Garda Dezsô
Fôiskola Székelyföldön
Az RMDSZ nyolcesztendôs politizálása részben szórványcentrikus, másrészt nagyobb urbánus központjaink (Kolozsvár, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Nagyvárad stb.) magyarságának az érdekeit képviseli. (Székelyföld érdekképviseletét az RMDSZ politikai palettáján az Erdélyi Magyar Kezdeményezés próbálta felvállalni inkább kevesebb mint több sikerrel.) A tömbmagyarság érdekeinek háttérbe szorulása több tényezôvel magyarázható:
1. A sajátos történelmi feltételek nem segítették elô egy olyan politikai elit kialakulását, mely az összmagyarság közvéleménye részérôl megfelelô elismertséget élvezett volna.
2. A nagyvárosok hiánya, a kultúrintézmények csekély volta, nem tette lehetôvé, hogy a Székelyföld által kitermelt szellemi nagyságok szülôföldjükön kamatoztathassák tudásukat és felkészültségüket.
3. A székely falvak és kisvárosok „konzervatív világa", illetve közélete, nemcsak a múltban korlátozta saját elitjének a felemelkedését, hanem napjainkban is közönnyel viszonyul alkotó értelmiségéhez.
4. Mivel legtehetségesebb ifjaink nem kamatoztathatták tudásukat a Keleti-Kárpátok medencéiben, legtöbbször lemondtak a székelység érdekszolgáltatásáról és a szórvány- vagy vegyes etnikumú területek szóvivôivé váltak.
Mindezek a tények azt igazolják, hogy a romániai magyarság gerincét alkotó tömbmagyarság, a reális elitnek megfelelô környezet kiépítése nélkül képtelen lesz ebben a térségben megmaradni. Talán ez volt az a meghatározó szempont, mely 1990 tavaszán kialakította a székelyföldi egyetem, vagy legalábbis fôiskolai hálózat gondolatát.
A felsôiskolai oktatás létrehozásának a szükségességét Székelyföldön más tényezôk is elôsegítették. A márciusi-áprilisi események egyre nyilvánvalóbbá tették azt a tényt, hogy Petre Roman kormánya, fôleg pedig az akkori államelnök, Ion Iliescu mindent el fog követni a Bolyai Egyetem visszaállításának megakadályozásáért. Demény Lajosnak, kiváló történészünknek – aki 1990 tavaszán tanügyminisztériumi államtitkárként tevékenykedett – sikerült kierôszakolnia az akkori hatalomtól a felsôoktatás biztosítását a tanárképzésben. A kormányzat részérôl csupán egy feltétel létezett: a fôiskola ne Kolozsvárott mûködjék. A Bolyai Társaság akkori vezetôsége és az 1989 elôtt erôszakkal nyugdíjaztatott egyetemi tanárok csak a kincses városban voltak képesek elismerni a felsôoktatás létjogosultságát, s így a Székely Oklevéltár új sorozatának a megalkotóját a tárgyalóképtelenség helyzetébe kényszerítették.
Ezzel párhuzamosan igen jelentôs volt azoknak az ifjaknak a száma, akik ajánlásokat kértek a helyi RMDSZ-ek vezetôitôl magyarországi tanulmányaik megkezdéséhez. Hogy mekkorára tehetjük az ilyen irányú igények számát Székelyföldön? Nem tudhatom. Tény azonban, hogy hozzám, mint az akkori Gyergyói RMDSZ elnökéhez kb. 500 ilyen kérés érkezett be, ami jóval felülmúlta az évenként érettségizô diákok számát. Nem kellett nagyon elôrelátónak lennem, hogy felismerhessem: ezeknek a diákoknak igen jelentéktelen része fog visszatérni szülôföldjére. Más szavakkal fogalmazva, a magyarországi felsôoktatási képzés jelentôs módon elôsegítette a Székelyföld elnéptelenedését, fôleg pedig ennek a térségnek az életerôt adó ifjaktól való megválását. Az ilyen irányú kivándorlást még csak korlátozni sem lehetett, mivel a tanulni vágyó fiatalok jogosan hivatkoztak az anyanyelvû felsôoktatási hálózat szûk keretére, illetve korlátozott voltára. Mindezek a tények tovább erôsítették bennem a székelyföldi fôiskolarendszer létrehozásának az igényét.
A székelyföldi felsôoktatási rendszer kiépítésével kapcsolatos elgondolásaim 1990. április-május hónapjaiban vittem az erdélyi magyar közvélemény elé, amit az akkori politikai elit megvetô mosollyal, a felsôoktatásban jártas szakemberek pedig ellenszenvvel fogadtak. Az RMDSZ oktatási bizottságának marosvásárhelyi gyûlésén például Szász Árpád, Kovászna megye akkori fôtanfelügyelôje az ellenséges hangulat miatt nem merte vállalni az elképzelés támogatását, Vanek Ferenc pedig – a Bolyai Társaság akkori titkára – nem a kolozsvári szervezet feladatairól beszélt, hanem fôleg arról, hogy milyen veszélyt jelent közösségünknek, ha a romániai magyar felsôoktatás nem kizárólag a Szamos menti városra korlátozódik. Hiába próbáltam magyarázni, hogy a székelyföldi magyar fôiskola-hálózatot nem az újra létrehozandó Bolyai Egyetem rovására szeretnénk életre kelteni, hanem csupán ennek kiegészítésére. Tanáraim, szakmai tanítómestereim, az erdélyi közélet egyéniségei (Bodor András, Imreh István és mások) szemrehányásokkal illettek, és azzal vádoltak, hogy elképzeléseim sértik az erdélyi tudományosság érdekeit. Ilyen körülmények között másik tanítómesterem, Demény Lajos sem merte felvállalni gondolataim életre keltését a tanügyminisztérium keretében folytatott tárgyalásai során.
A közvélemény nyomására kénytelen voltam módosítani elképzeléseimen: elsôrendû feladatként én is elismertem a Kolozsvár központú Bolyai Egyetem létrehozásának a szükségességét, de a továbbiakban is fontosnak tartottam a székelyföldi fôiskolai hálózat létrehozását. Látva azonban a korabeli kormányzat ellenállását az anyanyelvû felsôoktatással kapcsolatban, a gyakorlati megvalósítás érdekében Székelyföld esetében elsô lépésként a magánegyetemet javasoltam, bízva abban, hogy az évek során ez az intézmény állami egyetemmé válhat. A székelyföldi magánegyetemmel kapcsolatos gondolataimat kiáltvány formájában próbáltam közzétenni, s így eljuttatni a magyarországi, fôleg pedig a nyugati magyarság közösségeihez. (A kiáltvány szövegét lásd a mellékletben.)
A gyergyói RMDSZ nevében megfogalmazott kiáltványomra a határon túlról csupán két helyrôl érzékeltem a választ. Az Erdélyi Szövetség akkori elnöke, Beke György, igen nagy szimpátiával fogadta az elképzelést, míg Zoldcsák István nagyiparos fontosabbnak tartotta a temesvári tüntetés megszervezését a trianoni béke ellen, mint a székelyföldi fôiskola anyagi támogatását. A Magyar Közoktatási és Mûvelôdésügyi Minisztérium részérôl többször leutazott Székelyföldre Töttössy Istvánné államtitkárasszony. Látogatásai inkább az üggyel kapcsolatos személyi szimpátiát igazolták, mintsem az MDF-kormány támogatását.
1990-ben az általam érzékelt közöny és ellenszenv megbuktatta a székelyföldi fôiskolai hálózat létrehozására irányuló kezdeményezésemet. Az oktatással kapcsolatos elképzeléseimet kénytelen voltam átvinni a népfôiskolai vonalra. 1990 végén megszerveztem a Gyergyói Népfôiskolai Társaságot, melyet 1991-ben jogilag be is jegyeztettem, majd 1992 áprilisában Kötô Józseffel és Dáné Tibor Kálmánnal együtt megszerveztük az „Erdélyi Népfôiskola-szervezôk Közösségét", melynek a késôbbiekben fontos szerepe volt a népfôiskolai oktatás hálózatának a kiépítésében.
Bár a székelyföldi fôiskolai hálózat létrehozásának a gondolatát az erdélyi közvélemény közönye és ellenszenve megbuktatta, a tömbmagyarság által igényelt regionális képzési formák és keretek mégiscsak érvényesültek az 1991-es esztendôtôl kezdôdôen. A székely régióban ugyanis igen sok ifjúnak nyújtottak továbbtanulási lehetôséget a magyarországi intézmények kihelyezett tagozatai, a román magánegyetemek kihelyezett osztályai és a gyulafehérvári Hittudományi Fôiskola levelezô tagozata.
A magyarországi intézményekkel közösen szervezett ún. távoktatásos programok Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Nyárádszeredában, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön településenként egy-egy szakkal, évfolyamonként 20-25 hallgatóval mûködtek. Mindezt még kiegészítették a „Pro Agricultura Hargitae" Alapítvány képzési formái, melyek közel 750 diploma kiadását eredményezték.
A gyulafehérvári Hittudományi Fôiskola, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában szervezett oktatást levelezô tagozat formájában. A három városban eddig öt évfolyam indult, de a kezdeti nyolcvanas létszám 35-40-re apadt.
A brassói és bukaresti magánegyetemek Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában román nyelvû tagozatokat hoztak létre a menedzsment, informatika, optometria, elektrotechnika, pénzügyek, kataszter, fogtechnikus, jogtanácsos (sepsiszentgyörgyi Hyperion), illetve a jog, testnevelés, pénzügyek, kibernetika, nemzetközi kapcsolatok, turizmus (csíkszeredai Baritiu) szakokon. Ezek a képzési formák a székely régióban nagyrészt a diplomaszerzést szolgálják, és csak kismértékben járulnak hozzá a vidék fejlôdéséhez szükséges tudásanyag felhalmozásához. Elég csupán, ha a román magánegyetemek vizsgáira gondolunk, ahol az írásbeliken legtöbbször biztosítva van a másolási lehetôség.
Talán ezek a körülmények járultak hozzá a székelyföldi fôiskolai hálózat létrehozásának az újragondolásához. Mivel a gyergyószentmiklósi eseményeket ismerem jobban, a következôkben a turizmus földrajza nevû oktatási egység létrehozásának az ismertetésére törekszem.
Dombay István Mac professzornál, a kolozsvári egyetem földrajz szakjának a dékánjánál doktorált, és közös beszélgetéseiken többször felmerült a Babes-Bolyai Egyetem által kihelyezett fôiskolai tagozat létrehozásának az igénye. Késôbb beszélgetéseik fonalába bevonták Dézsi Zoltán korabeli polgármestert is, aki ezek után mind a Csíky Kert Társaságot, mind a Népfôiskolát, a Csíky kert régi épületének az átadására szólította fel, amivel én mint a Gyergyói Népfôiskolai Társaság elnöke egyet is értettem, hiszen a továbbiakban is híve voltam a székelyföldi magyar fôiskolai hálózat létrehozásának. Dézsi Zoltán és Pál Árpád polgármesterek érdeme, hogy az épületet alkalmassá tették a felsôoktatás céljaira. A fôiskola létrehozásának az ötlete több polgári fórumon megfogalmazódott, Gyergyószentmiklós lakossága pedig örömmel vette tudomásul az "egyetemalapító polgármesterek" sikeres ténykedését.
Az oktatás nyelvének a kérdéskörével elôször Gál Éva Emese, a Romániai Magyar Szó helyi tudósítója foglalkozott, aki a volt polgármester ködösítô fogalmazásából, román nyelvû tanításra következtetett. A városi tanács gyûlésein is felvetették az elôadások nyelvének a kérdését. Lukács János, a helyi Kisújság szerkesztôje, a tanítás nyelve miatt „Bábel-egyetemnek" nevezte az alakulandó gyergyószentmiklósi fôiskolát. Számomra ez a tény akkor vált nyilvánvalóvá, amikor az oktatási törvény RMDSZ által kidolgozott módosításának a szövegét egyeztettük (az egyeztetésen Markó Béla RMDSZ-elnök és szenátor, Lôrinczi Gyula szenátor, Béres András tanügyminisztériumi államtitkár, Asztalos Ferenc és Garda Dezsô képviselôk vettek részt). Béres András tudtunkra adta, hogy Dézsi Zoltán úr megegyezett Petru Simion prorektorral a román nyelvû oktatásban, s ennek alapján a tanügyminisztérium és az egyetem 30 román tannyelvû beiskolázási helyet hirdetett meg. Ettôl az idôponttól kezdve az RMDSZ parlamenti csoportjának az államtitkárokkal közös hétfô esti gyûlésein a székelyföldi fôiskolai tanítás nyelve szinte állandó téma volt.
A tanítás nyelvének megváltoztatására az oktatási törvénynek a módosítása nyújtott lehetôséget. Ennek szellemében július 12-én Szilágyi Pál, a Babes-Bolyai Egyetem magyar prorektora, Béres András államtitkár, Birtalan Ákos turisztikai miniszter, Kötô József, az RMDSZ oktatási bizottságának az elnöke és Garda Dezsô képviselô megegyeztünk a két székelyföldi fôiskola oktatási nyelve magyarrá változtatásának módjáról. Úgy döntöttünk, hogy a két oktatási egység helyi vezetôsége kérést fog benyújtani a Babes-Bolyai Egyetem rektorátusához. Mivel július 14-19-e között Szilágyi Pál teljhatalmú aláírási joggal volt felruházva Marga rektor úr részérôl, az oktatás nyelvére vonatkozó kérést jóvá fogja hagyni, azt én személyesen fogom levinni Bukarestbe Béres András államtitkár úrhoz, aki ez alkalommal is felvállalta a minisztériumi jóváhagyást. Sajnos Szilágyi Pál úr újragondolta a helyzetet, és nem merte vállalni a helyi kérések jóváhagyását. Ilyen körülmények között kénytelen voltam Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezetô elnök közbelépését igényelni. A két RMDSZ-tisztségviselônek Virgil Petrescu tanügyminiszterrel, Victor Ciorbea miniszterelnökkel és Andrei Marga rektor úrral folytatott tárgyalásairól sokat lehetne írni. Tény azonban, hogy kezdetben a tanügyminiszter sem értett egyet a magyar nyelvû tanítással. Július végén, a központi beleegyezés megszületése után, az egyetemi autonómiára hivatkozva a földrajz kar akadályozta az anyanyelvû oktatás engedélyezését. Most, augusztus végén, úgy tûnik, hogy nem fog sikerülni áttörnünk annak az egy-két embernek az ellenállását, akik az egyetemi önkormányzat mögé bújva igyekeznek lehetetlenné tenni célunk elérését.
Hol és mikor történt a tévedés a kezdeményezôk részérôl? Akkor, amikor olyan egyetemi szerkezeten belül akarták létrehozni a székelyföldi fôiskolát, mely saját autonómiájára hivatkozva megakadályozza a teljes értékû anyanyelvû oktatást. Ugyanakkor a kezdeményezést nem lett volna szabad olyan személyre bízni, aki bármikor képes kiegyezni az anyanyelvû oktatás ellenségeivel, mint ahogy az 1997. március 10-én történt.
Melléklet
A Gyergyói RMDSZ Kiáltványa
A Gyergyói RMDSZ tagjai sajnálattal veszik tudomásul azt a tényt, hogy a román kormány, a Vatra Româneascã és a román közvélemény mindent elkövet a Ceausescu által felszámolt önálló magyar egyetem visszaállításának megakadályozásáért.
Mivel az egyetem hiánya megkérdôjelezi az önálló magyar iskolai egységek hosszú távon való fennmaradásának lehetôségét, ezért mi Gyergyó népessége nevében kérjük az önálló egyházi jellegû Székely Magánegyetem létrehozását Gyergyószentmiklóson és Székelyföld más városaiban helyi adakozásból, fôleg pedig az Önök anyagi segítségével.
Kérjük a magyar kormányt, az egyházakat, az Erdélyi Szövetséget, a Magyarok Világszövetségét, illetve a világ különbözô tájain élô magyar közösségeket, hogy támogassák anyagilag és erkölcsileg kezdeményezésünket, hiszen csakis egy erôs értelmiség létrehozásával menthetjük meg közösségünket az elrománosítástól, az elnemzettelenítéstôl.
A Székely Magánegyetem létrehozása nem azt jelenti, hogy lemondunk a Ceausescu által törvénytelenül felszámolt Bolyai Egyetem visszaadásának a követelésétôl. Nekünk mint adófizetôknek a tanuláshoz való jog értelmében jogunk van az állami egyetemhez is.
Gyergyószentmiklós Városi Tanácsa, a város egyházai vállalják az épületekhez szükséges terület és két nagy épület biztosítását e célra.
Támogatásukat remélve, elôre is köszönettel vagyunk.
Gyergyói RMDSZ Elnök
Garda Dezsô
|
