Ma már közhelynek számít, hogy egy ország, egy térség gazdagságát nem a természeti kincsek, hanem röviden szólva a szellemi tôke, azaz a jól képzett szakemberek mennyisége és minôsége szabja meg. Nem kétséges viszont, hogy ebben a felsôoktatásnak igen fontos, ha nem döntô szerep jut. A fejlett országokban éppen ezért a megfelelô korosztály igen nagy, egyes esetekben 50%-a vesz részt a felsôoktatásban, annak igen különbözô formáiban.

A fentiek szerint a román államnak és társadalomnak is az az érdeke, hogy minél nagyobb számú legyen az egyetemi és fôiskolai hallgatók száma. Mivel pedig a magyar anyanyelvûek számára minden kétséget kizáróan nehézséget jelent nem csak az, hogy román nyelven végezzék el felsôbb iskoláikat, de már a bejutás is (a felvételi vizsga román nyelven), a magyar nyelvû felsôoktatás Románia érdeke. Más oldalról ugyanez a magyar kisebbség joga is. Egy másfél-kétmilliós népességtôl aligha lehet elvitatni ezt a jogot. Hogy itt baj van, azt önmagában is mutatja a Tonk Sándor által idézett adat, hogy a romániai felsôoktatásban résztvevô magyarok aránya 3,95% (egyébként nem derül ki, hogy ez csak az egyetemi hallgatókra vagy általában a felsôoktatásban résztvevôkre vonatkozik).

Tonk Sándor adataiból az is világos, hogy a romániai társadalom elutasítja az önálló magyar egyetem gondolatát. Tény viszont, hogy Romániában több mint ötezer hallgató tanul magyar anyanyelven a különbözô egyetemeken és fôiskolákon, fôleg a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, de a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak 40%-a számára is magyar nyelvû az oktatás. Egyelôre a mûszaki és agrártudományi egyetemeken nincs magyar nyelvû képzés. A legközelebbi feladatnak az látszik, hogy a mûszaki és agrártudományokat is lehessen magyarul tanulni az állami egyetemeken, illetve fôiskolákon, továbbá, hogy a "magyar vonalnak" nevezett anyanyelven történô oktatás megfelelô jogi keretet kapjon, tagozattá formálódjon a román állami egyetemeken.

Teljesen igaz, hogy egy egyetem esetében nagyon fontos a "genius loci", a megfelelô campus. Azonban Erdély esetében véleményem szerint még sokkal fontosabb a "területi eloszlás". Mit értek ezen? Azt, hogy tegyük fel Kolozsváron és esetleg Marosvásárhelyen a felsôoktatás teljes spektruma megvalósul. Ez a partiumi, de különösen a székelyföldi diákok, illetve tanulni vágyók részére nem jelent igazi megoldást. Másrészt - és ezt is érdemes hangsúlyozni - nem csak a fiataloknak van szüksége egyetemre, fôiskolára, de ennek jelenléte a szóban forgó városra, a helyi társadalomra is nagy hatással van.

1. Sürgôsen fel kell mérni, hogy milyen szakokon, illetve képzési területeken a legnagyobb a hiány a magyar nyelven történô felsôoktatási palettán.

3. Végül meg kell vizsgálni, hogy hol, milyen szakterületeken, milyen mértékben állnak rendelkezésre, illetve biztosíthatók az egyetemi fôiskolai oktatás feltételei: oktatók, infrastruktúra.

Ki lehet mondani, hogy inkább kevesebb szakterületen, de csak ott szabad az egyetemi fôiskolai oktatást beindítani, ahol az egyetemi fôiskolai nívó mind az oktató személyzet, mind az infrastruktúra vonatkozásában ténylegesen biztosítható. Ha másként cselekszünk, valójában hátrányos helyzetbe hozzuk a beiratkozó magyar anyanyelvû diákokat.