A romániai magyarság fennmaradásáért évszázadok óta vívott harcában megedzôdött, mert a tatár, török, sváb, szász, osztrák, román, orosz mind erôteret kerestek maguknak az erdélyi "zordon Kárpátok hegy-völgyét járva". Úgy tûnik, hogy a történelmi rendek kezében lévô kézitusa eszközével védelmezett megmaradás biztonságosabb volt az itt letelepedetteknek e magukénak hitt világban, mint késôbb a diplomáciai trükkökkel, békedöntésekkel, területek hatalmi összeolvasztásával és osztogatásával teli huszadik század is, amely az ezredfordulóra már majdnem mitizált, gyanúsan jó, nyugati demokrácia zubbonyát tálcán kínálja a "jobbulásunkra". Ez az út kötelezô, még ha a szó illetlen is a szabadság zászlaját magasan lengetô demokrácia fogalomrendszeréhez. Egy demokráciától, a népitôl az idô nagy áldozatokkal járó kavalkádjai megszabadítottak, de a nyugatitól nincs "menekvés". Ezt a nagy súlyú, mindenki számára kihívást jelentô és mindent be- és átfogó demokráciát mi is elkezdtük, kezdetben feszenés hûhóval és sok gáncsolással, építeni. Majd lagymatag ütemû nagykoalíciósan együtt kezdtük alakítgatni a kánaáni ígéretekkel teli Európába süllyesztô demokráciát. Mindemellett - ugyebár a romániai magyarságnak sose volt könnyû - még a vállára kellett vennie egy másik demokrácia építését is, a testhezálló, belsô (intim) demokráciát is. Hát nem boldogok (?) az erdélyi magyarok, hisz egyszerre két demokráciájuk is van: egyik a nagy, az országos, az európai, és a másik a saját, a belsô. A baj csak ott kezdôdik, hogy egy demokrácia építése is nagy teher lehet, hát kettô egyszerre.

Lehet, szabad azt mondani, hogy csôdös az RMDSZ politizálása az önrendelkezés és belsô demokrácia megvalósításában? Szépen kifejezve a sikertelenséget, nem csak a belsô választások örök huzavonája igazolja a képtelenségünket, hanem az is, hogy elmaradt a belsô demokrácia elôfeltételeinek a megteremtése: a pluralizáció, lakossági kataszter elkészítése, belsô demokráciára való nevelés, a platformok anyagi képességét növelô tényezôk támogatása, valamint effektív bekapcsolása a politizálásba és a magyarság közérdekû problémáinak megoldásába. A belsô választások kérdése olyan lett, mint a gyermek kedvenc játékszere, amit nem tesz tönkre: megunja, félreteszi, eszébe jut, elôveszi. A Kolozsvári Kiáltvány (1992. október) és a Brassói Kongresszus nagyon pontos leckét rótt az RMDSZ-re a belsô demokrácia tekintetében, de a folyamat iránya a romániai magyar közösség alakulásában ellentétes irányt mutat.

1. Ahhoz, hogy a szekér menjen - mindannyian tudjuk -, lovat kell fogni elébe, és nem fordítva, mert ahhoz, hogy a demokrácia szekere menjen, a pluralizmus lovát kellene befogni, ha a gazdának ilyen lova volna, és itt merül fel egyik nagy gondunk, a belsô választásokon évekig rágódva, hogy pluralizmusunk nincs. Addig csûrtük-csavartuk a mámorosan kedvenc "egység" hiedelmét, míg oázis nélküli puszta sziget maradtunk egy politikailag rétegzett országos és európai környezetben.

Nem újság és nem is a mi találmányunk az, hogy a demokrácia a pluralizáción alapuló társadalmak eszköze az emberi jogok és törekvések érvényesítésére. A mi jogaink és törekvéseink érvényesítésének útja és garanciája, nem kétséges - amit számtalanszor, kezdve Kós Károlytól a Kolozsvári Kiáltványig, nem gyôztünk elégszer önmagunk és más tudtára hozni -, csakis a belsô demokrácián alapuló önrendelkezésünk lehet.

Igaz, önrendelkezés tekintetében még csak vágyainkról álmodozhatunk, azonban az RMDSZ létrejöttétôl fogva, de különösen a Brassói Kongresszustól kezdôdôen, a belsô demokrácia alaptételeit, mint egyetlen lehetôséget, választotta mûködtetése eszközeként, mivel maga a demokrácia elválaszthatatlan a társadalom ideológiai tagoltságának a feltételeitôl, és fordítva, akkor feltehetô a jogos kérdés, hogy mi lesz veled RMDSZ, hová juthatsz romániai magyarság pluralizmus nélkül. Egyelôre, csakis a Szövetségünk, mint a magyarság egyedüli romániai érdekképviselete, lehet az eljövendô önrendelkezésen alapuló autonómiák belsô demokráciájának premisszája. Nem lehetünk semlegesek és felelôsségünk tudatában cselekvésképtelenek ebben a kérdésben, ma még akkor sem, ha minôségileg a platformosodás gyenge, a társadalmi rétegzôdés szimpatizálói elenyészô számúak. Ezért tekinthetô mulasztásnak, hogy a pluralizmusnak az erkölcsi és anyagi támogatása országos szinten, hatékonyan nem történt meg és a legtöbb, platformoktól kenyerét féltô, megyei szervezetek esetében teljesen hiányzik. Sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy a romániai magyar közösségben kisebbségben megvan még az a réteg, amelyik felismeri és próbál cselekedni is egy politikailag rétegzett magyar társadalom kialakításában. Itt elsôsorban arra a társadalmat formáló értelmiségre gondolunk, amelynek felelôsséget kell vállalnia abban, hogy hogyan menthetô át a magyarság napjainkban is, és hosszú távon, megmaradásában veszélyeztetett megpróbáltatásokon.

A közel kétmilliós romániai magyar közösség fejlôdési ütemének lelassulása a környezethez viszonyítva ebben a kérdésben is megmutatkozik, mivel az egész Közép-Európában már így vagy úgy végbement a pluralizáció, csupán az egysíkúan felfogott egység nevében szigetként maradt közösségünk felejtett el pluralizálódni. A közösségünk csakis pluralizált egységben valósíthatja meg önrendelkezését, önkormányzatát, belsô demokráciáját és juthat környezetéhez hasonló fejlôdési ütemhez. Az a magatartás, amely a romániai magyar közösség belsô demokráciájának kialakulását gátló, ha az RMDSZ valamely testülete, szervezete, vagy felelôs tisztségviselôje, nem vállalja fel kellô figyelemmel és felelôsségtudattal a pluralizálódás kérdését, elfogadhatatlan, hiszen e nélkül nincs semmiféle demokrácia, még "belsô" sem.

2. Nyilván egyetértünk azzal az elvvel, mint a demokrácia alapelveinek egyikével, hogy az önkormányzati modell feltételrendszerében a döntéshozó, végrehajtó, illetve az ellenôrzô szférákat el kell egymástól különíteni.

Birtalan Ákossal nem kell vitáznom, mivel egyet értek vele az összeférhetetlenség kérdésében, hiszen elemzése során eljutott az eddig ily módon fel sem vetett kérdéshez, a parlamenti képviselôk helyének pontos tisztázásához, az RMDSZ döntéshozásban való részvételüket illetôen. Félreérthetetlenül kimondta azt, amit ki kellett mondani, mégpedig azt, hogy a parlamenti frakció a Szövetség szempontjából igenis végrehajtó testület. Ez esetben is egy mélyen és "udvariasan" elhallgatott állapot érvényesült eddig, mert a suttogó politizálás tudatában volt annak, hogy ez is az alapelvtôl való eltérés példája, de a kérdés tisztázása fel sem merült, tehát elmaradt, azonban ehhez hasonlóan az összefonódás más számtalan esetekben is felmerül, hiszen a Szövetségben alig akad döntéshozó szerv végrehajtó tisztségek nélkül vagy fordítva.

Az RMDSZ szabályozási folyamata, és ebbôl következôen a demokratizmusa, kongresszusról kongresszusra az említett alapelveknek ellentmondóan rosszirányú folyamaton mentek és mennek át. Az alapszabályzatok elemzésébôl kitûnik, hogy újabb és újabb megfogalmazásában, de különösen a testületei személyi összetételének szabályozásában, mindinkább lehetôség teremtôdött e szférák összefolyására. Az 1993-as szabályozás félreérthetetlenül tartalmazza, hogy "... továbbá el kell különíteni, és jól körülhatárolni a döntéshozó, a végrehajtó, illetve az ellenôrzô szférákat" (kiemelés S. J.), már az 1999-es szabályozás szerint az elôbbibôl csak annyi maradt (alapjában véve az alapelvbôl semmi), hogy "... és meghatározza a döntéshozó, végrehajtó, illetve ellenôrzô testületek hatáskörét".

A Csíkszeredai Kongresszuson (1999), és az azt megelôzô elôkészítô idôszakban, egyik legvitatottabb kérdés a Szövetség Operatív Tanácsa összetételének és hatáskörének kialakítása volt. Nyilvánvaló, hogy a szavazógépezet (60-40%-os aránya), amely pontosan a kongresszus összetételét eldöntô összeférhetetlenség elvének sutba dobásával alakult ki, létrehozott egy olyan döntéshozó RMDSZ testületet, amelynek kilenc tagjából - elvi normák figyelembevétele esetén - egyedül a tiszteletbeli elnök az, aki nem tölt be végrehajtó szerepet. Talán ennek az elvnek a figyelmen kívül hagyásával magyarázható, hogy a tiszteletbeli elnöknek, amennyiben jelen van a SZOT gyûlésen, legtöbbször különvéleményt kell megfogalmaznia és közzétennie.

Az összeférhetetlenség kérdése ma már megoldhatatlanná vált a mostani stílusú politizálásban, mint a Szövetség belsô demokráciáját sértô állapot, és súlyos következményekkel jár a döntéshozás érdekközpontú irányba terelése. Az RMDSZ pártosodási folyamata is ettôl az elvtôl való eltérés következménye.

a) A belsô választások, és a pluralizmus feltételezi a belsô tagolódást az ideológiai tagolódás mentén, amelynek hordozói az RMDSZ-ben (a magyar közösségben) nyilván a platformok. A platformosodás vitája 1992-ben elindult, azonban a mai napig nem zárult le. A mai napig megtaláljuk az RMDSZ politizáló berkeiben a platformok ellenzôit. A politizáló réteg nagy része semmilyen platformnak sem tagja, nincs ideológiai hovatartozása, az SZKT tagjainak nagy része (több mint 75%-a), megyei elnökök, nóvum fórum, ifjúság, Partium, Széchenyi, Szórvány frakciók, de nem utolsósorban a függetlenek (19) nem tekinthetô valamilyen ideológia felvállalójának.

b) A platformok, az SZKT, s ezen belül a frakciók viszonya természetellenes. A frakciók érdekszférák mentén alakultak, mesterkélten kialakított csoportosulások, az önámítás határát súrolva, a "színes" RMDSZ-t próbálják kifele sugallni, erôszakosan helyettesítve az ideológiai tagolódást. Ez nem más, mint a demokrácia elveit helyettesítô kitalálmány.

c) A platformok és a megyei szervezetek viszonyában nem tapasztalható, hogy láthatóan jelen lennének a helyi szervezetek életében. Jelenlétük a belsô politizálásban addig kizárt, amíg a területi szervezetekben a platformosodás szükségességének általános elfogadtatása meg nem történik.

d) A platformok támogatottsága - hozzájárulás a költségeik fedezéséhez, technikai struktúrákhoz való egyenlô hozzáférés (termek, számítástechnikai eszközök, egyenlô félként való bekapcsolása az információs hálózatba, tér biztosítása a "Szövetségben" stb.) minden szövetségi forráshoz - az RMDSZ paternitásától mentesen, egyenlô felekként, a teljes kibontakozásuk lehetôségét kellene hogy biztosítsa.

e) A platformok bekapcsolódása a szervezésbe, a közügyek intézésébe, a döntéshozásba, szabályozásba, regisztrációba, választások és belsô választások közös szervezésébe az önbizalom és a hatékonyság növelését jelentheti minden fél számára.

f) A platformok vezetôinek részvétele, meghívottként vagy teljes tagként, az RMDSZ helyi és országos vezetô testületeinek munkálataiba szélesebb körû érdekeket képviselô döntéshozáshoz és végrehajtáshoz vezetne.

h) A közös akcióegység a pluralizmusra való nevelésben erkölcsi feladata kellene hogy legyen úgymond minden RMDSZ aktivistának, aki képes elfogadni a romániai magyar közösség demokratizálódásából fakadó pluralizációjának alapvetô szükségességét.

Ezek után úgy tûnik, hogy az RMDSZ még adós a romániai magyar közösség igazi "színessé" tétele ügyében.

Az SZKT, a romániai magyarság politikai rendszerének csúcstestületeként, mint az RMDSZ két kongresszus közötti legmagasabb döntéshozó szerve a belsô választások elsôrangú megcélzottja. Az SZKT hírneve, presztízse egyben az egész Szövetség hírnevét és presztízsét hordozza. Az a tény viszont jól ismert, hogy nem minden tagja tekintette fontosnak a maga részérôl a hírnévhez és presztízshez kapcsolódó felelôsség viselését. Bizonyíték erre a nagyszámú hiányzás - idônként a 3/5-ös jelenléti norma is magasnak bizonyult és izgalmakat keltett a quórum kérdésénél -, továbbá a távolmaradás a szakbizottságok munkálataitól, valamint a független tagsági minôség mögé bújva a frakciók munkálataitól, de nem utolsósorban járult ehhez a presztízsvesztéshez hozzá a testület szerepének, helyének, jelentôségének lekezelése.

Összetételét immár harmadízben, a Brassói Kongresszustól kezdôdôen, az Alapszabályzat átmeneti rendelkezése határozza meg, amelynek értelmében fôleg a reprezentativitás elve érvényesül különféle csoportérdekeket favorizálva vagy defavorizálva. Mûködésének és struktúrájának rendezô elve az "egység", amelynek hibás értelmezése egy korcs, valójában megtévesztô pluralizmus fenntartását eredményezte, gátolva az igazi pluralizmuson alapuló belsô demokráciához vezetô utat. A romániai magyar közösségnek, eltérôen a környezô világtól, nem sikerült a demokrácia (esetünkben a belsô demokrácia) alappillérének, a pluralizmusnak a kialakítása. A "színes" RMDSZ, vagy a reprezentatív képviseletbôl született mesterkélt "frakciós" SZKT, valójában csak a pluralizmus színlelése. A Szövetség becsontosodott, változásra képtelen ideiglenes döntéshozó testületet görget évek hosszú során maga elôtt. Mindez azért, mert az RMDSZ, mint a romániai magyarság egyedüli érdekképviseleti szervezete, nem vitte véghez a pluralizmus egészséges vitáját a közösség, másokhoz hasonló, politikastruktúrájának kiépítése érdekében, amely a romániai magyar közösség számára épp oly fontos, mint bármely más közösség számára Európában.

Az évekkel ezelôtt elkezdett, de nem mindig elvszerûen folytatott platformosodási vita ellenszenvet és nem szimpátiát váltott ki a közvéleményben, mert az RMDSZ nem vitte véghez a pluralizáció egészséges edukációs folyamatát sem. Kötelességével ellentétben maga az SZKT sem képes a pluralizálódás példamutatására, amennyiben a tíz frakciója közül csak négy mondhatja el, hogy valamely ideológia mentén alakult és mûködik, a 132 személybôl csupán nyolcan kerültek az SZKT-ba valamilyen pártplatform képviseletében. Sôt, a független minôséget kihasználva, nagyszámú SZKT tag még a 10 frakcióban megtestesülô színlelt pluralizmust sem érdemesítette a részvételre.

Természetesen önmagában nem oldódnak meg e szorító kérdéseink, éppen ezért javasoljuk, hogy az RMDSZ felelôs tisztségviselôi találják meg a módot és a fórumot, ahol a közeljövôben lebonyolítható lesz az "SZKT reformjának és a romániai magyarság pluralizmusának a vitája". Nyilvánvaló, ezektôl elválaszthatatlan a belsô választások, a belsô demokrácia és az autonómia kérdésének vitája is.

A mai RMDSZ-t egyesek láthatóan a pártosodás fele sodorják, sôt ennek az irányzatnak már nyílt hívei is vannak. A hatalomra vágyakozásból sarjadzó egypártpolitika nézetének sikere (még attól eltekintve is, hogy rossz emlékeket idéz) az örök kormánylesés prioritását tûzi zászlajára. Egy ilyen jövôkép viszont talonba helyezi az önrendelkezés kérdését, szükségtelenné teszi a pluralizációt, feleslegessé a belsô választásokat (alapjában véve a belsô demokráciát), és utóvégre az örökös hatalomra törekvés sokak tetszésére Trianon feledtetésének ragyogó útja.

Feleim! én félek, hogy ez a játék a demokráciával az önpusztítás verziója.