Jakabffy Elemér Alapítvány

Célkitûzéseink

A Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyûjteménye (továbbiakban JEAKGy) célja egyrészt szeminárium- és olvasótermi szolgáltatás (20-24 férõhely), másrészt egy olyan dokumentációs központ, politológiai és jelenkor-történeti háttérintézmény kialakítása, amely a romániai magyar kisebbség történetére, valamint a rendszerváltás utáni idõszakra nézve gyûjti és szolgáltatja az információkat kutatóknak és tudományos intézményeknek, civil szervezeteknek. A JEAKGy a kolozsvári magyar társadalomtudományi kutatás és képzés dokumentációs hátterét teremti meg rendszeres kutatási munkamegbeszélések, elõadások és továbbképzések szervezésével, valamint kézirattárának, folyóirat-gyûjteményének és társadalomtudományi kézikönyvtárának folyamatos bõvítése és kutathatóvá tétele által.

Mivel Romániában nincs olyan intézmény, ahol az 1990 utáni romániai magyar civil és politikai szervezetek közlönyei, illetve a vidéki és központi újságok, hírlapok, folyóiratok egy helyen megtalálhatók volnának, a JEAKGy-ben az 1990 utáni romániai magyar közéleti sajtóból (fõleg 1990-2000 közötti idõszakra vonatkozóan) szinte teljes gyûjteményt állítottunk össze. Emellett a romániai és magyarországi sajtótermékek közül is beszereztük a jelentõsebb, a JEAKGy gyûjtési körének megfelelõ teljes sorozatokat.

A kutatást szolgáló folyamatos Internet-hozzáférés biztosítása mellett a fontosabb kurrens folyóiratok és hírlapok is olvashatók gyûjteményünkben. A Gyûjtemény állománya az Alapítvány székhelyén folyamatosan nyitvatartó olvasóterem számítógépein, illetve honlapunkon böngészhetõ, de hamarosan az Erdélyi Közös Katalógus (EKKA) adatbázisán keresztül is kereshetõvé válik (http://ekka.progress.ro/). A székhely egy irodahelyiségbõl és 24-30 férõhelyes olvasóterembõl áll, amelyek elõdások, nagyobb rendezvények (50 személy) befogadása céljából egybenyithatók.
Nyitvatartás: hét közben 9-19 óra között, szombaton 9-14 óra között. A távolabbról vagy külföldrõl érkezõ kutatóknak, elõadóknak elõzetes bejelentkezés alapján az Alapítvány vendégszobát biztosít.

Tevékenységünkrõl

A JEAKGY mûködése az Szervezeti és Mûködési Szabályzat szerint és az éves munkaprogram alapján a következõkre terjed ki:
– társadalomtudományi kutatásokkal kapcsolatos rendezvények szervezése;
– háttérkeretek biztosítása kutatócsoportok számára;
– helyiség biztosítása a BBTE politológia, valamint filozófia és történelem-tudományi karának egyes szemináriumai számára;
– olvasótermi, könyvtári, dokumentációs szolgáltatások;
– helyiség biztosítása a KOMATE könyvtárának (megközelítõleg 200 kötet), amelyet fõként a történész hallgatók használnak, de hozzáférhetõ a JEA olvasói számára is;
– a Magyar Kisebbség folyóirat könyvtári terjesztése (egy-egy sorozatot 16 romániai könyvtárnak küldünk el).

A JEAKGY 2005 áprilisában együttmûködési szerzõdést kötött a Romániai Magyar Politológusok Társaságával (POLITEIA) a társadalomtudományi tevékenység fejlesztése és az ezzel kapcsolatos rendezvények számának növelése érdekében, továbbá átfogó háttérkeret biztosítása végett még több kutatócsoport számára.

1. Társadalomtudományi rendezvények, elõadások 2005-ben:

A. Elõadások a JEA székhelyén

1. Ioan Marius Bucur: Állam és Egyház viszonyának megjelenítése a romániai törvényhozásban és alkalmazásban (1918-2004) . Március 21.

2. Stefano Bottoni: Baloldali nemzetépítõk? A romániai magyar elit 1945-1960. Április 8.

3. Csortán Ferenc: Kisebbségek a Balkánon. Április 12.

4. POLITEIA est, a POLITEIA Társaság társszervezésében. Bakk Miklós, Bíró Gáspár: Az RMDSZ kisebbségi törvénye: Autonómia a reálpolitika szorításában? Április 13.

5. Botos Máté: Eszkatológia és struktúra a történettudományban (Ibn Khaldún, Vico, Spengler, Toynbee, Fukuyama) . Április 21.

6. Czoch Gábor: A longue durée körüli viták a francia történetírásban. Május 5.

7. Ablonczy Balázs: Teleki Pál – élet és életrajz. November 16.

8. KORUNK lapszámbemutató, a KORUNK szerkesztõségének társszervezésében: a folyóirat 2005 novemberi, Pályázó ifjúság – megélhetési pályázatok tematikájú számának bemutatója. December 6.

9. Kovács Bálint: Fejezetek az erdélyi örmények egyház- és eszmetörténetébõl. December 15.

Rendezvényeink célközönsége fõként a kolozsvári társadalomtudományi szakokon tanuló diákság, valamint az adott elõadások témájában érdekelt kutatók.

B. A JEA társszervezõje a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénynek: Összetartozunk?! – Az Európai Unió kihívása és lehetõsége. Tusnádfürdõ, 2005. július 17-24.


A JEA társadalomtudományi sátor elõadásai:

  • Baloldali kisebbségi értelmiség az ötvenes-hetvenes években. Elõadó: Vékás János (Szerbia);
  • Pártok, trendek, rendszerek a 2004-es választásokat követõen. Elõadók: Pesti Sándor (ELTE ÁJK, adjunktus), Alexandra Ionescu (Bukaresti Egyetem), Szász Alpár Zoltán (BBTE), Bakk Miklós (BBTE), Simon János (Miskolci Egyetem), Mircea Toma (Academia Caþavencu, Media Monitoring Agency);
  • Államfõi szerepek és demokrácia-modellek Magyarországon és Romániában. Elõadók: Pesti Sándor (ELTE ÁJK), Szász Alpár Zoltán (BBTE), Simon János (Miskolci Egyetem), Daniel Barbu (Bukaresti Egyetem);
  • Románia kisebbségjogi helyzete az integráció tükrében. Elõadók: Toró T. Tibor (parlamenti képviselõ, RMDSZ), Fórika Éva (Integratio alapítvány, Temesvár), Dan Niþã (Ofensiva Tinerilor – Uniunea Tinerilor Polonezi);
  • Titkosszolgálatok és ügynöklisták Szlovákiában, Magyarországon, Romániában. Elõadók: Pintér Mária (volt átvilágító bíró), Cristian Pârvulescu (Pro Democraþia Egyesület).

2. Kutatócsoportok és kutatói programok
A JEAKGY székhelyén a következõ kutatócsoportok tevékenykedtek a 2005-ös esztendõben:

  • szövetkezeti kutatások – koordinátor Hunyadi Attila.
    A 2005-ös év folyamán a kutatócsoport tagjainak tanulmányait a www.rmkt.ro /szövetkezetek/ honlapon tettük hozzáférhetõvé, ugyanitt az új szövetkezeti törvény, magyar fordítása és kritikája is elkészült.

    A kutatócsoport eredményeire támaszkodva, Hunyadi Attila és Colþea Tibor, az RMKT alelnöke a Tordaszentlászló-i TELEházban beszélgetést folytatott a résztvevõkkel az új szövetkezeti törvény által nyújtott falufejlesztési, munkahelyteremtési lehetõségekrõl, aminek eredményeként megalakult a Numulitas nevû szövetkezet.

    Ugyancsak a kutatás eredményeit ismertettük a Román Televízió TVR2 csatornáján a História Hisztéria nélkül rovat három adásában (2005 november 17, 2005 december 15, 2006 január 19): Hunyadi Attila és Nagy Mihály Zoltán történészek beszélgetést folytattak a két világháború közötti magyar iskolaszövetkezetekrõl, az erdélyi román, szász, illetve magyar bankokról és szövetkezetekrõl. 2005-ben elkészültek a kutatócsoport tagjainak a kéziratai, amelyek 2006-ban a kutatócsoport tanulmánykötetében fognak megjelenni terveink szerint.
  • RMDSZ-kutatások – Szász Alpár Zoltán, Horváth Réka, Márton János, Orbán Balázs, Ádám Beáta, Székely István Gergõ
  • Balogh Artúr Szakkollégium
  • oktatatáskutató csoport: Papp Z. Attila, Márton János



Kutatói programok:

1. Bukarest határon túli románság politikája 1989 után, az erre vonatkozó dokumentáció összegyûjtése és feldolgozása / Kiss Ágnes

2. Az RMDSZ székelyföldi területi szervezeteinek intézményesülési története (1989-1993) / Márton János, Orbán Balázs

3. Az RMDSZ 2005-ös kisebbségi törvénytervezetének elemzése / Márton János, Orbán Balázs

4. A Babes-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi Tanszéke magyar tagozatának magiszteri programja keretén belül folyó kutatások.

5. A JEA otthont a Balogh Artúr Szakkollégium munkálatainak is: alapítványunknál négy ösztöndíjas szakkollégista (két történész és két politológus) folytat kutatói tevékenységet. Ezek az egyetemi hallgatók egy tutor szakmai irányítása alatt saját kutatásukon dolgoznak, továbbá vendégtanárok által tartott elõadásokon vesznek részt. / Koordinátor: D. Lõrincz József.

6. Az Erdélyi Magyar Adatbank és JEA honlap építése a Transindex munkatársaival együttmûködve. / vezetõ Bárdi Nándor
(www.jakabffy.rohttp://adatbank.transindex.ro).
A 2005 folyamán az Adatbankba felkerült tételek közül alapítványunk a következõkben közremûködött:

  • Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség kronológiája 1990-2003;
  • Romániai parlamenti választások (1990-2004) (pártnevek román, illetve magyar nyelvû fordítása)

7. Romániára vonatkozó magyarországi források fénymásolása, digitalizálása, kutathatóvá tétele (MOL, PTI, OSZK, TLA, SZTEKTGY)

8. Szövetkezeti témájú levéltári források összegyûjtése, szövetkezeti szaklapok repertóriumainak és szövetkezeti kronológia (1898-1948) összeállítása – szövetkezeti – munkacsoport / koordinátor Hunyadi Attila

9. Az ötvenes évek forrásanyaga: – MAT anyagainak gyûjtése, digitalizálása

10. a romániai magyar felnõttképzési rendszer feltérképezése / Papp Z. Attila, Márton János

3. BBTE-karok szemináriumai

A 2004/2005-ös tanév második félévében alapítványunk Lõrincz József Politikai képviselet, illetve Civil társadalom és politikai kultúra elõadássorozatának adott otthont a BBTE Politológia Kar magiszteri programjának keretében, több meghívott elõadó részvételével: Bíró Gáspár, Bárdi Nándor, Hunyadi Attila, Nagy Mihály, Czoch Gábor, Gabriel Bãdescu, Szabó Töhötöm, Pesti Sándor, Schlett István.

A 2005/2006-os tanév elsõ félévében Lõrincz József Modernizáció és forradalom, illetve Összehasonlító politológia, és Szász Alpár Zoltán Politikai képviselet (magiszteri) elõadássorozataira, valamint Horváth Réka Bevezetés a politikatudományba szemináriumaira került sor az alapítvány termében. Továbbá Lõrincz József és Szász Alpár Zoltán Szakdolgozatíró szemináriumot tartott az alapítványnál.

4. Olvasótermi szolgáltatások

Az 2005/2006 tanév kezdetén száznál több diák töltött ki olvasói nyilatkozatot, akik az elõzõ tanévek beiratkozóival együtt felkerültek az olvasói nyilvántartásunkba. A diákok nagy része történész, illetve politológus hallgató, de szociológia, filozófia, filológia, újságíró, jog, földrajz, pszichológia, teológia és európai tanulmányok szakos hallgatók is szép számban veszik igénybe gyûjteményünket.

Gyûjteményünk 4 nagyobb állományra oszlik: könyvek, kéziratok és szakértõi anyagok, folyóiratok, valamint a rendszerváltás utáni romániai magyar sajtó részlege. 2005 folyamán megkezdtük állományunk bevezetését az Erdélyi Közös Katalógus (EKKA) online adatbázisába. 2005 folyamán gyûjteményünk könyvállománya meghaladta a 2000 tételt, emellett 766 kézirat és 146 reader tanulmányozható. A leglátványosabb gazdagodás azonban a folyóiratállomány terén történt, így 158 hazai és külföldi periodikából válogathat az érdeklõdõ. A könyv-, kézirat-, folyóirat- és sajtókatalógusok a www.jakabffy.ro honlapunkon böngészhetõk.

Az alapítvány továbbá helyet biztosít a KOMATE könyvtárának is, amelyet fõként a történész hallgatók használnak, de hozzáférhetõ a JEA olvasói számára is.

Az alapítvány székhelyén szervezett elõadásokat hangkazettára rögzítjük, ami szintén hozzáférhetõ könyvtárunkban.