Gerencsér Balázs - Juhász Albin
A Kárpát-medencei
magyar autonómiák
lehetôsége
az ezredfordulón*
II. Kisebbségpolitikai alkotmányelemzés
A magyarság által lakott szomszédos
országok alkotmányait a következô szempontok szerint
vizsgáltuk:1
1. tartalmaz-e az alkotmány utalást a népesség
unitárius, nemzeti vagy homogén jellegére vonatkozóan,
vagy esetleg épp ellenkezôleg, feltünteti-e annak etnikai,
nyelvi, vallási sokszínûségét;
2. amennyiben az adott állam föderális
vagy regionális alapokra épül, igazolható-e ez
a felépítés a népesség heterogenitásával
(etnikai, nyelvi vagy vallási szempontból);
3. kötelezi-e az alkotmány az államot
a felségterületén kívül élô
kisebbségi közösségeinek védelmére;
4. használja-e az (1) alkotmány, (2) más
jogszabály, illetve (3) az esetjog a kisebbség (minority)
kifejezést;
5. tartalmaznak-e ezek a szövegek pontos meghatározást,
ha igen, akkor magában foglalja-e ez a definíció (1)
a tartós jelenlétet az ország területén
vagy annak részén, és/vagy (2) az adott állam
állampolgárságára való utalást;
6. mely kisebbségek (etnikai/nemzeti, nyelvi, vallási)
részesülnek jogszabályi védelemben;
7. megengedi vagy megköveteli-e az alkotmány
vagy más jogszabály a kisebbség állam általi
elismerését; mi ennek a következménye; az egyén
kisebbséghez való tartozása mindig szabad választásán
alapul-e, vagy az elô van írva a különbözô
közösségi hatóságok részérôl;
8. a kisebbségekkel kapcsolatos problémák
kollektív vagy egyéni szempontból vannak-e szemlélve;
9. lehet-e hatással a kisebbséghez való
tartozás az állampolgárság megszerzésére,
elvesztésére, illetve a politikai jogok gyakorlására;
10. a kisebbségek védelmével összefüggô
nemzetközi eszközök (bilaterális, multilaterális,
univerzális) alkalmazásra kerülnek-e a belsô jogban;
milyen helyet töltenek ezek be a jogszabályi hierarchiában;
11. az egyenlôség alkotmányos alapelve
utal-e kisebbséghez való tartozás alapján a
diszkrimináció tilalmára; volt-e valamilyen nemzeti
vagy nemzetközi jogeset e kérdés tekintetében;
12. elismert-e a kisebbségeket támogató
pozitív diszkrimináció az alkotmányban vagy
más jogszabályban, illetve az esetjogban;
13. védi-e a törvényhozás a
kisebbségi közösségeket a faj- és idegengyûlölettôl,
a faji erôszaktól;
14. tartalmaz-e az alkotmány vagy más jogszabály
korlátozó vagy védô rendelkezéseket a
kisebbségi oktatás/nevelés területén;
ha igen, akkor mely kisebbségek esetében, és az oktatás
melyik szintjén;
15. biztosítja-e jogszabály a kisebbségi
nyelv tanulásának lehetôségét, vagy biztosítja-e
a kisebbségi nyelven való tanulást az oktatás
minden szintjén;
16. tartalmaz-e az alkotmány rendelkezéseket
a hivatalos nyelvhasználatra, a kisebbségi nyelv elismerésére,
támogatására vonatkozóan;
17. tartalmaz-e az alkotmány vagy más jogszabály
különleges szabályokat a kisebbségek és
a sajtó, a színház, tv, rádió vagy más
média vonatkozásában;
18. megengedi vagy megköveteli-e az alkotmány
különleges szabályok alkalmazását a különbözô
kisebbségek esetében (pl. családjogi ügyekben);
19. elismert-e a kisebbséghez tartozók egyesülési
joga, és kiterjed-e az a határon túlra, vagy az behatárolt
valamilyen eszközzel;
20. alkalmazandók-e valamilyen speciális
szabályok a kisebbségeket képviselô politikai
pártok tekintetében;
21. volt-e valamilyen hatással a kisebbségek
jelenléte a választójog alakulására;
ha igen, akkor mely kisebbségek vannak ezáltal érintve;
az érintett kisebbségek sajátos területre koncentrálódnak
vagy szétszórtan élnek az országban;
22. a kisebbségek jelenléte volt-e valamilyen
kihatással az ország választójogi, közigazgatási,
bírósági körzetekre való felosztásakor;
ez a felosztás a kisebbségek autonómiájának
elôsegítésére irányult, vagy éppen
ellenkezôleg azok asszimilációját ösztönözte;
23. történtek-e speciális intézkedések
a kisebbségek politikai életben való részvételének
ösztönzésére; ha igen, akkor mely hatalmi ág
által és a közigazgatás melyik szintjén;
24. elôír-e az alkotmány vagy más
jogszabály speciális hûségi kötelezettséget
a kisebbségekhez tartozók számára; ha igen,
melyek ennek gyakorlati következményei.
1. Szlovénia
ad 1. A Szlovén Köztársaság
Alkotmánya nem tartalmaz olyan rendelkezést, amellyel a lakosság
etnikai, nyelvi vagy vallási természetét jellemezné.
A 3. cikk meghatározása szerint:
,,Szlovénia valamennyi állampolgárának állama,
amely a szlovén nép tartós és elidegeníthetetlen
önrendelkezési jogán alapul."
ad 2. Az alkotmányban Szlovénia területileg
egységes és oszthatatlan államként van meghatározva
(4. cikk). Mindazonáltal a helyi önkormányzatokra vonatkozó
elôírások értelmében a közösségek
önállóan dönthetnek szélesebb helyi önkormányzati
közösségekbe, valamint tartományokba való
társulásukról, szélesebb érdekû
helyi ügyek rendezése és ellátása végett
(143. cikk). Ez tehát feljogosítja az etnikailag vegyes községeket
az összekapcsolódásra például a tengerparti
vidéken (olaszok) és az északkeleti területeken
(magyarok).
ad 3. Az alkotmány 5. cikke az állam
feladataiként határozza meg a szomszédos országokban
élô ôshonos szlovén nemzeti kisebbségekrôl
való gondoskodást (nem azok védelmét),
a kivándorolt szlovénekrôl és vendégmunkásokról
való gondoskodást, valamint ezek hazájukkal való
kapcsolatainak elôsegítését. Ugyanez a cikk
azt is meghatározza, hogy a nem szlovén állampolgárságú
szlovének Szlovéniában külön jogokat és
kedvezményeket élvezhetnek (pl. állampolgárság
megszerzése, tartózkodási/letelepedési engedély).
ad 4. A 64. cikk szabályozza az olaszok
és a magyarok speciális jogait. Mindkét csoport ôshonos
Szlovéniában, az alkotmány nemzeti közösségként
határozza meg ôket. A 65. cikk szerint a roma közösség
helyzetét és jogait törvény szabályozza,
amely speciális státusukat azért ismeri el, mert századok
óta ezen a területen élnek. Az olasz és a magyar
nemzeti közösségek etnikai kisebbségként
vannak kezelve, de az alkotmány nem határozza meg a romák
státusát. Arra következtethetünk azonban, hogy
ôk etnikai közösséget alkotnak, amelyben az etnikai
kisebbség néhány jellemzôje is szerepel.
ad 5, 6, 7. Az alkotmány nem szabályozza
a különbözô kisebbségek elismerésének
kérdését. Mindazonáltal az etnikai, nyelvi,
vagy kulturális kisebbségek minden tagja számára
garantálja a speciális jogokat, amellett, hogy a különbözô
ôshonos népek vagy etnikai kisebbségek és azok
tagjai számára speciális jogokat biztosít (etnikai
identitás szabad kifejezése, valamely kultúra felvállalása
és fejlesztése, nyelvhasználat az állami szervekkel
való kapcsolatokban). Ezekkel a rendelkezésekkel az alkotmány
egyértelmûen kihangsúlyozza, hogy a valamely kisebbséghez
való tartozás kizárólag az egyén szabad
akaratától függ.
ad 8-9. Az alkotmány a kisebbségi
közösségek jogait ugyanúgy szavatolja, mint az
egyénekét. A valamely kisebbséghez való tartozás
nincs kihatással az egyén állampolgárságának
megszerzésére vagy elvesztésére, de fontos
szerepe van az alkotmány és a törvényhozás
által biztosított speciális jogok gyakorlásában.
ad 10. A kisebbségek védelmére
vonatkozó nemzetközi szerzôdések legtöbbje
a hajdani Jugoszlávia keretei között köttetett. Ezek
a Szlovén Köztársaságra nézve ma is kötelezôek
a Szlovén Köztársaság önállóságáról
és függetlenségérôl szóló
1991. június 25-i alkotmánytörvény, valamint
a Szlovén Köztársaság új alkotmányának
értelmében. Az új alkotmány elfogadásáig
a ratifikált nemzetközi szerzôdések státusa
megegyezett a törvényével vagy a kormány rendeletével.
A hatályos alkotmánynak megfelelôen most magasabb szinten
helyezkednek el a jogszabályi hierarchiában mint a törvények,
mert az új alkotmány 8. cikke szerint:
,,A törvénynek és más elôírásnak
összhangban kell lennie a nemzetközi jog általában
hatályos elveivel és a Szlovéniát kötelezô
nemzetközi szerzôdésekkel. A ratifikált és
közzétett nemzetközi szerzôdések közvetlenül
alkalmazandók."
ad 11. Az egyenlôség alkotmányos
alapelve félreérthetetlenül vonatkozik a kisebbségek
tagjaira, hiszen a 14. cikk értelmében mindenki számára
egyenlô emberi jogok és alapvetô szabadságjogok
biztosítottak, tekintet nélkül a nemzetiségre,
fajra, nemre, nyelvre, hitvallásra, politikai vagy egyéb
meggyôzôdésre, vagyoni helyzetre, születésre,
képzettségre, társadalmi helyzetre vagy más
körülményre. A törvény elôtt mindenki
egyenlô.
ad 12-13. Az alkotmány speciális
jogokat (pozitív diszkriminációt) biztosít
a kisebbségek és azok tagjainak védelme érdekében,
és meghatározza a törvényi és más
szabályozás alapjait. Különösen és
világosan kerül megfogalmazásra, hogy alkotmányellenes
minden etnikai, faji és vallási egyenlôtlenség,
valamint az erre való felbujtás, ösztönzés.
ad 14-15. Az alkotmány garantálja
az olasz és a magyar etnikai kisebbség és azok tagjai
számára a saját nyelven való nevelés
és oktatás alkotmányos jogát ugyanúgy,
mint ennek a nevelésnek a megtervezését, fejlesztését.
Az etnikailag vegyes lakosságú Északkelet-Szlovéniában
a közösség akaratának megfelelôen az általános
iskolákban kötelezô kétnyelvûséget
törvény vezette be, aminek értelmében az oktatás
mindkét - szlovén és magyar - nyelven folyik. Az alap-
és másodfokú szlovén közoktatás
mellett Szlovéniában mûködnek olasz tannyelvû
iskolák is, ugyanúgy mint kétnyelvû szlovén-magyar
iskolák. Az alkotmány és a törvényi szabályozás
megengedi a szlovéntôl eltérô tannyelvû
iskolák alapítását is.
ad 16. Amint már említésre
került, a szlovén alkotmány mindenki számára
biztosítja az anyanyelv szabad használatának jogát
mind a privát, mind pedig az állami szervekkel való
kapcsolatokban. Habár a hivatalos nyelv a szlovén, azon községek
területén, ahol olasz vagy magyar nemzeti közösség
él, az olasz vagy magyar nyelv is hivatalos nyelv (11. cikk).
ad 17. Az alkotmány által minden etnikai kisebbséghez
tartozónak biztosított a saját kultúrájának
felvállalásához és fejlesztéséhez
való jog. Különösen garantált az olasz és
a magyar kisebbség, illetve azok tagjai számára a
nemzeti identitás kifejezéséhez való jog, a
szervezetalapítás joga, a kulturális és tudományos
kutatásokhoz, illetve azok fejlesztéséhez való
jog, valamint a különbözô jogok a média és
a könyvkiadás területén. Az alkotmány kötelezi
a szlovén államot a morális és anyagi támogatásra
ezeknek a jogoknak a gyakorlati életben való
megvalósulása érdekében.
ad 18. A magyar kisebbség által lakott
területeken mûködô kétnyelvû általános
iskolákon kívül az alkotmány nem tartalmaz speciális
intézkedést a kisebbséghez tartozók számára.
Mindazonáltal nem tiltja olyan intézkedések megtételét,
amelyek a kisebbség sajátos identitásának megôrzésében
és fejlesztésében érdekeltek. Az alkotmány
világosan meghatározza, hogy az olaszok és a magyarok
önkormányzati szerveit az állam feljogosíthatja
olyan feladatok végrehajtására, amelyek az állami
jurisdictio részét képezik, abban az esetben, ha a
körülmények vagy a kisebbség érdekei ezt
részben megkívánják.
ad 19. Az alkotmány minden ember számára
- így a különbözô kisebbségekhez tartozók
számára is - biztosítja a békés gyülekezéshez,
a nyilvános gyülekezéshez, valamint a társuláshoz
való jogot. E jogok törvényes korlátozása
a 42. cikk értelmében csak akkor lehetséges, ha ezt
az állam biztonsága vagy a közrend, valamint a fertôzô
betegségek terjedése elleni védekezés megkívánja.
Az alkotmány kötelezettségként határozza
meg az olasz és a magyar nemzeti közösség számára
az etnikai önkormányzati közösségekbe való
szervezôdést a közhatalom gyakorlása, valamint
az Országgyûlésben és a helyi közösségekben
való közvetlen képviselet érdekében.
Az alkotmány nem akadályozza meg a kisebbségek
tagjai közti határokon átnyúló egyesülést;
az olasz és a magyar kisebbség számára biztosítja
az anyaállammal, illetve annak polgáraival való kapcsolattartás
és annak fejlesztése jogát. Az egyesüléshez
való jog csak a fent már említett esetekben korlátozható.
ad 20. A kisebbségek érdekeit képviselô
pártok vonatkozásában nincsenek speciális elôírások.
ad 21. Amint arra már utaltunk, az
alkotmány közvetlen képviseletet biztosít az
olasz és a magyar közösség számára
az Országgyûlésben (80. cikk) és a helyi közösségek
képviseleti szerveiben azon területeken, ahol az adott kisebbség
ôslakos (az olaszok az adriai part mentén Koper, Izola és
Piran járásokban; a magyarok az ország északkeleti
részén, a magyar határ mellett Muraszombat és
Lendva járásokban).
ad 22. Az új alkotmány új
megoldást vetít elô törvényhatósági
joggal felruházott kerületek, mint helyi önkormányzati
közösségek alakítására, a régióformálás
lehetôségére, de a jogalkotás jelenleg is folyamatban
van.
ad 23. Az alkotmány egyértelmûen
kinyilvánítja, hogy azok a törvények, más
jogszabályok és általános aktusok (országos,
regionális vagy helyi szinten), amelyek a nemzeti közösségek
alkotmányban megállapított jogaira és helyzetére
vonatkoznak, nem fogadhatók el a nemzeti közösségek
képviselôinek belegyezése nélkül (64. cikk).
Az alkotmány határozottan feljogosít
a közösségi engedélyezés átruházására
az etnikai közösség szervezetei részére.
Ez a két rendelkezés elôrevetíti a politikai
és egyéb jogok, illetve az etnikai kisebbség fejlôdését.
ad 24. Az alkotmány nem ír
elô hûségi kötelezettséget a
kisebbséghez tartozók számára.
Összegzés
Az 1991. június 25. óta független Szlovén Köztársaság
az autonómia különféle aspektusait adta meg a területén
élô két történelmi nemzeti kisebbség
számára. Ezeknek a közösségeknek a kérésére
az új, 1991-es alkotmány a nemzeti kisebbség
kifejezést felcserélte az etnikai közösség
kifejezéssel, a kisebbség szakszó esetleges negatív
hangulati velejáróinak elkerülése érdekében.
A két csoport a magyar és az olasz etnikai/nemzeti közösség,
amelynek tagjai századok óta élnek Szlovénia
jelenlegi területének két szélén. A két
közösséghez tartozók jelenlegi összesített
létszáma 12 000 körüli, ami Szlovénia teljes
népességének 0,6%-át jelenti. A magyar közösség
hozzávetôleg két és félszerese az olasz
közösség létszámának, lakóhelyük
általában falu, amihez a földmûvelés kapcsolódik,
így kevesebb köztük az értelmiségi, a köztisztviselô
és a vállalkozó. Az olasz közösség
jobban el van látva általános és középiskolákkal,
olasz nyelvû nyomtatott és elektronikus médiával.
Egyedül a fent említett két közösség
az, amelynek megadatott az ,,autonóm etnikai közösség"
alkotmányos státusa. Ez a hivatalos megnevezés,
amely elkülöníti ôket más Szlovéniában
élô nem-szlovén etnikai csoportoktól néhány
objektív szociológiai és történelmi tényre
utal. Ezek a tények különböztetik meg az említett
két közösséget többek közt a boszniai
muzulmánoktól, a horvátoktól, szerbektôl,
montenegróiaktól, koszovói albánoktól
és a nemzetiségileg meghatározhatatlan - vegyes -
jugoszlávoktól.
Az alkotmányosan elismert magyar és olasz
etnikai közösség politikai és kulturális
autonómiát élvez Szlovénia nemzetiségileg
vegyes területein, nem ütve meg ugyanakkor a területi autonómia
szintjét. A közösségek tagjai egyéni és
kollektív jogokat egyaránt élveznek, oly módon,
hogy néhány jog többnyire kollektív jogként,
néhány inkább egyéniként valósul
meg. A két közösség, valamint azok tagjai számára
biztosított jogok közül néhány a községek
és közösségek statútumai által területileg
meghatározott.
Az alkotmány által biztosított parlamenti
képviselettôl eltekintve a két közösség
legfontosabb politikai jogait saját - autonóm és önkormányzó
- alkotmányuk tartalmazza. Választási célokból
ezek a közösségek a különbözô jogi
ügyekben politikai pártként, köztestületként,
és non-profit szervezetként mûködnek.
A jelenleg biztosított jogok közül igen
sok garantálva volt már Szlovénia függetlenségének
kinyilvánítása elôtt a korábbi állam,
a Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság
alkotmányában és jogrendjében. Ehhez még
hozzá kell tenni, hogy a kisebbségi jogok a Szlovén
Szocialista Köztársaság - mint szövetségi
államot alkotó egység - alkotmányában
késôbb kibôvítést nyertek. Ráadásul
a szlovén törvények, községi statútumok
megfelelô szabályozása sokkal liberálisabb és
nagylelkûbb volt más szövetségi tagállamokénál,
nevezetesen Szerbiáénál és Horvátországénál.
Vegyük sorba a Szlovéniában élô
magyar és olasz közösség jogait!
1. Mint nemzeti kisebbségeknek joguk van védelemre,
tekintet nélkül a közösség létszámára.
2. Az ország parlamentjében és a
helyi közigazgatásban biztosított politikai képviseletük.
3. Vétójog a kisebbségek alapvetô
problémáit érintô indítványokkal
szemben.
4. A kisebbségi nyelv hivatalos nyelvként
való elismerése, amely jog biztosítja annak szabad
használatát a parlamentben, a helyi közigazgatásban,
a hatóságokkal való kapcsolatokban és a bíróságok
elôtt.
5. A hatóságok kötelesek a kisebbségi
nyelv használatára a hivatalos aktusokban, közleményekben,
beadványok esetében.
6. Kisebbségi jelképek szabad használata.
7. Kötelezô kétnyelvûség
a személyi igazolványokban, helyrajzi feliratokban, vállalkozó,
kézmûves és önfoglalkoztató felirataiban.
8. A kisebbségi szervezetnek vétójoga
van a helyi intézmények kisebbségekre kiható
döntései ellen.
9. A kisebbségi nyelv kötelezô tanítása
a kisebbség iskoláiban.
10. Anyanyelvi nevelés a gyermekgondozóban,
óvodában, általános és középiskolában.
11. Jog a kulturális tevékenységek
idônkénti anyagi támogatására.
A fenti felsorolásból egyértelmûen
kiderül, hogy a két elismert etnikai közösség
igen tekintélyes közvédelem és támogatás
haszonélvezôje. Néhány szempontból ezen
közösségek tagjai jobb pozícióban vannak,
mint a szlovén többség. Ilyen például
a parlamenti képviseletük, ahol a képviselôi helyek
1,8%-át foglalják el, míg a népességben
betöltött arányuk mindössze 0,6%. A két közösség
tehát nem alanya semmiféle diszkriminációnak.
Másik oldalról ugyanakkor minden etnikailag vegyes területen
élô alacsony létszámú kisebbségnek
szembe kell néznie a lemorzsolódással, a vegyes házasságok,
jobb foglalkoztatási körülmények által gerjesztett
asszimilációval, amihez még az alacsony születési
ráta és az általában alacsony létszámú
családok is párosulnak. Mindez rendkívüli mértékben
igaz a Szlovéniában élô magyar nemzeti közösségre,
amely a hivatalos adatok szerint 1953-ban 11 019 fôt számlált,
az összlakosság 0,75%-át alkotva; 1991-re ezek az adatok
8503-ra és 0,43%-ra módosultak. Az asszimiláció
folyamata még erôsebb a Magyarországon élô
szlovén kisebbség esetében, amely közösség
helyzete egyértelmûen kevésbé elônyös,
mint a Szlovéniában élô magyar közösségé.
2. Horvátország
ad 1. A Horvát Köztársaság
Alkotmánya nem tartalmaz említést a népesség
természetére vonatkozóan. A 15. cikk minden kisebbség
és népcsoport tagjai számára biztosítja
az egyenjogúságot.
,,Minden kisebbség és népcsoport tagjainak biztosított
a nemzetiségi hovatartozás kifejezésének szabadsága,
a kisebbségi nyelv és írás szabad használata
és a kulturális autonómia."
ad 2. A horvát állam regionális vonalak
mentén szervezett. Ezt a felépítést nem indokolja
etnikai, nyelvi vagy vallási sokszínûség, az
sokkal inkább történeti fejlôdésen alapul.
ad 3. Az alkotmány 10. cikke kötelezi
Horvátországot a más államokban élô
horvát kisebbség védelmére (szomszédos,
európai és tengeren túli államokban). Horvát
nemzeti kisebbség él: Olaszországban, Szlovéniában,
Ausztriában, Magyarországon, Szlovákiában,
Romániában, Szerbiában és Montenegróban.
ad 4. A kisebbség kifejezés egyaránt
használatos az alkotmányban, az emberi jogokról,
valamint a horvátországi nemzeti és etnikai közösségek
vagy kisebbségek jogairól szóló alkotmánytörvényben.
ad 5. Sem az alkotmány, sem az alkotmánytörvény
nem tartalmazza a kisebbség precíz definícióját.
Ugyanakkor az alkotmánytörvény 5-13. cikkei részletesen
kidolgozzák a kulturális autonómia kifejezést,
amely a legtöbb kulturális jogot magába foglalja. Ilyen
például: az identitáshoz, kultúrához,
valláshoz való jog; a nyelv és íráshasználat
joga mind a privát, mind pedig a közügyekben; saját
információs és publikációs tevékenység
szervezéséhez való jog; kulturális vagy más
társaságok alapításához való
jog a nemzeti vagy kulturális identitás védelme érdekében.
Az alkotmánytörvény 14-17. cikkei részletesen
kidolgozzák a kisebbséghez tartozók oktatását,
a 18-20. cikkek a képviseleti rendszerben és egyéb
kisebbségeket képviselô testületekben való
arányos részesedést szabályozzák. A
21-57. cikkek azokat a speciális önkormányzatú
(autonóm) kerületeket határozzák meg, ahol a
szerb kisebbség alkotja a lakosság többségét.
A kisebbségi jogok közvetett definiálásával
tehát az alkotmánytörvény meghatározza
a kisebbség kifejezést.
ad 6. A függetlenség elnyeréséig
a következô kisebbségeket ismerték el: olaszok,
magyarok, csehek, szlovákok, rutének, ukránok. A Horvát
Köztársaság Alkotmánya ezen felül a következô
etnikai közösségeknek biztosítja a kisebbségi
státust: szlovének, szerbek, muzulmánok, montenegróiak,
macedónok, németek, osztrákok, románok és
zsidók.
ad 7. Az alkotmánytörvény 6.§
e) pontja minden nemzeti és etnikai közösség tagjai
számára biztosítja annak a jognak a gyakorlását,
hogy az egyén eldönthesse mely etnikai vagy nemzeti kisebbséghez
kíván tartozni akár mint egyén, akár
más személyekkel való szövetségben.
Szintén az alkotmánytörvény
alapít két speciális státusú körzetet,
amelyben a szerb kisebbség alkotja a lakosság több mint
50%-át. Ezekben a körzetekben a szerb kisebbség számára
biztosítva van mind a kulturális, mind a területi autonómia
(Ez a privilégium más Horvátországban élô
kisebbség számára nem adatik meg!). Lásd még
ad 21.
ad 8. Horvátországban a kisebbségekkel
kapcsolatos problémákat kollektív és egyéni
szempontból is szemlélik (úgymint kisebbségekhez
tartozó személyek).
ad 9. Valamely kisebbséghez való tartozás
semmilyen hatással nem lehet az állampolgárság
megszerzésére, elvesztésére, a politikai jogok
gyakorlására. Az alkotmánytörvény 6.§
d) pontja minden etnikai és nemzeti kisebbség tagjai számára
biztosítja az egyenlôséget a közügyekben,
a politikai és gazdasági szabadságot a szociális
szférában, valamint a média, a nevelés és
a kultúrát érintô általános ügyekben.
ad 10. A Horvát Köztársaság
számos multilaterális szerzôdést kötött,
amelyek a kisebbségek védelmével kapcsolatosak (pl:
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata; Gazdasági, Szociális
és Kulturális Jogokról szóló nemzetközi
szerzôdés; Genocídium Egyezmény; Gyermekek Jogairól
szóló Egyezmény). Ezek vagy közvetlenül
alkalmazandók (ebben az esetben prioritást élveznek
a belsô jog elôtt), vagy a hazai törvényhozás
inkorporálása szükséges.
ad 11. Az alkotmány 14. cikkének
megfelelôen az egyenlôség alkotmányos alapelve
nem utal a kisebbséghez való tartozás alapján
a diszkrimináció tilalmára. Az említett cikk
szerint a törvény elôtt mindenki egyenlô, mindenki
élvezheti a különbözô jogokat, függetlenül
a nemzeti eredettôl, szociális származástól,
vagyontól, születéstôl, képzettségtôl
és más tulajdonságoktól.
ad 12. Az alkotmánytörvény
4. cikk 1.§-ának megfelelôen a Horvát Köztársaság
támogatja az etnikai és nemzeti közösségek
nemzetükkel vagy anyaállamukkal való kapcsolatát,
a nemzeti, kulturális és nyelvi fejlôdés elômozdítása
érdekében.
A 13. cikk értelmében azok a területek,
ahol nemzeti vagy etnikai kisebbség alkotja a lakosság többségét,
speciális státussal bírnak.
Az alkotmánytörvény 15. cikk 4.§-a
értelmében ezeken a körzeteken kívül az
ôslakos etnikai vagy nemzeti kisebbség kollektív jogainak
védelme érdekében speciális lépésekre
van szükség a közügyek, a nevelés, a hitélet,
a média területén, tekintet nélkül a teljes
lakossághoz viszonyított arányukra.
A 43. cikk 2.§-ának megfelelôen a speciális
státusú körzetekben speciális rendészeti
igazgatás alapítandó.
ad 13. Az alkotmány 14. cikke szerint
minden polgárt megilletnek az alapvetô szabadságjogok,
fajtól, bôrszíntôl, nemtôl, vallástól,
politikai meggyôzôdéstôl, nemzeti eredettôl,
vagyontól, születéstôl függetlenül.
A 39. cikknek megfelelôen:
,,Tilos és büntetendô minden háborús
kezdeményezés és uszítás vagy nemzetiségi,
faji, vallási, illetve más tûrhetetlen formában
megnyilvánuló erôszak alkalmazása."
A Horvát Köztársaság alkotmányos rendjének
legfôbb értékei az alkotmány 3. cikke szerint:
szabadság, egyenlôség, nemzeti egyenjogúság,
békeszeretet, szociális igazságosság, emberi
jogok tiszteletben tartása, a tulajdon sérthetetlensége,
a természet és az emberi környezet megôrzése,
a kormány jogai és a demokratikus többpárti rendszer.
ad 14-15. Az alkotmánytörvény
14-17. cikkei tartalmazzák a kisebbségek védelmére
vonatkozó elôírásokat az oktatás területén.
Ennek értelmében a Horvát Köztársaságban
élô etnikai vagy nemzeti közösségek, kisebbségek
nevelése óvodákban és iskolákban az
anyanyelven történik. A nevelés - külön erre
irányuló kívánságnak megfelelve - elegendô
olyan programot kell hogy tartalmazzon, amely bemutatja a
kisebbség történelmét és kultúráját.
A speciális státusú kerületen
kívüli azon területeken, ahol a nemzeti és etnikai
közösségek alkotják a lakosság többségét,
és a diákok száma lehetôvé teszi - külön
erre irányuló kérésnek megfelelôen -,
külön nevelési intézmények és iskolai
osztályok alakíthatók. Ezekben az adott nemzeti vagy
etnikai kisebbség nyelvén folyhat az oktatás. A Horvát
Köztársaság a 16. cikknek megfelelôen biztosítja
a szükséges anyagi forrásokat a fenti programok megvalósításához.
A 17. cikk értelmében a nemzeti vagy etnikai közösségek
tagjai privát óvodákat, iskolákat és
más oktatási intézményeket is látogathatnak.
Az alap- és másodfokú oktatásra
vonatkozó törvények szerint az oktatás a kisebbségek
tagjai számára is biztosított. A fennálló
törvényi szabályozás értelmében
Horvátországban nincs törvényes akadálya
annak, hogy a kisebbség tagjai anyanyelvi oktatásban részesüljenek
az általános iskolától az egyetemig. Néhány
kisebbség - így az ukránok, rutének, szlovákok
- csak általános iskolákat szerveztek anyanyelvi oktatással,
míg a magyarok, a csehek ilyen óvodákat, általános
és középiskolákat is létrehoztak.
A speciális státusú körzetekben,
ahol a szerbek vannak többségben, ugyanezen törvény
11. cikke értelmében a nevelés óvodákban
és iskolákban történik a szerb nyelv és
ábécé szabályi szerint. Esetükben a nevelés
külön kérelem nélkül magába foglalja
a saját kultúra és történelem adekvát
oktatását.
ad 16. A kisebbségi nyelvek védelmével
kapcsolatos rendelkezéseket az alkotmánytörvény
tartalmazza. A 7. cikk minden nemzetiségi vagy etnikai közösség
tagjait feljogosítja a szabad nyelvhasználatra, mind a privát,
mind a hivatalos kapcsolatokban. Az alkotmány 12. cikke szerint:
,,Néhány területi egységen belül
a horvát nyelv és a latin betûs írás
mellett hivatalosan használható más nyelv is, a cirill
betûs vagy más írás a törvényben
meghatározott feltételek között."
ad 17. Az alkotmánytörvény
értelmében az etnikai és nemzeti közösségek
számára biztosított az önkormányzás
és a társulás joga az alkotmányban biztosított
jogok érvényesülése érdekében.
A 10. cikk szerint a nemzeti és etnikai kisebbségek szabadon
szervezhetnek anyanyelvükön információs és
kiadói tevékenységet. A 11. cikk biztosítja
a kulturális és egyéb társaságok alapítását
a nemzeti és kulturális identitás megôrzése
érdekében. Ezek az társaságok autonómok,
a Horvát Köztársaság és helyi önkormányzatainak
szervei anyagi támogatást nyújtanak mûködésükhöz.
Az alkotmány 43. cikkének megfelelôen az állampolgároknak
biztosított a szabad egyesülés joga javaik védelme,
illetve szociális, gazdasági, politikai, nemzeti, kulturális
vagy más meggyôzôdés és célok érvényre
juttatása végett.
ad 18. A 7. pontban említettek kivételével
sem az alkotmány, sem az alkotmánytörvény nem
követeli meg speciális szabályok alkalmazását
a különbözô kisebbségek esetében.
ad 19. A kisebbségekhez tartozók
számára biztosított a határon átnyúló
egyesüléshez való jog, és ez semmilyen eszközzel
nincs korlátozva.
ad 20. A politikai pártok szervezése és
tevékenysége Horvátországban az 1990-es
politikai szervezetekrôl szóló törvényben
van szabályozva.
ad 21. A különbözô kisebbségek
jelenléte kihatott az alkotmánytörvény elôírásaira
ugyanúgy, mint a választójogra. Az alkotmánytörvény
IV. fejezetének 18. cikke szerint:
,,Azon nemzeti és etnikai közösség
vagy kisebbség, amely a Horvát Köztársaság
népességének több mint 8%-át alkotja,
arányos képviseletre jogosult a Horvát Parlamentben,
annak kormányában, ugyanúgy, mint a különbözô
bírói testületekben.
Azon nemzeti és etnikai közösség
vagy kisebbség tagjai, amelyek a Horvát Köztársaság
népességének kevesebb mint 8%-át alkotják,
öt képviselôi hely választások útján
való betöltésére jogosultak a Horvát Parlament
Képviselôházában."
ad 22. A szerb kisebbség Horvát
Köztársaságban való jelenléte következtében
speciális önkormányzati státussal (autonómiával)
rendelkezô régiók kerültek kialakításra,
amelyben a szerb kisebbség tagjai alkotják a relatív
vagy abszolút többséget az 1981-es censusnak megfelelôen.
Knin és Glina autonóm körzetek megalapítása
kedvez a szerb kisebbség autonómiájának
a Horvát Köztársaságban.
ad 23. Az alkotmány és az alkotmánytörvény
elfogadásakor speciális intézkedések kerültek
bevezetésre a kisebbségek politikai életbe való
integrációja érdekében (lásd: 21.
pont). A 19. cikk kinyilvánítja:
,,A nemzeti és etnikai közösségek
vagy kisebbségek tagjai a helyi lakosságban betöltött
arányuknak megfelelô képviseletre jogosultak a helyi
és másodfokú önkormányzati testületekben."
ad 24. Valamely kisebbséghez tartozó
számára törvény nem ír elô speciális
hûségi kötelezettséget.
3. Szlovákia
ad 1. A Szlovák Köztársaság
Alkotmányának preambuluma kinyilvánítja a nemzetek
önrendelkezési jogát, összhangban a Szlovákia
területén élô nemzeti kisebbségek és
etnikai csoportok létével, a polgári alapelvekkel:
,,Mi, a szlovák nemzet (...) a nemzetek önrendelkezésének
természetes jogából kiindulva, a Szlovák Köztársaság
területén élô nemzetiségi kisebbségek
és etnikai csoportok tagjaival közösen, (...) tehát
mi, a Szlovák Köztársaság polgárai választott
képviselôink révén elfogadtuk a következô
alkotmányt..."
Az állam lakosságának jellege ily
módon tehát az alkotmány által meghatározva:
nemzetiségi és etnikai.
ad 2. Az alkotmány értelmében
a Szlovák Köztársaság unitárius állam,
amelynek területe egységes és oszthatatlan (3. cikk).
ad 3. A szlovák államnak az a kötelezettsége,
hogy a Szlovák Köztársaság területén
kívül élô kisebbségeit védelemben
részesítse, nincs kimondva az alkotmányban. 1997-ben
azonban született egy törvény ezeknek a közösségeknek
a védelme érdekében.
ad 4. Mind az alkotmány, mind pedig
a különbözô kisebbségek védelmével
kapcsolatos törvények használják
a ,,nemzeti kisebbség vagy etnikai csoport" kifejezést.
ad 5. A Szlovák Köztársaság
alkotmánya és a hatályos törvények sem
tartalmazzák a kisebbség pontos meghatározását.
A kisebbségi jogok köre azonban a nemzeti kisebbséghez
vagy etnikai közösséghez tartozó szlovák
állampolgárokat illeti (33, 34. cikk). Az alkotmány
nem tartalmaz kritériumokat annak megállapítására,
hogy mely személyek tartoznak valamely kisebbséghez.
ad 6. Az alkotmány a kisebbségi és
egyéb csoportok jogainak elismerésével etnikai alapon
különbözteti meg ôket a népesség többi
részétôl. Meghatározásukra - amint azt
feljebb már említettük - két kifejezés
használatos: nemzeti kisebbség és etnikai csoport.
Ez a tény ugyanakkor semmiféle besorolást, osztályozást
nem jelent sem azok megbecsülése, sem a rájuk vonatkozó
törvényi szabályozás szempontjából.
Az alkotmányban a különbözô jogok biztosítása
nem függ attól, hogy nemzeti vagy etnikai csoportról
van-e szó.
ad 7. Sem az alkotmány, sem pedig
más törvény nem követeli és nem is határozza
meg a kisebbségek állam általi (törvényes)
elismerését. Az alkotmány 12. cikkének (3)
bek. szerint:
,,Mindenkinek jogában áll szabadon dönteni saját
nemzetiségérôl. Tilos ennek a döntésnek
bármiféle befolyásolása és az elnemzetietlenítésre
irányuló nyomás minden módozata."
Ez tehát azt is jelenti, hogy bármiféle
kényszer alkalmazása (beleértve az állami szervek
felôl érkezôt is) arra nézve, hogy valaki valamely
kisebbség tagjának vallja magát, egyértelmûen
tiltott az alkotmány ezen rendelkezése alapján.
ad 8. Szlovákiában az egyéni
szintnél kicsit magasabban van szemlélve a kisebbségi
probléma, de az erre a kérdésre vonatkozó válasz
elég összetett. Az egyéni vagy kollektív jogok
kérdése egyelôre sem nemzetközi dokumentumokban,
sem a belsô jogalkotásban nem lett letisztázva. A kisebbséghez
tartozók jogainak egyéni jogként való elismerése
kollektív jogként is értelmezhetô, és
vica versa (lásd például a DH-MIN
dokumentumokat Strasbourg, 1993. január-március). Létezik-e
olyan jog (beleértve az önrendelkezéshez való
jogot is), amely nem értelmezhetô egyéni jogként
bármely esetben? Ha elfogadjuk, hogy a kollektív jogokat
úgy vesszük figyelembe, mint (amelyhez az egyén valamely
kisebbséghez való tartozásán keresztül
jutott, és) amely a polgár részérôl pozitív
követelést támaszt az állam irányába,
akkor a szlovák alkotmány 34. cikke alapján - amely
nemzeti kisebbséget vagy etnikai csoportot alkotó polgárokról
beszél - arra következtethetünk, hogy ezek a jogok az
egyéneket, vagy egy nagyobb egység (a kisebbség) egy
részét illetik. Amikor az alkotmány kimondja, hogy
a nemzeti kisebbséget vagy etnikai csoportot alkotó polgárok
számára biztosított az a jog, hogy kisebbségük
vagy csoportjuk más tagjaival együtt saját kultúrájukat
fejlesszék, akkor feltehetjük, hogy ezek a jogok együttesen
(kollektíve) kerülnek megvalósításra.
ad 9. A valamely kisebbséghez való
tartozás a Szlovák Köztársaság hatályos
jogrendje értelmében nincs kihatással sem az állampolgárságra,
sem a politikai jogok gyakorlására. A 12. cikk (4) bek. értelmében
senkinek jogai nem csorbíthatók alapvetô jogai és
szabadságjogai érvényesítése miatt.
A 33. cikk hangsúlyozza:
,,Bármely nemzetiségi kisebbséghez
vagy etnikai csoporthoz való tartozás senkinek sem lehet
hátrányára."
Az alkotmány a politikai jogok biztosításakor
nem tesz semmilyen különbséget aszerint, hogy valaki valamely
kisebbség tagja. Ehelyett azokat mindenkinek biztosítja,
és végig polgárokról beszél.
A 40/1993-as számú állampolgársági
törvény az állampolgárság megszerzésének
és elvesztésének szabályozásakor semmiképpen
nem veszi figyelembe az etnikai csoporthoz vagy kisebbséghez való
tartozást (elméletileg egy eset lehetséges: ha a Szlovák
Köztársaság nemzeti kisebbséghez tartozó
állampolgára saját kérvényére
elveszti állampolgárságát, akkor nem lehet
többé alanya az alkotmányban rögzített kisebbségi
jogoknak).
ad 10. A nemzeti kisebbségek törvényes
helyzetét nemzetközi egyezmények is szabályozzák.
Az alkotmány 11. cikke szerint:
,,Azok az emberi jogokról és alapvetô
szabadságjogokról szóló nemzetközi szerzôdések,
amelyeket a Szlovák Köztársaság ratifikált
és a törvény által megállapított
módon kihirdetett, a Szlovák Köztársaság
törvényeivel szemben elsôbbséget élveznek,
amennyiben az alkotmányos jogok és szabadságjogok
bôvebb terjedelmét biztosítják."
ad 11. Az egyenlôség alkotmányos
alapelve az alkotmány 12. és 33. cikkében tiltja a
diszkriminációt is. A Szlovák Köztársaság
területén az alapvetô szabadságjogok mindenki
számára biztosítottak fajra, bôrszínre,
nyelvre, vallásra, (...) nemzeti vagy etnikai kisebbséghez
való tartozásra való tekintet nélkül.
Ezen körülmények miatt senkit sem érhet hátrányos
megkülönböztetés.
ad 12. A pozitív diszkrimináció
elve kifejezetten sem az alkotmányban, sem más jogszabályban
nincs rögzítve. Az alkotmány 34. cikkének rendelkezései
a kisebbségek speciális jogait biztosítják
a nyelvhasználat, a kultúra, az egyesülés és
az oktatás területén.
ad 13. A Szlovák Köztársaságban
a kisebbségek büntetôjogi védelemben részesülnek.
A büntetôtörvény bûncselekménynek minôsíti
valamely nemzetiség vagy faj, illetve azok nyelvének rágalmazását
(198. §), és a nemzeti vagy faji gyûlöletre való
felbujtást (198/A. §). Valamely nemzeti, etnikai, faji vagy
vallási közösség ellen irányuló genocídium
szintén bûncselekménynek minôsül (259. §).
ad 14. Az alkotmány a kisebbséghez
tartozók számára törvényben szabályozott
keretek között az államnyelv elsajátításához
való jogon kívül biztosítja az anyanyelven való
mûvelôdéshez való jogot, valamint a mûvelôdési
és kulturális intézmények alapításához
és fenntartásához való jogot (33. cikk 1-2.
bek.). A 42. cikk szerint mindenkinek joga van a mûveltségre.
Az elôbb említett jogok a nemzeti kisebbségek és
etnikai közösségek számára
egyaránt biztosítottak.
ad 15. A kisebbségi nyelv tanulásával,
illetve a kisebbségi nyelven való tanulással kapcsolatban
egyértelmû rendelkezéseket semmilyen törvény
sem tartalmaz. Az egyetemekrôl szóló törvény
értelmében egyetemi vagy kari döntés szükséges
pedagógiai vagy tudományos intézetek alapításához.
A különbözô kisebbségek számára
önálló egyetem alapítása ez ideig nem
történt.
ad 16. A Szlovák Köztársaság
Alkotmányának 34. cikk 2.b pontja biztosítja az anyanyelv
hivatalos kapcsolatokban való használatának jogát.
A kisebbségi nyelvhasználatról szóló
törvény értelmében ehhez az adott kisebbségnek
legalább 20%-át kell alkotnia az adott közösség
lakosságának.
ad 17. Az alkotmány 34. cikk 1. bekezdése értelmében
a kisebbségeknek joguk van az információk anyanyelven
való terjesztéséhez és befogadásához.
A 36/1978-as és a 115/1989-es színházi tevékenységekrôl
szóló törvény értelmében a Kulturális
Minisztériumnak figyelembe kell vennie a nemzeti kisebbségek
és etnikai közösségek érdekeit a színházi
kultúra területén, és megfelelô feltételeket
kell teremtenie ezen közösségek érdekeinek kielégítésére.
A gyakorlatban a Szlovák Köztársaságban
három különbözô színház mûködik,
amelyek kisebbségi nyelven adnak elô: Kassán és
Komáromban magyar színház, Presovban ukrán-rutén
színház. A rádiózás területén
a Szlovák Rádiónak biztosítania kell a Szlovákiában
élô nemzeti kisebbségek és etnikai közösségek
számára az információk anyanyelven történô
terjesztését és befogadását.
ad 18. Sem az alkotmány, sem más
törvény nem követeli meg speciális szabályok
alkalmazását a kisebbségekkel kapcsolatban.
ad 19. A kisebbséghez tartozók egyesülési
joga teljességgel elismert. Általánosan ezt a jogot
az alkotmány 29. cikk (1) bek.-e garantálja:
,,A szabad egyesüléshez való jog biztosított.
Mindenkinek jogában áll másokkal együtt egyletekben,
társaságokban vagy más egyesületekben társulni."
A kisebbséghez tartozók nemzeti szervezetekbe való
egyesülésének joga a 34. cikk által külön
is biztosított. A polgárok párt- és mozgalomalapítási
joga a 29. cikk 2. bekezdésén alapul. A hivatkozott törvényhely
alapján mûködtek 1998 ôszéig külön-külön
a magyar szervezetek.
ad 20. A kisebbségeket képviselô
politikai pártok tekintetében nincsenek speciális
alkalmazást igénylô szabályok.
ad 21. A Szlovák Köztársaságban
a hatályos törvények értelmében a parlamenti
választásokon az arányos választási
rendszer, míg a helyhatósági választásokon
a többségi rendszer (relatív többséggel)
használatos, tekintet nélkül a lakosság valamilyen
csoportjára.
ad 23. A kisebbségek politikai életben való
részvételével kapcsolatban az alkotmány 34.
cikk (2.) bek. c. pontja biztosítja a kisebbségek számára
az ôket érintô ügyek megoldásában
való részvételt. Speciális intézkedések
megtételére nem került sor.
ad 24. Az alkotmány 34. cikk 3. bek.
kimondja:
,,A nemzetiségi kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz
tartozó állampolgárok számára az alkotmányban
biztosított jogok gyakorlása nem irányulhat a Szlovák
Köztársaság szuverenitásának és
területi integritásának veszélyeztetésére,
valamint többi lakosának diszkriminációjára."
Ez az elôírás inkább általános
karakterû, és semmi esetre sem jelentheti a kisebbséghez
tartozók különbözô jogainak korlátozását.
Összegzés
A Szlovák Köztársaság Alkotmányában
Szlovákia kisebbségeinek speciális jogai a második
fejezet negyedik részében vannak szabályozva (33-34.
cikk). Ezeket a rendelkezéseket az emberi jogok és alapvetô
szabadságok védelmérôl szóló Európai
konvencióból adoptálták. Az említett
két törvénycikk a következô kisebbségi
jogokat biztosítja:
1. szervezetekbe való egyesülési jog;
2. mûvelôdési és kulturális
intézmények alapításához való
jog;
3. államnyelv elsajátításához
való jog;
4. anyanyelvi mûvelôdéshez való
jog;
5. anyanyelv hivatalos kapcsolatokban való használatának
joga;
6. jog a kisebbségeket érintô ügyek
megoldásában való részvétel- hez.
Az 1992-es szlovák alkotmány nagyot lépett
elôre a különbözô jogok biztosítása
terén. Mindazonáltal heves bírálatok is érték,
elsôsorban a magyar nemzeti közösség és a
különbözô nemzetközi szervezetek részérôl.
A kisebbségi jogokkal kapcsolatban a szlovák alkotmány
preambuluma az egész törvény alaphangját megadja
a kisebbségek törvényes helyzetére vonatkozóan.
Az elsô kifejezést követôen - Mi, a szlovák
nemzet - minden fordulat kiemelkedô pozíciót biztosít
a szlovák nemzetnek. A nemzet kifejezés nem utal minden
Szlovák Köztársaság területén élô
emberre. Inkább a szlovák nemzetre utal, szemben a Szlovákiában
élô etnikai közösségek és kisebbségek
tagjaival. A különbözô országok alkotmányaihoz
képest ez egy meglehetôsen ritka, sôt egyedülálló
utalás a kisebbségekre. Azt sugallja ugyanis, hogy a kisebbségekhez
tartozóknak más a státusuk, mint a szlovák
többségnek.
A 24. pontban idézett rendelkezés (Alkotmány
34. cikk 3. bek.) az intézkedések jellegét inkább
korlátozóvá, mint megengedôvé teszi.
Számos cselekedet értelmezhetô ugyanis fenyegetôen
a Szlovák Köztársaság szuverenitására
nézve. Valójában a magyar és a rutén
kisebbség saját ügyeik magasabb szintû kontrolálására
irányuló törekvése (is) értelmezhetô
a fentiek szerint. Ugyanakkor tökéletesen indokolt kérésként
is értelmezhetô a centralizáció csökkentése,
az önkormányzatiság növelése érdekében.
Amióta a legtöbb alapvetô jog részletes kifejtése
és korlátozása egyszerû törvény
útján történik, az alkotmányos jogok alapelve
elvesztette racionalitását. Ahol a nemzeti többség
az ország lakosságának 85%-át alkotja, ott
a kisebbségi jogokat a többség akaratából
kell biztosítani. Ez különösen fontos a centralizált
politikai rendszerekben, ahol a közkiadások még az állam
által irányítottak.2
A legtöbb kifogást a szlovák alkotmánnyal
szemben az 1992-ben még külön mûködô
és politizáló magyar szervezetek tették. A
kifogások kiterjedtek a preambulumra, a szerkezetre, az általános
rendelkezésekre, a kisebbségek speciális jogainak
kiterjesztésére, igényeik kielégítésére.
A preambulum vonatkozásában a ,,Mi, a szlovák nemzet"
kifejezés idegesíti leginkább a magyarokat. Véleményük
szerint az alkotmány túl kiemelkedô és uralkodó
pozíciót biztosít a szlovák nemzet számára,
amit egyértelmûen tükröz már az alkotmány
elsô fordulata is.
4. Románia
ad 1. A román alkotmány 1.
cikk 1. bek. szerint:
,,Románia szuverén és független, egységes
és oszthatatlan nemzeti állam."
ad 3. Az alkotmány nem állapít meg kötelezettséget
az állam számára a területén kívül
élô kisebbségi közösségek védelme
érdekében.
,,Az állam támogatja a kapcsolatok erôsítését
az ország határain kívül élô románokkal,
és az állampolgárságuk szerinti állam
törvényhozását betartva cselekvôképpen
fellép etnikai, kulturális, nyelvi és vallási
identitásuk megtartásáért, fejlesztéséért
és kifejezéséért." (Alkotmány 7. cikk)
ad 4. A kisebbség vagy ezzel
egyenértékû kifejezés nem használatos
sem az alkotmányban, sem más törvényekben. Az
alkotmány a következô szakkifejezéseket használja:
,,személyek, akik nemzeti kisebbségekhez
tartoznak" , vagy ,,polgárok, akik nemzeti kisebbségekhez
tartoznak". A helyi közigazgatás rendjérôl
szóló 1991. november 26-án elfogadott 69. törvény
az országgyûlési képviselôk és
a Szenátus tagjainak megválasztásáról
szóló 1992. július 15-én elfogadott 68. törvényhez
hasonlóan a ,,nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok"
kifejezést használja.
ad 6. A nemzeti kisebbséghez való
tartozás Romániában megvalósulhat etnikai,
kulturális, nyelvi és vallási alapon. Az alkotmány
nem engedi meg a kisebbség állam általi elismerését,
azaz nem létezik ilyen jogi kategória.
ad 7. Az alkotmánnyal megegyezôen
az állam elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez
tartozó személyek jogát etnikai, kulturális,
nyelvi és vallási identitásuk megtartásához,
fejlesztéséhez és kifejezéséhez (6.
cikk; jog az identitáshoz). Ezen a módon az állam
- az összes kisebbség vonatkozásában - elôrelátóan
elismeri, hogy léteznek területén nemzeti kisebbséghez
tartozó személyek. A kisebbséghez való tartozás
vagy nem tartozás egyéni jellegû, az tehát mindig
az egyén szabad választásán alapul.
ad 8. A fentiekbôl adódóan
a kisebbségek problémája a szigorúan egyéniesített
kifejezéssel (nemzeti kisebbséghez tartozó
személy) való szembenézés.
ad 9. A kisebbséghez való tartozás
nem lehet hatással az állampolgárság megszerzésére,
elvesztésére, valamint a politikai jogok gyakorlására
sem.
ad 10. A nemzetközi jog és a hazai
jog viszonyáról a Román alkotmány 11. cikke
rendelkezik:
,,A román állam kötelezi magát,
hogy következetesen és jóhiszemûen teljesíti
az általa részes félként aláírt
szerzôdésekbôl reá háruló kötelezettségeket.
A parlament által a törvénynek megfelelôen ratifikált
szerzôdések a hazai jog részét képezik."
A nemzetközi szabályok megerôsítése
törvénnyel történik, jogforrási hierarchiában
betöltött helyük megegyezik a törvényekével.
Az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi szerzôdések
tekintetében a 20. cikk leszögezi:
,,Az állampolgárok jogaira és szabadságjogaira
vonatkozó alkotmányos rendelkezések az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozatával és a Románia által
részes félként aláírt paktumokkal és
más szerzôdésekkel összefüggésben
értelmezendôk és alkalmazandók. A Románia
által az alapvetô emberi jogokra vonatkozóan részes
félként aláírt paktumok, szerzôdések
és a belföldi törvények közötti eltérések
fennállása esetén a nemzetközi szabályozásokat
kell elsôbbségben részesíteni."
ad 11. Az alkotmány 4. cikke szerint
az állam alapja a román nép egysége. Románia
az összes állampolgárainak közös és
oszthatatlan hazája, fajtól, nemzetiségtôl,
etnikai eredettôl, nyelvtôl, vallástól, nemtôl,
véleménytôl, politikai hovatartozástól,
vagyontól vagy társadalmi származástól
függetlenül. A jogegyenlôségrôl szóló
16. cikk szerint:
,,Az állampolgárok kiváltságok és
megkülönböztetések nélkül egyenlôk
a törvény és a közhatóságok elôtt."
ad 12. Romániában nem elismert
a kisebbségeket támogató pozitív diszkrimináció.
ad 13. Romániában ,,törvény tiltja
az ország és a nemzet gyalázását, a
buzdítást az agressziós háborúra, a
nemzeti, a faji, az osztály- vagy a vallási gyûlöletre,
az uszítást a megkülönböztetésre, a
területi szeparatizmusra vagy a nyilvános erôszakra,
valamint az erkölccsel ellenkezô obszcén megnyilvánulásokra"
(alkotmány 30. cikk 7. bek.).
ad 14-15. Az alkotmány 32. cikke
a tanuláshoz való jogról rendelkezik. Eszerint a nemzeti
kisebbségekhez tartozó személyek számára
garantált az anyanyelven való tanulás és az
a jog, hogy ezen a nyelven oktathassák ôket; e jogok gyakorlásának
a módozatait törvény állapítja meg. Az
állami oktatás a törvénynek megfelelôen
ingyenes. Az állam biztosítja a vallásos oktatás
szabadságát, minden egyes vallásfelekezet sajátos
követelményei szerint.
A nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek
joguk van a nemzeti nyelvükön való tanuláshoz és
tanításhoz az oktatás minden szintjén. Azokban
a községekben, ahol nemzeti kisebbséghez tartozók
egyenlô arányban élnek és mûködtetni
akarnak óvodákat, elemi iskolákat, középiskolákat,
gimnáziumokat, fôiskolákat és különbözô
tagozatokat, ott osztályokban vagy csoportokra bontva anyanyelven
folyhat az oktatás.
Az ilyen tanintézmények, egyéb tagozatok,
osztályok vagy csoportok felállítása iskolai
felügyelôk feladata, annak függvényében,
hogy mennyire sürgôs és fontos az adott területen
élô népesség számára a nemzetiségi
oktatás. A román történelmet azonban románul
tanítják.
A felsôoktatásban szervezôdnek olyan
csoportok és évfolyamok, amelyek bontásban tanulnak
a kisebbséghez tartozó nyelven is, annak érdekében,
hogy megteremtôdjenek a nélkülözhetetlen személyi
feltételek a tanítói, kulturális, mûvészeti
tevékenységhez. A román nyelvbôl és irodalomból
tett kötelezô vizsga a középfokú oktatásban
való részvétel elismerése az érettségi
vizsgán.
ad 16. Az alkotmány 13. cikke szerint
Romániában a román nyelv a hivatalos nyelv, így
az igazságszolgáltatási eljárás nyelve
is a román. A 127. cikk 2. bek. szerint ugyanakkor:
,,A nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgároknak,
valamint a román nyelvet nem értô vagy nem beszélô
személyeknek jogukban áll tolmács útján
tudomást szerezni a velük kapcsolatos összes iratról,
és munkálatról, joguk van a bíróság
elôtt tolmács útján beszélni és
következtetéseiket megfogalmazni; a bûnperek esetén
e jogok gyakorlását ingyenesen kell biztosítani."
ad 17-18. Nem tartalmaz, illetve nem engedi
meg.
ad 19. Az egyesülési alapjogok teljes katalógusa
megismerhetô az alaptörvénybôl, ez a szabályozás
vonatkozik a nemzeti kisebbségekhez tartozókra is. A 37.
cikk szerint:
,,Az állampolgárok szabadon egyesülhetnek
politikai pártokba, szakszervezetekbe és más egyesülési
formákba. Nem alkotmányosak azok a pártok vagy szervezetek,
amelyek a céljaiknál vagy tevékenységüknél
fogva síkra szállnak a politikai pluralizmus, a jogállam
elvei vagy Románia szuverenitása, integritása, illetve
függetlensége ellen."
ad 20. A kisebbségeket képviselô
politikai pártok tekintetében semmilyen speciális
szabályok nem alkalmazandók.
ad 21. Az alkotmány 59. cikk 2. bek.
a következôen rendelkezik:
,,A nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok
azon szervezetei, amelyek a választásokon nem kapják
meg a parlamenti képviseletükhöz szükséges
szavazatszámot, egy-egy képviselôi helyre jogosultak,
a választási törvény feltételei között.
A valamely nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárokat
csak egyetlen szervezet képviselheti."
Az országgyûlési képviselôk
és a Szenátus tagjainak megválasztásáról
szóló 1992. évi 68. törvény:
4.§ (1) Azoknak a - nemzetiségi kisebbséghez
tartozó állampolgárok által törvényesen
megalkotott - szervezeteknek, amelyek a választásokon nem
szereztek meg legalább egy képviselôi helyet (mandátumot)
- az 59. cikk (2) bekezdésének megfelelôen -, együttesen
joguk van egy képviselôi székre, amennyiben az országos
képviselôi választásokon érvényesen
leadott szavazatok átlaga szerint legkevesebb 5 szavazatot kaptak
100-ból országos viszonylatban.
(2) A nemzetiségi kisebbségekhez tartozó
állampolgárok választásokon induló szervezetei
jogi szempontból egyenrangúnak tekintendôk azokkal
a politikai pártokkal, melyek a választásokon részt
vesznek.
(3) Egyenlô megítélés alá
esnek az (1) bekezdés rendelkezéseiben foglaltakkal azok
a nemzetiségi kisebbségekhez tartozó állampolgári
szervezetek, amelyek ezeknek a szervezeteknek közös listáján
indulnak a választásokon. Abban az esetben, ha egyik ilyen
(pártonkívüli) jelöltet sem választják
meg a közös listáról, az (1) bekezdés rendelkezéseinek
megfelelôen a közös listán szereplô szervezeteknek
képviselôi helyet kell juttatni.
(4) A (3) bekezdés rendelkezései nem alkalmazandók
nemzetiségi kisebbségekhez tartozó állampolgárok
azon szervezeteire, amelyek valamely politikai párttal közös
listán, más politikai szervezôdéssel közös
listán, vagy - a (3) bekezdésnek megfelelôen - utóbbiakkal
saját listájukon indultak közösen a választásokon.
(5) Az (1) és a (3) bekezdés értelmében
kiosztott képviselôi hely az ezen kívül megválasztott
képviselôk számának arányában
kerül megállapításra.
ad 22. A kisebbségek jelenléte semmilyen
hatással sem volt Románia különbözô
szempontok szerinti (választókörzetek, közigazgatási
felosztás) területi felosztásakor.
ad 23. Lásd a 21. pontban
leírtakat! A román kormány az 1993. április
6-i kormányhatározattal létrehozta a Nemzeti Kisebbségek
Tanácsát, amely a kormány tanácsadó
szerveként mûködik.
ad 24. Az alkotmány 50. cikke az
ország iránti hûséggel kapcsolatban annyit mond,
hogy az ,,szent jellegû". A kisebbségekhez
tartozók számára egyéb hûségi
kötelezettség nincs elôírva.
5. Ukrajna
ad 1. Az 1996. június 28-án
elfogadott új ukrán alkotmány már preambulumában
utal a népesség jellegére:
,,Ukrajna legfelsôbb tanácsa az ukrán nép
- Ukrajna valamennyi nemzetiségû állampolgárai
nevében (...) elfogadja a jelen alkotmányt
- Ukrajna alaptörvényét."
ad 3. Az alkotmány 12. cikke szerint:
,,Ukrajna gondoskodik az állam határain
túl élô ukránok nemzeti-kulturális és
nyelvi szükségleteinek a kielégítésérôl."
ad 4. Az alkotmány Ukrajna valamennyi
nemzetiségû állampolgárai mellett használja
a nemzeti kisebbség kifejezést is (10., 53.§§).
ad 5. Maga az alkotmány nem tartalmaz
semmiféle kisebbség-definíciót.
ad 7. Az alkotmány nem tartalmaz a kisebbségek
állami elismerésével kapcsolatos rendelkezéseket.
ad 9. Ukrajnában az állampolgárság
egységes, az állampolgárság megszerzésének
és megszûnésének alapjait törvény
határozza meg (4. cikk).
ad 10. Az alkotmány 9. cikkének
rendelkezése szerint a hatályos nemzetközi szerzôdések,
melyek kötelezô voltához Ukrajna Legfelsôbb Tanácsa
beleegyezését adta, Ukrajna országos törvényhozásának
a részét képezik. Ukrajna alkotmányának
ellentmondó nemzetközi szerzôdések kötése
csak Ukrajna alkotmányának megfelelô módosítása
után lehetséges.
A 85. cikk felsorolja Ukrajna Legfelsôbb Tanácsának
a megbízatásait. Ezek között a 32. pontban a következô
áll:
,,hozzájárulás a törvény
által megszabott határidôben Ukrajna nemzetközi
szerzôdéseinek a kötelezôvé tételéhez
és Ukrajna nemzetközi szerzôdéseinek a felmondása."
ad 11-13. A 24. cikk úgy rendelkezik,
hogy
,,az állampolgárok egyenlô alkotmányos jogokkal
és szabadságjogokkal bírnak és egyenlôek
a törvény elôtt. Fajra, a bôr színére,
politikai, vallási és egyéb meggyôzôdésre,
nemre, etnikai és szociális származásra, vagyoni
helyzetre, lakhelyre, nyelvi és más ismérvekre
való tekintettel nem lehetnek kiváltságok és
korlátozások."
ad 14-15. Az alkotmány 53. cikk rendelkezése
szerint az oktatáshoz mindenkinek joga van.
,,A nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok
számára a törvénynek megfelelôen szavatolják
azt a jogot, hogy anyanyelvükön tanuljanak, vagy tanulják
anyanyelvüket az állami és a helyhatósági
tanintézetekben vagy a nemzeti kulturális társaságok
közremûködésével."
ad 16. Az ukrán alkotmány
10. cikke kimondja, hogy
,,Ukrajnában szavatolt az orosz és a többi ukrajnai
nemzeti kisebbség nyelvének szabad fejlôdése,
használata és védelme."
A 11. cikk:
,,Az állam elôsegíti az ukrán
nemzet és történelmi tudata, hagyományai, kultúrája
konszolidálódását és fejlôdését,
valamint Ukrajna valamennyi ôslakos népe és nemzeti
kisebbsége etnikai, kulturális, nyelvi és vallási
sajátosságának a fejlôdését."
ad 17-18. Az alkotmány nem tartalmaz
ezekkel a kérdésekkel összefüggô rendelkezéseket.
ad 19. A 36. cikk szerint Ukrajnában
az állampolgárok valamennyi egyesülése egyenlô
a törvény elôtt.
"Ukrajna állampolgárainak joguk van szabadon
politikai pártokba és társadalmi szervezetekbe egyesülni
emberi és szabadságjogaik gyakorlása és védelme,
illetve politikai, gazdasági, szociális, kulturális
és egyéb érdekeik kielégítése
céljából, kivéve az ország biztonsága
és a közrend, a lakosság egészségének,
illetve mások emberi és szabadságjogainak a védelme
érdekében a törvény által meghatározott
korlátozásokat."
ad 20, 23. Az alkotmány nem tartalmaz semmilyen
rendelkezést a kisebbségek politikai képviseletével
kapcsolatban.
ad 21. Az ukrán választójogi
törvény lehetôvé teszi olyan választókörzet
létrehozását Kárpátalján, amelyben
a magyar nemzetiségûek alkotják a többséget.
ad 22. A Krím félszigeten
a kb. 15 milliós orosz kisebbség Krím Autonóm
Köztársaságban él (134-139. cikk).
ad 24. Az alkotmány 65. cikke szerint:
"A hazának, Ukrajna függetlenségének és
területi épségének a védelme, állami
jelképeinek a tiszteletben tartása Ukrajna állampolgárainak
a kötelessége."
6. Jugoszlávia
Ebben a fejezetben a szomszédos többségi
államok alkotmányának elemzését próbáltuk
elvégezni, annak érdekében, hogy átfogó
képet nyerhessünk az adott országok kisebbségeket
érintô szabályozásáról, a különbözô
kisebbségek jogairól, kötelességeirôl.
Tettük mindezt az országok olyan sorrendjében, hogy
a kisebbségek számára a véleményünk
szerint legtöbb jogot biztosító, legnagylelkûbb,
a jogállami elveknek legjobban megfelelô országoktól
haladtunk az ezeket a jellemzôket kevésbé kiérdemlô
államok felé. Ukrajna alkotmányának áttekintése
után a sor végéhez, Jugoszláviához érkeztünk.
Mindannyiunk elôtt nyilvánvaló ugyanis,
hogy a jelenlegi Jugoszlávia, különösen annak vezetése
semmi esetre sem tekinthetô jogállaminak, a kisebbségek
toleranciáját maximálisan tiszteletben tartónak.
Éppen ezért fölöslegesnek érezzük a
Jugoszláv Szövetségi Köztársaság
alkotmányának kisebbségi szempontból történô
átfésülését, hiszen az abban 1992. április
27-én lefektetett elvek és rendelkezések köszönô
viszonyban sincsenek a mindennapi élettel.
Érdemes lenne például megkérdezni
az újfalusi plébánost és az itabei református
lelkésznôt az alkotmány 43. cikkében biztosított
(?) vallásszabadságról, a vallás nyilvános
vagy magángyakorlásának és a vallási
szertartások megtartásának szabadságáról.
Valószínûleg gyakorlati információkkal
tudnának szolgálni a 45. cikkben biztosított (?) nemzeti
hovatartozás kinyilvánításáról
is.3
A 42. cikk szerint tilos az olyan szervezetek tevékenysége,
amelyek az alkotmányos rend megdöntését, nemzeti,
faji, vallási vagy más türelmetlenség és
gyûlölet szítását szolgálják.
Mindenki tudja ugyanakkor, hogy a magyarság által lakott
területeken ,,jelen vannak" Arkhan többszörösen kipróbált
szabadcsapatai, igaz nincsenek aktiválva, de ez a rezsim parancsára
bármikor megtörténhet. A 38. cikk szerint tilos a sajtó
és a tömegtájékoztatás más formáinak
cenzúrája, de ezt a rendelkezést (is) minden nap figyelmen
kívül hagyják.
Jó néhány alkotmányi rendelkezést
lehetne még idézni, amelyek alátámasztják
a fejezet elején leírtakat. Nem látjuk tehát
értelmét annak, hogy buborékként olyan rendelkezéseket
idézzünk, mint például a 11. cikk - amely kimondja,
hogy a JSZK elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségeknek
a jogát etnikai, kulturális, nyelvi és egyéb
sajátosságai megôrzésére, fejlesztésére
és kifejezésre juttatására -, akkor, amikor
még mindig újabb és újabb megcsonkolt tetemekkel
teli tömegsírokat tárnak föl Koszovóban.
Reményeink szerint azonban elôbb-utóbb
Jugoszláviában is be kell következnie a fordulatnak
és az országnak el kell indulnia a demokratizálódás
útján a Balkánról Európa irányába.
Ez a folyamat valószínûleg az alkotmányt sem
hagyja majd érintetlenül, aminek szükségszerû
bekövetkezte után térhetünk vissza eredeti célunk
megvalósításához.
Irodalom
Questionnaire on the rights of minorities (approved
by the Commission during its 14th meeting, Venice, 5-6 February 1993) =
The protection of minorities (European Commission for Democracy through
Law), Council of Europe, Strasbourg 1994.
Kelet-Európa Új alkotmányai. JATE
Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék,
1997.
Edwin Bakker: Minority conflicts in Slowakia and Hungary?
Groningen 1997.
Anton Bebler: The rights and autonomy of the national
minorities in Slovenia. = The protection of minorities.
The legislative and institutional framework for the
national minorities of Romania. (The Government of Romania, the Council
for National Minorities) Bukarest 1994.
Terítéken a tanügyi törvény.
Erdélyi Magyarság 1999/7, 8, 9. szám.
Ukrajna alkotmánya. Ukrajna Legfelsôbb
Tanácsának hivatalos kiadványa, 1996.
---------------------------------------
* A Kárpát-medencei
magyar autonómiák lehetôsége
az ezredfordulón címû tanulmány
elsô része a Magyar Kisebbség 2000/2-es lapszámában
jelent meg.
1
Questionnaire on the rights of minorities. In: The protection
of minorities (European Commission for Democracy through Law). Council
of Europe, Strasbourg 1994. - felhasználásával.
2
Young 1994/8. In: Minority conflicts in Slowakia and in Hungary.
3
Kasza József, a VMSZ elnöke 1999. november 11-én a MÁÉRT
II. ülésének megnyitása elôtt
arról tájékoztatta a sajtó képviselôit,
hogy a magyarság fenyegetése állandó, az intenzitás
a milosevicsi rezsim akaratától függ. A legutolsó
eset, ami elôfordult: november 9-én megverték
az újfalusi plébánost, a plébániát
kirabolták; ezt megelôzôen Itabén
a református lelkésznôt támadták
és verték meg. A bezdai pap kirablásával együtt
mindez arra utal, hogy utasításra végbemenô
eseményekrôl van szó. |