Dr. iur. Siegfried Wiessner, LL. M. (Yale)
Jogi professzor
St. Thomas University
Miami, Florida

Kisebbségi jogokat védô törvénytervezetek

A) Megfigyelôi álláspont

Távlati ábrázolásomat a németországi Tübingeni Jogi Egyetemen (elsô és második jogi témakörben letett államvizsga 1977-ben és 1981-ben; jogi doktorátus 1989-ben) és Yale-ben (jogi magiszter 1983) kapott jogi képzésem határozza meg. Kutató ösztöndíjasként a Tübingeni Jogi Egyetemen (német alkotmányjog; nemzetközi jog; német nemzetiségi jogi kommentáron dolgoztam), majd a washingtoni Wilmer, Cutler & Pickering ügyvédi irodánál mûködtem, mielôtt a St. Thomas University School of Law Facultyhoz kerültem volna 1985-ben. Itt többek között (amerikai) alkotmányjogot, nemzetközi jogot, jogtudományt, távközlési, összehasonlító, valamint fegyveres konfliktusokkal foglalkozó nemzetközi jogot tanítottam. A doktorátusi disszertációmat a nemzetiség szerepérôl írtam. Társszerkesztôje vagyok egy menekültjogról szóló könyvnek, és más mûveket is kiadtam ezen a területen. Kisebbségvédelmi nézeteim megtalálhatók legújabb közleményemben, a Nemzetek élô jogszabálya címû könyvben, mely Dr. Atle Grahl-Madsen tiszteletére jelenik meg. Mellékelek egy kötetet belôle.

A közleményem címe megragadja a téma megközelítésmódját: A sebezhetôség arculatai: Az egyének védelme szerves és szervetlen csoportokban. Az egyik tétel szerint a különálló egyéneknek védelemre van szükségük, akár véletlenül találhatók egy tömegben, akár idôpont/hely megjelölésén kívül (szervetlen csoportok) vagy pedig saját tudatos határozatuk következtében (szerves csoportok). Az én-kép önazonosságát részben egy bizonyos csoporthoz való tartozás alakítja. Sok ilyen csoport van, sokszor lehet önmaga által választott csoport, de vannak olyanok is, melyek megváltoztathatatlan vonások szerint alakulnak ki, mint például az etnikai örökség, közös történelem, nyelv. Úgy tûnik, a romániai törvénytervezetek ilyen csoportokkal foglalkoznak.

Korlátozott ismeretekkel rendelkezem Romániát illetôen. Sohasem látogattam el Romániába. Több román állampolgárral beszélgettem, de úgy érzem, nem alakult ki bennem teljes kép arról a kontextusról, amiben ezek a törvények lejátszódnak. A CEELI és más források által adott háttér-információval az alábbi kommentárok csupán a kérdések elsô megközelítései, melyek szembetalálják magukat az olyan próbálkozásokkal, amelyek leírás szerint próbálnak kezelni egy összetett helyzetet.

Lényegében az egyének, mint az etnikai csoportok tagjai, mint bármely más egyének, olyan értékekhez való hozzáférhetôséget kérnek, mint a hatalom, vagyon, tisztelet, jólét, szeretet, becsületesség, képességek és felvilágosítás. Ezek keresésében az egyenlô és speciális bánásmód összetett keverékét kérik, adva lévén viszonylagos történelmi tapasztalataik.

Ezek tükrében a következô témakörökkel szeretnék foglalkozni:

A témákat egyenként tárgyalom. A törvénytervezeteket egymással és többek között néhány új, a kisebbségek védelmére vonatkozó nemzetközi dokumentummal hasonlítom össze. A lehetôségekhez mérten külön kontextuális tényezôket veszek figyelembe. A román kormány által létrehozott Kisebbségi Bizottság törvénytervezetét a Nemzetiségi Kisebbségekrôl "RKBT"-nek ("Román kormánybizottság tervezete") és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által benyújtott, Törvény a nemzeti kisebbségekrôl és autonóm közösségekrôl címû tervezetét RMDSZT-nek nevezem.

A Civil és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezménye 27. szakaszán kívül, jelen elemzésben használt nemzetközi instrumentumok az 1990-es, az EBEÉ emberi jogokkal foglalkozó koppenhágai konferenciájának dokumentuma (a következôkben "Koppenhágai Dokumentum"),¹ az 1991-es, a Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság által készített Javaslat a Kisebbségek Védelmérôl szóló Európai Egyezményhez (röv. JKVEE),² az ENSZ 1992-es Nyilatkozata a Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbségekhez Tartozó Személyek Jogairól (a következôkben ENSZNY)³ és az 1992-es Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (a következôkben RKNYEC)⁴.

I. Meghatározás

A Román kormánybizottság tervezete (RKBT) meglehetôsen korlátozó, egyaránt objektív és szubjektív elemekbôl álló szöveget használ. A nemzeti kisebbségeket úgy határozza meg, mint "bármely embercsoport, mely reprezentatív, számbelileg kisebb, mint az ország többségi lakossága, és olyan Romániában élô román állampolgárokból áll, akik ôsi, maradandó és tartós egymás közötti kapcsolatokat táplálnak, speciális etnikai, kulturális, vallási és nyelvi tulajdonságokkal rendelkeznek és az az akarat élteti ôket, hogy együttesen megôrizzék közös identitásukat, fôleg kultúrájukat, tradícióikat, vallásukat és nyelvüket". Azáltal, hogy többek között megköveteli az "ôsi, maradandó és tartós egymás közötti kapcsolatok" táplálását, továbblép, mondjuk, a Javaslat a Kisebbségek Védelmérôl szóló Európai Egyezményben található meghatározáson, mely a 2. (1) szakaszban a "kisebbség"-et úgy határozza meg, mint "az állam lakosságánál számbelileg kisebb csoport tagjai, akik állampolgárai annak az országnak, eltérô etnikai, vallási vagy nyelvi sajátságokkal rendelkeznek a lakosság többi részéhez képest, az az akarat vezéreli ôket, hogy megvédjék kultúrájukat, tradícióikat, vallásukat és nyelvüket"⁵.

A magyar szervezet tervezete (RMDSZ), úgy tûnik, a "nemzeti kisebbséget" csak a Preambulumban határozza meg ("a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek, amelyekhez román állampolgárságú személyek tartoznak, Románia területén számbeli kisebbségben vannak, önálló történelmi hagyományokkal, valamint etnikai, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságokkal rendelkeznek"). Kiveszi a szubjektív elemet, és fenntartja egy olyan kisebbség számára, amely "saját elhatározásából gyakorolja jogait az önrendelkezés elve alapján". "Autonóm közösségnek" nevezi ezt a kisebbséget, és kibôvített önkormányzati jogokat adományoz neki.

Egy 1990-es elemzés kijelenti, hogy a nemzeti kisebbségek – magyarok, németek, szerbek, ukránok, romák és mások – Románia lakosságának 12%-át teszik ki. Az Erdélybe összpontosuló magyar kisebbség a legnagyobb; hivatalos adatok szerint 1,7 millióan vannak, ami az ország lakosságának 7,9%-át teszi ki.⁶

Négy kommentár következik.

1. A kisebbség bármely nemû meghatározása, akár objektív, akár szubjektív megfogalmazásban vagy mindkettô keverékében, potenciális manipulációnak van alávetve.⁷ A kérdés az, hogy a meghatározás alapjában véve önmegvalósító, vagy kifejezetten a központi kormánynak kell elismernie a csoportot mint kisebbséget. Az RKBT, úgy tûnik, a kormány külön elismerését kéri a kisebbség részére (még akkor is, ha az RKBT 1. (1) szakasza kötelezettségként fogalmazza meg, míg a JKVEE 2. (2) szakasza⁸ és az RMDSZT nem kéri ezt a külön lépést. Az RKBT, úgy látszik, bizonyos fokú megítélési szabadságot engedélyez a kormánynak.

2. Az RKBT-meghatározás szövegét nézve, úgy tûnik, mintha kirekesztené a kizárólag (vagy a túlsúlyban) nem állampolgárokból vagy hontalanokból álló csoportokat (RKBT 1. (3) szakasza). Ez lehetséges, hogy kizárná a roma közösséget (cigányokat), amennyiben nem kapták meg a román állampolgárságot vagy hontalanok maradtak. Egy ilyen kizárás, habár valószínûleg összhangban áll a nemzetközi kisebbségi dokumentumokkal, vitatható a cigányokat érintô növekvô nemzetközi törôdés kontextusában.⁹

3. Ami az RMDSZT-meghatározást illeti, jól illeszkedik az elôbbi megkülönböztetésemhez, amit a szerves és szervetlen csoportok között (feljebb) tettem, a kisebbség az objektíven meghatározott csoport, míg az autonóm csoport az együttélés akaratával rendelkezô önkormányzati egység.¹⁰ Az RKBT 1. (1) szakasza szerint az állam csak különálló "etnikai" és nem "politikai" entitásként ismeri el.¹¹

4. Az RMDSZT kaphatna, ha meglehetôsen visszafogottan is, támogatást egy új nemzetközi dokumentumtól, az 1990-es EBEÉ Koppenhágai Dokumentumától. A 35. szakasz óvatosan arra hivatkozik, hogy az "érintett állam, politikai gyakorlatának megfelelôen, hozzon létre megfelelô helyi vagy autonóm adminisztrációt, figyelembe véve ezen kisebbségek specifikus történelmi és területi sajátosságait"; "ezen célok egyik lehetô eszköztáraként" "teremtsék meg a feltételeket a honi nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitástudata kiszélesítése számára". Az államok rendszerint vonakodnak attól, hogy a népek önrendelkezésének a fogalma releváns szerepet kapjon "belügyeik" kezelésében.

II. Az önrendelkezés kérdése

Hagyományosan a nemzetek közössége vonakodott megengedni, hogy figyelembe vegyék az önmagukat meghatározó emberek csoportjának elszakadását, mint a szokásos és az ENSZ-okmányban foglalt önrendelkezési elvbôl eredô jogot. Az önrendelkezés elvét úgy ismerte el, mint olyan operatív törvényes jogot, mely politikai függetlenséghez vezet a függetlenedés kontextusában.¹² Úgy tûnik, a kontinentális Európa kisebbségei saját nemzeti határaik csapdáiba estek. A Szovjetunió és Jugoszlávia nemrégi szétszakadása, valamint Csehszlovákia kettészakadása habozásra kényszerített minket ezen tradíció irányvonalának megismétlésében.

Az RKBT nem érinti az önrendelkezés vagy politikai függetlenség fogalmát. Az RMDSZT nem fél kijelenteni a 23. (b) szakaszban, hogy a romániai nemzeti kisebbségeknek és autonóm közösségeknek joguk van "kinyilvánítani önálló jogi és politikai alanyiságukat". Quebec magasan kiemelkedik, de a teljes politikai függetlenség szellemét a dokumentum nem veti fel sehol máshol. Ehelyett a dokumentum a "belsô önrendelkezés" céljára összpontosít, és ezt "személyi autonómia, helyi önigazgatási autonómia és regionális autonómia" segítségével határozza meg (2. (4) és 2. (5) szakaszok). Az RMDSZT azt kéri, hogy azokban a közigazgatási egységekben, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez vagy autonóm közösségekhez tartozó személyek többséget alkotnak, helyi önigazgatási autonómiát vagy regionális autonómiát gyakorolhassanak (6. szakasz). A személyi autonómia, helyi önigazgatási autonómia és regionális autonómia fogalmakat a dokumentum vége fele az 51–59. szakaszok tovább magyarázzák és fejlesztik. Lényegében csak az autonóm közösség szerves csoportját illeti meg az "önigazgatási és végrehajtási jog az oktatás, a kultúra, a társadalmi és szociális tevékenység és a tájékoztatás terén"; ezek a tagok személyi autonómia jogait élvezik (51. és 52. szakaszok). Helyi önigazgatási autonómiát azokban a közigazgatási egységekben valósítanak meg, ahol a kisebbségek vagy autonóm közösségek számbeli többségben vannak (54. szakasz). Joguk lenne közösségük anyanyelvét használni az [közigazgatási] egység hivatalos nyelveként (ui.); román nemzetiségûek és más kisebbségek részvétele ezekben az autonóm egységekben biztosított lenne (55. szakasz). Részletes szabályozásként a tervezet a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájára vonatkoztat (56. szakasz). Sajátos státusú önkormányzatok társulása regionális autonómiával rendelkezhet; azok anyanyelvüket ismét hivatalos nyelvként használhatják abban az önkormányzati egységben (58. szakasz).

Kommentár: Az autonómia keresésének van bizonyos varázsa, de a nagymértékben központosított országok kontextusában a központ ezen irányzat elleni erôteljes küzdelmérôl volt ismeretes: a baszkoknak nagyon nagy utat kellett megtenniük ahhoz, hogy kivívják autonóm státusukat; Franciaországban több, fôként nyelvi csoport kért hasonló bánásmódot, túlnyomóan hiábavalóan.

Mindenesetre, ha Romániában ilyen autonómiát el lehet érni a tárgyalóasztalnál, akkor az alkotmányos rendelkezéseket nem a kisebbségeket védô dokumentum végére, hanem az elejére kellene helyezni, és a különbözô szintû kormányhatalmak között részletesebben fel kellene vázolni a kötelességeket és a hatásköröket.

III. A kisebbségi lét és identitás tiszteletére vonatkozó igények

Mindkét tervezet központi tartalma a kisebbségek jogaira vonatkozik, melyek létüket és határozott identitásukat hivatottak védeni. Személyesen én többre értékeltem volna, ha a dokumentum a jogok katalógusaként és nem objektív kormánykötelezettségek nyilatkozataként jelenik meg. Egy olyan országban, mely a jogrend elkötelezettje, miként ezt Románia önmagáról állítja, a jogok olyan jogosítványok lennének, melyeket a joghordozók – jelen esetben a nemzeti kisebbségek tagjai – a bíróságok elôtt kérhetnek.

Sajnálatos módon sem az RKBT, sem az RMDSZT nem tartalmazza minden olyan tevékenységtôl való tartózkodás kifejezett kötelezettségét, mely a csoport létét fenyegetné. A JKVEE (3. (1)) jó nyelvezeti modellt biztosít ilyen garanciára: "A kisebbségeknek joguk van arra, hogy minden olyan tevékenységtôl megvédjék ôket, mely létüket fenyegeti."¹³

Az RMDSZT 15. szakasza sokkal nyomatékosabban követeli a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát, hogy kinyilvánítsák, megôrizzék és fejlesszék etnikai, nyelvi, kulturális és vallási önazonosságukat és azt, hogy akaratuk ellenére ne lehessen semmiféle asszimilációs kísérletnek alávetni.¹⁴ A 10. (1) szakasz megtiltja a kisebbségek rágalmazását, hátrányos megkülönböztetését, valamint a gyûlöletükre való felbujtást.¹⁵ A Ceauºescu-rezsim alatt véghezment erôszakos áttelepítések, földig lerombolt falvak és történelmi emlékmûvek, valamint egy nyilvánvaló elrománosítási politika következtében mind az RKBT, mind az RMDSZT megtiltja az olyan kísérletet, mely az emberek elköltöztetésén keresztül az ország egy vagy több térségének etnikai összetételét próbálja megváltoztatni (RKBT 39. (2) szakasz és RMDSZT 10. (3) szakasz).

A kisebbségek követelésének lényegét az RMDSZT 4. szakaszában találjuk:

A nemzeti kisebbségeknek és az autonóm közösségeknek etnikumaikon és a hozzájuk tartozó személyeken keresztül joguk van szabadon és háborítatlanul élni szülôföldjükön; ugyancsak joguk van megélhetésük biztosítására, történelmileg kialakult települési, valamint etnikai viszonyaik fenntartásához, ugyanúgy, mint anyanyelvük szabad használatához és vallásuk szabad gyakorlásához.

Anélkül, hogy a Román Kormánybizottság tervezetében hasonló megfeleltetést találnánk, ez a helyzet a kisebbségi tapasztalás lényegébe vág fôleg a Ceauºescu-rezsim utolsó éveiben: a "szisztematizáció" ("sistematizarea") néven ismeretes terv során a "Ceausescu"-kormány 1988 elejétôl arra törekedett, hogy az ország 13 123 falujából 7-8 ezret megsemmisítsen annak érdekében, hogy 558 nagy mezôgazdasági-ipari központtá szervezze át ôket. A mezôgazdasági szövetkezetek által 348 ezer hektár föld használatára benyújtott igény mellett, a falvak lakosságát többemeletes lakóházakba kellett volna áttelepíteni. Egy 1990-bôl származó tanulmány a következô következtetésre jut: "Vitatott, hogy a terv magyarlakta falvakat célzott vagy a magyar kisebbséget akarta megsemmisíteni. A falvak elpusztításának terve és az emberek áttelepítése különösen fenyegetô volt a magyar nemzetiség számára, mert a falvak nagyon fontosak voltak a nemzeti identitása megôrzésében."¹⁶ A növekvô nemzetközi felháborodás mellett, beleértve a szélesedô diplomáciai törést, az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Bizottsága úgy döntött, hogy kivizsgálja a romániai helyzetet. Egyes jelentések szerint a falvak részleges lerombolása elkezdôdött, mielôtt Ceauºescu elnök megbuktatása és 1989. december 25-i kivégzése véget vetett volna ennek a politikának. A kivégzését megelôzô kirakatperben Ceauºescu elnököt többek között népirtással vádolták.¹⁷

Látszólag a kormány erôszakos áttelepítési programja csak a jéghegy csúcsa volt. A romániai magyar nemzetiség már hosszú ideje panaszkodott a Ceauºescu-rendszer kemény bánásmódjára, például a legtöbb erdélyi falunak csak a román elnevezését lehetett használni még a kisebbségi nyelven megjelenô kiadványokban is. Ezen a sérelmen túl, az 1990-ben készült tanulmány összefoglalja a sérelmeket:

A magyar iskolákat bezárták, és az elemi és középiskolák magyar tannyelvû tagozatait nagymértékben lecsökkentették. A magyar nyelvû órákat úgy számolták fel, hogy a magyar tanárokat olyan román tanárokkal helyettesítették, akik nem beszélték a magyart. A különálló magyar iskolákat egy összevonási folyamat során szüntették meg, ami állítólag különálló iskolákat különálló osztályokkal helyettesített a magyar iskoláztatás keretén belül, ami valójában azt jelentette, hogy a magyar is egyike volt a tantárgyaknak és az összes többi tantárgyat román nyelven tanították. Nem maradtak magyar egyetemek Romániában. 1985-tôl nem engedték meg, hogy a tanulók kisebbségi nyelven felvételizzenek az egyetemekre. Az egyetemeken lecsökkentették a magyar nyelven oktatható tantárgyak számát, és általában a technikai oktatást zárták ki. Azon alkotmányos garanciák ellenére, hogy a kisebbségek szabadon használhatják anyanyelvüket, korlátozták a magyar nyelv szabad használatát. Csak a román nyelv tölthetett be hivatalos vagy adminisztrációs funkciókat. A gyermekeket csak románra lefordítható neveken lehetett anyakönyvi nyilvántartásba venni.

A magyar utcanevek eltûntek. A magyar nyelven kiadott könyvek száma 1/6-ra csökkent. Egy 1977-ben Románia és Magyarország között aláírt kulturális egyezmény minimális számú könyv Magyarországról való behozataláról gondoskodott. Nem volt szabad többet magyar újságokat és könyveket behozni az országba. A papírhiányt használták fel ürügyként a romániai magyar újságok méretének és forgalmának a lecsökkentésére. 1985–86 között a magyar nyelvû televíziómûsor megszûnt. A rádióadások Erdély két körzetében leálltak, az utolsó magyar nyelvû rádióadás idôtartamát is lecsökkentették, és különbözô magyar folyóiratok szerkesztôit eltávolították. A megmaradó magyar újságok szigorú cenzúratörvények mellett mûködtek és ezek közül több egyszerûen a román sajtó cikkeinek fordítását közölte. A román nyelvû televíziómûsorok állandósították a hivatalos román történelemszemléletet és a magyarellenes nézeteket.

A magyar színházakat fokozatosan megszüntették vagy egyesítették a román színházakkal. A helyi színházak elôadásait fôleg románból fordított mûvekre korlátozták, és a nagyobb magyar drámaírók mûveit betiltották. Jól ismert magyar színészeket és értelmiségieket üldöztek és kivándorlásra kényszerítettek.

A kisebbségi egyházakhoz tartozó magyar nemzetiségûek további nehézségekkel találták szembe magukat. Románia római katolikus híveinek többsége és az összes református hívô magyar. Ugyanakkor több más protestáns egyházhoz is tartoznak magyarok. A kisebbségi egyházak nehezen tudtak kisebbségi nyelvû bibliához és vallásos irodalomhoz hozzájutni. A teológiákon tanuló magyar nemzetiségûek számának korlátozása a magyar nemzetiségû papok és lelkészek számának korlátozását szolgálták. Az egyházi tevékenységeket növekvô módon korlátozták.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szakértôinek jelentése arra a következtetésre jutott, hogy a romániai magyar kisebbség rendszeres hivatalos megkülönböztetés tárgyát képezte. A Helsinki Watch által készített tanulmány megállapította, hogy a magyar kisebbségiek elleni diszkrimináció több arculatot ölthetett. A magyarok megkülönböztetett bánásmódban részesültek a hadseregben és munkavállaláskor. Kevesebb fizetést kaptak, mint a hasonló beosztásban levô román alkalmazottak. Kevesebb élelemszerzési lehetôséggel rendelkeztek, és elbocsátották ôket a munkahelyi vezetô állásokból.¹⁸

Ez a háttér segít megérteni a kormány tervezete és a hivatalos magyar szervezet által benyújtott tervezet közötti különbségeket.

Az RMDSZT tartópillérének számító 4. szakasz, úgy tûnik, a kisebbségek legfontosabb sérelmeire összpontosít, az áttelepítés kérdésére, az anyanyelv használatára, vallásuk gyakorlására és a létfeltételeik megkülönböztetés nélküli biztosítására "szülôföldjükön". Jobban megfelel a romániai kontextusnak, mint az RKBT 1. (1) szakasza, mely kijelenti:

A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van megôrizni, fejleszteni és kifejezni nemzeti, kulturális és vallási identitásukat, miként azt a Román Alkotmány a nemzetközi szerzôdésekkel és egyezményekkel összhangban biztosítja.

Az 1991-es Román Alkotmány 6. (1) szakasza megismétli ezt a garanciát, de a 6. (2) szakaszban hozzáteszi:

"A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitásának megtartását, fejlesztését és kifejezését célzó állami védôintézkedéseknek a többi román állampolgárhoz viszonyítva meg kell felelniük az egyenlôség és megkülönböztetéstôl való mentesség elveinek."

Az 1. (1) szakasz ugyancsak növeli a kisebbségek aggodalmait, amikor elég keményen kijelenti, hogy:

"Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzeti állam."

A 4. szakasz hozzáteszi,

(1) "Az állam alapja a román nép egysége."

(2) "Románia az összes állampolgárainak közös és oszthatatlan hazája, fajtól, nemzetiségtôl, etnikai eredettôl, nyelvtôl, vallástól, nemtôl, véleménytôl, politikai hovatartozástól, vagyontól vagy társadalmi eredettôl függetlenül."

Az RKBT 1. (1) szakaszában az ország legfelsôbb törvényére, a Román Alkotmányra található kifejezett utalás az 51. szakaszának megfelelôen elhomályosíthatja és gyengítheti ennek a garanciának a lényegét.

IV. Egyenlô jogok és kötelezettségek,
diszkriminációmentesség és megerôsítô intézkedések

A két tervezet között a törvény elôtti egyenlô bánásmódra vonatkozó alapvetô jog nem képezi vita tárgyát.¹⁹ A különbségek az emberi jogoknak a diszkriminációmentességre vonatkozó hasonlatából válnak nyilvánvalóvá. Az RKBT 2. szakasza, illetve az RMDSZT 18. szakasza sorolja fel ezeket. Az ország politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életében való részvétel diszkriminációmentessége mellett, a 18. szakasz szerint [a nemzeti kisebbséghez tartozó személynek] joga van "egyenlô feltételek között hozzájutni munkahelyhez, közhivatali állásokhoz". Az egyesülési jogon és azon a jogon túl, hogy saját szervezeteket hozzon létre, az RMDSZT hozzáteszi azt a kifejezett jogot is, hogy egyházakhoz csatlakozzon és politikai pártokat hozzon létre, valamint azt a jogot, hogy nem-kormányzati nemzetközi szervezetek tevékenységében részt vegyen. Az RKBT-ben található magán- és közéleti megkülönböztetés nélküli nyelvhasználati jogon túl, az RMDSZT félreérthetetlenül vonatkoztat az anyanyelv használatának jogára a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Az RKBT vallásszabadság jogán túl, az RMDSZT kijelenti a vallási kegytárgyak használatának jogát, valamint az anyanyelven való tanulást a felekezeti iskolákban. Miközben az RKBT kijelenti az anyanyelv elsajátításához és az anyanyelvû oktatáshoz való jogot, addig az RMDSZT a kisebbséghez tartozó személyek jogát hangsúlyozza a saját oktatási intézményrendszerhez, valamint ahhoz, hogy létrehozza saját anyanyelvû oktatási intézményeit az oktatás valamennyi szintjén. Ugyanakkor csak az RMDSZT követeli a kisebbségi voltával kapcsolatos személyi adatainak védelmét.

Kommentár: Az RKBT 2. szakaszának jogokat tartalmazó, megkülön-böztetésmentességre vonatkozó lajstroma meglehetôsen terjedelmes. A kisebbségeket érintô kérdések teljeskörû megválaszolásához az RMDSZT-ben felsorolt további jogokat is figyelembe kell venni. Az RKBT-ben (6. szakasz) hangsúlyozottan megjelenô, a többséghez tartozó személyek ellen irányuló "fordított" diszkrimináció tiltása a kisebbség által dominált térségekben indokoltnak tûnik.

Aggodalomra ad okot a megerôsítô intézkedések dilemmája mind az alkotmányszakértôk, mind a határozathozók terítékén bárhol a világon. Habár az RKBT fordítással némileg elferdítve is úgy tûnik, hogy biztosítja a kisebbségeket támogató intézkedéseket, nem kell "favoritizmus-ként kezelni, amennyiben az identitás megôrzése, fejlesztése és kifejezése veszélyben van, vagy amennyiben az intézkedések a más etnikai csoportokkal való egyenjogúságot célozzák". A rendelkezés viszont nem határozza meg, hogy a jogos cél, az eredmény az egyenjogúság vagy inkább az esélyegyenlôség elérése. Ugyanakkor nem említi meg a legitim eszközök (kvóta, irányítás stb.) kérdését. Hasonló rendelkezés az RMDSZT-bôl is hiányzik (ami meglehetôsen meglepô).

Kommentár: Amennyiben a kormány és a kisebbségek megegyeznének a megerôsítô intézkedések kérdésében, a fentieknél jobb fogalmazás találandó a JKVEE 4. (2) szakaszában.²⁰

Végül, az RKBT 4. szakasza arra kötelezné az államot, hogy "tegyen meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy biztosítsa az ország lakossága számára a tudáshoz, megértéshez és kölcsönös tisztelethez, valamint toleranciához, együttmûködéshez és szolidaritáshoz szükséges megfelelô légkört, nemzetiségi és felekezeti hovatartozástól, valamint tradíciótól függetlenül", miközben ígéretet tesz arra, hogy az állam "megkönnyíti a többség és a nemzeti kisebbségek közötti kommunikációt". Ez az RMDSZT-nél hiányzó rendelkezés majdnem szóról szóra követi az EBEÉ Koppenhágai Dokumentumának 36. (2) szakaszát.²¹

Kommentár: Miután a Ceausescu-kormány 1989-ben elutasította a Helsinki Záródokumentum²² 26 hónapra rá történô felülvizsgálatának 1989-es Bécsi Dokumentumát, az 1990-es EBEÉ Koppenhágai Dokumentumának felölelése pozitív lépésnek tûnik, figyelembe véve a nemzetközi közösség elvárásait. Feltehetôen a kisebbségieknek, akik, úgy tûnik, ebben a kérdésben saját identitásuk élesebb megfogalmazására és bármilyen asszimilációs kísérlet²³ elutasítására összpontosítanak, kisebbségi törekvéseik lajstromának nem elsô helyén található ez a rendelkezés, azonban a közösségi szellem kialakításához elengedhetetlen ebben a soknemzetiségû társadalomban, amennyiben életképes politikai entitás akar maradni.

Ami az egyenlô kötelezettségeket illeti, az RKBT 3. szakasza kijelenti, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek "kötelesek tiszteletben tartani Románia Alkotmányát, megvédeni a jogállam értékeit és teljesíteni román állampolgárságukból fakadó kötelezettségeiket". Az RMDSZT-ben nem találunk ehhez hasonló rendelkezést.

Kommentár: Az RKBT 3. szakasza összhangban van a nemzetközi dokumentumokban kifejezett gondolatokkal, mint pl. a JKVEE 15. szakasza. Annak biztosítására, hogy az Alkotmányt ne lehessen felhasználni a törvény által adott kisebbségi jogok aláaknázására vagy érvénytelenítésére, a törvény legfontosabb garanciáit magába az Alkotmányba foglalva lehetne a legjobban megvédeni.²⁴

V. Hovatartozási és egyesülési szabadság

Az RKBT 9. és az RMDSZT 13. szakaszai garantálják minden állampolgár számára a jogot anyanyelvének szabad megválasztásához, valamint azt, hogy nemzeti kisebbséghez tartozásának vállalása semmiféle hátrányt ne vonjon maga után.²⁵ A 9. (2) szakasznak megfelelôen a kormány köteles elfogadni az ilyen döntéseket, és tilos az ezeket érintô bármilyen kormányvizsgálat. A hovatartozási jog védelmén túl, az RMDSZT biztosítja a kisebbségi státus nyilvántartásba vételének titkosságát az országos népszámlálás alkalmával (14. szakasz) és annak kifejezett tiltását, hogy a kormány bárkit arra ösztökéljen, hogy az önként vállalt hovatartozását megváltoztassa, vagy hogy megkérdôjelezze választását, többek között névelemzéssel (16. szakasz).

Kommentár: A kisebbségi csoportokhoz való tartozásból származó megkülönböztetés és félelem történelmi hátterében az RMDSZT által keresett kifejezett garanciák nem ésszerûtlenek. Több ország fejlôdô, a személyi adatok titkosságára vonatkozó törvényének megfelelôen, bármilyen összeírást a névtelenség alapján kell vezetni, és az ûrlapot titokban kell kitölteni.

Az RKBT megkülönböztetésmentességre vonatkozó 2. szakasza garantálja a kisebbségek azon jogát, hogy "a törvénynek megfelelôen társuljanak és létrehozzák saját szervezeteiket". Az RKBT 10. szakasza részletezi a szervezési önrendelkezési jogot. Az RMDSZT 18. szakasza elôzetes követelményként állítja fel, hogy a "nemzeti kisebbséghez tartozó személy joga ... saját egyesületekben, szervezetekben, tudományos, kulturális, egyházi intézményekben, politikai pártokban való részvétel és azok fenntartása".

Az 1991-es Román Alkotmány 37. (1) szakasza garantálja, hogy "az állampolgárok szabadon egyesülhetnek politikai pártokba, szakszervezetekbe és más egyesülési formákba". A 37. (2) szakasz ennek ellenére kijelenti, hogy "Nem alkotmányosak azok a pártok, amelyek a céljaiknál vagy a tevékenységüknél fogva síkra szállnak a politikai pluralizmus, a jogállam elvei vagy Románia szuverenitása, integritása, illetve függetlensége ellen". A 37. (4) szakasza arról intézkedik, hogy "Tiltottak a titkos jellegû egyesületek".

Kommentár: A Francia Forradalom óta a modern nemzetállamok bizonyos fokú félelmet mutattak azokkal a köztes entitásokkal szemben, melyek a kormány és az egyedekre bontott társadalom között helyezkednek el. Félelmük mértékét az ilyen szervezetek, konkrétan a politikai pártok létesítésére és fenntartására vonatkozó korlátozások mutatják. Úgy tûnik, a Román Alkotmánynak azon kijelentését, hogy nem alkotmányosak azok a szervezetek, melyek "síkra szállnak ... Románia szuverenitása, integritása, illetve függetlensége ellen", úgy is lehet értelmezni, hogy törvénytelenítik a kisebbségi szervezetek azon szándékát, hogy kinyilvánítsák "önálló jogi és politikai alanyiságukat" (lásd RMDSZT 23. (b) szakasza). Egy kis feszültség létezik az Egyesült Nemzetek Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának a 22. (2) cikkével, amelyik e tárgyra vonatkozó részében csak olyan társulási korlátozásokat engedélyez, amelyek "egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság vagy közbiztosság, közrend, az egészség és közerkölcs vagy mások jogainak és szabadságainak védelméhez szükségesek". A kérdés az, hogy milyen mértékben egyenértékû az állam területi integritási érdeke a szükséges nemzetbiztonsággal.

Érdekes módon az RKBT 2. (3) szakasza elôre látja a 2. szakaszban felsorolt kisebbségi jogok gyakorlásának erôfeszítéséhez szükséges közfinanszírozási kötelezettséget (az állami költségvetésbôl). A 2. (4) szakasz szerint "a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek törvényesen megalakult szervezeteit anyagi és pénzügyi támogatásban részesítheti a közhatalom, magánszervezetek vagy külföldi természeti személyek, feltéve hogy nem sértik a nemzeti biztonság és védelem érdekeit, valamint nem zavarják a közrendet, egészséget és közerkölcsöt". A 36. szakasz szerint az államnak biztosítania "kell" a megfelelô pénzügyi támogatást a kisebbségi szervezetek számára, fedezve a "deficitet, mely a fenntartási és mûködtetési kiadásokból, saját kiadványaik kiadásából, kulturális események, tudományos tanácskozások és más hasonló események rendezésébôl, valamint szociális és humanitárius segítségnyújtásból származik". A szubvenciót a kisebbségek védelmére és problémáik megoldására létesített kormányszerveken keresztül biztosítják (RKBT 36. (3) és 8. szakaszai).

Az RMDSZT 11. (1) szakasza állami anyagi támogatást irányoz elô a jogi alanyisággal rendelkezô kisebbségi intézmények számára, és a 11. (2) szakaszában a kisebbségi intézmények anyagi forrásainak felsorolásában szerepel az állami költségvetés, saját bevételek, hazai és külföldi szervezetek, adományok és más jogszabályokba nem ütközô források. Szeretné, ha ezeket a "szervezeteket külföldi szervezetek, alapítványok és magánszemélyek is támogathatnák" és a nonprofit céllal nyújtott adományok vámmentességet élveznének (12. szakasz). Míg az RKBT 2. szakasza csak annak a megkülönböztetésmentes jogát ismeri el, hogy "kapcsolatokat tartson fenn azokkal az országokkal, amelyekhez etnikai, kulturális [valószínûleg, a fax itt olvashatatlan] vagy vallási kötelékek fûzik", az RMDSZT 9. szakasza arról rendelkezik, hogy az állam "támogatja" a kisebbségek kapcsolatait ezekkel az országokkal.

Kommentár: Az itt tárgyalandó kérdés a kisebbségi intézmények állami támogatáshoz való jogának pontos érdemi és ügyrendi alkalmazási területe. Elôször is vannak a közalapokból való finanszírozás mellett és ellen szóló érvek. A rendszer felbecsülése bizonyos mértékben az aktuális gyakorlattól függ, a kisebbségi érdekek ama "mûködési kód"-jától, amelyet a kormányszerv állított fel. A második a külföldi szervezetektôl kapott támogatások kérdése; ezek magukban foglalják a kormányokat, politikai pártokat vagy alapítványokat. Elég szokványos, mond-juk, egy fejlett országban levô politikai párt számára, hogy pénzügyi támogatásban részesítse "testvér" szervezetét, egy szükséget szenvedô országbeli ideológiai lelki bajtársát. Anélkül, hogy Románia területi épségét és politikai függetlenségét veszélyeztetné, egy bizonyos etnikai, nyelvi vagy vallási kisebbség anyaországa ugyancsak el kellene tudja tartani etnikum- és felekezetbeli társait.

VI. Politikai folyamatokban való részvétel

Ez a terület magában foglalja a kisebbség/többség együttéléssel és együttmûködéssel kapcsolatos legvitatottabb kérdéseit. Az RKBT leszûkítené a kisebbségek egyenlô jogát "az ország politikai életében való részvételben" (2. (2) (a) szakasz) arra, hogy "demokratikus alapon, saját szervezetein keresztül hozzáférjen és képviseltesse magát országos és helyi szintû törvényhozói, határozathozatali és tanácsadói testületekben (2. (2) (c)). Az egyenlô jog biztosításán túl, "egy nemzeti kisebbségi állampolgárokból álló szervezet, mely a választások során nem szerzi meg a parlamenti képviselethez szükséges szavazatok számát, parlamenti képviseletre jogosult és egy képviselôi mandátumot kap a Választási Törvény elôírásainak megfelelôen" (RKBT 7. (1) szakasz). Az RKBT 7. (2) szakasza szerint "a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok parlamenti képviseletre jogosultak, de csak egy törvényesen létrehozott szervezeten keresztül". "A nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok saját jelöltet állíthatnak a helyi választások során" (RKBT 7. (3) szakasza).

Az RMDSZT teljesen ellentétes képet fest a helyi önigazgatásról: a 2. (4) szakaszban a belsô önrendelkezéshez való jogot igényli, amit személyi autonómiára, helyi önigazgatási és regionális autonómiára oszt fel. A terminológiák további meghatározását az 51. és következô szakaszaiban találjuk. Az RKBT 6. szakasza kiköti, hogy azokban a helyi közigazgatási egységekben, ahol többséget alkotnak, a kisebbségek "helyi önkormányzati és regionális autonómiát gyakorolhatnak". Az RMDSZT részletesen intézkedik arról, hogy:

– Csak azok a kisebbségek, amelyek magukat "autonóm közösség"-ként határozzák meg, jogosultak "személyi autonómiá"-ra, melyet az RMDSZT úgy határoz meg, mint "önigazgatási és végrehajtási jog ... az oktatás, a kultúra, a társadalmi és szociális tevékenység és a tájékoztatás terén" (51. és 52. szakaszok).

– Azok a közigazgatási egységek, melyekben a nemzeti kisebbségek a lakosság számához viszonyítva számbeli többségben vannak, "helyi önigazgatási autonómia alapján törvényben szabályozottan sajátos státust kaphatnak, és hivatalos nyelvként az illetô ... kisebbség ... anyanyelvét is használhatják" (RMDSZT 54. szakasz). A helyi autonómia elérése a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának megfelelôen fogalmazódik meg (56. szakasz). A román nemzethez tartozó személyek, illetve a más nemzetiségekhez tartozó személyek részvételének lehetôségét biztosítani kell (55. szakasz).

– Ilyen közigazgatási egységek társulhatnak a regionális autonómia alapján, itt anyanyelvét hivatalos nyelvként is használhatja, és maga határozza meg "szervezeti és mûködési" szabályzatát (57–59. szakaszok).

A korlátozott autonómián, azokban a helyi önigazgatási egységekben, amelyekben a nemzeti kisebbségek számbeli többséget alkotnak, valamint az autonóm közösségként megfogalmazott belsô önrendelkezésen túl, az RMDSZT gondoskodik az anyanyelv használatáról a kétnyelvû helyi közigazgatásban és "különleges alkalmakkor", román fordítást biztosítva, a Parlamentben (38. (2), illetve 37. szakaszok). Érdemlegesebben igénylik a "korlátozott vétójogot az önazonosságukat érintô kérdésekben" azokban a közigazgatási egységekben, amelyekben számbeli kisebbséget alkotnak (8. szakasz). Az RMDSZT ugyancsak meghatározza, hogy a közigazgatási egységek és a választókerületek határainak megvonásakor, valamint településfejlesztési területeken "figyelembe kell venni a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek települési viszonyait, kapcsolatait, gazdasági érdekeit és kialakult hagyományait" (7. szakasz).

Kommentár: Az RMDSZT megtorpan a hagyományosan megfogalmazott föderáció felvázolásának indítványozásánál – ami politikai megvalósíthatóságán túl valószínûleg mûködésképtelen lenne a "partner" számbeli fölénye miatt a többségi román nemzetiségiek által ellenôrzött területeken. Ilyenformán úgy tûnik, a helyi és a regionális autonómia a legtöbb, amit a kisebbségek igényelhetnek – a szecesszió szóba sem jöhet, mert ez biztosan nemzetközi konflagrációhoz vezetne.

Az Európai Chartára való utalás józan észre vall. Egy mûködôképesebb ajánlat világosan elhatárolná a román kormány és a különbözô helyi és regionális közigazgatási egységek hatáskörét. Technikailag az autonómiára vonatkozó rendelkezések a dokumentum végére kerültek. Mivel kiemelkedôen fontosak, ajánlatosabb lenne az elejére helyezni ôket, oda, ahol a fogalmakat elôször említik, vagyis a 2. szakasz után.

Az RMDSZT 7. szakasza félreérthetetlenül a választási csalások megelôzésére irányul, és az Egyesült Államok Választási Jogainak Törvényéhez igazodva fontos aggodalmakat fogalmaz meg és nemzetközi szabályzati precedensekhez zárkózik fel.²⁶ Ennek ellenére a 8. szakasz, habár valószínûleg szándékaiban jót akaró, túlzottan felületes és emlékeztet a vitatott "életbevágó fontosságú" vétójogra, melyben az Európai Gazdasági Unió tagállamai megegyeztek az 1965-ös Luxemburgi Kompromisszum részeként. Pontosítás igénye mutatkozik.

Ellenben az RKBT elôvigyázatosan elkerüli a kisebbségi helyi önigazgatás minden formájának említését. Az 1990-es EBEÉ Koppenhágai Dokumentuma csak hozzávetôlegesen foglalkozik ezzel a kérdéssel, és az "érintett állam"-ra bízza a döntést.²⁷ A Schleswig-Holstein tartományban élô dán kisebbségre vonatkozó német rendelkezést követve, mely egy mandátumot biztosít e kisebbség számára a német parlamentben, az RKBT 7. (1) szakasza is legalább egy képviselôi mandátumot biztosít a hivatalosan elismert kisebbségi szervezetnek. Feltételezhetô, hogy a németországi dán kisebbséghez tartozó személyek száma sokkal kisebb, mint mondjuk a magyar nemzetiségieké Romániában. Feltevôdik a kérdés, hogy a rá esô megállapított kvóta elegendô-e. Sok minden más a román parlament számbeli méretén múlik.

VII. Nyelvhasználati jogok a közhatalom elôtt és a közhatalmon belül; képviselet a személyzeten belül

A nyelvhasználati jogok, valamint ezek megtagadása a romániai kisebbségek nemtetszésének a középpontjában áll. Az RKBT 2. szakaszának a jogegyenlôségre vonatkozó rendelkezése feljogosít minden román államolgárt az anyanyelv használatára a magán- és a közéletben. Az RMDSZT 18. (a) szakasza kiterjeszti az anyanyelv szabad használatának jogát oly módon, hogy az anyanyelv szabad használata magában foglalja ennek a "...magán- és közéletben, a közigazgatásban és a bíróságon" való használatát. Az RKBT 17. (2) szakasza olyan mértékben járul ehhez hozzá, hogy a "nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek ... anyanyelvüket is használhatják írásban vagy szóban" a "közigazgatási egységekkel vagy alegységekkel való kapcsolataikban".

Úgy tûnik, nézetkülönbségek léteznek azt illetôen, hogy a román nyelven kívül más nyelvet is lehet-e hivatalos nyelvként használni bármilyen kormányszerven belül. Az RKBT 17. (1) szakasza, úgy tûnik, értelmében azt tartalmazza, hogy az egyetlen hivatalos nyelv a román. Mindamellett az RKBT 17. (3) szakasza elôírja, hogy "azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbségek százalékaránya jelentôs, a közhatalom és alegységei kötelesek a kisebbséghez tartozó személyeknek szóban vagy írásban a kisebbség nyelvén válaszolni, vagy esetenként válaszaikat hitelesített fordítással ellátni".

Ezen rendelkezéseken túl, az RMDSZT 6. szakasza elôírja, hogy a kisebbség "hivatalos nyelvként is használhatja anyanyelvét" "azokban a közigazgatási egységekben, amelyekben az egy nemzeti kisebbséghez vagy autonóm közösséghez tartozó személyek többségben vannak. A 41. szakasz ennél tovább megy és a kisebbségi nyelv használatát kötelezôvé teszi az illetô helyi vagy regionális közigazgatási egységek tevékenységében:

Azokban a helyi közigazgatási egységekben, ahol a nemzeti kisebbségekhez és autonóm közösségekhez tartozó személyek a lakosság számához viszonyítva egyszerû többségben vannak, a törvény elôírja a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek anyanyelvének használatát is:

a. a regionális vagy helyi hatóságok munkájában;

b. szóban és írásban a helyi hatóságokkal való kapcsolatukban;

c. a regionális és helyi hatóságok hivatalos közleményeinek megfogalmazásakor és nyilvánosságra hozatalakor.

Az RMDSZT 38. (2) szakasza megengedi a tanácsosoknak, hogy a "két- vagy többnyelvû helyi közigazgatási egységekben" anyanyelvüket használják, vagyis feltételezhetôen a 38. (1) szakaszban elôírt azon egységekben, ahol "a lakosság számának kisebbségenként legalább 10%-át teszik ki".

Kommentár: Úgy tûnik, hogy a nyelvi kisebbségekhez tartozó személyeknek az anyanyelv szabad használatához való joga nem vitatott; ugyanakkor nemzetközi irányzatot tükröz.²⁸ Ezen személyeknek azon joga, hogy azokon a területeken, ahol számbeli többségben vannak, anyanyelvükön kommunikáljanak és ezen a nyelven kapjanak választ a közhatóságoktól, sem nemzetközileg, sem az itt tárgyalt két romániai tervezetben nem képezi vita tárgyát.²⁹ Továbbá az 1992-es Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának 11. (2) szakasza tartalmazza a Felek ama vállalását, miszerint "megengedik és/vagy bátorítják:

(a) a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát a regionális vagy helyi közigazgatásban;

(c) a regionális közösségektôl származó hivatalos szövegeknek általuk történô közzétételét a regionális vagy kisebbségi nyelveken is;

(d) a helyi közösségektôl származó hivatalos szövegeknek általuk történô közzétételét a regionális vagy kisebbségi nyelveken is;

(e) hogy a regionális közösségek testületi üléseik vitáiban a regionális vagy kisebbségi nyelveket használják, ami azonban nem zárja ki az állam hivatalos nyelve(i)nek használatát;

(f) hogy a helyi közösségek testületi üléseik vitáiban a regionális vagy kisebbségi nyelveket használják, ami azonban nem zárja ki az állam hivatalos nyelve(i)nek használatát.

Úgy néz ki, hogy ez a Charta óvatos egyensúlyt létesít a nyelvi identitás igénye és a politikai egység kérdése között. Az RMDSZT 41. szakasza talán egy kicsit túl messze menne, ha úgy értelmeznék, hogy a kisebbségi nyelv az egyetlen olyan nyelv, amelyet a helyi vagy kormányzati egységek a kiadványok nyelvezeteként, valamint ezen testületek üléseinek vitája során használnának. Ha ez nem vonatkozik az ország hivatalos nyelvének, a románnak a kizárására, akkor a nemzetközi szabványok tükrében nem tûnik elképzelhetetlennek, hogy a kisebbség nyelve "hivatalos nyelv"-vé váljon a kisebbségek által dominált területeken.

A kisebbségi nyelven történô hivatalos kapcsolatok elôsegítésére, valamint azért, hogy növeljék a kisebbségek részvételét a hatalmi folyamatokban általában, mindkét tervezet, ha eltérô mértékben is, de gondoskodik a kisebbségi közösség tagjai közül alkalmazandó személyzetrôl. Az RKBT 18. szakasza intézkedik, hogy "azokban a helységekben, ahol a lakosság számottevô százaléka a nemzeti kisebbségekhez tartozik, a közigazgatási testületek tagjai megfelelô számban olyan személyeket kell alkalmazzanak, akik ismerik azon kisebbségek nyelvét, elsôsorban az azokhoz a kisebbségekhez tartozó állampolgárok közül". Az RMDSZT 5. szakasza tágabb kijelentést tesz: "A nemzeti kisebbségek jogosultak képviseltetni magukat a közhivatalokban és a bírói hatalomban." Továbbá a 38. (3) szakasz így rendelkezik: "A nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek anyanyelvének a helyi és regionális közigazgatásban való akadálytalan használata érdekében az illetékes helyi és regionális adminisztrációban és hivatalokban a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek anyanyelvét ismerô, illetve a kisebbségekhez és közösségekhez tartozó személyeket is kell kinevezni vagy alkalmazni." A funkció vezérelte mandátumon túl, a kisebbségeknek joguk lenne az RMDSZT 39. szakasza szerint, "hogy egyenlô feltételek mellett alkalmazzák ôket a közhivatalokban és a közszolgálatban".

Kommentár: A két tervezet tulajdonképpen nem áll túl messze egymástól a fenti garanciákat illetôen. Az RKBT 18. szakasza elôírásaiban lényegesen pontosabban fogalmazza meg a közhatalomnak az alkalmazást illetô kötelezettségeit a kisebbségek által dominált területeken. Az egyedüli óva intô megjegyzés az lehetne, hogy a gyakorlatban a kisebbségek képviseletének szándékát ne kerüljék meg azzal, hogy elsôsorban a kisebbség nyelvét ismerô román nemzetiségû személyeket alkalmazzanak. Ugyanakkor vita tárgyát képezheti az, hogy mit értenek a "megfelelô" számon a közalkalmazottak esetében; ez minimalista megközelítést jelezhet. A közalkalmazott státusának megfogalmazásában az RMDSZT feltehetôen a kisebbséggel kapcsolatos kitételt szándékozza beiktatni a kisebbség nyelvének ismerete mellé vagy helyett; valószínûleg egy ilyen lépés hosszú idôre nyúló, a kisebbségeknek az állam által történô nyelvi és kulturális elnyomásával magyarázható. Ugyanakkor az RMDSZT azokra az állami munkahelyekre is összpontosít, melyek nem a kisebbségek által dominált területeken találhatók: azt jelenti ki, ami nyilvánvaló esélyegyenlôségi alapon nyugvó jog a munkavállalás terén. A két tervezet közötti különbség, úgy tûnik, inkább a gyakorlatban, mint a megfogalmazás szintjén jelentkezne; az alkalmazási valóságot közelrôl kellene megfigyelni annak érdekében, hogy a kisebbségek a valóságban is részt vegyenek a határozathozatali folyamatban.

Quebechez hasonló gondok alakulnának ki, ha a kisebbségek ragaszkodnának ahhoz, hogy a névtáblákat stb. kizárólag a kisebbség nyelvén tüntessék fel. Az RKBT 19. szakasza elôírja, hogy azokban a megyékben és városokban, ahol a kisebbség a lakosság legalább 25%-át teszi ki, a helységneveket, jelzôtáblákat, helyi feliratokat és más hasonló, a közönség számára látható információkat, a román nyelvû feliratozásuk után, azoknak a kisebbségeknek a nyelvén is ki kell függeszteni. Az RMDSZT 38. (4) szakasza hasonló kötelezettséget tartalmaz, viszont ez a kisebbségi százalékküszöböt 10%-ra csökkenti és nem biztosít elsôbbséget a román nyelvû feliratoknak a kisebbségiekével szemben.

Kommentár: Feltehetôen könnyû e téren kompromisszumra jutni, mivel mindkét törvénytervezet elismeri mind a román, mind a kisebbségi nyelv használatát azokon a területeken, ahol a kisebbségek nagyobb számban élnek. Egy ilyen kompromisszum megegyezik a nemzetközi irányzatokkal.³⁰ A küszöb kérdése (25% vagy 10%) további vizsgálatok tárgyát kell hogy képezze.

Mindkét tervezet megegyezik abban, hogy a személynek joga van a család- és utónevét anyanyelve szabályai szerint írni és így anyakönyveztetni, valamint gyermeke utónevének szabad megválasztásához (RKBT 22. és RMDSZT 19. szakaszai).

Ami a törvényszéki eljárásokat illeti, a két tervezet eltérô. Az RKBT 23. szakasza elôírja, hogy a törvényszéki eljárások román nyelven folynak, a kisebbségek, illetve olyan személyek részére, akik nem értik a román nyelvet, ingyenes tolmácsolás biztosított. Az RMDSZT 43. szakasza egyetért abban, hogy a kisebbségeknek joguk van az anyanyelvük használatára minden igazságügyi szerv elôtt. Az RMDSZT 44. szakaszának nagyobb része elrendeli, hogy az eljárásokat "a nemzeti kisebbségekhez és autonóm közösségekhez tartozó személyek nyelvén kell lefolytatni, ha:

a. a büntetô eljárás során a terhelt kérelmezi;

b. a polgári eljárás során a felek kérelmezik;

c. a közigazgatási eljárás során a felek kérelmezik".

Kommentár: Az RKNYEC 10. szakasza, úgy tûnik, alternatívaként, többek között a fordítás mellett megengedi a kisebbségi nyelv használatát büntetô és polgári eljárásokban az egyik fél kérelmére, de csak olyan területeken, ahol a kisebbség nagy számban él, vagy sokkal homályosabban, mint ahogy az egyezmény fogalmaz: "azokban a kerületeiben, ahol olyan számú regionális vagy kisebbségi nyelvet használó személy él, mely indokolja az alábbi intézkedéseket". Ez ismét nehéz kérdés, melyre jó tanácsot csak a "helyszínen", az ottani körülmények ismeretében lehet adni.

Úgy tûnik, mindkét tervezet megegyezik abban, hogy a törvényeket (RKBT 24. szakasz: közérdekû kormányrendeletek; RMDSZT 45. szakasz: kormányhatározatok) a kisebbségek nyelvén is jelentessék meg ezek kérésére ("jól megalapozott", ahogy az RKBT fogalmaz).

VIII. Anyanyelvû oktatás

Mint ahogy a Brown versus Tantestület jelzi, az iskoláztatás a legrobbanékonyabb kérdés a kisebbségi és többségi lakosság között bármilyen kontextusban. A két tervezet homlokegyenest eltérô perspektívából közelíti meg a kérdést. Miközben mindkettô elismeri a kisebbségi gyerekek jogát az anyanyelvû oktatáshoz állami intézetekben "az oktatás valamennyi szintjén",³¹ az RMDSZT hangsúlyozottan garantálja a "természetes személyeknek, egyházaknak, szervezeteknek és társaságoknak" azon jogát, hogy "felekezeti és magántanintézeteket létesítsenek és tartsanak fenn".³² Ugyanakkor az említett magántanintézetek állami és helyi közigazgatási testületi támogatásban részesülnek.³³ Az RKBT elismeri a kisebbségi szervezetek és állampolgárok azon jogát, hogy "vallásos létesítményeket, minden szintû felekezeti iskolákat, bentlakásokat hozzon létre, szervezzen és tartson fenn a törvény elôírásainak megfelelôen".³⁴

Ugyanakkor a felépítését és tartalmát illetôen az RMDSZT világosan sokkal szeparatistább megközelítést mutat be. Az RMDSZT 27. szakaszában arra kötelezné az államot, hogy az anyanyelvû oktatást vagy külön intézményekben (óvodától egyetemig) vagy külön osztályokban, illetve csoportokban biztosítsa. Az RKBT figyelme csak a helyi szükségleteknek és a kisebbségi tanulók százalékarányának megfelelô, kisebbségi nyelven oktató osztályokra és csoportokra terjed ki; amennyiben a helyi iskolakörzetben nincs elegendô kérvényezô, akkor olyan intézményekbe biztosít autóbuszos utaztatást, ahol a kisebbség nyelvén folyik oktatás.³⁵ Az RMDSZT sokkal pontosabban fogalmazza meg, hogy azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbség legalább 30%-os részarányt képvisel, anyanyelvû oktatást, valamint a kisebbségi népismeret és a történelem tanítását, illetve kulturális hagyományainak és értékeinek megismerését kell biztosítani.³⁶ Ugyanakkor az RMDSZT leszögezi a minimális tanulószámot ahhoz, hogy ilyen osztály indulhasson: az elemi és gimnáziumi oktatásban 4, a líceumokban és felsôfokú oktatásban pedig 7.³⁷ Ha ilyen szabályozás mellett sem elegendô a kisebbségi tanulók száma osztály vagy csoport létesítéséhez, akkor úgy kell ôket kezelni, mint a hasonló helyzetben levô román nemzetiségû diákokat a kisebbség által dominált területeken.³⁸ Az RKBT szerint a román nyelv és irodalom oktatása az általános és középiskolákban a Román Tanügyminisztérium által elfogadott tanmenet és tankönyvek szerint történik. A világtörténelem és a románok történetének a tanmenete tükrözi a nemzeti kisebbségek történelmét és szokásait.³⁹ Miközben az RKBT 27. szakasza megfogalmazza, hogy "a kisebbséghez tartozó fiataloknak kötelezô a román nyelv tanulása",⁴⁰ az RMDSZT 32. (3) szakasza csupán azt igényli, hogy "a kisebbségi oktatási intézményeknek" biztosítsák "a román nyelv elsajátításának lehetôségét " (a kihangsúlyozás utólagos).

Mindkét tervezet megegyezik abban, hogy az állam feladata a kisebbségi anyanyelvet, történelmet és kultúrát oktató pedagógusok képzési feltételeinek megteremtése.⁴¹ Mindkét tervezet figyelmében áll ezeknek a kisebbségeknek a soraiból alkalmazni az ilyen tanárokat; amennyiben további tanárokra van szükség, az állam "támogatja azoknak az oktatóknak az alkalmazását, akik olyan országokból érkeznek, ahol a kisebbségek nyelvével megegyezô nyelven beszélnek".⁴²

Kommentár: Nemzetközileg elfogadott kisebbségvédelmi alapelv, hogy "Az államok megfelelô intézkedéseket foganatosítanak annak érdekében, hogy ahol ez lehetséges, a kisebbségekhez tartozó személyeknek megfelelô lehetôséget biztosítsanak ahhoz, hogy anyanyelvüket elsajátítsák, illetve hogy ezen a nyelven tanuljanak" (ENSZNY 4. (3) szakasza). Ezenfelül "az állam, ahol ez helyénvaló, intézkedéseket tesz az oktatás terén annak érdekében, hogy bátorítsa a kisebbségi történelem, szokások, nyelv és kultúra megismerését a kisebbséglakta területeken; a kisebbségekhez tartozó személyeknek megfelelô esélyt kell adni arra, hogy teljes egészében megismerjék a társadalmat" (ENSZNY 4. (4) szakasza). Dicséretes, hogy az RKBT az országos tanterv és tanmenet részévé teszi a kisebbségek történelmének és kultúrájának oktatását;⁴³ annak biztosítására, hogy a kisebbség perspektívája hiteles legyen, a tanterv elkészítésébe kisebbségi szakértôk bevonása szükséges a Tanügyminisztérium jóváhagyása elôtt. Szintén megfelel a nemzetközi irányzatoknak az az igény, hogy még a magántanintézeteken belül is az ország hivatalos nyelvét, a románt oktassák.⁴⁴

Az RMDSZT szeparatizmus felé irányuló tendenciája több rendelkezésben fellelhetô, mint a fentiekbôl látható. Érdekes módon, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának 9. szakasza a Felek alternatív kötelességeként határozza meg, hogy bizonyos körülmények között "egészében biztosítsák" az iskola elôtti oktatást, általános iskolai, középiskolai, szakközépiskolai és szakmunkásképzést, valamint egyetemi és más felsôoktatási formákat "az érintett regionális vagy kisebbségi nyelveken". Nem világos, ha ez a nyelv lefedi-e teljesen a nemzetiségileg elkülönült vagy szegregációs iskolákat. Bármi lenne ennek a kérdésnek a megoldása, a többség és kisebbség által dominált iskoláknak erôfeszítéseket kell tenniük arra, hogy egymás kulturális tradícióját és történelmét oktassák; ez a kötelezettség a kisebbségi iskolákat is érinti.

Az RKBT, úgy tûnik, a "törvényes kereteken belül" megengedné a felekezeti iskolák létét. Az RMDSZT-nek a magántanintézetek alapítására és fenntartására vonatkozó rendelkezése kívánatosabbnak hat.⁴⁵ Az RKBT-nek az iskola szabad megválasztási jogára vonatkozó rendelkezése (26. szakasz) lényeges. Hasonlóan fontos az oktatás minôségének biztosítása egy semleges, de hatékony felügyelô és felülvizsgáló rendszer keretén belül.

IX. Kulturális örökség védelme

Itt ismételten a Ceausescu-örökség, a "szisztematizáció" politikája speciális védelmi nyelvezetet követel meg. Az RKBT arra kötelezi az államot, hogy "megtegyen minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megôrizze és támogassa a kisebbségi kulturális örökség minden értékes összetevôjét, beleértve a történelmi vagy más emlékmûvek, a reprezentatív köz- vagy magánépületek, valamint az érintett kisebbségi közösségek vagy szervezetek által alapított helységek jellegzetes arculatának "eredeti állapotában" történô megvédését" (12. (1) szakasz). Az RKBT 14. szakasza szerint (nincs 13. szakasz!) az állam "támogatja a kiadványok létezését (könyvek, újságok, folyóiratok és más kiadványok), valamint a nemzeti kisebbségekhez tartozó szervezetek kulturális létesítményeinek mûködését, a szubvenciót is beleérve".

Az RMDSZT többet igényel ennél. Konkrétan, a 34. szakasza szerint az állam támogatja:

a. a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek anyanyelvének használatát a közmûvelôdésben;

b. anyanyelvû alkotások létrehozását, az anyanyelvû mûbírálatot, kutatást és szakirodalmat és az ezekhez való hozzájutást;

c. fordítás, szinkronizálás, feliratozás révén, más nyelveken létrehozott alkotásokhoz anyanyelven való hozzájutást;

d. a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek anyanyelvének és kultúrájának ismertetését és megismerését;

e. a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek által is lakott területeken, amennyiben önálló intézmények létrehozására nincs lehetôség, a létezô közmûvelôdési intézményekben olyan személyek alkalmazását is, akiknek feladata a kisebbségek anyanyelvi közmûvelôdésével foglalkozni;

f. a mûszaki ismeretek kisebbségi nyelven történô terjesztését;

g. a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek anyanyelvû irodalommal való ellátását, kisebbségi könyvtári rendszer létrehozását.

Az RMDSZT 36. szakasza szerint az állam támogatja:

a. a kisebbségi kultúrák tárgyi emlékeinek feltárását, gyûjtését, közgyûjtemények alapítását, gyarapítását;

b. a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek könyvkiadását és idôszaki kiadványainak megjelentetését;

c. színházak és más mûvelôdési intézmények fenntartását.

Az állam ugyancsak biztosítja "a közérdekû közleményeknek a ... kisebbségek ... anyanyelvén történô ismertetését".

Az RMDSZT 35. szakasza megengedi a kisebbségi intézetek létesítését abban az esetben, ha tudományos vagy kulturális tevékenységet folytatnak. Joguk van "nemzetközi kapcsolatokat fenntartani".

Kommentár: Valószínûleg itt az egyéni jogok nyelvezete ismét jól kiegészítené az egyszerû kormánykötelezettséget, védôpajzsot biztosítana az állam által nem támogatott kulturális tevékenységek számára. Például jó a JKVEE 6. szakaszának nyelvezete:

"A kisebbséghez tartozó személyeknek joguk van szabadon megôrizni, kifejezni és fejleszteni kulturális identitásuk minden aspektusát, anélkül hogy akaratuktól függetlenül asszimilációs kísérletnek lennének kitéve."

Az RMDSZT 34. szakaszának nagy része látszólag az RKNYEC 13. szakaszát követi, habár az RMDSZT nyelvezete az állami "támogatás"-t illetôen erôsebbnek tûnik, mint a chartában található kötelezettségek, vagyis hogy "támogatják" és "bátorítják" a kijelentett tevékenységeket. Nem lehet pontosan megállapítani, milyen mértékben és ha szükséges az állam pénzügyi segítsége a romániai kontextusban.

Mind az RKBT, mind az RMDSZT elismeri a kisebbségi szervezetek és egyének nemzetközi kapcsolatainak fontosságát és jogosságát, különösen a kulturális csere terén, olyan "külföldi" szervezetekkel és közösségekkel "amelyekhez ezeket [a kisebbségeket] történelmi, kulturális, nyelvi és vallási szálak fûzik".⁴⁶ Ez a nyíltság összhangban van a nemzetközi irányzatokkal.⁴⁷

X. Hírközlô eszközökhöz való hozzáférhetôség

Egy modern társadalomban bármely csoport létéhez és fejlôdéséhez elengedhetetlen az egyéni és tömegkommunikációs eszközökhöz való bizonyos fokú hozzáférhetôség. Ami a nyomdákat illeti, az RKBT 14. szakasza arról intézkedik, hogy az állam "támogatja a kiadványok létezését (könyvek, újságok, folyóiratok és más kiadványok), valamint a nemzeti kisebbségekhez tartozó szervezetek kulturális létesítményeinek mûködését, a szubvenciót is beleérve". Az elektronikus kommunikációra vonatkozóan az RKBT 15. (1) szakasza arról rendelkezik, hogy a "közérdekû rádió- és televízióállomások minden kisebbség számára adásidôt biztosítanak megfelelô idôpontokban és olyan potenciállal, hogy az ország egész területén lehessen ezeket hallani vagy látni". Ugyanakkor kijelenti, hogy: "Nemzeti kisebbségi állampolgárok szervezeteinek tanácsadói mûködnek az állami rádió- és televízióállomásokon belül, mind országos és helyi szinten – mindegyik az általuk képviselt kisebbségi program számára fejt ki tevékenységet" (RKBT 15. (2) szakasz).

Az RMDSZT 36. (b) szakasza állami támogatást igényel kisebbségi könyvek és folyóiratok számára. Az RMDSZT 23. (g) szakasza szerint a kisebbségeknek joguk van ahhoz, "hogy a közszolgálati rádió és televízió biztosítsa a nemzetiségi mûsorok rendszeres készítését és sugárzását". A 47. szakasz részletesebben intézkedik:

Az illetékes közigazgatási hatóságok a tájékoztatás függetlenségét tiszteletben tartva:

a. lehetôvé teszik az arányos nemzetiségi adásidô fenntartását a közszolgálati rádióban és televízióban;

b. elôsegítik a nemzetiségi helyi rádióadók és televízió-csatornák létesítését és mûködését;

c. támogatják a kisebbségi audiovizuális mûsorok készítését.

Azonkívül a 48. szakasz védi és elôsegíti a nemzetközi tömegkommunikációs kapcsolatokat:

Az állam elôsegíti azon országok rádió- és televízióadásainak közvetlen vételét, amelyek a nemzeti kisebbségek nyelvén sugároznak, és azoknak az audiovizuális adóknak a mûködését, amelyek az azonos anyanyelvû régiók felé sugároznak.

Kommentár: Az RKBT rendelkezése, mely a kisebbségi újságok és folyóiratok állami támogatását garantálja, átfogóbbnak tûnik, mint az RMDSZT, amelyik csak meglehetôsen általánosan vonatkoztat könyvekre és folyóiratokra.

Ellenben az RMDSZT a közszolgálati rádióhoz és televízióhoz való hozzáférhetôséget annál részletesebben és erélyesebben követeli. A helyi rádió- és televízióállomások létesítése, amennyiben gazdaságilag megvalósítható, a modern kor nemzetiségközi kommunikációs szükségleteit elégíti ki.⁴⁸ Úgyszintén, amennyiben csak egy közhasználati adóállomás lehetséges, a kisebbségek valós képviseletének a vezetô/ellenôrzô testületekben biztosítottnak kell lennie. Amennyiben magánadók is létesülnek, a kisebbségeket megkülönböztetett bánásmódban lehetne részesíteni a koncessziót illetôen (lásd az Egyesült Államok Legfelsôbb Bírósága határozatát a Metro Broadcasting és FCC perben).

A külföldrôl sugárzott kisebbségi nyelvû mûsorok vétele összhangban van a nemzetközi kisebbségi jogi normákkal, és ugyanakkor az RKNYEC 12. (2) szakaszával is jól összeillik. Az utóbbi rendelkezés garanciát biztosít arra, hogy a kormány ne akadályozza meg területén ezeknek a mûsoroknak a további sugárzását.

Annak ellenére, hogy a sajtószabadság, beleértve a kiadványok létesítését is, garantált és mindenfajta cenzúrát eltöröltek, a Román Alkotmány 30. (7) szakasza elég zavaróan korlátozza ezeket a szabadságokat:

"A törvény tiltja az ország és a nemzet gyalázását, a buzdítást az agressziós háborúra, a nemzeti, a faji, az osztály- vagy a vallási gyûlöletre, az uszítást a megkülönböztetésre, a területi szeparatizmusra vagy a nyilvános erôszakra, valamint az erkölccsel ellenkezô obszcén megnyilvánulásokra." (A kihangsúlyozás utólagos.)

A törvény mûködésétôl függ, vagyis a kormányzati politikától, hogy milyen mértékben fordul ez a rendelkezés a kisebbségi kiadványok ellen.

XI. Vallási identitás

A szervezett vallás volt a Ceauºescu-rezsim elnyomásának egyik speciális céltáblája. Az RKBT 2. (f) szakasza a kisebbségeknek diszkriminációmentes kollektív jogot biztosít ahhoz, hogy "vallásos hitüket kifejezzék". A továbbiakban az RKBT 33. szakasza egy egyéni és kollektív jogot állapít meg, annak a jogát, hogy "vallásos létesítményeket, valamint felekezeti iskolákat hozzon létre, szervezzen és tartson fenn". Az RKBT 35. szakasza szerint a kisebbségi állampolgároknak "joguk van megválasztani vallásos ünnepeik dátumát tradícióiknak megfelelôen, és ezeket hivatalos munkaszüneti napnak nyilvánítják".

Az RMDSZT 18. (b) szakasza szerint bármely kisebbségnek diszkriminációmentesen joga "b – saját ... egyházi intézményekben ... való részvétel és azok fenntartása" és "f – vallása gyakorlása, beleértve a vallási kegytárgyak beszerzését, birtoklását és használatát, valamint az anyanyelven való tanulást a felekezeti iskolákban is". Az RMDSZT 25. szakasza szerint a kisebbségeknek joguk van rendezvényeik és ünnepeik zavartalan megtartásához, építészeti, kulturális és vallási emlékeik, hagyományaik megôrzéséhez, ápolásához, átörökítéséhez, nemzeti jelképeik használatához. Ezenfelül a kisebbségeknek "jogukban áll saját vallásuk hagyományai szerint megválasztani a hivatalos munkaszüneti napnak minôsülô egyházi ünnepek dátumát".

Kommentár: A Román Alkotmány 29. (1) szakasza úgy rendelkezik, hogy "A gondolatok, a vélemények, akárcsak a vallásos hitek szabadsága semmilyen formában nem korlátozható". Valamint "A vallásfelekezetek szabadok és a saját alapszabályaik szerint szervezendôk meg, a törvény feltételei között." (29., 39). Végül a 29. (5) szakasza arról rendelkezik, hogy: "A vallásfelekezetek önállóak az állammal szemben és ennek a támogatását élvezik, ideértve a vallásos lelkigondozás megkönnyítését a hadseregben, a kórházakban, a börtönökben, a menhelyeken és az árvaházakban."

Úgy tûnik, mindkét tervezet rendelkezései a vallási szabadságot megkülönböztetésmentes formában biztosítják a kisebbségek számára. Engedélyezik azt is, hogy a kisebbségek megválasszák hivatalos egyházi ünnepeik dátumát, amiket az állam munkaszüneti napként ismer el. Az RMDSZT sokkal határozottabban fogalmaz a hithez való jog kapcsán, azáltal, hogy biztosítja az egyházi szertartásokban és összejövetelekben való részvételt, vallási kegytárgyak birtoklásának jogát.

XII. Gazdasági és társadalmi életben való részvétel

Miként fentebb említettem, a kisebbségi panaszok fô forrása a kormány által dominált gazdasági és társadalmi életbôl való szándékos kizárásuk volt a Ceauºescu-rendszer alatt. A Román Alkotmány 41. szakasza most garantálja a magántulajdonhoz való jogot, habár "Az idegen állampolgárok és a hontalanok a földterületek fölött nem szerezhetnek tulajdonjogot".

Az RKBT 2. (a) szakasza garantálja a kisebbségek diszkriminációmentes jogát ahhoz, hogy részt vegyenek az ország gazdasági és társadalmi életében. A történelmi kontextus fényében fontos volt, hogy az RKBT kihangsúlyozza: a kisebbség bármely tagjának egyéni joga "egyenlô feltételek között hozzájutni munkahelyhez, közhivatali állásokhoz" (RMDSZT 18 (i) szakasza). Ugyanakkor annak érdekében, hogy az anyanyelv használatát biztosítsák a helyi és regionális adminisztrációban és hivatalokban, a kisebbségek anyanyelvét ismerô, illetve e kisebbségekhez és közösségekhez tartozó személyeket is kell alkalmazni az RMDSZT 38. (3) szakaszának megfelelôen. A közhivatalokban való alkalmazáson túl, az anyanyelv használata a gazdasági és társadalmi életben, valamint szabályozása a két- vagy többnyelvû közigazgatási egységekben az RMDSZT érdeklôdési körébe tartozik (lásd 49. és 50. szakaszok).

Kommentár: Magától értetôdôen, a kisebbségeknek az állami állásokhoz történô megkülönböztetésmentes hozzáférését biztosítani kell. Amennyiben a helyi vagy regionális autonómiát elfogadják, a kormányban alkalmazott kisebbségek száma minden valószínûség szerint megnône. Másfelôl, a gazdaság privatizálása következtében az állami szektor számottevôen csökkenne. A Román Alkotmány 134. (1) szakasza kimondja: "Románia gazdasága piacgazdaság." Amit mindkét tervezetnek figyelembe kellene vennie, az a kisebbségi státusból fakadó megkülönböztetés tiltása nemcsak az állami, hanem a magánszektorban is. A célt jól fogalmazza meg az ENSZNY 4. (5) szakasza: "Az államok megfelelô intézkedéseket kell tekintetbe vegyenek annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek teljes mértékben részt tudjanak venni a gazdasági fejlôdésben és országuk fejlôdésében."

XIII. Tulajdonok visszaszolgáltatása

A kormány által elkobzott tulajdonok visszaszolgáltatása olyan kérdés, mellyel a legtöbb posztkommunista társadalom szembetalálja magát. A legtöbb helyen vagy az alkotmány, vagy egy különálló statútum foglalkozik vele. Romániában a kérdést a kisebbségekre vonatkozó törvénytervezet taglalja. Ennek utalnia kellene a "szisztematizációs" program végrehajtását jellemzô diszkriminációs gyakorlatra.

Az RKBT 38. szakasza arról rendelkezik, hogy az állam által átvett vagyontárgyakat visszaszolgáltatják, függetlenül jelenlegi tulajdonosuktól és attól, hogy milyen módon vették el ezeket elôzô közösségektôl vagy kisebbségektôl. A tulajdonjogot vagy a jogutód kisebbségi állampolgárok szervezetei, vagy az 1989. december 22-e után újralétesített szervezetek részére kell visszaállítani a törvény elôírásainak megfelelôen.

A földig lerombolt épületeket illetôen a rendelkezés kijelenti, hogy a földterületre vonatkozó tulajdonjogot visszaállítják függetlenül attól, hogy a földterület be volt-e építve vagy sem, és más, hasonló méretû földterületet bocsátanak a rendelkezésükre. A lerombolt épületeket a helyi tanács küldöttei és az illetô kisebbséghez tartozó állampolgárok szervezetei értékelik fel, és a megfelelô összegû kárpótlást fizetik ki nekik az állami költségvetésbôl a területre történt tulajdonjog visszaállítását követô három hónapon belül.

Rövidebben és tárgyratörôbben az RMDSZT 60. szakasza így fogalmaz:

"A romániai nemzeti kisebbségek intézményeitôl, szervezeteitôl, egyesületeitôl vagy ezek jogelôdjeitôl és felekezeteitôl 1945 után magántulajdont megsértô törvények révén, illetve erôszakkal, törvénytelenül állami vagy szövetkezeti tulajdonba juttatott ingatlanokat, mûkincseket, könyvtárakat, levéltárakat és egyéb javakat természetben, vagy amennyiben ez nem lehetséges, ellenértéküket pénzben vissza kell juttatni a jogos tulajdonosnak vagy a jogutódoknak."

Kommentár: Ez a kommunista rezsim által elkobzott tulajdon-visszajuttatásra vonatkozó rendelkezés a kelet-európai standardok vonatkozásában elég messzemenô. Például Oroszország, Magyarország és Szlovákia nem tartották célszerûnek, hogy törvényes jogot alkossanak az ilyen típusú tulajdon-visszaadást illetôen. Ehelyett bizonyos kárpótlás mellett döntöttek, állami vállalatokban részvényekben vagy bizonylatokban, vagy a kártérítés megállapításánál alacsony felsô határt szabtak meg. A romániai teljes vagyon-visszajuttatási elképzelések, amennyiben megvalósíthatóak, a kelet-németországi elkobzott vagyonokra vonatkozó német modellt követik. A megfigyelô felteszi magának a kérdést, ha Románia gazdasága képes "megemészteni" a várható nagyszámú vagyon-visszaigénylést. Nyilvánvalóan megoldás az is, hogy azoknak a vagyonoknak az értékét nagyon alacsony szinten állapítják meg.

B) Következtetések

Mindkét tervezetrôl, átvizsgálásuk után, legalábbis látszólag megállapítható, hogy a romániai kisebbségi csoportokhoz tartozó egyének sorsának javítását tûzték ki célul. A kormány törvénytervezete láthatóan arra törekedik, hogy eleget tegyen a nemzetközi normáknak és irányzatoknak, ilyen rendelkezéseket majdnem szó szerint idézve. Ebben az óhajában különösen magas standardot üt meg a kulturális, nyelvi és vallási jogok védelme terén, gyakran széleskörûen átfogva maguknak a kisebbségi csoportoknak a törekvéseit. A kisebbségvédelem törvényrendszerének a jogok katalógusaként és nem állami kötelezettségekként történô megfogalmazása fontos, de nem elégséges: bármilyen jog biztosítását a tényleges jogorvoslatnak kell követnie, esetleg magában foglalva a nemzetközi szervekhez (pl. az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Bizottsága vagy az Emberi Jogok Európai Bizottsága) intézett egyéni panaszok lehetôségét. Egy nyugati megfigyelô szempontjából az RKBT nagyfokú pénzügyi és anyagi segítséget nyújt a kisebbségi szervezetek és törekvéseik részére, ami a visszajuttatással és kárpótlással párosulva, nagy anyagi megterhelést jelenthet az állami költségvetésnek. Ennek ellenére a kormánybizottság nem mozdul el a politikai autonómia területén: az önkormányzat sem helyi, sem regionális szinten nem elképzelhetô számára.

A magyar szervezet törvénytervezete sokkal részletesebb, és olyan módon alakították, hogy szem elôtt tartsa, ellensúlyozza vagy esetlegesen megakadályozza a Ceausescu-rezsim alatt a kisebbségek által elszenvedett konkrét túlkapásokat. Úgy tûnik, az a vágy fûti, hogy a nemzeti kultúra, történelem, értékek és tradíciók egyedülállóságát hangsúlyozva fejezze ki identitását. Az anyanyelv használatának igénye hat át több felvetett rendelkezést. A törvénytervezet különálló oktatási intézményekrôl gondoskodik, illetve korlátozott önkormányzatról azon kisebbségi csoportok – "autonóm csoportoknak" nevezett szerves csoportok –részére, amelyek együtt akarnak cselekedni. A politikai függetlenségtôl, a külsô önrendelkezéstôl eltekintve, a tervezet olyan csoport belsô önrendelkezését kéri, amelyet, úgy tûnik, évtizedekig tartó könyörtelen üldöztetés forrasztott össze.

Kétségesnek tûnik, hogy az etnikai hovatartozáson alapuló szeparáció képezi-e az optimális választ. Lehet a legjobb út a politikai önrendelkezéshez az egyének minden szintû feljogosítása, etnikai hovatartozás nélkül, Románia egész területén. Egy újrameghatározott föderalizmus-elv⁴⁹ segíthet itt, a politikai hatalom újrafelosztása a központtól a területi közösségek különbözô rétegeiig. A szubszidiaritás megnövelt elvét követve, a lehetô legkisebb közösség, mely képes bizonyos problémát megoldani, megkapja a felelôsséget és a hatalmat is arra, hogy a kérdéssel megbirkózzék. Egy ilyen decentralizált közösség feltételezhetôen meghozhatná az óhajtott helyi autonómiát, miközben egyúttal legyôzné a múlt etnikai korlátait. Erdélyen túl, egész Románia sokkal demokratikusabb lenne, szabadjára engedvén a különbözô szinteken dolgozó egyéni szívek és elmék azon képességét, hogy az emberi vágy értékeinek a kialakításában és megosztásában a lehetô legnagyobb részvételt biztosítsa.

Azt, hogy ez mûködôképes lenne-e vagy pontosan hogyan kell erre meghúzni a hatáskörök határait a különbözô területi közösségek között, magától értetôdôen a közösség alapján kell megállapítani, egy olyan közösség alapján, amely a múlt borzalmai ellenére, úgy tûnik, elég jóakaratot ôriz ahhoz, hogy a végsô megbékélés realista reményét igazolja, illetve a különféleségben elismerje az egységet.

Jegyzetek

¹ Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet emberi jogokkal foglalkozó koppenhágai konferenciájának dokumentuma, 1990. június 29-én fogadták el, utánnyomása 29 ILM 1305 (1990).

² Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság által készített Javaslat a Kisebbségek Védelmérôl szóló Európai Egyezményhez, melyet 1991. február 8-án fogadott el az Európa Tanács, CDL (91) (7) (1991), utánnyomás megjelent: Documents on Autonomy and Minority Rights 67 (Hurst Hannum, 1993).

³ Az ENSZ Nyilatkozata a Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbségekhez Tartozó Személyek Jogairól, elfogadta az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága 1992. február 21-én, 16/1992 Határozat, utánnyomás megjelent: Documents on Autonomy and Minority Rights 79 (Hurst Hannum, 1993).

⁴ Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, elfogadta az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, 1992. október 2-tôl áll nyitva aláírásra, utánnyomás megjelent: Documents on Autonomy and Minority Rights 79 (Hurst Hannum, 1993).

⁵ A Megkülönböztetés megelôzésével és a kisebbségek védelmével foglalkozó albizottság által kinevezett különleges biztos vezette tanulmánynak és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 27. szakaszában található nemzetközi jogi gyakorlatnak megfelelôen, a kisebbség az állam lakosságához képest számbeli kisebbségben, nem uralkodó pozícióban élô csoportja, amelynek tagjai, az ország állampolgárai, az ország többi lakosától eltérô etnikai, vallási és nyelvi jellegzetességekkel rendelkeznek és közösségvállalásuk a kultúra, tradíció, vallás és nyelv megôrzésére irányul. Tanulmány az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól, ENSZ dok. E/CN./Sub.2/384/Rev.1 (1979).

⁶ Sarbani Sen: The Romanian Government's Resettlement Program – A problem of Hungarian Minorities in Romania [A román kormány áttelepítési programja — A romániai magyar kisebbség kérdése] (kiadatlan kézirat, 1990).

⁷ Dieter Blumenwitz: Protection of Minorities. = Georg Brunner et al.: Before Reforms. Human Rights in the Warsaw Pact States [Kisebbségek védelme a reform elôtt. Emberi jogok a Varsói Szerzôdés országaiban]. 1971–1988, 355, 396 n. 3 (1990).

⁸ „Bármely csoportot, mely a jelen meghatározásnak megfelel, etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbségként kezelnek."

⁹ Lásd a Koppenhágai Dokumentum 40. szakaszát: „Ezzel kapcsolatban [többek között etnikai gyûlölet és diszkrimináció] az érdekelt államok méltányolják a cigányság sajátságos problémáit."

¹⁰ Némileg zavaros az RMDSZT 22. (2) szakasza, mely „politikai" entitásként határozza meg mind a nemzeti kisebbségeket, mind az autonóm közösségeket.

¹¹ Összhangban áll pl. a Koppenhágai Dokumentum 33. szakaszával.

¹² Lásd az ENSZ Közgyûlésének 1514. és 1541. határozatait

¹³ Hasonlóképpen az ENSZNY 1. szakasza arról rendelkezik, hogy az „Államok védik a nemzeti kisebbségek létét, valamint nemzeti, etnikai, kulturális, vallási és nyelvi identitását az illetô ország területén, és elôsegítik annak az identitásnak a feltételeit".

¹⁴ Hasonló rendelkezés található az RKBT 39. (2) szakaszában.

¹⁵ Hasonlóan, az RKBT 39. (1) szakasza megtiltja a megkülönböztetést, az etnikai és faji gyûlöletre való bujtást, kisebbségek elleni erôszakot, mûalkotásaik, történelmi, temetkezési és kegyhelyeik megszentségtelenítését vagy lerombolását, az antiszemitizmust, xenofóbiát és más hasonló cselekedetet. Ez a nyelvezet összeillik a Koppenhágai Dokumentum 40. szakaszával, amennyiben leszámítjuk a romákra (cigányokra) vonatkozó részt.

¹⁶ Sarbani Sen: The Romanian Government's Resettlement Program [A román kormány áttelepítési programja, lásd 6. lábjegyzetünket]. Ez a Helsinki Watch 1989. februári jelentésére utal, mely az Etnikai identitás megsemmisítése. A romániai magyarok címet viseli.

¹⁷ Ugyanott, 57.

¹⁸ Ugyanott, 9–12.

¹⁹ Összehasonlítandó a Román Alkotmány 6. (2) szakasza és az RMDSZT 17. szakasza. Lásd ugyancsak az ENSZNY 4. (1) szakaszát és a JKVEE 4. (1) szakaszát.

²⁰ „Nem tekintendô diszkriminatív intézkedésnek a kisebbségekre vagy kisebbségekhez tartozó személyekre irányuló olyan speciális intézkedések elfogadása, melyek a kisebbség és a lakosság fennmaradó része közötti egyenlôség elôsegítését vagy a kisebbségek speciális helyzetének figyelembevételét célozzák."

²¹ „Minden érdekelt állam lépéseket tesz a saját országa területén élô összes polgára közötti kölcsönös megbecsülés, megértés, együttmûködés és szolidaritás légkörének elôsegítésére, függetlenül etnikai, nemzeti vagy vallási hovatartozásuktól; ösztönzi a problémáknak a jogállam elvein alapuló párbeszéd útján történô megoldását."

²² Sen által idézett tények a 26C aktáról, lásd 6. lábjegyzet.

²³ Lásd az RMDSZT 15. szakaszát

²⁴ Az 1991-es Román Alkotmány 6. (az identitáshoz való jog) és 32. (3) szakaszainak (anyanyelvû oktatáshoz és az anyanyelv oktatásához való jog) jelenlegi, viszonylag korlátozott rendelkezésein túl.

²⁵ Lásd ENSZNY 3. (2) szakasza.

²⁶ Lásd JKVEE 14. (2) szakasz és ENSZNY 5. (1) szakasz.

²⁷ A 35. (2) szakasz elôírja: „Az érdekelt államok tudomásul veszik, hogy erôfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy az érintett állam politikai gyakorlatának megfelelôen védelmezzék és megteremtsék a feltételeket a honi nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitástudata kiszélesítése útján, létrehozva az ezen célok elérése egyik lehetô eszköztáraként a megfelelô helyi vagy autonóm adminisztrációkat, figyelembe véve ezen kisebbségek specifikus történelmi és területi sajátosságait."

²⁸ Lásd a JKVEE 7. szakaszát.

²⁹ Lásd a JKVEE 8. szakaszát.

³⁰ Lásd az RKNYEC 11. (2) (h) szakaszát.

³¹ Az RKBT 25. (1) és RMDSZT 26. (1) szakaszai.

³² Az RMDSZT 26.(2) szakasza.

³³ Az RMDSZT 29. szakasza.

³⁴ Az RKBT 33. szakasza.

³⁵ Az RKBT 25. (2) – (4) szakasza.

³⁶ Az RMDSZT 30. szakasza.

³⁷ Az RMDSZT 28. szakasza

³⁸ Uo.

³⁹ Az RKBT 27. szakasza.

⁴⁰ Ez kötelezô a magán felekezeti iskolákra is, lásd az RKBT 34. szakaszát.

⁴¹ Az RKBT 29., 30. szakaszai és az RMDSZT 31. szakasza.

⁴² Az RKBT 30. szakasza, illetve lásd az RMDSZT 32. szakaszát

⁴³ Ez is megfelel a nemzetközi irányzatoknak. Lásd a Koppenhágai Dokumentum 34. (2) szakaszát: „Az oktatási intézményekben a történelem és kultúra vonatkozásában az érdekelt államok figyelembe veszik a nemzeti kisebbségek történelmét és kultúráját."

⁴⁴ Lásd a JKVEE 9. szakaszát, ahol „Az államnak joga van elôírni a hivatalos nyelv vagy nyelvek oktatását ilyen [vagyis a magán] tanintézetekben".

⁴⁵ Annak ellenére, hogy egyes nemzetközi tervezetek rendelkezései csak az államtól követelik meg a magántanintézetek engedélyezését, amennyiben az állam nem képes anyanyelvû iskoláztatást biztosítani. A JKVEE 9. szakasza.

⁴⁶ Az RKBT 16. szakasza. Hasonlóan az RMDSZT 23. (f) szakasza biztosítja a kisebbségek jogát, „hogy az állam területi integritásának tiszteletben tartásával ... akadálymentes kapcsolatot tartsanak fenn azokkal az országokkal, amelyekhez ôket etnikai, nyelvi, kulturális vagy vallási kötelékek fûzik."

⁴⁷ Lásd az ENSZNY 2. (5) szakaszát: „A kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van megkülönböztetés nélküli, szabad és békés kapcsolatokat létesíteni és fenntartani csoportjaik más tagjaival, más kisebbségekhez tartozó személyekkel, valamint határon túli, más államok polgáraival fenntartott kapcsolatokra, akikhez nemzeti vagy etnikai, vallási vagy nyelvi szálakkal kötôdnek." Lásd az RKNYEC 15. szakaszát is.

⁴⁸ Ugyancsak megegyezne a nemzetközi irányzatokkal. Lásd az RKNYEC 12. szakaszát, amelyik lehetôségként arról intézkedik, hogy legalább egy rádió- és egy televízióadót létesítsenek a kisebbség nyelvén.

⁴⁹ Lásd Wiessner: Föderalizmus: A szabadság építészete. New Europe L. Rev. 129 (1993).