Kötô József

Kimûvelt fôk közössége

A "nemzetek kertjébe" csak a kimûvelt fôk közössége juthat be. Ha odafigyelünk történelmünk okítására, látva láthatjuk, hogy csak a Múzsák szavára hallgatva válhattunk részeivé az európai szellemi körforgásnak, a fegyverek csörgése közepette mindenkoron földrészünk peremére szorultunk. A XIV. század második felében a virágkorát élô középkori magyar királyság fejei is tudták, hogy hatalmukat megszilárdítani csakis európai szinten mûvelt férfiakkal lehet. Ezért folyamodott Nagy Lajos V. Orbán pápához, hogy megalakulhasson 1367-ben a pécsi egyetem, vagy Zsigmond IX. Bonifáchoz, hogy Budán 1395-ben megnyithassa kapuját az elsô univerzitás a magyar fôvárosban. (Sokatmondó tény, hogy mindez alig néhány évvel azután történik, hogy régiónkban létrejöttek az elsô egyetemek Prágában – 1348, Krakkóban – 1364, Bécsben – 1365.) Erdély aranykora is a szellem kimûvelésével függ össze. Báthory István 1581-ben aláírta a kolozsvári jezsuita egyetemi intézmény alapítólevelét, s a nagy fejedelem, Bethlen Gábor 1620-ban Gyulafehérváron alapított kollégiumáról 1622-ben maga az erdélyi országgyûlés mondta ki, hogy az iskolát egyetemi academium collegiumi rangra kell emelni. A XIX. században a nemzeti önismeret új fejezetét megalkotó reformnemzedék is a felemelkedés legfontosabb tényezôjének az oktatási intézmények fejlesztését látta. Széchenyi beszél a "közértelmességrôl, melynél fogvást a bölcs a nemzeteket mázsálja. S ez mennél nagyobb, annál kevesebbet szorul másokra s így annál függetlenebb s erôsb a nemzet". Természetes tehát, hogy a kiegyezés éveiben a korszak gazdasági csodájának fedezékében, a Széchenyik, az Eötvösök szellemében, Erdélyben ismét elôkerül az egyetemalapítás gondolata, s az 1872. okt. 12-i keltezésû 19. törvénycikk elrendeli a kolozsvári tudományegyetem létesítését.

Nemzeti sors és mûveltségbeli állapotok eme összefüggéseinek felvillantása, úgy gondolom, fényesen bizonyítja, hogy a mûvelôdés, az iskolaügy, a felsôoktatás stratégiai kérdés.

A történelmi analógia jogán a fentiek bizonyítására hadd szóljak Klebelsberg Kunó példájáról, a XX. század Eötvös Józseférôl.

Mikor Klebelsberg Kunó a Bethlen István-kormány kultuszminisztereként kezébe vette a nemzeti önépítés vezérletét, a naptárak 1922 májusát jelezték. Ekkor egy ezeréves államiság próbatételei közepette európai szerepkört vállaló és betöltô nemzet peremre szorulása felszámolásának, önösszeszedésének és újbóli vezetô szerepe biztosításának megvalósítása volt a tét.

A trianoni békediktátum által kifosztott és térdre kényszerített országban ehhez a programhoz fizikai, anyagi eszközök nem voltak. És ekkor sietett a nemzeti megváltás segítségére a klebelsbergi felismerés: "Nincs fegyverünk, kevés a kenyerünk, annál jobban akarnunk kell a mûveltséget, mert az kellô idôben meg tudja szerezni nekünk a fegyvert is meg a kenyeret is."

Tudva tudta: a mohácsi vész után, a három részre szakadt országban a nemzeti lét új feltámadását elhozó önazonosságtudatot megôrzô erdélyi fejedelmek is a mûveltséget emelték országmegtartó erôvé. Tudva tudta: a modern korban is a létért való küzdelemben igazán csak az a nemzet boldogulhat, amely a gazdasági harcot a korszerû technika és tudás fegyvereivel vívja meg. Tudva tudta: "Rettenetes volna lekésni arról a gyorsvonatról, amelyen Európa nemzetei robognak elôre egy ma még beláthatatlan fejlôdés hihetetlen távolságai felé."

Világosan kitetszik tehát, hogy a Trianon utáni egyetemes magyar történelem fô tanulsága, hogy legfôbb menedékünk a mûvelôdés. Igazoltnak tûnik tehát fenti állításom: Klebelsberg kezében volt önépítésünk vezérlete. Milyen mélységes bölcsesség vezette, amikor ezt állította: "A kultúra kenyér és hatalmi kérdés, ezért a kultusztárca az adott viszonyok között honvédelmi tárca."

Klebelsberg koncepciója megvalósításának szavatolását elsôrendûen az oktatási rendszer kiépítésében látta. 5000 népiskolát építtetett, és létrehozta a korszerû magyar felsôoktatási láncolatot, benne a szegedi egyetemet, amelynek minôségi szelleme Nobel-díjas tudóst teremtett.

Klebelsberg egy történelmét újrakezdô és újrateremteni akaró nemzet alapstratégiájává tette a mûveltséget. Erdélyi magyar nemzeti közösségünk számára az 1996/1997-es évek fordulója újból elhozta az újrakezdés lehetôségét. Felemelkedésünk alapja a 2000. év küszöbén csakis a kimûvelt fôk közösségének megteremtése lehet, amelyet egy önkormányzatra épülô, minden szintet és ágazatot felölelô, világi és felekezeti anyanyelvi oktatási hálózat szavatolhat, s ezt az önálló magyar egyetem léte teljesítheti ki.

Világosan kitetszik tehát, hogy az évszázados hagyományokat folytató önálló magyar egyetem kérdése nem napi politikai ügy, hanem nemzetstratégiai kérdés. Felelôtlenség tehát a témát akár karrierépítô pecsenyesütögetôk, akár platformideológiájuk számára híveket gyûjtögetôk prédájává, közösséget megosztó vitatémává, a politikai kiszorítósdi eszközévé tenni. Az egyetem nemzeti közügy, amelynek létrehozásáért egyesülnie kell közösségünk legjobb erôinek. Idôszerû tehát a közösségi önépítés jegyében kimunkálni az egyetemlétesítés módozatait. Az egyetem kérdését a közhangulatot mérgezô viták, spekulatív stratégiai elaborátumok mezejérôl a gyakorlati megvalósítás síkjára kell terelnünk, s a minôségteremtô gondolkodás jegyében a szakmaiság szigorú szabályai szerint kell cselekednünk. Eljött – Venczel József szóhasználatát kölcsönvéve –, a cselekvô stratégiák ideje.

I. Az önálló magyar egyetem megteremtésének
fölötte szükséges voltáról

Az ezredforduló nemcsak a politikai rendszerváltások idôszaka, hanem a civilizáció új szakaszának kezdete is. Az élet eddigi formái bomlófélben vannak és összekuszálódnak. El kell tudnunk igazodni ebben az összevisszaságban, s a szellemi rugalmasság és tájékozódókészség egy nemzeti közösség talpon maradásának alapvetô feltételei közé tartozik. Ezt a készséget pedig csakis egy anyanyelvû, korszerû, minôségi egyetemi struktúra fejlesztheti ki. Annak bizonyítására, hogy erdélyi magyar közösségünk mennyire leszakadt az európai élmezônytôl, nem is szükséges nemzetközi példákat felhoznunk, elegendô csupán hazai statisztikákat idéznünk, annak az oktatási hálózatnak az adatait, amely maga sem foglal el vezetô helyet a világranglistákon. Romániában 48 önálló jogi személyiségû egyetem, fôiskola mûködik az állami és magánszférában, míg anyanyelvünkön csupán a Sulyok István Református Fôiskola autonóm intézmény. Pótolhatják-e szükségleteinket a román felsôoktatásban tanuló magyar diákok? Az elmúlt évben 13 240 magyar diák tanult állami és magánegyetemeken, az összdiáklétszám 4,14%-a, s ezek közül is csak 4300 tanul részben vagy egészben anyanyelvén. Ha ezen a számarányon belül megvizsgáljuk a szakonkénti megoszlást, egyik, számunkra igen fontos területen, a jogoktatásban ilyen meghökkentô adatot találunk: a jogi tanulmányokat folytató 11 932 diák közül 98 (0,8%) magyar nemzetiségû. Hadd emlékeztessünk arra, hogy nemzetiségi részarányunk az összlakossághoz viszonyítva 7% fölött van. Ha hozzátesszük mindezekhez, hogy eddig anyanyelven csupán tanár- és mûvészképzésre volt jogunk, s a valódi közösségi versenyképességet biztosító korszerû ágazatokban nem folyhatott anyanyelvû képzés, egyértelmûen kiviláglik, hogy alulképviseltek vagyunk, s nemzeti integritásunk kerül veszélybe, ha nem változik a helyzet.

II. A törvényes keret megteremtése

Ezen a területen kell a politikának és a szakmának kéz a kézben haladnia. A politikának ki kell vívnia a jogot az egyetemalapításra, ki kell alakítania a felsôfokú képzés védôhálóját, s a kivitelezésben a szakma számára meg kell teremtenie a feltételeket. Az 1996-os ôszi parlamenti és elnökválasztások eredményei nyomán érdekképviseleti szervezetünk politikai jogalanyként kormányzati szerepet vállalhatott, s mint a kormányzó pártok partnere belefoglalhatta a kormányprogramba az RMDSZ alapokmányának azokat a kitételeit, amelyek elindíthatják az erdélyi magyarságot az asszimilációmentes lét útján. Ehhez elsôrendûen szükséges az önálló magyar oktatási rendszer megteremtése. Sürgôssé vált tehát a 84/1995-ös Tanügyi Törvény módosítása, azoknak a cikkelyeknek a megváltoztatása, amelyek lehetetlenné tették a világi és egyházi önálló, anyanyelvû, minden szintû és profilú, államilag támogatott oktatási hálózat kialakítását. Van-e olyan törvénykezési keret, amely indokolja és kényszerítheti a parlamentet a törvénymódosításra? Az Alkotmány 32. szakaszának 3. bekezdése szavatolja a kisebbségek számára az anyanyelvû képzést, sôt maga a Tanügyi Törvény is kimondja 118. szakaszában a kisebbségek jogát a minden szintû és profilú anyanyelvi képzésre. A román joggyakorlat törvényeket csûrô-csavaró módszerei közismertek. Ezért számunkra fontosabbak a parlament által elfogadott Kormányprogram kitételei. A VI. fejezet (Politica de parteneriat cu societatea civilã ) 2. pontja a kisebbségvédelemrôl szólva elôírja, hogy a belsô törvénykezésben alkalmazni kell a nemzetközi jogi normákat; tartalmazza az erôszakos asszimiláció és a demográfiai övezetek összetétele módosításának tiltását; szavatolja az identitás megôrzését garantáló jogi keret létrehozását. Ugyancsak a VI. fejezet 7. pontja azt is szabályozza, hogy le kell bontani a szakmai oktatás korlátait, beleértve a felsôoktatást is, azonosítva az anyagi forrásokat. A belsô törvénykezés alátámasztására szolgáló nemzetközi rendszert nincs terünk bemutatni, csupán néhány alapvetô dokumentumra hivatkozunk: EBEÉ Emberi Dimenziók Koppenhágában tartott Értekezletének Záróokmánya (1990. jún. 29. – 32. szakasz); az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet 1975. aug. 1-én Helsinkiben aláírt Záróokmánya (5/C szakasz); az EBEÉ nemzeti kisebbségi szakértôi jelentése az 1991-i genfi összejövetelén (IV–V. fejezet); az Emberi Jogok Európai Egyezményét Kiegészítô 1201-es Ajánlás (Strasbourg, 1993 – 8.1. és 8.2. szakasz); az Európa Tanács 176-os Ajánlása (8. pont); a román–magyar alapszerzôdés (15/3 szakasz). Megvan tehát a felsôoktatási hálózatunk létrehozását lehetôvé tevô jogi keret. A parlament törvénykezési tevékenységében sürgôsségi listán szerepel a Tanügyi Törvény módosítása. Parlamenti képviselôink, az RMDSZ szakosodott fôosztálya kidolgozták javaslataikat, miszerint törvény biztosítaná az államilag támogatott világi és egyházi teljes spektrumú (tanár- és mûvészképzésen túl a mezôgazdasági, mûszaki, orvosi, jogi, közgazdász-felkészítést is felölelô) felsôoktatási intézmény alapításának jogát. Az ígéret betartása a román demokrácia próbaköve. A kormányprogram megszegése a koalíció szakítópróbája is lehet, hisz alapvetô nemzetstratégiai kérdésrôl van szó. A törvényes keretek megteremtésének tétje az, hogy olyan rendezést érjünk el, amely megfelel mai igényeinknek és távlati céljainknak.

III. A rendezés útjai

A totalitárius rendszerek európai összeomlása óta óriási változások zajlottak le Kelet-Közép-Európa volt szocialista országaiban, így Romániában is. Nyilvánvaló, hogy a társadalom fejlôdésének és európai beilleszkedésének záloga az új, korszerû ismeretekkel rendelkezô szakemberek tömegeinek kinevelése, akik nélkül elmaradottságunk behozhatatlanná válna. A hazai s ezen belül a nemzetiségi felsôoktatásnak tehát stratégiai szerepe lesz az új, modern Kelet-Közép-Európa felépítésében. Tekintetbe kell venni, hogy korszerû egyetemi rendszer kiépítéséhez jelentôs anyagi eszközök is kellenek.

Hadd soroljunk fel néhányat a modern egyetemépítés dilemmái közül: növelni kell a felvehetô hallgatók számát, mert amellett, hogy célunk a társadalom minél nagyobb hányadának felsôfokú képzésben való részesítése, ez a növekvô fiatalkori munkanélküliség kezelésének is egyik módja, de elsôsorban jobb válogatási lehetôségeket biztosít, és az oktatás többszintûvé fejlesztésével többféle diploma, végzettség elnyeréséhez nyújt lehetôséget; meg kell szüntetni a tehetségek – oktatók, hallgatók – külföldre áramlását, pontosabban: el kell érni, hogy külföldi tanulmányaik után hazatérjenek és itthon gyümölcsöztessék tapasztalataikat; meg kell terveznünk az európai modellek és tudományos felmérések alapján az erdélyi felsôoktatási hálózat telepítését; integrálnunk kell közösségünket felkészítô hálózatba a történelmi egyházak felekezeti felsôoktatási intézményeit; az egyetemi kutatómunka intézményesítése hozzájárulhat hagyományos szellemi mûhelyeink újraindításához is.

Bevezetônkben azt állítottuk, hogy egyetemépítô munkánk akkor töltheti be stratégiai szerepét, ha a szakmaiság szabályait szigorúan betartva végezzük. A korszerû egyetemszervezô elveket figyelembe véve, egyértelmûen kiviláglik, hogy felsôoktatási hálózatunk létrehozása: folyamat, melyet szakaszosan végezhetünk el.

a) A Tanügyi Törvény korlátainak lebontása után vissza kell vonatnunk az 1959-es döntést az önálló intézményalapítási jogunk megszüntetésérôl, és törvényerôre kell újra emeltetnünk I. Mihály király 1945. május 29-i rendeletét a Bolyai Egyetem létrehozásáról, hisz az a tudományok és mûvészetek oktatásának, valamint kutatásának teljes spektrumát felölelte.

b) A folyamatos rendezés elindításáért azonnal, átmeneti szakaszként, elôkészítendô az önálló állami magyar Bolyai Egyetem újraindítása. Kormányhatározattal szentesíttetnünk kell a Babes–Bolyai Egyetemen a magyar nyelv státusát, amelynek egyenlônek kell lennie a román nyelvvel az akadémiai és a közélet minden vonatkozásában, biztosítva az egyetem kétnyelvûségét az 1997/98-as tanévvel kezdôdôen.

Az egyetemen oktató magyar tanszemélyzet döntô többsége ennek az elvnek a megvalósítását az alábbi tervezetben látja: két tagozatot kell létrehozni, amely autonóm módon mûködik az oktatás, a kutatás, az adminisztráció területein. Az önálló státussal rendelkezô katedrák (beiskolázási keretek, oktatói tervek, tanerôszükséglet megtervezése is itt történik) 4 kart képeznének:

I. Természettudomány és Matematika (matematika, informatika, fizika, matematika–fizika, kémia, kémia–fizika, biológia, biológia–kémia, geológia–földrajz, földrajz szakokkal);

II. Bölcsészet és Társadalomtudományi (magyar nyelv és irodalom és magyar néprajz vagy idegen nyelv, történelem, filozófia, mûvészettörténet, színészet, teatrológia, könyvtártan szakokkal);

III. Református Teológia (idegen nyelv–teológia, szociális gondozó–teológia szakokkal);

IV. Római Katolikus Teológia (történelem–teológia, idegen nyelv–teológia szakokkal).

Tanulmányozni kell a szociológia, szociális gondozó, pszichológia, gyógypedagógia, pedagógia, újságírás, testnevelés szakok mûködtetésének kérdését, és a Tanügyi Törvény érvénybe lépése után V. karként be kell indulnia a Jog- és Közgazdasági Karnak is.

Rendkívül fontos kérdés az anyanyelvû tudománymûvelés újrafellendítése érdekében, hogy a kutatási munka önálló részlegeken vagy külön intézetekben folyjék, visszaállítva az erdélyi értékteremtô szellem hagyományos mûhelyeit, amelyek jelentôsen hozzájárultak az egyetemes gondolkodás kiteljesítéséhez.

Mindezek feltételezik az Egyetemi Charta módosítását. Alapelvvé kell válnia annak a gyakorlatnak, hogy a magyar tagozat mûködtetésének kérdéseit a magyar oktatói testületnek kell eldöntenie. Vezetôiket önmaguk válasszák kebelükbôl. A Szenátusban létre kell hozni a Magyar Szenátusi Csoportot, amely gyakorolja a Testület jogkörét a magyar tagozatot illetôen (javasolja a beiskolázási számokat, jóváhagyja a katedrák struktúráját, meghirdeti a versenyvizsgákat és dönt a felvételeket illetôen stb.).

c) A Kormányhatározatnak szentesítenie kell, ugyancsak az 1997/98-as tanévtôl kezdôdôen, a magyar nyelv státusát, s az ebbôl következô struktúrákat valamennyi olyan felsôoktatási intézetben, ahol igény van az anyanyelvi tanításra: a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián és a Ion Andreescu Képzômûvészeti Intézetben, valamint a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen. Nincs terünk az említett intézmények önálló tagozati struktúráinak külön-külön való bemutatására (amelyek felkérésünkre elkészültek vagy készülôben vannak), lényegük, hogy a modellként ismertetett Babes–Bolyai Egyetem kéttagozatos felépítésének alapelveire támaszkodnak.

d) Mire megteremtôdnek a törvényes keretek, el kell készülnünk az erdélyi felsôoktatási hálózat telepítési tervével. Úgy gondolom, hogy a rendszerváltás után kialakult új társadalmi struktúra, az informatikai robbanás nyomán megszületett globalizációs szemlélet, a regionális kultúrák átértékelôdô szerepe az európai integrációs folyamatban, a tudományos fejlôdés üteme rákényszerít bennünket, hogy ne csupán hagyományos intézményrendszert támasszunk fel, hanem a kor kihívásainak megfelelô felsôoktatási hálózatot telepítsünk. Ennek semmiképpen sem övezetek versengésére, személyi és politikai rivalizációra kell alapozódnia, hanem szigorúan tudományos felmérésekre és döntésekre.

A telepítési terv kidolgozására pályázatot hirdettünk. Hogy milyen hatalmas munkavolumen elvégzése és értékelése áll elôttünk, engedtessék meg, hogy az egyik hozzánk eljuttatott tervezetbôl idézzek:

1. Milyen képzési szerkezetre (szakokra) van szükség? Ebben a vonatkozásban tekintetbe veendô:

1.1. munkaerôpiac mai és prognosztizálható igényei;

1.2. potenciális hallgatók igényei;

1.3. identitásmegôrzés, teljes társadalmi struktúra kialakítása, esélyegyenlôség, romániai társadalmon belüli pozíciószerzés, európai norma-konformitás stb. szempontjából fontos szakok.

2. Milyen a romániai felsôoktatás szerkezete? Milyen szakok léteznek? Ezek milyen mértékben kompatibilisak az európai rendszerekkel?

3. Mekkora (hány hallgatóra tervezett) EMF-re van szükség?

Demográfiai prognózisok is!

4. Mekkora primer oktatói potenciállal (felsôoktatásra már minôsített, abban részt vevô oktatók), illetve mekkora szekunder oktatói potenciállal (felsôoktatásba bevonható kutatók és szakemberek; PhD-vel rendelkezô, de felsôoktatásba be nem sorolt személyek; a felsôoktatásba bevonható, tehetséges és érdeklôdô fiatal diplomások stb.) rendelkezik az erdélyi magyarság?

5. Milyen földrajzi telepítésben épüljön ki az EMF? Legyen a) központosított, egypólusú, vagy b) regionálisan decentralizált? Ha b., akkor milyen mértékben aprózható? (Hány intézmény legyen?)

6. Milyen infrastruktúrát és facilitásokat tudnak felkínálni az egyes érdekelt erdélyi városok?

– már mûködô, magyar, illetve nem magyar oktatási nyelvû felsôoktatás;

– kutatóintézetek;

– ingatlanok;

– könyvtárak, levéltárak, természettudományi, mûvészeti stb. gyûj temények;

– kulturális, szociális stb. intézmények;

– kórházak, klinikák;

– gyakorlásra, terepmunkára alkalmas intézmények, szervezetek, vállalatok;

– oktatás szociális hátteréül szolgáló ingatlanok és infrastruktúra.

7. Milyen erdélyi-európai intézményi kapcsolatok optimálisak a beindítandó szakok számára? Milyen koordinációs szerv szükséges?

8. Hány, milyen besorolású oktató teljes, ill. részleges átirányítására van szükség testvéregyetemekrôl? Mekkora idôtartamra?

9. Hány szekunder romániai oktatót lehet/kell bevonni PhD-, posztgraduális stb. képzésbe?

10. Mekkora ingatlani beruházásra van szükség?

11. Mekkora indító infrastrukturális fejlesztés szükséges (bútorzat, könyvtárak, szaklap-elôfizetések. laborok, INTERNET, számítástechnika stb.)?

12. Mekkora nélkülözhetetlen szociális infrastruktúra szükséges az oktatás mûködtetéséhez (tanárlakások, szállások, diákkollégiumok, menzák, egészségügyi háttérintézmények stb.)?

13. Mekkora az EMF-struktúra üzemeltetési költsége?

14. Milyen helyi, mûködtetési költségeket biztosító források vonhatóak be (állami, egyházi, alapítványi, magán, tandíj, kutatási v. egyéb szerzôdések vállalatokkal/intézményekkel stb.)?

15. Milyen külföldi (EU, nyugati magyar, egyházi stb.) erôforrások mozgósíthatóak?"

Az elaborátum kidolgozása folyamán bizonyára még számos új kérdés is fel fog merülni. A fontos az, hogy az európai gyakorlatban bevált méretû és jelentôségû egyetemek, egyetemi szövetségek jöjjenek létre, amelyek betölthetik nemzetstratégiai szerepüket.

e) A posztgraduális, teljes és részképzésre szóló ösztöndíjak szétosztásával foglalkozó testületeknek (EME, Ösztöndíj Tanács, KMDSZ) át kell térnie a célpályázati rendszerre, hogy módszeresen elkezdhessük az egyetem építésében jelentkezô oktatói hiány felszámolását, ezért az RMDSZ Oktatási Fôosztályának koordinálnia kell ezt a tevékenységet.

f) Az Illyés Közalapítvány Romániai Alkuratóriumának Oktatási Szaktestülete, az Iskola Alapítvány, együttmûködve a Felsô Oktatási Tanáccsal, új stratégiát dolgozzon ki intézményfejlesztési alapjainak felhasználására vonatkozóan, hogy azok hatékonyabban segíthessék a korszerû erdélyi felsôoktatási hálózat kiteljesítését.

g) "Nem veheti senki rossz néven, ha iskoláink és nevelôintézeteink elvesztése fölött könnyeket hullatunk. Ezeket az iskolákat és intézményeket nemzedékek buzgósága, takarékossága, önfeláldozó munkája, hite és szeretete építette, fejlesztette, és a legnehezebb körülmények között is megtartotta századokon keresztül mind a mai napig" – mondotta Márton Áron püspöki levelében a hétfájdalmas Szent Szûz ünnepén 1948-ban. Az idézet egyben az igazságtétel jogának erkölcsi alapját is megfogalmazza. A vallásügyi törvény közeljövôben való napirendre tûzése és elfogadása bizonyára ebben a kérdésben is elôrelépést fog hozni, és a tervezet 15/2, 45, 75. szakaszának értelmében az egyházak számára is biztosíthatják a minden szintû felekezeti oktatáshoz való jogot. Erdélyi felsôoktatási hálózatunk telepítési tervezetének kialakításakor ezt az igényt is fel kell mérnünk.

P.S. A sors úgy hozta (véletlenszerûen vagy elrendeltetésszerûen?), hogy ezeket a sorokat nagypénteken, a keresztrefeszítés napján kezdtem el róni, és harmadnapon, a feltámadás ünnepén fejeztem be. Én személy szerint ezt rendeltetésszerûnek érzem.