Szász Jenô

A 2000-es helyhatósági választások Székelyudvarhely közéletében, de talán egész Székelyföldön premiernek számítottak elsôsorban azért, mert a választói/közösségi támogatottság elnyeréséhez a helyi politikai szereplôk nem az érték- és érdekalapú általános tájékoztatás elvét részesítették elônyben, hanem az információ-megvonást, az alternatív választói üzenetek nyilvánosságtól való eltiltását próbálták érvényesíteni. Ez azáltal vált lehetségessé, hogy a szembenálló érdekcsoportok a helyi médiát tulajdonosként tudták uralni. Az RMDSZ befolyása alatt volt a helyi média, ahonnan a másik felet (a választási alternatívát) teljesen száműzték, kitiltották. Ez a közéleti magatartás, a megmérettetéstôl, a vitától való elzárkózás okolható amiatt, hogy Udvarhelyszéken eddig nem tapasztalt viszonyok alakultak ki: nem a tartalom, hanem az információs csatornák birtoklása és ellenôrzése jelentette a legnagyobb kihívást (és anyagi megterhelést!) mindazok számára, akik vállalták a megmérettetést a választásokon.

Az SZKT elôválasztásokra vonatkozó döntése elsôsorban a most hatalmon lévô RMDSZ-vezetés klientúra védelmét biztosította, hiszen a területi szervezetek hatáskörébe utalta annak a kérdésnek az eldöntését, hogy közvetlen vagy pedig elektoros választással bonyolítja-e le a belsô megmérettetést. Székelyudvarhely esetében a bizalmatlanságot fokozta az, hogy az RMDSZ-jelölt az elôválasztások ideje alatt is megtartotta a helyi RMDSZ élén betöltött tisztségét, a szervezet pedig nem volt hajlandó minden kétséget kizáró ellenôrzési mechanizmus bevezetésére, így a belsô jelöltek igazi megmérettetésére nem volt lehetôség. Ez elsôsorban azért sajnálatos, mert az önmagát érdekképviseleti szervezetként meghatározó szövetség nem volt képes (Székelyudvarhelyen legalábbis!) integrálni a különbözô nézeteket, közéleti entitásokat, gazdasági érdekcsoportokat. Márpedig tömbmagyar településeken - különösen a helyi közképviselet megválasztásánál - a választói opciót nem befolyásolja a nemzetiség, hiszen mindenki azonos nyelven beszél, tehát magyar.

Székelyudvarhelyen, a 2000-es helyhatósági választásokon az RMDSZ közel egymilliárd lejt költött kampányra. Indokolatlanul sokat, hiszen az itt elköltött pénzt sokkal hatékonyabban lehetett volna szórványtelepülésekre kanalizálni. Erre azért nem kerülhetett sor, mert a központi RMDSZ-vezetés stratégiai településnek tekintette a várost, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy azt tekintse majd szövetségesének, aki a helyi közösség többségi szavazatát elnyeri. Számomra ez a pártjelleg egyértelmű megnyilvánulása, az érdekképviselet vállalásának vitathatatlan feladása - legalábbis, ami a helyhatósági választásokat illeti.

A módosított választási törvény küszöbösítése - melynek megszületésében kormánypártként szerepet vállalt az RMDSZ is - nem kevesebb, mint a tömbmagyar régiók érdekképviseleti alternatívájának negatív diszkriminációja. A 2000-ig nagyrészt jellemzô, függetlenként való indulás - a megváltozott törvénynek köszönhetôen - a bukással ért fel. Hiszen az úgynevezett kosárból (függetlenekre leadott szavazatok) 8-an (4-en RMDSZ- és 4-en UPE-listáról) jutottak be a 21 tagú testületbe. Az egyértelmű, listára leadott szavazatok 8 RMDSZ- és 5 UPE-s képviselôt juttattak volna önkormányzati tisztséghez. Ilyen olvasatban, Székelyföldön legalábbis, az RMDSZ számbeli sikere csak névleges, a listás szavazásnak köszönhetô többlet csupán.

Az Udvarhelyért Polgári Egyesület ebbôl a szempontból formai bravúr, hiszen a politikai alternatíva keretszervezeteként jött létre, kihasználva a választási törvény biztosította lehetôségeket. Nem RMDSZ-ellenes és nem közösségromboló, hiszen egy magyar közösség belsô alternatíváját jelenítette meg a helyhatósági választásokon, semmi többet.

Az RMDSZ központi vezetésének elôbb-utóbb be kell látnia, hogy belsô ellenzékét nem száműzheti kockázat nélkül. Hiszen nem lehet megkérdôjelezni például az UPE legitimitását, ha nyolc önkormányzati képviselôi helyet szerzett meg a huszonegybôl. És független jelöltként polgármesteri választást nyertek a tömbmagyar városok többségében.

Korántsem erôltetett a következôkben vázolt számbeliség. Független jelöltként nyertek választásokat a polgármesterek Csíkszeredában (45 000 lakos), Székelyudvarhelyen (40 000 lakos), Szentegyházán (8000 lakos) és Borszéken (4-5000 lakos), míg RMDSZ jelöltként csak Székelykeresztúron (10 000 lakos), Tusnádfürdôn (2000 lakos), illetve Gyergyószentmiklóson (20 000 lakos) jutottak polgármesteri tisztséghez. Ebbôl az a következtetés vonható le, hogy közel 100 000 a lélekszáma azon nagytelepüléseknek, ahol független jelölt nyert. Ezzel szemben alig 33 000 azoknak a településeknek a lélekszáma, melyekben RMDSZ jelöltek jutottak polgármesteri tisztséghez. Még akkor is, ha ezek az adatok hozzávetôlegesek, szembetűnô a 3:1-es arány, mely a független polgármesterrel rendelkezô települések és az RMDSZ-es polgármesterek által vezetett települések lakossági aránya között tapasztalható - a függetlenek javára!

Ezek immár tények és választási adatok, melyek ismételten arra figyelmeztetnek, hogy Székelyföldön a helyi érdekképviseleti szerep nem azonos a nagypolitikai szerepvállalással. Erdélyi magyarként nem ellenségek vagyunk, hanem másként gondolkodunk, és nem biztos, hogy a közösség kárára. Sôt.