MEMORANDUM
Közép- és Kelet-Európai Törvénykezdeményezés
Eileen M. Decker
Tárgy: Román Törvény
1994. március 30.
I.
Bevezetô
Kérésüket követôen, ez a memorandum elemzi
a Romániára vonatkozó két, kisebbségi
jogokról szóló törvénytervezetet; az elsôt
a Kisebbségi Kormánybizottság, a másodikat
a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) készítette.
Jelen Memorandum követi a kért általános vázlatot.
II.
Nemzeti Kisebbségekrôl szóló Törvény
(Kisebbségi Bizottság által készített
tervezet)
A. Általános vélemény
Ebbôl a javaslatból hiányzik a részletezés.
Minden rendelkezés korlátozza a védendô jogok
alkalmazási területét és azoknak az egyéneknek
a körét, akiket védeni lehet. A használt kifejezésmódok
közül sok a homályos, és valószínûleg
eltérô magyarázatok tárgyát fogja képezni.
B. Érthetôség
Több esetben a javasolt törvény olyan kijelentéseket
vagy elveket ismétel, melyek a Román Alkotmányban
világosan megfogalmazott kijelentések duplikátumai.
Nincsen jogi ok arra, hogy ilyen kijelentéseket bevegyenek a törvényjavaslatba.
Az erôfeszítés, hogy ilyen rendelkezéseket magában
foglaljon, különösen nyugtalanító, mivel ezek
sértôek és kellemetlenek a kisebbségi csoportok
számára.
Például a 3. szakasz kijelenti, hogy "a kisebbségek
kötelesek tiszteletben tartani Románia Alkotmányát,
megvédeni az jogállam értékeit és teljesíteni
román állampolgárságukból fakadó
kötelezettségeiket".
Ez a mondat megtalálható az Alkotmány 15. szakaszában,
mely az állampolgároknak az állampolgársággal
járó kötelezettségeit rója ki. Mivel az
Alkotmány már kirótta ezeket a kötelezettségeket
az állampolgárokra, szükségtelen egy különálló
törvényben kisebbségi csoportokra is kiróni.
Ha ez történik, azt jelenti, hogy az Alkotmány nem intézkedik
a kisebbségek számára azokról a bizonyos jogokról
és kötelezettségekrôl, melyeket a társadalom
más tagjai részére biztosít.
Továbbá, a javaslat kijelenti, hogy a román nyelv
Románia hivatalos nyelve. Errôl a Román Alkotmány
ugyancsak kifejezetten intézkedik. Lásd Román Alkotmány
13. szakasz. Fölösleges ezt a törvényhozásban
állítani. Továbbá a kisebbségi csoportok
kijelentették, hogy egy ilyen mindenre kiterjedô kijelentés
sértô számukra, mert úgy lehet értelmezni,
hogy korlátozza "anyanyelv"-ük szabad használatának
jogát.
A törvény ugyancsak kifejezetten korlátozza a kisebbségeknek
nyújtandó kedvezményeket. Például a
15. (2) szakasz kijelenti:
Nemzeti kisebbségi állampolgárok szervezeteinek
tanácsadói mûködnek az állami rádió-
és televízióállomásokon belül –
mind országos és helyi szinten –, mindegyik az általuk
képviselt kisebbségi program számára fejt ki
tevékenységet.
Míg hasznos a kisebbségek képviselete és
a kisebbségek számára készülô mûsorokon
dolgozni, ugyancsak hasznos lenne megengedni, hogy a kisebbségek
dolgozzanak minden mûsoron, attól függetlenül, hogy
az "kisebbségi mûsor" vagy sem.
Azok számára is, akik tanári pályán
dolgoznak, a jogok vonatkozási területe korlátozott.
A törvénykezés kijelenti, hogy a kisebbségek
oktatására alkalmazott tanárok elsôsorban kisebbségiek
lesznek. Lásd 29. szakasz. Míg a törvény feltüntet
egy elsôbbségi jogot arra vonatkozóan, hogy kisebbségi
tanárokat alkalmaznak kisebbségi diákok oktatására,
addig nem nyújt semmilyen más jogot állást
keresô kisebbségi tanárok számára. A
kisebbségi tanárok számára a törvény
nem biztosít egyenlô alkalmazási feltételeket
vagy annak a lehetôségét, hogy állást
kapjanak bármelyik földrajzi területen vagy az általuk
választott iskolában. Tulajdonképpen a törvény
nem tud egyenlô alkalmazási feltételeket biztosítani
a kisebbségek számára semmilyen területen.
A törvény nem tud egyenlô jogokat biztosítani
a diákok oktatása terén sem. Nem jelenti ki, hogy
függetlenül kisebbségi státusától,
minden diáknak lehetôsége lesz megtanulni a kisebbségek
nyelvét és/vagy kultúráját. A törvény
a kisebbségi nyelv tanulását a kisebbségi diákokra
korlátozza. A nem kisebbségi diákoknak látszólag
nincs alkalmuk megtanulni a kisebbségi nyelvet jelen törvény
szerint.
C. Felépítés és végrehajtás
A javasolt törvénykezés számos kétértelmûséget
tartalmaz, mely rendelkezéseinek végrehajtását
és teljesítését megnehezíti. E kétértelmûségek
közé tartozik:
1. A törvénykezés az "illetékes közhatalmak"
mûködésére hivatkozik. Lásd például:
12. (1) szakasz, 14. szakasz, 16. szakasz. Meg kellene nevezni az intézkedésért
felelôs illetékes országos vagy helyi hatóságot.
Továbbá, több esetben nem világos, melyik szint
vagy milyen kormányzat felelôs az illetô megkívánt
feladatért. A 12. szakaszban például nem világos,
milyen szint vagy kormányzat felelôs a kisebbségek
kulturális önazonosságának megôrzéséért.
Amennyiben a helyi hatóságoknak szánták, nem
állapítja meg, vajon a helyi hatóság a központi
kormányszerveket kell-e tájékoztassa. Következésképpen
világosan meg kellene fogalmazni, ki a feladat kimondott felelôse.
2. A törvénykezés kötelezettségeket ró
ki az önkormányzatokra, hogy elônyben részesítse
a kisebbségeket, ahol a lakosság "számottevô
százaléka" kisebbségekbôl áll. Lásd
például 17. szakasz, 18. szakasz. A százalékot
az egész törvénykezésen keresztül pontosan
meg kellene állapítani. Meg kell jegyezni, hogy a törvénykezés
bizonyos pontjain nem utal arra, hogy melyik az a bizonyos százalék,
amelyik szükséges ahhoz, hogy az elônyt arra a területre
átruházzák. Lásd például 19.
szakasz (25%). Következetlenségre vall a törvénykezés
egyik részében százalékra hivatkozni, majd
a törvénykezés más részében kihagyni
ezt.
3. A 17. és 18. szakaszok bemutatják a törvény
és alkalmazásának potenciális problémáját.
A 17. (2) szakasz megengedi az embereknek, hogy a közigazgatással
"anyanyelven" kommunikáljanak. Ennek ellenére a
18. szakasz azt igényli, hogy a kormányzati fordítók
csak olyan területeken álljanak rendelkezésre, ahol
a kisebbségi lakosság azon a területen "számottevô".
Következésképpen azokon a területeken, ahol a kisebbségi
lakosság számbeli összetétele nem elég
nagy, a kisebbség anyanyelven írhat a helyi hatóságoknak,
de a kormányzatban nem lesz senki, aki kommunikálni tud azzal
a személlyel. Egy olyan rendelkezést kellene bevenni, mely
figyelembe veszi és tisztázza ezt a helyzetet.
4. A kormány által törvénytelenül elkobzott
vagyonokra vonatkozóan a törvény nem határozza
meg világosan, hogy ki állapítja meg, milyen tulajdonokat
kobzott el törvénytelenül az állam és melyek
a 37. szakasz rendelkezései szerint a visszaadandóak. Létezik
egy rendelkezés, amelyik meghatározza, hogyan kell azokat
az építményeket felértékelni, amelyeket
lebontottak (38. (3) szakasz), habár nincs semmilyen hasonló
rendelkezés, amely meghatározná, ha a földet
törvénytelenül vették-e el vagy milyen entitás
dönti el a szóban forgó ügyet.
D. Eljárási kérdések
Általában véve a törvény homályosan
fogalmaz azzal kapcsolatosan, hogy melyik kormányképviselet
felelôs bizonyos intézkedésekért és milyen
eljárást kell alkalmazni egy döntés megfellebbezésekor.
Tulajdonképpen a javasolt törvény nem nyújt semmilyen
leírást azzal kapcsolatosan, hogyan kell a jogokat biztosítani,
ki fogja érvényre juttatni azokat, eljárást
indítani megszegôik ellen stb.
Ugyanez igaz az oktatási rendelkezésekre is, 25. szakasz.
A törvény nem mondja ki, ki a felelôs azért, hogy
megállapítsa, ha a helyi igények megkövetelik
a kisebbségi nyelven való oktatást, 25. (2) szakasz,
ha van "megfelelô számú kérelmezô",
akik kisebbségi nyelvû oktatást igényelnek,
25. (4) szakasz.
A törvény nem ad eligazítást azt illetôen,
hogy mi fog történni akkor, ha a különbözô
rendelkezéseknek ellentmondó magyarázatokat adnak.
Ez aggodalomra ad okot, mivel a rendelkezések nagy részét
a helységekre ruházzák rá végrehajtás
végett.
E. Egyéni jogok, demokratikus eszmények
1. A kisebbség meghatározása
A kisebbségek meghatározása a jelen törvénykezés
szerint szûk, bonyolult és nehezen értelmezhetô,
és valószínûleg eltérô értelmezések
tárgyát fogja képezni.
Továbbá nem világos, hogyan lehet megállapítani,
hogy valaki egy "nemzeti kisebbség"-hez tartozik. A meghatározás
olyan megállapítást kíván, hogy egy
csoport tagjai:
ôsi, maradandó és tartós egymás közötti
kapcsolatokat táplálnak, speciális etnikai, kulturális,
vallási és nyelvi tulajdonságokkal rendelkeznek és
az az akarat élteti ôket, hogy együttesen megôrizzék
közös identitásukat, fôleg kultúrájukat,
tradícióikat, vallásukat és nyelvüket.
Lásd 1. szakasz.
Nem világos, hogy lehet ilyen tényezôket megállapítani.
Továbbá nem világos, kire hárul a teher, hogy
kisebbségi csoportban tagságot biztosítson, vagy kinek
a feladata megállapítani, ha egy konkrét csoport kisebbséget
alkot. A törvénykezés által nyújtott meghatározásban
két bíró eltérô véleményre
juthat azt illetôen, hogy egy és ugyanaz az egyén tagja-e
egy kisebbségi csoportnak.
2. Bizonyos csoportok meghatározott kizárása
A javasolt törvénykezés kifejezetten korlátozza
alkalmazhatóságát és kizár számtalan
csoportot, fôleg a cigányokat. Ez nyugtalanságra ad
okot, mivel a cigányok eddig is megkülönböztetés
és erôszak tárgyát képezték. Ennek
ellenére ez a törvény kizárja ôket minden
védelembôl, még a fizikai erôszakkal szembeni
védelem alapvetô jogától is megfosztja ôket.
Ezért fontolóra kellene venni, hogy mindenki Romániában
belekerüljön a törvénykezésbe. Amennyiben
bizonyos privilégiumokat kell fenntartani az állampolgároknak
(mint például a szavazati jogot), a törvény ezt
elôírhatja és kizárhatja azokat az állampolgárokat,
akikre nem vonatkozik.
3. Elszigetelés
Figyelembe kellene venni azt a tényt, hogy a törvény
bizonyos rendelkezéseinek következményeként bizonyos
kisebbségi csoportok elszigetelôdhetnek vagy alacsonyabb szintû
szolgáltatásokban részesülnek. Például
a 25. (4) szakasz biztosítja, hogy bizonyos területeken kisebbségi
nyelven oktató iskolákat létesítenek és
a kisebbségi diákokat otthont adó városukból
a szomszédos területeken levô iskolákba szállítják.
A törvény nem határozza meg azokat a speciális
körülményeket, melyeknek be kell következniük
annak érdekében, hogy ez megtörténjen. Ezért
lehetséges, hogy a helyi hatóságok tetszôleges
döntéséhez vezet. Ez aggasztó lehet, amennyiben
a helység nem óhajtja megpróbálni, hogy ilyen
oktatást biztosítson saját területén,
hanem inkább elszállítja a kisebbségeket más
területekre. Továbbá ez a törvénykezés
nem biztosítja, hogy ezek a "különálló"
iskolák vagy oktatási egységek megfelelô anyagi
alapot kapjanak. Következésképpen ezek alacsonyabb rendû
iskoláknak bizonyulhatnak.
A következô alternatívák léteznek: (1)
megkövetelni, hogy minden helység a kisebbségek nyelvén
történô oktatást biztosítson vagy (2) garanciákat
biztosítani, hogy a kisebbségi lakosságot megvédjék
attól, hogy alacsonyabb rendû oktatás kapjon. A garanciák
magukban kellene hogy foglalják azoknak a helyzeteknek a tiszta
kinyilatkoztatását, melyek során a helyi hatóság
saját iskoláiból elszállíthatja a diákokat
(pl. ha csak bizonyos korlátozott számú diákja
van); hogy az iskola egyenlô anyagi támogatásban részesül,
mint a nem kisebbségi iskolák, és a kiküldött
tanárok minôsége megegyezik a nem kisebbségi
iskolákba küldött tanárokéval.
4. Tulajdonjogok
A 28. szakasz biztosítja a kisebbségek vagyontárgyainak
visszaadását. Nem tartalmaz rendelkezést azon egyének
kárpótlására, akik most az illetô tulajdont
birtokolják és önhibájukon kívül
váltak annak az aktívának a tulajdonosaivá,
melyet az állam törvénytelenül kobozott el.
A törvénykezés nem tartalmaz semmilyen, a tulajdon
eladására vagy vásárlására vonatkozó,
megkülönböztetést tiltó rendelkezést.
5. Alkalmazás
Nem tartalmaz semmilyen alkalmazásra vagy szerzôdtetésre
vonatkozó megkülönböztetést tiltó rendelkezést.
Míg léteznek általános "megkülönböztetést"
tiltó rendelkezések (lásd. 2. szakasz, 39. szakasz),
addig nincs külön speciális alkalmazásra vonatkozó
rendelkezés.
6. Szavazati jog
Nincs kisebbségek elleni megkülönböztetést
tiltó rendelkezés ezen a téren.
7. Közhivatal betöltésének
joga
Semmilyen jog nem vonatkozik választott vagy kinevezett közhivatalnokokra.
A törvény mellôzi annak a szükségességét,
hogy védje a kisebbségi jogok jelenlétét a
kormányzás különbözô szintjein. Továbbá
nem védi a bírói testület tagjává
válás jogát. Következésképpen fontolóra
kellene venni a kiválasztás vagy kinevezés során
az etnikai alapon történô megkülönböztetés
tiltását.
8. Információhoz való jog
Nem biztosít garanciát a határon túli országok
és a kisebbség közötti szabad információáramlásnak.
A törvény hasonlóképpen nem biztosítja
a kisebbségek hozzá-férhetôségi jogát
a saját nyelvû dokumentumokhoz. A törvény nem
rendelkezik a román kormány közleményeinek (törvényeknek,
rendszabályoknak stb.) a kisebbségek nyelvén történô
biztosításáról. Továbbá a törvény
nem biztosítja a bírósági eljárásokban
érintett kisebbségek részére, hogy "anyanyelvükön"
írott dokumentumokat kapjanak.
9. Etnikai újrafelosztás
Nem létezik a kisebbségek különbözô
földrajzi területekre való újrafelosztásának
tiltása. Ez különösen fontos, mert több jog
attól függ, hogy egy területen az alsó határértéknek
megfelelô számban legyenek jelen a kisebbségek annak
érdekében, hogy a kisebbségi csoport megkapja az illetô
jogot. Ennek következtében ez indíték lehet a
helységek számára, hogy keressék az emberek
más földrajzi területeken történô elhelyezését
és ezáltal korlátozzák a saját hatáskörükbe
esô kisebbségek számát, valamint felmentsék
a helységet a jog biztosításának kötelezettsége
alól.
F. Szabad piacgazdaság és külföldi
beruházások támogatása
A törvénykezés nem biztosítja az alkalmazáskor
történô megkülönböztetett bánásmódot.
A törvénykezés nem garantálja a saját
tulajdonra és a szerzôdésre való jogot sem.
Lásd 41. szakasz. Habár ezekrôl a jogokról általában
véve a Román Alkotmány gondoskodik, ezekben a törvényekben
nem létezik az etnikai alapon történô megkülönböztetést
tiltó kijelentés.
G. Megfogalmazás
Tisztázni kell a törvénykezésben használt
kifejezések egy részét. A következô kétértelmûségeket
és/vagy következetlenségeket kellene tisztázni:
1. A törvénykezés "nem-kormányszervi
szervezetek"-rôl beszél. Lásd pl. 4. szakasz.
Nem világos, ha ez magában foglalja a magánvállalkozásokat.
Lehetséges, hogy ez ennek a résznek a fordítási
hibája, ezért tisztázni kellene, hogy vonatkozik-e
vagy sem a magánvállalkozásokra is.
Más esetekben a törvény homályos a kormány
által foganatosítandó intézkedéseket
illetôen. Pl. a 4. szakasz kijelenti annak a kötelezettségét,
hogy "minden megfelelô lépést meg kell tenni"
annak érdekében, hogy biztosítsa a kölcsönös
tisztelet, tolerancia és együttmûködés légkörét
az állam polgárai között. Hasonlóan a törvénykezés
intézkedik arról, hogy a kormányzati vagy a közigazgatási
közegek "intézkednek arról, hogy hatékonyan
megvédjék minden nemzeti kisebbség speciális
nemzeti jellegét, méltóságát és
öntudatát..." Lásd pl. 5. szakasz; lásd
30. szakasz. Az ilyen kifejezések nagyon homályosak, és
széles körû magyarázatra adnak okot. Míg
ez helytálló lehet mint általános alapelv,
nem azonosítja a foganatosítandó speciális
intézkedéseket. Lényegében a helyi hatóságra
bízza, hogy mit tegyen, vagy hogy egyáltalán cselekedjen-e.
A helyi kormányzat vagy a központi kormányzat részlege
megteheti, hogy ténylegesen nem tesz semmit, de azt állítja,
hogy "intézkedett". Ez megteremti a törvény
ellentmondásos magyarázatának és alkalmazásának
lehetôségét. A törvénykezésnek nagyobb
kényszerítô ereje lenne, ha kijelentené: "a
helyi hatóságok megvédik minden nemzeti kisebbség
speciális nemzeti jellegét, méltóságát
és öntudatát...", és ha a különbözô
védelmi eszközöket körvonalazná.
2. A 15. (1) szakasznak a közérdekû rádió-
és televízióállomások "megfelelô
idôpontokban" való sugárzását illetô
követelménye félreérthetô. Tisztázni
kellene, mi értendô megfelelô idôpontokon. Ugyancsak
félreérthetô a törvénykezésnek az
a pontja, ahol kijelenti, hogy a programokat "potenciálisan"
országos szinten közvetítik.
3. Általában véve, a törvény félreérthetô
egy bizonyos területen élô nemzetiség százalékának
kiszámítási módját illetôen. A
törvény két értelemben homályos. Elôször
is a törvény nem fogalmaz világosan, hogy milyen földrajzi
területet kell bevonni a kisebbségi közösség
meghatározása során. A törvény bizonyos
részei "körzetekre" [regions] (17. (3) szakasz),
más részei "helységekre" (18. szakasz),
míg ugyancsak mások "megyékre", "municípiumokra",
"nagy városokra" és "városokra"
(19. szakasz) vonatkoznak. A használt terminológiát
pontosabban meg kellene határozni és a lehetôségekhez
mérten a törvény egészében következetesen
ugyanazt a kifejezést használni. Az olyan homályos
szót, mint "helységek", el kellene kerülni,
amennyiben nincs pontosan meghatározva.
Másodszor, a törvény nem határozza meg pontosan,
hogyan kell a kisebbségek százalékarányát
kiszámítani egy bizonyos földrajzi térségen
[area]. Kinek a statisztikai adatai képezik a döntô tényezôt?
Mi történik abban az esetben, ha különbözô
számlálások eltérô eredményeket
mutatnak? Mi történik, ha a kisebbségi csoport felmérése
eltér a kormány által végzett felméréstôl?
A törvény meg kellene határozza, melyik speciális
tanulmány vagy népszámlálás határozza
meg, ha a térségben élô kisebbségek százaléka
kielégíti a törvénybe foglalt követelményt.
4. Egy potenciális következetlenség létezik
a törvénytervezet 5. és 6. szakaszai között
azokat a térségeket illetôen, ahol a kisebbségek
az egyének nagyobb részét képezik. Az 5. szakasz
biztosítja, hogy a kormányzati közegek intézkedni
fognak a kisebbségek védelmében, és a 6. szakasz
kijelenti, hogy semmilyen intézkedés nem lehet hátrányos
bármilyen más etnikumra.
Következetlenség kialakulhat egy sor lehetséges program
során. Például azon erôfeszítés,
hogy bizonyos számú kisebbségit alkalmazzanak, szükségszerûen
negatív hatással van a nem kisebbségiekre. Az ilyen
típusú törvénykezést betiltanák?
Könnyû lenne azzal érvelni, hogy majdnem minden olyan
program, mely elônyöket biztosít a kisebbségeknek,
negatív hatással van a többi etnikai csoportra. A 6.
szakasz szerint majdnem minden elônyöket biztosító
program a törvénnyel összeegyeztethetetlen lenne.
Következésképpen a kisebbségeknek kevés
elônye származna ebbôl a törvénykezésbôl
(az így meghatározott térségekben). Tisztázni
kellene ezt.
5. A törvény más szakaszai helyi önkormányzatoknak
vagy entitásoknak megengedi, hogy a törvényt nagy körültekintéssel
gyakorolják. Pl. a 24. szakasz arról intézkedik, hogy
a közérdekû törvényeket Románia Hivatalos
Közlönye a kisebbségek nyelvén is megjelenteti
a kisebbségek "jól megalapozott kérése
esetén". A törvény nem határozza meg, mit
jelent a "jól megalapozott kérés". Következésképpen
elôre látható, hogy a kérések önkényesen
elutasíthatóak. Amennyiben az a cél, hogy ez tetszés
szerint történjen, akkor tanácsosabb lenne egy olyan
sor tényezôvel rendelkezni, melyek kielégítése
után a kérést, hogy a közlönyben a kisebbség
nyelvén is megjelenjen, vissza lehet utasítani. Ezek után
a döntés még mindig valamennyire tetszés szerinti
maradna, annak ellenére, hogy kevésbé lenne önkényes.
6. A törvény bizonyos helyeken nagyon tág a kormány
által foganatosítandó intézkedéseket
illetôen. Pl. a 16. szakasz kijelenti, hogy a kormány "minden
rendelkezésre álló eszközzel" támogatja
a kulturális fejlôdést. Míg valószínûleg
fontos az ilyen programokra vonatkozó átfogó támogatási
nyilatkozat, a törvény nyelvezete manipulációra
és minimális teljesítésre ad alkalmat. Következésképpen
meg kellene fontolni, hogy melyek azok a minimális követelmények,
melyeket a kormánynak követnie kell, hogy a kisebbségi
közösségek kulturális fejlôdését/cseréjét
támogassa.
7. Az oktatási rendelkezések sok ellentmondást
tartalmaznak, 25. szakasz. Pl. a törvény kijelenti, hogy a
"helyi szükségektôl függôen" az
órákat a kisebbségek nyelvén tartják.
Ez a rendelkezés nem állapítja meg, ki határozza
meg, melyek a helyi igények. Azt sem állapítja meg,
milyenek kell hogy legyenek a helyi igények ahhoz, hogy az órákat
a kisebbségek nyelvén tartsák, vagy hogy megtagadják
a kérést, hogy az órákat a kisebbségek
nyelvén tartsák.
8. A 25. (3) szakasz arról intézkedik, hogy kisebbségi
anyanyelvi osztályok létesüljenek: (1) a kérések
függvényében; (2) a térségben lakó
kisebbségi állampolgárok százalékától
függôen; (3) szervezeteik javaslatára. A törvénytervezet
nem határozza meg, mi értendô ezen a terminológián
vagy mire van szükség ahhoz, hogy ezt a terminológiát
kielégítse. Más szóval, a döntés
teljesen tetszés szerint történne. Továbbá
a törvény nem határozza meg, ki és hogyan hozza
a döntést és ha egyáltalán meg lehet-e
fellebbezni.
9. A 34. szakaszra vonatkozóan nem világos, miért
szükséges román nyelven tanulni a felekezeti oktatásban.
A továbbiakban ellentmond azoknak a rendelkezéseknek, melyek
engedélyezik a kisebbségi nyelveken történô
oktatást.
10. A törvény más területei annyira tágak
és homályosak, hogy nem lehet megállapítani:
bizonyos jogokat tartalmaz-e vagy sem. Pl. a törvény általánosságban
rendelkezik az "anyanyelvi oktatás"-ról. Ennek
ellenére, nem világos, ha ez a szakmai képzésre
is vonatkozik. A törvényben foglalt jogok speciális
leírása kevesebb alkalmat teremtene a törvény
manipulációjára.
III.
Kisebbségi törvénytervezet
(A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által
készített törvénytervezet)
A. Általános vélemény
A törvény arra törekedik, hogy átfogó
legyen, egy sor speciális területet ölel fel, ezek minden
sajátosságára és részletére kitérve.
A törvénytervezettel kapcsolatos problémák magukban
foglalnak homályos terminológiát és néhány
potenciális alkotmányossági kérdést.
A potenciális alkotmányossági kérdések
közé tartozik a nyelvhasználat korlátozása
és a kísérletek arra, hogy megkerüljék
az alkotmányos kijelentést, miszerint az ország "egységes
és oszthatatlan nemzeti állam". Román Alkotmány,
1. szakasz.
B. Érthetôség
A törvénytervezet nagyon átfogó olyan értelemben,
hogy a kisebbségi jogok nagy területét öleli fel.
Bizonyos területeken ennek ellenére a törvénykezés
nagyon általános, olyan értelemben, hogy nem határozza
meg közelebbrôl a rendelkezésben foglalt jogokat vagy
azt, hogy miként kell az illetô jogot védeni vagy végrehajtani.
Jellegzetes példák ezután következnek.
A törvénytervezettel kapcsolatosan létezik egy potenciális
gond azokban az esetekben, amikor úgy látszik, a központi
kormánytól független és különálló
"mini-parlamentet" teremt a kisebbségek számára.
Pl. a 6. szakasz a helyi önkormányzatok és regionális
önkormányzatok felállítására vonatkozik.
Késôbb, az 51–59. szakaszokban a törvény személyi
autonómiát (ahol a közösség önkormányzati
és végrehajtói jogokkal rendelkezik az oktatás,
a kultúra, a társadalmi és információs
tevékenység és a tájékoztatás
terén), sajátos státusú helyi önkormányzatokat
és regionális autonómiát hoz létre.
Minden egységnek joga van felállítani saját
törvényeit és használni a kisebbség nyelvét
az ügyintézés során. Az 1. és 2. szakasz
lehetôséget nyújt a kisebbségi közösségnek,
hogy önálló autonóm közösségként
határozza meg önmagát. Tulajdonképpen a bevezetô
kijelenti:
elfogadva, hogy a belsô önrendelkezéshez, a saját
intézményrendszerhez való jog minden önmagát
autonóm közösségnek nyilvánító
nemzeti kisebbséget megillet...
Ha a törvény arra törekedik, hogy a kisebbségek
számára különálló kormányzati
formát teremtsen, akkor valószínûleg alkotmányba
ütközik. A Román Alkotmány kijelenti, hogy "Románia
szuverén és független, egységes és oszthatatlan
nemzeti állam." 1. (1) szakasz. Továbbá az Alkotmány
gondoskodik a nemzeti szuverenitásról és arról,
hogy "Saját nevében egyetlen csoport és egyetlen
személy sem gyakorolhatja a szuverenitást".
Ez a gond a dokumentum fordításából adódhat.
Meg kellene határozni, hogy ez a törvénykezés
arra törekszik-e, hogy "különálló államot"
teremtsen a kisebbségeknek. Ha igen, akkor valószínûleg
az alkotmányba ütközik.
Míg a törvénytervezet nagyon sok kérdést
érint, bizonyos esetekben nem biztosítja a speciális
jogokat. Pl. a 9. szakasz biztosítja a nemzeti kisebbségek
és más országok közötti kapcsolatok létesítéséhez
való jogot. Ennek ellenére ez a rendelkezés nem biztosítja
az utazáshoz való jogot és szabadságot. A "kapcsolat"
szót pontosabban meg kellene határozni, vagy ebben a részben
biztosított speciális jogokat kellene ismertetni.
C. Felépítés és végrehajtás
A törvénytervezet ritkán állapítja
meg, milyen kormányzati közeg hivatott a törvényt
végrehajtani vagy teljesíteni a törvénykezés
rendelkezéseit. Nem jelenti ki, ki az, aki közzéteszi
a végrehajtási rendszabályokat, a kisebbségek
hova kell forduljanak abban az esetben, ha a védett jog vita tárgyát
képezi, ki fogja megoldani a vitát és milyen eredményt
(és/vagy kártérítést) lehet elérni
abban az esetben, ha egy személy vagy a kormány megsértette
ezt a jogot.
Például a 4. szakasz biztosítja a megélhetéshez
való jogot, valamint azt a jogot, hogy zavartalanul éljenek
a szülôföldjükön, de nem állapítja
meg, milyen közeg hivatott végrehajtani vagy felügyelni
ezeket a jogokat. Egy másik ilyen példát a kultúrára
vonatkozó részben találunk, amelyik elmulasztja leírni,
hogy ki vagy melyik kormányiroda felelôs a leírt jogok
végrehajtásáért és/vagy felügyeletéért.
Lásd 34. szakasz.
A 60. szakasz gondoskodik különbözô, a kormány
által jogtalanul elkobzott, a kisebbségek és egyházak
tulajdonát képezô tulajdonok visszajuttatásáról.
A törvénykezés nem határozza meg, ki vagy melyik
kormányzati közeg felelôs ennek a rendelkezésnek
a végrehajtásáért. Pontosabban, a törvény
le kellene hogy írja, ki fogja megállapítani, mit
vettek el törvénytelenül, ki fogja megállapítani
az elvett tételek értékét, ki fog közbenjárni
abban az esetben, ha az eredeti elkobzott vagyontárgyak értéke
vagy az elkobzás törvényessége vita tárgyát
képezi. Továbbá, a törvénynek azzal is
kellene foglalkoznia, hogy mi történjen azokkal a vagyonokkal,
melyek most nem-kormányzati közegek vagy egyének tulajdonát
képezik. Elveszik tôlük és visszaadják
a törvényes tulajdonosoknak? Kártérítést
kapnak a tôlük elvett tételekért? Függ-e
a kártérítés attól, hogy tudták,
hogy a tételt helytelenül vették el egy kisebbségtôl
vagy egyháztól?
A törvénykezés arról is intézkedik,
hogy minden olyan törvény, mely a törvénnyel ellentétes
rendelkezést tartalmaz, érvénybe lépésekor
hatályát veszti. Lásd 61. szakasz; 63. szakasz. A
törvénykezés nem állapítja meg, ki határozza
meg a potenciálisan ellentétes törvények legális/illegális
voltát, vagy hogyan oldják meg egy már létezô
törvény potenciális illegalitását érintô
vitákat.
Az 5. szakasz arról rendelkezik, hogy a nemzeti kisebbségek
jogosultak a közhivatalokban és a bírói hatalomban
képviseltetni magukat. A törvénykezés nem említi,
hogyan hajtják ezt végre vagy ki fogja felügyelni ezt
a folyamatot. Szükség van a kisebbségekre a kormányzás
minden szintjén? A kisebbségekre olyan területeken van
szükség, ahol a kisebbségek a lakosság bizonyos
százalékát teszik ki? Mi történik, ha
egy kisebbségit sem választanak meg bizonyos funkciókba?
D. Eljárási kérdések
Számos ügyrendi kérdést tárgyal ennek
a jelentésnek a többi fejezete, ezért itt nincs miért
megismételni ezeket.
E. Egyéni jogok, demokratikus eszmények
Több alkotmányos kérdés származik az
egyéni jogokat is befolyásoló törvénykezésbôl.
Ezek a kérdések az alábbiakból következnek:
1. A törvény bizonyos alkotmányos kérdéseket
vet fel a szabad nyelvhasználattal kapcsolatosan. Az Alkotmány
biztosítja a kifejezés szabadságát, és
tiltja bármilyen cenzúra alkalmazását. Román
Alkotmány, 30. szakasz. A törvénytervezet ugyancsak
elismeri a szabad kifejezés jogát. Lásd 3. szakasz.
A törvénytervezet mégis rendelkezik arról, hogy
a nemzeti kisebbség rágalmazása törvény
által büntetendô. Lásd 10. szakasz.
Csupán erre a rendelkezésre alapozva, nem világos,
mi képez rágalmazást. Egy sértônek talált
nyilatkozat, mely egy kisebbségi csoport tagja vagy egy egyén
ellen irányul, rágalmazásnak számít-e?
Felhívják-e az emberek figyelmét arra, hogy mi tilos?
Polgári vagy büntetendô jogi elbírálás
alá esik? Mi a lehetséges büntetés? Ki fogja
a beszédet monitorizálni? Nyilvánvaló végrehajtási
gondok vannak ennek a nyelvhasználati formának az ellenôrzésével
kapcsolatban.
A végrehajtási gondok mellett az RMDSZ meg kellene hogy
fontolja, ha egy területen akarja-e megpróbálni a nyelv
használatának ellenôrzését. A nyelvhasználat
ellenôrzésére tett erôfeszítések
más nyelvhasználati területek ellenôrzéséhez
vezethetnek. A következô nyelvhasználat ellenôrzésére
vonatkozó kísérletek a nemzetiségi csoportok
nyelvhasználatára irányulhatnának.
Továbbá, a beszéd tartalmára vonatkozó
ellenôrzési kísérlet valószínûleg
sérti a Román Alkotmányt.
2. Az arra irányuló próbálkozások,
hogy megköveteljék a kisebbségi nyelv kizárólag
bizonyos helyzetekben való használatát, sérthetik
a nem kisebbséghez tartozók jogait. Továbbá,
azon kísérletek, hogy a kisebbségi nyelv legyen a
hivatalos nyelv, bizonyos körülmények között
alkotmányba ütközhet. Az Alkotmány kimondja, hogy
a román nyelv az ország hivatalos nyelve. Ez a törvénykezés
megpróbálja megengedni a kisebbségi nyelvek használatát
hivatalos kormányzati helyzetekben. Lásd pl. a 41. szakaszt
("a törvény elôírja a nemzeti kisebbségek
és autonóm közösségek anyanyelvének
használatát..."; 58. szakasz: "...hivatalos nyelvként
az anyanyelvét is használhatja").
A törvénykezés 44. szakasza arról rendelkezik,
hogy a nemzeti kisebbségek nyelvét kell használni,
ha a felperes vagy az alperes kéri polgári eljárások
során, vagy ha a "közigazgatási eljárás
során bármelyik fél kérelmezi". Lásd
44. szakasz. Ez a rendelkezés alkotmánnyal ellentétes
lehet, mivel az Alkotmány kimondja, hogy a román nyelv az
ország hivatalos nyelve. Román Alkotmány 13. szakasz.
Amennyiben alkotmányosnak bizonyul, akkor a törvény
a tolmácshoz való jogot is kellene hogy biztosítsa
a nem kisebbségi személyek részére.
3. A 44. szakasz foglalkozik azokkal az iratokkal, melyek bármilyen
eljárás során használhatóak. A törvénykezés
megengedi, hogy az iratokat vagy románul, vagy "anyanyelven"
rögzítsék. Bármilyen eljárás során
az iratok fontosságára való tekintettel figyelembe
kellene venni, hogy azok bármely ezt kérelmezô fél
nyelvén hozzáférhetôek legyenek. Ilyen értelemben
az egyik félnek, aki román, meglenne az alkalma, hogy az
iratokat román nyelven nézze át, és egy kisebbségi
átnézhetné ugyanazokat az iratokat az ô anyanyelvén.
Ennek a javaslatnak a potenciális nehézsége a nagy
számú lefordítandó irat által igénybe
vett idôben rejlik.
4. Miként ez korábban is említést nyert,
a kisebbség képviseleti joga (5. szakasz) nem biztosít
semmilyen végrehajtási rendelkezést.
5. A 8. szakasz természeténél fogva antidemokratikus.
A rendelkezés megengedi a nemzeti kisebbségeknek, hogy vétójoggal
rendelkezzenek önazonosságukat érintô kérdésekben.
A törvény nem fogalmazza meg világosan, milyen normák
szerint határozzák meg az "önazonosságot".
Továbbá nincs biztosíték arra, hogy a vétójoggal
bíró személy választott képviselô
lesz. Ez a rendelkezés rengeteg hatalmat helyez a nem-választott
személy vagy csoport kezébe.
F. Szabad piacgazdaság és külföldi
beruházások támogatása
A törvény tiltja az alkalmazáskor történô
megkülönböztetést, lásd 39. szakasz, de nem
állapítja meg a jog megvédéséhez szükséges
eljárásmódot.
G. Megfogalmazás
Nagyon sok homályos kifejezést használtak a törvénykezés
alkotása során, beleértve a következôket:
1. A törvénykezés egésze során használt
"autonóm közösség" kifejezésmód
homályos. Valamelyest meghatározást nyer az I. fejezet
1. szakaszában, ennek ellenére, nem világos. Miközben
más törvények a terminológiát pontosabban
meghatározhatják, ajánlatos lenne, hogy a törvénykezés
maga tisztázza ezt, mivel a terminológiát gyakran
használja.
2. A kisebbség meghatározása nagyon tág.
A törvény megengedi, hogy bármely egyén önmagát
a kisebbség tagjának vallja. Nem követeli meg a személy
etnikai származását.
3. Bizonyos rendelkezések nem vesznek figyelembe gyakorlati szempontokat.
Pl. a 23. szakasz (e) bekezdése engedélyezi az utcanevek
és más közérdekû feliratok "anyanyelven"
való feltüntetését ott, ahol a lakosság
több mint 10%-a kisebbségi. A rendelkezésnek valószínûleg
tisztáznia kellene, hogy ezek a feliratok a román nyelvûek
mellett léteznének, mivel a lakosság 90%-a nem kisebbségi
és esetleg nem képes elolvasni a kisebbségi nyelvû
feliratokat.
4. A 23. szakasz (g) bekezdése rendelkezik arról, hogy
a kisebbségek "rendszeresen" mûsorokat sugározhassanak.
Pontosabban meg kellene határozni, mit jelent a "rendszeresen"
kifejezésmód. Továbbá ez a rendelkezés
nem határozza meg, ki felelôs a kisebbségek adásokhoz
való hozzáféréséért.
5. Hasonlóan, a 47. szakasz gondoskodik arról, hogy a
kisebbségek "arányos nemzetiségi adásidôt"
kapjanak. A törvény nem határozza meg, mit jelent az
arányos adásidô és hogyan számítják
ki az arányt.
6. A 8. szakasz rendelkezik arról, hogy a kisebbségek
vétójoggal rendelkezzenek önazonosságukat befolyásoló
kérdésekben a közigazgatási egységekben.
Nem világos, hogy a törvény arra törekszik-e, hogy
a vétó erejével a törvényt érvénytelenítse
mindenkire vagy csak a kisebbségi csoportra vonatkozóan.
Továbbá ez a rendelkezés homályos olyan
értelemben, hogy milyen normák szerint határozzák
meg, hogy a közigazgatási törvény érinti-e
a kisebbségi csoport önazonosságát. A rendelkezés
nagyon tág, mivel bármivel lehet úgy érvelni,
hogy az sérti az illetô csoport önazonosságát.
Ez a rendelkezés ugyancsak homályos olyan értelemben,
hogy a kisebbségi csoportból ki az, akinek hatalma van meghatározni,
hogy egy közigazgatási törvény érinti-e
vagy sem a kisebbségi csoport önazonosságát.
Továbbá demokráciai vonatkozásai is vannak
ennek a rendelkezésnek, mivel ez a törvénykezés
a vétójogot a nem választott képviselônek
adja (lásd fentebb).
7. A 33. szakasz a törvénykezésnek az oktatási
rendelkezésekre vonatkozó eljárásmódját
biztosítja, és kijelenti, hogy "amennyiben a hálózat
nagysága ezt szükségessé teszi, a szakminisztériumon
belül autonóm igazgatóságot vagy államtitkárságot"
kell létrehozni. Pontosabb leírását kellene
adni azoknak a körülményeknek, amelyek megkövetelik
ezeknek a hivataloknak a felállítását.
|