Gál Gyula: A dél-tiroli kérdés
(Kisebbségi Adattár IV., Teleki László Alapítvány
Könyvtára, Budapest 1995)
Mottó: " Az idegen turista, aki
»Isten kertjébe« lép, gyakran nem veszi észre, hogy ez a föld, amely
hatvan évvel ezelôtt egyértelmûen Ausztria volt,
Ausztria lehetett volna, Ausztria nem lehet többé, vagy akár nem is akar
többé az lenni, még ha Ausztriát mindenfelé a dél-tiroliak hazájának
nevezik is:" Felix Ermacora professzor
Európa egyazon kultúrtörténeti egységének - Közép-Európának
- két szélén, Tirolban és Erdélyben, az elsô világháború
után, a történelem egy fintora, az igazságtalan és helytelen
(problémagerjesztô) területi rendezések folyományaként, két népcsoport -
egy osztrák és egy magyar - jutott máról holnapra ellenséges érzületû
idegen államok fennhatósága alá - számbeli és politikai
kisebbségbe.
A párhuzamok nemcsak sorsuk alakulásában, hanem egyéb
viszonylatban is, különösen székely-tiroli vonatkozásban
szembeötlôk.
Mind a székely, mind pedig a tiroli hegyi nép; az évszázados
katonakötelezettség és a cserében járó szabadságjogok nemcsak hasonló
struktúrákat eredményeztek, de az önálló politizálás igényét is igen korán
kiváltották.
Azóta az érintett dél-tiroliak helyzete normalizálódott - az
erdélyi magyarság sorsa ezzel szemben kedvezôtlenebbül alakult. Éppen
ezért, valamint a párhuzamok miatt is, tanulságos, hézagpótló szerepet
tölt be Gál Gyula könyve. A könyv belsô címe, valamint felépítése
egyértelmûvé teszi a szerzô domináns szempontját: a nemzetközi jogot. A
nemzetközi jogi megközelítés a lehetô legsemlege sebb, az írás
azonban, a hasznos tényállás közvetítésén túl, tartalmaz olyan utalásokat,
amelyeknek aktuálpolitikai, valamint koncepcionális vetületei figyelemre méltóak. Tömörsége, áttekinthetô tagoltsága és a mellékelt
dokumentáció által a mû hasznos olvasmány a nemzetközi jogász és a
politikus számára egyaránt.
A nemzeti és nyelvi kisebbségek alapvetô jogairól Gál Gyula
leszögezi, hogy azok megfogalmazása "...a nemzetközi jog síkján a
XIX. századi európai hatalmi politika mellékterméke... a nemzetek, népcsoportok sorsát eldöntô hatalmak nyújtotta sovány vigasz volt
ez olyan területi változásokhoz, amelyek kisebb-nagyobb, olykor milliós
népességeket tettek idegen államhatalomnak kiszolgáltatott kisebbséggé...
Századunkban az Európa térképét újrarendezô Párizs környéki békék
szolgáltatták a két háború közti új nemzetközi kisebbségi jog
hátterét.
A második világháború utáni párizsi békeszerzôdésekben a
nemzeti és nyelvi kisebbségek jogai helyett a legyôzött államok »az emberi
jogok és alapvetô szabadságo k« biztosítására vállaltak
kötelezettséget a fennhatóságuk alá tartozó minden személynek.
Ma már aligha szorul bizonyításra, hogy az emberi jogok
védelmének koncepciója a kisebbségek jogainak védelmét nem
pótolhatja - azon egyszerû oknál fogva, hogy utóbbi az állampolgárok egy
sajátos csoportjához, nemzetiséghez tartozáshoz fûzôdik, és e csoport
nyelvi, kulturális identitásának megôrzését van hivatva
biztosítani.
A nemzetközi kisebbségi jog azoknak a partikuláris
nemzetközi jogszabályoknak az összessége, amelyek az államok területi
felségjogának a nemzeti, nyelvi és vallási kisebbségekkel -
illetôleg az azokhoz tartozó személyekkel vagy csoportjaikkal -
szemben való gyakorlására vonatkozó jogait és kötelezettségeit tárgyalják
más államokhoz való viszonyukban, valamint szabályozzák e kötelezettségeik
teljesítésének biztosítékait."
Nem érdektelen áttekinteni, hogy a fasiszta Olaszország
miként látott hozzá a nemzeti kisebbség problémájának megoldásához. "Az
olaszosítás Tolomei által kidolgozott programja (annessione e
adattamento-annexió és beolvadás) a »Marcia su Roma« (1922. október 28.)
Mussolini hatalomátvétele után kormányprogrammá emelkedett (1923). E
program többek között a következô intézkedéseket tûzte ki
célul: Dél-Tirol egybeolvasztása egy másik olasz provinciával, olasz
községi elöljárók kinevezése, német bevándorlás megakadályozása, a
népszámlálás revíziója, olasz hivatalos nyelv bevezetése, német
hivatalnokok elbocsátása vagy a régi provinciákba áthelyezése, a
Német Szövetség (Deutscher Verband), majd az alpesi egyesületek
(Alpenvereine), betiltása, a Dél-Tirol elnevezés használatának megtiltása,
a német helységnevek és az út- és utcajelölések olaszosítása, az
elnémetesített családnevek visszaolaszosítása, a carabinieri egységek
(csendôrség) megerôsítése a német elem
kirekesztésével...
Az olaszosítás második fázisát egy Bolzano ipari
fejlesztésére vonatkozó, 1934. szeptember 28-i rendelkezés vezette be
(1621. sz. kir. dekrétum). 1935. február 20-án maga Mussolini hívta fel a
milánói és piemonti nagyipart, hogy itt fióküzemeket létesítsen, annak
nyílt megvallásával, hogy ennek a fejlesztésnek »nagy
politikai jelentôsége van«. A program megfelelô nagyságú terület
kisajátításával a gyakorlati megvalósulás útjára lépett. 1937-ben a
torontói Lancia Mûvek a Milánói Acélmûvek, a Montecatini
Alumínium-mûvek és egy magnéziumgyár fióküzemei megkezdik a
termelést. Mindez több ezer olasz család betelepülésével járt, miközben
dél-tiroliakat az új munkahelyeken nem alkalmaztak. Az említett rendelet
az új üzemek versenyképességét messzemenô kedvezményekkel
biztosította.
Az olaszosítási politika eredményeit a népességi statisztika
is mutatja. 1921-tó11939-ig a terület olasz lakosainak száma négyszeresére
emelkedett."
Ezzel a politikával szemben Ausztria, függetlenségének
visszanyerését követôen (a második világháború után), a
revíziót tûzte ki elsôrendû politikai célul. "...az
osztrák kormány és társadalom Dél-Tirol visszatérését az önállóságát
visszanyert Ausztria elsôrendû külpolitikai céljaként kezelte. Az
alkotmányos felhatalmazást ehhez az újonnan választott parlament
(Nationalrat) egyhangú határozata adta (1945. december 21.), amely
felhívta a kormányt, hogy »Dél-Tirolnak az osztrák közösségbe és
igazgatáshoz visszatérése érdekében mindent kövessen el.«
Az osztrák igényt plebiszcitumszerû társadalmi
mozgalommal is alá kívánták támasztani, arriikor aláírás- gyûjtô akciót
indítottak. Figi kancellár az 1946. április 22-én Innsbruckban tartott
tömeggyûlésen 155 000 aláírással ellátott petíciót vett
át."
Ebben a szélsôséges erôtérben - totáli s igyekezet
versus totális revízió - az építô kompromisszumot a vitás
területnek, illetve lakosságának autonómiája jelentette. Ennek konkrét
kialakítását Gál Gyula szemléletesen ágyazza be a nemzetközi erôviszonyok
alkotta téridôbe. Rámutat arra is, hogy az autonómia kivívása nem
jelenti a probléma lezárását - mindössze a normalizálódást: a nemzeti
közösség kulturális és gazdasági kibontakozásának keretét. Ezt a keretet
hivatott kitölteni a közösség gazdasági, kulturális és politikai
tevékenysége. A status quo megôrzését az osztrák anyaország
politikai súlya, nem szûnô odafigyelése, valamint gazdasági és
kulturális segítsége szavatolja.
Arra, hogy szolgálhat-e a dél-tiroli út modellként, Gál
Gyula elvonatkoztat a nemzetközi jogi úttól és
lényegretörôen a politikai hatalomgyakorlás
eszköztárában jelöli meg a dél-tiroli sikerrecept három lényeges
tényezôjét: a saját identitás megôrzésének akarata, a politikai egység és
az anyaország tetterôs támogatása.
Borbély Imre |