Csapó I. József

Törvényes keretet a belsô önrendelkezéshez

Romániában 1945 óta érvényben van a 86-os számú törvény – a Nemzetiségek Statútuma. E törvényt az elmúlt évtizedekben lépten-nyomon megsértették, s 1990-tôl kezdôdôen sem vették figyelembe. Kik? Az államigazgatási, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozók.

Az 1991-ben érvénybe lépett Alkotmány Romániát nemzeti és egységes államként határozza meg, amelyben a nemzeti szuverenitás a román népé. Ezen államban, állampolgárként élünk körülbelül kétmilliónyian, akik önként magunkénak valljuk magyar nemzeti önazonosságunkat, s ragaszkodva szülôföldünkhöz, egyenrangú polgárokként óhajtunk létezni. Nem csupán egyenjogúként, hanem teljes és tényleges egyenlôségben!

A "nemzeti és egységes állam" minôsítést "egységes nemzetállam" fogalmává és az elmúlt 6 évben gyakran törvényhozói alapelvvé és államigazgatási gyakorlattá téve vált bizonyossá: a romániai magyarság nemzeti önazonossága védelmére, ápolására, továbbadására, állampolgári egyenrangúságának elnyerésére és állandósítására különleges törvény és törvényerejû autonómiastatútumok elfogadása nyújthat garanciát.

A romániai magyarságot alkotó személyek önként vállalt nemzeti önazonossága e közösséget s a hozzá tartozókat a magyar nemzet szerves részévé teszi, olyképpen, hogy a román államhoz tartozását tudomásul véve, a belsô önrendelkezéshez való jogát kinyilvánítja, s nem törekszik szecesszióra.

A magát autonóm közösségként tételezô romániai magyar nemzeti közösségnek törekvése a közösségi önkormányzás, szándéka a sajátos hatáskörök megszerzése és gyakorlása. E törekvés és szándék valóra váltásához kívánja felhasználni a parlamenti demokrácia, a jogállam eszközeit – a törvényes rendelkezéseket. Ez késztette az RMDSZ döntéshozói testületét, hogy véglegesítse és választott közképviselete révén 1993-ban a Parlamentbe benyújtsa a Nemzeti Kisebbségekrôl és Autonóm Közösségekrôl szóló Törvénytervezetét.

Annak idején olyan vélemények is elhangzottak, hogy ne készítsünk önálló törvénytervezetet, hanem társuljunk a Német Demokrata Fórum által 1991-ben összeállítotthoz. E megoldást határozottan elleneztem, mert említett tervezet a kisebbségi mivoltot tekintette törvény által szabályozandónak, a romániai magyarság pedig önkormányzó közösségként igényelte és igényli a törvényes védelmet és garanciákat.

A törvénytervezet kidolgozásával megbízott szakértôi bizottság elé terjesztett, a bizottság által alapdokumentumként kezelt munkaanyagomban a hangsúly, éppen az említett sajátosság miatt, a három önkormányzási forma szabályozására esett, s csupán a többségi vélemény hatására elfogadott kompromisszum tette, hogy a tervezetet kerettörvénynek tekintve, a II. fejezet utolsó három alfejezete, összesen 9 szakaszban alighogy utal a személyi, a regionális autonómiára és a sajátos státusú helyi önkormányzatokra. Hogy milyen szükségszerû lett volna már akkor részletesen megfogalmazni a különbözô önkormányzati formák hatásköreit és intézményeit, azt igazolják azok a külföldi jogi elemzések, amelyek az autonóm csoportot "az együttélés akaratával rendelkezô önkormányzati egységként" jellemzik, hatásköreinek és intézményeinek szabályozását hiányolják és fontosságához mérten, az autonómiajog törvényes garanciái megfogalmazásának helyeként a törvénytervezet kiemelt elsô fejezetét említik.

Ám akkor, a tervezet RMDSZ-szakbizottsági vitájakor azon szempont érvényesült, hogy a törvénytervezet nem csak magyar nemzetiségûek jogaira, hanem olyan sajátos önazonosságú közösségekre is vonatkozik, amelyek tagjai e közösségeket nem minôsítik "autonóm közösségeknek".

Így lett az RMDSZ döntéshozó testülete elé véglegesítésre elôterjesztett szöveg elsôsorban a nemzetiségekrôl szóló törvénytervezet és csupán vázlata a közösségi önkormányzás jogát, hatásköreit és intézményeit elismertetni óhajtó dokumentumnak!

A szándék azonban nyilvánvaló volt és közképviseleti programban is megfogalmazódott: a kerettörvényt kövessék a személyi autonómiára, a sajátos státusú önkormányzatokra, a területi autonómiára vonatkozó törvényerejû statútumtervezetek! Bár a tervezetek munkaanyagként évek óta léteznek, ez ideig e tárgyban közösségi döntések nem születtek!

Kisebbség vagy önkormányzó közösség

Vitaindító hangsúlyozza: "A nemzeti kisebbségek tehát közösségként, mikrotársadalomként, vagy az olyan nagy lélekszámú kisebbség, mint a romániai magyarság, valóságos társadalomként léteznek." Az azonos nemzeti önazonosságú személyek által alkotott közösségek között nem tennék semmilyen megkülönböztetést. Mérvadónak azt tekintem, amit a tárgyra vonatkozó nemzetközi dokumentumok tartalmaznak: az önazonossághoz való jogot. Vannak személyek és ezek közösségei, akik és amelyek élve e joggal, önkormányzás révén, sajátos hatáskörök gyakorlásával, önálló intézmények közremûködésével óhajtják megôrizni és továbbadni anyanyelvüket, megismerni és mûvelni nemzetük kultúráját és hagyományait, használni nemzeti szimbólumaikat, gyakorolni vallásukat. Vannak olyanok, akik ragaszkodnak nemzeti önazonosságukhoz vagy etnikai, nyelvi identitásukhoz, ennek védelmében meghozott vagy meghozandó törvényes rendelkezésekhez, de nem óhajtják gyakorolni a közösségi önkormányzást, nem igénylik az autonómiaformák hatásköreinek és intézményeinek törvény általi megfogalmazását, átruházását, illetve mûködtetését.

A romániai magyar nemzeti közösség élni akar a közösségi önkormányzás jogával, a belsô önrendelkezéshez nélkülözhetetlen önkormányzati eszközökkel, miképpen erre lehetôségük van az autonóm közösségeknek Európa-szerte! Ezt tartom alapvetô különbségnek a történelmi hagyományú, az ország területén számbeli kisebbségben levô nemzeti, etnikai vagy nyelvi közösségek között: az önazonosság védelmét közösségi önkormányzatok révén akarják teljessé tenni, vagy nem? Törekszenek a belsô önrendelkezésre, vagy nem?

A törvénytervezetben feltüntetett, a nemzeti, etnikai, nyelvi önazonosság védelmére vonatkozó egyéni és közösségi jogok gyakorolhatók akkor is, ha érintettek nem élnek az önkormányzás jogával, de ebben az esetben a sajátos döntéshozó és végrehajtó hatáskörök a kormányzati hatóságok birtokában maradnak, s személy, közösség egyaránt lemond arról, hogy az önazonosság megôrzése, fejlesztése, továbbadása érdekében, saját hatáskörében, saját maga döntsön és végrehajtson. Jogállamban, ahol alkalmazott a szubszidiaritás, széles körû a demokrácia, egyre teljesebb az alapvetô emberi jogok és szabadságok megélése, ott a nemzeti önazonosságú közösségek, a hozzájuk tartozó személyek számától függetlenül – még ha pár ezren vannak is –, élnek az önkormányzás jogával, ha nem is a területi autonómiával, de mindenképpen a feltételeiknek megfelelô személyi elvû önkormányzással. Érdemes figyelni arra is, hogy ezen államokban nem használják a "nemzeti kisebbség" minôsítést; ott autonóm közösségek, népcsoportok élnek – méltóságukhoz illô jogi garanciákkal, a hozzájuk tartozók és minden állampolgár teljes és tényleges egyenlôségével.

Egyéni és kollektív jogok

Fent leírt gondolatok jelzik, mily sok gondot jelent számomra vitaindító azon megállapítása: "míg a nemzeti kisebbségek, melyek természetszerûleg közösségként tételezik önmagukat és így közösségi jogaikat, azok garantálását szeretnék látni a jogszabályokban, addig az állam, a nemzetközi államközösség a kisebbségekhez tartozó személyekrôl szól". Kissé átfogalmazva, idézett szöveg arra utal, hogy a nemzeti kisebbségek egyéni jogaik mellett közösségi (kollektív) jogaik gyakorlására is törvényes garanciákat igényelnek, míg az "állam és a nemzetközi államközösség" jogi szabályozói, politikai kötelezettségeket tartalmazó dokumentumai nem hivatkoznak a nemzeti kisebbségek kollektív jogaira, hanem csupán e közösségekhez tartozó személyek egyéni jogaira. E tételt bontsuk három összetevôre: a) jogok kategóriái; b) "állam" magatartása; c) "nemzetközi államközösség" értékrendszere.

a) Ha elfogadom a kisebbségi minôsítést, akkor bárhol a világon s kiváltképpen abban az országban, amelyben élek, kisebbségként, lényegében másodrangú állampolgárként kezelnek. Ellenérvként rögtön meg lehetne fogalmazni, hogy jogállamokban a kisebbségek, kiváltképpen a nemzeti kisebbségek, alkotmány és törvény által védettek, ha elfelednénk, hogy azon "nemzetközi államközösség" országai a többségtôl eltérô nemzeti önazonosságú állampolgárai közösségeit nem nevezik és nem is tekintik nemzeti kisebbségeknek, e közösségek tagjai számára nem csupán az egyéni, de a kollektív jogok gyakorlását is szavatolják, utóbbiakat közösségi önkormányzás révén is!

Léteznek nemzetközileg elismert közösségi (kollektív) jogok?

A nemzeti kisebbségek (értsd: nemzetiségek) védelmére vonatkozó dokumentumok többsége s közülük a legfontosabbak, a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó jogokat kollektív dimenziójú jogokként értelmezik. Az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségi Szakbizottsága (DH-MIN) összeállította a nemzeti kisebbségek védelmére szolgáló jogok és szabadságok táblázatát, amelyben három jogkategóriát különböztet meg: az egyéni, a kollektív és az ambivalens jellegû jogokat. A kollektív jogok kategóriájába a következôket sorolják:

– kisebbségek joga a létezéshez;

– kisebbségek joga, hogy elismerjék;

– kisebbségek önazonossághoz való joga;

– kisebbségek nyelvének elismerése;

– kisebbségek nyelvén való feliratozás joga;

– oktatási intézmények létesítéséhez való jog;

– közszolgálati tömegtájékoztatásban való részvétel joga;

– saját tömegtájékoztatási eszközökhöz való jog;

– az állami és a helyi közigazgatási hatóságokban való politikai képviselet joga.

A nemzeti kisebbségek jogainak kollektív dimenziójára utal az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet Nemzeti Kisebbségek Fôbiztosának mandátuma, amely nem terjed ki az EBESZ-kötelezettségek természetes személyek esetében történô megsértése vizsgálatára és orvoslására. Címében az Európa Tanács 1134-es, 1177-es, de még az 1201-es ajánlása is a nemzeti kisebbségek védelmérôl rendelkezik – hogy a Nemzeti Kisebbségek Védelmének Keretegyezményérôl ne is beszéljek. De említem továbbá az ENSZ Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbségekhez Tartozó Személyek Jogaira vonatkozó Nyilatkozatát, amely kéri az államokat, részesítsék védelemben a kisebbségeket, bátorítsák ezen kisebbségek önazonosságának megôrzését, mindezzel utalva a jogok kollektív dimenziójára. A Faji Megkülönböztetés Minden Formájának Megszüntetésére vonatkozó Nemzetközi Egyezmény, amely 1969-ben lépett hatályba, s amelyhez Románia 1970 szeptemberében csatlakozott s ezáltal ezen Egyezmény a román jog része lett, 1. szakasza 4. bekezdésében elôírja, hogy nem tekinthetô megkülönböztetésnek (diszkriminációnak) a faji vagy etnikai csoportok megfelelô védelmét vagy a hasonló védelemre szoruló egyének emberi jogainak és szabadságainak egyenrangú gyakorlását szavatoló sajátos intézkedések.

Patrick Thornberry szerint (International Law and the Rights of Minorities. Clarendon Press, Oxford 1992. 10.) egyes államok bármely diszkriminációt kizáró szándéka a valóságban a "kisebbségi tudat" felszámolását jelenti. Az említett sajátos intézkedések célja pedig, Francesco Capotorti megfogalmazásában (Special Rapporteur of the Sub-Commision on Prevention of Discrimination and Protection of Minorities, 1977, Study Series 5, U.N., New York 1991. 41.), a tényleges egyenlôség elérése. Egyébként ezen teljes és tényleges egyenlôség sajátos intézkedések általi szavatolásáról rendelkezik a Nemzeti Kisebbségek Védelmére vonatkozó Keretegyezmény 4. szakaszának 2. bekezdése is, jelezve, hogy ezen intézkedések nem tekinthetôk diszkriminációnak! Ne feledjük: a Keretegyezményt Románia Parlamentje is ratifikálta!

b) Az "állam" miként viszonyul a nemzeti, etnikai, nyelvi önazonosság megôrzéséért sajátos intézkedéseket, alkotmányos és törvényes szabályozókat igénylô személyekhez és azok közösségeihez? Melyik állam?

Nem általánosítható az államigazgatás és az államon belüli közigazgatás közösségi jogokat visszautasító magatartása. Romániában az Alkotmány valóban a "nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek" jogairól rendelkezik, a törvények pedig kizárnak minden olyan megfogalmazást, amely a közösségi jogokra utalhatna. Spanyolországban azonban az Alkotmány külön fejezete tartalmazza az autonóm közösségek jogait, Finnországban a svéd nemzetiségûek anyanyelve a finnel egyenrangú nemzeti nyelv, Németországban a dánok, Dániában a németek a határ menti történelmi régióban közösségek, Belgiumban a négy nyelvterület ma már önálló összetevôként alkot föderációt, Hollandiában pedig a "nemzeti kisebbségek" az idegenek csoportulásai (pl. vendégmunkások, bevándorlók), de a frízek ôshonosak! Az erdélyi magyarság ôshonos! Ragaszkodik szülôföldjéhez, nemzeti önazonosságához autonóm közösségként!

Románia törvényhozó és végrehajtó hatalmának tudomásul kell vennie a valóságot: létezünk, általános emberi jogokhoz és szabadságokhoz tartozó sajátos egyéni és közösségi jogainkról le nem mondunk! A Nemzeti Kisebbségekrôl és Autonóm Közösségekrôl szóló Törvénytervezet éppen ezen egyéni és közösségi akaratot jeleníti meg – törvényszövegben.

c) Az egyes államok alkotmányainak, törvényeinek tárgyra vonatkozó rendelkezései igen eltérôek, a "nemzetközi államközösségek" jogi és politikai kötelezettségeket tartalmazó dokumentumai már sokkal egységesebbek. Az Európai Unió Európa Parlamentjének az Unió polgáraira vonatkozó, 1991 novemberében elfogadott Határozata a sajátos önazonosságú csoportok védelmérôl és önkormányzati formáiról rendelkezik – a csoportönkormányzásról, a különleges státusról, a területi autonómiáról. A már idézett nemzetközi egyezmény a faji megkülönböztetés megszüntetésérôl (1969) 1. szakaszának 4. bekezdésében a faji vagy etnikai csoportok megfelelô fejlôdésének szavatolásáról szól. Sorolhatnám az EBESZ dokumentumait, amelyekben nem csak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól, hanem e közösségek védelmérôl mint politikai kötelezettségrôl írnak. Az Európa Tanács ajánlásaiban és határozataiban a nemzeti kisebbségek védelmérôl, a hozzájuk tartozó személyek önazonossága megôrzését, továbbadását szavatoló jogok egyénenként és közösségekben, együttesen való gyakorlásáról rendelkeznek.

Legjellemzôbb e témakörben az Európa Tanács 1993-ból származó 1201-es Ajánlásának magyarázó memoranduma s e dokumentum alapszövegét összeállító Worms úr értékelése (Parliamentary Assembly of the Council of Europe, "Report on an additional protocol on the rights of National Minorities to the European Convention on Human Rights", Document 6742, January 19, 1993). A magyarázat szerint az Ajánlásban feltüntetett jogok olyan egyéni jogok, amelyeket kollektíven gyakorolnak. Idézem: "Ezen jogoknak kollektív jogkénti meghatározása rendkívüli nehézségeket idézett volna elô a »nemzeti kisebbségeknek« mint olyan jogi személyeknek elismerésekor, amelyek képesek használni az Emberi Jogok Európai Egyezményének védelmi mechanizmusát"! Magyarázó így látta "megoldottnak az egyéni jogok és a nemzeti kisebbségek kollektív jogai közötti régi konfliktust"! Lám, mily egyszerû a magyarázata, hogy a számunkra talán legfontosabb Európa Tanács-i Ajánlás kollektív jogok helyett együttesen is gyakorolható egyéni jogokról rendelkezik, holott nyilvánvaló ezen jogok kollektív dimenziója, s az is, hogy e "protokoll" értelmezés miként szolgáltat ki bennünket, romániai magyar nemzeti közösséget s annak tagjait az egységes nemzetállami eszme birtokosainak és a politikai célnak mindent alárendelô partnereinek! Vigasztalhatna ugyan, hogy a magyarázó szöveg cikkelyre vonatkozó értelmezésében majd mindenhol a nemzeti kisebbségek jogairól, tehát kollektív jogokról értekeznek, de ez már kit érdekel?

Az 1201-es Ajánláshoz tartozó magyarázó memorandumban arra is választ kapunk: miért minôsítenek "nemzeti kisebbségnek", holott szerzô szerint nevezhetnének "etnikai csoportnak", "népnek", "nemzetnek", netán "közösségnek", de nem, mert Európa különbözô nyelvein és régióiban ezen kifejezéseknek eltérô értelmezése van, s a legfôbb érv, hogy a "nemzeti kisebbség" minôsítés az Emberi Jogok Európai Egyezménye 14. szakaszában már úgyis megjelent!

Ezen érvek ismeretében tudatosíthatjuk, mily kiemelt jelentôségû, hogy mint közösség miként önminôsítôdünk törvénytervezetben, autonómiastatútum-tervezetekben kollektív jogainkat miként jelenítjük meg és védjük, hogy magyar nemzeti közösségként, önazonosságunk megôrzéséért az európai jogállamokban gyakorlattá vált védelemben részesüljünk.

Nézetazonosság vagy alárendeltség.
Teljes és tényleges egyenlôség

Vitaindítóban felfigyelek egy olyan megállapításra, amely a közképviselet és érdekvédelem során gyakran érvként hangoztatott: "bármilyen kisebbségi törvénynek egyik alapkövetelménye, hogy konszenzusra épüljön, nem lehet adott politikai többség adott politikai helyzetben külsô és/vagy belsô nyomásra elfogadott törvénye".

A nemzeti, etnikai, nyelvi közösségek védelmére vonatkozó törvénynek az általános emberi jogokhoz és szabadságokhoz tartozó sajátos egyéni és kollektív jogok gyakorlásának garanciáit és intézményes feltételeit kell megteremtenie és állandósítania. Az általános emberi jogok és szabadságok csakis rendkívüli esetben korlátozhatók! A romániai magyarság nem mondott le a nemzeti önazonossága védelmére szolgáló egyetlen jogáról vagy szabadságáról sem. A konszenzus azt jelenti, hogy a törvényben feltüntetett rendelkezésekkel egyetért a törvényhozásban levô többség és ellenzék, de az érintettek nevében nyilatkozó közképviselet is! A konszenzus tehát nézetazonosság, egyetértés, közmegegyezés a törvényben megfogalmazottak tekintetében. Ám alapkérdés: mit tartalmaz a törvénytervezet, illetve a törvény? Ha a nemzeti közösség által kinyilvánított jogok és szabadságok akadálytalan gyakorlásához teremt jogi szabályozókat, s ezeket a törvényhozás törvényerôre emeli, akkor a parlamenti demokrácia eszközével járul hozzá a teljes és tényleges állampolgári egyenlôség megvalósulásához. Ha pedig döntése bármely területen korlátozó, akkor a jóváhagyott törvény jogtipró! A törvénytervezet szövege azonban olyképpen is épülhet konszenzusra, hogy a nemzeti közösség közképviselete kompromisszumként elfogad jogfosztó rendelkezéseket, például lemond a belsô önrendelkezés jogáról, nem igényli a közösségi önkormányzáshoz (autonómiához) való jog érvényesítését, nem szorgalmazza az önálló, magyar oktatási nyelvû, állami oktatási rendszer részét képezô egyetem jogi státusának visszaállítását, nem követeli az állami közigazgatásban és a helyi önkormányzatokban a nemzeti közösséghez tartozó személyek anyanyelvének szabad és teljes értékû használatát, magyar nemzetiségû tisztségviselôk arányos számbani alkalmazását stb. Ilyen esetben nyilvánvaló, hogy a közmegegyezés könnyebben elérhetô, a jóváhagyott törvény se lesz jogtipró, hiszen az érintett személyek és azok közössége közképviselete révén maga mond le jogáról, illetve valamely jog gyakorlásáról! Íme, ilyen konszenzus is elképzelhetô, amellyel nem érthetek egyet, s ami miatt minôsítem a vitaindító idézett megállapítását, bizonyára szerzô szándéka ellenére, félreértelmezhetônek.

Teljes és tényleges egyenlôség

Az RMDSZ döntéshozó testülete által 1993-ban véglegesített törvénytervezet tartalmazza a romániai magyar nemzeti közösség kinyilvánított jogait – persze kerettörvény, tehát jó néhány hatásterületet és törvényes eszközt nem részletezô formájában. E "kerettörvény" jelleg lényegében a belsô önrendelkezés jogán gyakorolt közösségi önkormányzás – a személyi autonómia, a sajátos státusú önkormányzat, a területi (regionális) autonómia – törvénytervezetben való megjelenítésére vonatkozik. Bel- és külföldi elemzôk véleménye e jogszabályozási területrôl eltérô, de a Közép- és Kelet-Európára Vonatkozó Jogi Kezdeményezésekkel Megbízott Amerikai Ügyvédi Közösség észrevételei között olyan megállapítás is szerepel, "hogy az RMDSZ-tervezetnek az önrendelkezésre és az autonómiára vonatkozó intézkedéseit alátámasztja az EBESZ koppenhágai dokumentuma 35. elve, amely kimondja, hogy »megfelelô helyi vagy autonóm kormányzás, a speciális történelmi és területi követelményeknek megfelelôen, hatékony eszköznek bizonyul a nemzeti identitás megôrzésére«. Dr Siegfried Wiessner jogi professzor (St. Thomas Univesity, Miami, Florida, 1994) a következôket fogalmazza meg: az RMDSZ törvénytervezete nem fél kijelenteni, hogy a romániai nemzeti kisebbségeknek és autonóm közösségeknek joguk van kinyilvánítani önálló jogi és politikai alanyiságukat, de a politikai függetlenség szellemét a dokumentum sehol máshol nem veti fel, ehelyett a belsô önrendelkezés céljára összpontosít és ezt a személyi autonómia, a helyi önigazgatás és a regionális autonómia segítségével határozza meg. Kommentárjában megállapítja: az autonómia keresésének van egy bizonyos varázsa, ám a nagymértékben központosított országok kontextusában a központ ezen irányzat elleni erôteljes küzdelmérôl ismeretes – a baszkoknak például nagyon nagy utat kellett megtenniük ahhoz, hogy kivívják autonóm státusukat; ha Romániában ilyen autonómiát el lehet érni a tárgyalóasztalnál, akkor az alkotmányos rendelkezéseket nem a kisebbségeket védô dokumentum végére, hanem az elejére kellene tenni és a különbözô szintû kormányhatalmak között a kötelességeket és a hatásköröket részletesen fel kellene vázolni.

Fentiekhez csupán annyit fûzök, hogy számunkra az autonómia nem varázs, hanem létérdek, a tárgyalóasztal melletti szívós küzdelem pedig annál idôszerûbb, minél teljesebb a jogállamiság, minél kiteljesedettebb a demokrácia! Figyeljünk a wiessneri értelmezésre: "A szubszidiaritás megnövelt elvét követve, a lehetô legkisebb közösség, amely képes egy bizonyos problémát megoldani, megkapja a felelôsséget és a hatalmat is arra, hogy a kérdéssel megbirkózzon. Egy ilyen decentralizált közösség feltételezhetôen meghozhatná az óhajtott helyi autonómiát, miközben egyúttal legyôzné a múlt etnikai korlátait. Erdélyen túl, egész Románia sokkal demokratikusabb lenne, szabadjára engedvén a különbözô szinteken dolgozó egyéni szívek és elmék azon képességét, hogy az emberi vágy értékeinek a kialakításában és megosztásában a lehetô legnagyobb részvételt biztosítsa."

Elemzést olvasó opponens talán felszisszen: autonóm közösségek, netán nemzeti kisebbségek önrendelkezése? Mindez törvénytervezetben? Válaszként nyomban idézem Patrick Thorberryt (International and European Standards on Minority Rights. The Royal Institute of International Affairs, Pinter Publishers, London 1994. 20.): "A kisebbségeknek részt kell venniük az önrendelkezésben, és nem zárhatók ki ebbôl. Hivatkozom Lloyd N. Cutler, a Hágai Állandó Döntôbíróság tagja megállapítására: az önrendelkezés jelentheti egy etnikai, nyelvi vagy vallási csoport szuverén államon belüli jogát a nagyobb fokú autonómiára és egy nagyobb fokú nyelvi vagy vallási önazonosságra, de nem egy saját szuverén államra."

A romániai magyar nemzeti közösség nem fogalmazott meg szecessziós törekvést, de kinyilvánította az államon belüli (belsô) önrendelkezéshez való jogát, s ezt közképviselete törvénytervezetbe is belefoglalta. Gabriel Andreescu (Autodeterminarea minoritãtilor nationale. Drepturile Omului nr. 12, 1996), elemezve az RMDSZ nemzetiségi jogokra vonatkozó koncepcióját, figyelmeztet arra, hogy az államok szuverenitása és a népek önrendelkezése mint politikai fogalmak fejlôdése lehetôvé teszi a "nemzeti kisebbségek önrendelkezése" fogalom bevitelét is ezen alapismeretek körébe. Ily módon létrejön a kívánt összefüggés a politikai-jogi nyelvezetben, amelyet ez ideig károsított a politikát képviselôk azon igyekezete, hogy a logikának ellentmondó tételeket ésszerû kifejezésekként feltüntetve, kínos igyekezettel uralják a politikai gondolkodást. Idézett szerzô megjegyzi: kétségbe vonni a kisebbség jogát az önrendelkezésre, fogyatékosság, amelynek következménye a fogalom lényegének a szokásossal való összetévesztése! A szubszidiaritás elve a népszavazás révén megszerzett hatásköröket nem osztja el azonos módon egy alsóbb szintre? Egy nép önrendelkezése miért lenne összeegyeztethetetlen egy csoport önrendelkezésével, amikor összeegyeztethetô az egyén önrendelkezésével? A nemzeti kisebbség önrendelkezése tehát mint magától értetôdô fogalom helyezkedik el a népek önrendelkezése és az egyén önrendelkezése közötti "átjáróban". Így is lehet, mondhatnám, így kellene gondolkodnunk!

Etnikai alapú területi autonómia

Vitaindító a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó, Parlamentbe benyújtott törvénytervezetek "koncepcionális eltéréseit" is elemzi. Nem szándékom összehasonlítani, inkább gondolkodom azokról az elvekrôl, észrevételekrôl, amelyek arra a tervezetre vonatkoznak, amelynek társszerzôje vagyok, az RMDSZ döntéshozó testülete által véglegesítettre.

Nyilvánvaló, hogy az egyik "koncepcionális eltérést" a vitaindító szövegben "autonomista felfogásnak" minôsített alapelv következetes alkalmazása jeleníti meg. Az alapelv: a nemzeti közösség védelmét, e közösség tagjainak teljes és tényleges egyenlôségét a belsô önrendelkezés akadálytalan megélése szavatolja, a történelmi és területi feltételeknek megfelelô önkormányzás törvényes keretek közötti gyakorlásával. Az autonómia (önkormányzás) pedig a legösszetettebb tartalmú és a legszélesebb hatáskörû kollektív jog, amely a Helyi Autonómia Európai Chartája 13. szakasza értelmében minden kollektivitáskategóriát megillet! A közösségi önkormányzás, így a nemzeti közösségé is, a szubszidiaritás elvét alkalmazó jogállamban a közképviseleti demokrácia megtestesítôje, a polgár teljes egyenlôségének garanciája, a hatáskörök közösségi képviseletekre átjuttatása. A nemzeti önazonosság közös ismérvével jellemezhetô kollektivitás autonómiája abban különbözik más kollektivitás autonómiájától, hogy az önkormányzó közösség olyan sajátos hatáskörökben dönt és hajt végre, amelyek nélkülözhetetlenek a nemzeti önazonosság védelméhez. Ezzel máris jeleztem, hogy a nemzeti közösség bármely autonómiaformája etnikai (nemzeti alapú):

– a személyi elvû önkormányzás azért, mert a döntéshozó és a végrehajtó önkormányzat csakis olyan hatáskörök és intézmények birtokosa, amelyek a kollektivitás nemzeti önazonosságának megôrzését, továbbadását szolgálják – még akkor is, ha e hatáskörök egyike-másika gazdasági és szociális területen szabályoz;

– a sajátos státusú helyi önkormányzat azért, mert a közigazgatási hatáskörök mellett a törvény vagy a törvényerejû statútum az önkormányzatot felruházza olyan többlethatáskörökkel, amelyek a helyi közigazgatási egység területén többségben levô, az állam többségi nemzetétôl eltérô nemzeti önazonosságú személyek és ezek közössége védelmét szavatolják;

– a területi autonómia pedig azért, mert a történelmi sajátosságú régióban az ott élô polgárok által általános, titkos és közvetlen szavazással létrehozott önkormányzat hatáskörei nemcsak a történelmi területre, nemcsak e régió közigazgatására, hanem az ott többségben lévô, az állam többségi nemzetétôl eltérô nemzeti önazonosságú polgárok védelmére is kiterjednek, olyképpen, hogy az autonóm terület minden polgára számára teljes és tényleges egyenlôséget szavatolnak.

A nemzeti közösség történelmi és területi feltételeinek megfelelô autonómiaformák tehát etnikai alapúak, azzal a kiegészítéssel, hogy a területi autonómia nem kizárólag etnikai alapú! Persze vannak, akik a magyar nemzeti közösség történelmi régióiban meghirdetett területi önkormányzást már az autonómiastatútum megfogalmazásakor meg szeretnék fosztani etnikai jellegétôl, s ha ez sikerülne, akkor ezen terület többségben lévô magyarságát fosztanák meg a nemzeti önazonosság védelmét szavatoló hatáskörök törvénybe emelésétôl és gyakorlásától.

Idôszerû minderrôl most értekezni, amikor a romániai magyarság közképviseleti és érdekvédelmi szövetsége kormányprogram részeseként vállal önkormányzati szerepet, hatásköröket? Igen!

A romániai magyar nemzeti közösségnek joga van a belsô önrendelkezésre, az önkormányzásra, s e joggal élni akar. Paradoxon, hogy e kollektivitás közképviseletére és érdekvédelmére hivatott szervezet államot kormányoz, országkormányzásban vállal hatásköröket, anélkül hogy az általa képviselt közösség önkormányzást gyakorolhatna. Partnereivel együtt át fogja juttatni a kormányzati hatásköreit a nemzeti közösség önkormányzatának, a történelmi régiók területi önkormányzatainak? És ha nem tudja? Ha a koalíciós partnerek célja éppen a közösségi önkormányzás megakadályozása? Bizonyosság: a kormánykoalícióban való részvétel egyelôre olyan kompromisszum, amely a nemzeti önazonosság védelmében megfogalmazott jogkövetelések teljesítése terén önkorlátozással társul. Vajon ez az oka annak, hogy illetékes döntéshozó testületek nem szorgalmazzák az autonómiastatútum-tervezetek közösségi vitáját és véglegesítését? Vajon ez az oka annak, hogy néhányan már sürgetik a Nemzeti Kisebbségekrôl és Autonóm Közösségekrôl szóló Törvénytervezet újrafogalmazását?

A nemzeti közösségünk által kinyilvánított jog nem lehet alku tárgya! A törvénytervezetet a parlamenti vita során esetleg lehet funkcionálisabbá, jogi szabályozóiban pontosabbá és teljesebbé tenni. Bízom abban, hogy az érdekvédelem és a közképviselet nem hordozza a kisebbségi lét béklyóját, hanem viseli a magyar nemzeti közösség méltóságát és szolgálja a kinyilvánított egyéni és kollektív jogok, így a belsô önrendelkezéshez való jog érvényesítését.