Clausa salvatoria: "A gazdaságpolitika területén minden döntés lényegében a releváns tényezôk nagyszámú kombinációját veszi tekintetbe. A történész hozzájárulása abban áll, hogy rámutat a potenciálisan jelentôs tényezôkre s ezek potenciálisan lényeges kombinációira."¹

Jelen tanulmány a kisebbségi magyar gazdaságpolitika lényeges tényezôit próbálja elemezni: az új államba került nemzeti közösséget, vagyonát, politikai és szakmai érdekvédelmi szervezeteit, a közszellemet, a tudományt és a szellemi irányzatokat, a tulajdonképpeni gazdaságpolitikai elveket és stratégiákat, valamint a gazdaságpolitika társadalmi-szociális hatásait.

Csak azokat a gazdasági tényezôket elemezzük, amelyek kifejezetten a kisebbségi magyar társadalom gazdasági és kulturális érdekeit és értékeit szolgálja.

A gazdasági élet és a jogi rend összefüggésének tudományos vizsgálata azt az elfogadható megállapítást eredményezte, hogy csak a gazdasági élet elemi jelenségei azok, amelyeknek alakításában a jogi szabályozásnak nincs beleszólása, míg a gazdasági élet más területén a jogalkotás, a törvényhozás rendkívül erôteljesen érvényesítheti befolyását a gazdasági életre.

Nemzetiségi államokban a társadalmi osztályérdekek mellett az uralkodó nemzet gazdasági érdekei is szerepet játszanak a törvényhozásban. Romániában a sûrûn váltakozva uralomra került pártok gazdasági és társadalompolitikai célkitûzései mellett a nemzet- és nemzetiségpolitikai célkitûzések is szerepet játszottak a törvényalkotásnál.²

Az 1919-es megszállással és az 1920-ban aláírt trianoni békeszerzôdéssel román uralom alá került egykori magyar területeken a magyar és román lakosság gazdasági helyzete gyökeresen megváltozott. Az 1867-es kiegyezés után a magyar uralom alá került románság társadalmi rétegei az évrôl évre jobban megszilárduló és anyagilag egyre jobb társadalmi helyzetben folytonos anyagi gyarapodást értek el. A román társadalmi rétegek anyagi fejlôdése elsôsorban a magyar államgazdasági politika liberalizmusából következett. A magyar állam gazdaságpolitikájának vezetôi a gazdasági életbe nem avatkoztak bele, és a gazdasági élet szervezetei az állami megkötöttségektôl szabadon fejlôdhettek. Ez a gazdasági liberalizmus 1910 után egyes intézkedésekben ugyan már az állami beavatkozásnak adott helyet, de a háborús éveket nem számítva, a kiegyezés korában a román gazdasági élet mindvégig a szabad gazdasági verseny szellemében fejlôdhetett.

A román uralom alá került magyarság gazdasági életét azonban már az új uralom elsô éveiben döntô módon meghatározta a román gazdaságpolitika beavatkozási irányzata. A román államgazdasági politika már kezdettôl fogva letért a gazdasági liberalizmus útjáról és az országban lévô gazdasági vállalkozások egyre jobban megsínylették az állami beavatkozást. A szabad verseny elvét az állam intézkedései csakhamar áttörték, és a gazdasági életet meghatározó állami intézkedések irányítása alá helyezték.

Nagy-Románia gazdaságpolitikájának alapjait Vintila Bratianu, az ország gazdasági életének legtekintélyesebb szakértôje rakta le. Ô fogalmazta meg a liberális párt híres "önmagunk által" ("prin noi însine") gazdasági jelszavát, mely tulajdonképpen a nemzeti alapelvekhez alkalmazott román gazdaságpolitikát jelentette. Szemében a román állam "az integrális nacionalizmus" kifejezése volt, amelynek "a román népgazdasági, pénzügyi, közmûvelôdési és társadalmi tevékenységét kellett védelmeznie és irányítania". Gazdaságpolitikájában mindig arra törekedett, hogy népét "az ország gazdaságainak gyümölcsözésében a román elem számára adott elônyök által felemelje". Vintila Bratianu gazdaságpolitikáját az alapelveknek megfelelô intézkedések követték a gyakorlatban. Ez volt az oka, hogy gazdasági tekintetben Nagy-Románia egész fennállása alatt az egyes vidékek és nemzetiségek gazdasági élete mindvégig különbözô volt. Bizonyos vidékeken például adott idôben nagy anyagi nyomorúság keletkezett, ugyanakkor másutt hatalmas gazdasági lehetôségek voltak. A székely és magyar vidékeken az adó nagysága és az adóbehajtás szigorúsága rendszerint különbözött attól a mértéktôl, amely ugyanezekben a kérdésekben ugyanakkor a román vidékeken alkalmazást nyert. Az altalajkincsek kérdésében, a hitelpolitikában, a földreformot kiegészítô késôbbi intézkedésekben, a különféle egyházi és közmûvelôdési kérdésekben mindvégig érvényesült Vintila Bratianu elképzelése. Halála után egyik méltatója az igazságnak megfelelôen állapíthatta meg, hogy "felfogása és példája, valamint tanításai és kifejtett tevékenysége, megvalósított mûvei minden téren, a román állam és román nép szervezésének és fejlôdésének egyenes alapját képezi, amíg Románia fennmarad".³

A trianoni szerzôdéssel a Romániához csatolt területen 1910-ben 1 660 488 (az összlakosság 31,67%) magyar, 553 902 (10,56%) német, 2 824 177 (53,87%) román és 3,88% egyéb nemzetiségû élt. A közgazdaság szempontjából lényeges, hogy a magyarság csak az ôstermelésben foglalkoztatottak csoportjában részesült kisebbségben (az ôstermelôk 26,7% magyar, 7% szász, 64,9% román), míg a gazdaság többi terén abszolút többséget alkotott. Az ipari, kereskedelmi, szabadfoglalkozású hivatalnoki pályákon foglalkoztatottak városon laktak, így a csatolt területek városaiban a kisebbségek általában többségben voltak. A falun és városon lakók közötti arány is egészségesebb a kisebbségeknél, mint a románoknál. 1930-ban a többségi lakosság 10,1%-a élt városon Romániában, míg a szászok 23%-a, a magyarok 27%-a városlakó.⁴

1927-ben az erdélyi lakosság 30,22%-a magyar, 10,31%-a német, 55,58%-a román, 3,87% egyéb nemzetiségû. Összesen 1 800 000 magyar él Nagy-Romániában.⁵

A fôhatalom-változással beállott új alkotmányjogi és törvényes viszonyokat legátfogóbban Nagy Lajos elemzi A kisebbségek alkotmányjogi helyzete Nagy-Romániában⁶ c. írásában.

A liberális többségû alkotmányozó nemzetgyûlés szavazta meg - az erdélyi és besszarábiai románság, a magyar párt és a németség tiltakozása ellenére - az 1923. évi Alkotmányt (Monitorul Oficial 1923. március 29.), amely "a román állam egységes nemzeti jellegét volt hivatott megôrizni". Az új alkotmány nem foglalta magába a kisebbségi szerzôdés⁷ rendelkezéseit, és ellentmondásba került ugyanakkor a gyulafehérvári határozatok elveivel, melyeket az erdélyi románság egyik jelentôs képviselôje, Romul Boila szerint "az új alkotmány alaptételeivé kell tenni". Alkotmányjogilag nem biztosították tehát a Gyulafehérvárott az új román állam szervezésével hozott alapelvek ígérte jogokat: teljes nemzeti szabadságot az együttélô népeknek, saját keblükbôl választott közigazgatást, saját anyanyelvükön való nevelést és önkormányzatot, a törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában a népesség számarányában való részvételt.⁸ Kollektív jogokat nem ismer el az alkotmány, csak individuális egyéni jogokat "a románok számára faji, nyelvi vagy vallási különbségre való tekintet nélkül".⁹

Az alkotmány - közgazdasági rendelkezései értelmében - elvben a magántulajdonra van alapítva, de igen sok engedményt tesz az államszocializmusnak. A tulajdon tehát nem szent és sérthetetlen, kisajátítás útján meg lehet szüntetni a tulajdonjogot, ha az állam és a közigazgatás érdeke kívánja, míg az akkori európai normák értelmében kisajátítás csak elodázhatatlan sürgôsség, szükség esetén hajtható végre.¹⁰ Az altalajkincsek az államé, mely a termelési tényezô viszonyába is beavatkozhat azáltal, hogy törvényekkel szabályozhatja ezeket a gazdasági vagy szociális összeütközések megelôzése végett. Számos szabadságjog hiányzik az alkotmányból: az ipari szabadság, a költözködési és letelepedési szabadság, a törvénybe nem ütközô foglalkozások bárhol való ûzhetése, a kereskedelem és a szervezkedés szabadsága.¹¹

A fôhatalom-változás és az új politikai rendszer közjogi vonatkozásban a középosztályt sújtja, a hivatalnoki állásokban megtörténik az ôrségváltás. Mûvelôdési vonatkozásban új feladatokat ró a kisebbségi társadalomra azáltal, hogy az intézmények a többségiek szolgálatában állnak, míg szociális és gazdasági téren elszegényedés és a nemzeti vagyon összezsugorodása észlelhetô. Utóbbit elsôsorban az erdélyi földreformtörvény idézte elô, amely kimondta az állam kisajátítási jogát a falusi parasztbirtokokra, legelôkre és erdôkre, a nemzeti ipar fejlôdéséhez szükséges területekre, a városokon, bányaipari és fürdôközpontokban a munkások és tisztviselôk részére parcellázásra alkalmas területekre; úgyszintén mûvelôdési, gazdasági, társadalmi és testnevelési szükségletek kielégítése szempontjából.¹²

Az Erdélyi Gazdasági Egylet emlékiratban tiltakozott az általa vagyonelkobzásnak tekintett földreform ellen.¹³

Az 1921. július 23-i törvény parlamenti tárgyalásakor nem volt magyar képviselô a román parlamentben, így a Magyar Szövetség kiáltványban foglalt állást, megállapítva, hogy a törvényt a kétmilliónyi magyarság meghallgatása nélkül, a németség tiltakozása mellett szavazták meg, és ezért az MSZ óvást emelt. A földreformtörvény több szakaszát becikkelyezték az alkotmányba és ezáltal alkotmányerôre emelték.¹⁴ Románia történelmi tartományaira külön-külön földreformtörvényt hoztak, ezek részletes intézkedései is világosan rámutatnak a különbözô célokra: míg az ókirályságbeli földreform célja ténylegesen mezôgazdasági szociálpolitika, addig az erdélyi törvény elsôdleges célja a kisebbségek vagyoni alapjainak elvétele.

A legsúlyosabb kárt az egyházi, iskolai és alapítványi birtokok szenvedték, mivel ezek birtokainak kisajátítása létalapjaiban támadta meg ezen intézményeket. A romániai magyar egyházak birtokállagának 84,54%-át sajátították ki; az EMKÉ-tôl elvették algyógyi földmûves iskoláját a hozzátartozó ingatlanokkal együtt, valamint egyéb földbirtokait is.¹⁵

A községi és közbirtokossági legelôkbôl és erdôkbôl a törvény értelmében csak annyi sajátítható ki, amennyi a marhaállomány szükségletét, illetve a családfôknek járó 5-7 holdnyi igényjogosultságát képezô területminimumot meghaladja; ezt a mértéket a kisajátítást végzô hatóságok messze túllépték, tekintet nélkül arra, hogy e legelôk és erdôk haszonélvezete székely törpebirtokosok és földnélküliek ezreinek pótolta csekély jövedelmét.¹⁶

Az 1886-tól telepített magyar telepeseknek még hét holdnál is kevesebbet hagytak azon a jogcímen, hogy az 1885. január elseje óta telepítettek birtokai hét holdon felül kisajátítandók az azon a vidéken élô igényjogosultaknak juttatandó földbirtokilletmény határáig; ezzel szemben a törvény a telepítendô románok illetményét 16 holdban állapította meg.¹⁷

A "szociális igazságtevés" jegyében született törvény a városi szegény magyarságot is sújtotta azáltal, hogy a városokat és községeket környezô kerti, mezôgazdasági mûvelés alatt álló területet, a beépítetlenül álló városbeli telkeket kisajátíthatókká nyilvánította.¹⁸

A kisajátítási árak megállapítása önkényes volt, úgyhogy az agrárreform - Scotus Viator megfogalmazásával - tulajdonképpen vagyonelkobzás volt, nem csak a magyar birtokosokat tette tönkre, hanem az egyházakon keresztül az egész magyar értelmiségi osztályt, és néha nemzeti bosszú látszatát keltette.¹⁹

Szociális megvalósításokat nem lehet tulajdonítani a földreformnak, ugyanis az 1 663 809 hektár kisajátított területbôl az igényjogosult fizikai személyek csak 451 653 hektárt kaptak, de ehhez szellemi és anyagi instruálást, a föld megmûveléséhez szükséges eszközöket és hitelt nem nyújtott a törvény. Az egyik leghitelesebbnek látszó kimutatás szerint az erdélyi földhözjuttatottak száma 280 679, akik közül román 212 803, magyar 45 628, német 15 934 és más nemzetiségû 6314; ebbôl azonban nem derül ki, hogy mennyi földet kaptak az egyes nemzetiségek.²⁰

A közönséges törvényhozás is egész sor olyan intézkedést hozott, amelyek a faji alapon álló földbirtok-politika szolgálatában állnak: a kultúrzóna területén lakó állami tanítók az állami feleslegbôl telepítési telket kapnak, ugyanakkor a telepítési törvények²¹ sértették mind a székely közbirtokosság (gondoljunk arra, hogy az 1924-es bányatörvény államosította a kizárólag kisebbségi, székely közbirtokossági kézben levô borvizeket), mind az aranykitermelô móc kisegzisztenciák érdekeit (utóbbiak jogait külön rendelkezés végül is 1927-ben megvédi).

A munkajogi viszonyokat szabályozó törvények alkalmazásakor számos tisztviselôt selejteztek ki a román nyelvvizsgák következtében.²² A kisebbségekre vonatkozó hátrányos megkülönböztetés az adófizetés és az adóbehajtás terén is érvényesült.²³

A kisebbségi termelôket, iparosokat, vállalatokat érintô, itt nem említett állami intézkedéseket a megfelelô helyen megemlítjük.

Az Országos Magyar Párt elôdje Magyar Szövetségként indult, mely átfogó kereteivel kiválóan alkalmas lett volna a magyarság egyetemes nemzeti munkaközösségének és képviseletének megszervezésére, felölelve politikát, társadalmi életet, közmûvelésügyi törekvéseket és a gazdasági élet minden ágát.²⁴

Az OMP közgazdasági szakosztályát a gazdasági törvényhozás, kormányintézkedések elemzésére és kritikájára, a kisebbségek gazdasági érdekeltségének megszervezésére és együttmûködtetésére, a gazdasági érdekek képviselete és a mezôgazdasági ipari kamarákban való érvényesítése céljából létesítették, továbbá, hogy szervezômunkát szervezzen, szaktestületekben, városi és megyei tanácsokban és a törvényhozásban képviseltesse a kisebbségi közgazdasági érdekszférákat. Amint Gyárfás Elemér, a közgazdasági szakosztály elnöke megfogalmazta: "életérdekünk, hogy a magyarság különbözô foglalkozási ágai és társadalmi osztályai között összhangot teremtsünk".²⁵ Feladata volt továbbá a magyar parlamenti tagok és közéleti vezetôk közgazdasági téren való útbaigazítása. A szakosztály kétévenként megtartott nyilvános ülésein az erdélyi magyar közgazdaság jelentôs személyiségei, a gazdasági érdekképviseleti szervezetek vezetôi mellett részt vettek a lelkészek, polgármesterek, szakemberek kisiparosok, tanárok és szakemberek.²⁶

A román kormányok magyar gazdasági energiák paralizálására tett intézkedései ellen a gazdasági szakosztály 1928-ban gazdasági autonómia megvalósítását látja szükségesnek, hiszen a kisebbségek leszegényítése nemzeti öntudatukat veszélyezteti.²⁷

A gazdasági világválság idején indult meg a gazdasági elzárkózás és fejlôdött ki a gazdasági önellátás rendszere. Az erdélyi magyarság szintén szakítani igyekszik a korábbi liberális gazdaságpolitikai irányelvekkel és gazdasági életét nemzeti alapokra kívánja helyezni. Az OMP 1933. évi nagygyûlésén a párt közgazdasági szakosztálya már nyíltan állást foglalt a gazdasági élet nemzeti irányban való kiépítése mellett. S e tekintetben a szövetkezeti szervezkedés minél hathatósabb kiterjesztését tartotta szükségesnek.²⁸ Határozati javaslat született a gazdasági tanács létrehozásának szükségességérôl: "kisebbségi társadalmunk csak úgy tudja helyét megállani, ha a megmaradt gazdasági és pénzügyi intézményeit újjászervezi. A cél elérése érdekében megalakítandó az erdélyi magyarság gazdasági tanácsa akként, hogy abban gazdasági érdekképviseleti szerveink megfelelôen képviselve legyenek."²⁹

Az általános romániai átalakulások miatt 1935-ben a numerus valahicus elleni védekezésképp egységes kisebbségi gazdasági arcvonal felállítását sürgeti az Országos Magyar Párt kisebbségi szakosztálya is.³⁰ 1937-ben a kisebbségi autarchia tûnik az egyedüli védôbástyának.³¹

Az 1938. február 28-i új alkotmány a királyi jogkör kiterjesztése és a végrehajtó hatalom elôtérbe állítása által királyi diktatúrát vezet be, március 31-én elrendelik a pártok feloszlatását. Hogy a magyarság az új alkotmányosság keretébe illeszkedjék, be kellett lépnie az egyetlen pártba (a Nemzeti Újjászületés Frontjába). A magyarok összefogó kulturális és társadalmi célkitûzésû szervezete, a Romániai Magyar Népközösség 1939. február 11-én alakult meg, mint a romániai magyarság egyetemének általános nemzeti képviselete és népi munkaközössége, célja pedig: kulturális, gazdasági és szociális téren a Romániában élô magyarok egységes képviselete érdekének megóvása és elômozdítása, ennélfogva feladata keresztény szellemben ápolni a magyar kultúrát, megvédeni és kielégíteni a magyar nép gazdasági szükségleteit.³²

Az új rendi parlamentbe jutott kilenc képviselô és hat szenátor elért bizonyos minimális könnyítéseket: például állami póthitel a magyar lelkészek fizetésére, a dévai csángó telepesek bizonyos mértékû kártalanítása, valamint más gazdasági és kulturális szervezeteknek biztosított jogokat.³³

Belsô szervezés terén a magyar népközösségben tömörült a városi lakosság, illetve a falusi népesség, ugyanakkor a munkásság is önként belépett a népközösségbe.³⁴

A külpolitikai események és a belpolitikai élet változásai következtében a front átalakult a "nemzet pártja" címû egyetlen és totális politikai szervezetté. A népközösség nem lépett be az új pártba.³⁵

A kisebbségi politikai szervezet lehetôségeit és szerepét elemezve feltûnnek a politikum szükségszerû korlátai. A nemzetkisebbségi politikai párt alig lehet több a sérelmi kérések ügyvivôjénél. A népek élete két, egymással ugyan összefüggô és egymáshoz szervesen kapcsolódó, de azért alapjában mégis különbözô részre tagolható: egyik az önmagunkról való gondoskodás, a másik e gondoskodás külsô lehetôségeinek a megteremtése. Az elsô inkább társadalmi, az utóbbi politikai feladat, a kettô szimmetrikusan kiegészíti egymást, miként az állami életben a bel- és külpolitikai tevékenység.

A nagy múltú és legnépesebb szervezetként számon tartott Erdélyi Gazdasági Egylet nem csak a magyarság egészének és elitjének elismerését érdemelte ki, hanem a román államét is. Az EGE a földreformtörvény siralmas intézkedései ellen memorandumokban tiltakozott, megyei gazdasági osztályai megkísérelték összeállítani a földkisajátítások pontos statisztikáját.³⁶ Az OMP 1926-os gyergyószentmiklósi gyûlésén a gazdasági szakemberek és gazdák felléptek az erdélyi magyarság mezôgazdasági organizációjának minél szélesebb körû és átfogó kiépítése mellett. Alulról fölfelé való gazdakörök szervezését és vezetését szorgalmazta a Székely Földmûves Szövetség igazgatója is, ugyanakkor felhívás hangzott el a birtokosok címére, hogy kultúrkapoccsá legyenek népük és a nagyvilág között. A mezôgazdasági kultúra fellendítése érdekében tervbe vették egy magyar falubizottság, illetve egy népkultúra mozgószínház létesítését is. Az OMP parlamenti tagjai egy megalakítandó mezôgazdasági szaktestületet terveztek. Az intenzív építkezés csakis az intelligencia szerepvállalásával volt elképzelhetô. Az irányító réteg kötelessége a kisgazda-társadalommal szemben elsôsorban a népnevelésben materializálódhat. "Az okszerû mezôgazdasággal megismerkedô magyar gazda jövedelmét két-háromszorosára emelheti, a gazdaságilag erôs falusi társadalom (1930-ban a magyarság 73,2%) ki tudja építeni egész gazdasági életét, annak széles hálózatát, megteremtheti szövetkezeteit, megszervezheti a közös beszerzést és értékesítést, értékeinek megfelelô súllyal szólhat bele az érdekeit olyannyira érintô gazdaságpolitika irányításába is" - állapítja meg Demeter Béla, aki részletesen elemzi a magyar falusi társadalom leszegényedésének körülményeit, illetve gazdasági fellendülésének várható kedvezô hatását.³⁷

Az 1936-ban új vezetôséggel induló EGE legfôbb törekvése a gazdasági népnevelés lett. A múló értékû népjóléti megsegítés helyett a társadalomépítés nehezebb munkáját vállalta, arra törekedve, hogy a gazda önmaga segítsen magán és gazdatársain is azáltal, hogy a gazdasági élet alapsejtjében, a gazdakörben kiképzett vezetôk irányításával a gazdatársadalomnak kelljen a maga ügyeit igazgatnia, mintaszerû gazdaságával az intelligenciának, a falu értelmiségének kelljen példát mutatnia, különösképpen érvényes ez a tanítóra, akit a törvény gazdasági oktatásra is kötelez.

Az EGE 1854-beli reformközgyûlésének egyik megállapítása háromnegyed századdal késôbb is érvényes maradt: "az EGE-hez hasonló reális célkitûzésû egyesületnél a központi eljárás nagyobbacska eredményekhez nem vezet, egy egész ország gazdászatára tetemesen hatni alig képes; csak kézzelfogható siker, az utánozható példaadás és cselekvés fogja meg az emberek lelkét és ösztönzi ôket javítni önmagukon és gazdaságukon".

Szász Pál, az új elnök az eredményesség biztosítására az EGE gazdaságszervezô és irányító munkáját 13 alkerületben szervezte meg.³⁸ A munka eredményét maguk a számok bizonyíthatják: 1936-40 között a gazdakörök száma háromszorosára növekedett, 575 gazdakörnek 45 330 magyar gazda volt tagja; a szervezet kiadványa, az Erdélyi Gazda Erdély 1310 községében 100-150 000 olvasóhoz jutott el. Négy év alatt 140 téli gazdasági tanfolyamon 4836 gazda részesült módszeres oktatásban, vett részt gyakorlati bemutatókon és nyert oklevelet. A korszerû gazdasági tudomány és okszerû alkalmazásának módszerei e tanfolyamokon jutottak el a gazdatársadalomhoz, amelyet az EGE nemesített vetômagkiosztással, kül- és belföldi tenyészállat-közvetítéssel is támogatott. S a kiemelkedô eredmények a gazdanapokon és kiállításokon elismerést és jutalmat nyerhettek. E segélyakciók az elsô években különösképpen a szórványvidéknek szóltak, s csak késôbb a nagyobb tömbökben élô magyar népcsoportoknak.³⁹ Az EGE szót emelt a kis hitellel való ellátás, valamint a mezôgazdasági termékek értékesítésének, feldolgozásának szövetkezeti megszervezése érdekében, így a gazdasági és hitelszövetkezetek testületileg beléptek az EGE-tagok sorába.⁴⁰

Az EGE munkáját értékelve a Brassói Lapok megállapította, hogy bizony ennél a munkánál kellett volna kezdeni már húsz évvel azelôtt, és visszaverte a Keleti Újság támadását is, hiszen "sohasem bíráltuk politikai szervezetünket azért, mert túlságosan ügyesen szervezett és széles népi rétegekre építkezett. Azért bíráltuk, mert ezt kellett volna tennie, és nem tette akkor, amikor még lehetett. Az EGE mozgalma mellé pedig azért állottunk mindjárt gyógyulása elsô pillanatában, mert ezt tette".⁴¹

A népközösségi gondolat is annak a társadalmi úttörô munkának eredményeképp öntudatosult, melyet az EGE végzett. A népközösség keretén belül az EGE-re hárult az a feladat, hogy a magyar gazdatársadalom ügyét és érdekeit a szakmai szervezetek sorában képviselje.⁴²

Az EGE intenzív munkája paradigma lehetett a kisiparos társadalom számára, amely már az OMP idejében is fontos szerepet játszott a közéletben. Szabó Béni sokáig a román parlament egyetlen iparosképviselôje volt. Hiányzott azonban egy olyan egyetemes magyar iparos szervezet, amely a magyarság legnépesebb városi rétegének érdekeit állandóan védeni és képviselni tudta volna. Az 1884-ben létesült ipartestületek 1925-tôl 1935-ig országos szövetségbe tömörülve képezték az iparosok, sajnos csak formális és tehetetlen érdekvédelmi szervezetét.⁴³ A szakmai érdekképviselet terén gyökeresen megváltoztatta a kisebbségek jogi helyzetét az 1936. április 31-i, a szakmai elôkészítésrôl és iparûzésrôl szóló törvény, mely hatályon kívül helyezte az 1884-es magyar ipartörvényt, megszûntette a magyar ipartestületeket, és öt évtized alatt gyûjtött vagyonukat átadta a munkakamarák kisipari osztályának. A munkakamarák hatásköre öt-hat vármegyére terjedt ki, s így olyanok rendelkeztek az ipartestületek vagyona felett, akik annak megszerzéséhez vagy gyarapításához nem járultak hozzá. E törvényi rendelkezésnek a kisebbségi szakmai testületek elleni élét legjobban az mutatja, hogy ugyanakkor a román kereskedelmi kisiparosok egyesületét a törvény kifejezetten továbbmûködni engedi. A magyar népközösség keretén belül indulhattak csak újra a tárgyalások a magyar nemzetiségû kisiparosok életlehetôségeinek és külön szervezkedésének biztosítására. A tárgyalások eredményeképp a magyar iparosok szakmai érdekeinek védelmére hivatott szerv, az Országos Magyar Iparos Egyesület 1940. január 28-án alakult meg.⁴⁴

A kimondottan gazdaságpolitikai alternatívákat és stratégiákat elemzô munkák⁴⁵ szerkezetében megkülönböztethetô három fô irányelv, mint a gazdaságpolitika célja:

A belsô demokrácia körüli vitafórum végeredményben gyôzelemre vitte e gondolatot, a Vásárhelyi Találkozón formailag megteremtôdött a nemzeti demokrácia. A Vásárhelyi Találkozó azon az alapon, hogy mindnyájan egy nemzet fiai vagyunk és egy sorsban élünk, szükségesnek tartja a belsô önellátást és a belsô önkormányzatot politikai, gazdasági és kulturális téren, olyan értelemben, hogy az összes politikai, gazdasági és kulturális erôinket közös cél, a nemzeti létfenntartás biztosítása és jogaink kivívása érdekében kell szolgálatba állítani, hogy az adott politikai és jogi helyzetben népünk minél nyugodtabban, békességben, anyagilag biztosabb életet élhessen.⁴⁶ Az egységes erôs és erkölcsös nemzeti társadalom megszervezésének módozatait elvben itt tárgyalták meg és fogalmazták meg a Hitvallásban. A magyar szövetség a létezô szervezetek, intézmények közötti tanács szerepében keretet nyújtott volna a társadalmi, közmûvelôdési és közgazdasági tényezôk képviseletére, a politikai gazdasági és kulturális téren egyaránt önellátó és önkormányzattal rendelkezô magyar autonómia keretében.

Az autonómia kapcsán dr. Fábián Dániel, a Bartha Miklós társaság elnöke már 1930-ban kiemelte az Erdélyi Fiatalok hasábjain, hogy az autonómia jogi szankció nélkül illuzórikus lehet, ennek biztosítása azonban a magyar kisebbségi politika irányítóinak a feladata. Az erdélyi kisebbség fiatal generációinak a feladata, hogy azt a jogi autonómiát sokkal mélyebb, lelki, gazdasági és kulturális alapokra fektesse. Mindenekelôtt és mindenekfelett a magyar kisebbség gazdasági autonómiáját kell megteremteni. Ehhez a gazdasági szolidaritás eszméjének realizálását kell kiépíteni, a parasztság, munkásság, az intellektuel réteg speciális érdekképviseleti szervezeteiben, hiszen a kereskedelem, ipar, mezôgazdaság, az egész magyar gazdasági autonómia lehetôségei olyan téren kínálkoznak, melynek keretei között egy független, haladó szellemû, nagy szociális missziót teljesítô új magyar értelmiségi réteg kialakulhat. Csak egy ilyen réteg tud a kisebbségi élet öncélú, valódi társadalmi és politikai feladatainak megfelelni. Csak ez biztosíthatja a magyar kultúra egészséges fejlôdését és kiterebélyesedését. A gazdasági szakemberek kitermelése, a gazdasági szabad pályák meghódítása, ez lehet a jelszó a kisebbségi fiatalság számára.⁴⁷

A középréteg problémáját elemzi Szabó István és megállapítja, hogy: "a szellemi proletariátus szomorú osztályának növekedése igen nagy veszedelem kisebbségi életünk egyensúlyára. Az erdélyi magyar sajtóra vár a feladat, hogy állandó felvilágosító munkájával gazdasági, kereskedelmi pályák felé irányítsa a tanulni vágyó ifjúságot."⁴⁸

Az egészséges társadalom szempontjából másik fontos elvi kérdés a gazdasági megpróbáltatások, a gazdasági erônlét kisebbségi vonatkozása: "ellentétben a többségi nemzet helyzetével, ahol az állam nyújt táperôt a kultúrintézményeknek, mi önmegtagadásból tartjuk fenn kultúrintézményeinket. Az általános nyomor azonban, a kisebbségeknél az önmegtagadás, illetve önmegadóztatás végpontját súrolja, amibôl nem következhetik más, mint a szomorú való, hogy a kisebbségi, illetve magyar ember megszûnik adót fizetni, iskolafenntartásra sem jut, a gyermek nem viheti a darab fát a hóna alatt az iskolába, nem fog lapra elôfizetni, a gyermeknek nem lesz honnan lélekmelegítôt ajándékozni karácsonykor stb., rövidebben, megállunk a kulturális haladás útján."⁴⁹

Nem volt vitás, hogy a gazdasági kérdések is nemzeti jelentôségûek, hogy az erdélyi magyar nép gyarapodásának kulcsa nem a pauperizálódás (az igények és életszínvonal csökkentése), hanem éppen a gazdasági terjeszkedés; faji harcot csak öntudatos, gazdasági értelemben vett független, kis- és középbirtokos, valamint urbánus magyarsággal lehet diadalra vinni.⁵⁰

A város és falu egymásrautaltságát elemzi Csíki Ferenc és Vita Sándor, rámutatván a városi fogyasztóközönség szétszórtságára, ezáltal nagy mennyiségû magyar tôke elszivárgására, ami együtt jár "városi polgárságunk vagyoni hanyatlásával, közéletünk összezsugorodásával".

A magyar gazdasági hanyatlás megállításával szükséges a kohézióteremtô, értékesítés- és fogyasztás-megszervezô keret, annak az öncélú magyar gazdasági közösségnek megvalósítása, amely csak feleslegét adja át másoknak, és csak a hiányzót szerzi be külsô forrásokból.⁵¹

Az említett gazdaságpolitikai tanulmányok az elvek és szükségletek tisztázása után az ezek megvalósítására pontosan kidolgozott - fôleg kisebbségpolitikai vonatkozású (dán, lengyel, ukrán, finn, román és szász) - mûveleteket és gazdaságpolitikai paradigmákat is bemutattak, mint múltbeli és kortárs figyelemre és követésre méltó példákat.

Mivel a román állam közgazdaságához viszonyult a magyar gazdaságpolitika, a gazdaságpolitikai szerzôk sokszor konstruktív kritikát és alternatívákat kínáltak a román gazdaságpolitikának.⁵²

Szervezeti szempontból nem elhanyagolható, hogy valamennyi tanulmány a szükségletek kielégítésének legcélszerûbb módját az önsegélyezésben határozta meg, ugyanakkor a takarékosságra nevelô szövetkezetek megszervezésében látta a hiteligény kielégítésének megoldását, általában a szövetkezeti együttmûködési formában irányozta elô a magyar gazdaságpolitika, a termelés, feldolgozás, értékesítés, hitelellátás belsô erôbôl megvalósítható megszervezését. Az új kisebbségi gazdaságpolitikai szemlélet olyan lehetôségeket keresett, ahol a nép széles tömege vehet részt gazdasági sorsának az irányításában. Ennek elérésére a szövetkezeti szervezet megerôsítése és továbbépítése kínálkozott a legmegfelelôbbnek. Korábban még a szövetkezeti mozgalom hivatalos vezetôi sem ismerték fel a szövetkezeti szervezetben azt a keretet, melyen keresztül az autonomikus és demokrata magyar társadalom gazdasági élete kiépíthetô. A hivatalos mozgalmon kívül állók részérôl kellett megindulnia egy céltudatos közírói munkának, hogy felhívja a figyelmet e mozgalom nemzetgazdasági jelentôségére a kisebbségi gazdasági életben. A gazdasági válság kapcsán elôtérbe került önellátó gazdaságpolitikai felfogás térhódítása nagyban kedvezett a szövetkezeti gondolat népszerûsítésének, hiszen egy kisebbségi nemzet gazdasági autarchiájának kiépítésére ez volt a legkedvezôbb keret. Erre a nemzeti gazdasági felzárkózásra pedig annál inkább szükség volt, mert a gazdasági élet küzdelmében egyáltalán nem érezte a magyarság az államhatalom támogatását, és így teljesen önerejére volt utalva, sôt az államhatalom gazdasági támogatásának a hiánya mellett napról napra fokozódott a magyarság ellen irányuló gazdasági elnyomás, mely viszont gazdasági önvédelmi berendezkedésre kényszerítette. A szövetkezeti önsegítés gondolata egy kiterjesztett nemzetgazdasági értelmezésre talált. A nemzetgazdasági feladatok megoldása mellett társadalomgazdasági feladatok elérésére is alkalmasnak kínálkozott a szövetkezeti mozgalom, azáltal, hogy demokratikus szerkezeti felépítettségénél fogva kedvezôen mozdította elô a demokratikus társadalom gazdasági fejlôdésének kialakulását. E demokratizálást célozta egy következetes gazdaságpolitika és összehangolt gazdaságpolitikai akció érdekében a magyar szövetségen belül létrehozandó gazdasági tanács, amely a legfontosabb gazdasági intézmények (EGE, Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége, Hangyaszövetkezetek Központja, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank, mint a legnagyobb magyar pénzintézet, a Minerva biztosító Részvénytársaság, Erdélyi Bankszindikátus) fórumaként szolgált volna. A tervezett gazdasági tanácsnak nem csak elvileg kell tisztáznia gazdasági irányulásunk szempontjait, hanem a közösen leszûrt gondolatok gyakorlati megvalósítását is vállalnia kell.⁵³

Az egyházak és közmûvelôdési intézmények birtokainak kisajátításával az állam megkísérelte monopoljogává tenni az oktatást az állami intézményekben. Jancsó Elemér és Bíró Sándor munkái kimutatják az elemi, középfokú és fôiskolai, valamint szakoktatásbeli magyar veszteségeket. Az érettségizettek hiányos pályaválasztási felvilágosítása következtében megfigyelhetô a túltengés a tanári pályákon, míg kevés magyar hallgató tanult gazdasági iskolákban, hiány mutatkozott a gyakorlati pályákon: állatorvos, ipari vállalkozó, közgazdász, kereskedô⁵⁴, ugyanakkor a szászoknál a maturandusok többsége az ipar és a kereskedelem meg a technikai pályák felé törekszik, és nem fizetésébôl, hanem vállalkozásainak jövedelmébôl akar megélni.

A középosztály e hiányosságaihoz járult még a háború és kivándorlás okozta veszteség.

A román állam iskolapolitikájának róható fel az a deficit, amely a magyarságot országos arányszámának megfelelôen megilletô helyszükséglet és a valóságos tanulólétszám közötti különbség volt. A középiskolákban az évi deficit 8348-at tett ki (ennyi középiskolai tanulóval volt kevesebb évente, mint amennyi magyar ifjúnak a középiskolában kellett volna tanulnia), líceumban évi 4435 a magyar deficit, állami tanítóképzôkben évi 1832, az állami kereskedelmi iskolákban 1278 (a kereskedelmi iskolákból a magyarságnak 76%-a szorult ki). Az állami kereskedelmi iskolákban 1918-1928 között a magyar tanulók részesedése 90%-ról 24%-ra esett vissza, ipari iskolákban 60%-ról 6%-ra. Holott a magyar társadalomnak a szakoktatás terén óriási érdekei fûzôdtek volna a magyar nyelvû oktatás biztosításához, a magyar szakiskolák sem csekély számuk, sem pedig gyenge anyagi helyzetük miatt nem elégíthették ki azokat az igényeket, amelyeket velük szemben támasztottak.⁵⁵

E nagymértékû deficitet igyekeztek pótolni az egyházak gazdasági iskoláik mûködtetésével (a székelykeresztúri unitárius téli gazdasági iskola 1931-tôl, a csombordi református téli gazdasági iskola 1935-tôl, a kézdivásárhelyi és a radnóti téli gazdasági iskolák 1934-35-tôl). A katolikus és a protestáns teológiákon gyakorlati képzés címén bevezették a végzôs évfolyamon a belmissziói és gyülekezeti munka mellett a gazdasági és szövetkezeti élet tanulmányozását. A szövetkezeti gazdasági oktatás az egyházi iskolákban és tanítóképzôkben jóval megelôzte a gazdasági oktatást kötelezôvé tevô 1938-as állami intézkedést.⁵⁶ Az egyház szerepe a gazdasági oktatás terén a bethlen gábor-i hagyomány felkarolásával ("hogy népbôl jött, a népet szolgáló vezetôket adjon az Akadémia"), hogy "az új papi nemzedék népének nem csak lelki gondozója kell hogy legyen, hanem tanácsadója, vezetôje az élet más viszonylataiban is". Az új reformszellem jegyében indul.⁵⁷

E négy földmûves iskola messze nem volt elegendô (50 ilyen iskolára lett volna szükség). Az EGE tanfolyamai, a Magyar Nép hetilap mozgalma (gazdasági elôadások és tanfolyamok), a brassói és a kolozsvári Székely Társaságok iparostanonc-nevelô munkája igyekeztek az oktatásbéli hiányokat pótolni.⁵⁸

"Az új államkeretek közötti kisebbségi sors egészen új formája a magyar életnek. Meg kell teremteni ennek az életnek meg nem levô belsô tartalmát és külsô formáit" (László Dezsô).

A kisebbségi sors közélete és gondolkodása e tartalomkeresés és formateremtés jegyében zajlott.

Az elsô és legjelentôsebb valóságra ébresztô mû a Kiáltó Szó volt.⁵⁹ Jelentôségét a tényfeltárás, a társadalmi, kulturális és gazdasági talpon maradáshoz szükséges feladatok megállapítása adja. A Kiáltó Szó két alapeszményt bontakoztat ki, melyek a két világháború közötti szellemi irányzatokon végig követhetôk:

(2) A nemzetek szövetségébe lépô állam: "az államalkotó külön nemzetek önkormányzati szabadsága s az ilyen önkormányzatoknak úgy területi, mint testületi szervezése, ezek kölcsönös együttmûködése s így a nemzetek szövetségébôl épült állam, mely a külön népiségek, a nyelvi határok legtöbb kínosságát föltétlenül elemészteti". E fejlôdésen keresztül láttatja a Kiáltó Szó a duna menti államok gazdasági egységének a tárlatát s ezen az egységen túl az Európai Egyesült Államok kialakulását is.

Az erdélyi magyar kisebbség léte a társadalmi megszervezésen múlott - életre vagy halálra -, így a magyar népnek, amely csak tömeg, élô orgánummá kell szervezôdnie, melyben minden réteg egymásért és egymás által él: "másfélmillió embernek van és kell hogy legyen önereje arra, hogy minden anyagi és szellemi szükségérôl önkörében tudjon gondoskodni".

A fiatal nemzedék színre lépte (Erdélyi Fiatalok, Hitel), majd a Vásárhelyi Találkozó hitvallása betetôzi és koherensen megfogalmazza a kisebbségi modus vivendi megnyilvánulásának alapelveit: belsô demokrácia és önkormányzat, önellátás politikai, gazdasági és kulturális téren.

A fiatal írók csoportosulása és a népi mozgalom bevitte a köztudatba az intelligencia és a középréteg nép iránti kötelesség- és felelôsségérzetét, hiszen a kisebbségi életforma új terheket fektetett a magyar társadalom vállára, melyeket az állami gazdaságpolitika hátrányosan megkülönböztetett, gazdasági összeroppantásával próbálta elôidézni a magyar intézmények és kultúra összerogyását, s ezáltal az asszimilációt. Kultúrnép asszimilálására nem mutat példát a történelem; de kultúra alatt nem csak mûveltséget, hanem gazdasági és szellemi kultúrát kell érteni. A gazdasági nevelés által megerôsített magyar társadalom nemzeti jövedelmének fokozása megoldhatta a nagy kérdést: a nemzettársadalom életében szükséges összes szervek és intézmények eltartását, s lehetetlenné teszi, hogy megélhetési zavarok álljanak elô, s ezáltal emberek hitüket, kultúrájukat és saját népcsoportjukat hagyják ott.⁶⁰

A szellemi és gazdasági kultúrának a megmaradással való összefüggését legtalálóbban Krenner Miklós fogalmazta meg: "A mi problémánk fôleg gazdasági probléma lett. Elsôsorban magunk között, és az a kérdés, hogyan s mibôl éljünk meg, s ennek a kérdésnek megoldását elsôsorban a magunk erôivel kell keresnünk. Valóban csak utána következhetik minden egyéb: hogyan biztosítsuk lelkiismereti szabadságunkat, egész társadalmunkat. De mikor arról van szó, mentsük meg a földmûvelést, ipart, kereskedelmet, szabadfoglalkozást, szüntessük meg a munkanélküliséget, vegyük ki a fegyvert az öngyilkosok és családirtók markából, akkor saját erôink és lehetôségeink mozgósításáról van mindenekelôtt szó, és fölébred rögtön egy tervszerû kisebbségi gazdasági politika szüksége, amely a kisebbségi élet minden részletének megvizsgálását, újjá- vagy megszervezésének ügyét is napirendre hozza magával, s megsürgeti az állammal, világgal való szorosabb találkozó keresését. Szóval itt áll elôttünk minden, ami vagyunk, ami megmaradni és újjáképzôdni akar. Egész életünk, sorsunk, jövendônk."⁶¹

A népi mozgalom a szociográfia révén az irodalmi lapokban is szerepeltette a társadalomalakító szellemi és gazdasági mozgalmakat.⁶² A magyarországi szociográfiai mûvekkel egyenrangúak voltak az erdélyi társadalmat bemutató szociográfiai elemzések is (Balázs Ferenc, Bözödi György munkái).

Az Erdélyi Iskola Márton Áron szerkesztésében 1933-tól megjelenô pedagógiai folyóirat nemzetpedagógiai célként mûveli a magyarság gazdasági és kulturális nevelését. A keresztény egyházak püspökeik és lelkészeik által, valamint sajtókiadványaikban és az egyleti életben kihangsúlyozottan foglalkoznak a gazdasági problémákkal. Tudományos egyesületek (EME) és civilszervezetek szemináriumaikban, konferenciákon tudományos igénnyel elemzik a társadalom gazdasági helyzetét és a javulás alternatíváit.

Neves sajtóorgánumok, mint a Magyar Kisebbség, Hitel, Erdélyi Fiatalok elismeréssel szólnak a gazdasági szervezkedés és elméleti gazdaságpolitikai tervekrôl és megvalósításokról, tudományos elméleti gazdaságpolitikai munkáknak adnak helyet hasábjaikon. Ugyanezt teszik az EGE, a Hangyaszövetkezetek Központja és a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetsége hivatalos közlönyei. Gazdasági népnevelést karolt föl a nagy közönségnek örvendô Magyar Nép hetilap, Gyalai Domokos szerkesztésében.

A fentebbi szempontok szerint állapíthatjuk meg, hogy ha egy nemzet gazdasági mozgalmának eredményét a nemzet gazdasági erejének és gazdasági kultúrájának fokmérôjeként alkalmazzuk, úgy Románia magyar és német kisebbségei nemzetgazdasági erejük tekintetében alatta állnak a többségi nemzet gazdasági erejének, a gazdasági kultúra terén pedig fejlettebb színvonalról tanúskodnak.⁶³

A kisebbségi magyar gazdaságpolitika és intenzív szervezkedés nyomán számos munkahely létesült, fôleg az új szövetkezeteknél és központjaiknál.⁶⁴ Ugyanakkor a tagok számára óriási jövedelemtöbbletet hoztak, például a tejszövetkezetek, amelyek feldolgozótelepeiken exportra állítottak elô árut.⁶⁵

Azáltal, hogy a mezôgazdasági termelés intenzívebbé lett, új mezôgazdasági termékeket feldolgozó vállalatok (len- és kenderfeldolgozó, keményítô- és szeszgyár), fakitermelô és értékesítô szövetkezeti vállalatok, gyümölcsfeldolgozó és konzervgyárak, háziipari szövetkezetek létesültek, amelyek az alkalmazottak és tagok, de a környék pénzjövedelmét is növelték, megnôtt a vásárlóerô és a fogyasztás, ami az egészségi és életszínvonal szempontjából minôségi növekedést eredményezett.⁶⁶

Az emberi erôforrások megôrzése érdekében is mûködött elgondolt gazdaságpolitika, az OMP és az egyházak szórványpolitikája számolt a gazdaságpolitika lehetôségeivel e téren is.⁶⁷ A székelyföldi ipari vállalatok létesítése, a fürdôügy és az idegenforgalom felkarolása, a közbirtokossági vagyonok szövetkezeti alapon való megszervezése a székely elvándorlást volt hivatott megállítani.⁶⁸

Az iskola és diákszövetkezetek nevelômunkájukon kívül gazdasági elônyöket is nyújtottak tagjaiknak.⁶⁹ A kolozsvári református teológia ifjúsági egyesületének pénztára sürgôsségi betegsegélyt nyújtott a rászoruló diáktársnak; a magyar egyházak intézménye, a Minerva Biztosító Részvénytársaság elônyös biztosításban részesítette a szövetkezeti tagokat, karitatív segélyeket nyújtott. Kamatmentes hitelt is képes volt nyújtani a medgyesi Pax Hitelszövetkezet, amely 80 munkáslakást is épített.

A falusi termékek értékesítésén és a városi fogyasztás megszervezésén kívül figyelemre méltó kulturális és népmûvelési feladatokat vállalt a brassói Ágisz és Ave aranyos-vidéki szövetkezet. A szövetkezeti alapszabályzatok értelmében valamennyi szövetkezetnek jövedelme bizonyos hányadát közmûvelôdésre kellett fordítania.

Az OMP, az egyházak, az EGE és a szövetkezeti központok támogatásával beindult gazdasági szervezkedés bizonyos vidékeken egészen kiemelkedô teljesítményeket ért el, különösen a szervezést vállaló karizmatikus egyéniségeknek köszönhetôen (Balázs Ferenc az Aranyos mentén, illetve Ürmössi József a Homoród mentén).⁷⁰

Románia magyarlakta területein (várost és falut együttvéve) 66 000 szövetkezeti tag tömörült 320 fogyasztási szövetkezetbe és 135 000 tagja volt a 466 magyar gazdasági és hitelszövetkezetnek, a szövetkezeti tagok családtagjaikkal együtt kerek 3/4 milliót számláltak, azaz a romániai magyarságnak csaknem a felét.⁷¹

Hogy a kisebbségi magyar társadalom ilyen nagy arányban vett részt jól körvonalazott és szilárd gazdasági szervezetekben, egyértelmûen bizonyítja a kisebbségi magyar gazdaságpolitika eredményességét és hatékonyságát, ami még inkább kidomborul, ha figyelembe vesszük a romániai általános közgazdasági helyzetet, az általános vásárlóerô drasztikus csökkenését, az ipari és mezôgazdasági termékek közötti kóros aránytalanságot (3:1 arány), a mezôgazdasági termelékenység, a gabonahozamok és az állatállomány visszaesését, jóllehet a két világháború közötti Románia par excellence a parasztgazdaságok országa volt (az aktív lakosság 78%-ának jövedelme mezôgazdaságból származott, s csak 10%-a dolgozott iparban).⁷²

A romániai társadalom gazdasági romlását elsôsorban az állam erôltetetten az ipart támogató, valamint a társadalom nagy részének érdekeivel ellentétes gazdaságpolitika okozta. A kisbirtok felaprózottsága, a mezôgazdasági kultúra alacsony szintje, a hitelhiány, a gépesítést nélkülözô extenzív gazdálkodás a kisipar és feldolgozóipar gyengesége általánosan érvényesek voltak a romániai társadalomra.⁷³ Ennek felismerésében és a kiútkeresésben, alternatívaállításban a kisebbségi magyar gazdaságpolitika messze megelôzte mind az állami gazdaságpolitikát, mind bizonyos, realistább pártokét.

A közszellem és a középréteg egészségesebb lélekjelenléte, felelôsségtudata által tettre készebb és az aktivitás mezejére képesebb volt a kisebbségi magyar társadalom - önvédelemre szorulva, de megmaradásáért.