek az ôket körülvevô népek árjában, ha az óhaza és a diplomácia nem talál kulturális életlehetôséget ezeknek is úgy, amint talált a román diplomácia a bulgáriai, a csehországi, szerbiai, macedóniai román szórványokat illetôen és a szerb s cseh diplomácia viszont!

A Transsylvania szórványadatokat illetôen alapul az 1910. évi békebeli népszámlálást vettem, és párhuzamosan melléállítottam a háború utáni 1920. évi adatokat. Szórványnak minôsítettem minden 300 lélekszámon aluli magyar községet, vagy telepet, de volt eset reá, hogy a 400 lélekszámú magyar szigetet is szórványnak kellett vennem.

Az 1910. és 1920. évekbeli összeírások között az 1920. évi népszámlálás terhére egy 80 000-es különbözet jelentkezik. Ez a 30 százalékos hiány könnyen megmagyarázható, ha ismerjük az 1920. évi népszámlálás elvi szempontjait és a végrehajtó közegek hazafias túlbuzgóságát.

Csak három szempontra mutatok reá, amelyek tízezres tömegeket tereltek át akaratuk, sôt tiltakozásuk ellenére más táborokba: a Satu Mare és vidékének magyar lakói, minden idegen hangzású, fôleg német név tulajdonosai, a magyar anyanyelvû zsidóság és a gör. kel. magyarok mind a népszámlálás magyar veszteséglistájára kerültek.

Az alábbi adataimban erre érdekes statisztikai bizonyítékok vannak. A magyarság sorait a háború után a repatriálás is gyérítette, bár ez a szórványokban nem volt nagyarányú, hanem inkább a városokban.

Az 1920. évi szórványadatokból hiányzik a bucuresti-i, ahol békeidôben is volt magyarság, de kideríthetetlen számban, és sokkal kevesebb, mint a háború után. A mai és az 1920-as állapottal való összehasonlítás miatt az 1910. év szórványi adatokhoz bekalkuláltam Bucovina és Moldova szórványi magyarságát is, hogy a három szórványadat végösszegét összehasonlíthassam.

Ha 1910. és 1920. közötti természetes szaporulatával a magyarságnak kiegyenlítem az 1920-i népszámlálás faji, nyelvi, vallási korrekcióit és az 1910. évi szórványi lélekszámtöbbletet leviszem 1920-ba, mint Bucuresti magyar lélekszám-szaporulatát, akkor mindkét esetben egyenlônek véve Bucovina és Moldova, valamint Basarabia magyarságának létszámát, kereken megkapom a 290 000 lélekszámot úgy 1910-ben, mint 1920-ban.

Most ezt a két népszámlálást az 1935. évi egyházi szórványösszeírások adataival kell összeegyeztetnünk. Ez az összeírás 105 515 számot eredményezett, amelyik szinte egyezik az 1920-as 109 076 számmal és az 1910-essel is, ha figyelembe vesszük az említett eltolódásokat.

Arra is figyelemmel kell lennünk, hogy a felekezeti szórványösszeírások nem mindegyike precíz statisztikai munka, s így nem rontja a 3500 lélekszám-különbözet azt a feltevést, hogy a szórványi magyarság létszáma a három statisztikából kivehetôen 290 000 körül van.

1910-ben a magyar szórványok Ardealban

189 807

1910-ben Moldova- és Bucovinában

100 000

Összesen

289 807

 

 

1920-ban a magyar szórványok Ardealban

109 076

1920-ban Moldova, Bucovina, Basarabia magyarjai kb.

100 000

1920-ban Bucuresti magyarsága felekezeti becslés szerint

80 000

Összesen

289 076

 

1935-ben magyar szórványok Ardealban felekezeti
összeírás szerint

105 515

1935-ben Moldovában Domokos Péter Pál szerint

90 660

1935-ben Bucovinában

10 000

1935-ben Basarabiában

12 325

1935-ben Bucuresti-ben a felekezeti becslés szerint

80 000

Összesen

298 500

 

A 9000-es különbözet a természetes szaporulat javára írható. Egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy e számadatokat, mint precíz adatokat állítsam a magyar közvélemény elé, mert ismétlem, ilyeneket ma összeállítani nem lehet. Mégis kellett valószínû számítással, lehetô lelkiismeretességgel megállapítani a romániai szórványi magyarság valószínû létszámát, hogy fogalmunk legyen a szórványi feladatok nagyságáról. Szinte minden hatodik magyar lélek szórványban él, illetve magára van hagyatva.

Miután az adatgyûjtésem fôleg a szórványi magyarság létszámának a megállapítását célozta, nem terhelem a m. t. szakosztály figyelmét az egész adatgyûjtés részleteivel. Elegendônek találtam e munka keretében csupán a vármegyék szórványadatait felsorolni. Fel van azonban dolgozva a szórványi magyarság statisztikája járások szerint is, továbbá a nem szórványi magyarság adatai városok, megyék, járások, sôt községek szerint.

Ebben a munkában kiváló irányítást találtam dr. Jakabffy Elemér szakosztályi elnök urunk statisztikai közleményébôl.

A szórványi magyarság megyék szerinti statisztikája az 1910. és 1920. évekrôl és a megyék szerint nem tagolható felekezeti statisztikánk:

Vármegye

1910-ben

1920-ban

1.

Alba

19 271

14 694

2.

Arad

14 862

6 958

3.

Bistrita

5 824

1 685

4.

Bihor

20 418

10 429

5.

Brasov

1 783

1 350

6.

Ciuc

1 606

1 427

7.

Fagaras

3 109

1 406

8.

Treiscaune

-

-

9.

Hunedoara

19 943

11 978

10.

Târnava Mica

4 606

3 315

11.

Cojocna

12 711

7 674

12.

Caras-Severin

12 745

5 288

13.

Mures-Turda

3 764

2 526

14.

Maramures

2 641

716

15.

Târnava Mare

3 361

2 542

16.

Satmar

8 802

3 157

17.

Sibiu

2 032

1 223

18.

Salaj

10 335

5 118

19.

Solnoc-Doboca

11 506

6 252

20.

Timis-Torontal

23 430

16 153

21.

Turda

6 728

4 863

22.

Odorheiu

330

322

 

Összesen

189 807

109 076

Az 1935. évi felekezeti szórványösszeírás eredménye:

Róm. kat. Transsylvan

47 309

Ref. Transsylvan

37 423

Ág. ev. országos

7 893

Unit. országos

4 700

Királyhágómelléki reformátusok

8 190

Összesen

105 515

 

Külön kimutatás a magyarság létszámának szembeötlôbb apadásáról az 1920. évi népszámlálásnál az 1910. évivel szemben és ennek okairól

Város, község, megye

1910

1920

Az apadás oka

1.

Alba Iulia

5 226

2 041

Repatriálás és a magyar anyanyelvû zsidóknak nacionalizálása

2.

Arad

46 085

39 399

Repatriálás, romanizálás
és az 5000 fônyi zsidóságnak nacionalizálása

3.

Oradea

58 421

40 744

Mint Aradnál

4.

Bihor vm.

158 854

132 106

Mint Aradnál, Oradeanál

5.

Ciuc vm.

113 748

99 311

Romanizálás

6.

Treiscaune vm.

109 187

98 492

 

7.

Hunedoara vm.

52 720

39 916

Romanizálás, munkáskivándorlás, repatriálás

8.

Cojocna vm.

111 525

93 672

Mint Aradnál

9.

Caras-Severin vm.

33 472

18 972

Mint Aradnál

10.

Maramures vm.

28 181

13 607

Mint Aradnál

11.

Satmar

170 500

95 984

Romanizálás (36 426),
germanizálás (27 716), cionizálás (10 474)

De vegyük külön a városokat, ahol feltûnô a népszámlálási irányelvek alkalmazása (12., 13., 14., 15.)

Város, község, megye

1910

1920

Az apadás oka

12.

Satmar

33 094

39 009

5915 szaporulat a bevándorlásból eredhet

13.

Baia

4 149

1 872

2277 romanizálás, germanizálás

14.

Baia-Mare

9 992

4 652

5340 mint fent és cionizálás

15.

Carei Mare

15 772

3 337

Mint fent

16.

Salaj

87 312

70 601

Mint fent

17.

Solnoc-Doboca v.

52 095

37 464

Cionizálás

18.

Timis-Torontal v.

84 112

69 364

Mint fent

 

Összesen

1 174 445

900 543

 

273 902 lélekszámapadást hozott ki az 1920-i népszámlálás az 1910-essel szemben!

Miután a fenti nyers adatokból némi áttekinthetô képet nyertünk a szórványbeli magyarság létszámáról, térjünk át a szórványok életének az ismertetésére s abban is a szórványmunkásokra és a szórványmunkára.

Szórványmunkások és szórványmunka

Tegyük fel, hogy fel van vagy fel lesz derítve minden magyar szórvány a maga bajaival és feladataival. A második teendô kellô számú szórványmunkás kiképzése. De hát ki legyen, és ki lehet szórványmunkás? Mindenki, aki a magyar Globuson él. Pénzzel, ésszel, tettekkel népszorgalommá kell fejleszteni a szórványügyet.

A napisajtó nyisson szórványrovatot és közöljön napról napra tudósításokat a magyar szórványokból. Ezek a puszta közlések felráznák a magyar közvéleményt, és fogékonnyá tennék a szórványi magyarság problémái iránt.

A szórványmunkások elsô sorában csak a lelkészi kart és az egyházak világi vezetôit tudom elképzelni.

Ha az egyházakat anyagilag elég erôsnek látnám, nem is mennék tovább, mert az anyagi eszközök birtokában levô egyházak tökéletesen meg tudnák oldani a feladatokat.

Miután erre a jelenben semmi kilátásunk nincsen, keresnünk kell a kisegítô munkaerôket.

Az Országos Magyar Párt szervezetei egyetemesen kell hogy szórványmunkába kezdjenek. Ismerjük be azonban, hogy tagozatainknak alig van népirodájuk és nincsenek annyira kiépítve a tagozati életük, hogy ezt a feladatot vállalhassák.

A Banatban a tagozatok szórványmunkájában elôrehaladott állapotok vannak a timisoarai központi népiroda és több vidéki tagozat agilitása folytán. A gazdasági titkárság, az elnöki tanácstagok, az intézôbizottsági tagok és az ifjúsági fiú- és a leánytagozatok kiváló és fáradságos falumunkája, szociális tevékenysége, mind a szórványmunka javára írandó.

Ardealban a Magyar Nép és az Erdélyi Fiatalok falumunkája és több itt nem részletezhetô derék vállalkozás szolgálják a szórványmunkát.

De maguk a szórványok sem maradhatnak meg az örök passzivitásukban. Ezeknek is be kell kapcsolódniuk a magyar közösségbe. A legtöbb szórványban vagy a közeli magyar szigeten akad egy-két lelkesebb lélek, aki az összekötô szerepet vállalja.

A szórványmunka nem maradhat az idôk végéig dilettáns munka, hanem felderített, rendszeres, egységesen irányított kell hogy legyen, mindenekfelett pedig felelôsséggel végzett és számon kért munka!

Gál Kelemen, a nagyhírû ardeali pedagógus az ardeali magyar iskolákhoz felhívást intézett a nemzeti közéletre való nevelésrôl. Ebben a többek között a magyar iskolák elé az alábbi célkitûzést teszi: "A nemzeti közélet számára ébresztô, vezetô és célokat kitûzô, nemzeti értékeket megôrzô egyéniségeket neveljenek és olyan intelligenciát, amelyik népe sorsa iránt nem közönyös, amely népét nem bízza sorsára; gazdasági, kulturális vergôdésében nem hagyja magára, hanem a sors sujtolásában hallja és érzi a közös vér szavát."

Igen, ebben van forrása a szórványi munkára való nevelésnek.

Az ilyen középiskolából kikerült ifjúság a fôiskolákon is öntudatos, hasznos tagja lesz a magyar népközösségnek.

Az új nemzedék nagy százalékban megdöbbentôen közömbös faji problémáinkkal szemben. Úgy látom, hogy a családi elindítás körül vannak nagy bajok. A család az iskolákban bízik, az iskola pedig ma már nem teljesítheti ezt a nemzeti és fajszeretetre való nevelést.

Hittudományi fôiskoláink, gazdasági továbbképzô intézeteink, tanítóképzôink és minden olyan intézményünk, amelyik a közéletre nevel, kapcsolódjanak bele a szórványmunkába.

Szakelôadók kurzusokon ismertessék a szórványmunka lényegét.

Az Erdélyi Ref. Egyházkerület tudtommal a hittudományi fôiskola hallgatói részére az ötödik évfolyamot is rendszeresítette azzal a célkitûzéssel, hogy ez alatt Aiudon és környékén a gazdasági ismeretekben nyerjenek kiképzést. Ez igen fontos szórványmunka. A nép nagyon megbecsüli dolgos lelkészét. Ezen az évfolyamon bizonyára lesz szó a szórványmunkáról.

A nemzeti munkára való nevelésnek kell alkalmazkodnia a mai életviszonyokhoz. A magyar falu és szórvány lelkésze legyen kiváló lelkiatya, de egyszersmind legyen kiváló méhész, szövetkezeti vezetô és szórványmunkás.

Ilyennek kell lennie az új magyar középosztály vezetô típusának. Ezek neveljenek maguk mellé a repatriált, kipusztult, legyengült szellemi középosztály helyett újat a magyar faluból, a magyar város öntudatos iparos és kereskedô osztályából.

Az így osztályozott új magyarság lehet erôs támasza a szórványmagyarságnak.

Ha van a színesbôrûek részére misszionárius iskola és pénzáldozat, kell hogy jussanak ilyen segédeszközök a mi pusztuló szórványtestvéreink megmentésére is.

Tanítóképzôinkben neveljünk vándortanítókat a szórványmagyarság vallási és szellemi nevelésére.

Intézményeinken kívül aktív szórványmunkás lehet mindenki.

Van olyan ifjú szórványmunkásom, aki napi elfoglaltságán felül minden idejét az egyház, a magyar otthon és a könyvtár szolgálatában hasznosan tölti el.

Katonai bevonulása elôtt hozott maga helyett egy más tanulót, akit benevel a szórványmunkába. Éjjel sokat tanul önképzôköri elôadásokra. Ennyi magyar öntudatot kívánok a magyar ifjúságnak; ez a Domokos András pedig elemi iskolát végzett és kereskedelmi alkalmazott.

A szórványmunka

A szórványmunkának kimeríthetetlen lehetôségei vannak, és mindig a helyi viszonyok határozzák azt meg.

A szórvány problémának egyik eredeti megoldása volt, amikor egy 20-30 lelket számláló magyar szórvány betelepült a közeli városba és ott minden családfô kenyérkeresethez jutott.

Bekerültek ismét a magyar élet vérkeringésébe.

Hamis kifogás az, amikor a szórványmunka akadályául azt hozzuk fel, hogy nincs pénz jármûre, amivel beutazzák a szórványtelepeket.

A szórványmunkás félig-meddig apostol és fiatalember; a gyalogszerrel való közlekedés hozzáillik a szórványi magyarság nyomorúságához.

Íme a gyakorlati példa a hamis kifogás ellen: egy szórványi fiatal lelkész ismerôsöm kérdezôsködés, levelezés útján összeállította 15-30-65 km körzetben szórványhíveinek jegyzékét és prédikációit, az egyházi énekeket, ünnepi leveleit sokszorosította és szétküldte a távollakó híveinek; ellátta ôket bibliával és imakönyvekkel. Írásban együtt volt velük. Megható olvasni az így összetartott híveknek áradozó leveleit lelkészükhöz.

Van olyan tagozati könyvtáros, aki a szórványokba küld ki könyvtári könyveket. Sok leleményes szórványmunkás van és száz meg száz formája a munkának.

De lássunk néhány példát a negatív szórványmunkából is.

Az ilyen tudniillik nemcsak hogy nem használ, hanem egyenesen veszélyes.

Tíz évvel ezelôtt egy szórványi lelkész javaslatot tett egyházközsé-
gének megszüntetésére, illetve lefokozására. Ez az egyházközség új lelkésze alatt virágzásba lendült.

Vagyonleltára másfélmilliós, egyházi intézményei négy magyar szellemi munkásnak adnak kenyeret.

Egy másik szórványban a gondnoknál jelentkezô szomszédos fiatal lelkészt azzal fogadta a nagytársadalmi pozíciójú gondnok, hogy hát úgy sincsenek már híveink, ebédeljen meg a tiszteletes úr, és a kocsimon kiküldöm az állomásra.

Ebben a szórványban is a gondnok úr repatriálása után virágzó magyar és egyházi élet van; a hívek most készülnek imaházat emelni.

Egy magyar szórványi vagyon pedig így veszett el: az emeletes kultúrház nyelvterjesztô egyesületét az elnök 1919-ben közgyûlésre hívta össze és túlzott félelembôl, vagy lojalitásból kimondatta a feloszlást.

Az alapszabályok szerint a megszûnt egylet vagyona a helybeli középiskolára száll, amíg az magyar nyelvû.

A romanizált középiskola igazgatója az alapszabályok vonatkozó szakaszánál a magyar államnyelvet behelyettesítette a román államnyelvvel és elvette az emeletes kultúrházat.

Még egy negatív példa: tudomásomra jutott, hogy az egyik községben több róm. kat. magyar és tót cseléd maradt családdal és gyermekkel szórványi gondozatlanságban. A vonaton találkoztam a 15 km-re fekvô szomszédos község róm. kat. kántorával. Kérdésemre meglepetten ismerte be, hogy van tudomása a híveirôl és szól is a lelkész úrnak, hogy tegyenek valamit. 15 év alatt 15 km távolságból nem jutottak eszükbe ezek a szegény magyarok és tótok.

Sok-sok ilyen elhagyott magyar sziget lehet még lelki és népi gondozás nélkül, a magyar középosztály nemtörôdömsége miatt és azért is, mert mi termeljük ki a világon a legtöbb Pató Pál-féle embertípust magunkból.

Nem is várhat az ilyen szigetekre más sors, mint a vegyes házasság, vagy a beolvadás, a szórványi magyarságnak ez a két temetôje.

Pozitív szórványmunka volna az, ha gazdagabb egyházközségek, magyar intézmények, szövetkezetek, tagozatok és magánosok is gyámokul jelentkeznének szórványok felett.

Ezzel igen sok szórványon lehetne segíteni.

Igen egyszerû megsegítési mód az alábbi is: elvinni magyar központokba szórványi gyermekeket ipari, kereskedelmi tanulóknak; felszabadulva, anyagilag támogatják az otthonmaradottakat.

Erre egy fordított esetem van, tudniillik a szórványba vitt nem szórványi fiúk kiadósan támogatják az otthonlevôket szórványi keresetükbôl.

A szórványmunka tapasztalat szerint egy-két vezetônek kezdeményezésén indul meg, akiket szívesen követ a tömeg, miután meggyôzôdtek munkájuk hasznosságáról.

Arányosítani kellene a lelkészi illetményeket a szórványi lelkészek javára.

Egy automatikusan mûködô nagy gyülekezet lelkésze három-négyszeresét kapja a szórványi kollegája jövedelmének.

Nem is szólva életviszonyaik közötti különbségekrôl. A kiegyenlítésnek egy másik módja az is volna, hogy minden kezdô lelkész köteleztessék 2-3 évi szórványi szolgálatra.

Tisztelt Szakosztály! Végtelen sorát és példáit lehetne felsorolni a pozitív és negatív szórványmunkának, amelyek minden elméleti igazságoknál világosabban illusztrálják azt, hogy milyennek kell, illetve milyennek nem kellene lenni a szórványmunkának.

Általános szabály és követelmény az legyen, hogy a szórványoknak a legsürgôsebben és folyamatosan adjunk magunkból, kultúránkból és még vagyoni roncsainkból is.

Van olyan elhagyatott szórványunk igen sok, ahol már az is nagy esemény- és eredményszámba megy és menne, ha évente egyszer megkapják egyházi népnaptárunkat.

A naptár, tudvalevô, népünknek népi lexikona; naponta a család kezében forog. Nem is volna rossz gondolat, hogy kitûnôen szerkesztett naptárainkat minden szórványi testvérünk ingyen és pontosan megkapja karácsony hetében.

A legsürgôsebb és az öregek életére nézve is a legfelemelôbb hatással van a gyermek- és az ifjúsági munka.

Ima-, vallás-, énektanítás, gyermekjátékok, képes játékkönyvek kiosztása a kezdô gyermekmunka.

Az ifjúsági munka ehhez magától adódik; az ifjúság játékai mellett a népdalok betanítása, helyesírás és olvasás tanulása, gyakorlása, számolás.

Késôbb az önképzés, közmûvelôdési elôadásokon való szereplés által már bizonyos magyar kultúrönérzettel lép át a felnôttek társaságába.

Az ifjúság magánéletét sem árt figyelemmel kísérni a szórványmunkásnak. Az élet nehéz problémáinál mellette kell állani jó tanácsaival: késôbb már a megnyert bizalma folytán fel lehet világosítani a vegyes házasság káros következményeirôl. A gyermekkorától így irányított gyermek és ifjú, mint kész ember családjával együtt öntudatos, hasznos tagja marad népközösségünknek.

A népkönyvtár minden kis szórványba el kell hogy jusson, téli hónapokban kiváló nevelômunkát végezne ez. Ahol nem lehet, oda a szórványmunkás vigyen idônként 10-15 könyvet más szórványból.

Mindez a tevékenység erôs aktivitást kíván meg, a szórványi munkás ide-oda utazását, amit már nemegyszer az irredentizmus hamis vádjával bélyegeztek meg.

A kormányzatot kérjük, hogy lássák végre be és ismertessék el minden vonalon a legkisebb közigazgatási és közbiztonsági tisztviselôvel is, hogy egy népnek joga van ahhoz, hogy vezetô fiai elôbbre vigyék, segítsék a kulturális, gazdasági boldogulás útján népüket, és hogy ebbeli tevékenységük nem lehet államellenes. A magyar nép kultúrájának és gazdasági jólétének emelésével nem árthatunk az államnak, sôt közvetve az általános jólétet és népi nyugalmat szolgáljuk azzal, azt is mondhatjuk, hogy konszolidációs munkát végzünk.

Tehát, aki ebbe túlbuzgalomból belétapos, annak a tevékenysége minôsíthetô államellenesnek.

Idekívánkozik intô példa gyanánt az alábbi élményem, amiben egy Caras megyei magyar telepes községben volt részem, amely község lakosságának fele román, fele magyar.

Vasárnap délután a magyaroknak egy nagy csoportját a róm. kat. felekezeti iskola virágos kertjében találtam, amint hallgatta az egyik ifjabb ember által felolvasott Petôfi költeményeket.

Választási beszédeink elhangzása után a közelben állott románok közül szót kért az egyik jobb gazda és román nyelven a román-magyar testvériségrôl, az egymásrautaltságunkról olyan szép beszédet tartott, ami becsületére vált volna minden politikusnak. De mit ér a népek testvériesülése, ha a politikusok ennek szükségét nem érzik!?

Mintaszórványok

Ha akadnának köztünk kishitû kételkedôk, akik mostoha életviszonyaink között nem hisznek a szórványmunka eredményességében és a mentés lehetôségében, azoknak a meggyôzésére felvázolom két, hozzám igen közel álló mintaszórványnak utolsó tíz éve történetét.

Resita még szórványszámba ment ezelôtt tíz évvel, a város magyarsága róm. kat. és református. Az elôbbiek a német róm. kat. egyházközség tagjai, ebben azonban intenzív magyar munkát nemigen fejthetnek ki.

A ref. magyarok viszont nemzeti egyházukban anyanyelvükön zavartalanul élik kulturális életüket. Számuk 468 és a nagy részük szervezett gyári munkás. Jelenlegi agilis lelkipásztoruk 26 lejjel vette át elôdjétôl az egyházközség pénztárát és a lelkészi lakást. Valóságos szórványi szegénységbe jutott az egyházközség!

Az új lelkésznek és kitûnô munkatársainak tíz éven át végzett munkaeredménye a következô: két tanerôs felekezeti elemi iskola, óvoda, másfél milliós értékû iskola-imaházépület három lakással, az áldozatkész gyülekezet kész új anyagi áldozathozatalra nemzeti kultúrájáért, vallásáért, gyermekeiért.

Ez a szórvány a legválságosabb idôben a lelki és gazdasági fellendülés korát éli. És ennek a lelkésznek arra is van ideje, hogy a szomszéd szórványoknak is gondját viselje.

Oravita szintén az utolsó tíz év alatt lendült életbe. A lakosság megoszlása azonos a resitaiéval. Az 1925. évben ref. fiókegyházközséget alakítanak a reformátusok.

A világi vezetôk megkezdik a gyermekek és iskolakötelesek hittanoktatását, amivel együtt járt a magyarul írni és olvasni tanulás, nem lévén magyar iskola Oravitán.

1931-ben megalakítják a magyar tagozatot. Az alakulás után összeírja a megye magyar szórványait, azokat bejárja és megszervezi nem holmi politikai hátsógondolattal, hanem az életre.

Kulturális és szociális tevékenységbe kezd, amikkel nagy elismerést és tiszteletet vív ki magának.

A legközelebbi politikai választáson paktumra lép az uralomra került párttal, aminek az eredménye egy tanácsosi állás a városi tanácsban és egyik szórvány róm. kat. elemi iskola 500 lej havi fizetésû tanítójának néhány ezer lej vármegyei gyorssegély.

1933-ban a megerôsödött ref. fiókgyülekezet lelkészt kér, aki az idôközben létesített magyar otthonban a gyermek- és ifjúsági munkát végezte.

Az otthonban nyert elhelyezést a népiroda, az 1500 kötetes könyvtár, gyermek-, ifjúsági könyvtár, játékszoba. Az otthon berendezése társadalmi adakozásból gyûlt össze.

A kulturális életet a vasárnapi játszó-énekórák, az ifjúsági önképzés, a nyilvános otthondélutánok rendezése viszi felfelé.

A ref. fiókegyházközség közben annyira megerôsödött, hogy imaházvétel elôtt áll. Szeme elôtt a Szabó Dezsô-i gondolatok lebegnek: "Minden percnyi állandó építéssel önmagunkat erôsítjük." "A megmaradás és az elôbbre jutás a nemzetek és fajok versenyében mindenekelôtt a fajok lelki képességeitôl függ. A szám másodrendû tényezô ebben a versenyben."

Szándékosan vázoltam fel részletesebben a szórványi munka fejlôdését, hogy a tisztelt szakosztály egy szórvány kezdô munkájának formájáról fogalmat alkosson. A belsô tartalmat leírni és elôadni külön elôadás és nagy élményszámba menne.

Meg vagyok gyôzôdve, hogy szerte az országban sok-sok ilyen hangyaszorgalmú szórvány van. Vajha minden szórványunk mielôbb megtalálná a maga bátor és fáradhatatlan kezdeményezô vezetôit és ezekkel önmagát is.

Befejezés

Tisztelt Szakosztály! Elôadásom céljául azt tûztem ki, hogy kevés elmélettel minél több gyakorlati munkát, elgondolást sorakoztassak fel, minthogy a szórványkérdés maga is sok-sok sürgôs gyakorlati munkát kíván és kevés elméletet és szófecsérelést.

Az Országos Magyar Párt és az egyházaink a szórványügyet emeljék ki a mindennapiság szürke munkaprogramjából és tûzzék a fôfeladatok élére.

A szórványügy - ismételten hangsúlyozom - nemzetünk testén tátongó régi nyílt seb és nem maradhat tovább is egyszerû adminisztrációs kérdés.

Ha ehhez a munkához csak valamivel is sikerült közel hoznom a tisztelt Szakosztály tagjainak a figyelmét, akkor máris célt értem.

A mélyen tisztelt Elnökséghez még az a kérésem volna, hogy a szórványkérdést méltóztasson munkaprogramjában napirenden tartani, s minden igyekezetével elôbbre vinni a szórványgondozás általánossá tételét.

Utóirat: Tanulmányom befejezése után valaki azt kérdezte tôlem, hogy mivel indokolható meg a magyar nép nagyobb asszimilálódási hajlama más népekével, például a románokkal szemben?

Erre a szórványügyet közelrôl érintô kérdésre a nyilvánosság elôtt kívánok feleletet adni.

Ebben pedig vissza kell mennem az erdélyi román Nemzeti Pártnak a világháború elôtti népi politikájához.

Ennek a nyilvánosan be nem vallott és csak most utólag, mint hasznosnak hirdetett népi politikának a programja ez volt: a köznépet óvni kell a városi kultúrától, konzerválni kell falujában papjai, tanítói, banktisztviselôi vezetése mellett, rögzíteni kell földjéhez, templomához, iskoláihoz, bankjaihoz.

Az így összetartott nép nem asszimilálódhat, de viszont asszimilál annál a törvényszerûségnél fogva, hogy a haladottabb kultúrájú nép nem annyira konzervatív, nagyobb az alkalmazkodó képessége s inkább alkalmazkodik az alacsonyabb kultúrájú néphez, mint fordítva.

Viszont önként feltevôdik az a kérdés, hogy megérte-e ez a politikai dogma azt a szomorú eredményt, ami jelentkezett nyomában a népi életben, gazdasági, kulturális, egészségügyi visszamaradásban.

A pillanatnyi jelen ismét az idôk viharát rejti magában.

A közvélemény tele van gyúlékony anyaggal. A népet aggódva figyelik vezetôiknek minden lépését.

A román külpolitika a keleti és a nyugati orientáció körül vitatkozik.

Ehhez minekünk is volna szavunk. Ma inkább, mint valaha, itt van az ideje napirendre tûzni a két nép megbékélésének a problémáját. Tegyünk mi kezdeményezô lépéseket, hirdessük és bizonyítsuk a két nép egymásrautaltságának fennforgását és szükségességét.

Románia a kelettôl soha semmi jót nem kapott. Forduljon arcával a nyugatra. Keresse meg a baráti kezet és találja el a baráti hangot.

Alig volt Európában két halálosabb ellenség a világháború elôtt, mint a német és a lengyel. Emlékezzünk csak a pozeni német telepítési és iskolapolitikára, amelyik a pozeni lengyeleket kiforgatta birtokállományából, iskoláiból, anyanyelvébôl; igen, a kemény porosz adminisztráció a gyermekeket az otthonukban az anyanyelven való imádkozástól is eltiltotta.

Ez a két nép a keleti nagyobb veszedelemmel szemben baráti kezet nyújtott egymásnak, - minden vitás ügyet békés szellemben rendeztek. Itt is bebizonyosodott, hogy az élet a maga törvényszerûségeivel erôsebb volt a napi politikánál.

A példák arra jók, hogy az illetékesek okuljanak belôlük, és jaj annak a politikának, amelyik az idô szavát és figyelmeztetését nem, vagy nem kellô idôben hallja meg.

Ezektôl a gondolatoktól áthatottan a következô határozati javaslatot terjesztem elô:

A Szakosztály átérzi a magyar szórványok ügyének a nemzet életébe vágó fontosságát. Tudja azt, hogy a magyarságot a szórványokban tízezres veszteségek érik a beolvadás, a beolvasztás által és a természetes szaporodásnak a nyomor, a magárautaltság következtében elôálló elmaradása miatt. Ennélfogva halaszthatatlannak jelenti ki a szórványok ügyében való azonnali és országos megmozdulást és a magyar szórványoknak rendszeres ápolását.

A munkatervet az alábbiakban körvonalazza és az Országos Elnökségnek javasolja a végrehajtás keresztülvitelét:

1. Az Országos Elnökség központi irodájában szórványosztályt állít fel, amelyik irányítja az országos munkát, elsôsorban összegyûjti a vonatkozó munkaanyagokat és megkezdi a szórványkataszter felállítását.

2. Úgy az országos, mint a tagozati intézôbizottságok minden ülésükön a szórványok ügyével foglalkozzanak és egymással élénk összeköttetést tartsanak fenn a szórványmunkát illetôen.

3. A nemzeti egyházak megkeresendôk aziránt, hogy a szórványi összeírást és munkát a megkezdett mederben, de erôteljesebben és rendszeresen folytassák, és különösen az új nemzedék tetterôs fiatal falumunkásait állítsák e munka élére, akik eddig is a munka nagy részét fáradhatatlanul és látható eredménnyel végezték. Mérlegelendô az is, hogy a szórványügynek a nemzeti öntudatban való meggyökereztetése végett felekezeti, közép- és felsôfokú iskoláink milyen alakban foglalkozzanak a szórványok ügyével.

4. A magyar hírlapok és a szépirodalmi vállalatok megkeresendôk aziránt, hogy a szórványügyeket tartsák napirenden, olvasótáborukat a szórványmunkára neveljék, és a nemzeti áldozatkészséget a szórványmentésben szervezzék.

5. Társadalmi, tudományos egyesületeink foglalkozzanak a szórványügy elméleti, gyakorlati, nemzetközi kérdéseivel és az anyagi megsegítés lehetôségeivel.

6. Szövetkezeteink, pénzintézeteink gondoskodjanak a szórványmunka anyagi támogatásáról. E tekintetben vegyék alapul a békebeli román és a háború utáni szász-sváb mintaszerû eljárásokat, amelyeknek anyagi teljesítése mögött a magyar pénzintézetek messzire lemaradtak, néhány tiszteletre méltó kivételtôl eltekintve.

A szakosztály ezt az elôterjesztett javaslatot egyhangúan magáévá tette.

-----------------------------

* A tanulmány megjelent a Magyar Kisebbség 1937. június 16-i, 12. számában.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Helikon
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2016
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék