A rendszerváltás óta sorra készülnek "survey" típusú kutatások a határon túli magyar kisebbségek körében helyi és hazai mûhelyek által. Ezek jórészt hagyományos közvélemény-kutatások, melyek aktuális politikai döntések elôkészítéséhez, illetve jövôbeli politikai események (választások stb.) prognosztizálásához nyújtanak segítséget és csak ritkábban társadalomtudományos szempontú vizsgálatok.¹

Felmérésünkben e két vizsgálatfajta ötvözésére tettünk kísérletet, egyfelôl azért, mert korábbi, a közvélemény-kutatásokban vizsgált kérdésekrôl akartunk pontosabb képet kapni, másrészt, hogy a Magyarországon már bevált, a nemzeti-etnikai önképre vonatkozó kutatási módszereket a kisebbségben élô magyarság egy - reprezentatív - csoportján "kipróbálhassuk". Az általunk készített kérdôívben tehát - igazodva ugyan az erdélyi magyar társadalom sajátosságaihoz - a Magyarországon már standardizált kérdéscsoportokat kérdeztük le. Az alábbiakban a nemzeti önképre vonatkozó hipotéziseinket, módszertani ajánlásainkat fogalmazzuk meg.

1. A mintáról

1997-ben, a felvétel során 1000 fôt kérdeztek meg erdélyi kollégáink véletlen kezdôpontú szisztematikus kiválasztással a választói névjegyzék adatai alapján. Az 1000 fôs mintából 991 ember adatai bizonyultak használhatónak. A minta területi megoszlása az 1992. évi romániai népszámlálás adatait követi. A minta megoszlását a tanulmány végén mellékletként közölt két táblázat mutatja.

2. Az önkép vizsgálatának lehetôségei

A magyarországi szociológiai, szociálpszichológiai mûhelyekben már évtizedek óta készülnek empirikus kutatások a magyar önkép, a nemzeti sztereotípiák feltárására. A rendszerváltás óta ezek a felvételek gyakran kiegészülnek a politikai attitûdökre vonatkozó kérdésekkel. A rendszerváltást követôen nyílt lehetôség a negatív sztereotípiák (cigányellenesség, antiszemitizmus) empirikus vizsgálatára is.

Úgy tudjuk, hogy a hazai és romániai kutatások 1997-ig - kérdôíves módszerekkel, reprezentatív mintán - nem vizsgálták a romániai magyarság önképét, etnikai sztereotípiáit. Kutatásunk egyik fô célja éppen ezért az volt, hogy kísérletet tegyünk a Magyarországon már bevált empirikus módszereknek romániai magyar reprezentatív mintán történô kipróbálására. Úgy véljük ugyanis, hogy nemcsak a napi politikai publicisztika és a szépirodalom egy része elfogult akkor, amikor az erdélyi magyar kisebbséggel foglalkozik, hanem a társadalomtudomány is rabja önnön sztereotípiáinak. A szépirodalomban, de még inkább a tömegkommunikációban megjelenô torzulások általában a következôk: 1. A határon túli magyarságot összemosva homogén csoportként mutatják be. 1989 után egy ideig az országok között is alig tettek különbséget, az egyes országok régióit azonban még ma sem különítik el. 2. A kisebbségi életet mint állandó konfliktushelyzetet, tragikus élethelyzetek sorozatát mutatják be. 3. A határon túli magyarokat gyakran "igazibb magyarnak" láttatják, akik még ôrzik a néphagyományaikat, népviseletüket stb. 4. A kisebbségi kérdésre mint demográfiai vagy nyelvi-kulturális problémára tekintenek, és nem mint egy olyan összetett problémára, amelyben a kisebbség és a jog- és biztonságpolitika, a gazdaság, a kultúra és a politika viszonyrendszere együttesen jelenik meg. Tehát a magyar kisebbségi csoportokat mint premodern társadalmi képzôdményt konstruálják és értelmezik.

A magyarországi társadalomtudományokban honos sztereotípiák - ha sarkítva fogalmazunk - maguk is dichotóm rendszert alkotnak: a népi "világkép" az erdélyi magyarságot a román többséggel örökös szembenállásban láttatja, míg az urbánus felfogás épp a másik végletbe esik, amikor az etnikai konfliktusokkal, s magukkal a nemzeti-kisebbségi értékekkel nem tud mit kezdeni. A másik szakirodalmi szélsôség abban mutatkozik meg, amikor a magyarságot csak önmagán belül vizsgálják, bemutatják a magyar kommunikációs teret, de elfeledkeznek arról, hogy mindez egy másik kultúrából származó intézményrendszer és jog keretei között mûködik. Itt alapvetôen a "romániaisághoz" való viszonyról van szó, amely az utóbbi 10 évben a külön magyar életvilág/szubkultúra megkonstruálása miatt teljesen kimaradt a közbeszédbôl.

Kutatásunkban a magyarországi módszereket átültetve kívántunk átlépni a fenti elôítéleteken - szem elôtt tartva, hogy vizsgálatunk úttörô jellegébôl fakadóan bizonyos szempontból a "sötétben tapogatózunk". Nemhogy hasonló empirikus tapasztalatok nem álltak rendelkezésünkre a vizsgált népességre vonatkozóan, de a társadalomtudomány kvalitatív módszerekkel dolgozó mûhelyeiben sem készültek még szisztematikus kutatások kérdésünkkel kapcsolatban. Azzal is számoltunk, hogy a romániai magyarság politikai attitûdjei és etnikai önmeghatározása nem feltétlenül írható le a magyarországi jellemzôk alapján. Mindezeket szem elôtt tartva munkánk egyfajta módszertani kísérletnek, következtetéseink a további kutatások számára ellenôrizhetô hipotéziseknek foghatók fel.

Kérdéseink két fô csoportba oszthatók. Az egyikben a racionális politikai irányultságokat kívántuk feltárni és tesztelni, a másikban a tudattalanabb, illetve emocionálisabb önkép-elemekre voltunk kíváncsiak. Elemzésünkben megkíséreltük e két önmeghatározást szembesíteni, és a vélemény-csoportokat a romániai magyar társadalom egyes jellemzôi szerint is megragadni.

3. Politikai attitûdök

A politikai önmeghatározások feltárásához 12 féle attitûdre kérdeztünk rá, azt tudakolva, hogy a válaszadó vajon inkább közéjük, vagy inkább nem közéjük tartozónak vallja-e magát. (Lásd a Mellékletben a Kérdôív-részletet.) A választásokat - az önmeghatározás-típusok feltárása céljából - faktorelemzésnek vetettük alá (lásd: 1. táblázat). Az eredmények azt mutatják, hogy a módszer alkalmazható az erdélyi magyar kisebbségre, hiszen a vélemény-együttjárások jól felismerhetô politikai irányultságok mentén jönnek létre, és ezek az ideológiailag "letisztult" elemek a válaszok teljes szórásának nem kevesebb, mint felét magyarázzák - ez az arány pedig nem marad el a magyarországi eredményektôl.

1. táblázat: A racionális önkép elemei

A faktorelemzésbôl az is látható, hogy a legerôsebb együtt járás a polgári demokrata értékeknél mutatkozik: ez az a véleménycsoport jellemzi a legmarkánsabban a romániai magyar kisebbséget, míg az etnocentrikus, a nemzeti bezárkózásra valló attitûdök jóval hátrébb állnak a sorban.

A fenti politikai attitûdök nem feltétlenül zárják ki egymást, az individuális beállítódások ezek kombinációiból jönnek létre és alkotják meg a politikai önképe(ke)t. Ezek feltárásához a klaszterelemzés nyújt segítséget, amely azt mutatja meg, hogy válaszadóink tipikusan mely politikai attitûdökkel jellemezték magukat (lásd: 2. táblázat).

2. táblázat: A racionális önkép típusai (N=693)

Legnagyobb csoportot a "klasszikus szabadelvûek" alkotják. Azért neveztük el ôket így, mert mind a polgári demokrata, mind a konzervatív és liberális értékékekhez vonzódnak, egyúttal elutasítják a román- és a cigányellenességet. Ez a beállítódás - épp a konzervatív és a liberális attitûdök harmonikus együtt járása miatt - sokban emlékeztet a 19. századi magyar szabadelvû világképre, mely igyekezett a fenti ideológiákat a haza és a haladás eszméinek segítségével egyesíteni. A szabadelvû önkép "elterjedtsége" arra enged következtetni, hogy a politikai beállítódások a romániai magyarság körében bizonyos szempontból "megálltak" a 19. századi szinten, avagy hogy az elsô világháború után kezdôdött kisebbségi létforma ezeket a politikai értékeket volt képes a legerôteljesebben átörökíteni a következô nemzedékekbe. A klasszikus szabadelvû beállítódás felülreprezentált a hivatalnokok és az értelmiségiek körében, a falusi és a kisvárosi népességben. Történetileg ez azzal magyarázható, hogy a romániai magyarság Trianon után már nem szerves része a nemzeti tudáskészlet átalakulásának. Egyfajta pozíció- és értékvédô magatartásra kényszerült, amelyben kulcsszerepe van a 20. század elsô évtizede modern eszméinek, s ezt állították szembe a kisebbségi közvélemény formálói a bukaresti nemzetállam-építô, egységesítô törekvésekkel szemben. S ezek konzerválását segítette ezen értékek nyugat-európai elfogadottsága.

Épp ilyen népes csoportot alkotnak együttesen a "nacionalisták" és a "modern populisták" is. E két csoportunk hasonlónak látszik az etnikai bezárkózás vallásában, azonban jelentôsen különbözik abban, hogy a "nacionalisták" klasszikusnak tekinthetôk abban az értelemben, hogy a liberális értékek egyértelmû elutasítása mellett vállalják a polgári demokrata és a konzervatív attitûdöket is. A liberalizmus elutasítása ennek fényében azon a véleményen alapulhat, hogy a liberálisok számára nem fontosak a nemzeti szempontok. A nacionalista beállítódás felülreprezentált a nyugdíjasoknál, a csak általános iskolát végzetteknél, a falusi és a nagyvárosi népességben és az alacsony jövedelemmel rendelkezôk körében. Másik fô jellemzôje e csoportnak a románoktól való tényleges elzárkózás: ôk azok, akik a legritkábban használják és a legkevésbé ismerik a román nyelvet. E csoportnál a konzervatív és polgári demokrata attitûdök vállalása egyfajta, a múltba visszaforduló védekezés lehet.

A "modern populisták" a nacionalistákkal szemben ideológiailag sokszínûek, lehetnek közöttük konzervatívok és a liberálisok egyaránt, a lényeg az etnikai elkülönültség tudata és a polgári demokrata értékek iránti közömbösség. Szociológiai jellemzôik szerint felülreprezentáltak a vállalkozók és a hivatalnokok, a középfokú vagy egyetemi végzettséggel rendelkezôk körében. A modern populista önkép nagyvárosi sajátosság, az átlagosnál magasabb jövedelmûeknél a jellemzôbb. Ez az a csoport, amely az átlagnál kevésbé kötôdik a valláshoz is. Végül - szemben a nacionalistákkal - ôk az átlagnál gyakrabban használják és jobban is ismerik a román nyelvet. Ezek fényében modern populisták szemében a románoktól, cigányoktól való idegenkedés nem elzárkózás, inkább versenyhelyzet. Gondolkodásukban egy etnikailag meghatározott ellenfél-ellenségkép jelenik meg: egy olyan csoport, melynek (a románok esetében legalábbis) nyelvét jól ismerik, és amellyel gyakran találkoznak. A másiktól való elkülönülés egyben a saját identitás erôsítésére is szolgál. Egyfajta fókuszált nemzettudat talán náluk a legerôsebb: a saját önmeghatározásukban alapvetô a másiktól való másság- és távolságérzet.

A modern, nyugat-európai politikai irányzatok szerinti besorolástól idegenkedô, de határozott politikai önképpel rendelkezô csoport a "polgári demokratáké". Bennük mintha a 20. század eleji polgári demokrata, polgári radikális irányzatok élnének tovább a romániai magyarságban. Erôteljesen elutasítják a konzervatív attitûdöket, de nem azonosulnak a liberális, még kevésbé az etnocentrikus értékekkel. Ebben a körben felülreprezentáltak az egyetemi végzettséggel rendelkezôk, a foglalkozási csoportokat tekintve pedig az értelmiségiek mellett a munkások - ezek közül is jellegzetesen a községközpontokban élôk, a kisvárosi népesség. A modern populistákhoz hasonlóan az átlagnál jobban ismerik a román nyelvet, és többet érintkeznek románokkal. Náluk azonban az együttélés nem etnikai idegenséget, elzárkózást szül, hanem élénk közéleti aktivitást.

Végül elkülönült csoportban találjuk a politika iránt közömbös embereket. Ôk erôteljesen elutasították mind a közéleti aktivitásra és a haladásra, szabadságra vonatkozó attitûdöket, mind a liberális beállítódást, és semlegesnek mutatkoztak a többi politikai érték esetén is. Ez az önbesorolás elsôsorban a falusiak, az alapfokú végzettséggel rendelkezôk, alacsony jövedelmûek, a foglalkozási csoportok közül a munkások, háztartásbeliek sajátja, akik a nacionalistákhoz hasonlóan szintén elszigetelten élnek a románoktól.

Ha fenti csoportjainknak az 1997-es (az alapszerzôdést követô) romániai politikai helyzetre vonatkozó véleményét vizsgáljuk, akkor markánsan megmutatkozik, hogy a szabadelvûek rendelkeznek a legderûsebb jövôképpel (közülük voksoltak legtöbben a koalícióba lépésre, de a román-magyar alapszerzôdésre is), míg a polgári demokraták a legpesszimistábbak. Nemcsak optimizmusban, de aktivitásban is élen jár a szabadelvû csoport: ôk voltak azok, akik az átlagnál erôsebben érdeklôdnek a politika, a magyar kisebbség problémái iránt. A polgári demokratákhoz hasonló kritikai, sôt negatív attitûd jellemzi a nacionalistákat és a modern populistákat is: közülük a nacionalisták involváltak erôsebben az erdélyi magyarság problémái iránt, és ôk a legelutasítóbbak Magyarország Romániával kapcsolatos külpolitikájával szemben. Megdöbbentôen negatív a hozzáállása a politikai fejleményekhez az apolitikusnak mutatkozó tömegnek is: sem a választásokkal, sem a román-magyar alapszerzôdéssel nem szimpatizáltak.

Mint láthatjuk, a faktor- és klaszterelemzés után elôállt csoportok nemcsak az önbesorolás szerint mutatnak karakterisztikus különbségeket, hanem a csoportok társadalmi jellemzôi, politikai helyzetmegítélése alapján is.

4. Az érzelmi önkép elemei

Az érzelmi önkép az erdélyi magyarok mint nép általában vett jellemzésén alapul, az attribúciós módszer felhasználásával. E módszer segítségével általános emberi tulajdonságok közül választották ki a válaszadók a romániai magyarságra legjellemzôbbeket. A tulajdonságok egyrészt a közösséghez való viszonyulást, másrészt erkölcsi és a munkamorálhoz kapcsolódó értékeket tartalmaztak. Hasonló attribúciós listákkal már évtizedek óta vizsgálják Magyarországon a magyar nemzetrôl, a magyarságról mit néprôl alkotott sztereotípiákat, s újabban ezen attribúciós listák segítségével tárják fel az empirikus úton is megismerhetô etnikai, vallási stb. sztereotípiákat.

Kutatásunk nemcsak abban volt úttörô jellegû, hogy a fenti módszereket egy eddig nem vizsgált népességen, az erdélyi magyarságon alkalmazta, hanem abban is, hogy a módszert igyekeztünk finomítani, egyrészt úgy, hogy az önértékelés elemeit kiegészítettük az együttélésben részt vevô más etnikumok - a románok és a cigányok - jellemzésével, másrészt, hogy a racionális, politikai természetû attitûdöket szembesítettük az érzelmi önképekkel.

Itt kell kitérnünk arra a sajátos interjús helyzetre, melyet az adatok értelmezésénél feltétlenül figyelembe kell vennünk. Kutatásunk egy Magyarországról szervezett és életre hívott vizsgálat volt, melyhez azonban a kérdôíveket egy erdélyi magyar szociológiai kutatóintézet kérdezte le. Válaszadóink tehát tisztában voltak azzal, hogy válaszaikat magyarországi kutatók fogják kiértékelni: így azokat egy kicsit nekünk, Magyarországnak is üzenve fogalmazták meg. Az üzenet közvetítését ebben az értelemben romániai kollegáinkra bízták, akiket - feltételezésünk szerint - inkább maguk közé valónak tekintettek, mint egy átlagos interjús helyzet kérdezôbiztosát. E körülmény tehát csökkenthette az interjús helyzetbôl fakadó belsô konfliktusokat, azonban növelhette a szélsôséges véleményeket, de legalábbis dinamizálhatta az álláspontokat annak fényében, hogy Magyarországgal, az itteni magyar néppel szemben fogalmazták meg önmagukat.

Elôször a faktorokat, vagyis a gondolkodási típusokat mutatjuk be. A válaszadóknak 20 tulajdonságról kellett eldönteniük, hogy azok jellemzôek-e az erdélyi magyarságra mint népre, avagy nem. A faktorelemzésbôl kimaradt öt tulajdonság (piszkos, ügyeskedô, kapzsi, megbízható, precíz), - ezek nem voltak egyértelmûen besorolhatók, ami azt jelenti, hogy több véleménytípussal együtt elôfordulhattak. Fenti tulajdonságok szinonimái azonban - árnyalatnyi különbségekkel - rendre megtalálhatók az attribúciós listában (kivéve a "piszkos"), így értelmezésükrôl nem kell lemondanunk.

3. táblázat: Az érzelmi önkép elemei

A faktorelemzés öt véleménytípust különített el (lásd: 3. táblázat). Ezek közül kettô (1. és 5. faktor) kifejezetten negatív jellemzôkbôl áll, az elsô az erdélyi magyarságot szinte "kriminalizálja", ravasznak, agyafúrtnak, bosszúállónak állítja be. E sztereotípiák elsôsorban a külvilággal, a "kint"-tel, a másokkal kapcsolatos attitûdöket ábrázolják, s emígy nagyon hasonlítanak a balkáni, illetve mediterrán kultúrák közül a bezárkózó, törzsi jellegû, tradicionális közösségekhez rendelt sztereotípiákhoz. E tulajdonságok fényében az erdélyi magyarság a fentiekhez hasonlóan zárt, törzsi vonásokkal rendelkezô társadalomnak látszik. A másik negatív véleménytípus a gazdasági- és munkaetikára vonatkoztatva ítéli el az erdélyi magyar kisebbséget. Eszerint az erdélyi egy individuális és önös céljai által vezérelt törtetô, hiú népség volna.

A másik három faktor a magyarságot különbözô pozitív tulajdonságokkal írja le. Így a 2. véleménycsoport a kulturáltságot és a becsületességet sugallja, míg a 3. és a 4. faktor - egymást kiegészítve - a Max Weber-i protestáns etika közösségi és gazdasági erényeit egyesíti. A 3. faktorban a közösségi szolidaritás és a mértékletes, céltudatos életmód áll össze egyfajta ethoszzá, a 4. faktorban pedig ennek az ethosznak a munkavégzésben megnyilvánuló magatartásformáit találhatjuk.

A racionális politikai attitûdök vizsgálatához hasonlóan itt is klaszterelemzést végezünk annak feltárására, hogy a fenti véleménytípusokból milyen önképeket alakítottak ki válaszadóink. A vizsgálatban az elôbbi öt faktor kiegészült a korábban hiányzó öt tulajdonsággal. A klaszterelemzés öt tipikus önképet rajzolt ki (lásd: 4. táblázat).

4. táblázat: Az érzelmi önkép típusai (N=820)

A legnagyobb csoportot azok alkotják, akik a romániai magyarságról egyfajta idealizált képet festenek (tökéletesek): mindhárom, pozitív tulajdonságokat takaró faktor erôs. E kép szerint a magyar kisebbség nemcsak kultúrnép, hanem szigorú erkölcsiséggel és munkamorállal rendelkezô népcsoport. A választott sztereotípiák - ahogy sejtettük is - leginkább a protestáns etika pozitív értékeire hasonlítanak és Erdélyben vélhetôleg több évszázadra nyúlnak vissza, noha nem csak a protestáns vallású népességre jellemzôek.

Továbbá, az idealizált önképbôl a magyarországi kutatások fényében arra következtethetünk, hogy a romániai magyar kisebbség sokkal büszkébben és sokkal kevésbé önostorozóan tekint magára, mint a magyarországi népesség. A csoportban társadalmi jellemzôit tekintve a középfokú végzettség, Kolozs, Máramaros, Beszterce-Naszód és Temes megye, a történelmi régiókat tekintve Partium és Közép-Erdély felülreprezentált, továbbá elsôsorban a vegyes lakosságú települések és a községközpontok. Tagjaik az átlagosnál jobban ismerik a román nyelvet, és gyakrabban érintkeznek románokkal.

A számosságát tekintve második legnagyobb csoport azokból áll, akik a magyarságot "tehetséges ügyeskedôknek" látják. E csoportnál erôsek a negatív tulajdonságokat egyesítô faktorok, (melyeket csak fokoz, hogy ügyeskedônek, kapzsinak és megbízhatatlannak is gondolják az erdélyi magyarságot) azonban e negatív beállítást nagyban enyhítik a mellé rendelt pozitív tulajdonságok, melyek elsôsorban az érvényesülésre, a kulturális fölényre utalnak. Mintha a székelységrôl kialakult sztereotípiák köszönnének vissza ezekben a véleményekben. Csoportunk társadalmi jellemzôi alátámasztják a fenti hipotézist. A tehetséges ügyeskedô-kép leginkább a Székelyföldre és Szatmár megyére, a magyar többségû településekre jellemzô, és felülreprezentált az alacsonyan iskolázott falusi népességben, továbbá ott, ahol kevesebbet és ritkábban érintkeznek románul, románokkal.

A harmadik önkép-típus a "széthúzó". Ezt a csoportot az erkölcsös és közösségi tulajdonságok erôs elutasítása jellemzi (3. faktor), amúgy az erdélyi magyarságot nem ruházzák fel más negatív értékekkel. E kép szerint az erdélyi magyar kisebbséggel minden rendben volna (mûvelt, szorgos, nem törtetô stb.), ha kellôen összetartó, mértékletes és céltudatos volna. Ezzel az önképpel találkozhatunk azokon a magyar többségû településeken, ahol a románokkal való találkozás még az átlagnál gyakoribb, elsôsorban Maros megyében, a történelmi régiókat tekintve Közép-Erdélyben, különösen a nagyobb városokban. Ez az önmarcangoló véleménytípus felülreprezentált a felsôfokú végzettségûek körében is.

A következô önkép-típust "barbároknak" neveztük el abból a megfontolásból, hogy ôk utasították el a legerôsebben a kulturáltságra vonatkozó tulajdonságokat és legkevésbé a "piszkost", mint attribúciót. E negatív önkép önostorozásként is felfogható, melyben a romániai magyarság egyfajta primitív törzsként ábrázolódik, amely kulturálatlan, befelé összetartó (lásd 3. faktor) kifelé azonban bosszúálló (lásd 1. faktor). Kolozs és Hargita megyében, továbbá a történeti régiók szerint Dél-Erdélyben és a Bánságban a leggyakoribb ez az önértékelés, elsôsorban a kisvárosi népességben. Ahogy a "széthúzóknál", itt is a felsôfokú végzettségûek felülreprezentáltak.

Utolsó csoportunkat azok alkotják, akik a romániai magyarságot "balfácánokként" határozzák meg. E csoport utasítja el leginkább a protestáns éthosszal kapcsolatos pozitív tulajdonságokat (4. faktor) és a többi, pozitív tulajdonságokat tartalmazó faktor esetén is enyhe elutasítás jellemzi. Ez az önkép valójában nagyon hasonlít a "tehetséges gazfickókéra", annak mintegy görbe tükre. Ebben a tükörben a "székely" elôítéletek a visszájukra fordulnak, mivel a negatív választásokat nem ellensúlyozzák pozitív tulajdonságok: e kép alapján a romániai magyarság nem elég kulturált, nem elég összetartó, tehetségtelen, megbízhatatlan és lusta népség. A görbe tükörre vonatkozó feltevésünk bizonyítást nyert abban az értelemben, hogy ez a típus - ahogy a tehetséges gazfickó önkép is - a Székelyföldön a legjellemzôbb, ott is Kovászna megyében, magyar többségû településeken, fôként nagyobbacska falvakban. Ez a csoport azonban - vélhetôleg magasabb iskolázottsága és lakóhelye miatt - jobban ismeri a román nyelvet, noha nem találkozik az átlagnál gyakrabban románokkal.

Az eddigiek alapján megállapítható, hogy a romániai magyarság meglehetôsen differenciált önképpel rendelkezik, mely egyes szociológiai jellemzôk szerint is meghatározható: az idealizált önképtôl egészen a megsemmisítô kritikáig. Ha válaszadóink politikai helyzetértékelését az egyes önábrázolásokkal szembesítjük, azt látjuk, hogy a legpozitívabb jövôképpel azok rendelkeznek, akik "tökéletesnek", illetve "balfácánnak" láttatják az erdélyi magyarságot, míg a "széthúzó"-önképpel rendelkezôk azok, akik - noha ôk a legérdeklôdôbbek a kisebbség problémái iránt - a legpesszimistább jövôképpel rendelkeznek. Erôsen megosztottak voltak csoportjaink az alapszerzôdéssel kapcsolatosan: balfácánnak és széthúzónak láttatják azt az erdélyi kisebbséget, amelynek a feje fölött meg lehetett kötni a szerzôdést. Egyedül az idealizált magyarságképpel rendelkezôk tudták elfogadni és támogatni az 1997-es román-magyar megállapodást. Ezzel egybecseng, hogy a Horn-kormány tevékenységét is azok értékelték az átlagnál többre, akik magukat mint népet pozitív tulajdonságokkal írták le, míg három másik típusunknak nemcsak önmagáról, de az anyaországról is az átlagnál rosszabb a véleménye.

A racionális politikai attitûdök és az érzelmi azonosságok bemutatásakor lássuk végezetül, hogyan feleltethetô meg egymásnak a kétféle besorolás. Tudvalevô, hogy az érzelmi attribúciók mélyebben gyökereznek mind kulturálisan, mind szociálpszichológiai értelemben, mint a politikai azonosságtudat. Értelmesnek látszik tehát megvizsgálnunk, milyen politikai attitûdökben öltenek testet az egyes érzelmi beállítódások. Az önkép típusok összevetésébôl a következôk olvashatók ki. A racionálisan választott politikai attitûdök mögötti tudattalan sztereotípiák azt mutatják, hogy a klasszikus szabadelvûek között felülreprezentáltak a pozitív magyarság-képek, míg a nacionalistáknál ide csatlakoznak azok is, akik az erdélyi magyarságot széthúzó magatartása miatt elmarasztalják. A legnegatívabb önkép a polgári demokratákat jellemzi, itt a széthúzók mellett a barbár-képet festôk száma is felülreprezentált. A legkiegyensúlyozottabb önképpel a modern populisták jellemezhetôk, míg a nacionalistákhoz hasonló diffúz önképe van a politikailag közömböseknek. A "balfácán" önkép minden politikai attitûddel együtt járhat.

5. Az érzelmi önképe kiegészítô elemei: román-kép és cigány-kép

Az önképhez, saját csoportunknak a nagyobb társadalmi, etnikai térben való elhelyezéséhez hozzá tartozik a "másik", a társnépek, a szomszédok, a vetélytársak megítélése is, nélkülük az önkép vizsgálata sem volna teljes, hiszen nem tudnánk megítélni az elôbb leírt tulajdonságok tényleges súlyát, tartalmát. Kérdôívünkben a romániai magyarság minden-napjaiban megjelenô két etnikai csoportra, a többségi pozícióban levô román népre és a társadalom "alján" elhelyezkedô cigányságra is lekérdeztük a fenti attribúciós listát.

Elôször azonban lássuk, mennyire találták problémásnak e két etnikai csoportot más társadalmi csoportok mellett (lásd: 5/a és 5/b. táblázatok). Noha listánkban külön csoportként szerepeltek a románok, ahogy vártuk, nyíltan nem kerültek a problémás csoportok közé, - a többségi nemzet nem kerülhet deviáns pozícióba - hanem csak burkoltan, a szélsôséges nacionalistáknál jönnek elô. A problémás csoportok egy jelentôs részének közös sajátossága, hogy a múlt rendszer öröksége: a korrupt hivatalnokok, a kommunisták, a volt szekusok egyaránt. Szinte egyáltalán nem jelentenek problémát Romániában a modern civilizáció deviáns csoportjai, a kábítószeresek, homoszexuálisok, prostituáltak: ezekkel a jelenségekkel válaszadóink vélhetôleg csak elvétve, vagy soha nem is találkozhattak. Mindkét rangsor vége felé találhatjuk a cigányokat, ami azt mutatja, hogy mintánk a cigányság társadalmi problémái iránt valamelyest fogékony ugyan, nem tekinti ôket azonban deviáns vagy megbélyegezendô csoportnak - szemben a magyarországi vizsgálatok eredményeivel.

A románokkal szembeni lehetséges elôítéletek tehát nem jelennek, nem jelenhetnek meg a társadalmi problémák szintjén: az együttélés megváltoztathatatlan adottság, a cigányokkal szembeni elôítéletes attitûd, de egyúttal a problémáik iránti érzékenység is gyengébb, mint Magyarországon.

5/a. táblázat: A legproblémásabbnak ítélt társadalmi ill. etnikai csoportok (kumulált adatok százalékban, N=2.973)

5/b. táblázat: A legkevésbé problémásnak ítélt társadalmi ill. etnikai csoportok (kumulált adatok százalékban, N=2.973)

Térjünk rá ezek után az attribúciós listák vizsgálatára. Az általános emberi tulajdonságok megítélésébôl készült faktorelemzés eredményei azt mutatják, hogy a romániai magyar kisebbség az emberi tulajdonságokban alapvetô különbségeket lát önmaga és a románok, illetve a cigányok között. (Ugyanazt a 20 elemû listát kérdeztük le a románokra és a cigányokra, mint a romániai magyarságra.) Az etnikai törésvonalak azonban sajátos természetûek: míg a magyarság önmagához képest jellegzetesen más, negatívabb karakterjegyekkel ruházza fel a másik két csoportot, addig azokat egymáshoz igencsak hasonlónak látja: a román és a cigány nép-képek igencsak hasonlítanak egymásra (lásd 6. és 7. táblázatok). Az egyetlen lényeges különbség, hogy a cigányságot valamivel negatívabb színben tûntetik fel (ôk vannak "lejjebb" az etnikai rangsorban) és ôket a hagyományos sztereotípiákkal is jellemzik ("piszkos", "lusta").

6. táblázat: A románok megítélésének elemei

7. táblázat: A cigányok megítélésének elemei

Ha az általunk "szalon" véleményeknek nevezett tulajdonságcsoporttól eltekintünk (mely egyébként tartalmazza mindazon tulajdonságokat, melyeket a magyar-önképnél "tökéleteseknek" hívtunk), azt látjuk, hogy a legnegatívabb román tulajdonság-együttes ("móc") a cigányok esetében valamivel enyhébb (a "gonosz"-faktorból hiányzik a kapzsi), ez azonban kiegyenlítôdik a "törtetô" román, illetve "gazember" cigány faktorban (itt a cigányok anyagiasnak és kapzsinak ábrázoltatnak).

Ugyanígy, valamivel pozitívabb képet fest a cigányságról a 4. tulajdonságcsoport ("tehetséges"), mint párjában, a románokat jellemzô 3. faktor ("talpraesett"). A "szalon" véleményeket összehasonlítva azt látjuk, hogy a románok abban különböznek a cigányoktól, hogy míg elôbbiek intelligensek is, addig utóbbiak szorgalmasak és mértékletesek. Tehát összességében, a tulajdonság-csoportok egészét vizsgálva ugyan negatívabb viszonyulás adódik a cigánysággal, mint a románsággal szemben, az egyes vélemény-együttjárások azonban a cigányság esetében olykor pozitív ítéleteket is tartalmaznak: ôk vannak ugyan legalul, a róluk alkotott kép mégis valamivel árnyaltabb. A románság, ha úgy tetszik, kissé alulértékelt, ám mégis intelligens konkurencia, míg a cigányság, noha "legalul" van, inkább társnép.

Az etnicitás, az etnikai törésvonalak meglétét bizonyítja, hogy míg a romániai magyarság magát nem jellemezte önálló véleménycsoportként az összetartással (sôt, a klaszterelemzéskor épp egy ellenkezô, "széthúzó"-csoport jött létre), addig mind a románok, mind a cigányok esetében markáns véleménytípust alkot az "összetartó" attribúció. E közösségi jellemzô társnépeknek tulajdonítása az e népektôl történô távolságérzetre és távolságtartásra enged következtetni.

Elôbbi következtetéseink alátámasztást nyernek annak fényében, miként jelennek meg az egyes román illetve cigány sztereotípiák a magyarságban a politikai attitûdök fényében (lásd: 8/a. és 8/b. táblázatok).

A tulajdonságok többsége bármilyen politikai attitûddel rendelkezô erdélyi magyar véleményében megjelenhet, szignifikáns különbségek csak két faktorban mutatkoznak a válaszadók politikai beállítódásától függôen. E két faktor mindkét társnép esetében az udvarias, "szalon" vélemények csoportja, és a románok esetében a "törtetôk", a cigányok esetében az "összetartók" véleménycsoport. Ebbôl is látható, hogy a politikai ellenfél- ellenség a románság.

8/a. táblázat: A magyar politikai attitûdökhöz társuló román-sztereotípiák

8/b. táblázat: A magyar politikai attitûdökhöz társuló cigány sztereotípiák

A másik népcsoporttal szembeni ôszinte, vagy színlelt udvarias álláspont a románság esetében a polgári demokrata és a szabadelvû beállítódásúakra jellemzô a leginkább, míg a cigányságról a politika iránt közömbösek és meglepô módon a nacionalisták rendelkeznek ilyen véleménnyel. A "legnyíltabbnak" mindkét etnikum esetén a modern populisták mutatkoznak, náluk az átlagnál ritkább a "szalon"-vélemény. Ez utóbbi hátterében az állhat, hogy a cigányságban mint kisebbségi csoportban egyfajta szövetségest, társat látnak a tôlük távolobbra érzékelt román többségi társadalommal szemben.

A román nép törtetôként való ábrázolása inkább a szabadelvûek és a nacionalisták sajátja, a cigány-összetartás sztereotípiájával pedig fôként a polgári demokraták élnek - vélhetôleg megtisztelendô a cigányságot. Ezzel szemben, nem tekintik konkurenciának a románságot a polgári demokraták és a modern populisták (elsô valószínûleg az ilyen típusú elôítéletek általános elutasítása miatt, utóbbi azonban inkább a politikai ellenfél erôinek szándékos alábecslésébôl fogantatva).

Eredményeink azonban azt is sugallják, hogy a romániai magyar kisebbség esetében egy alapjaiban etnikailag strukturált politikai közösséggel van dolgunk. Erre abból következtethetünk, hogy a politikai törésvonalakat szinte alig befolyásolják a társnépekrôl élô vélekedések: e sztereotípiák mintegy adottságok, a világban való eligazodás alapvetô eszközei, nem alkalmasak új politikai törekvések megfogalmazására. A politikai attitûdökben megmutatkozó eltérések tehát inkább a csoporton belüli mint a csoportközi viszonyokat tükrözik. Utóbbiak a kisebbség-többség, fent-lent tágabb, etnikai dimenziói mentén rendezôdnek.

Fentiekbôl azonban nem következik, hogy az érzelmi, tudattalanabb azonosságokban rejlô román- és cigányképek is hasonló homogenitást mutatnak. A magyar önképeknek megfelelô román-és cigány-sztereotípiák a mindennapi érintkezés különbözô attitûdjeirôl vallanak (lásd: 9/a és 9/b táblázatok).

9/a. táblázat: A magyar érzelmi önképpel együtt járó román-képek

9/b. táblázat: A magyar érzelmi önképpel együtt járó cigány-képek

A többségtôl a kisebbség felé haladva a következôket olvashatjuk ki e táblázatokból: a magukat tökéleteseknek látó válaszadóink, a románokat és a cigányokat is kevesebbre tartották önmaguknál. A székely góbé imázsára emlékeztetô "tehetséges gazfickó" önképpel rendelkezôknél megoszlanak a vélemények: vannak, akik hasonló kvalitásokat tulajdonítanak mindkét társnépnek, de erôsen képviselteti magát közöttük a románok és a cigányok szélsôségesen negatív beállítása is ("móc", "gonosz"). Elôbbieknél a társnépek konkurenciaként, utóbbinál ellenségként foghatók fel. Nagyon hasonlóan, önmaguknál sikeresebbnek ítélik meg a románokat és a cigányokat a "széthúzók". A románokat talpraesettnek és törtetônek, a cigányokat pedig tehetséges népnek látják - mindezek az erények azonban szerintük mégsem a többiek összetartásából, hanem individuális képességeibôl fakadnak. A románok és a cigányok ez esetben tehát nem abban különbek a magyaroktól, hogy jobban összetartanának. Ez azt mutatja, hogy "széthúzóink" általában is meglehetôsen rossz véleménnyel vannak az erdélyi magyarságról. A legdinamikusabb etnikai teret sztereotípiáikkal a "barbárok" teremtik. Ôk a magyarok mûveletlenségével szemben a románokat, tehetségtelen, ambíció nélküli népként értékelik, míg a cigányokra mintha felnéznének: pozitív tulajdonságokkal ruházzák fel ôket, és a negatív erkölcsi attribúciókat egyértelmûen elutasítják. Így vélekednek azok is, akik a magyar kisebbséget értékelték tehetségtelennek és ambíció nélkülinek (ezt a véleménytípust neveztük "balfácánnak"): ôk a románokat magukhoz nagyon hasonlónak vélik, míg a cigányokról kifejezetten pozitív képet festenek. Mintha ez utóbbi két csoportunk a román-magyar, illetve cigány-magyar együttélést értékelné sommásan sztereotípiáin keresztül: elôbbit mindkét fél hibájából kudarcosnak, utóbbit harmonikusnak láttatva.

Összegzés

A romániai magyarság vallott politikai attitûdjeit tekintve általában véve nem elôítéletes: a klasszikus politikai irányzatok vonzereje jóval nagyobb, mint a szélsôséges nézeteké. Mindazonáltal az etnikai elkülönülés, idegenkedés hagyománya erôsen tartja magát, ahogy a 19. századi klasszikus szabadelvûség is. A politikai paletta rendkívüli színessége nagyban magyarázhatja az erdélyi etnikai alapú politizálás kényszerpályáit, belsô korlátjait: az RMDSZ egyszerre számos világképnek, politikai irányultságnak kell hogy megfeleljen. Felmérésünk eredményei szerint a vallott politikai nézetek nem voltak "légbôl kapottak", avagy a kérdezettekre kívülrôl rákényszerítettek, hiszen erôsen, és jól értelmezhetôen szórták az 1997-es politikai eseményekkel kapcsolatos véleményeket, nemcsak az RMDSZ kormánykoalícióba lépésével kapcsolatosan, hanem Magyarország akkori, Romániával szembeni külpolitikának a megítélésében is. Ez is azt bizonyítja, hogy nem homogén az az elvárás-rendszer, melyet a romániai magyarság politikai vezetésével illetve a magyar külpolitikával szemben támaszt. A rétegzett véleményalkotás azonban a belsô kérdésekben sokkal inkább megjelenik, mint a külsô problémák esetében. Az általában védekezô, jogkövetelô akciók során mindig mûködik - különbözô erôsségû - nemzeti összezáródás.

A romániai magyar kisebbség érzelmi önképe lényegesen különbözik a magyarországi lakosság önképétôl: mindez arra enged következtetni, hogy a közös nyelv, közös nemzet, közös kultúra, stb. nem elegendô ismérvek ahhoz, hogy homogén csoportokat alkossanak. Ez nemcsak azzal magyarázható, hogy az elsô csoport egy nemzeti kisebbség, míg az utóbbi többségi nemzet, hiszen a romániai magyarság számát, rétegzettségét, történelmi múltját és kultúráját tekintve is önálló "társadalom". Úgy véljük, hogy e "társadalomszerû" szervezettségében rejlenek "nemzeti", etnikai sajátosságai is, melyeket attribúciós mintáink segítségével mutattuk meg az elôbbiekben. E sajátosságok kialakulása, formálódása egyúttal a többnemzetiségû viszonyrendszer következménye, az etnikai "térben" való elhelyezkedésre való állandó reflexió: miben különbözünk a románoktól?

Kutatási eredményeink megerôsítik a romániai magyar "társadalomról" egyes történészek, antropológusok által vallott nézeteket, melyek szerint az egy erôsen "etnicizált" világ, melyben a társadalmi érintkezések, konfliktusok jelentôs része a "másik" prizmáján keresztül nyer értelmet és kap értelmezést. Erre enged következtetni például, hogy válaszadóink a románokat és a cigányokat többek között "összetartással" jellemzik, míg önmaguknál ez az érték kevéssé hangsúlyos.

A magyarországi önképekkel² összevetve a romániai magyar kisebbség sokkal "karakánabb" és "morálisabb" viszonyban van önmagával: a magyarországi tendencia az, hogy egyre negatívabb jellemzôkkel ruházzuk fel a magyart, mint népet, a nemzeti öntudat a rendszerváltás óta egyre bizonytalanabb lábakon áll, vagy legalábbis a nemzet, mint olyan vesztett identitásformáló erejébôl. Erdélyben ezzel szemben a nemzeti tulajdonságok mintha még nem üresedtek volna ki: akár az önbecsülés, akár az önmarcangolás szélsô pólusaira tekintünk.

Melléklet

A minta:

Részlet a kérdôívbôl:

1-12. Most különféle felfogású embereket fogok mondani, olyanokat, amilyenek Romániában manapság elôfordulnak. Kérem, mondja meg, hogy Ön inkább beletartozik ezen emberek csoportjába, vagy inkább nem tartozik bele.

13. Az Ön megítélése szerint melyik népcsoport, illetve társadalmi csoport okozza ma a legnagyobb problémát Romániában? Kérem nézze meg a kártyacsomagot és válassza ki azt a három csoportot, amely Ön szerint a legtöbb problémát okozza ma.

2. KÁRTYACSOMAG

14. Most arra kérem, hogy azt a három csoportot válassza ki, amely a legkevésbé okoz problémát ma Romániában.

15. Most különbözô tulajdonságokat fogok felolvasni. Kérem mondja meg, hogy ezek Ön szerint inkább jellemzôek a magyarokra mint népre, vagy inkább nem jellemzôek?

----------------------------------------------------------------------------

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXX - nem tudja értelmezni a kérdést

16. Ismét fel fogom olvasni ugyanazokat a tulajdonságokat, mint az elôbb, de most arra kérem, hogy azt mondja meg, hogy ezek Ön szerint inkább jellemzôek a románokra, vagy inkább nem jellemzôek?

17. Most pedig arra kérném, hogy azt mondja meg, hogy ezek a tulajdonságok Ön szerint inkább jellemzôek a cigányokra vagy inkább nem jellemzôek?

^* A kutatást a Duna Televízió és a Teleki László Alapítvány támogatta. Az adatfelvételt a Teleki László Alapítvány megbízásából az Erdélyi Társadalom-kutató Mûhely munkatársai végezték 1997 márciusában. A minta nem, életkor, lakóhely és vallási hovatartozás szerint reprezentálja az Erdélyben élô felnôtt magyar népességet. A kutatás elsô, döntôen a magyar-román alapszerzôdésre vonatkozó feldolgozását lásd: Kovács Éva - Misovicz Tibor - Bárdi Nándor: Politikai attitûdök az erdélyi magyarság körében. Regio, 1998/1. 81-108.

A most közreadott tanulmány szintén 1997-ben készült el, de egy újabb kutatás és összehasonlítás reményében évekig nem közölték a szerzôk. Tehát a szövegben többször visszatérô "úttörô" szerep valós, de azóta a Csepeli György és Örkény Antal vezette Kárpát-projekt eredményeit és a Balázs Ferenc Intézet hasonló kutatásait is publikálták már. (vö. Sorbán Angella - Dobos Ferenc: Nemzeti jellemvonások az erdélyi magyarság értékrendjében. In Limes Tudományos Szemle, 1998/4, I. kötet; Csepeli György - Örkény Antal - Székelyi Mária: Grappling with national identity. How nations see each other in Central Europe? Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000; Kiss Dénes: A határon túli magyarok képe önmagukról, a magyarországi magyarokról és a többségi nemzetekrôl. In Dobos Ferenc: Az autonóm lét kihívásai kisebbségben. Kisebbségi riport. Balázs Ferenc Intézet -

¹ Lásd Sorbán Angéla: Szociológiai kutatás az erdélyi magyar értelmiség értékrendjérôl. Kézirat. BF ETI, Nagykároly, 1993; Sorbán Angéla: Szociológiai kutatás az erdélyi magyarság migrációs potenciáljáról 1994-ben. Kézirat. BP ETI, Nagykároly, 1995; A Duna Televízió Erdélyben, 1995. július-augusztus. Kézirat. KÓD Munkacsoport; Erdély 1995. Kód Munkacsoport, Budapest, 1996; Magyari Nándor közvélemény-kutatása az erdélyi magyarság politikai arculatáról, kézirat, XXI sz. Alapítvány, Kolozsvár, 1996.09.19-10.05; Sorbán Angella: Emigrációs potenciál a határon túl élô közösségek körében (1997). Elvándorlók, az elvándorlás gondolatával foglalkozók és szülôföldjükön maradók. Magyar Kisebbség, 1999, 2-3. sz. 329-354.

² Lásd például Lázár Guy: A magyar lakosság politikai-történelmi tudata a közvélemény-kutatások tükrében. Budapest, 1983; Hancock, Ian: Cigány sztereotípiák. In Phralipe, 1991; Hunyady György: Sztereotípiák a közgondolkodásban. Budapest, 1996; Kovács András: A különbség köztünk van. Az antiszemitizmus és a fiatal elit. Budapest, 1997.