A nemzeti kisebbségekre vonatkozó
két román törvénytervezet elemzése
I. Bevezetés
Az elemzôk két, egymástól független, nemzeti kisebbségekre vonatkozó
törvénytervezetet vettek szemügyre. Az egyiket a Román Nemzetiségi Tanács
készítette elô, a másikat pedig az RMDSZ.
Általánosságban az elemzôk mindkét törvénytervezetet dicsérték, úgy is
mint olyanokat, amelyek valódi megoldásra törekednek egy rendkívül
ellentmondásos és nagy fontosságú területen. Amint az várható volt, a két
törvénytervezet jó néhány pontban eltér egymástól, mégis az elemzôk
szerint meglepôen sok egyezést mutatnak fontos területeken.
Az elemzôk dicséretesnek tartották a törvénytervezetekben megnyilvánuló
szándékot, de rámutattak a gyenge pontokra, és gyakori megjegyzésük
mindkét törvénytervezettel kapcsolatban, hogy nem intézkednek megfelelô
módon a törvények végrehajtásáról és alkalmazásáról. Hasonlóan
kifogásolták a bizonytalan, gyakran félreérthetô nyelvezetet.
II. A törvényekbe foglalt jogok és
kötelességek
A. Általánosságok
Mindkét törvénytervezet elismeri a törvény elôtti egyenlôség alapvetô
jogát, ennek a törvény által biztosított hatáskörét azonban némileg
különbözôképpen ítélik meg. A hatáskört illetôen elsôdleges különbözôségek
megmutatkoznak a törvénytervezetek intézkedéseiben, amelyek felsorolják
azokat az emberi jogokat, amelyek esetében semmiféle diszkrimináció nem
tûrhetô el (2. szakasz az RNT- és 18. szakasz az RMDSZ-tervezetben).
Általában az RMDSZ-tervezet jóval szélesebb körû jogokról intézkedik, mint
az RNT tervezete. Például a gyülekezésrôl és önálló szervezetek
alkotásáról szóló jogot az RMDSZ tovább módosítja, kimondva, hogy a
nemzeti kisebbségeknek joguk van különbözô pártokhoz vagy felekezetekhez
kapcsolódni és részt venni nemzetközi, nem kormányszintû szervezetekben.
Mindkét törvénytervezet szól arról, hogy a nemzeti kisebbségeknek joguk
van a vallási önkifejezéshez, anyanyelvük használatához és az oktatáshoz,
de az RMDSZ intézkedései szélesebb hatósugarúak. Ezenfelül az
RMDSZ-tervezet kiemeli a nemzetiségi státussal kapcsolatos adatok
védelmérôl szóló jogot. Ez a jog a Román Nemzetiségi Tanács által
elôterjesztett törvénytervezetben nem szerepel. Az egyik elemzô azon a
véleményen volt, hogy a kormánynak a szélesebb körû jogokat biztosító
RMDSZ-javaslatot kellene figyelembe vennie, ha teljes mértékben meg akar
felelni a kisebbségek elvárásainak. Ugyanez az elemzô azonban azt is
megjegyzi, hogy jogosnak tûnik a Nemzetiségi Tanács törvénytervezetének 6.
szakasza, amely megtiltja a többségi nemzet tagjaival szembeni
diszkriminációt azon országrészekben, ahol a kisebbségek többségben
vannak.
Egy másik elemzô szerint a Román Nemzetiségi Tanács törvénytervezete
megfelelô módon látszik védeni az egyéni jogokat, a csoport-, illetve
kollektív jogok védelme terén azonban nem nyújt kielégítô biztosítékokat.
Egy elemzô megjegyezte, hogy jó néhány egyéni jog, amely mindkét
törvénytervezetben szerepel, jelen pillanatban is a Román Alkotmány és az
alapvetô emberi jogok elvének védelmét élvezi. Ugyanô azt írja, hogy a
tervezetekben világosan ki kell mondani, hogy a nemzeti kisebbségekre
vonatkozó jogok felsorolása nem jelenti azt, hogy a többi állampolgár vagy
az országban lakó külföldiek ne élveznék ugyanezeket a jogokat. Egy elemzô
megjegyezte, hogy az Alkotmányban lefektetett jogok és kötelességek
ismételt törvénybe foglalásának káros kihatásai lehetnek. Azt sugallhatná,
hogy az Alkotmány egyes jogokat és kötelességeket, amelyeket a társadalom
többi tagjának biztosít, a kisebbségektôl megtagad. Több elemzô
megjegyezte, hogy a Nemzetiségi Tanács törvénytervezete komoly bajokat
okozhat, ha az alapvetô állampolgári jogokat megtagadja azoktól a
személyektôl, akikre nem alkalmazható a tervezet által a nemzeti kisebbség
fogalmát meghatározó definíció. A Nemzetiségi Tanács törvénytervezetének
1. (3) szakasza szerint a törvény nem terjeszthetô ki "különleges státusú
egyénekre, úgy is mint menekültekre, bevándorlókra, hontalanokra,
Romániában tartózkodó idegen állampolgárokra". Románia esetében ez a
meghatározás különösen meggondolkodtató, mert kizárni látszik a törvényes
védelembôl a roma közösség tagjait (a cigányok), akik a történelem során
mindig ki voltak téve a diszkriminációnak és az erôszaknak.
Hasonló módon egy másik elemzô megjegyezte, hogy a törvény garanciáit
úgy lehetne a legjobban megvédeni, ha hivatalosan is az Alkotmányba
foglalnák ôket, amennyiben már nincsenek kifejezetten megemlítve. Ez a
folyamat biztosítékot nyújtana arra, hogy az Alkotmányt ne lehessen
felhasználni a nemzeti kisebbségek statútum által biztosított jogainak az
aláaknázására vagy érvénytelenítésére.
Egy elemzô összehasonlította a törvénytervezetek hatáskörét két, nem
kötelezô jellegû nemzetközi dokumentum hatáskörével, nevezetesen az
Európai Együttmûködési és Biztonsági Konferencia Emberi Dimenziók
Konferenciájának Koppehágai Záródokumentumával (1990. június – a
továbbiakban "Koppenhágai Dokumentum" néven szerepeltetjük) és az ENSZ
Közgyûlés Nyilatkozatával az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez
tartozó személyek jogairól (1992. december, a következôkben "ENSZ
Nyilatkozat"). Az elemzô megjegyezte, hogy mind a Nemzetiségi Tanács
törvénytervezete, mind pedig az RMDSZ-tervezet a hatáskör tekintetében
elônyös színben tûnik fel, összehasonlítva a Koppenhágai Dokumentummal és
az ENSZ Nyilatkozattal, olyan területeken, mint az anyanyelv szabad
használata, a kisebbségi intézmények létrehozása, a nemzetközi kapcsolatok
fenntartására vonatkozó jog.
Egy tárgykört azonban egyik törvénytervezet sem céloz meg igazán. Ez az
ENSZ Nyilatkozat 4. (5) szakasza, és a következôképpen szól: "Az
államoknak megfelelô eszközöket kell biztosítaniuk ahhoz, hogy a nemzeti
kisebbségekhez tartozó személyek minél jobban hozzájárulhassanak országuk
gazdasági fejlôdéséhez és elôrehaladásához." A Nemzetiségi Tanács 2. (2)
szakasza általánosságban szól a nemzeti kisebbségek azon jogáról, hogy
"részt vegyenek az ország politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális
életében", az RMDSZ-tervezet egyetlen jelentôsebb gazdasági intézkedése
csupán a közalkalmazáshoz való egyenlô esélyek megteremtésérôl beszél. Az
egyik elemzô megjegyezte, hogy Romániában szükség volna olyan
intézkedésekre, amelyek a magánszektorban is megtiltanák a nemzetiségi
alapon való diszkriminációt.
A törvényen belüli egyenlô kötelességekrôl szólva egy elemzô
megjegyezte, hogy a Nemzetiségi Tanács törvénytervezetének 3. szakasza
kimondja: a nemzeti kisebbségek "kötelesek tiszteletben tartani Románia
Alkotmányát, védeni a törvényesen kormányzott állam vagyonát, eleget tenni
a kötelezettségeknek, amelyek rájuk mint román állampolgárokra hárulnak".
Az RMDSZ tervezete nem tartalmaz hasonló intézkedéseket. Ugyanez az elemzô
azt írja, hogy a Román Nemzetiségi Tanács intézkedése összhangban áll a
nemzetközi dokumentumokban tükrözôdô elképzelésekkel. (Az elemzô a
következô nemzetközi dokumentumokra gondolt: Javaslat a Kisebbségek
Védelmére Létrehozott Európai Egyezmény számára, amelyet a Törvények Által
Demokráciát nevû Európai Bizottság készített elô és az Európa Tanács 1991.
február 8-án elfogadott; újra megjelent: Dokumentum az Autonómiáról és
a Nemzeti Kisebbségek Jogairól. Szerk. Hurst Hannum. 1993. 79.).
Egy másik elemzô nem ért egyet ezzel az értékeléssel, mondván, hogy a
Román Alkotmány 50. és 51. szakasza csak annyit követel meg az
állampolgároktól, hogy hûségesek legyenek az országhoz és tartsák szem
elôtt az Alkotmányt és az ország törvényeit. A kisebbségekkel szembeni
azon követelés, hogy "védjék az állam vagyonát", úgy tûnik, magasabb
követelményeket támaszt velük, mint a többi állampolgárral szemben.
A Nemzetiségi Tanács tervezetének 5. (2) számú szakasza megállapítja,
hogy a kisebbségek érdekében hozott intézkedések "nem tekinthetôk
kedvezményezésnek ... amikor identitásuk megôrzése, fejlesztése vagy
kifejlôdése forog veszélyben, vagy olyankor, amikor az intézkedések célja
a többi etnikai csoportokkal való egyenlôség megteremtése". Ez a
megállapítás azonban nem szól arról, melyek a kisebbségvédelem legitim
eszközei, és arról sem, vajon a kormány intézkedései a lehetôségek
egyenlôségét célozzák-e, vagy a megvalósulásban mutatkozó egyenlôséget.
Némiképpen meglepô módon az RMDSZ-javaslat nem tartalmaz semmilyen
intézkedést a pozitív akcióval kapcsolatban. Az egyik elemzô javasolta,
hogy amennyiben a kormány és a kisebbség megegyeznének a pozitív akció
elvében, ennek az elvnek egy jobb megfogalmazását találnák a Javaslat a
Kisebbségek Védelmére Létrehozott Európai Egyezmény 4. (2) szakaszában. Ez
utóbbi megállapítja, hogy "a nemzetiségek érdekében foganatosított
intézkedések, amelyeknek célja a köztük és a népesség többi tagja közötti
egyenlôség megteremtése, valamint a kisebbségek sajátos helyzetének a szem
elôtt tartása, nem tekinthetô diszkriminációnak". Egy másik elemzô
megállapítja, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezetének 6. szakasza
ellentmondani látszik az 5. (2)-ben foglaltaknak. Míg az 5. (2) szakasz
megengedhetônek tartja a nemzeti kisebbségek érdekében történô
diszkriminációt, a 6. szakasz megköveteli a kormánytól, hogy adjon
biztosítékot arra vonatkozóan, hogy más etnikai csoportok a
"többség–kisebbség" küzdôterén nem szenvednek majd "a diszkrimináció
semmilyen formájától, semmilyen vonatkozásban..." Az egyik elemzô
megjegyezte, hogy a 6. szakasz potenciálisan felhasználható a
nemzetiségeket támogató törvényhozás támadására. Például a törvény, amely
biztosítaná adott számú nemzetiségi kisebbség kötelezô módon való
alkalmazását, szükségképpen ellenérzést váltana ki a nem kisebbségiekbôl.
Néhány elemzô megemlített olyan jogokat, amelyek egyik
törvénytervezetben sem szerepelnek, holott a kisebbségeknek feltétlenül
meg kell adni ôket. Egy elemzô megemlítette, hogy törvény által kellene
biztosítani a kisebbségek számára az egyenlô esélyeket a munkavállalásra.
A Nemzetiségi Tanács törvénytervezete ilyen jogokra nem tér ki. Az
RMDSZ-tervezet 39. szakasza szükségesnek tartja az egyenlô esélyeket a
munkavállalásra, de nem nevezi meg azokat az eljárásokat, amelyekkel ezt a
jogot érvényre lehet juttatni. Ugyanez az elemzô utal a Nemzetiségi Tanács
tervezetének 15. (2) szakaszára, amely szerint az állami rádió- és
televízióállomásokon szakértôket alkalmaznak "az általuk képviselt
nemzetiség mûsoraihoz". Helyes, hogy a nemzetiségi programokat
nemzetiségiek állítsák össze, az elemzô azonban megjegyzi, hogy jó volna,
ha a nemzetiségek képviselôi minden mûsorban dolgozhatnának, függetlenül
attól, hogy ezek "nemzetiségi mûsorok" vagy sem. Egy másik elemzô
megjegyzi, hogy egyik törvénytervezet sem szól világosan arról, hogy ki
fogja összehasonlítani és ellenôrizni a mûsorokat tartalmi szempontból.
Egy másik elemzô rámutat arra, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezete nem
mondja ki félreérthetetlenül, hogy tilos a nemzetiségeket széttelepíteni
különbözô földrajzi helyekre. Mivel a törvények intézkedései az egy
bizonyos területen lakó nemzetiségiek megadott minimális részarányától
függnek, különösen fontos kiiktatni minden olyan tényezôt, amelyet a helyi
igazságszolgáltatás kihasználhatna arra, hogy a nemzetiségeket távozásra
kényszerítse és ezáltal megszabaduljon attól a felelôsségtôl, hogy a
nemzetiségeknek biztosítsa a törvény által elôírt jogok gyakorolhatóságát.
Az RMDSZ-tervezet 9. szakasza biztosítaná a jogot ahhoz, hogy a nemzeti
kisebbségek kapcsolatot tarthassanak fenn a külfölddel, az említett elemzô
azonban megjegyzi: törvényes úton kellene biztosítani az utazás
szabadságához való jogot és/vagy részletesebben megjegyezni, hogy a nem
kellôen megmagyarázott "kapcsolat" megnevezés kiválthatná a kormány
ellenkezését, mert feltételezne egy autonóm területet, amely hivatalos
kapcsolatot tartana fenn idegen országokkal.
Egy másik elemzô megjegyzi, hogy a tervezetek megalkotóinak külön
említeniük kellene, hogy a jogokat biztosító törvények megegyeznek a
nemzetközi törvényekkel.
B. Szervezkedési és gyülekezési
szabadság
Mindkét törvénytervezet biztosítja minden állampolgárnak a jogát ahhoz,
hogy szabadon megválassza anyanyelvét és megvallja nemzetiségét, anélkül
hogy ezért bármilyen hátrányt szenvedne. (A Nemzetiségi Tanács
tervezetének 9. szakasza, az RMDSZ tervezetének 13. szakasza.) Az
RMDSZ-tervezet ezenfelül jogot formál arra, hogy az egész népre kiterjedô
népszámlálás esetén a kisebbségi státus bevallását titkosan kezeljék (14.
szakasz), és kifejezetten megtiltja azt, hogy az állam arra
kényszeríthessen egyéneket, hogy megváltoztassák szabadon hozott
hovatartozási döntésüket, vagy nevük etimológiája alapján megkérdôjelezze
választásukat.
Egyik elemzô megjegyzi, hogy az RMDSZ-javaslat ésszerûnek tûnik,
tekintettel a történelmileg adott körülményekre, amelyek között egy
nemzeti kisebbségi csoporthoz való tartozás hátrányos megkülönböztetéssel
járhat. Azt is megjegyzi, hogy a magánéletet védô jogok fejlôdése sok más
országban is azt eredményezte, hogy a népszámlálást anonim adatok alapján
végzik el.
A kisebbségek gyülekezési jogát mindkét törvénytervezet tartalmazza (a
Nemzetiségi Tanács tervezetében a 2. (10) szakasz, az RMDSZ-tervezetben a
18. szakasz). A Román Alkotmány 37. (1) szakasza szintén garantálja a
gyülekezési jogot általában. Az Alkotmány azonban bizonyos mértékig határt
szab ennek a szabadságnak. A 37. (2) szakasz megtiltja olyan szervezetek
létrehozását, amelyek "Románia függetlenségére és területi épségére
törnek". Ezenfelül a 37. (4) pont megtiltja "titkos társaságok"
létrehozását. Egy elemzô megjegyzi, hogy az Alkotmány ezen szakaszai
potenciálisan úgy értelmezhetôk, hogy törvényen kívül helyezik azokat a
kisebbségi szervezeteket, amelyek nyíltan megvallják törvényes és
politikai hovatartozásukat. Az elemzô megjegyzi, a döntô kérdés az, hogy
milyen mértékben azonosítható a területi integritás védelme a
nemzetbiztonság szükségszerû védelmével.
C. Szólásszabadság
Egy elemzô megjegyezte, hogy az RMDSZ-tervezet bizonyos intézkedései
alkotmányellenes módon korlátoznák a szólásszabadságot, amelyet a Román
Alkotmány 30. szakasza biztosít. Az RMDSZ-tervezet 10. szakasza
büntetendônek tartja a "nemzeti kisebbségek rágalmazását". Az elemzô
megjegyzi, hogy nem világos, mit tekinthet a törvény rágalmazásnak, és
hozzáteszi, hogy gondot okozhat ezen intézkedés erôltetése. Az elemzô azt
is megjegyezte, hogy nem volna okos dolog ilyen módon ellenôrizni a
szólásszabadságot, még akkor sem, ha az Alkotmány lehetôvé tenné. Ha egyik
területen korlátoznák a szólásszabadságot, az más területekre is
kihatással lenne. Például a következô lépésben már a kisebbségi csoportok
szólásszabadsága ellen fordulhatnának. Másrészt az egyik elemzô
megjegyezte, hogy hasonló "gyûlöl-ködô beszéd" intézkedések Kanadában, az
Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban és sok más
országban is megtalálhatók. Emellett a Román Alkotmány 30. (7) szakasza
megtilt "minden nemzetiségi, faji, osztályok közötti vagy vallási
gyûlölködésre való felbujtást, minden diszkriminációra való ösztönzést".
Egyik elemzô azt is megjegyezte, hogy a Román Alkotmány 30. (7)
szakasza potenciálisan fegyverként használható a kisebbségi kiadványok
ellen. Ez az intézkedés korlátozza a szólásszabadságot, ha "haza- vagy
nemzetgyalázó", "diszkriminációra és területi szeparatizmusra buzdít" vagy
"az erkölcsöt obszcén módon sértô". Az elemzô megjegyezte, hogy
nagymértékben függ a kormány politikájától, milyen mértékben használja fel
ezt a szakaszt a kisebbségi kiadványok ellen.
Ugyanez az elemzô megjegyezte, hogy a tervezetek különböznek egymástól
a mass mediához való hozzájuthatóság tekintetében. A nyomtatványok terén
szerinte a Nemzetiségi Tanács tervezete jóval átfogóbb, állami segítséget
biztosít "könyvek, újságok, folyóiratok és más kiadványok"
megjelentetéséhez, míg az RMDSZ-tervezet csak a könyvekre és általában az
idôszakos kiadványokra figyel. (A Nemzetiségi Tanács tervezetének 14.
szakasza, az RMDSZ-tervezet 36. (b) szakasza.) Ami viszont az elektronikus
médiákat illeti, az RMDSZ-tervezet jóval részletekbe menôbb és határozott
intézkedésekkel óhajtja elérni a megközelítésüket. A Nemzetiségi Tanács
tervezete csak az adásidôre terjed ki, valamint az állami rádió- és
televízióadók kimondottan nemzetiségi mûsoraira (Nemzetiségi Tanács
tervezetének 15. szakasza). Az RMDSZ tervezete túlmutat ezeken az
intézkedéseken, továbbá elvárja a kormánytól, hogy "segítse elô a
nemzetiségek számára felállítandó helyi rádió- és televíziócsatornák
létrehozását" (47. (b)).
Az elemzô azt ajánlotta, hogy ha Romániában létrejönnek a magánkézben
levô televízió- és rádióállomások, a kormánynak meg kell találnia a módot
arra, hogy elônyt biztosítson számukra a közlési engedély megadásakor úgy,
ahogyan ezt az Egyesült Államokban a Szövetségi Hírközlô Bizottság teszi.
D. Nyelvhasználat joga az
adminisztrációban
Az alapvetô nyelvhasználati jogok tekintetében a két tervezet
nagymértékben megegyezik. A Nemzetiségi Tanács tervezetének 2. (2)(d)
szakasza minden román számára biztosítja az anyanyelv használatát mind a
magán-, mind pedig a közéletben. Az RMDSZ 18. (a) pontja szélesebb körûen
értelmezi ezt a jogot, belefoglalva az anyanyelv használatának jogát az
"adminisztrációban és a bíróságon". Ez az intézkedés alapjában véve
megtalálható a Nemzetiségi Tanács tervezetének 17. (2) pontjában is, amely
kijelenti, hogy mindenki szabadon használhatja anyanyelvét szóban vagy
írásban "a hatóságokkal való kapcsolatukban és a hivatalokban".
A két törvénytervezet eltér egymástól annak megítélésében, vajon a
kormányzótestületnek lehet-e más nyelve, mint a román. A Nemzetiségi
Tanács tervezetének 17. (1) pontja, hivatkozva a Román Alkotmány 13.
szakaszára, megállapítja, hogy Romániában a hivatalos nyelv a román. A 17.
(3) szakaszban azonban úgy intézkedik, hogy "ott, ahol a népesség jelentôs
hányadát a nemzeti kisebbségek teszik ki, a hatóságok és hivatalaik
kötelesek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek saját nyelvükön
válaszolni, illetve (írásbeli válasz esetén) hiteles fordítással ellátni a
válaszukat". Egyik elemzô megjegyezte, hogy ezek az intézkedések azonosak
azokkal, amelyek a kanadai törvénykezésben találhatók.
Az RMDSZ-tervezet továbbmegy, mint a Nemzetiségi Tanács tervezete,
megengedve a nemzetiségeknek, hogy nyelvüket hivatalos nyelvként
használhassák olyan adminisztratív szervekben, amelyekben a nemzeti
kisebbség (helyileg) többségben van (6. szakasz). Az RMDSZ-tervezet 41.
pontja tisztázza ezt a követelményt, kikötve, hogy a nemzeti kisebbség
anyanyelvét használják a helyi hatóságok a maguk munkája során, a velük
való szóbeli és írásbeli érintkezésben, és ez legyen a hivatalos
közlemények nyelve is.
Egy másik elemzô megjegyzi, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvének
használata a "többségi–kisebbségi" területeken összhangban áll az 1992-ben
kiadott Regionális Kisebbségi Nyelvekrôl szóló Európai Chartával. A
kisebbség nyelvének "hivatalos" nyelvként való használata olyan vidékeken,
ahol a kisebbségi elem dominál, nem összeegyeztethetetlen a nemzetközileg
elfogadott normákkal. Az elemzô azonban azt is megjegyezte, hogy az
RMDSZ-tervezet 41. szakasza valószínûleg túl messze megy, amennyiben úgy
értelmezhetik, hogy kizárja a használatból a román nyelvet, az ország
hivatalos nyelvét.
Függetlenül attól, hogy a kisebbség nyelve "hivatalos"-e vagy sem,
mindkét törvénytervezet kötelezôvé teszi a hatóságok számára azt, hogy a
kisebbségekhez tartozó személyekkel anyanyelvükön levelezzenek ott, ahol a
kisebbség a lakosság jelentôs hányadát teszi ki. Ilyen értelemben mindkét
tervezet intézkedik afelôl, hogy a közhivatalokba olyan személyeket
alkalmazzanak, akik folyékonyan beszélik a kisebbség nyelvét. Ámbár
mindkét tervezet hasonló garanciákkal szolgál, egyik elemzô mégis
megjegyzi, hogy alkalmazásuk során nehézségekre lehet számítani. Vitára
adhat okot annak megállapítása, mekkora legyen a "szükséges számú"
személyzet. Azt is hozzátette, hogy a törvénytervezetek azon intézkedését,
hogy a nemzetiségiek képviseltethessék magukat a hivatalokban, ne lehessen
megkerülni, úgy, hogy fôleg a nemzetiségek nyelvét beszélô románokat
alkalmazzanak.
A két törvénytervezet nagymértékben megegyezik abban, hogy a
nemzetiségek nyelvét használni kell az útjelzô táblák és más tájékoztatási
források esetében (19. szakasz a Nemzetiségi Tanács tervezetében, 38.
szakasz az RMDSZ-tervezetben). Mindkét tervezet rendelkezik arról, hogy
ott, ahol a nemzeti kisebbség aránya meghalad egy bizonyos
százalékküszöböt, nyelvüket használni kell a jelzôtáblákon. Az
RMDSZ-tervezet megköveteli mind a román, mind a kisebbségi nyelv
használatát. Ez a megoldás elhárítani látszik olyan problémákat, amelyek
Quebeckben merültek fel, amikor a francia ajkú kisebbség ragaszkodott a
kizárólag francia nyelvû feliratokhoz. Egyik elemzô megjegyezte, hogy a
feliratok dolgában a két törvénytervezet között viszonylag könnyen
létrehozható a kompromisszum. A legfontosabb különbség közöttük abban a
tekintetben van, hogy mekkora legyen az a kisebbségi részarány, amely
lehetôvé tenné a nyelvükön írt feliratok megjelenését. Az RMDSZ a
többnyelvû feliratokat lehetségesnek tartja ott, ahol a kisebbség
részaránya eléri a 10%-ot, a Nemzetiségi Tanács tervezete ugyanezt 25%-ban
állapítja meg.
A két tervezet jelentôs mértékben eltér annak megítélésében, hogy
használható-e az anyanyelv a bírósági tárgyalásokon. A Nemzetiségi Tanács
tervezetének 23. szakasza elrendeli, hogy a bírósági eljárás nyelve a
román, de azok számára, akik ezt a nyelvet nem értik, biztosítja a jogot
ahhoz, hogy tolmácsot kérjenek. Az RMDSZ-tervezet 43. szakasza hasonló
jogokat követel, de továbbmegy, mert a 44. szakaszban kijelenti, hogy a
bírósági eljárásokat a nemzetiségek nyelvén kell lefolytatni, amennyiben
erre igényt tart a) a vádlott a bûnvádi eljárásban, b) akár a felperes,
akár az alperes a polgári perben, c) bármelyik fél a peren kívüli
eljárásban. Az egyik elemzô azt javasolta a törvénytervezetek
megalkotóinak, hogy tanulmányozzák a Kisebbségi Nyelvekrôl szóló Európai
Chartát mint lehetséges alternatívát (elfogadta az Európa Tanács
Minisztertanácsa, aláírásra elôterjesztve 1992-ben, új kiadása:
Kisebbségi jogok és autonómia. Szerk. Hurst Hannum. 1993. 86.). Ez
a szakasz lehetôvé teszi a kisebbségi nyelv használatát mind a bûnvádi,
mind a polgári perben, bármelyik fél kérésére, de csak ott, ahol jelentôs
a kisebbség részaránya. Az elemzô megjegyezte, hogy ebben az esetben nehéz
tanácsot adni a román jogrend alapos, részletekbe menô ismerete nélkül.
Egy másik elemzô megjegyezte, hogy amennyiben a bírósági eljárásoknak a
kisebbségek nyelvén való lefolytatása alkotmányossá válna, a törvénynek
biztosítania kell a tolmácshoz való jogot a nem kisebbségi személyek
számára.
E. Jogok az oktatásban
Az általános intézkedések terén a két törvénytervezet megegyezik abban,
hogy a kisebbségeknek joguk van az anyanyelvi oktatáshoz. Mindkét tervezet
elismeri, hogy a kisebbségi gyerekeknek joguk van az anyanyelven történô
oktatáshoz és neveléshez állam által fenntartott iskolákban (Nemzetiségi
Tanács tervezete 25. (1) szakasz, RMDSZ-tervezet 26. (1) szakasz). Egyik
elemzô mégis megjegyzi, hogy az RMDSZ-javaslat az anyanyelvi oktatás
kérdését sokkal szeparatistább módon képzeli el. A 27. szakasz külön
oktatási intézményekben óhajtja megvalósítani az anyanyelvû oktatást (az
óvodától az egyetemig) vagy legalábbis külön osztályokban a közös
intézményeken belül. A Nemzetiségi Tanács tervezetének 25. szakasza
szûkkeblûbben rendelkezik, és csupán külön osztályokról szól "a helyi
igényektôl függôen". A két tervezet különbözik abban is, ahogyan a külön
osztályok felállításához szükséges minimális tanulószámot megállapítja. Az
RMDSZ-tervezet szerint elemi osztályokban legkevesebb 4, a líceumokban és
az egyetemeken pedig 8 tanuló szükséges a külön osztály felállításához
(28. szakasz). A Nemzetiségi Tanács tervezete nem köt ki semmilyen
szükséges tanulószámot, csak azt, hogy osztályokat a tanügyi inspektorátus
állíthat fel "az igények alapján, tekintetbe véve az adott területen a
nemzetiségi kisebbségek részarányát, valamint a szervezeteik által
elôterjesztett javaslatokat". A Nemzetiségi Tanács tervezete arról is
rendelkezik, hogy ott, ahol nincs elég gyerek ahhoz, hogy nemzetiségi
osztályt állítsanak fel, biztosítani kell azt, hogy a tanulókat autóbusz
szállítsa a legközelebbi helyig, ahol anyanyelven lehet tanulni (25.
szakasz).
A két tervezet eltér annak megítélésében is, hogy kötelezô legyen-e a
gyerekek számára a román nyelv tanulása. A Nemzetiségi Tanács tervezetének
27. szakasza kötelezôvé teszi a román nyelv tanulását, míg az RMDSZ
törvénytervezete 32. (3) pontja csupán azt várja el a kisebbségi
intézményektôl, hogy "biztosítsák a lehetôséget a román nyelv
elsajátításához". A Nemzetiségi Tanács tervezetének 34. szakasza elôírja,
hogy a román nyelvet kötelezô módon oktatni kell a magánkézben lévô
iskolákban is. Egy elemzô megjegyezte, hogy az a követelmény, hogy a
hivatalos nyelvet a magánintézményekben is oktassák, nemzetközileg
elfogadott gyakorlat.
Egy elemzô megjegyezte, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezetének
biztosítania kellene azt, hogy minden tanulónak lehetôsége legyen
megismerkedni a nemzeti kisebbségek nyelvével és kultúrájával, függetlenül
attól, hogy a kisebbséghez tartoznak-e vagy sem. A tervezet szerint csak a
kisebbségek számára adott a lehetôség arra, hogy megismerkedjenek egy
kisebbségi nyelvvel és kultúrával (Nemzetiségi Tanács tervezete 27. (4)
pont). A Nemzetiségi Tanács tervezete azonban elôirányozza a kisebbségek
történelmének és hagyományainak beépítését a nemzeti tantervbe (27. (3)
szakasz). Több elemzô megjegyezte, hogy annak érdekében, hogy a
nemzetiségi vonatkozású részek pontosak legyenek, a kisebbségek tudósait
is be kell vonni a tantervek elôkészítésébe. Az RMDSZ-tervezet külön
kiemeli, hogy ott, ahol a kisebbségek részaránya legkevesebb 30%-os, a
többség számára feltétlenül hozzáférhetôvé kell tenni az illetô kisebbség
nyelvét és kultúráját (RMDSZ-tervezet 30. (a) szakasz).
Egyik elemzô dicsérte a Nemzetiségi Tanács tervezetének 26. szakaszát,
amely biztosítja az iskola szabad megválasztását, hozzávetve, hogy ez
lényeges intézkedés. Ugyanez az elemzô megjegyzi, hogy a hatékony és
pártatlan ellenôrzés és felügyelet hasonlóképpen fontos.
Egy másik elemzô megjegyezte, hogy ámbár a Nemzetiségi Tanács tervezete
biztosítja az anyanyelvi oktatáshoz való jogot, a törvénynek világosan ki
kellene mondania, van-e biztosíték arra, hogy ez a fajta oktatás állami
támogatásban részesüljön.
III. Megvalósítás, végrehajtás, eljárások
Sok elemzô megjegyzi, hogy mindkét törvénytervezet elégtelen
eligazítást nyújt abban a tekintetben, hogyan valósítható meg a törvény.
Ismét sok elemzô jelezte, hogy egyik törvénytervezet sem nevezi meg sem az
ide tartozó kormányszerveket, sem pedig funkcióikat. Például a Nemzetiségi
Tanács tervezete a 8. szakaszban csupán annyit mond, hogy "az Elnökségen
és a Kormányon belül szervezeteket létesítenek majd", hogy a nemzeti
kisebbségek ügyeivel foglalkozzanak.
Hasonlóképpen homályosak a végrehajtásra vonatkozó elképzelések mindkét
törvénytervezetben. Az egyik elemzô a Nemzetiségi Tanács tervezetének 25.
(3) pontját hozza fel példaként, amely elôírja, hogy a kisebbségek nyelvén
tanuló osztályokat "a tanügyi inspektorátus állítja fel az igényeknek
megfelelôen, attól függôen, mekkora a kisebbség részaránya az adott
területen, figyelembe véve szervezeteik javaslatait". Nem szól arról, hogy
az inspektor helyi vagy országos kirendeltségû, hogy csak egy inspektorról
van-e szó, vagy többrôl, és arra vonatkozólag sem nyújt eligazítást, hogy
mit jelent a tanulók elégtelen száma. Egy másik elemzô idézte a
Nemzetiségi Tanács tervezetének 4. (1) pontját, amely felkéri a
"hatóságokat" és a "nem kormányszintû szervezeteket", hogy mutassanak
tiszteletet és együttérzést és ehhez hasonló pozitív, de homályosan
meghatározott hozzáállást, anélkül hogy bármely formában rámutatna arra,
hogyan kell felmérni a "szükséges eszközöket" és hogyan lehet a
kijelentett kötelezettséget végrehajtatni.
Az elemzôk rámutattak arra, hogy mindkét törvénytervezetbôl hiányzik az
eljárások meghatározása. Például mindkét tervezet elôirányozza, hogy a
kisebbségek kisajátított vagyonát vissza kell adni, azonban egyik sem
tartalmaz részletes kritériumokat és eljárási módokat. Egy elemzô
megjegyezte, hogy más kelet-európai országok átfogó statútumokkal
rendelkeznek ezen a területen, és ajánlotta tanulmányozásukat. Mindkét
törvénytervezetben hasonló hiány mutatkozik az eljárások megítélése terén.
Például az RMDSZ-tervezet 11. szakasza elôírja, hogy mindazon kisebbségi
intézmények, amelyek "jogi személyek", részesülhessenek állami anyagi
támogatásban, de nem írja elô azt, hogy milyen eljárással lehet elérni
azt, hogy egy intézmény "jogi személy" legyen. A Nemzetiségi Tanács
tervezetének 9. (2) pontja hasonlóképpen homályos, mert megengedi ugyan
azt, hogy mindenki megvallja nemzetiségét és anyanyelvét, de nem mutat rá
arra, hogy ez hogyan történjék. Az egyik elemzô megjegyezte, hogy mindkét
tervezet kudarcot vall a személyektôl vagy szervezetektôl kisajátított
vagyon visszaadásának megítélésében. Az egyik elemzô megjegyezte, hogy
kelet-európai mércével mérve mindkét törvénytervezet igen messze megy,
követelve az elkobzott vagyonnak vagy teljes pénzbeli értékének a
visszajuttatását az eredeti tulajdonosnak. Ugyanez az elemzô megjegyezte,
hogy egy ilyen "teljes megtérítés" a gyakorlatban jelentôs terhet róna a
román költségvetésre.
Több elemzô megjegyezte, hogy egyik tervezet sem szól világosan arról,
hogyan lehet a kisebbségek jogait a törvény által érvényesíteni. Kivéve az
RMDSZ-tervezet 23. (h) pontját, amely kimondja, hogy a nemzeti kisebbségek
"jogi orvoslást kereshetnek az állami szerveknél vagy nemzetközi
szervezeteknél és intézményeknél", egyik törvénytervezet sem ír elô
világos eljárásokat, amelyekkel orvosolni lehet a kisebbségi jogok
megsértése nyomán támadt panaszokat. Például, amint az egyik elemzô
megjegyezte, még az sem világos, hogy az ilyen jellegû panaszokkal
valamilyen adminisztratív szerv foglalkozna, vagy a bíróságok. Ugyanez az
elemzô azt is ajánlotta, hogy törvény által kell biztosítani a
kisebbségeknek a lehetôséget a nemzetközi jogorvoslathoz.
Az egyik elemzô megjegyezte, hogy probléma adódhat az RMDSZ-tervezet
61–63. szakaszainak végrehajtásával, amelyek követelik azon törvények
felfüggesztését, amelyek "nem illeszkednek be", "ellen-tétesek" a
törvénytervezettel vagy "hátrányosak a kisebbségek számára". Arról azonban
nem szól a tervezet, ki határozza meg, hogy a kérdéses törvények
törvényesek-e vagy sem, és hogyan kell eljárni, ha kiderül, hogy nem
törvényesek.
Egy elemzô megjegyezte, hogy mindkét törvénytervezet nyelvezete
félreérthetô és emiatt többféle értelmezésre is lehetôséget nyújt. Egy
másik elemzô azt is hozzátette, hogy a Nemzetiségi Tanács
törvénytervezetének homályos megfogalmazásai különösen veszélyesek
lehetnek, mert alkalmat adnak a bíróknak arra, hogy kiválogassák a
céljaiknak megfelelô intézkedéseket, még akkor is, ha azok ellentétben
állnak más intézkedésekkel. Az elemzô külön kitért a törvénytervezet 5.
(1) szakaszára, amely felkéri a helyi hatóságokat, hogy "intézkedéseket
foganatosítsanak a sajátos nemzeti karakter hatékony védelmére".
Megjegyzi, hogy ez a szakasz vonatkozhat a román etnikumra is, és így
értelmezve alááshatja a törvény nyújtotta védelmet.
Mindkét tervezet állami pénzt követel különbözô programok számára. A
két tervezetben jelentôs számú azonos program található, amelyek számára
pénzügyi támogatást igényelnek, az RMDSZ-tervezet azonban több programra
terjed ki. Mindkét tervezet széles körû intézkedéseket tartalmaz a
kisebbségi szervezetek támogatására (pl. 2. (4) szakasz a Nemzetiségi
Tanács tervezetében, 11. szakasz az RMDSZ-tervezetben), de a részletek
tekintetében mindkettô homályos. Az anyagi támogatás mértéke nincs
meghatározva, és kevés eligazítást nyújtanak a tekintetben is, hogy ki
kapja, milyen megszorításokkal és ki fog ezen ügyben határozni. Az egyik
elemzô azt javasolta, hogy a nemzeti kisebbséget alkotó csoport
nagyságával arányos mértékben részesüljön állami támogatásban. Ha egy
nemzeti kisebbség a lakosság 2%-át teszi ki, akkor egy adott területen,
például a kultúra terén, a nemzeti vagyon 2%-a illeti meg.
Néhány elemzô megjegyezte, hogy a kisebbségi csoportoknak meg kell adni
a jogot arra, hogy külföldi forrásokból származó pénzt is elfogadhassanak.
Ezt az RMDSZ-tervezet szó szerint meg is fogalmazza, a Nemzetiségi Tanács
tervezete azonban nem. Az utóbbi tervezet 2. (4) szakasza megengedi ugyan
pénzalapok elfogadását külföldi "természe-tes személyektôl", ez a
megfogalmazás azonban kizárni látszik a külföldi vagy nemzetközi
alapítványokat, társaságokat és szövetségeket. Az egyik elemzô
megjegyezte, hogy semmilyen valóságos oka nem lehet annak, hogy ezeket a
lehetséges anyagi forrásokat kizárják.
IV. Politikai képviselet és önrendelkezés
Több elemzô megjegyezte, hogy az RMDSZ-tervezet azon intézkedése, amely
önrendelkezést (autonómiát) biztosítana a nemzeti kisebbségeknek,
ellenkezésbe kerülhet az Alkotmánnyal, amely kimondja, hogy Románia
egységes állam. Az RMDSZ-tervezet jó néhány intézkedése szól "önrendelkezô
közösségekrôl", "személyes önrendelkezésrôl". A tervezet azonban nem szól
világosan arról, mekkora törvényes hatalom illesse az autonóm
közösségeket. A 23. (b) szakasz szerint az autonóm közösségek kizárólagos
bírói hatalommal rendelkeznek a helyi szintû kormányzás minden területén
("független jogi és politikai személyiség"), míg az 52. szakasz ezt a
hatalmat csupán az oktatás, a kultúra, a társadalmi tevékenység és az
információ területén biztosítja.
Ezek az elemzôk megjegyezték, hogy függetlenül attól, hogy az autonóm
közösségeknek milyen mértékû független autoritást biztosítanak, az autonóm
zónák létrehozása úgy tûnik, ellentétes a Román Alkotmánnyal. Az Alkotmány
1. szakasza kimondja, hogy Románia "szuverén, független, egységes és
oszthatatlan nemzeti állam". A 4. szakasz szintén utal az állam
"egységére", és Romániát "minden állampolgára közös és oszthatatlan
hazájának" nevezi. A 148. szakasz szó szerint kimondja, hogy az ország
egységes, területi épsége sérthetetlen.
Az egyik elemzô megjegyezte, hogy az RMDSZ-tervezet autonómiára
vonatkozó intézkedései összeegyeztethetetlenek a Román Alkotmánynak a
helyi kormányzatra vonatkozó intézkedéseivel. Míg a 119. szakasz kimondja,
hogy az adminisztráció a helyi autonómia és a decentralizáció elvén
alapszik, a 122. szakasz, amely a központi kormány által kinevezett
elöljárókra (prefektusokra) vonatkozik, világossá teszi azt, hogy a Román
Alkotmány a helyi kormányzószerveket alárendeli a központi kormánynak. A
122. (4) szakasz felhatalmazza a prefektust arra, hogy megkérdôjelezze,
sôt felfüggessze a helyi hatóságok rendelkezéseit. Ez a felhatalmazás
kérdésessé teszi a valóban autonóm közösség létét. Az elemzô megjegyezte,
hogy amennyiben elfogadják az RMDSZ-tervezetnek az autonóm közösségekre
vonatkozó részét, szükség lesz egy jelentôs konszenzusra az állam
politikai újraszervezése (restrukturálása) terén, hogy elkerülhetô legyen
a nagyobb alkotmányos válság.
Egy másik elemzô megjegyezte, hogy akár kívánatos a helyi autonómia,
akár nem, történelmileg nehezen megvalósítható. Az elemzô példának hozta
fel a baszkokat, akik csak hosszú idô után nyerték el az autonómiát, és a
franciaországi kisebbségi csoportokat, amelyek nagyrészt hiába küzdöttek
az autonómiáért. Azt is hozzátette, hogy amennyiben a kisebbségi csoportok
elnyernék az autonómiát, sokkal részletesebb törvényre volna szükség
annál, amely az RMDSZ-tervezetben található, hogy körülírják a
felelôsségek körét és a hatalom mértékét a kormány hatalomszintjei között.
Ez az elemzô hozzátette, hogy az RMDSZ-tervezet intézkedései a "személyes
autonómiáról", a "helyi önrendelkezés különleges státusáról" és a
"regionális önrendelkezésrôl" a dokumentum végén találhatók (51–59.
szakasz). Azt javasolta, hogy ezeket a fontos és vitatott kérdéseket a
dokumentum elsô részében kellene tárgyalni.
Az RMDSZ-tervezet 8. szakasza szintén ellenkezik az Alkotmánnyal. Ez a
szakasz a nemzeti kisebbségeknek és autonóm közösségeknek biztosítaná a
"korlátozott vétójogot az önazonosságot érintô kérdésekben". A törvény nem
határozza meg, hogy mi az, ami sérti az "önazonos-ságot". Arról sem ad
biztosítékot, hogy az a személy, aki a vétójoggal él, megválasztott
képviselô-e. Ha ugyanis a vétójoggal nem megválasztott személy is élhet,
ez az intézkedés mérhetetlen hatalmat adna olyan személyek kezébe, akik
mögött nem állnak választók.
Néhány elemzô azt is megjegyezte, hogy az RMDSZ tervezetének az
önrendelkezésre és az autonómiára vonatkozó intézkedéseit alátámasztja a
Koppenhágai Dokumentum 35. elve, amely kimondja, hogy a "megfelelô helyi
vagy autonóm kormányzás, a speciális történelmi és területi
követelményeknek megfelelôen", hatékony eszköznek bizonyult a nemzeti
identitás megôrzésére.
A Nemzetiségi Tanács tervezete szûkszavúbb ugyan, mint az
RMDSZ-tervezet, néhány különleges politikai jogot mégis biztosít a
kisebbségeknek. A törvénytervezet 2. (2)(c) szakasza szerint a
kisebbségnek joga van ahhoz, hogy "hozzáférjen és demokratikus alapon
képviseltesse magát a törvényhozásban és a konzultatív testületekben
országos és helyi szinten, saját szervezetein keresztül". A 7. (1) szakasz
biztosítja a kisebbségi szervezetek számára a jogot egy küldötti helyhez
még akkor is, ha a szervezet nem kapta meg a képviselethez szükséges
szokásos szavazatszámot. A Nemzetiségi Tanács tervezete ismételten úgy
utal a kisebbségi szervezetekre, mint olyanokra, amelyek szemben állnak az
egyes személlyel, és ezt sok elemzô bírálja. Különösképpen bírálták a
tervezet 7. (2) pontját, amely elôírja, hogy a nemzeti kisebbségekhez
tartozó állampolgárokat "csupán egy, a törvényeknek megfelelô módon
létrehozott szervezet képviselheti a Parlamentben". Ez az intézkedés
problémákat okozhat. Elôfordulhat, hogy a kormány maga hoz létre
szervezeteket a nemzeti kisebbségek "képviseletére", ezt pedig valójában a
kormány ellenôrizné. Elméleti síkon az egyik elemzô kifogásolta azt, hogy
a 7. (2) szakasz eleve feltételezi azt, hogy a kisebbségi csoportok minden
tagja egyformán fog szavazni.
Az egyik elemzô kifejtette, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezete
csoportorientáltan biztosítja a politikai jogokat, ez pedig komoly
következményekkel járhat, mert a kisebbségi csoportokhoz tartozó személyek
nem érvényesíthetik jogaikat, ha az ôket képviselô testületet a kormány
törvényen kívül helyezi.
V. Megszövegezés
A. Általánosságok
Sok elemzô megjegyezte, hogy a két törvénytervezet meglehetôsen eltérô
módon van megszerkesztve. Egyik elemzô szerint a Nemzetiségi Tanács
tervezete jobban megszerkesztett, mint az RMDSZ-é, és valószínûleg
keresztülvihetôbb. Azt is megjegyezte azonban, hogy ez az áttekinthetôség
nem túl nagy fontosságú. Az elemzô szerint a törvény fölöslegesen sok
korlátozó kritériumot ír elô, és túlzott mértékben összpontosít a
szervezetek általi képviseletekre mint a végrehajtás eszközeire. A
korlátozó meghatározások önkényesen kizárhatnak személyeket vagy
csoportokat a törvényes védelembôl, a szervezetek elôtérbe kerülése pedig,
amelyeket a "törvény szellemében" kell létrehozni, lehetôséget nyújt arra,
hogy a törvényt megkerüljék. Ezzel ellentétben, jegyzi meg az elemzô, az
RMDSZ-javaslat szélesebb körû, egyszerûbb meghatározásokat használ a
nehézkes és kirekesztô kritériumok helyett. Ez a szélesebb látókör azonban
nagyobb homályossággal társul és nehezebben keresztülvihetô. Egy másik
elemzô hasonlóképpen vélekedett, hozzátéve, hogy az RMDSZ-tervezet inkább
politikai közleménynek vagy általános nemzetközi egyezménynek felel meg,
mintsem pontos és konkrét törvénykezési dokumentumnak.
Egyik elemzô megjegyezte, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezetének
tartalmaznia kellene egy bevezetôt, hozzátéve, hogy az RMDSZ tervezete a
bevezetôben igen hasznos módon felvázolja a tervezet céljait és a
kisebbségi jogvédelem fontosságát és elônyeit. Végül sok elemzô bírálta
mindkét törvénytervezet következetlenségeit, amelyekrôl már szóltunk a
beszámoló III. részében.
B. Meghatározások
Több elemzô megjegyezte, hogy mindkét törvénytervezet egész sor
bizonytalan meghatározást használ. Az egyik elemzô megjegyezte, hogy ez
különösen szembetûnô az RMDSZ-tervezet esetében, ahol fontos és gyakran
használt kifejezések, mint "autonóm közösségek", "belsô önrendelkezés",
"önkormányzat", "haza", "korlátozott vétójog", "füg-getlen jogi és
politikai személy", "arányos részesedés", "személyes autonómia", "jogi
önrendelkezés", "politikai entitás" és "különleges státus", nagyrészt vagy
teljesen meghatározatlanok. Az elemzô a Nemzetiségi Tanács tervezetében is
talált bizonytalan kifejezéseket, mint például azt, hogy mit jelent "a
népesség jelentôs hányada" (17. (3) szakasz), amely szükséges ahhoz, hogy
a kormányszervekkel anyanyelven lehessen érintkezni, és mit jelent továbbá
a "megalapozott igény" arra, hogy a törvényeket lefordítsák (24. szakasz).
Amikor különleges jogokat és elôjogokat biztosító törvényekrôl van szó,
rendkívül fontos a világos, egyértelmû megfogalmazás.
Maga a kisebbség kifejezés is nyilvánvalóan fontos eleme minden
statútumnak, amely a kisebbségek jogaival foglalkozik. Az RMDSZ-tervezet
is csak látszólagos meghatározást nyújt a bevezetôben, ott is csak
zárójelben ("nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségekhez tartozó román
állampolgárok, számbeli kisebbségben élnek Románia területén, önálló
történelmi hagyományaik és etnikai, kulturális, vallási, nyelvi
jellegzetességeik vannak"). A Nemzetiségi Tanács tervezete sokkal
specifikusabb, korlátozottabb meghatározást használ, a kisebbséghez
sorolva "minden embercsoportot, amely az ország többségi lakosságához
viszonyítva számbeli kisebbségben van, román állampolgárságú, Romániában
lakik, egymással ôsi, tartós kapcsolatban állnak, sajátos etnikai,
kulturális, vallási és nyelvi jellegük van, közösségi identitásukat fenn
óhajtják tartani, különös tekintettel kultúrájukra, hagyományaikra,
vallásukra és nyelvükre".
Az RMDSZ-tervezet nem tartalmaz ugyan formális megfogalmazást, a többi
intézkedésbôl azonban kitûnik, hogy a nemzetiségi státus alapja az
önmeghatározás. Például a 13. szakasz kimondja, hogy "a személyiség
szabadon dönthet arról, hogy valamilyen nemzeti kisebbséghez tartozik-e".
Több elemzô szerint különösen fontos a kisebbségi státus pontos
megfogalmazása akkor, ha ezzel akarják igazolni a különféle jogok és
elôjogok iránt támasztott igényt.
Több elemzô megjegyezte, hogy a Nemzetiségi Tanács tervezete inkább
kirekesztô tendenciájú, mint befogadó. Az az elvárás, hogy a kisebbségi
csoport képviselve legyen, felhasználható arra, hogy kizárja a romákat
(cigányokat), akik lehetséges, hogy nem szervezôdnek a képviseletüket
biztosító csoportokba, hivatalosan nincsenek is összeszámolva és még
tulajdonképpeni lakóhellyel sem rendelkeznek minden esetben. Az elemzôk
megjegyezték, hogy olyan elvárásokat, mint "ôsi, tartós kapcsolatok",
könnyen lehet különbözô módon értelmezni, és ezek felhasználhatók a
kisebbségi státus beszûkítésére. Néhány elemzô megjegyezte, hogy a
bevándorlók és menekültek kizárása fölösleges korlátozás.
VI. Különfélék
Az egyik elemzô megjegyezte, hogy egyik törvénytervezet sem szól a
rendôrségrôl. Tekintettel a Romániában fellépô, idônként igen heves
összetûzésekre, az elemzô azt javasolta, hogy a tervezetek alkotói
vegyenek számításba olyan intézkedéseket, amelyek biztosítanák a rendôrök
számára a kisebbségek nyelvének és kultúrájának megismerését és
elôsegítenék azt, hogy a rendôrség soraiba a kisebbségek képviselôi is
bekerülhessenek.
Egy másik elemzô megjegyezte, hogy Romániában elô kell segíteni az
etnikai csoportok közötti megértést és toleranciát, és azt ajánlotta, hogy
a tervezetek megalkotói hangsúlyozzák azt, hogy a kisebbségi törvények
mindenkire kiterjednek, nem csak a kisebbségekre. |