A Szövetségi Képviselôk Tanácsa tagjainak belsô választását illetôen megállapítható, hogy sokan különbözô malomban ôrölnek. Számos, túlságosan is számos malomban. A felhozott politikai és gyakorlati, többnyire vélt ellenérveket mindössze egyetlen úton lehet ellensúlyozni. Ez a cselekvés útja. Olyan rendszer megalkotására és gyakorlati kivitelezésére van szükség, amely a közösségünk hagyományos sokszínûsége ellenére elsôsorban a kivitelezhetôséget tartja szem elôtt. A háttér és a feltételek boncolgatásán túlmenôen, éppen ennek szellemében vállalkoztam véleményem rögzítésére.

Önrendelkezésünk gyakorlása,
avagy a szavazástól a választásig

Az 1989 decemberében életre hívott Romániai Magyar Demokrata Szövetség számos vonatkozásban az egykori Román Kommunista Párt etnikai alapon szervezôdött hasonmása volt. Elôször, mivel életre hívói a közösségi önrendelkezésrôl keveset tudtak/tudhattak, másodszor, mert azokban a zavaros pillanatokban alig voltak olyan személyek, akik a kérdést másként, például az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat számonkérésével tudták volna feltenni, harmadszor, mivel érdekes módon az erdélyi magyar közösség politikai érdekképviseletét Bukarestben, a hagyományos keresztény értékrenden alapuló erdélyi szellemiség hatásától távol alakították meg. Ekkor, a gyorsan és nem egy esetben az elsônek érkezô elvén vagy más kompenzációs meggondolások alapján a kialakult politikai elit kiválasztása (megválogatása?) kismértékben vagy egyáltalán nem mûködött. Az 1990 májusában megtartott parlamenti választásokat kisebbségünk szempontjából az etnikai meggondolásból leadott fegyelmezett szavazás jellemezte. A magyarok elsôsorban nem a szimbólumokkal tele politikai program miatt ütötték a tulipánra a pecsétet. Az indoklást valahol az évtizedekig takaréklángon tartott identitástudat hirtelen kirobbanásában kell keresni. Az akkori magyar politikai elit viszonylag kevés idôt fordított az erdélyi magyar jövôkép kialakítására, nem beszélve arról, hogy a Szövetség struktúrái nem sokban különböztek a politikai pártokat jellemzô intézményrendszertôl. Mindez annak ellenére, hogy a polgár-Szövetség kapcsolat alapvetôen más volt, a közösség tagjai számára egyfajta erkölcsi és lelki kapaszkodót jelentett az RMDSZ tagkönyv, természetes kötelességet a tagdíj, azaz a szimbolikus közösségi önadó befizetése. Sajnos az összefogás és az együttgondolkodás alig néhány év alatt meggyengült. Ennek okát a közösség belsô politikai magatartásában kell keresni: a kommunista mámorból talán a politikai elitnél gyorsabban magához térô közösség egyre nagyobb és egyre hangosabb része igényelte, hogy ô maga válassza saját vezetôit. Ez képezte az 1989 decemberében felkínált közösségi esély érvényesítésének rákfenéjét, hiszen a politikai elit jó néhány évig nem volt hajlandó figyelembe venni a közösség ilyen jellegû igényeit. Hat évig, az 1996-os helyhatósági választásokig a szövetségi (közösségi?) választásokat az elsônek érkezô elve és a kiscsoportos érdekérvényesítés jellemezte. Ez vezetett többek között a szórványmagyarság közösségi öntudatának eróziójához (például Temes megyében a legdrámaibb a magyar közösség elfordulása az RMDSZ-tôl) és a tömbmagyarság megosztásához (az 1996-os helyhatósági választások székelyföldi eredményei nem kudarcról, hanem igazi bukásról árulkodnak). A politikai önrendelkezés szelének gyakorlati jeleit éppen ez utóbbi jelenség ellensúlyozásával kapcsolatosan fedezhetjük fel. A gyergyószentmiklósi RMDSZ volt az elsô, aki az elôválasztások során döntött arról, hogy ki legyen a polgármester-jelöltje. A titkos és állóurnás szavazáson gyôztes jelölt elsöprô fölénnyel nyert a választásokon. Választás után a helyi polgárok szavazni is elmentek. Sajnos az egyedi esetnek számító polgármesteri elôválasztások nem tudták ellensúlyozni az önkormányzati képviselôjelöltek kiscsoportos (ön)kiválasztását. Az önkormányzati képviselôválasztás Gyergyószentmiklóson is hatalmas bukás volt. Csíkszeredában hasonló volt a helyzet. A negyvenezer lakosú megyeszékhely, körülbelül 80%-os részarányú magyar közössége nevében alig több mint negyven személy állította össze az önkormányzati jelöltlistát és döntötte el az RMDSZ polgármester-jelöltjének kilétét. A kiscsoportos döntésben egy szavazattal alulmaradt, 1996-ig RMDSZ színekben tisztségben levô polgármester függetlenként gyôzött. Csak a történet teljesebbé tétele érdekében jegyzem meg, hogy az RMDSZ polgármester-jelöltje az elsô fordulóban mindössze a harmadik helyet szerezte meg. Számos példát lehetne még a jelenség alátámasztására felhozni. Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Tusnádfürdô, Homoródalmás, Csíkszentmihály, Gyergyócsomafalva vagy Csíkszentsimon példáit. Az RMDSZ általában alig vont le azonnali következtetéseket a kudarcból.

A helyi szintû belsô választások mint megoldás

A bukásért felelôs területi és helyi elnökök, mintha semmi sem történt volna, élvezték a megszerzett helyi és megyei önkormányzati képviselôséget vagy éppenséggel a következô parlamenti választások valamelyik biztos bejutó helye megszerzése érdekében szorgoskodtak, építették a lobbycsoportjaikat. Ezzel kapcsolatosan ismét a Székelyföld egyik városa lógott ki a sorból. Csíkszeredában a bukott RMDSZ belterjes önjelölése ellen polgári kezdeményezés indult, amelynek meghirdetett célja a szervezet közösségi jellegének visszaállítása volt. A kezdeményezôk több hetes elôkészítô munkát követôen, az akkori területi RMDSZ ellenkezésének dacára, a helyi szintû belsô választások révén megalakították az RMDSZ csíkszeredai szervezetét. Az általános, titkos és közvetlen mozgóurnás elôválasztáson a városi elnököt, a 24 körzeti elnököt és a városi küldöttek tanácsának további nyolc tagját választották meg. Mind a mai napig ez a közösségünk tízéves történetének egyetlen ilyen jellegû próbálkozása, és az a tény, hogy ez sikeres volt, bizonyítja az út járhatóságát. Ennek eredményeként ma egyetlen olyan RMDSZ-szervezet létezik, amelyet a közösség tagjai közül saját, közvetlenül kifejezett akaratával alakított. Csak halkan jegyzem meg, hogy mindez éppen 1996 augusztusában történt, abban a periódusban, amikor a politikai elitünk közhiedelme szerint az "emberek szabadságolnak". Ez is bizonyíték arra, hogy a belsô választások elodázása kizárólag a politikai eliten múlt, nem ennek kivitelezhetetlenségén vagy az egészséges közösségi támogatás hiányán. Sôt, néhány éve a közösség ilyen irányú igénye - értékelésem szerint - jóval meghaladja a politikai elit ezzel kapcsolatos törekvéseit.

A zárt RMDSZ-tôl a nyitott eremdéeszig

A nyitás jegyében történô elmozdulás nem állt meg 1996 augusztusával. A folyamat, néhány hét múlva, a parlamenti elôválasztásokkal folytatódott. Ekkor a Csíkszeredában a helyi szintû belsô választásokon már bevált módszert az RMDSZ Hargita megyei parlamenti listáinak kialakításánál alkalmazták. A választás, majd szavazás mechanizmusa tehát a parlamenti képviselet kijelölésére is kiterjedt. A területi szervezetek autonómiájának jegyében ugyan a három hagyományosnak számító régió: Csík, Gyergyó és Udvarhely külön-külön döntött az algoritmus és a politikai alku eredményeként ôket megilletô helyek várományosainak kilétérôl, az eljárás - egészében vizsgálva -, különösképpen az 1996-os novemberi választásokon Hargita megyében az RMDSZ-re leadott szavazatok tükrében, rendkívül eredményesnek mondható. Egyrészt azért, mert 1996-ban az RMDSZ parlamenti listái, a helyhatósági bukás dacára több szavazatot kaptak, mint négy évvel korábban, másrészt, ismét sikerült az összes mandátumot megszereznünk. Az önrendelkezés elvének gyakorlati alkalmazásával az RMDSZ Hargita megyében csekély öt hónap alatt jelentôs mértékben kiheverte példátlan kudarcát. Sajnos ez más megyében aligha sikerült. Természetesen ott nemhogy a helyi szintû belsô választások vagy az elôválasztások módszerét nem alkalmazták, hanem a kudarc miatt nagymértékben felelôs személyek mind a mai napig különbözô RMDSZ-tisztségeket töltenek be. A jelenlegi közösségi értékrend az 1990-ben útjára indított zárt RMDSZ-t elévültnek tekinti. Változtatni kell a Szövetségen, hiszen a hordószónoklatok szintjén az már megalakulása óta a "közösség szövetsége", a gyakorlatban azonban nagyon sok esetben a "szövetség közössége". A nyitásnak pedig egyetlen útja a közösséggel való szembesülés, a politikai önrendelkezés elvének ilyen irányú kiszélesítése. Ezzel kapcsolatos véleményemet röviden a következôképpen fogalmazom meg: a jövô eremdéesze vagy nyitott lesz, vagy nem lesz.

A belsô választások kézzelfogható közelben

A beavatottak számára a kérdés váratlanul, a Szövetségi Képviselôk Tanácsának 1996 tavaszán megtartott csíkszeredai ülésén került szabályozásra. Különösebb vita nélkül. S hogy ez a könnyedség közel négy év után még magyarázatra szorul, az nem lehet más, mint az, hogy a vonatkozó határozat elfogadása a jelenlevôk nagy többségének szemszögébôl mindössze a belsô választások kérdésének elméleti, papíron történô rendezése volt. Kis ifjúsági csapatunkat, a Magyar Ifjúsági Tanács SZKT frakcióját, amely naivan, mit sem sejtve, vitatkozott a kérdésrôl, éppen a tervezetet kidolgozó szakember, mondhatni a témagazda nyugtatta meg: "el lesz fogadva, amennyiben nem beszélünk a kivitelezés határidejérôl". A történtek teljes mértékben alátámasztották a meglátását. Utólag többen azt állították, hogy a szövetségi képviselôk java része felületesen ismerte a szövegtervezetet. A tény az, hogy több mint három évig a testület nem volt hajlandó foglalkozni a szabályzat gyakorlati alkalmazásának kérdésével. Az örökzöld téma pedig egyre fakult. Sem a marosvásárhelyi, sem a csíkszeredai Kongresszus nem foglakozott érdemben vele.

1999 kora nyara aztán ismét elômozdulást hozott. A Szövetségi Képviselôk Tanácsa a széles körû véleményfeltárás jegyében, a gyakorlati kivitelezés érdekében, bizottságot állított fel. Ez el is végezte a munkáját. Bár a következtetései és a javaslatai a kérdést addig elméleti síkon szemlélôket meglepte, ezzel a belsô választások kézzelfogható közelbe kerültek. A legnagyobb visszhangot az addig a priori elfogadott közvetlen választás elvének megkérdôjelezése képezte. A megkérdezettektôl érkezett visszajelzések alapján lehetséges alternatívaként a közvetett választás javaslata is megszületett. Egyelôre ugyancsak elvi lehetôségként.

A közvetett módszer

Köztudott, hogy a Szövetség történetében a közvetett választási módszer számos alkalommal kétes eredményekhez vezetett. De az is világos, hogy a területi szervezetek jelentôs hányada egyértelmûen kijelentette: a közvetlen választás nem kivitelezhetô. Legalábbis egyelôre nem. Ebben a helyzetben újabb mûhelymunka indult, az adott körülmények között a lehetô legtisztességesebb, de ugyanakkor a közösség akaratát a lehetô legnagyobb mértékben tükrözô közvetett választási módszer kidolgozása érdekében. Az események szerencsés egybeesésének is tulajdonítható a néhány hónap alatt kigondolt és a kivitelezhetôség jegyében csiszolt megoldás. A kiindulópontot a helyhatósági választások szolgáltatták. A Szövetségi Képviselôk Tanácsa ugyanis két helyhatósági választás után határozottan kimondta: az elôzô két választást megelôzô jelölési módszerek tarthatatlanok. Helyette a helyi magyar közösségek széles körû bevonásán alapuló elôválasztási rendszert fogadott el. Ez az 50% alatti magyar lakosságú településeken a közvetett, 50% fellett pedig a közvetlen elôválasztások módszerét tette kötelezôvé, ezzel tulajdonképpen megteremtve a közösségi önrendelkezés helyi szintû politikai rendszerét. Az elôválasztások szerint az RMDSZ polgármester, illetve helyi és megyei önkormányzati képviselô-jelöltjei a legnagyobb közösségi támogatással rendelkezô RMDSZ-tagok legyenek. A közösségi választást - a helyhatósági választási törvénynek megfelelôen - a helyhatósági választások követik, amelynek során a korábban választói minôségben fellépô lakos ezúttal szavazóként járul az urnákhoz. A tulipánra ütött pecsét eredményeképpen pedig a közösség legszélesebb körû támogatását élvezô jelöltek helyi szintû közméltósággá válnak. Ez a már létezô elképzelés. Ilyenformán a megválasztott RMDSZ-jelöltek tehát RMDSZ polgármesterekké, helyi és megyei önkormányzati képviselôkké válnak.

A helyi közösségek mindenkori képviseleti elve kimondja, hogy a helyhatóság megválasztott közméltóságai hivatottak arra, hogy képviseljék a közösséget és ennek nevében döntéseket hozzanak. Ezt az elvet a magyar közösség szintjére kivetítve az következik, hogy az RMDSZ listán jelölt és megválasztott helyi szintû közméltóságok hivatottak képviselni a helyi közösség véleményét és döntéseket hozni ennek nevében. Az ellenben, hogy a Szövetségi Képviselôk Tanácsának megválasztása a helyi közösségek hivatalos képviseletét megilleti-e vagy sem, elsôsorban politikai döntés tárgyát képezi. Érveket mellette és ellene is szép számban fel lehet sorakoztatni. A tény az, hogy addig, ameddig a Szövetségi Képviselôk Tanácsa jogi szempontból nem több, mint egy nemkormányzati szerv idôszakos döntéshozó testülete, megfelelô támogatás mellett ez a megoldás minden további nélkül alkalmazható. Egyrészt, mert az elôválasztásokon, egy réteg kivételével, mindenki indulhat, másrészt, mivel már ebben a pillanatban ismert lehet az RMDSZ azon szándéka, hogy a színeiben tisztséget szerzett helyi szintû közméltóságok az illetô területi szervezet szövetségi képviselôinek megválasztásában részt vegyenek.

A rendszer hátrányai

A hagyományos athéni demokrácia eszközei nem alkalmazhatóak nemzeti közösségünk esetében, hiszen nincs akkora agóránk, ahová közösségünk minden érdeklôdô tagja eljöhetne véleményt nyilvánítani, mások véleményét megismerni, a döntésekben közvetlen módon részt venni. Az elméleti síkon tökéletesnek tûnô módszer kivitelezhetetlen. A helyi közméltóságokra alapozott rendszer természetesen hiányosságokat hordoz magában.

A legnagyobb hiányossága, és erre érdekes módon még senki sem hívta a figyelmet, az, hogy helyi szintû közméltóság csak olyan román állampolgár lehet, aki a megválasztása pillanatában betöltötte a 23. életévét. Ezzel a közvetett választások esetében nem lehetnek küldöttek azok az RMDSZ-tagok, akik az említett életkornál fiatalabbak. Ily módon tehát a módszer egy jelentôs réteg kizárásához vezet.

A következô, nem kevésbé jelentôs hiányosság, a helyhatósági közösségi képviselet aránytalanságából adódik. A Képviselôház illetékes szakbizottságának asztalán található helyi közigazgatási törvénytervezet a helyi képviseleti arányokat az 1. táblázatba foglalt módon állapítja meg.

1. táblázat. A helyi önkormányzati képviselôk száma a települések nagyságának függvényében

Amint ez a táblázatban feltüntetett adatokból kiderül, az önkormányzati képviselôk számának és a lakosság nagyságának függvénye nem lineáris. A helyi közméltóságokra épített közvetett módszer a kistelepüléseken élô közösségek képviseletét nagyítja fel a nagytelepülések, városok, megyei jogú városok közösségei rovására. Egy 2100 fôs, teljesen magyar lakosságú kisközség ideális esetben ugyanúgy 11 RMDSZ színekben megválasztott önkormányzati képviselôvel rendelkezhet, mint egy alig többségû (52%-os magyar lakosságú) nagyváros.

A harmadik hiányosság a választási küszöb miatt adódik. A helyhatósági választásokról szóló törvény 1998-ban szép csendben elfogadott módosítása ugyanis küszöbként egy teljes mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámot vezet be. Ez az 1. táblázatban feltüntetett településenkénti önkormányzati képviselôk számából kiindulva, a 2. táblázatba feltüntetett viszonylagos küszöbökhöz vezet.

Amint az a 2. táblázatból is kitûnik, a helyi közméltóságokra épített közvetett módszer kizárja a helyi szinten szórványban élô közösségek véleményének képviseletét, beleértve a Kárpátokon kívüli megyéket, többek között a Bákó és Neamt megyékbe szakadt csángóságét is. Ezzel kapcsolatosan fontosnak tartom érinteni a nagyvárosokban élô jelentôs lélekszámú magyar közösségek esetét. Például, egy 80 000 fôs város 3500 lélekszámú magyar közösségének véleménye képviselet nélkül maradhat, miközben egy 2100 fôs, teljességében magyar kisközség véleményét 11 önkormányzati képviselô tolmácsolhatja.

A hiányosságok kiküszöbölése

Bármennyire is meglepô az arányos képviselet elve, a rendszer csiszolásával viszonylag könnyen szavatolható. A viszonyítási alapot a helyhatósági választásokon az RMDSZ helyi, illetve megyei listájára leadott szavazatok átlaga képezi. Ennek megfelelôen, egy adott település (község vagy város) küldötteinek számát az illetô településen a helyhatósági választásokon az RMDSZ helyi, illetve megyei listájára leadott szavazatok átlagával arányosan kell megállapítani. Ez matematikai formában a következôképpen néz ki:

ahol:

HL_i - az i településen az RMDSZ helyi önkormányzati listájára leadott szavazatok száma

ML_i - az i településen az RMDSZ megyei önkormányzati listájára leadott szavazatok száma

SUM (HL) - az illetô területi szervezetben az RMDSZ helyi önkormányzati listájára leadott szavazatok száma

ML - az illetô területi szervezetben az RMDSZ megyei önkormányzati listájára leadott szavazatok száma.

Az arányosság biztosítását követôen már csak azt kell megállapítani, hogy hány küldöttmandátumot kell elosztani. Az elosztásra kerülô mandátumok száma egyenlô az illetô területen RMDSZ listán megválasztott helyi önkormányzati képviselôk számával. Ez tehát az eredeti rendszer egyik stabil pontja. Ennek megfelelôen, az egy településre jutó küldöttek száma a következô képlettel állapítható meg:

SUM(HÖK_i) - az illetô területi szervezethez tartozó településeken megszerzett helyi önkormányzati képviselô mandátumok száma.

A helyi szinten szórványban élô közösségek képviseletének biztosítása érdekében, azon települések, amelyeken az RMDSZ listát indított és ezek nem részesülnek az ismertetett képletek alapján legkevesebb egy küldöttel, hivatalból egy küldöttet jelölhetnek.

A mandátumok

A mandátumok leosztása a Szövetségi Képviselôk Tanácsa által korábban elfogadott elv értelmében a területi szervezetek között történik, a belsô választásokat megelôzô parlamenti választásokon az illetô területen az RMDSZ képviselôházi listájára leadott szavazatok arányában. A mandátumok száma egyébként politikai döntés tárgyát képezi, amelynél ajánlott figyelembe venni a hatékonyság elvét. A testület mûködésének ugyanis óhatatlanul költségvonzatai vannak, nem beszélve a döntôképesség szem elôtt tartásáról. Ezen túlmenôen, a kis lélekszámú magyar közösségek számára (Csángó kerület, Krassó-Szörény, Történelmi Máramaros) hivatalból egy-egy helyet szükséges biztosítani. A Kárpátokon kívüli területi szervezetek (Galac, Prahova, Konstanca stb.) összességének is egy hivatali hely jutna.

A többségi értékrend és a sokszínûség,
avagy egyéni jelöltek versus platformjelöltek

A belsô választások eszközeként éppen a romániai magyar politikai elit sokszínûsége közösségi támogatásának fokmérôje. Ilyenformán a gyakorlati kivitelezhetôsége bizonyos mértékben ennek hiányával magyarázható. A néhány éve "belsô pluralizmusként" meghirdetett szándék a gyakorlatban még mindig gyerekcipôben jár. Bár formálisan léteznek a Szövetségen belül platformok, egyelôre a politikai elitünk többsége "egyéni jelölt", azaz "platformfüggetlen". Az 1996-ban elfogadott elvi mandátumelosztás, azaz a legkevesebb 2/3 egyéni jelölt és legtöbb 1/3 platformjelölt, a sokszínûsödés kényszerpályáját szándékozta megteremteni. Más megközelítésben azonban, a platformok jelöltjei által megszerezhetô mandátumok esetében, ez számomra felsô határt jelent, azaz egy platform rendkívül jelentôs támogatással sem szerezheti meg a szövetségi képviselômandátumok többségét. Ez a mesterségesen és talán mesterkélten megállapított korlát természetes sokszínûség esetében inkább mozgástér-korlátozást, mint szavatolt mozgásteret jelent a platformok számára. Ezen tény dacára, az az erôteljes nyomás, amelyet a platformok az állapot bebetonozása érdekében kifejtettek, alátámasztja a kényszer-sokszínûsödés folyamatának vélelmét. Egyébként azt a józan javaslatot támogatták volna, hogy a platformjelöltek az egyéni jelöltekkel azonos listán induljanak, hiszen ily módon, legalábbis elméletileg, fennállt az összes mandátumot megszerezésének lehetôsége.

A ifjúság képviselete avagy a politikai utánpótlás szavatolása

Az ifjúság RMDSZ-en belüli képviseletének gyökere visszanyúl 1990-re és ez a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége akkori vezetôinek köszönhetô. Ez késôbb a megalakított Szövetségi Képviselôk Tanácsa összlétszámának 15%-át jelentette. A belsô választások 1996-ban elfogadott szabályozója az ifjúságnak korporatív alapon juttatott helyek megszû-
nését vonta maga után. Ez mindaddig, amíg a szóban forgó szabályozó csak egy darab papír maradt, nem is képezett különösebb gondot. Most azonban, amikor a belsô választások kérdése valóban kézzelfogható közelségbe került, a Szövetségi Képviselôk Tanácsában jelenleg 21 szövetségi képviselôvel rendelkezô Magyar Ifjúsági Tanács frakció megfogalmazta azon elvárását, hogy a politikai utánpótlás továbbra is helyet kapjon a Tanácsban. A gond azonban azzal kapcsolatosan merült fel, hogy milyen módon lehet úgy alakítani a körvonalazódó rendszert, hogy az ifjúsági mozgalom képviselôi szövetségi képviselôkké válhassanak. Két megoldás merült fel. Az egyik, hogy területi szervezetenként legyen egy ifjúsági mandátum, azaz az egyéni és a platformlisták mellett egy harmadik lista beiktatása, a másik egy országos ifjúsági lista állítását javasolta. Noha az ifjúsági szféra többsége ez utóbbi javaslatot támogatta, egyelôre nem sikerült ezzel kapcsolatosan egy gyakorlatilag is kivitelezhetô konkrét megoldást találni. A politikai utánpótlás szavatolásával kapcsolatos konszenzuson túlmenôen, a kérdés egyelôre nyitott maradt. Azt is mondhatnám, hogy ez az új rendszer legkényesebb pontja.

A korrigált közvetett módszer

A látszólag hosszasra sikerült ismertetést követôen azt hiszem összeállt a javasolt rendszerrel kapcsolatos összkép. Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy a jelen közvetett módszer nem kívánja helyettesíteni a Hargita megyében helyi vagy területi szinten számos alkalommal sikerrel alkalmazott közvetett módszert. Sôt meggyôzôdésem, hogy a jövô egyetlen útja a közvetlen út. Azonban ezt akkor kell egységesen és általánosan alkalmazni, amikor a romániai magyar önkormányzat törvény által szavatolt legfelsôbb döntéshozó testületét választjuk meg, amelynek természetesen törvény által szavatolt jogkörei és eszközei lesznek majd.

Addig azonban, úgy gondolom, hogy az ecsetelt közvetett módszer nagymértékben megfelel a Szövetségi Képviselôk Tanácsa közösségi választáson alapuló megújításának és jelentôs elôrelépést jelent a közösségi önszervezôdésünk terén. Azt is tudom, hogy a rendszereket emberek alkalmazzák. Rajtuk, az ôk hozzáállásán, jóhiszemûségén és nem utolsósorban tisztességén múlik, hogy az elméletileg jónak tûnô elképzelés milyen is lesz a gyakorlatban. Bízom benne, hogy a romániai magyar politikai elit megérett erre a lépésre. Bízom benne, hogy nem délibábokat kergetünk, hanem a közösségként való megmaradásunkat, a közösségi megerôsödésünket célzó jövônket építjük.