Dr. Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnökének vitaindító tanulmányát olvasva az Erdélyi Magyar Magánegyetemrôl, hozzászólásomban az alábbi gondolatköröket szeretném érinteni.

A jelenlegi körülmények közepette nincs biztos kiindulási pont, szervezeti állapot, amibôl egyértelmû intézményépítési struktúrákat lehetne átvenni - a magánegyetemre kivetítve -, azaz amibôl eredményesen lehetne tanulni. Ebbôl következik, hogy szervezési és döntési hibák intézményalapítás során mindenképpen elôfordulhatnak. A létesítendô "universitas" mûködése attól is függ, hogy mennyire lehet kiépíteni a világtrendeket követô, az erdélyi körülményekre érvényes struktúrákat, mennyire racionális és gazdaságos ezek mûködtetése.

A magánegyetem keretében létrehozandó karok akkreditációs dokumentumainak elkészítése és az ideiglenes mûködési engedélyek megszerzése elengedhetetlen feltétele a magánegyetemi mûködésnek.

A Sapientia Alapítvány Kuratóriumának Nyilatkozata az Erdélyi Magyar Magánegyetemrôl röviden érinti a fôbb kérdésköröket. Az erdélyi történelmi egyházak vezetôi és a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elvei és értékviszonyulásai világosak, az alapértékek (I. fejezet) társadalmi-politikai hangvétele határozott (talán az utolsó bekezdést lehetett volna egyértelmûbbé tenni a támogatási rendszert illetôen). Ide kívánkozott volna a kellô távlatosság, mely legalább 15-20 évre elôrevetítette volna az Erdélyi Magyar Magánegyetem stratégiai elgondolásait, és a megvalósítási módozatokat. Enélkül fennáll a veszély, hogy újból sötétben tapogatózunk. Az intézményi cél (célhierarchia vagy minden egyes cél) világosan tûnjön ki, körültekintôen átgondolt és megvalósítható kitételeit a kimenet (akkreditáció) oldaláról is meg kellene közelíteni.

A Nyilatkozatban tételesen nem szerepel az, hogy a magánegyetem kire számít ebben az intézményépítô hatalmas munkában, kikkel óhajt dolgozni, milyen célok érdekében és kinek (célpopuláció), meddig, milyen körülmények között, és végül milyen a minôség-értelmezése.

Az egyetem szervezete c. fejezet elsô bekezdésébôl nem derül ki egyértelmûen, hogy mit értenek "több lábon álló, rugalmas és változatos formában és oktatási programok szerint" (ez munkatanácskozási szakmai zsargon lehet?) megfogalmazás alatt. Szerintem a "háttérintézmények és a létrehozandó infrastruktúra" felajánlása igen korai, mert még nincs megteremtve. A második bekezdésben igen korán megajánlja a Kuratórium az ún. "átjárhatóságot" és a "szakmai háttér" használatát "az állami román felsôoktatásban tanuló diákok és tanárok számára". A harmadik bekezdésben a modulrendszerû egyetemi építkezés elegánsnak, az "egyetemi hálózat" kifejezés pedig igen meredeknek tûnik. A negyedik bekezdés jó és a fejezet elejére kívánkozik.

A III. fejezet jól sikerült, átgondolt és a tudásalapú társadalom eszméjét hordozza, a pályázati kiírási szándék egyértelmûvé teszi a magánegyetem nyíltságát.

A "több szem többet lát" népi elv alapján úgy vélem, hogy Tonk Sándor vitaindítója elejére éppen a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának Küldetésnyilatkozata, annak tartalmi és eszmei pontjai kívánkoznának. A tanulmány csupán egy mondatban említi az önálló állami magyar tudományegyetem szükségességét, és mint "múltbeli témaként" jöhet számításba, jelezve, hogy "elhangzott majd minden érv és ellenérv". Nekem úgy tûnik, mintha ez a kérdés a nagyon távoli jövô kérdésköre lenne. Vagyis az a) pontban még mindig "az állami egyetemi oktatás keretében bôvíteni a magyar nyelvû oktatást" minimum-elv jut kifejezésre, holott a kormányon lévô RMDSZ csúcsvezetése valamikor megígérte teljes odaadását és kompetenciáját az önálló állami magyar tudományegyetem létrehozásáért. Végül nehogy az legyen, hogy a magánegyetem több évre tervezett intézményszervezési kérdésköre "elaltassa" az RMDSZ tisztségviselôinek és csúcsvezetésének további erôfeszítéseit az állami egyetem létrehozása ügyében! Úgy vélem, hogy a b) pont alternatívája ("megteremteni a magánegyetemet") - éppen az állami egyetem ellenében - az állami magyar egyetem esélyeit idôben mintegy elnapolja. Nincs kizárva, hogy az állami magyar egyetem megteremtésének feltételeit a többségiek részben az eurointegrációs lehetôségek függvényeként kezelik. A magánegyetem ügyében is úgy jártunk, hogy a "politika megelôzte a szakmát", vagyis az egyházi hátterû magánegyetem alapítására felajánlott pénzösszeg váratlanul érte az erdélyi értelmiségi köröket és a politikai vezetést: "lesz pénz és nincs szervezeti keret, alapos elgondolás a magánegyetemrôl".

A Tervezet a Tények és feladatok kal indul. Egyértelmû, ha már nincs önálló állami magyar egyetem, akkor hát legyen magánegyetem. De hogyan? Elôzmények és kellô tapasztalat hiányában az erdélyi magyarság már kétkedve fogadja egy újabb, végeredményben anyagilag is számottevô kiadásokkal járó magánegyetem tervezetét. Itt nem ellenzésrôl van szó, hanem éppen az erdélyi magyarság anyagi és szellemi lehetôségeinek újabb megpróbáltatásairól. Úgy vélem, hogy indulásként egy erdélyi magánegyetem elegendô, ha alapul vesszük az erdélyi magyarság fiataljainak távlati demográfiai trendjeit. Noha a romániai magyar egyetemi diáktársadalom alulreprezentált (3,9% 1999-ben), arra is gondolni kell, hogy a növekvô tanulási kedv teljében sokfelé felvételizhet az erdélyi magyar fiatal. Egy túlméretezett magánegyetem ügye sem ildomos, ugyanis sem kellô szellemi háttér, sem kellô nagyságú célpopuláció nem áll rendelkezésre. Indulásként jó lenne már a tervezési szakaszban számba venni mindazon praxeológiai alapelvek érvényesülését, melyekre alapozva az eredményesen végzett intézményszervezésnek kezdeti eredményei elfogadhatóak lesznek. Melyek tehát a legfontosabb teendôink? A javasolt sorrend a következô:

Cél és feladatrendszer keretében egy közeli (4-5 évre) és egy hosszú távú (10-15 évre) terjedô stratégiai tervet kell kidolgozni. Nélküle olyan marad, mint a többi próbálkozás és foldozás. Olyan dolgokra is gondolni kell, mint pl. az egyéni célok teljesítésének lehetôsége (ezt el is várja a potenciális diák). Pontosan látni kell, hogy anyagi és szellemi erônk teljében mire lennénk képesek: van-e elég energiánk, pénzünk, szakemberünk, hallgatónk az áhított minôségi egyetemi oktatás megvalósítására. A mai munkaerôpiac Székelyföldön is széles skálán kínálja azt a szakmastruktúrát, melyet a fiatalok jobban látnak, mint az elôbbi generáció. A képzésnek ezeknek kell megfelelnie.

Tartalom tekintetében meg kell határozni, hogy mit és mennyit akar megvalósítani a létesülendô magánegyetem. Azaz indulásból pontosan tudni kell, hogyan mûködik az ismert "rendszer és struktúra" a magánegyetem esetében. De olyan kifejezésekre is ügyelni kellene a stratégiai terv kidolgozása kapcsán, mint az "egyetemi hálózat", mert 3-4 különbözô településen létesített egyetemi kar és kutatási szakirány még nem hálózat. A fogalmakat már az elején tisztázni kell, mert ha nem adjuk meg a pontos szemantikai tartalmát (hogy milyen értelemben használjuk a kifejezéseket és fogalmakat), akkor egymást követik a félreértések és magyarázatok.

A követelményszint sem elhanyagolható szempont, ugyanis ismerni kell, hogy milyen minôségi feltételeknek kell megfelelnie (az ún. "eurokonform" divatos kifejezés mellett jó lenne pontosan kibontani és mérhetô módon megadni a követelményszintet és a mérési technikákat). A létesülendô magyar magánegyetem saját szellemiségének, meghirdetésre kerülô értékrendjének lefektetése, kimunkálása szintén ide tartozik. Csak középszintû - "hol van óra, hol nincs"; "hol van szaktanár, hol nincs" - megoldásban nem szabad gondolkodni. Elsô lépésben ki kell nevezni az intézményszervezôket, a karok vezetôit és a katedrafônököket. E nélkül nem indulhat egyetlen magánegyetemi kar, szakirány sem. Ez valóban pénz és szakember-készenléti állapot kérdése. A fejvadászokat azonnal munkába kell állítani. Indulhat a pályázati rendszer is.

Szervezési forma rögzítené az intézményi kereteket - "hány lábon álljon", milyen nagyságú épületekben, egyetemi campusban vagy néhány épületben gondolkodjunk-e stb. A humán erôforrások megtervezése lesz a legnehezebb, gondolok a tantestületek vízszintes és vertikális mobilitására, a továbbképzés kérdéskörére, a tudományos kutatási modul integrációjára, az igazi értelmiségi lét alapjainak megteremtésére vidéken is.

Az értékelésnek (finalitás) arra kell irányulnia, hogy mi van a "kimenet"-ben, azaz a magánegyetem valóban eleget tesz-e az akkreditációs elvárásoknak, milyen visszacsatolási pontokon kell javítani. A magánegyetemi képzés hatékonyságát tehát a kimenet oldaláról kell mérni. Itt kap helyet, hogy mit ígérünk a hallgatóknak, és milyen diplomájuk lesz. A feltételezett diploma egyenértékûségére valakinek (az intézménynek) garanciát kell vállalnia: márpedig a diploma nem csak végtermék, hanem az érvényesülés kezdete. Az is igaz, hogy a hallgató nem a diploma árát fizeti meg, hanem saját érvényesülését egyengeti tanulmányai során.

"Hány lábon (pilléren) álljon" az erdélyi magyar magánegyetem? (Ügyelni kell hisz "a túl sok láb elfáradhat", és négy év múlva a megszûnési veszély komoly kérdésként leselkedik.)

Hol (milyen városokban) és mit akarunk, s mikortól indul az oktatás? A javasolt centrumok, centrumtérségek megfelelôek: Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és a Székelyföld (ez már egy kisebb régió).

Milyen szerepet szánnak az egyes centrumtérségeknek? Milyen szakirányokat (profilokat) részesítünk elônyben, kinek a kérésére (felmérés nélkül újból tapogatózunk!), hogyan látjuk a meghirdetett centrumokban az értelmiségi lét kibontakozási lehetôségeit? Mivel nincs egységes európai magánegyetemi szervezési modell, ezért a fejlôdés nemzetközi trendjének megfelelôen a négy régióban szellemi-alkotói központként, oktatási és kutatási centrumként kell felfogni Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és a Székelyföld szerepét (melynek második szellemi központja ugyancsak a központi fekvésû, legkönnyebben megközelíthetô, dinamikusan fejlôdô Székelyudvarhely). Centrumonként 5000 fôre kell tervezni a hallgatói létszámot. Egy ilyen létszámú egyetem még képes rugalmasan alkalmazkodni a képzési igényekhez, struktúrái képesek idôrôl idôre megújulni. Mikor ezek a centrumok eredményesen fognak mûködni, megalakulhat a legátfogóbb intézményszervezeti keret, az Erdélyi Magyar Magánegyetem. A magánegyetem irányítási rendszerének központjaként Kolozsvárt javasolom. Itt mûködne a Rektori Hivatal. Itt lenne a stratégiai és operatív vezetés legfelsôbb szintje (humánpolitikai osztály és a nemzetközi szervezô iroda). Igazi intézményszervezeti hálózat - rendszerszemléleti alapon - csak akkor lehet, ha a négy régiót vagy akciócentrumot egy egységes számítógépes rendszer kapcsolná össze. Ezt az intézményi integrációt éppen az európai felsôoktatási trendek diktálják.

Van-e elegendô egyetemi tanár? A tanszemélyzet reális állapota (gyakornoktól az egyetemi tanárig) igen fontos kiindulópont. A mindenkori magánegyetem minôsítése a tanszemélyzet függvénye: ne feledjük, jelenleg az eredményképes oktatógárda több mint fele 60 év feletti. Elsôrendû fontosságú a tudományos fokozatokkal rendelkezô magyar nyelvû vagy magyar nyelven beszélô oktatói személyzet kataszterének elkészítése egész Romániában. Rögtön kövesse a posztgraduális képzés tervének elkészítése, a Ph. D. és más továbbképzési formák naptári (évi) rögzítése. Az ösztöndíjrendszer mielôbbi kiépítését - egyetemi oktatók és hallgatók részére - igen fontos kezdeti lépésnek tekinteném.

Alapos oktatásstatisztikai felmérésre van szükség a 2001. januári népszámlálás tükrében is. Pontosan látni kell, hogy a demográfiai erózió (a magyar népességelöregedés, kivándorlás stb.) erôsen hat centrumtérségeinkben is. Nyílt és átjárható magánegyetemre van szükség, ahol a hallgatók számításaiknak megfelelôen jelentkeznek egy-egy karra és szakra.

Végére hagytam a politikum kérdéskörét. Itt "sokan" tájékozatlanok vagyunk, mert a politika útjai kiszámíthatatlanok. Kettôs szorítóban vergôdünk: a többségiek és az érdekképviseletünk politikuma között. A határozott politikai állásfoglalások mindkét oldalról elégtelenek. Az okok nem tisztázódtak. Mondhat mindenki mindent, tízéves hiányérzetünk állandósult: önálló romániai magyar egyetem még nincs! Talán az alapítványi magánegyetem kérdése már indulásból nehézkes szerkezetûnek ígérkezik.

Az Erdélyi Magyar Magánegyetem (a továbbiakban: magánegyetem) egy jelentôs lépésnek ígérkezik az erdélyi magyar felsôoktatás történetében. Mindez arra inti a szervezôket és az adományozót, hogy alaposan, körültekintôen és a felelôsségtudat teljében dolgozza ki a magánegyetem stratégiai és operatív tervét.

Az Erdélyi Magyar Magánegyetem Stratégiai Terve egy olyan modellterv, amely a magánegyetem célrendszerét, stratégiáját és mûködését fogalmazza meg hosszú távra. Mindez lehetôséget biztosít a folyamatos korszerûsítésre, az ügyvitel racionális megszervezésére. A magánegyetem Információs Rendszere feltételezi, hogy semmit ne tekintsünk haszontalannak anélkül, hogy ne vizsgálnánk meg, beleillik-e a stratégiai tervbe. Alternatívákra mindig szükség van. Lineáris modellünk lépései: Stratégia - Adottságok (anyagi és szellemi infrastruktúra, humán erôforrások) - Támogatási rendszer - Végrehajtás. Valamennyi döntéshozatal központjában az egyetemi hallgatóknak kell állnia. A magánegyetem ô érettük van. Megfontolandó, hogy a gazdasági, politikai és intézményi realitások kínálta feltételrendszer fôbb pontjai ne akadályozzák egymást. A magánegyetem teljes vertikumának kiépítése érdekében a pénzügyi források eredményes összehangolására lesz szükség. Ez a kérdéskör talán a legnehezebb.

Az intézményi fejlôdés folyamatában alapvetôen fontos az alábbiak figyelembevétele:

1. Célok (célhierarchia) - ennek kell alárendelni minden intézkedést.

2. Struktúra és mûködés - tulajdonképpen a "didaktikai technológia": hogyan, mit és milyen szinten tanítunk.

3. Erôforrások (anyagi és humán erôforrások).

4. Intézményi környezet (kapcsolatok, pályázati rendszer, integrációs lehetôségek).

Az már indulásból világos, hogy közös elképzelés nélkül - mindez egész Erdély területére vonatkozik - a magánegyetemnek nincs kellô alapja. Ezért a legszélesebb nyilvánosságot kell biztosítani a szakembereknek, hogy véleményt mondjanak a magánegyetemrôl, ha már nem lépett elôbbre a romániai állami magyar egyetem ügye. A közös jövôrôl és értelmiségi küldetésrôl együtt és most kell nyilatkozni. A vitaindítóban jelzett négy centrumtérségben el kell készíteni a "testre szabott" magánegyetem fejlesztési elképzeléseit, képzési programjait. A kidolgozott programban nevesíteni kell a döntési mechanizmusokat, az együttmûködési módozatokat és az irányítás kérdéseit.

A létrehozandó Erdélyi Magyar Magánegyetem kidolgozandó intézményszervezési és -telepítési alapelvei közül az alábbiakat tartom fontosnak:

(1) A minôségi egyetemi oktatás elve. Ezt az alapelvet elsôdlegesen kell érvényesíteni. Minden mást ennek kell alárendelni. A teljesítmény-centrikus oktatás, a tudásalapú oktatás, a tartalom- és eszköztudás legyen a fô szempont valamennyi oktatási terv elkészítésekor. Tisztázni kell az elméleti és gyakorlati képzés egymáshoz való viszonyát, tudomány- és mûegyetemi elágaztatási lehetôségeket, vagy éppen a mûvészeti-vizuális képzés integrációját. Arra is ügyelni kell, nehogy a "mindent" vagy "keveset, de minôségit" választási elv mellôzésekor saját csapdánkat állítsuk fel, mely éppen a minôségi oktatást fogja megkérdôjelezni. Valamennyi új struktúrának a legmagasabb szintû oktatást és képzést kell biztosítania, és valamennyi munkatársnak - oktatónak, kutatónak, hallgatónak - meg kell találnia helyét ebben a szervezési keretben. Ha pedig mérni akarunk, akkor mennyiségi és minôségi mutatókat kell kidolgozni és alkalmazni. Ne feledjük: a minôséget is mérni kell, ami nehéz feladat. A hangsúlyt a tanításról az önálló tanulásra kell áthelyezni, ahol a folyamatos teljesítményértékelés a hallgatót lendíti a tudásszerzés útján.

Ismerve a világtrendek ez irányú elmozdulásait, a legkorszerûbb felsôoktatási tudástartalmakra van szükség. Ezen a téren mérvadóak az információs társadalom követelményei: széles skálán mozgó hallgatók képzése, magas szintû idegen nyelvismeret, alkalmazkodni tudás, a pályamódosítás lehetôsége, a szakmastruktúra-kínálat bôsége stb.

(2) Az egyetemi integráció elve. Azt jelenti, hogy a magánegyetem beágyazható legyen a romániai felsôoktatási intézményhálózatba, majd a közép-kelet-európai felsôoktatási intézményhálózatba. Az integráció így is konfliktusok forrása lehet.

(3) Az egymásra épülés (modul rendszerû képzés) elve, amely szorosan kapcsolódik az átjárhatóság elvéhez.

(4) Az átjárhatóság elve. Azt jelenti, hogy a magánegyetemi centrumok egyikébôl biztosítva legyen az átjárhatóság egy másikba, sôt a rokon szakok keretében is. Mindez a hallgatók számára igen elônyös lehet (hallgatói mobilitás).

(5) Alkalmazkodóképesség elve. A magánegyetem legyen képes alkalmazkodni a változó társadalmi-gazdasági feltételekhez, a nemzetközi feltételekhez, trendekhez. Alkotóan valósítsa meg az igényelt jogharmonizációt (legalábbis a belsô egyetemi autonómia szintjén).

(6) A folyamatosság elve: fôleg a vezetésben (irányítás, menedzsment), hogy ne sérüljön a stratégiai ciklus. A fogyasztói kultúrát, a munkaerôpiacot állandóan követni kell. A mindenkori vezetésnek olyan társadalmi környezetet kell teremtenie (még karon belül is), melyben az oktatói habitus képes kiteljesedni: szükséges tehát a rugalmas viszonyulás az egyes kérdéskörökhöz, az informatikai technológiákhoz. A problémamegoldó-képesség, az együttmûködési készség nem hiányozhat egyetlen kar életébôl sem. Mindezt már a pályázati kiírások keretében lehet kamatoztatni.

(7) A regionalitás elve. Egész Erdély területére kiterjedô - a középrégiókat, valamint a szórványokat is átfogó - intézményként mûködhet eredményesen. A kirekesztés újabb lemorzsolódást eredményezhet. Elemezni kell a helyi keresletet is, a gazdaságosan mûködô centrumok megtervezése érdekében.

(8) A tudományos mûhelyek kiépítésnek elve. Valamennyi kar oktatószemélyzetétôl elvárandó, hogy aktívan bekapcsolódjanak a regionális szempontokat szem elôtt tartó tudományos kutatásba.

(1) Politikai-jogi meggondolások. A Romániai Magyar Állami Egyetem (a továbbiakban: állami egyetem) ügye - remélhetôleg nem merül feledésbe. Azt hiszem, nem kell különösebben értékelni azt, hogy a romániai magyar adófizetôk pénze ne vesszen kárba. Ezt a lépést valamennyi magánegyetem szervezônek (is) szem elôtt kell tartania. Addig, amíg megszületik az állami egyetem, "ölünkbe hullott a magánegyetem ügye (remélem, ezt nem kimondottan RMDSZ-vezetô találta ki, és tálalta a magyar kormány asztalára, hogy ezen ez erdélyi egyetemóhajtó szakma rágódjon, bíbelôdjön, matasson, és addig mások - úgymond oktatáspolitikusok - pihenjenek egy rendet, hátha többen elfelejtik a romániai magyar állami egyetem gondolatát). Az RMDSZ - mint a romániai magyarság érdekképviseleti szerve - remélhetôleg nem fog felsóhajtani, hogy "újból lehet meditálni" vagy négy évet, és bármilyen kis eredményt kisajátítani.

(4) Akkreditációs oldal: talán az egyik legfontosabb kérdéskör. Valamennyi visszacsatolás a célkitûzés és az akkreditáció között kerül terítékre. Mindennek veleje a minôségi oldal, a minôségi oktatás.

(5) Cselekvési és végrehajtási oldal: azonnal lépni kell, valamennyi anyagi és humán erôforrást mozgósítani, hogy elinduljon az érdemi építkezés, intézményalapítás.

(Nosztalgia helye) Nekünk - akik a második világégéskor születtünk - most sokan úgy érezzük, hogy "semmi jó nem jött be!" Mégis van remény: "Dolgozni kell, ha élni akarunk" - erre intett Kós Károly - és "Az lesz a miénk, amit kiharcolunk!" Tehát: marad a kitartó munka, amely hosszú távon eredményes lesz! Kellenek a tiszta fejek, kalákában dolgozók az erdélyi magyarság igaz ügyéért! Fô intelemként hangzik: ne a torzsalkodás és a hatalomvágy döntse el, hogy kinek mikor van igaza, hanem mindig a beigazolt tettek és cselekedetek szintjén ítélkezzünk. A többi csak egy kilökött szöveg, fikció. A tények makacs dolgok. Ezeket kell munkába állítani és magas szinten értékesíteni. A politikumnak is mérhetô tettekkel kell igazolnia korábbi ígéreteit. Állítsuk csúcsértelmiségi pályára fiataljainkat, hogy érezzék hivatásukat és küldetésüket. Ami nekünk nem sikerült, az nekik sikerülni fog!

(1) Remélem, hogy az önálló magyar magánegyetem rektora, rektorhelyettesei, dékánjai, egyetemi tanárai, diákjai és az egyetem kisegítô-igazgató személyzete, kapusa mind magyar, és az egyetem, karok állományába tartozó középületeket ôrzô kutyák mind-mind magyar szóra hallgatók lesznek! Ellenkezô esetben újból nem csináltunk semmit. Ez egyértelmûen a kulturális autonómia kérdésköréhez tartozik. Ha ezt nem sikerül megvalósítani, akkor felemás intézményirányításra nincs szüksége az erdélyi magyarságnak.

Mindezek elôrevetítésével a feladatok lebontásán a sor.

1. A Kuratórium szavazza meg az egyetemi oktatásszervezô képzésére szánt ösztöndíjat (Budapestre vagy máshová, 1-2 éves posztgraduális képzés).

2. A Kuratórium azonnali hatállyal nevezzen ki a négy oktatási centrumtérségbe (Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyföld) egy-egy magánegyetemi oktatásszervezô rendszergazdát, akik a magánegyetem magalakulásáig nyomon követik az illetô régió minden, a magánegyetem-alapítással kapcsolatos kérdéskört, fejleményt, módszertani és intézményépítési eredményt, megvalósítást.

3. Hozza létre oktatásszervezôkbôl álló Tanácsadó és Véleményezô Szaktestületét (ez nem egyenlô a mai Kuratórium összetételével, sem a kari dékánokkal). A végsô döntést a Kuratórium a tanácsadó és véleményezô testület szakvéleményeinek ismeretében hozza meg.

4. A Kuratórium tegye le a mûködéséhez szükséges pályázati kiírásokat:

1. Tartson állandó kapcsolatot a vidéki karokkal és oktatásszervezôkkel.

3. Építse ki kapcsolatait a hazai társintézményekkel és az európai hasonló intézetekkel.

A legnehezebb a kimeneti oldal megtervezése. Ennek egyik értékelhetô vetülete éppen az akkreditációs eljárás, melynek elôírásai alapján már jól lehet tájékozódni a programok és a diplomák oldaláról is.