Az OMP elnökségérôl való lemondásomnak okait kifejtettem az Intézô Bizottsághoz és az egyes tagozatok elnökeihez intézett levelemben.

Lemondottam, mivel ezt a jelenlegi pillanatban a párt érdekében lévônek tartottam, és mivel az adott körülmények között nem voltam hajlandó a pártvezetôséget továbbra is vállalni. Jól megfontolva választottam a lemondásnak pillanatát és formáját, hogy ezáltal annak visszavonása lehetetlenné legyen téve, s mely által gróf Bethlen György kényszerítve legyen örökségem elfogadni, mi elôl így nem térhetett ki, bármi kevéssé is hajlandó az elnökséget utánam vállalni. Ô azonban a jelen körülmények közt az egyedüli, akit a pártvezetésre alkalmasnak tartok, s így nem volt szabad haboznom, mert neki szabad választást az elhatározásra nem engedhettem.

A lemondásom közvetlen oka tényleg a csucsai paktum kérdése volt. Midôn a párt a kollaborációt a liberális kormánnyal a községi választásoknál elhatározta, ugyanakkor döntött a csucsai egyezmény felett is. Két felé nem köthettük le magunkat, és így a politikai becsület kívánta, hogy Averescuéknak azon percben felmondjak, midôn Bernádyék jelezték, hogy sikerült a kormánnyal megegyezni. Ez utóbbi ugyan nem bizonyult be valónak, mivel Brătianu nem volt hajlandó a nagy vonalaiban létrejött megegyezést ratifikálni, úgy, hogy én sem ismerhettem el a paktumot megkötöttnek, azonban egy kedvezô választási eredmény biztosítása céljából nem kifogásoltam, hogy a párt paktum nélkül is kollaboráljon a választásoknál a kormánnyal, mi által egy egészen kielégítô eredményt el is értünk. Az ára ennek a csucsai paktum felmondása volt, mivel az minket a Néppárttal való együttműködésre kötött volna, mely esetben a választásoknál egész biztosan mindenütt le lettünk volna hengerelve, amit mindenképp ki kellett kerülni.

A felmondásra egyezményünk értelmében tökéletesen és kétségtelenül fel voltunk jogosítva. Én a felmondást Averescu tábornokkal egy nagyon udvarias levélben tudattam, mire azonban egy igen hűvös választ kaptam. A választások után a Néppárt vezetô férfiai (Bucsan, Goga és Lupas miniszterek stb.) kifogásolták az OMP vezetôségének eljárását, s nemcsak politikai hibáról, de illojalitásról is beszéltek, és tudomásomra jött, hogy a felmondást kizárólag nekem tulajdonítják, s engem igen szigorú elítélésben részesítenek.

Így én igen nehéz helyzetben voltam, s legkevésbé sem alkalmas a tárgyalásokat az új kormánnyal felvenni, pedig erre szükség van, mivel én Averescuéktól sokat várok, s ôk legalább egyelôre hajlandóknak mutatkoznak a kisebbségi kérdéseket messzemenô jóindulattal kezelni.

Lemondásommal azért siettem oly nagyon, mivel nagyon féltem, nehogy ôk jelentsék ki elôbb, hogy a párttal hajlandók ugyan tárgyalni, de a jelenlegi elnökkel nem. Ezen esetben én nem mondhattam volna le, mivel elfogadhatatlannak tartanám, hogy a román kormány az OMP vezetôségének összeállításába beleszólhasson, és így a tárgyalások felvétele ki lett volna zárva, vagy legalább is nagyon megnehezítve. Ezért kellett önként félreállnom, saját elhatározásból, mielôtt az ô részükrôl ily kívánság elhangzott volna. Ezért volt lemondásom oly sürgôs és elhalaszthatatlan.

Hogy ezenkívül sok más okom is volt a lemondásra, azt lemondó levelemben is hangoztattam, de volt sok fontos és mérvadó ok is, melyeket a nyilvánosság elôtt nem sorolhattam fel. Ezek az okok azok elôtt, kik pártunk beléletét ismerik, ismeretesek. Ide tartoznak elsôsorban a Bernády-féle intrikák, a Sándor József-féle szélsôségek és fegyelmezetlenségek, s Bánffy Miklós szereplése.

Hogy Bernády magaviselete mennyit ártott a pártnak, azt itt mindenki tudja, általa a párt egy olyan kényes és nehéz helyzetbe jutott, hogy igazán csoda, hogy a párt meg tudta egységét tartani. Ha idejében nem foglalok vele szemben állást, végleg visszavonhatatlanul lekötöttük volna magunkat a liberálisoknak, kiket ô még az ellenzéken is hajlandó követni. Magatartása nemcsak Bethlen Györgyöt idegenítette el tôlem politikailag (remélem, csak ideiglenesen), és az egész párt összetartását s fegyelmezettségét erôs próbára tette, s hálát kell adnom az Istennek, hogy nem okozott pártbontást és pártszakadást. Az ô ismeretes körtávirata, melyet az összes tagozatokhoz rám hivatkozva intézett, s amelyet nemcsak tudtomon kívül, de határozott tiltakozásom ellenére küldött szét, egy példátlan esete a párt fegyelmezetlenségének, s a pártban a legnagyobb mértékben zavarólag hatott, s félreértésekre adott okot, úgy, hogy ezt többen az utolsó intézôbizottsági ülésen szóvá is akarták tenni, minek könnyen végzetes következménye lehetett volna, mivel akkor egy Bernády ellen intézett kizárási indítvány alig lehetett volna kikerülhetô, amit én meg akartam akadályozni, és így kifejezett kívánságomra a körtávirat kérdése nem is lett felvetve. Az ô egész politikai iránya azonban végzetesen veszélyes lehet a pártra.

Bernádyról, amióta én politikailag közelebbrôl megismertem, mást nem is igen vártam, de rendkívül fájlalom, hogy ô Teleki Artúrt is teljesen befolyásolta, ami az utóbbinak nagyon sokat ártott, pedig rá a jövôben a párt nagyon számított volna, s egy igen fontos, számottevô tényezônek tekintette. Most azonban igen befolyásolhatónak mutatkozott, de remélem, rövidesen ô is ki fog ábrándulni.

Nem kevésbé nehezítette meg állásomat (habár egészen más irányban) a Sándor József magatartása, ki féktelen indulatosságával, beteges hiúságával majdnem minden csendes tanácskozást lehetetlenné tett, minek következtében a gyűléseken sokszor meg nem engedhetô jelenetek játszódtak le.

De annál is veszedelmesebb volt az ô egyoldalú, megfontolás nélküli magatartása a Nemzeti Párttal szemben, ami mindig a legélesebb ellentétbe hozta az egész pártvezetôséggel. Míg mi a kormánnyal tárgyaltunk, ô - bár a pártnak egyik alelnöke - minden alkalmat felhasznált az ellenzék mellett demonstrálni; midôn mi a kolozsvári választásokon megbuktunk, ô részt vett az ellenzék diadalmi vacsoráján, ott szónokolt, s magát ünnepeltette. Úgy annyira, hogy az utóbbi Intézôbizottsági gyűlésen ellene a kirekesztési indítvány kérdése fel is lett vetve, és nekem kellett ez ellen határozottan állást foglalnom, miután nagy hibái dacára önzetlen, igaz hazafiasságát, szolgálatkészségét és munkaerejét el kell hogy ismerjem, s nem felejthetem el, hogy ô volt három év alatt az egyedüli, ki a magyarság érdekeit a parlamentben képviselte, s minden fontos tárgyhoz hozzászólt, míg Bernády csak kétszer beszélt, és oly kevéssé szerencsésen, hogy az elsô esetben a pártnak kijelentései ellen állást kellett foglalni.

Bethlen György, kinek politikai hitvallása általában az enyémnek megfelel, az utóbbi idôben igen intranzigens volt, határozottan ellenzett mindenféle megegyezést, sôt, tárgyalást is a liberális kormánnyal. Gyárfás Elemér pedig mindig a maga útjain halad, s bár nagy ügyességét és használhatóságát elismerem, politikai állásfoglalásában igazában kiszámíthatatlan.

Egyáltalában a vezetô tényezôk - kevés kivétellel - mind a szélsôséges irányokat kedvelik, s ezek a nagy közönségnél is rokonszenvesek. Úgy, hogy én, ki mindenben a mérsékelt magatartásnak, a középútnak vagyok barátja, jogainkból semmit fel nem adni, de a magyarság számára lehetô legtöbb elônyt biztosítani, ezért a közeledési kísérleteket nem kizárni - igazában a vezetôségben meglehetôsen egyedül állok.

Valóban csoda, hogy ennek dacára, bár a liberális kormánnyal való kollaboráció a nagy tömegekben legkevésbé sem volt rokonszenves, a kormánynak paktum nélkül való támogatása a községi választásoknál egész jól sikerült, és alig remélt eredményeket értünk el, és ami fô, a pártegység nem hogy nem szenedett, de fényesen bevált, minden vonatkozásban érvényre jutott. A párt szolidáris magatarása s fegyelmezettsége a román politikai körökben is mély benyomást tett, és súlyát nagyon növelte.

Ez most sikerült, de ezek az állapotok a vezetôségben mégis a pártra nézve komoly veszélyt jelentenek, s ez így sokáig nem mehet, s én magam sem szeretném a pártegységet újra ily próbának kitenni.

Az egység, a fegyelem, az összetartás a pártban kiállotta a tűzpróbát, de legkevésbé sem a vezetôségben. Három-négy különbözô irány is akar érvényesülni, s így mindenfelé csak széthúzás mutatkozik. Én ezt megakadályozni nem tudom, és ezért, ha nem is jön közbe a csucsai paktum incidense, úgy a választások után úgyis lemondottam volna. A mostani alkalom sokkal elônyösebb volt, mivel így ezer belsô bajok nem kerültek napfényre.

A Bernády és Sándor József-féle irányzatot nagyon veszélyesnek tartom, és a pártot idejében meg kell menteni, hogy felül ne kerekedhessenek.

Nekem Bethlen György politikája a legrokonszenvesebb, ez felel meg leginkább nekem. Épp ezért a Bernády-féle incidensig mindig karöltve, egyetértve együtt haladtunk. Most kissé igen intranzigensnek találtam; azonban remélem, hogy mint elnök a nagy felelôsség tudatában engedékenyebb lesz. Csak neki tudom nyugodt szívvel a vezetést átadni. Nagy áldozatot kívánok tôle, de meg vagyok gyôzôdve, hogy ô ezt meg fogja hozni. Én amennyire tôlem kitelik, támogatni fogom.

Meglepetve olvasom szász lapokban, hogy az elnökjelöltek névsorában Bánffy Miklóst is említik, ez tervezetben lehet oda bedobva, mert magyar körökben erre senki sem gondol, s egészen ki van zárva.

Tudjuk, hogy B. M. Zombory segélyével kapta meg visszahonosítását, már ez is diszkreditálja a magyarság elôtt, mivel Z. oly általános elítélésben s megvetésben részesül, mely kizárja minden igénybevételét. Azt is hallottuk, hogy Z. Ducának megígérte volna, hogy B. M., ha visszahonosítják, vezetô szerepet fog az OMP-ben játszani, ami a közeledést, s a megegyezést a románokkal elôsegíteni fogja. Nem hiszem, hogy B.M. tényleg ily áron akarta volna visszahonosítását elnyerni, de elég, hogy ezt Bukarestben beszélik és hiszik.

Az OMP Bánffy Miklós politikai szereplését nem kívánja, s nem is fogadja el. Különben is ki van zárva, hogy Magyarország volt külügyminisztere itt politikai vezérszerepet játszhassék, ami itt a Magyar Pártot román politikai körökben egészen diszkvalifikálná, és tápot szolgáltatna a kifelé való gravitálás vádjának. A román kormány sem engedhetné meg, bármi kevéssé is vegyék komolyan az ô politikai működését.

Eddig is igen sokat elegyedett bele hívatlanul s kéretlenül a mi ügyeinkbe, s az ô szereplése már eddig is sok visszahatást szült, engem is nagyon elkedvetlenített, s lemondásomhoz nagyban hozzájárult.

Tudom, hogy Bethlen György is így gondolkozik, s a B. M.-féle politikai beavatkozást éppoly kevéssé, vagy még kevésbé fogja elfogadni, mint én.

A fent jelzett viszonyok és körülmények közt az elnökség nekem nagy és elviselhetetlen teher volt. S továbbra ezt már nem is bírtam. Eddig is csak akaratom ellenére, hazafias kötelességbôl vállaltam a vezetôséget. Ezért lemondásom végleges és visszavonhatatlan.

---------------------------------------------