A szlovákiai magyar kiművelt fôk számbavétele
(sem történelmi visszapillantás, sem pedig a mai nemzetközi,
ill. hazai összehasonlítás alapján) nem szolgál
kedvezô tényekkel. A pozsonyi Academia Istropolitana (1465-1471)
és a Nagyszombati Egyetem (1635-1777) mára ugyanúgy
a történelmi múlté, mint az 1918-ban megalakult
Csehszlovákia által azonnal megszüntetett selmecbányai
Bányászati és Erdészeti Fôiskola (1770),
a kassai Királyi Jogakadémia (1778), az eperjesi Evangélikus
Jogakadémia (1815), a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem
(1912), valamint a pozsonyi (1714), a nyitrai (1715), a besztercebányai
(1807) ... hittudományi fôiskolák.
Az 1937-38-as tanévben, amikor a mai Szlovákiában
az állami és a közalkalmazottak kiutasítása,
ill. menekülésszerű áttelepülése után
a magyarság létszáma 592 ezerre, Szlovákia
akkori lakosságának 20%-ára csökkent, a 10 cseh
és 1 szlovák egyetemen mindössze 880 magyar (az egyetemisták
3,14%-a) tanult. Értelmiségünk létszám-,
részarány-csökkenése a második világháborút
követô években nemzetrészünk megmaradása
végveszélyével fenyegetô szintre süllyedt.
1945-ben kollektív bűnösségünk1
okán megfosztottak „visszaszlovákosítással"2
újra elnyerhetô csehszlovák állampolgárságunktól,
a vagyonosabbak és az értelmiség egy részét
Magyarországra (68 ezer), ill. Csehországba (42 ezer) deportálták,3
9 ezren, többségükben értelmiségiek, önként
elhagyták szülôföldünket. Amikor 1948 októberében,
a hontalanság évei után visszanyertük állampolgárságunkat,
alig maradt Szlovákiában magyar pedagógus, jogász,
orvos, lelkész, alkotó értelmiségi. Az azóta
tartó társadalmi viszonyok, a kommunista hatalomátvétel
(1948) utáni hatékony politikai és nemzetiségi
kontraszelekció, s részben a szülôföldön
maradottak szociális összetétele, a felsôfokú
felvételi vizsga, ill. képzés nyelvének hiányos
ismerete máig sem tette lehetôvé értelmiségfogyatkozásunk
visszafordítását.
1951-ben a Comenius Egyetemen engedélyezték a magyar nyelv
és irodalom tanszéket, a szintén pozsonyi Pedagógiai
Fôiskolán és Felsôbb Pedagógiai Iskolán
magyar tagozat jött létre (1959-es megszűnésük
évétôl Nyitrán, a mai Konstantin Filozófus
Egyetem jogelôdjeként folytatódott a magyar pedagógusok
képzése)
1957-ig a statisztikai kimutatásokban hiába keresnénk
az egyetemi és fôiskolai hallgatók nemzetiségi
megoszlására utaló adatokat. Míg Csehország
(elsô sorban Prága és Brünn) egyetemein 1992-ig
évente (évfolyamonként) legfeljebb 100 magyar hallgató
tanult (a köztársaság kettéválása
óta ez a létszám 10-15-re csökkent), a lakossági
részarányt és a felsôfokú tanintézmények
magyar hallgatóinak részarányát (a kettô
közötti eltérést) a magyar nemzetiségű
hallgatók túlnyomó többségét képezô
szlovákiai egyetemek és egyetemi szintű fôiskolák
adatai alapján mutatjuk be:
Tanév
A magyar nemzetiség
részaránya Szlovákiában
A magyar nemzetiségű hallgatók
részaránya Szlovákia egyetemein
1957-58
10,3 %
4,3 %
1960-61
12,4 %
5,9 %
1969-70
12,2 %
3,7 %
1979-80
11,8 %
4,4 %
1993-94
10,8 %
4,6 %
1995-96
10,8 %
4,7 %
A fenti adatok ismeretében nem meglepetésszerű,
hogy a 18 évnél idôsebb szlovák nemzetiségűek
közül minden tizenkettedik, a szlovákiai magyarok közül
pedig csak minden huszonhetedik végzett egyetemet (egyetemi szintű
fôiskolát). Ennél az összehasonlításnál
figyelembe kell venni, hogy amíg a honi magyar átlag felét
sem éri el a szlováknak, addig nemzetközi összehasonlításban
a szlovákiai átlag (6%) is messze elmarad az európaitól
(pl. Ausztria 23%, Svédország 30% ...).
Az egyetemet végzett szlovákiai magyarok – egyéb
okokon kívül – azért sem alkothatják még
a felét sem a szlovák diplomásoknak, mert
– a magyar nemzetiségű középiskolások
részaránya a második világháborút
követô évektôl mindig alacsonyabb volt a szlovák
középiskolásokénál. 1993-ban pl. Szlovákia
lakosságának 85,7%-a vallotta magát szlovák,
10,8%-a magyar nemzetiségűnek, ám az érettségizôk
93%-a volt abban az évben szlovák és csak 5 %-a magyar
nemzetiségű;
– a felsôoktatási intézmények egyes szakaira
(bánya-, kohómérnök, erdész, geológus,
vegyipari, textilipari technológus, rendôr-, katonatiszt ...)
eleve alig jelentkezett magyar érettségizett, mert e szakok
végzôsei általában a nyelvhatáron túl
helyezkedhettek el, s ott leendô gyermekeik nem részesülhettek
anyanyelvű oktatásban;
– az 1989-90-es forradalomig egyes szakokon bizonyíthatóan
működött a politikain kívül nemzetiségi
kontraszelekció is: a jogtudományi karokon, a közgazdasági
fôiskola külkereskedelmi szakán, a szlovákiai
egyetemek történész szakán, az orvosi karokon
a felvételi vizsgák eredményeitôl függetlenül
elôre meghatározták a felvehetô magyar nemzetiségű
jelöltek számát;
– ellentétben pl. a romániai és a kárpátaljai
gyakorlattal, a magyar nyelv és irodalom szak kivételével
anyanyelven nem lehetett és nem lehet felvételi vizsgát
tenni, s érettségizettjeink mindegyikét családi
környezetén kívül szlovák nyelvismerete
sem késztette egyetemi továbbtanulásra.
Felsôfokú képzettségünk általános
lemaradásánál már csak az egyes karokon tapasztalható
hátrányos helyzetünk ölt veszélyesebb méreteket.
A közgazdaság-tudományi karokon 2,59%, a jogtudományi
karokon 2,84%, az elektrotechnikai karokon 2,87%, az orvosi karokon 4,51%,
az informatikai karon, ill. szakokon 5,53%, a pedagógiai karokon
5,36%, az építészetin 5,64%, a gyógyszerészetin
5,64%, az agrártudományin 5,70%, az állatorvosin 6,65%...
(a lakossági 10,8 százalékhoz viszonyítva legelônyösebb
az egyetemek természettudományi és bölcsészettudományi
karain kimutatható 9,87, ill. 9,38%) volt a magyar hallgatók
részaránya az 1995-96-os tanévben.
A Szlovákia egyetemein jelenleg tanuló mintegy 3500 magyar
nemzetiségű hallgató közül a romániai
30% egyharmada sem (9,4%) tanul részben vagy egészen anyanyelvén,
s a nyitrai egyetemen tapasztalható változások4
további visszaeséssel fenyegetnek. Sajnos ez nem csupán
az oktatás és a vizsgáztatás nyelvét,
hanem a valós szükségeknél alacsonyabb létszámú
hallgató felvételét5, továbbá
bizonyos szakok kihagyását is jelenti. A hatalom 1977. évi
adminisztratív intézkedései eredményeként
(1963-ban 192, 1964-ben 184, 1965-ben 150... 1981-ben csupán 20,
s az azt követô években 41, 27, 24, 28, 25... magyar
pedagógus nyert szakképesítést Nyitrán)
általános iskoláink tantestületeinek korösszetétele
alapján az ezredfordulóra szinte megszűnésre
ítéltetett a magyar nyelvű oktatás. Amíg
Szlovákia általános iskoláiban 40 éves
korhatárig a tanítók 67,8%-a sorolható, addig
ez a magyar iskolák esetében mindössze 19,8%, s amíg
az 51 év feletti korcsoportba tartozók szlovákiai
részaránya csupán 8,5%, a magyar iskolákban
ez 39,8%!
A közölt adatok súlya bizonyítja, nem a finnországi
példa, ahol a lakosság 6%-át kitevô 300 ezer
svédnek önálló egyeteme van, hanem a szükség
korparancsa fogalmaztatta meg 1990-ben azt a törvényjavaslatot,
melyet három (!) országgyűlési képviselônk
elôterjesztett a prágai és a pozsonyi parlament bizottságaiban.
A képviselôi törvényjavaslat (és nemkülönben
a javasolt tanszékek szakmai összetétele) lehetôvé
tette volna, hogy Komáromban létrejöjjön az önálló
magyar Jókai Mór Egyetem, ám azt a parlamenti bizottságok
elvetették.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége
mint önálló jogállású civil szervezet,
összefogva az önkormányzatokkal és középiskolákkal,
magyarországi tárgyalásai eredményeként
1992-ben levelezô tagozatos konzultációs központokat
hozott létre Komáromban, Dunaszerdahelyen és Kassán,
ahol 1996-ban összesen 110 tanító (a nyitrai állami
fôiskolán végzett magyar tanítók háromszorosa),
1995 és 96-ban összesen 55 óvodapedagógus nyert
szakképesítést a gyôri és a sárospataki
tanítóképzô, illetve a soproni pedagógiai
fôiskola végzettjeként. A kihelyezett tagozatok szervezési
teendôit elvégzendô, a szlovák parlament Tt 369/1990
sz. közigazgatási törvénye alapján Komáromban
1992-ben, Királyhelmecen 1993-ban Városi Egyetem alakult.
A nevezett önkormányzati oktatási intézmények
– hacsak a hatalom meg nem szünteti – a magyar nyelvű tanító-,
óvodapedagógus-, kertészmérnök-, közgazdaképzésen
kívül nemzetrészünk megmaradási stratégiája
részeként hozzájárul a felsôoktatásra
is minôsített, ill. abba bevonható szakemberek képzéséhez
is. S mivel az önálló magyar egyetem létrehozása
nem pártérdek, közösségünket nem osztja
meg az ideiglenes, szükségmegoldásként kezelt
városi egyetemek léte, ill. támogatása. A városi
egyetemek általános támogatása mellett társadalmi
és politikai összefogással hozzáfogtunk a legszükségesebb
szakok, a leendô önálló magyar felsôoktatási
intézmény szakmai és szociális infrastruktúrája
felméréséhez, ill. megállapításához.
E feladatnál csupán egy van, mi fontosabb: a másságot
toleráló szlovákiai politikai valóság
kimunkálása, melyet csak a honi magyar és szlovák
demokratikus erôi egyeztetésen alapuló összefogása
hozhat létre. Talán már 1998-ban.
1. számú melléklet
Áttekintés a Nyitrán végzett
magyar pedagógusok számáról
Ebbôl
Év
Mindösszesen
nappali tagozaton
levelezô tagozaton
Megjegyzés
összesen
1-5
6-9
összesen
1-5
6-9
1962
24
24
24
37
1959-1962
1963
192
155
37
118
37
11
26
1959-1963
1964
184
122
1
121
62
18
44
1965
150
89
19
70
61
9
52
1966
128
88
11
77
40
1
39
1967
115
81
8
73
34
2
32
1968
161
129
18
111
32
5
27
1969
146
109
22
87
37
4
33
1970
80
57
14
43
23
2
21
1971
72
58
10
48
14
4
10
1972
73
57
14
43
16
8
8
1973
91
86
36
50
5
1
4
1974
91
85
20
65
6
-
6
1975
97
81
20
61
8
-
8
1976
79
63
16
47
16
-
16
1977
88
69
21
48
19
8
11
1978
87
70
10
60
17
7
10
1979
87
65
15
50
22
5
17
1980
67
45
11
34
22
1
21
1981
20
11
9
2
9
-
9
1982
41
33
24
9
8
8
-
1983
27
27
27
-
-
-
-
1984
24
18
18
-
6
6
-
1985
28
21
21
-
7
7
-
az általános
1986
25
24
21
3
1
1
-
iskolák
1987
27
27
27
-
-
-
-
tagozata
1988
33
33
21
12
-
-
-
1985-tôl
1989
37
37
21
16
-
-
-
1-4,5-8. évf.
1990
37
37
17
20
-
-
-
1991
23
23
23
-
-
-
-
1992
52
38
14
-
-
-
-
1993
50
34
30
4
16
16
-
a szakos képzés
1994
90
70
43
27
20
20
-
5-12. évf.
1995
112
87
22
65
25
25
-
képesít 93-tól
Össz.
2638
2153
689
1364
563
169
394
Irodalom
1. Ceskoslovenská statistika. Praha 1934. 98. kötet.
2. Gyönyör József: Terhes örökség
(A magyarság létszámának és sorsának
alakulása Csehszlovákiában). Madách-Posonium,
Pozsony 1994.
3. Janics Kálmán: A kassai kormányprogram és
a magyarság „kollektív bűnössége".
Pannónia Könyvkiadó, Pozsony 1995.
4. Janics Kálmán: A hontalanság évei.
Hunnia Kiadó, Budapest 1989.
5. Mészáros István: A magyar nevelés-
és iskolatörténet kronológiája, 996-1996.
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1996.
6. Popély Gyula: Népfogyatkozás. Regio,
Budapest 1991.
7. Štatistická ročenka Slovenskej republiky 1995.
Veda, A Szlovák Tudományos Akadémia Kiadója,
Bratislava 1995.
8. Štatistická ročenka Slovenskej republiky 1996.
Veda, A Szlovák Tudományos Akadémia Kiadója,
Bratislava 1996.
9. Vadkerty Katalin: A deportálások (A szlovákiai
magyarok csehországi kényszerközmunkája 1945-1948
között). Kalligram Kiadó, Pozsony 1996.
10. Vadkerty Katalin: A reszlovakizáció. Kalligram
Kiadó, Pozsony 1993.
—————————————
Jegyzetek
1 Vö. Janics Kálmán: A kassai
kormányprogram és a magyarság „kollektív bűnössége".
Pannónia Könyvkiadó, Pozsony 1995.
2 Vö. Vadkerty Katalin: A
reszlovakizáció. Kalligram Kiadó, Pozsony 1993.
3 Vö. Vadkerty Katalin: A
deportálások (A szlovákiai magyarok csehországi
kényszerközmunkája 1945-1948 között). Kalligram
Kiadó, Pozsony 1996.
4 A magyar iskolák tanítóit
és tanárait képezô nyitrai Konstantin Filozófus
Egyetem statútuma nem tartalmazza a magyar tagozat létét,
6. pontja ugyan megengedi, hogy az „egyes tanszékek lehetôségeiktôl
függôen a kisebbség nyelvén is oktassanak".
Ám a felvételi és az államvizsga szlovák
nyelven történik. Ennek ellenére – a statútum
10. pontja alapján – az oklevelen fel kell tüntetni, hogy az
csak nemzetiségi iskolákra jelent szakképesítést.
Numerus clausus. Akárcsak Nemcok államtitkár körlevele
arról, hogy a szlovák nyelvet, a történelmet,
a földrajzot egyedül szlovák pedagógusok oktathatják
(a magyar iskolákban is).