Romániai magyar választók
2000 szeptemberében*
(Szociológiai felmérés)
A mintavétel szerkezete: mintavételi eljárás és
szerkezet
A jelen kutatásban alkalmazott minta 1164 18 év fölötti,
önmagát magyar nemzetiségűnek valló egyént számlál, akik Erdély magyar
lakosságának reprezentatív mintáját képezik - 95%-os valószínűséggel, +/-
3%-os maximális hibalehetôséggel.
A mintavételi eljárás a többfázisos rétegzett mintavételt és
- a kutatás szempontjából meghatározó - bizonyos jellemzôk alapján
csoportosuló rétegek esetében alkalmazott valószínűségi
mintavételt kapcsolja össze.
A mintavétel kiindulópontjául a 16 erdélyi megye 1992-es
népszámlálási adatai szolgáltak, melyek részben kiegészültek 1997-es
adatokkal is, figyelembe véve minden helység etnikai- és kormegoszlását,
valamint a falu-város részarányt. A helységek tehát a következô
kritériumok alapján csoportosíthatók: etnikai dominancia, a helység
adminisztratív státusa, falusi-városi környezet, történelmi-földrajzi
területi megoszlás.
Ily módon, az elsô kritérium alapján -
csoportközi, minél homogénebb klasszterek szerkesztésével, valamint a
standard eltérések csökkentésével - bizonyos, többségében román, illetve
többségében magyar nemzetiségű vidékek határolhatók el, az ott élô magyar
lakosság részarányának függvényében.
1. táblázat. A magyar
nemzetiségű lakosság megoszlásának függvényében vizsgált
területek
A magyarok részaránya alapján
csoportosítva |
Magyar lakosság |
Százalékarány |
Mintában szereplô arány |
Dominancia (90% körül) |
509 351 |
31,7 |
34,3 |
Többség (75% körül) |
243 231 |
15,2 |
12,7 |
Egyenlôség (50% körül) |
274 383 |
17,1 |
21,2 |
Kisebbség (25% körül) |
399 976 |
24,9 |
22,9 |
Távolmaradás (2-3% körül) |
178 406 |
15,2 |
8,8 |
Összesen |
1 605 347 |
100,0 |
100,0 |
A második csoportosítási kritériumot a helység
adminisztratív státusa jelentette, melynek alapján az adott település a
municípiumtól kiinduló és községig vagy községhez tartozó faluig tartó
skálán jelölhetô be.
2. táblázat. Az erdélyi magyar lakosság megoszlása a
helység adminisztratív státusa alapján
Adminisztratív
státus |
Gyakoriság |
Százalékarány |
Mintában szereplô arány |
Municípium |
624 281 |
38,9 |
38,1 |
Város |
241 018 |
15,0 |
16,2 |
Külvárosi település |
41 503 |
2,6 |
2,2 |
Községközpont |
387 396 |
24,1 |
26,2 |
Hozzátartozó falvak |
311 149 |
19,4 |
17,3 |
Összesen |
1 605 347 |
100,0 |
100,0 |
A harmadik kritériumot a falu-város település
megkülönböztetése, s az ennek alapján történô besorolás képezte.
3. táblázat. A lakosság falu-város szerinti
megoszlása
Falu/város |
Magyar lakosság |
Százalékarány |
Mintában szereplô arány |
Városi környezetben |
865 299 |
53,9 |
54,3 |
Falusi környezetben |
740 048 |
46,1 |
45,7 |
Összesen |
1 605 347 |
100,0 |
100,0 |
A földrajzi besorolás a lakosság megyénkénti hovatartozása
alapján vagy a történelmi felosztás figyelembevételével történhet: Bánát
(SV), Partium (NV), Közép-, Északi terület és Székelyföld (E).
4. táblázat. Földrajzi felosztás
Földrajzi
felosztás |
Magyarlakosság |
Százalékarány |
Mintában szereplô arány |
Közép |
285 758 |
17,8 |
18,0 |
Észak |
139 160 |
8,7 |
8,3 |
Partium (N/V) |
382 254 |
23,8 |
24,2 |
Bánát (SV) |
70 676 |
4,4 |
4,6 |
Székelyföld |
727 499 |
45,3 |
44,9 |
Összesen |
1 605 347 |
100,0 |
100,0 |
Véletlenszerű kiválasztás alapján, a fenti kritériumokat
betartva, 81 helység került a mintába. A mintába kerülô egyéneket
helységenként a háztartások egyszerű véletlenszerű kiválasztásával,
a kor és nem szerinti megoszlások figyelembevételével nyerjük.
K1. Az Ön véleménye szerint az országban a dolgok jó vagy
rossz irányban haladnak?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1)* |
15 |
1,3 |
1,3 |
Jó irányba (2) |
142 |
12,2 |
12,2 |
Rossz irányba (3) |
896 |
77,0 |
77,0 |
Nem tudja (4) |
111 |
9,5 |
9,5 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K2. Milyen mértékben van megelégedve a jelenlegi
életkörülményeivel?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
3 |
0,3 |
0,3 |
Teljes mértékben (2) |
23 |
2,0 |
2,0 |
Nagyrészt (3) |
282 |
24,2 |
24,2 |
Inkább elégedetlen (4) |
563 |
48,4 |
48,4 |
Teljes mértékben elégedetlen (5) |
290 |
24,9 |
24,9 |
Nem tudja (6) |
3 |
0,3 |
0,3 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K3. Mit gondol, jobban vagy rosszabbul fog élni egy év
múlva?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
6 |
0,5 |
0,5 |
Sokkal jobban (2) |
11 |
0,9 |
0,9 |
Valamivel jobban (3) |
249 |
21,4 |
21,4 |
Hozzávetôleg ugyanígy (4) |
329 |
28,3 |
28,3 |
Valamivel rosszabbul (5) |
321 |
27,6 |
27,6 |
Sokkal rosszabbul (6) |
128 |
11,0 |
11,0 |
Nem tudja (7) |
120 |
10,3 |
10,3 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K4. Ha visszagondol, hogyan él most a múlt év októberéhez
viszonyítva?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes Százalékarány |
Nem válaszol (1) |
5 |
0,4 |
0,4 |
Sokkal jobban (2) |
15 |
1,3 |
1,3 |
Valamivel jobban (3) |
160 |
13,7 |
13,7 |
Hozzávetôleg ugyanígy (4) |
472 |
40,5 |
40,5 |
Valamivel rosszabbul (5) |
361 |
31,0 |
31,0 |
Sokkal rosszabbul (6) |
141 |
12,1 |
12,1 |
Nem tudja (7) |
10 |
0,9 |
0,9 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K5. Ha jövô vasárnap elnökválasztást szerveznének, Ön...
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
2 |
0,2 |
0,2 |
Biztos, hogy elmegy szavazni (2) |
744 |
63,9 |
63,9 |
Valószínű, hogy elmegy szavazni (3) |
225 |
19,3 |
19,3 |
Nagyon valószínű, hogy nem megy el szavazni
(4) |
53 |
4,6 |
4,6 |
Biztos, hogy nem megy el szavazni (5) |
112 |
9,6 |
9,6 |
Nem tudja (6) |
28 |
2,4 |
2,4 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K6. Ha a jövô vasárnap elnökválasztást szerveznének, Ön kire
szavazna?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
14 |
1,2 |
1,2 |
Corneliu Vadim Tudor (2) |
8 |
0,7 |
0,7 |
Frunda György (3) |
769 |
66,1 |
66,1 |
Ion Iliescu (4) |
15 |
1,3 |
1,3 |
Marian Munteanu (5) |
3 |
0,3 |
0,3 |
Mugur Isărescu (6) |
76 |
6,5 |
6,5 |
Petre Roman (7) |
18 |
1,5 |
1,5 |
Teodor Melescanu (8) |
11 |
0,9 |
0,9 |
Teodor Stolojan (9) |
48 |
4,1 |
4,1 |
Más személy (10) |
12 |
1,0 |
1,0 |
Nem megy el szavazni (11) |
79 |
6,8 |
6,8 |
Nem tudja (12) |
111 |
9,5 |
9,5 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K7. Véleménye szerint ki lesz Románia elnöke az ôszi
választásokat követôen?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
9 |
0,8 |
0,8 |
Corneliu Vadim Tudor (2) |
7 |
0,6 |
0,6 |
Frunda György (3) |
44 |
3,8 |
3,8 |
Ion Iliescu (4) |
334 |
28,7 |
28,7 |
Marian Munteanu (5) |
4 |
0,3 |
0,3 |
Mugur Isărescu (6) |
225 |
19,3 |
19,3 |
Petre Roman (7) |
40 |
3,4 |
3,4 |
Teodor Melescanu (8) |
16 |
1,4 |
1,4 |
Teodor Stolojan (9) |
103 |
8,8 |
8,8 |
Más személy (10) |
4 |
0,3 |
0,3 |
Nem tudja (11) |
378 |
32,5 |
32,5 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K8. Ha a jövô vasárnap elnökválasztást szerveznének, és két
jelölt között kellene döntenie, a következô jelölt-párok közül Ön kire
szavazna?
|
Isărescu - Iliescu |
Isărescu - Frunda |
Isărescu -Stolojan |
Iliescu-Frunda |
Iliescu-Stolojan |
Frunda-Stolojan |
Nem válaszol |
5,2% |
3,7% |
5,8% |
4,6% |
6,6% |
4,2% |
Mugur Isărescu |
73,3% |
13,5% |
50,5% |
|
|
|
Ion Iliescu |
5,2% |
|
|
3,7% |
6,1% |
|
Frunda György |
|
73,1% |
|
81,5% |
|
73,4% |
Teodor Stolojan |
|
|
22,9% |
|
68,8% |
11,8% |
Nem megy el szavazni |
5,9% |
3,7% |
5,2% |
4,0% |
6,5% |
3,8% |
Nem tudja |
10,3% |
6,0% |
15,5% |
6,2% |
11,9% |
6,9% |
Összesen |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
K9. Ha a jövô vasárnap parlamenti választásokat
szerveznének, Ön melyik pártra szavazna?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
9 |
0,8 |
0,8 |
RMDSZ (2) |
1025 |
88,1 |
88,1 |
PDSR (3) |
9 |
0,8 |
0,8 |
PNTCD (4) |
4 |
0,3 |
0,3 |
PD (5) |
4 |
0,3 |
0,3 |
CDR 2000 (6) |
10 |
0,9 |
0,9 |
PNL (7) |
10 |
0,9 |
0,9 |
ApR (8) |
4 |
0,3 |
0,3 |
Független (9) |
10 |
0,9 |
0,9 |
Más (10) |
4 |
0,3 |
0,3 |
Még nem tudja (11) |
31 |
2,7 |
2,7 |
Biztos, hogy nem megy el szavazni (12) |
44 |
3,8 |
3,8 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K10. Kire szavazott 1996-ban?
(Csak azok számára, akik 2000-ben nem szavaznak.)
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
RMDSZ (1) |
168 |
14,4 |
66,4 |
PDSR (2) |
4 |
0,3 |
1,6 |
PNTCD (3) |
3 |
0,3 |
1,2 |
PD (4) |
3 |
0,3 |
1,2 |
CDR (5) |
22 |
1,9 |
8,7 |
PNL (6) |
4 |
0,3 |
1,6 |
Más (7) |
1 |
0,1 |
0,4 |
Nem volt szavazásra jogosult (8) |
24 |
2,1 |
9,5 |
Nem ment el szavazni (9) |
24 |
2,1 |
9,5 |
Összesen I. |
253 |
21,7 |
100,0 |
Nem emlékszik, nem válaszol |
911 |
78,3 |
Összesen II. |
911 |
78,3 |
Végösszeg |
1164 |
100,0 |
K11. A szavazást illetôen melyik kijelentés érvényes Önre?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
14 |
1,2 |
1,2 |
Már régen nem érdekel a politika (2) |
152 |
13,1 |
13,1 |
A választás lehetôség, hogy befolyásoljuk a politikát
(3) |
420 |
36,1 |
36,1 |
Hiába szavazunk, a politikusok nem képesek változtatni
(4) |
271 |
23,3 |
23,3 |
Csalódtam a képviselôkben, meggondolom, szavazok-e
(5) |
71 |
6,1 |
6,1 |
Mindenki elmegy szavazni, miért ne mennék én is?
(6) |
77 |
6,6 |
6,6 |
A szavazatom nem ér semmit, úgyis más párt lesz
gyôztes? (7) |
117 |
10,1 |
10,1 |
Más (8) |
11 |
0,9 |
0,9 |
Nem tudja (9) |
31 |
2,7 |
2,7 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K12. 1996 óta, amióta az RMDSZ kormányon van, az Ön
véleménye szerint az általa kinevezett kormánytagok és tisztségviselôk
milyen mértékben járultak hozzá az ország problémáinak
megoldásához?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
15 |
1,3 |
1,3 |
Nagymértékben hozzájárultak (2) |
116 |
10,0 |
10,0 |
Részben hozzájárultak (3) |
618 |
53,1 |
53,1 |
Alig járultak hozzá (4) |
257 |
22,1 |
22,1 |
Egyáltalán nem járultak hozzá (5) |
54 |
4,6 |
4,6 |
Nem tudja (6) |
104 |
8,9 |
8,9 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K13. Milyen mértékben bízik a következô pártokban?
|
RMDSZ
(1) |
PNTCD
(2) |
PD
(3) |
CDR 2000
(4) |
PNL
(5) |
PRM
(6) |
PUNR
(7) |
ApR
(8) |
PDSR
(9) |
Nem válaszol |
1,9% |
3,5% |
3,3% |
3,7% |
3,3% |
3,5% |
3,6% |
3,5% |
3,2% |
Teljes mértékben megbízom |
28,3% |
1,2% |
0,7% |
2,4% |
1,4% |
0,2% |
0,2% |
0,7% |
1,0% |
Részben megbízom |
56,2% |
16,9% |
12,6% |
28,0% |
21,6% |
2,2% |
2,4% |
10,5% |
5,1% |
Inkább nem bízom meg |
7,0% |
20,7% |
2,9% |
15,2% |
17,2% |
7,9% |
7,6% |
14,6% |
9,8% |
Egyáltalán nem bízom meg |
3,9% |
38,0% |
44,8% |
30,1% |
36,1% |
69,9% |
69,6% |
48,7% |
65,0% |
Nem tudja |
2,7% |
19,6% |
17,6% |
20,6% |
20,4% |
16,4% |
16,7% |
21,9% |
16,0% |
Összesen |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
K14. Milyen mértékben bízik a következô
intézményekben?
|
Teljesen bízok |
Inkább bízok |
Inkább nem bízok |
Alig, vagy egyáltalán nem bízok |
Nem tudja |
Összesen |
RMDSZ (1) |
29,3% |
55,4% |
7,1% |
5,5% |
2,7% |
100,0% |
Rendôrség (2) |
6,5% |
35,4% |
26,9% |
27,4% |
3,8% |
100,0% |
Igazságszolgáltatás (3) |
5,1% |
30,9% |
28,4% |
30,0% |
5,6% |
100,0% |
Helyi önkormányzat (4) |
11,8% |
45,7% |
19,2% |
17,2% |
6,1% |
100,0% |
Kormány (5) |
3,3% |
27,8% |
30,2% |
31,6% |
7,2% |
100,0% |
Parlament (6) |
2,1% |
21,3% |
28,7% |
38,5% |
9,3% |
100,0% |
Románia elnöke (7) |
10,9% |
38,9% |
20,8% |
23,4% |
6,1% |
100,0% |
Szakszervezetek (8) |
4,0% |
23,8% |
23,7% |
28,8% |
19,6% |
100,0% |
SRI (9) |
3,5% |
12,3% |
18,2% |
41,4% |
24,5% |
100,0% |
Magánvállalatok (10) |
8,5% |
38,6% |
20,9% |
21,7% |
10,2% |
100,0% |
Állami vállalatok (11) |
4,4% |
28,8% |
27,3% |
29,8% |
9,6% |
100,0% |
Bankok (12) |
2,7% |
21,1% |
26,4% |
42,5% |
7,4% |
100,0% |
Romániai tévéadók (13) |
8,6% |
48,3% |
20,4% |
12,7% |
10,0% |
100,0% |
Magyarországi tévéadók (14) |
30,8% |
51,3% |
5,5% |
3,8% |
8,5% |
100,0% |
Hadsereg (15) |
14,4% |
32,3% |
19,3% |
18,7% |
15,3% |
100,0% |
Politikai pártok (16) |
1,2% |
13,3% |
27,5% |
45,3% |
12,7% |
100,0% |
Egyház (17) |
53,1% |
32,1% |
6,6% |
6,1% |
2,1% |
100,0% |
K15. Milyen mértékben ért egyet a következô kijelentésekkel?
(%)
|
Nem válaszol |
Teljes mértékben egyetért |
Nagyrészt egyetért |
Inkább nem ért egyet |
Egyáltalán nem ért egyet |
Nem tudja |
Összesen |
Az állam kötelessége, hogy minden állampolgárnak
munkahelyet biztosítson (1) |
1,1 |
59,3 |
21,1 |
9,8 |
6,9 |
1,8 |
100,0 |
A kapitalizmus velejárója, hogy egyesek szegények
lesznek (2) |
1,2 |
41,5 |
24,5 |
13,0 |
8,9 |
11,0 |
100,0 |
Egyes parlamenti pártokat be kellene tiltani
(3) |
1,3 |
58,6 |
16,9 |
8,7 |
6,4 |
8,1 |
100,0 |
A külföldi vállalkozók profitját az állam kellene hogy
korlátozza (4) |
1,8 |
23,8 |
18,0 |
14,7 |
24,2 |
17,4 |
100,0 |
Nem kellene megengedni, hogy az újságokba mindenki azt
írjon, amit akar (5) |
1,8 |
28,8 |
18,2 |
12,7 |
32,9 |
5,6 |
100,0 |
Az állam az eddiginél kevesebbet kellene hogy
beavatkozzon a gazdaságba (6) |
2,5 |
18,9 |
16,1 |
19,5 |
26,0 |
17,0 |
100,0 |
Az árakat az államnak kellene szabályoznia
(7) |
2,6 |
48,9 |
18,7 |
8,3 |
14,9 |
6,6 |
100,0 |
K16. Átadok Önnek néhány kártyát, melyeken országunkat
érintô problémák szerepelnek. Állítson fel egy fontossági sorrendet!
(%)
|
Elhanyagolja |
1. hely |
2. hely |
3. hely |
Összesen |
Magas infláció (1) |
53,0 |
21,6 |
13,6 |
11,8 |
100,0 |
Munkanélküliség (2) |
47,0 |
25,0 |
18,2 |
9,8 |
100,0 |
Területi autonómia hiánya a Székelyföldön
(3) |
88,1 |
4,7 |
3,6 |
3,6 |
100,0 |
A privatizáció lassúsága (4) |
88,8 |
2,4 |
4,4 |
4,5 |
100,0 |
Az anyanyelv használata a közigazgatásban
(5) |
78,1 |
6,0 |
8,0 |
8,0 |
100,0 |
A kulturális autonómia hiánya (6) |
96,4 |
0,7 |
1,5 |
1,4 |
100,0 |
Egyházi javak visszajuttatásának nehézsége
(7) |
86,6 |
4,2 |
4,0 |
5,2 |
100,0 |
Az életszínvonal csökkenése (8) |
61,9 |
10,0 |
13,4 |
14,6 |
100,0 |
A korrupció (9) |
67,1 |
10,1 |
11,7 |
11,2 |
100,0 |
A magas adók (10) |
75,6 |
4,6 |
8,6 |
11,2 |
100,0 |
Önálló magyar egyetem hiánya (11) |
80,2 |
4,1 |
7,0 |
8,6 |
100,0 |
Az anyanyelv használatának hiánya a bíróságokon
(12) |
93,3 |
2,1 |
2,2 |
2,4 |
100,0 |
A helyi autonómia hiánya (13) |
88,5 |
3,3 |
2,9 |
5,4 |
100,0 |
K17. Véleménye szerint mely problémák foglalkoztatják
leginkább az RMDSZ-t? Rangsorolja a kártyákon szereplô problémákat
aszerint, hogy milyen fontosak az RMDSZ számára!
|
Elhanyagolja |
1. hely |
2. hely |
3. hely |
Összesen |
Magas infláció (1) |
88,6 |
5,5 |
2,9 |
3,1 |
100,0 |
Munkanélküliség (2) |
84,7 |
6,5 |
3,9 |
4,9 |
100,0 |
Területi autonómia hiánya a Székelyföldön
(3) |
71,0 |
13,1 |
7,0 |
8,8 |
100,0 |
A privatizáció lassúsága (4) |
94,4 |
1,8 |
1,7 |
2,2 |
100,0 |
Az anyanyelv használata a közigazgatásban
(5) |
53,9 |
16,0 |
17,4 |
12,7 |
100,0 |
A kulturális autonómia hiánya (6) |
87,0 |
3,8 |
5,5 |
3,8 |
100,0 |
Egyházi javak visszajuttatásának nehézsége
(7) |
63,6 |
9,0 |
13,7 |
13,6 |
100,0 |
Az életszínvonal csökkenése (8) |
88,9 |
1,7 |
4,3 |
5,1 |
100,0 |
A korrupció (9) |
91,1 |
1,8 |
2,9 |
4,2 |
100,0 |
A magas adók (10) |
93,1 |
1,1 |
2,7 |
3,1 |
100,0 |
Önálló magyar egyetem hiánya (11) |
40,2 |
24,1 |
20,7 |
15,1 |
100,0 |
Az anyanyelv használatának hiánya a bíróságokon
(12) |
86,1 |
3,4 |
3,9 |
6,6 |
100,0 |
A helyi autonómia hiánya (13) |
79,3 |
5,9 |
5,9 |
8,9 |
100,0 |
s
K18. Sok embert foglalkoztatott már a végleges kitelepedés
gondolata. Ebben a problémában melyik kijelentés jellemzi leginkább az
Ön helyzetét?
(Csak egyet lehet bejelölni.)
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
4 |
0,3 |
0,3 |
Nem gondolkodtam azon, hogy végleg elmenjek
(2) |
552 |
47,4 |
47,4 |
Már gondolkodtam ezen, de valószínűleg nem tenném meg
(3) |
248 |
21,3 |
21,3 |
Már gondolkodtam ezen, lehet, hogy megtenném
(4) |
169 |
14,5 |
14,5 |
Már gondolkodtam ezen, s ha lehetôség adódik, elmegyek
(5) |
136 |
11,7 |
11,7 |
Már gondolkodtam ezen, és keresem a megfelelô
lehetôségeket (6) |
36 |
3,1 |
3,1 |
Már megvannak a lehetôségek, csak idô kérdése, mikor
megyek (7) |
19 |
1,6 |
1,6 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K19. Van-e olyan romániai magyar/RMDSZ-es politikus, akiben
Ön megbízik?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
98 |
8,4 |
8,4 |
Nincs ilyen személy (2) |
418 |
35,9 |
35,9 |
Van olyan személy (3) |
648 |
55,7 |
55,7 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K20. Kérem, nevezzen meg legalább három ilyen
személyt!
(A kérdezettek legalább 1%-a által megnevezett
politikusok.)
Név |
Kérdezettek %-a |
Csak a preferenciával bírók %-a |
- Frunda György
|
40,5% |
73,9% |
Markó Béla |
25,4% |
46,5% |
Tôkés László |
15,2% |
27,8% |
Verestóy Attila |
7,7% |
14,1% |
Eckstein Kovács Péter |
3,5% |
6,4% |
Takács Csaba |
3,5% |
6,4% |
Hajdú Gábor |
2,0% |
3,6% |
Toró Tibor |
1,9% |
3,5% |
Bárányi Ferenc |
1,5% |
2,7% |
Kerekes Károly |
1,2% |
2,2% |
Kolumbán Gábor |
1,1% |
2,0% |
Kelemen Attila
|
1,0% |
1,9% |
Nem válaszol |
45,3% |
|
Más |
17,7% |
32,3% |
K21. Milyen tulajdonság(ok) alapján tartja kiemelkedônek az elsô helyen
említett személyt?
(A kérdezetteknek három tulajdonságot kell
felsorolniuk.)
K22. Az emberek különbözôképpen vélekednek arról, hogy
milyen hatékonyan politizált az RMDSZ, illetve hogyan kellene a jövôben
politizálnia. Ön milyen mértékben ért egyet a következô állításokkal?
|
Nem válaszol, nem tudja. |
Teljes mértékben megalapozottak |
Részben megalapozottak |
Inkább megalapozatlanok |
Teljes mértékben megalapozatlanok |
Összesen |
Az RMDSZ mostanáig jól politizált. (1) |
9,7% |
21,7% |
55,7% |
9,6% |
3,3% |
100,0% |
Az RMDSZ vezetôségén belül sokat vitatkoznak
felesleges dolgokról. (2) |
16,6% |
36,1% |
33,8% |
9,1% |
4,4% |
100,0% |
A román politikai élet olyan kiszámíthatatlan, hogy
jobb volna, ha az RMDSZ még a parlamentbe se küldene képviselôket.
(3) |
15,1% |
8,2% |
8,8% |
18,9% |
49,0% |
100,0% |
A romániai magyarság kisebbségi jogait, ha lassan is,
de lehet érvényesíteni. (4) |
11,0% |
42,5% |
37,9% |
6,5% |
2,1% |
100,0% |
Elôbb meg kellene várni a gazdasági fejlôdést, és csak
utána foglalkozni a magyarság sajátos problémáival.
(5) |
13,2% |
9,7% |
16,3% |
18,9% |
41,8% |
100,0% |
Az RMDSZ vezetôségének meg kellene próbálnia a jövôben
is a kormányra kerülni, mert csak így tud hatékonyan tenni valamit a
magyarságért. (6) |
12,2% |
56,9% |
23,3% |
3,5% |
4,1% |
100,0% |
Az RMDSZ politikusok eddig csak ígérgettek, de nagyon
keveset tettek a magyarságért. (7) |
12,8% |
11,8% |
30,2% |
30,2% |
15,0% |
100,0% |
Ahhoz képest, hogy milyen a román politikai élet, az
RMDSZ politikusoknak gyakran sikerült érvényesíteni a magyarság
érdekeit. (8) |
14,1% |
25,4% |
46,6% |
9,5% |
4,5% |
100,0% |
K23. Az utóbbi négy évben több RMDSZ-es miniszter és
államtitkár is részt vett a kormányzásban. Egyesek tevékenysége ismert
volt, másoké kevésbé. Ön, általában véve, milyen mértékben informálódott
ezen személyek tevékenységérôl?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
18 |
1,5 |
1,5 |
Rendszeresen követtem az ilyen híreket
(2) |
143 |
12,3 |
12,3 |
Többször is felfigyeltem az ilyen hírekre
(3) |
249 |
21,4 |
21,4 |
Esténként felfigyeltem egy-két hírre (4) |
530 |
45,5 |
45,5 |
Nem emlékszem, hogy hallottam volna valamit a
tevékenységükrôl (5) |
77 |
6,6 |
6,6 |
Nem érdekel a politika (6) |
147 |
12,6 |
12,6 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K24. A közeljövôt illetôen melyik az a két tényezô, amelytôl
Ön személyesen a leginkább fél?
Tényezô |
% |
A gyermek(ek) jövôje |
35,4% |
Munkanélküliség |
33,5% |
Áremelkedés |
32,2% |
Betegség a családban |
27,6% |
Az egészsége megromlása |
22,6% |
Háború |
12,0% |
A bűnözés növekedése |
11,0% |
Etnikai konfliktusok |
9,4% |
Diktatúra az országban |
8,0% |
Társadalmi zavargások |
4,8% |
Más |
1,0% |
Nem tudja, nem válaszol |
2,5% |
K25. A romániai magyarság jövôjét illetôen melyik az a két
tényezô, amelyet a legaggasztóbbnak ítél meg?
Tényezô |
% |
Elszegényedés |
46,9% |
Kivándorlás |
44,4% |
A román nacionalizmus megerôsödése |
25,4% |
Asszimiláció |
20,2% |
A magyar identitás meggyengülése |
19,8% |
Az RMDSZ-en belüli gyakori széthúzások |
14,9% |
Etnikai konfliktus kirobbanása |
13,4% |
A vallásosság gyengülése |
8,2% |
Más |
0,8% |
Nem tudja, nem válaszol |
6,1% |
K26. Ha az RMDSZ kormányzati részvételére gondol, melyik az
a két kijelentés, amelyik a leginkább tükrözi a véleményét?
Kijelentés |
% |
Voltak konkrét megvalósítások. |
58,8% |
Hasznos volt a romániai magyarság
számára. |
53,5% |
A román közvélemény megbízhat bennünk. |
39,1% |
A románságot még jobban ellenünk
fordították. |
8,7% |
Semmit se sikerült megvalósítani abból amit
felvállaltak. |
7,6% |
Káros volt a romániai magyarság számára. |
3,9% |
Nem tudja, nem válaszol |
28,5% |
K27. A jövôre nézve mi a véleménye - a 2000-es választások
után lépjen be az RMDSZ egy olyan kormánykoalícióba, amelynek
tagja:
|
Nem válaszol |
Teljes mértékben egyetért |
Inkább egyetért |
Inkább nem ért egyet |
Egyaltalán nem ért egyet |
Nem tudja |
Összesen |
CDR 2000 (1) |
3,4% |
39,6% |
26,2% |
4,6% |
4,9% |
21,3% |
100,0% |
PDSR (2) |
4,0% |
3,7% |
5,6% |
13,3% |
53,3% |
20,2% |
100,0% |
PNTCD (3) |
4,0% |
7,2% |
23,8% |
15,7% |
23,8% |
25,4% |
100,0% |
PNL (4) |
4,2% |
9,5% |
28,1% |
11,7% |
19,5% |
27,1% |
100,0% |
ApR (5) |
4,2% |
4,4% |
15,0% |
15,1% |
30,7% |
30,6% |
100,0% |
PD (6) |
4,3% |
6,2% |
14,8% |
15,5% |
32,9% |
26,4% |
100,0% |
K28. Feltételezve, hogy a 2000-es választások után ismét
több párt fog együtt kormányozni, bemutatunk Önnek néhány lehetséges
koalíciót, kérjük, rangsorolja aszerint, hogy melyik az a kormánykoalíció
amelyben az RMDSZ-t a legszívesebben látná!
|
CDR 2000 - PD - PNL - RMDSZ (1) |
PDSR - PNL - RMDSZ (2) |
PDSR - APR - RMDSZ (3) |
PDSR - PD - RMDSZ (4) |
PDSR - RMDSZ (5) |
Nem válaszolt |
0,8% |
2,2% |
2,6% |
2,6% |
2,6% |
1. opció |
83,6% |
5,6% |
3,5% |
4,0% |
4,4% |
2. opció |
5,5% |
43,8% |
21,6% |
17,5% |
9,4% |
3. opció |
2,4% |
27,4% |
26,9% |
26,6% |
9,1% |
4. opció |
2,3% |
12,2% |
27,3% |
36,7% |
12,7% |
5. opció |
3,2% |
5,7% |
14,9% |
9,5% |
58,4% |
Nem tudja |
2,3% |
3,1% |
3,1% |
3,2% |
3,3% |
Összesítve |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
100,0% |
(1 - legjobb választás; 5 - legrosszabb
választás)
K29. Az elôbb azt kérdeztük, milyen koalícióban látná
legszívesebben az RMDSZ-t. Most arra kérjük, mondja meg, hogy az Ön
véleménye szerint az országot melyik koalíció fogja vezetni?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem tudja (1) |
203 |
17,4 |
17,4 |
CDR 2000-PD-PNL-RMDSZ (2) |
401 |
34,5 |
34,5 |
PDSR-PRM (3) |
18 |
1,5 |
1,5 |
PDSR-PNL-RMDSZ (4) |
79 |
6,8 |
6,8 |
PDSR-PD (5) |
59 |
5,1 |
5,1 |
PDSR-CDR 2000-RMDSZ (6) |
68 |
5,8 |
5,8 |
PDSR egyedül fog kormányozni (7) |
103 |
8,8 |
8,8 |
PDSR-PNL (8) |
42 |
3,6 |
3,6 |
PDSR-PD-RMDSZ (9) |
47 |
4,0 |
4,0 |
PDSR-RMDSZ (10) |
41 |
3,5 |
3,5 |
PDSR-CDR 2000 (11) |
13 |
1,1 |
1,1 |
APR-PD-PNL (12) |
17 |
1,5 |
1,5 |
PDSR-APR-RMDSZ (13) |
28 |
2,4 |
2,4 |
PDSR-PD-APR (14) |
45 |
3,9 |
3,9 |
Összesítve |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K30. Milyen mértékben elégedett Ön a... (%)
|
Nem válaszol |
Teljes mértékben elégedett |
Részben elégedett |
Inkább elégedetlen |
Teljes mértékben elégedetlen |
Nem tudja |
Összesítve |
Helyi RMDSZ vezetôségének tevékenységével
(1) |
3,7 |
15,5 |
45,2 |
16,5 |
10,1 |
8,9 |
100,0 |
A megyei/területi RMDSZ vezetôségének tevékenységével
(2) |
4,6 |
10,9 |
45,9 |
15,8 |
6,6 |
16,2 |
100,0 |
Az SZKT működésével (3) |
6,9 |
4,8 |
32,2 |
13,5 |
6,8 |
35,8 |
100,0 |
Markó Béla elnök tevékenységével (4) |
4,1 |
24,0 |
44,5 |
11,9 |
5,6 |
10,0 |
100,0 |
Takács Csaba RMDSZ ügyvezetô elnök tevékenységével
(5) |
6,4 |
16,9 |
36,1 |
9,4 |
3,7 |
27,6 |
100,0 |
Tôkés László tiszteletbeli elnök tevékenységével
(6) |
4,4 |
25,8 |
31,7 |
15,5 |
14,1 |
8,6 |
100,0 |
Az RMDSZ parlamenti frakcióinak tevékenységével
(7) |
5,8 |
11,6 |
41,6 |
12,4 |
4,9 |
23,7 |
100,0 |
Az RMDSZ kormányzati tisztségviselôinek
tevékenységével (8) |
5,8 |
12,1 |
40,2 |
13,9 |
5,5 |
22,4 |
100,0 |
K31. Amennyiben az RMDSZ kormányon marad, milyen mértékben
foglalkozzon a következô problémákkal? (%)
|
Elhanyagolva |
1. hely |
2. hely |
3. hely |
Összesítve |
Az infláció csökkentése (1) |
67,7 |
14,9 |
9,1 |
8,3 |
100,0 |
A munkanélküliség csökkentése (2) |
63,1 |
15,2 |
13,1 |
8,7 |
100,0 |
Székelyföld területi autonómiájának a kivívása
(3) |
86,3 |
6,3 |
4,0 |
3,4 |
100,0 |
A privatizáció felgyorsítása (4) |
91,6 |
2,7 |
2,6 |
3,2 |
100,0 |
Az anyanyelv használatának kiterjesztése a
közigazgatásban (5) |
76,4 |
8,8 |
9,5 |
5,3 |
100,0 |
A kulturális autonómia kivívása (6) |
93,0 |
2,4 |
2,1 |
2,6 |
100,0 |
Egyházi javak visszajuttatása (7) |
85,7 |
4,8 |
5,0 |
4,6 |
100,0 |
Az életszínvonal növelése (8) |
62,0 |
14,4 |
12,9 |
10,7 |
100,0 |
Harcolni a korrupció ellen (9) |
79,3 |
3,6 |
7,8 |
9,3 |
100,0 |
Az adók csökkentése (10) |
80,2 |
4,6 |
7,6 |
7,7 |
100,0 |
Az önálló magyar egyetem megalapítása
(11) |
75,2 |
7,1 |
8,0 |
9,7 |
100,0 |
Az anyanyelv használatának bevezetése a bíróságokon
(12) |
92,4 |
0,9 |
2,6 |
4,0 |
100,0 |
A helyi autonómia kiterjesztése (13) |
87,9 |
3,1 |
4,1 |
4,9 |
100,0 |
A magyarlakta települések gazdasági életének
fellendítése (14) |
80,7 |
5,0 |
6,2 |
8,2 |
100,0 |
A magyar-román gazdasági kapcsolatok erôsítése
(15) |
87,9 |
3,4 |
2,9 |
5,8 |
100,0 |
K32. Felsoroljuk Önnek néhány RMDSZ politikus nevét. Van-e
közöttük olyan, akinek az álláspontját az esetek többségében helyesnek
tartja?
Többet is lehet választani!
RMDSZ tagságra vonatkozó kérdések
K33. Válaszoljon a következô, RMDSZ tagságra vonatkozó
kérdésekre!
1. Tagja vagyok az RMDSZ-nek, és fizetem
a tagdíjat. |
32,5% |
2. Jelenleg is tagja vagyok az RMDSZ-nek, de nem
fizettem a tagdíjat már rég. |
17,3% |
3. Nem vagyok és nem is voltam
RMDSZ-tag. |
40,9% |
4. Valamikor tagja voltam az RMDSZ-nek, de már nem
tartom magam annak. |
7,8% |
5. Nem válaszol |
1,5% |
Magyarázat: Az alanyok egy válaszlehetôséggel élhettek.
A százalékok a különbözô válaszlehetôségek gyakoriságát
mutatják.
K34. Ha az utóbbi félévre vonatkozóan átgondolja, hogy
milyen mértékben informálódott az RMDSZ-rôl, melyik kijelentés érvényes
Önre?
1. Nem érdekelt, nem figyeltem az RMDSZ
tevékenységét a sajtóban. |
20,4% |
2. Esetenként felfigyeltem egy-két, az RMDSZ-re
vonatkozó információra a sajtóban. |
54,1% |
3. Rendszeresen követtem a sajtóban az RMDSZ-re
vonatkozó információkat. |
19,0% |
4. Szűkebb környezetemben beszélgettem a romániai
politikai helyzetrôl és az RMDSZ tevékenységérôl. |
19,4% |
5. Helyi szinten részt vettem RMDSZ gyűléseken,
fórumokon. |
7,7% |
6. Megyei, vagy magasabb szinten részt vettem RMDSZ
gyűléseken, fórumokon. |
1,8% |
7. Nem válaszol |
0,3% |
Magyarázat: Az alanyok több válaszlehetôséggel élhettek.
A százalékok a különbözô válaszlehetôségek gyakoriságát
mutatják.
K35. Ha az utóbbi félévre vonatkozóan átgondolja, hogy
milyen mértékben vett részt az RMDSZ szervezeti tevékenységében, melyik
kijelentés érvényes Önre?
1. Nem volt semmi közöm az RMDSZ-hez mint
szervezethez. |
59,7% |
2. Tagságdíjat fizettem az RMDSZ-nek. |
33,9% |
3. Részt vettem az RMDSZ szervezeti tevékenységeiben
(gyűlések). |
9,1% |
4. Besegítettem az RMDSZ által szervezett
tevékenységek szervezésében. |
7,2% |
5. Vezetôi tisztséget vállaltam az RMDSZ vezetésében
(helyi vagy más szintű). |
1,8% |
6. Nem válaszol |
0,7% |
Magyarázat: Az alanyok több válaszlehetôséggel élhettek.
A százalékok a különbözô válaszlehetôségek gyakoriságát
mutatják.
Régió. Regionalizmus
K36. Sokat beszélnek mostanában a régiókról,
regionalizmusról. Amikor Ön errôl hall, akkor mire gondol?
K37. Ön szerint mi a legfontosabb elôfeltétele annak, hogy
egy régió kialakulhasson?
1. Az ott lakó emberek azonos nyelvet
beszéljenek. |
13,5% |
2. Abban a térségben sok egymással kapcsolatban álló vállalkozás
működjék. |
18,6% |
3. Az adott térségben lakók hosszas történelmi
együttélése. |
34,7% |
4. Jó minôségű, szerteágazó út- és vasúthálózat kösse össze a
településeket. |
5,8% |
5. Legyen egy működô egyetem az illetô térségben. |
4,8% |
6. Más |
2,2% |
9. Nem tudja |
19,5% |
10. Nem válaszol |
0,9% |
K38. Amennyiben az RMDSZ kidolgozna egy régiófejlesztési
programot annak a régiónak, ahol Ön él, melyik volna az a két legfontosabb
dolog, amelyekkel kiemelten kellene foglalkoznia?
1. Az úthálózat megjavítása és
kibôvítése. |
36,2% |
2. Egy helyi egyetem kiépítése. |
18,5% |
3. Az anyanyelvhasználat bevezetése a
közigazgatásban. |
39,1% |
4. A környezetszennyezôdés és rombolás megállítása. |
15,9% |
5. A szociális intézményhálózat bôvítése. |
13,5% |
6. A turizmus fellendítése. |
19,8% |
7. Gazdasági elônyök biztosítása a külföldi befektetôk
számára. |
28,0% |
8. Egyéb |
1,4% |
9. Nem tudja, nem válaszol |
1,8% |
Magyarázat: Az alanyok két válaszlehetôséggel élhettek.
A százalékok a különbözô válaszlehetôségek gyakoriságát
mutatják.
Választási opciók és ezt befolyásoló tényezôk
K39. Választások elôtt vagyunk. Mennyire ismeri ön az RMDSZ
által állított megyei parlamenti jelöltek listáját?
|
Nem RMDSZ-tag |
RMDSZ-tag |
Összesen |
1. Még nem hallottam róla. |
52,5% |
45,3% |
50,2% |
2. Hallottam egy-két nevet, de pontosan nem
ismerem. |
31,8% |
40,4% |
34,5% |
3. Eléggé pontos ismereteim vannak a jelölt
listáról. |
8,6% |
8,0% |
8,4% |
4. Folyamatosan követtem a jelöltállítást, és tudom, hogy kik
vannak a jelöltlistán. |
6,7% |
5,2% |
6,2% |
5. Nem válaszol |
0,4% |
0,8% |
0,6% |
K40. Honnan szerzett tudomást a jelöltlistáról?
1. A helyi lapokból |
57,3% |
2. A helyi rádiók/tévék hírműsorából |
36,2% |
3. A központi lapokból |
9,6% |
4. A központi rádiók/tévék hírműsoraiból |
16,4% |
5. Ismerôsöktôl |
24,4% |
6. Az RMDSZ gyűlésén hallotta |
11,0% |
7. Már nem emlékszik, honnan |
3,6% |
K41. Az RMDSZ a következô négy évben több dolgot szándékszik
kiemelten támogatni. Válasszon ki az alábbi listából két olyan
célkitűzést, amelyeket Ön nagyon szeretne megvalósulni
látni!
1. A profitadó csökkentése a vállalkozásfejlesztés
ösztönzése érdekében. |
24,0% |
2. A mezôgazdasági jövedelemadó további
felfüggesztése. |
24,8% |
3. Magán nyugdíjpénztár és biztosítási rendszer létrehozása és
működtetése az erdélyi magyarság számára. |
19,1% |
4. A Nagyvárad-Bukarest autópálya kiépítése és az észak-nyugati
régió (Szatmár, Nagybánya) csatlakoztatása az autópályához.
|
7,9% |
5. A még vissza nem szolgáltatott államosított és elkobzott ingó
és ingatlan egyházi vagyonok tulajdonjogának
visszaállítása. |
24,9% |
6. Önálló, állami, magyar tudományegyetem
létrehozása |
30,8% |
7. A szórványmagyarság számára az anyanyelvű kulturális és
oktatási intézmények biztosítása. |
25,6% |
8. Romániai Állami Magyar Múzeum létrehozása és
működtetése. |
3,8% |
9. Országos szintű állami magyar televízió és rádió létrehozása
és működtetése. |
15,7% |
10. Az erdôk és földek tulajdonjogának a végleges
rendezése. |
21,5% |
Magyarázat: Az alanyok két válaszlehetôséggel élhettek.
A százalékok a különbözô válaszlehetôségek gyakoriságát
mutatják.
K42. Véleménye szerint, az alábbiakban felsorolt szavak
melyike, milyen mértékben jellemzi az RMDSZ jelenlegi állapotát?
A |
Nagyon találó az A |
Inkább az A |
Inkább a B |
Nagyon találó a B |
B |
Egyik sem |
Nem tudja/ sNem válaszol |
1. Egységes |
10,8% |
36,0% |
32,2% |
9,8% |
1. Széthúzó |
1,9% |
8,3% |
2. Erôs |
8,7% |
39,6% |
33,2% |
6,1% |
2. Gyenge |
4,3% |
8,2% |
3. Határozott |
15,2% |
33,6% |
28,7% |
8,9% |
3. Megalkuvó |
3,4% |
10,2% |
4. Realista |
17,1% |
43,8% |
16,3% |
5,4% |
4. Nem realista |
3,8% |
13,5% |
5. Energikus |
13,0% |
33,0% |
30,2% |
9,7% |
5. Fáradt |
4,2% |
10,0% |
6. Sokszínű |
19,1% |
41,8% |
15,0% |
5,6% |
6. Szűklátókörű |
5,0% |
13,6% |
K43. 1996 óta, amióta kormányon van az RMDSZ, az Ön
véleménye szerint hogyan alakult Romániában a románok és a magyarok
közötti viszony?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
30 |
2,6 |
2,6 |
Sokkal feszültebb, mint azelôtt. (2) |
38 |
3,3 |
3,3 |
Feszültebb, mint azelôtt. (3) |
132 |
11,3 |
11,3 |
Nem változott. (4) |
359 |
30,8 |
30,8 |
Valamelyest enyhült a hangulat. (5) |
457 |
39,3 |
39,3 |
Jelentôs mértékben enyhült a hangulat.
(6) |
104 |
8,9 |
8,9 |
Nem tudja (7) |
44 |
3,8 |
3,8 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
Megjegyzés. A következô három kérdést nem tettük fel
Fehér, Beszterce-Naszód és Krassó-Szörény megyékben.
K44. Milyen mértékben ismeri az Ön által megszavazott RMDSZ
parlamenti képviselôk tevékenységét?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
31 |
2,8 |
2,8 |
1996-ban nem szavaztam. (2) |
140 |
12,6 |
12,6 |
1996-ban nem szavaztam az RMDSZ-re. (3) |
31 |
2,8 |
2,8 |
Az RMDSZ-re szavaztam, de nem tudok semmit errôl.
(4) |
361 |
32,5 |
32,5 |
Az RMDSZ-re szavaztam, és részben ismerem a
tevékenységüket. (5) |
433 |
39,0 |
39,0 |
Az RMDSZ-re szavaztam, és ismerem a képviselôk
tevékenységét. (6) |
114 |
10,3 |
10,3 |
Összesen |
1110 |
100,0 |
100,0 |
Megjegyzés. A következô kérdéseket csak azoknak tettük
fel, akik nem a (4) vagy az (5) lehetôséget választották.
K45. Milyen mértékben feleltek meg az elvárásainak az Ön által
megszavazott képviselô(k), szenátor(ok)?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
455 |
41,0 |
41,0 |
Teljes mértékben (2) |
49 |
4,4 |
4,4 |
Részben (3) |
504 |
45,4 |
45,4 |
Egyáltalán nem (4) |
36 |
3,2 |
3,2 |
Nem tudja, nem ismeri tevékenységüket
(5) |
66 |
5,9 |
5,9 |
Összesen |
1110 |
100,0 |
100,0 |
K46. Ha egy szóban kellene kifejeznie azt, hogy a jövôre
nézve mit vár el az RMDSZ-tôl, az alábbiak közül melyiket
választaná?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem válaszol (1) |
31 |
2,8 |
2,8 |
Határozottság (2) |
208 |
18,7 |
18,7 |
Erô (3) |
51 |
4,6 |
4,6 |
Egység (4) |
170 |
15,3 |
15,3 |
Bátorság (5) |
76 |
6,8 |
6,8 |
Büszkeség (6) |
14 |
1,3 |
1,3 |
Tisztánlátás (7) |
107 |
9,6 |
9,6 |
Nemzethűség (8) |
103 |
9,3 |
9,3 |
Megfontoltság (9) |
94 |
8,5 |
8,5 |
Bölcsesség (10) |
87 |
7,8 |
7,8 |
Hozzáértés (11) |
156 |
14,1 |
14,1 |
Más (12) |
2 |
0,2 |
0,2 |
Nem tudja (13) |
11 |
1,0 |
1,0 |
Összesen |
1110 |
100,0 |
100,0 |
K47. Az RMDSZ-en belül különbözô platformok működnek. Mi az
Ön véleménye ezekrôl?
|
Gyakoriság |
Százalékarány |
Érvényes százalékarány |
Nem tudja, nem válaszol (1) |
502 |
43,1 |
43,1 |
Inkább gyengítik az RMDSZ-t. (2) |
362 |
31,1 |
31,1 |
Inkább erôsítik az RMDSZ-t. (3) |
300 |
25,8 |
25,8 |
Összesen |
1164 |
100,0 |
100,0 |
K48. Amikor véleményt alkot egy politikai vagy más jellegű
témáról, mennyire veszi figyelembe a következôket:
(%)
|
Nem válaszol |
Teljes mértékben elfogadom. |
Kisebb fenntartásokkal elfogadom. |
Általában fenntartásaim vannak. |
Egyáltalán nem fogadom el. |
Nem tudja |
Összesen |
Helyi napilap (1) |
10,5 |
22,0 |
38,1 |
11,1 |
2,7 |
15,6 |
100,0 |
Országos napilap (2) |
11,9 |
8,7 |
33,3 |
12,8 |
3,5 |
29,8 |
100,0 |
Helyi rádió (3) |
12,5 |
19,5 |
30,8 |
10,2 |
2,7 |
24,2 |
100,0 |
Országos/regionális rádió (4) |
10,1 |
14,2 |
33,5 |
14,0 |
2,8 |
25,3 |
100,0 |
Magyarországi rádió (5) |
10,1 |
33,6 |
32,6 |
3,4 |
1,0 |
19,2 |
100,0 |
Helyi tévécsatorna (6) |
14,5 |
14,9 |
29,6 |
7,6 |
4,0 |
29,3 |
100,0 |
Országos tévécsatorna (7) |
6,1 |
19,3 |
43,0 |
16,3 |
4,4 |
10,8 |
100,0 |
Magyarországi tévé (8) |
5,2 |
41,1 |
38,1 |
5,3 |
1,0 |
9,3 |
100,0 |
K49. Amikor véleményt alkot egy politikai vagy más jellegű
témáról, mennyire veszi figyelembe a következôket?(%)
|
Egyház (1) |
Ismerôsökkel, barátokkal folytatott beszélgetések
(2) |
Munkahelyen folytatott beszélgetések
(3) |
Nyilvános fórumok (4) |
Nem válaszol |
4,1 |
3,8 |
5,6 |
7,0 |
Mindig figyelembe veszem. |
25,1 |
11,6 |
6,6 |
6,8 |
Gyakran figyelembe veszem. |
19,8 |
31,4 |
15,5 |
9,9 |
Egy-két esetben figyelembe veszem. |
18,8 |
36,9 |
19,4 |
11,9 |
Egyáltalán nem veszem figyelembe. |
16,6 |
11,5 |
8,6 |
9,2 |
Nem vonatkozik rám. |
15,5 |
4,7 |
44,2 |
55,2 |
Összesen |
100,0 |
100,0 |
100,0 |
100,0 |
|