Birtalan Ákos és Toró T. Tibor belsô választásokkal kapcsolatos vitaindítója¹ arra sarkallt, hogy néhány gondolatban megfogalmazzam, milyen dilemmák és perspektívák állnak a felvidéki magyarság elôtt egy ilyen típusú probléma fölvetése nyomán.

Amennyiben a határon túli magyar közösségek közül a felvidéki magyar közösség is úgy dönt, hogy belsô választásokkal kívánja létrehozni a Felvidéki Magyar Tanácsot,² három alapvetô, egymással összefüggô kérdést kell megválaszolni:

1. A választók névjegyzékének összeállítása

Felvidéken a választói névjegyzék összeállítása tûnik a legegyszerûbb problémának, hiszen a belügyi hatóságok által kiadott dokumentumokban feltüntetik a szlovák állampolgársággal rendelkezô lakosok nemzeti hovatartozását. Emellett 1991-ben tartottak itt utoljára népszámlálást, amikor is a népszámlálás során 5 274 335 lakosból 567 296 vallotta magát magyarnak, amely az összlakosság 10,76%-a.³ Ez természetesen nem jelenti azt, hogy csak ennyi magyar található a mai Szlovákiában. Egyes becslések szerint a magyar anyanyelvûek száma meghaladja a 700 000 fôt, azaz a 13%-ot. Tehát az elsô látásra egyszerûnek tûnô kérdésre több lehetséges válasz adható.

Mindazonáltal az elsô országos belsô választásokon kiindulópont lehet az 1991-es népszámlálás eredménye. Emellett meg lehet keresni azokat a "rejtôzködô" magyarokat, akiket elsô körben viszonylag egyszerûen a felekezetek nyilvántartásaiban lehetne utolérni. Ha marad idô és energia, a második körben jóval nehezebb feladat keretében a nagyvárosokban (Pozsony és Kassa), illetve a mára csaknem tisztán szlovák területeken élôket lehet egyenként megkeresni, felkínálva nekik, hogy ha nyíltan vállalják magyarságukat, azaz a Szlovák Belügyminisztériumban átiratkoznak magyarnak, esetleg fiaikat magyar iskolába adják vagy ôket íratják át magyarnak stb., ôk is részt vehetnek a megtartandó belsô választásokon. Hiszen a Felvidéki Magyar Tanács legitimitását nem az adná, ha 567 ezer helyett 700 vagy 800 ezren választanák meg, hanem az, ha ez a választói bázis bizonyíthatóan magyarnak vallaná magát. (A parlamenti választások titkossága miatt ugyanis indirekt módon lehet bizonyítani a magyar választók szavazatait. Minden ellenkezô esetben adut adnánk a szlovák többség kezébe, akik ezt Szlovákia elleni nyílt támadásként interpretálnák.) Természetesen ehhez olyan elônyöket kell számukra fölmutatni, amely vonzóvá teszi magyarságuk vállalását. Ilyen nagyon fontos - ha nem döntô - érv lehet az a tény, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) 1998-ban kormánytényezôvé vált. Azóta az élet minden területén szakemberhiánnyal küzd, kezdve a jogászoktól a közgazdászokon, különbözô kutatókon, környezetvédelmi szakembereken, mérnökökön stb. keresztül egészen a közigazgatási szakemberekig. Ez pedig nem csak a magyarok által többségben lakott dél-szlovákiai területekre, hanem az ország egészére vonatkozik. Szakemberhiány volt az oka (természetesen a politikai tehetetlenség mellett) annak, hogy az MKP nem volt képes a közigazgatásban is kihasználni választási eredményeit.⁴

A választójogi névjegyzék összeállítása tehát Felvidéken nem ütközne nagyobb akadályokba. Természetesen a hiteles adatbázis összeállítása idôbe telne, hiszen a legutóbbi népszámlálás után a rendszerváltás nyomán többen írathatták vissza magyarnak magukat, akik az elôzô rendszerben a hátrányos megközelítés miatt nem merték vállalni magyarságukat. Az MKP az egyházakkal és társadalmi szervezetekkel karöltve ezt a feladatot viszonylag könnyen meg tudná oldani.

2. A választási módszerrel és a Magyar Nemzeti Tanácsba
beválasztott személyekkel kapcsolatban megfogalmazódó
dilemmák

A második problémakör már jóval bonyolultabb. Egy ilyen választás alkalmával nem csak politikusokat választanának meg az emberek a létrehozandó Felvidéki Magyar Tanácsba (FMT), ellentétben a parlamenti választásokkal, hanem egyházi képviselôket (a római katolikus, a református és az evangélikus, esetleg a görög katolikus egyházból), valamint különbözô civil szervezetek képviselôit is (Csemadok, SZMPSZ,⁵ Cserkészszövetség, Magyar Ifjúsági Közösség stb.).

Itt jutottunk el az erre a kérdéskörre vonatkozó legnagyobb polémiához: milyen módon alakuljon meg a felvidéki magyarság belsô parlamentje? Három alapvetô lehetôség mutatkozik célravezetônek a maga elônyeivel és hátrányaival:

Az elsô esetben egy parlamenti típusú képviseleti szerv jönne létre, amely méltó helyévé válhatna a magyar közösség politikai csatározásainak, de amely többségi (esetleg kétharmados) szavazásával olyan döntéseket hozna, amelyeket azután pl. a magyar politikai pártnak képviselnie kellene az ország ügyeiben való részvételkor. Ebben az esetben valószínûsíthetô, hogy a Magyar Koalíció Pártja jelöltjeibôl kerülne ki a magyar miniparlamentbe jelöltek és abba megválasztottak többsége.

Nyilván ez a választás érzékenyen érintené az 1998-ban három, illetve négy párt egyesülésébôl létrejött Magyar Koalíció Pártját.⁶ Az egyesült magyar párt ugyanis jelenleg a magyarság választott, legitim képviseletének tekinthetô, hiszen parlamenti képviselôit az országos képviselôi választások alkalmával választották meg. Azonban a jelenlegi parlamenti képviselôk személye a pártok egyesüléskori politikai alkujának eredménye.⁷

Egy, a magyar választópolgárok körében végzett közvélemény-kutatás alapján a választási listák listavezetô helyét minden esetben az Együttélés Politikai Mozgalom politikusa kellett volna kapja.

1. táblázat⁸⁹

A politikai alkuk eredményeként kerülhetett elônyösebb, illetve hátrányosabb helyzetbe a Magyar Polgári Párt (MPP), ill. a Magyar Néppárt (MNP), amely pártok, ha önállóan indulnak a választásokon, semmilyen esélyük nem lett volna a parlamentbe kerülésre. Ezzel szemben azonban az MPP túlképviselt lett az 1998-as választási listán, míg az MNP egyetlen képviselôi helyet sem kapott a biztos befutónak számító elsô 16 helybôl.¹⁰

Nem csak a képviselôjelölt listák dilemmája válna föloldhatóvá, de a más pártot választóké is. Ugyanis az MKP szavazataiból - eltekintve azon jobboldali szavazók által leadottakat, akiket az ügyes propaganda a Szlovák Demokratikus Koalíció mára már megszûnô pártja felé sodort -, hiányoznak a baloldali érzelmû szavazók által leadott szavazatok, amelyeket a Demokratikus Baloldal Pártja és a Polgári Egyetértés Pártja kapott.¹¹

Ez a megoldás föloldhatná az említett szavazatveszteség problémáját, hiszen egy megalakuló belsô parlamentben várhatóan az összes politikai irányzat megfelelô személyekkel fémjelzett súlyának megfelelôen foglalna helyet, így biztosítva nyíltan is az MKP megalakulásából származó magyar politikai pluralizmus hiányát.

Ennek létrehozása segíthetné a felvidéki magyarság politikai, gazdasági, oktatási, kulturális és egyéb problémáinak megvitatását, illetve irányelvek vagy akár konkrét döntések meghozatalát egy olyan intézmény keretén belül, amely befelé természetesen megengedi, sôt támogatja a véleménykülönbségek megvitatását, de kifelé a megfelelô konszenzusos döntés meghozatala után egységesen képes a magyarság érdekeit megvédeni.

Az MKP mint politikai párt nyilvánvalóan valamelyest szintén átalakulna, hiszen az egységes magyar párt a miniparlament "kormányaként" mûködhetne, megjelenítve a teljes felvidéki magyarságot és megvalósítva a Felvidéki Magyar Tanács által hozott döntéseket Szlovákia politikai életében.

Második lehetôségként elképzelhetô, hogy az erdélyi Szövetségi Képviselôk Tanácsa (SZKT) mintájára a különbözô társadalmi és politikai szervezetek meghatározott számú delegátusából alakulna meg az FMT. Ez a lehetôség természetesen föloldhatná azokat a problémákat, amelyek az elôzô variáció nyomán alakulnának ki, azaz kit és hogyan jelöljenek a miniparlamentbe, hogyan viszonyuljon a szlovák kormányban is részt vállaló párt az FMT határozataihoz, amennyiben az ellentétes, vagy nehezen összeegyeztethetô a kormánykoalíció többi pártjának állásfoglalásával stb.

Persze ennek a variációnak az erdélyi példa alapján nyilvánvaló hátránya, hogy a majdan megalakuló Tanácsban ugyanúgy elôbb vagy utóbb a nézetkülönbségek mentén frakciók alakulhatnak ki, mint az SZKT-ben. Ebben az esetben azonban ez nem közvetlen választói akarat eredménye volna és nem is a magyar közösség által ellenôrizhetô úton jönne létre, hanem az egyes politikai vagy más körök kiszorítósdia nyomán. Valószínûleg azonban oda vezetne, mint Erdélyben, ahol az SZKT mára majdnem súlytalan szervezetté vált.¹²

Óriási eséllyel pályáznának csemadokos képviselôk is, hiszen máig a Felvidéken a Csemadok képes a legnagyobb erôt megmozgatni.¹³ Tagsága a legnagyobb és az elmúlt ötven év kultúrába csomagolt politikai harcaiban jól megedzôdött tagsággal rendelkezik. Természetesen a Csemadok képviselôi ott ülnek a Magyar Koalíció Pártjában is, azonban még önálló szervezetként is helyet kellene kapjon egy ilyen testületben.

A megközelítôleg 1000 taggal rendelkezô középiskolai és a fôiskolai ifjúságot képviselô Magyar Ifjúsági Közösség (MIK), vagy az eredetileg egyetemista klubokat összefogó, mára tevékenységét jóval több fiatal felé kiterjesztô Diákhálózat (DH) képviselôinek azonban már nem biztos, hogy elegendô szavazat állna a rendelkezésére a magyar miniparlamentbe való bejutáshoz, elsôsorban a választói korhatár miatt.¹⁴

Ugyanígy a Cserkészszövetség, a kulturális társulások és különbözô polgári társulások, szervezetek valószínûleg csak abban az esetben kerülnének be a képviseleti gyûlésbe, ha delegálhatnának képviselôket.

Ez a vegyes választási rendszer azonban nagymértékben a jelenlegi viszonyokat konzerválná és a második megoldáshoz hasonlóan problémát jelentene az egyenes választással és a delegálással megválasztottak legitimációs különbsége. Ezt persze föloldhatná, ha különbözô státussal rendelkeznének a megválasztott és a delegált képviselôk. A delegálással bekerült képviselôk valamilyen szószóló (ombudsman) típusú jogkörrel vehetnének részt a miniparlament tanácskozásain, javaslat elôterjesztési és tanácskozásai joggal, valamint minden ôket döntô mértékben érintô kérdésrôl valamilyen fokú vétójogot is kaphatnának.

3. A választások lebonyolítása

Természetesen technikailag nem könnyû egy ilyen választást lebonyolítani, de például a mai napig majd 100 000 taggal rendelkezô Csemadok a Magyar Koalíció Pártja aktivistáival és helyi, illetve regionális irodáival, kulturális intézményeivel, valamint a majd minden faluban templommal rendelkezô egyházak papjainak és templomszolgáinak segítségével megfelelô számban tudná biztosítani mind a választó helységeket, mind a választási bizottságokban helyet foglaló számláló biztosokat.

---------------------------------------