A közbirtokkal kapcsolatos vitatott kérdések

4.1. Az állam közbirtokának elhatárolása a területi-közigazgatási egységek közbirtokától

A közbirtok problematikájának tárgyalásában fontos osztályozási szempont az állam közbirtokának elhatárolása a területi-közigazgatási egységek közbirtokától. Ez az elhatárolás két nagyobb szakaszban ment végbe. E két meghatározó időszak az 1989 előtti és az 1998 utáni időszakra osztható, tételesen a köztulajdonról és jogi rendszeréről szóló 1998. évi 213. törvény előtti és a Kttv. hatálybalépése utáni időszakokra.

Az állam közbirtokának elhatárolása a helyi közigazgatási egységek közbirtokától az 1989. évi fordulat után vált aktuálissá, ugyanis 1945—1989 között nem létezett köz- és magánbirtok. A kommunista diktatúra idején a te-rületi-közigazgatási egységek nem rendelkeztek tulajdonjoggal, a törvény esetükben csupán az igazgatási jogot (drept de administrare directă) ismerte el számukra. A szocialista tulajdonjog kizárólagos élvezője az állam volt. Ugyanígy sem a közintézmények, sem pedig az állam nem rendelkeztek tulajdonjoggal a számukra kijelölt javak felett.¹³

A forradalom után megkezdődött a privatizáció folyamata, 1989 után létrejöttek az új — magántulajdonra támaszkodó — gazdasági egységek, kereskedelmi és közhasznú társaságok. Központi és helyi közigazgatás között a helyi autonómia elve alapján tettek különbséget. Megkezdődött a kommunista tulajdonjog tárgyát képező javak elosztása, három főbb szempontot tartva szem előtt:

— meghagyni egyes javakat az állam tulajdonában;
— átirányítani egyes javakat a területi-közigazgatási egységek tulajdonába úgy, hogy köztulajdonjog vagy magántulajdonjog tárgyát képezzék;
— egyes javakat az állami kereskedelmi társaságok tulajdonába helyezni.¹⁴

Az 1991. évi 69-es törvény¹⁵ meghatározta a közbirtok elhatárolásának általános kritériumait: csak azok a javak tartozhatnak a helyi vagy megyei érdekű közbirtokhoz, amelyek a törvény rendelkezése vagy természetük szerint közhasználatúak vagy közérdekűek. A helyi közigazgatást szabályozó 1991. évi 69. törvény (eredeti, első változatában) a 115. cikkben előírta, hogy a helyi érdekű javak és értékek leválasztását és a területi-közigazgatási egységek vagyonállagába való helyezését kormányhatározat fogja szabályozni. Ennek az előírásnak az alapján fogadták el az 1992. évi 113-as kormányhatározatot.¹⁶

Az 1992. évi 113-as kormányhatározat szerint a javak leválasztása és a helyi közigazgatási egységek vagyonállagába való belefoglalása érdekében minden megyében, Bukarest Megyei Jogú Városban és Ilfov gazdasági körzetben egy-egy, a prefektus hatókörébe tartozó bizottságot hoztak létre, illetve egy-egy, a polgármesternek alárendelt albizottságot az összes területi-köz-igazgatási egység számára. E kormányhatározat által meghatározott eljárás két szakaszban tárgyalja az ingó és ingatlan javak elosztását és leválasztását, az albizottság általi meghatározását, az indítványok véglegesítését a prefektus alárendeltsége alatt álló bizottságok által és a megyei bizottságok indítványainak elfogadását a Kormány által.

Az 1992. évi 113-as kormányhatározatban előírt műveleteket 1992. június 30-ig kellett volna befejezni, az indítványokat pedig 1992. szeptember 30-ig kellett volna a Kormányhoz eljuttatni. A határidőket azonban nem tartották be, az előirányzott műveleteket még 1995-ben sem sikerült lezárni. Az említett kormányhatározat 3. cikke szerint a nemzeti érdekű közbirtokoknak a helyi érdekű közbirtokoktól való elhatárolásának érdekében figyelembe kell venni a javak igénybevételét és az általuk képviselt értéket. A szakirodalom erről a kérdésről úgy vélekedik, hogy a kormányhatározat nem tartalmazott eléggé világos és az elhatároláshoz felhasználható kritériumokat.¹⁷

Az 1992. évi 113. kormányhatározat által előírt rendszer nem vált be, az elhatárolási műveletek nem fejeződtek be. Az 1991. évi 69. törvény 115. cikkét számos bírálat érte, sőt alkotmányellenességi kifogást is emeltek ellene azon a címen, hogy ellentmond az Alkotmány 135. cikke 5. bekezdésének. Olyan vélemény is megfogalmazódott,¹⁸ mely szerint nem ellentétes az Alkotmány előírásaival, csak a szöveg szerkesztése hibás, és így valójában a 115. cikk csak kötelezte a Kormányt, hogy léptesse életbe az Alkotmány által megkövetelt elhatárolási kritériumokat.

A helyzet megnyugtató rendezésének érdekében 1996-ban a 24. cikkben módosították a 115. cikk tartalmát. Az 1991. évi 69. törvény újraközlése után a 127. cikk a következő tartalommal lépett hatályba: Az állam köz- és magánbirtokához tartozó helyi érdekű javak és értékek szétválasztása és áthelyezése a községek, a városok vagy — esetenként — a megyék tulajdonába, kormányhatározattal hajtandó végre, a köz- és magánvagyonról szóló törvény feltételeinek tiszteletbentartásával. Az új változat tehát, az ellentmondások feloldása végett, már a köz- és magánvagyonról szóló törvény megjelenésének szükségességére hívta fel a figyelmet.

A Kttv. elfogadásáig az 1996. évi 24. törvény képezte azt a jogszabályt, amelyet a javak elválasztásakor figyelembe kellett venni.¹⁹ Az 1991. évi 69-es törvény 80—81. cikkelye, továbbá a 115-ös cikk 2. bekezdése szerint a prefektúrának, a megyei önkormányzatnak és saját apparátusának a székhelye a megyeszékhelyen vagy más városban levő, országos érdekű közbirtokot képező közigazgatási palotában van. Az említett székhely problémája a helyzet rendezése előtt valóságos helyi háborúskodásokhoz vezetett.²⁰

A közigazgatási paloták statútumát az 1996. évi 24-es törvény volt hivatott rendezni. A joggyakorlatban számos probléma vetődött fel már az 1996. évi 24-es törvény előtt. Az ún. közigazgatási paloták 1989 decemberéig többnyire a kommunista párt székhelyéül szolgáltak. Az állam tulajdonába az 1990. évi kormányrendelet és az 1994/115. kormányhatározat alapján kerültek. Ezeket az épületeket az 1994/706. kormányhatározat alapján nyilvánították országos érdekű közbirtokot képező ingatlanná, és helyezték a prefektúra igazgatásába. A kormányhatározat törvényességét több ízben megkérdőjelezték, a joggyakorlat számos közigazgatási palotával kapcsolatos pert tart számon. Az ítélőtáblák visszautasították a megyei tanácsok keresetét.

A Legfelsőbb Ítélőtábla döntései nem egységesek: voltak esetek, amikor elutasította a megyei tanácsok keresetét,²¹ más esetekben pedig a megyei tanácsok számára kedvező döntést hozott.²² A Legfelsőbb Ítélőtábla döntéseiben azzal érvelt, hogy a törvény nem teszi lehetővé a Kormány számára az ingatlanok országos érdekű közbirtokhoz tartozásának kinyilvánítását,²³ országos érdekűnek csak törvény nyilváníthat javakat. Továbbá, a megyei tanácsok keresetét azért kell elfogadni, mert a közigazgatási paloták rendeltetésük szerint is megyei érdekűek. A Kormánynak jogában áll határozatot hozni a közigazgatási paloták ügyében, de csak amennyiben ez a javak és értékek elosztására és áthelyezésére vonatkozik.

A helyzet tisztázása érdekében az 1991. évi 69. törvényt módosították, és a 115. cikk 2. bekezdésében a közigazgatási palotákat országos érdekű közbirtokká nyilvánították. Ezáltal a törvény elismerte a Legfelsőbb Ítélőtáblának a megyei tanácsoknak igazat adó döntései jogosultságát, valamint azt is, hogy kormányhatározat által nem lehet meghatározni az ingatlanok hovatartozását.

A 115. cikk alkotmányosságát is megkérdőjelezték azzal az érvvel, hogy ellentmond a helyi autonómia elvének. Az alkotmányossági kifogás megfogalmazói szerint a 115. cikk azért nem egyeztethető össze az ország alkotmányának előírásaival, mivel tartalmazza az országos érdekű köztulajdon kifejezést, amely azonban nincs jelen Románia Alkotmányának 135. cikkében. A szakirodalom szerint ezek az érvek azonban csupán jogi spekulációk, hiszen a törvényeket nemcsak szó szerint lehet értelmezni, hanem a bennük rögzített szöveg szelleme szerint is.²⁴

Egyébként döntésében²⁵ az Alkotmánybíróság visszautasította az alkotmányellenességi kifogást. Az Alkotmánybíróság szerint az említett cikk nem mond ellent a helyi autonómia elvének²⁶, és a javak természete és rendeltetése is a javak hovatartozásának kritériumát képezik, de a törvényalkotásnak bármikor jogában áll javakat országos érdekűvé nyilvánítani. A bírák érvelése szerint azáltal, hogy a törvény a köztulajdonjogot egy bizonyos ingatlanra nézve országos érdekűnek jellemzi, nem változtat a köztulajdonjog jogi természetén. A fentiek ismeretében leszögezhető, hogy a 115. cikk kapcsán nem beszélhetünk alkotmányellenességről.

A kérdésre vonatkozó szakirodalom nem egységes, van olyan kutató, aki helyesli az Alkotmánybíróság döntését²⁷, és van olyan is, aki nem ért egyet vele amiatt, mert ellentmond a helyi autonómia elvének.²⁸ Ez utóbbi nézet helyeslői fő érvként azt hozzák fel, hogy a közigazgatási palotáknak természetük és rendeltetésük szerint is a megyei érdekű közbirtokhoz kell tartozniuk.

A 2001. évi 215. törvény sem tesz említést a közigazgatási palotákról, a 143. cikk szerint a prefektus és a saját szakapparátus a prefektúrán fejti ki tevékenységét.

A prefektus intézményére vonatkozó 2004. évi 340. törvény²⁹ a 2. cikkben leszögezi, hogy a prefektus székhelye egy állami tulajdonban levő ingatlan. A helyzet tisztázottnak tűnik, hiszen az említett közigazgatási paloták már nincsenek nemzeti érdekű közbirtokot képező ingatlannak nyilvánítva.

Az 1991. évi új Alkotmány 135. cikke kimondja, hogy a köztulajdon jogának alanyai az állam és a területi-közigazgatási egységek. Az 1991. évi 18. törvény utal a nemzeti és helyi érdekű közbirtokra, a 2001. évi 215. törvény pedig a helyi és a megyei önkormányzatokat nevezi meg mint a területi-köz-igazgatási egységek magánbirtokához tartozó javak igazgatásáért felelős szerveket, hatóságokat. A fent említett törvény 122. cikke tartalmazza a te-rületi-közigazgatási egységek vagyonállagának meghatározását. Az új közigazgatási törvény sokkal érthetőbben, világosabban fogalmaz a régi, 1991. évi 69. törvény 80. cikkének szövegéhez képest.

A fentiekhez azonban egy megjegyzést kell fűznünk: szigorúan jogi értelemben véve nem helyes a meghatározás, mivel a vagyonállag nem javak összességét, hanem jogok és kötelezettségek teljességét jelenti.³⁰

Emellett a Kttv. 3. és 4. cikke, illetve a helyi közigazgatási törvény is előír néhány olyan kritériumot, amely az elhatárolást szabályozza (az állam közbirtokának elhatárolása a területi-közigazgatási egységek közbirtokától).

4.2. A közbirtok magánbirtoktól való elhatárolásával kapcsolatos vitás kérdések

A román szakírók többsége úgy véli, hogy a közbirtok fogalma alatt a köztulajdonjog tárgyát képező javak összességét kell érteni.³¹ Létezik ellenben más vélemény is a a közbirtok fogalmának meghatározásáról³². Eszerint a közbirtok tágabb fogalom, azokat a javakat értjük alatta, amelyeket fontosságuk miatt meg kell őriznünk a következő generációk számára. Ebből a szemszögből nézve nemcsak a köztulajdon tárgyát képező javak tartoznak, ide, hanem a nemzeti kulturális örökséghez tartozó, magántulajdonjog tárgyát képező javak is. Ez utóbbi meghatározás véleményünk szerint nem helyes, mivel a Kttv. 11. cikke kimondja, hogy a közbirtokhoz tartozó javak elidegeníthetetlenek. Igaz, hogy a nemzeti kulturális örökséghez tartozó javak elidegenítése csak különféle feltételek teljesítése után valósulhat meg, tehát forgalmuk korlátozott. Ennek ellenére ezek a javak is a polgári forgalom (circuitul civil) tárgyát képezhetik, korlátozottan forgalomképesek.

Ahhoz, hogy a javak a közbirtokba tartozzanak, szükséges, hogy az állam vagy a területi-közigazgatási egységek tulajdonát képezzék. Az Alkotmány 135. cikkének 2. paragrafusa szerint a köztulajdon jogának alanyai az állam és a területi-közigazgatási egységek. Ahhoz, hogy a javak az állam vagy a területi-közigazgatási egységek tulajdonát képezzék, az szükséges, hogy az állam vagy a területi-közigazgatási egységek a törvény által előírt módozatokkal szerezzék meg javaikat.³³.

A közbirtokba tartozás megállapításához nem elégségesek az általános kritériumok (közhasználatúság/közérdekűség).³⁴ Ezek a kritériumok az állam közbirtokának az állam magánbirtokától való elhatárolása esetében alkalmazhatóak. Ily módon a közbirtokokhoz tartozó javak felett kizárólagosan az állam és a területi-közigazgatási egységek rendelkezhetnek, magánszemélyek nem,³⁵ sőt egyéb közjogi személyek (persoane publice) sem.

A közbirtokhoz tartozás második feltétele, hogy a javak közhasznú célra legyenek előirányozva.³⁶ Ugyanebben a szellemben rendelkezik a Kttv., amely szerint a közhasználatú vagy közérdekű javak felett a köztulajdonok joga az államot vagy a területi-közigazgatási egységeket illeti meg: közhasznúság és közérdekűség.

A fentiek teljesítéséhez szükséges egy közhasznúságot előirányozó ren-delkezés.³⁷

Jelenleg a román szakirodalom szerint³⁸ a közbirtok — magánbirtok elhatárolásának kritériumai a következők:

— a törvény rendelkezése (criteriul determinării legii/criteriul voinţei legiuitorului);
— a javak közhasznosságra való előirányzása, másképpen a javak rendeltetésének kritériuma (afectarea unei utilităţi publice);
— közérdekűség (interesul public);
— közhasználatúság (uzul public).

Van olyan vélemény, amely szerint a közbirtokba való besorolás fő kritériuma a jelen tanulmány felsorolásában is első helyen említett törvény rendelkezése (a törvény akarata szerinti kritérium).³⁹ Szerintük a Kttv. 3. cikkéből és az Alkotmány 135. cikkéből az derül ki, hogy a közbirtokba sorolás fő kritériuma a törvény rendelkezése. Az utóbbi években megjelent tanulmányok szerzői ahhoz az állásponthoz igazodnak, mely szerint a közbirtokba sorolás problematikájának a közhasznosságra való előirányozás áll a középpontjában.⁴⁰ Véleményük szerint ez a legfontosabb kritérium, amely az összes többi alapjául szolgál.

Feltevődik a kérdés, miként lehet megállapítani azt, hogy a javak közérdekűek vagy közhasználatúak. A Kttv.-ből az derül ki, hogy a javak természetük szerint közhasznúak vagy közérdekűek lehetnek. Ez a segédkritérium (a javak természete szerinti) nagy részben függ a megítéléstől.⁴¹ Ugyanazon szakíró szerint a szubjektivitás kiküszöbölése végett a törvényhozó fenntartotta magának a törvényhozás jogát, és meghatározta, hogy egyes kategóriába tartozó javak a közbirtokba tartoznak. Következésképpen: a törvényhozó akarata is csak másodlagos közbirtokba sorolási kritérium.

Mivel a Kttv. megjelenése előtt a jogszabályok nem tartalmaztak elégséges közbirtokhoz sorolási kritériumot, a joggyakorlatban számos nehézség merült fel. A közbirtok magánbirtoktól való elhatárolása kapcsán a 113/ 1992. kormányhatározat alkalmazásakor merültek fel problémák. A kormányhatározat tartalmazta a köz- és magánbirtokok meghatározásának kritériumait.

A legtöbb vitatott kérdés azokkal a javakkal kapcsolatban merült föl, amelyek az új gazdasági egységek igazgatása alatt álltak, és amelyek az 1990. évi 15. törvény 5. és 20. cikkei alapján a közhasznú és a kereskedelmi társaságok tulajdonába kerültek. (A törvény a gazdasági egységek önállóan gazdálkodó egységekké és kereskedelmi társaságokká való átszervezéséről szól.)

A régi gazdasági egységek vagyonállagába tartozó javak az 1990. évi 15. törvény előtti időszakban az állam tulajdonát képezték, a gazdasági egységeknek csak igazgatási joguk (drept de administrare generală) volt az említett javak felett. Amint már említettük, az 1990. évi 15. törvény rendelkezéseinek alapján kerültek ezek a javak az újonnan létrehozott kereskedelmi társaságok tulajdonába.

Egy vélemény szerint⁴², mivel az említett javak között olyanok is voltak, amelyeket a közbirtokba kell besorolni, szükséges lett volna egy olyan jogszabály kidolgozása, amely meghatározza ezeknek a javaknak a jogi helyzetét. Az idézett vélemény szerint tehát az 1990. évi 15. törvény 5. és 20. cikkei csak azokra a javakra vonatkoznak, amelyek nem közhasznúak és nem közérdekűek. Az olyan javakat, amelyek közhasznúak és közérdekűek, azonosítani és leltározni kell, végül pedig közbirtokba kell helyezni.

A fenti véleményt azzal az érvvel cáfolták meg⁴³, hogy az 1991. évi Alkotmány előtti törvényt az alaptörvény szellemében kell értelmezni és alkalmazni. Az Alkotmány 136. cikke pedig előírja, hogy a köztulajdon jogának alanyai az állam és a területi-közigazgatási egységek. Ebből következik, hogy a közbirtokba tartozó javak nem kerülhettek a kereskedelmi társaságok magántulajdonába.

Irodalom

Adam, Ioan: Noţiunile şi natura domeniului public, domeniului privat şi proprietăţii private. Dreptul, 1994/8.

Auby, Jean-Marie — Auby, Jean-Bernard: Droit public. Editions Dalloz, Paris, 1993.

Bălan, Emil: Domeniul administrativ. Ed. Lumina Lex, Bucureşti, 1998.

Filipescu, Ioan: Domeniul public al statului şi al unităţilor teritorial-administrative. Dreptul, 1994/5-6.

Franţescu, Laurenţiu: Noţiunile de domeniu public şi domeniu privat al statului. Conţinut şi regim juridic. Dreptul, 1993/10-11.

Gaudemet, Yves: Droit administratif des biens. Tome II., 12-čme éd. L.G.D.J., Paris, 2002.

Giurgiu, Liviu: Consideraţii în legătură cu domeniul public. Dreptul, 1995/8.

Giurgiu, Liviu: Domeniul public. Ed. Tehnică, Bucureşti, 1997.

Imbrescu, Ion — Turianu, Corneliu: Inadvertenţele de ordin legislativ cu privire la domeniul administraţiei publice. Dreptul, 1994/12.

Iorgovan, Antonie: Tratat de drept administrativ. Vol. II. Ed. a III-a. Ed. All Beck, Bucureşti, 2002.

Jugastru, Călina: Domeniul public şi privat. Ed. Argonaut, Cluj-Napoca, 2001.

Laubadčre, André de: Manuel de Droit Administratif. 9-čme éd. L.G.D.J., Paris, 1969.

Morand-Deviller, Jaqueline: Cours de droit administratif. Montchrestien, Paris, 2001. 22

Nicolae, Marian: Consideraţii asupra legii nr. 213/1998 privind proprietatea şi regimul juridic al acesteia. Dreptul, 1999/6.

Oprişan, Constantin: Regimul general al proprietăţii în România. Studii de drept românesc, 1995/1.

Pepelea, Neculai: Trăsăturile caracteristice ale regimului juridic aplicabil domeniului administrativ. Dreptul, 1993/12.

Petrescu, Rodica-Narcisa: Observaţii în legătură cu unele dispoziţii ale legii administraţiei publice locale. Dreptul, 1995/3.

Petrescu, Rodica-Narcisa: Drept administrativ. Ed. Accent, Bucureşti, 2004.

Podaru, Ovidiu: Legea 215/2001 a administraţiei publice locale comentată. Ed. Sfera juridică, Cluj-Napoca, 2004.

Pop, Liviu: Dreptul de proprietate şi dezmembrămintele sale. Ed. Lumina Lex, Bucu-reşti, 2001.

Preda, M. — Cozmâncă O.: Legea administraţiei publice locale. Explicaţii teoretice şi practice, Ed. Lumina Lex, Bucureşti, 1996.

Prisăcaru, Valentin: Tratat de drept administrativ. Ed. All, Bucureşti, 1996.

Rizoiu, Radu-Alexandru: Unele consideraţii asupra condiţiei juridice a domeniului public şi a criteriilor de domenialitate. Dreptul, 2001/9.

Sabău, Luana: Regimul juridic al unităţilor administrativ teritoriale. Revista de Drept Public, 2001/1.

Stoica, Valeriu: Dreptul de proprietate publică. Curierul judiciar, 2001/7-8.

Trăilescu, Anton — Stelu, Şerban: Probleme în legătură cu determinarea unităţilor administrativ teritoriale. Dreptul, 1993/12.

Tudorache, D. C.: Domeniul public şi privat al statului în Lumina Legii Fondului Funciar. Dreptul, 1992/5.

Văraru, M.: Dreptul administrativ român. Ed. Socec&Co, Bucureşti, 1928.

Veress Emőd: A helyi közigazgatási törvény. Kommentár a gyakorlat számára. RMDSZ, Kolozsvár, 2002.

Jegyzetek

¹ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 33. szám, 1991. február 11.
² Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 448. szám, 1998. november 24.
³ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 204. szám, 2001. április 23.
⁴ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 511. szám, 2003. július 16.
⁵ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 99. szám, 1990. augusztus 9.
⁶ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 301. szám, 1995. december 29.
⁷ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 197. szám, 2003. március 27.
⁸ Prisăcaru, Valentin: Tratat de drept administrativ. Ed. All, Bucureşti, 1996.
⁹ Bălan, Emil: Domeniul administrativ. Ed. Lumina Lex, Bucureşti, 1998.
¹⁰ Nicolae, Marian: Consideraţii asupra legii nr. 213/1998 privind proprietatea şi regimul juridic al acesteia. Dreptul, 1999/6. 5.
¹¹ Lásd Nicolae: i. m. 8.
¹² Elidegeníthetetlen: a köztulajdonba tartozó javak feletti tulajdonjog semmilyen módon nem ruházható át; követhetetlen: az állam és a területi közigazgatási egység adósságaiért a hitelezők nem hajthatják be az adósságokat a köztulajdonba tartozó javak értékesítésére, ezek a javak kézi vagy jelzálogként sem szolgálhatnak követelési jog garantálására; elévülhetetlen: a jog gyakorlásának elmaradásával a jog nem veszíthető el, a tulajdonjogi keresetet bármikor be lehet nyújtani.
¹³ Stoica, Valeriu: Dreptul de proprietate publică. Curierul judiciar, 2001/7—8. 142.
¹⁴ Stoica: i. m. 148.
¹⁵ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 238. szám, 1991. november 11.
¹⁶ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 72. szám, 1996. április 18.
¹⁷ Oprişan, Constantin: Regimul general al proprietăţii în România. Studii de drept românesc, 1995/1. 5.
¹⁸ Iorgovan, Antonie: Tratat de drept administrativ. Vol. II. Ed. a III-a. Ed. All Beck, Bucureşti, 2002. 190.
¹⁹ Uo. 192.
²⁰ Uo. 193.
²¹ Lásd az 1995. évi május 11/ 313. számú döntést.
²² Giurgiu, Liviu: Domeniul public. Ed. Tehnică, Bucureşti, 1997. 98—99., illetve lásd még az 1995. máj. 29-i 606. és az 1995. jún. 12-i 627. számú döntéseket.
²³ Érvelésükben az alábbi jogszabályokra hivatkoztak: Románia Alkotmányának 135. cikke, 4. paragrafus, az 1991. évi 18-as törvény, az 1991. évi 69-es törvény 72. cikke.
²⁴ Iorgovan: i. m. 193.
²⁵ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 76. szám, 1996. ápr. 13.
²⁶ Az 1996. ápr. 11-i 40. számú döntés.
²⁷ Lásd Iorgovan: i. m. 189.
²⁸ Giurgiu: i. m. 102.
²⁹ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 658. szám, 2004. júl. 21.
³⁰ Podaru, Ovidiu: Legea 215/2001 a administraţiei publice locale comentată. Ed. Sfera juridică, Cluj-Napoca, 2004. 240.; Pop, Liviu: Dreptul de proprietate şi dezmembrămintele sale. Ed. Lumina Lex, Bucureşti, 2001. 10.
³¹ Tudorache, D. C.: Domeniul public şi domeniul privat al Statului în lumina legii fondului funciar. Dreptul, 1992/5. 18—19.; Franţescu, Laurenţiu: Noţiunile de drept public şi domeniul privat ale statului. Dreptul, 1993/10-11. 42.; Filipescu, Ioan: Domeniul public şi privat al statului şi al unităţilor teritorial-administrative. Dreptul 1994/5-6. 75.; Adam, Ioan: Noţiunile şi natura domeniului public, domeniului privat şi proprietăţii private. Dreptul, 1994/8. 28.; Adam, Ioan: Proprietatea publică şi privată asupra imobilelor din România. Ed. All Beck, Bucureşti, 2000. 97.; Rizoiu, Radu-Alexandru: Unele consideraţii asupra condiţiei juridice a domeniului public şi a criteriilor de domenialitate. Dreptul 2001/9. 58—81.; Apostol Tofan, D.: Corelaţia proprietate publică — domeniu public, potrivit Constituţiei şi legislaţiei în vigoare. Partea I. Juridica, 2000/11-12., 455—456.; Sabău, Luana: Regimul juri dic al unităţilor administrativ teritoriale. Revista de Drept Public, 2001/1. 96—100.; Petrescu, Rodica-Narcisa: Drept administrativ. Ed. Accent, Bucureşti, 2004. 247.
³² Iorgovan: i. m. 171.; Oroveanu, M.: Tratat de drept administrativ. Ed. a II-a. Ed. Cerna, Bucureşti, 1998. 544.
³³ 1998. évi 213-as törvény, 3. cikk, 1. bekezdés.
³⁴ Rizoiu: i. m. 60.
³⁵ Morand-Deviller, Jaqueline: Cours de droit administratif. Montchrestien, Paris, 2001. 22.
³⁶ Rizoiu: i. m. 62.
³⁷ Uo.
³⁸ Rizoiu: i. m. 63.; Adam: Proprietatea publică şi privată asupra imobilelor din România. Id. kiad. 127.
³⁹ Lásd még Nicolae: i. m. 8.; Rizoiu: i. m. 64.; V. Stoica; i. m. 140.; Adam: Proprietatea publică şi privată asupra imobilelor din România. Id. kiad. 128.
⁴⁰ Rizoiu: i. m. 67.; Stoica: i. m. 139.
⁴¹ Stoica: i. m. 139.
⁴² Trăilescu, Anton — Stelu, Şerban: Probleme în legătură cu determinarea unităţilor administrativ teritoriale. Dreptul, 1993/12.
⁴³ Uo.
⁴⁴ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 1998/102. szám.
⁴⁵ A cseréről lásd még az 1997. évi 43-as kormányrendeletet. Vö. Nicolae: i. m. 4.
⁴⁶ Lásd bővebben Văraru, M: Dreptul administrativ român. Ed. Socec&Co, Bucureşti, 1928. 160.; Morand-Deviller: i. m. 160.
⁴⁷ Morand-Deviller: i. m. 115—119. ⁴⁸ A fenti elmélettel kapcsolatosan lásd Y. Gaudemet: i. m. 112—121.; A. de Laubadčre: Manuel de Droit Administratif. Éd. 9-čme, LGDJ, Paris, 1969.
⁴⁹ Veress E.: A helyi közigazgatási törvény. Kommentár a gyakorlat számára. RMDSZ, Kolozsvár, 2002. 23.
⁵⁰ Uo.
⁵¹ Uo.