közleménye*
A romániai Magyar Magánegyetem létrehozásáért alapított Sapientia Alapítvány Kuratóriuma 2000. május 27-én Kolozsváron gyûlt egybe. A kuratórium ez alkalommal kiértékelte az elsô pályázati forduló lezártával (2000. május 12.) beérkezett pályázatokat. Ezek a pályázatok a kiírás értelmében olyan fakultások, tanszékek létrehozására vonatkoztak, melyek a pályázók reménysége szerint már az elkövetkezô 2000/2001-es egyetemi tanévben indíthat ók. A Kuratórium szakértôk bevonásával értékelte a pályázatokat, és különösen nagy hangsúlyt fektetett annak tanulmányozására, hogy azok eleget tesznek-e a hatályos román törvények által megkövetelt akkreditációs elôírásoknak. A szakmai kiértékelés nyomán a Kuratórium egyhangúlag a következô pályázatokat fogadta el ebben az elsô fordulóban:
1. Pro Vita Christiana Marosvásárhely - Szociálpedagógiai szak beindítása
2. Pro Agricultura Hargitae Csíkszereda - Környezetgazdálkodás, Élelmiszeripar, Közgazdaság szak beindítása
3. Regionális Képzési Központ Csíkszereda - Környezetmérnök, Élelmiszeripar, Közgazdaság szak beindítása
4. Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala - Gazdaságtudományi kar beindítása
A Kuratórium megállapította, hogy az 1. és 2. pályázat esetében a benyújtott iratcsomó megközelíti az akkreditációs szintet, a 3. és 4. pályázat esetében a pályázatok továbbmunkálását és újabb egyeztetéseket kért a pályázatoktól.
Ugyanezen alkalommal elbírálásra került a nagyváradi Partium Keresztény Egyetem pályázata, amely az intézmény ingatlanfejlesztési tervének kivitelezésére és a már létezô tanszékek mûködtetési költségeire vonatkozik. A kiküldött és helyszíni szemlén részt vett magyarországi és hazai szakértôk véleményezése nyomán a Kuratórium úgy döntött, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem igényeit csak részben tekinti indokoltnak, illetve a tervek idôbeni lebontását javasolja. Hosszas vita után a Kuratórium határozatban mondta ki, hogy a 2000. évre 390 000 000 Ft keretösszeget nyit meg az intézmény ingatlanfejlesztési és mûködési programjának támogatására.
A Kuratórium hangsúlyozta, hogy a most támogatásra nem javasolt pályázatokat nem utasítja vissza, hanem a pályázat beterjesztôivel újabb konzultációkat kezdeményez annak érdekébe n, hogy valamennyi érdemes javaslat a megvalósíthatóság szintjét érje el.
Végezetül a Kuratórium mûködésével, a kuratóriumi iroda felállításával kapcsolatos szervezési kérdésben születtek határozatok.
Kolozsvár, 2000. május 30-án
Tonk Sándor,
a Kuratórium elnöke
-------------------------------------
* Forrás: http://www.hhrf.org/rmsz/00jun/r000609t.htm
|