Kiss Dénes

A határon túli magyarság egészségügyi helyzete
és a státustörvény egészségügyi kedvezményeivel
szembeni viszonyulása

Az itt következô tanulmányban azt elemezem, hogy a felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági magyar közösségek hogy viszonyultak a státustörvény egészségügyi ellátás terén tervezett kedvezményeihez, milyen fokú volt az ezek iránti igény az említett magyar nemzetrészek tagjai körében, a törvény életbe lépése elôtt. Az elemzés alapját képezô adatok az említett négy határon túli magyar közösség körében rendszeresen szociológiai felméréseket végzô Balázs Ferenc Intézet 2001 áprilisában végzett felmérésébôl származnak. Elemzésemben megvizsgálom a határon túli magyarság elégedettségét az egyes hazai egészségügyi rendszerek által nyújtott szolgáltatásokkal, e népesség jelenlegi egészségi állapotát, a magyarországi egészségügyi rendszer szolgáltatásainak eddigi igénybevételét, a kedvezménytörvény keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatások iránti igényeket, valamint ezen igénystruktúra személyi változók szerinti meghatározottságát. A személyi változók mellett a kedvezménytörvénnyel szembeni igényeket több kevesebb közvetettséggel meghatározza azon társadalmak általános modernizációs foka is amelyekbe az egyes határon túli magyar közösségek betagolódnak. Ezért elemzésemet egy körképpel kezdem, amelyben megpróbálok egy általános jellemzést adni a vizsgált határon túli magyar közösségek modernizációs fokáról.

A vizsgált népesség jellemzése az egyes közösségek modernizációs foka alapján

A határon túli magyar népesség több államkeretben való elhelyezkedése következtében ezek a közösségek eltérô társadalomfejlôdési forgatókönyvek szerint alakultak. Közös ugyan ezen országok modernizációs projektjében a szocialista társadalomszervezés idôszaka, ám a különbözô indulófeltételek, valamint a hasonló programok eltérô sikeressége következtében a határon túli magyar népesség jelenleg az életmódja, életmódjának modernizáltsága szempontjából nagyfokú heterogenitást mutat. Kutatásunk adatai alapján az életmód modernizáltsága, pontosabban a megkérdezettek különbözô javakkal való ellátottsága alapján áll módunkban az egyes közösségek modernizáltságának összehasonlítása. A háztartások telefonnal való ellátottsága az adott ország kommunikációs infrastruktúrájának fejlettségét jelzi, akárcsak az otthoni internet-hozzáférés elterjedtsége. A személygépkocsival rendelkezô háztartások aránya az adott határon túli magyar közösség mobilitásának jó mutatója. A megkérdezettek családjainak az értékesebb, de alapvetô háztartási cikkekkel való ellátottsága (mosógép, fagyasztóláda) a mindennapi élet modernizáltságát jelzi, akárcsak a háztartások értékesebb luxuscikkekkel való ellátottsága (színes tévékészülék, videó-lejátszó, CD-lejátszó). Mindezekkel szemben a családok által birtokolt földterület a hagyományos életforma továbbélésének elterjedtségét jelzi.

1. táblázat.

A különbözô javakkal való ellátottság alapján a Magyarország határain kívül élô kárpát-medencei magyarságon belül két fejlettebb és két kevésbé fejlett régió rajzolódik ki. A felvidéki és vajdasági magyarság minden mutató alapján gazdagabb, következésképpen életmódja modernizáltabb, mint az erdélyi és a kárpátaljai magyarságé. Majd minden mutató esetében a felvidéki magyarság vezet, a közvetetten a kommunikációs infrastruktúrával valós ellátottságot jelzô mutatók terén csak az otthoni internet-csatlakozás gyakorisága tekintetében maradnak el a vajdaságiak mögött. Továbbá a vajdasági magyarok nagyobb arányban rendelkeznek tartós háztartási cikkekkel (automata-mosógép és fagyasztóláda), a felvidékieknek viszont az audio-vizuális készülékekkel való ellátottsága magasabb. Elmondható, hogy e két közösség közül a felvidéki gazdagabb, ám a nemrég véget ért háború megpróbáltatásai ellenére a vajdasági magyarság gazdagság tekintetében alig marad el a felvidéki magyarság mögött. (És még mindig jelentôsen fejlettebb mint Erdély és Kárpátalja.) A javakkal való ellátottság alapján elmondható, hogy e két határon túli magyar közösség életmódja is nagymértékben hasonló fokon modernizált.

Az erdélyi és kárpátaljai magyarok a szóban forgó javak mindegyikével kisebb arányban rendelkeznek, mint a fentiek. Kettôjük közül egyértelmûen az erdélyi régió mutatkozik fejlettebbnek, ám néhány mutató értéke egymáshoz közeli (a kevésbé értékes cikkek esete). Az erdélyiek leginkább a személygépkocsik terén közelítik meg a vajdasági magyarokat, ám ez az egymáshoz közeli két arány jelentôs minôségbeli különbséget takar, ugyanis a vajdasági magyarok személygépkocsi-állományának jelentôsen nagyobb része nyugati gyártmányú (a vajdaságiak 17%-a nyugati személygépkocsival rendelkezik, míg ez az arány Erdélyben csak 10%).

Úgy tûnik tehát, hogy 2001-ben a felvidéki magyarság életmódja a leginkább modernizált, tôle kismértékben marad el a vajdasági magyarság. E két fejlettebb régiót Erdély követi, a kárpátaljai magyarság viszont a legszegényebb, és egyben a legkevésbé modernizált életmódú határon túli magyar közösség. Ezt az általános képet megerôsíti a földdel rendelkezôk aránya is, amely fordított összefüggésben áll az életmód modernizáltságával, azt fejezve ki, hogy az egyes határon túli magyar csoportok mekkora hányadára jellemzô egy hagyományosabb, "földhöz kötöttebb" életforma. Mint az a táblázatból kiderül, legnagyobb arányban a kárpátaljai magyarok birtokolnak földet, de tôlük alig marad el az erdélyi magyarság (61,7, illetve 61,2%), legkisebb arányban pedig a Felvidéken fordulnak elô földtulajdonos magyarok.

Az egyes közösségek "gazdagsága", a magasabb életszínvonal feltételezhetôen az adott ország intézményeinek jobb mûködésével is együtt jár, amely a maga során meghatározza az ott élô magyar lakosság rászorultságának mértékét a kedvezménytörvény egyes szolgáltatásaira, végsô soron pedig az egyes közösségeknek a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos általános attitûdjét is.

A vizsgált régiók hazai egészségügyi ellátásának helyzete

Az egyes országok egészségügyi rendszere feltehetôen korrelál annak általános modernizációs szintjével, ám ennek mérése nem lehetséges egy lakosságot célzó, kérdôíves felmérés keretében. Módunkban állt viszont az egyes egészségügyi rendszerekkel való elégedettség mérése. A szülôföldi egészségügyi ellátással való elégedettség hat vetületére kérdeztünk rá, (1) az egészségügyi intézmények felszereltségével, (2) gyógyászati segédeszközökkel való ellátottságával, (3) a személyzet szakmai hozzáértésével, (4) a gyógyszerellátással, (5) a gyógyszerárakkal, valamint (6) a személyzettel való kontaktus során jelentkezhetô nyelvi nehézségekkel kapcsolatos elégedettségre. Az egyes régiókban észlelt általános elégedettség mértékét a hazai egészségügyi rendszer legkevesebb öt vetületével elégedetlenek aránya alapján hasonlítottuk össze. E szerint a szülôföldi egészségügyi ellátással leginkább elégedetlenek a vajdasági magyarok, e régióban a megkérdezettek 27,3 százaléka az egészségügyi ellátás legkevesebb öt felsorolt vetületével elégedetlen volt. Ugyanez az arány Kárpátalján 19,7%, Erdélyben 11%, Felvidéken 8,3%. Úgy tûnik tehát, hogy a Vajdaságban az egyéni javak terén észlelt relatív elônyös helyzet nem jelenti az egészségügyi rendszer jobb mûködését, azaz a háborús évek az egészségügyi rendszert jobban károsították, mint az egyéni életszínvonalat. Amennyiben azt nézzük, hogy az egészségügyi rendszerek felsorolt vetületei közül melyeket marasztalják el legtöbben, azt látjuk, hogy más régióktól eltérôen a Vajdaságban elsôsorban a gyógyszerellátással vannak gondok. Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján a felsorolt vetületekkel való elégedetlenségi sorrend megegyezik, elsô helyen a gyógyszerárak állnak, amelyet az elégedetlenség mértékének csökkenô sorrendjében a kórházak-rendelôk felszereltsége, a gyógyászati segédeszközökkel való ellátottság, a gyógyszerárak, a személyzet hozzáértése, majd utolsó helyen a nyelvi nehézségek követnek. A Vajdaságban ez a sorrend módosul, elsô helyre a gyógyszerekkel való ellátottság kerül, amellyel a vajdasági megkérdezettek 93%-a elégedetlen.

Az egészségügyi személyzettel való kapcsolatokban jelentkezô nyelvi nehézségek a felsoroltak közül a legkevésbé súlyos gondnak bizonyultak, ennek ellenére ez a probléma sem elhanyagolható, különösen Kárpátalján és a Vajdaságban. E két régióban válaszadóink 22,5, illetve 15,4 százaléka vélte úgy, hogy az egészségügyi személyzettel gyakran voltak nyelvi nehézségeik. Sajátos módon a nyelvi probléma legkevésbé az erdélyi egészségügyi rendszerre jellemzô, itt a megkérdezettek mindössze 7,7 százalékának voltak már ilyen jellegû nehézségei. Erdélyen belül, régiók szerinti bontásban vizsgálva a kérdést kiderül, hogy ez az arány azért ilyen alacsony, mert a probléma majdnem teljes egészében Közép-Erdélyre és a Partiumra korlátozódik. A Székelyföldön és Dél-Erdélyben e probléma gyakorlatilag nem létezik, az elsô esetében ugyanis az egészségügyi személyzet is beszéli a magyar nyelvet, Dél-Erdélyben viszont a szórványlétbôl adódóan a magyar lakosság beszéli a román nyelvet.

A betegek nemzetiségük miatti hátrányos megkülönböztetése nem jár együtt a nyelvi nehézségek gyakoriságával. Magyar nemzetiségük miatt hátrányos megkülönböztetést legnagyobb arányban a felvidéki megkérdezettek szenvedtek el (7,6%), Kárpátalján ez az arány alig kisebb (6,7%). Legszerencsésebb helyzetben e tekintetben is az erdélyi magyarok vannak, erdélyi megkérdezetteinknek mindössze 2,6 százaléka állította, hogy magyarsága miatt gyakran érte hátrányos megkülönböztetés egészségügyi ellátása során.

2. táblázat

Összegzésként tehát az egyes határon túli magyar közösségeknek szülôföldjükön rendelkezésükre álló egészségügyi rendszerekrôl (az ezekkel való elégedettség alapján) elmondhatjuk, hogy azok a Vajdaság kivételével korrelálnak a vizsgált népesség gazdasági-modernizációs állapotával. A Vajdaságban viszont úgy tûnik, hogy bár a 90-es évek megpróbáltatásai során az egyéni életkörülmények a határon túli magyarság viszonylatában jók maradtak, az egészségügyi rendszer sokat romlott, annak is elsôsorban a gyógyszerekkel való ellátottsága.

A hazai egészségügyi rendszer igénybevételének gyakorisága és a vizsgált népesség egészségi állapota

Az egészségügyi ellátások igénybevételének gyakorisága több tényezô függvénye. Meghatározza egyrészt a lakosság egészségi állapota, másrészt, párhuzamosan az életmód modernizálódásával, az egészségre való fokozottabb odafigyelés. Ezt tükrözik azok az adataink, amelyeket azon kérdésre adott válaszokból kaptunk, hogy az elmúlt két évben a megkérdezett igénybe vette-e az egészségügyi ellátás valamilyen formáját (a kórházi kezeléstôl a gyógyszer-felíratásig terjedôen) szülôföldjén. A válaszokból a vizsgált régiók gazdasági helyzetével korreláló egészségügyi viselkedési modellek rajzolódnak ki. Az egészségügyi rendszer szolgáltatásainak igénybevétele a Vajdaságban és Felvidéken gyakoribb, e régiókban a megkérdezettek 72, illetve 68,4 százaléka vette igénybe az egészségügyi ellátás valamilyen formáját az utóbbi két évben; Erdélyben és Kárpátalján ez az arány kisebb, 62, illetve 59,4 százalék. A kórházi ellátást igénybe vevôk aránya mindhárom régióban alacsony, Erdélyben és Kárpátalján azonban magasabb, mint Felvidéken és Vajdaságban (6,8 és 5,6; illetve 4,2 és 3,4 százalék). Az egészségügyi ellátás enyhébb formái esetében e sorrend fordított, a körzeti családi-orvosi ellátást és a gyógyszer-felíratást egyaránt Felvidéken vették igénybe legnagyobb arányban (21,6% és 25,4%), de csak alig valamivel többen, mint a Vajdaságban, ahol ugyanezek az arányok 18,3% és 24,7%. Különösen a gyógyszer-felíratás esetében világlik ki, hogy a felvidékiekre és a vajdaságiakra hasonló "egészségügyi viselkedés" jellemzô, amelyet talán úgy jellemezhetnénk, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a megelôzésre, a körzeti családi orvossal való szorosabb kapcsolatra, miközben a kórházi ellátásra utaltság esetei ritkábbak. A gazdaságilag fejlettebb határon túli magyar közösségekben tehát az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele gyakoribb, bár e csoportok egészségi állapota feltehetôleg jobb, mint a szegényebb régióké, és ez az igénybevétel inkább az ellátások "enyhébb" formáiban áll. A szegényebb térségek magyar lakossága ezzel szemben ritkábban folyamodik az egészségügyi ellátórendszerhez, ilyenkor viszont gyakrabban szorul az ellátás "súlyosabb" formáira.

A kiskorú gyerekeik számára megkérdezetteink legnagyobb arányban Kárpátalján vettek igénybe valamilyen egészségügyi ellátást (35,8%), legkevesebben az erdélyiek (22,5%). Az igénybevett ellátások jellegét illetôen a felnôtt megkérdezettekre leírt mintát találjuk, Erdélyben és Kárpátalján kórházi kezelésekre gyakrabban kerül sor, mint Felvidéken vagy Vajdaságban. Az egészségügyi ellátás más formái esetében azonban Kárpátalján már nem ismétlôdik a felnôtteknél látott minta, attól eltérôen ez esetben minden ellátási formát a kárpátaljaiak vesznek leggyakrabban igénybe. Az egészségügyi ellátások gyerekek számára történô igénybevétele mindhárom enyhébb forma esetében Erdélyben a legalacsonyabb.

A magyarországi egészségügyi ellátás iránti igény legnagyobb valószínûséggel azoknál várható, akik valamilyen szülôföldjükön nem gyógyítható betegségben szenvednek. Adatfelvételünk idején a felnôtt lakosság körében a szülôföldön nem kezelhetô betegségek leggyakrabban a Vajdaságban fordulnak elô, a megkérdezettek 12,6 százaléka esetében, de nem sokkal kevesebb ezen betegségek aránya Erdélyben és Kárpátalján sem (mindkét régióban 9 százalék). Felvidéken viszont a megkérdezettek mindössze 1,7 százaléka nem tudja szülôföldjén orvosoltatni valamilyen meglévô betegségét. A kérdés további részletezésével az is kiderül, hogy a fenti esetek jelentôs része nem a szülôföldi egészségügyi rendszer állapota, hanem a megkérdezett rossz anyagi helyzete miatt orvosolhatatlan odahaza, vagyis megfelelô anyagi támogatás esetén ezek a megbetegedések nem igényelnek feltétlenül magyarországi kórházi ellátást. Azoknak a megbetegedéseknek a gyakorisága, amelyek megfelelô anyagi támogatás esetén is magyarországi ellátást igényelnek, a Vajdaságban 7,6 százalék, Erdélyben és Kárpátalján 5, Felvidéken változatlanul 1,7 százalék.

A szülôföldön orvosolhatatlan betegségek elôfordulása a megkérdezettek gyermekei esetében, mint az várható volt, ritkább, mint a felnôttek esetében, Vajdaságban és Kárpátalján a megkérdezettek 4,4 százalékának gyerekei szenvednek ilyen betegségben, Erdélyben 2,9 százaléknak. Felvidéken egy százalék ugyanez az arány. A megfelelô anyagi támogatás esetén is csak Magyarországon orvosolható esetek száma ennél valamivel kisebb, a sorrend viszont ugyanaz marad.

A magyarországi egészségügyi szolgáltatások eddigi igénybevétele

Bár a határon túli magyarok magyarországi egészségügyi ellátása mindmáig nem volt szabályozva, különbözô megoldások segítségével a határon túli magyarság jelentôs része már részesült Magyarországon az egészségügyi ellátás valamilyen formájában. A magyarországi egészségügyi szolgáltatások igénybevétele különösen a vajdasági és kárpátaljai magyarok körében gyakori, e területekrôl mind az interjúalanyok, mind azok kiskorú gyermekeinek több mint 10%-a folyamodott az eddigiekben magyarországi ellátáshoz: a vajdasági interjúalanyok 14,7%-a, kiskorú gyermekeiknek 12,1%-a, Kárpátalján a felnôttek 12,7, a gyermekek 11,6%-a. Erdélyben és Felvidéken ezek az arányok jóval alacsonyabbak, az interjúalanyok esetében 4 százalék, kiskorú gyermekeik esetében 3 százalék.

Megvizsgálva, hogy az érintettek milyen módon jutottak hozzá az egészségügyi ellátáshoz, fény derül a kárpátaljai, vajdasági, illetve erdélyi és felvidéki magyarok magyarországi egészségügyi ellátásában észlelt néhány különbségre. Kiderül például, hogy e jelentôs aránykülönbségek a fizetett szolgáltatások igénybevételébôl adódnak. A különbözô személyes kapcsolatok révén ingyenesen kapott ellátások viszonylag ritkák, e személyek aránya a kárpátaljaiak esetében 7,3 %, a többi régióban 4 % körüli, a hivatalos közvetítéssel ingyenes egészségügyi ellátáshoz jutók aránya pedig ennél is alacsonyabb, mind a négy területen 2 % körüli. A nagyobb eltérések a pénzért kapott szolgáltatások terén észlelhetôk. Mind a vajdaságiak, mind a kárpátaljaiak leggyakrabban magyarországi ismerôsök közvetítése nélkül, pénzért jutottak egészségügyi szolgáltatáshoz, a vajdasági interjúalanyok vagy azok gyerekeinek 14,7 százaléka, a kárpátaljaiak 10,2 százaléka. A felvidékiek esetében is a közbenjárások nélkül kapott, fizetett egészségügyi ellátás gyakoribb az ellátáshoz jutás más módjainál, ám erre az elôzô két régióhoz viszonyítva jelentôsen ritkábban kerül sor, a megkérdezettek 5,5 %-a esetében. Az erdélyiek esetében viszont, szintén alacsony gyakorisággal, az ismerôsök közvetítésével, ingyenesen kapott egészségügyi ellátások vannak túlsúlyban (5 %).

Elmondhatjuk tehát, hogy az elmúlt tíz év alatt a magyarországi egészségügyi rendszer szolgáltatásai jelentôs mértékben beépültek két régió, a Vajdaság és Kárpátalja magyar lakosságának egészségügyi ellátásrendszerébe. Az a tény, hogy e két régió magyar lakossága fizetett szolgáltatásként veszi igénybe a magyarországi szolgáltatásokat, ismét jelzi, hogy e két térség egészségügyi rendszere van legnagyobb válságban, a kárpátaljai a lakosság nagyfokú szegénysége mellett feltehetôleg tartósan, a vajdasági egy aránylag gazdag lakosság mellett valószínûleg inkább csak átmenetileg.

3. táblázat

A magyarországi egészségügyi támogatás iránti igény, az eddigiekkel összhangban, együtt változik az egyes régiók általános gazdasági fejlettségével. Ez az igény Kárpátalján és Erdélyben a legmagasabb, e két régióban a megkérdezettek 91,6, illetve 89 százaléka igényelné, hogy a magyar állam támogassa az egészségügyi ellátását. E két régiót a Vajdaság követi, ahol a megkérdezettek 84,1 százaléka potenciális igénylô, legkevesebben pedig a legjobb gazdasági körülmények között élô és legjobban mûködô hazai egészségügyi rendszerrel bíró felvidékiek jeleztek igényt a magyarországi egészségügyi ellátás iránt (66,8%). Összhangban az igénylôk alacsony arányával az egészségügyi támogatást határozottan elutasítók hányada szintén e régióban a legmagasabb, 13,7%. Az egészségügyi ellátásra igényt nem tartók nagyobb része azonban nem is utasítja el azt, hanem a kérdésre határozatlan választ ad, "nem tudja" vagy "nem válaszol", amely válaszok további potenciális igénylôket rejthetnek. A határozatlan válaszok aránya szintén a Felvidéken a legmagasabb, 19,4%.

4. táblázat.

Miközben a régió gazdasági fejlettsége meghatározza a kedvezménytörvénybe foglalt egészségügyi szolgáltatások iránti igényt, a megkérdezettek személyi változóival ez alig van összefüggésben. Ugyanez mondható el a településtípus vagy a vidék tömb/szórvány jellege kapcsán is. Csupán a Felvidék és Vajdaság esetében mondható el, hogy az idôsek és a nagyvárosban lakók részérôl az átlagosnál kisebb az igény az egészségügyi ellátás magyarországi támogatására.

A megkérdezettek többsége mind a négy régióban úgy vélte, hogy az egészségügyi ellátás támogatására a szülôföldön és Magyarország területén egyaránt szükség van. A támogatás Magyarország területére korlátozását legnagyobb arányban a kárpátaljai magyarok tartották elfogadhatónak (28,1%), legkevésbé a felvidékiek, akiknek mindössze 8 százalékuk válaszolta azt, hogy egészségügyi ellátása támogatására Magyarország területén tartana igényt. Ugyanakkor az egészségügyi ellátás szülôföldön történô támogatásával a felvidéki megkérdezetteink értettek leginkább egyet, ez a megoldás 24,3 százalékuk számára lenne elfogadható.

5. táblázat.

A törvénytervezetben az egészségügyi támogatás több "korlátozott" változatának lehetôsége is felmerült. Ilyen volt a kedvezmények szülôföldre vagy Magyarország területére korlátozása mellett a támogatásnak a szülôföldön gyógyíthatatlan, speciális esetekre korlátozása, valamint egy olyan, rendszeres befizetést igénylô, kiegészítô egészségügyi biztosítás megkötésének lehetôsége, amely az igazolvány által nem támogatott betegségek esetében is magyarországi orvosi kezelésre biztosítana jogot. E "kompromisszumos" megoldásokkal szembeni viszonyulást részletesen elemeztük.

a. Az egészségügyi ellátás helyét illetôen az igények személyi változók szerinti megoszlásaiból a szülôföldön történô támogatást igenlôk válaszait emeltük ki. Ezek körében legegyértelmûbb összefüggés az életkorral figyelhetô meg, miszerint fôként az idôsek azok, akik az egészségügyi támogatást szülôföldjükön igényelnék.

Iskolai végzettség szerint az összefüggés hasonlóan szoros, általában az alacsonyabb iskolai végzettségûek azok, akik a támogatást inkább szülôföldjükön igényelnék. Ettôl az általános tendenciától eltérôen Felvidéken az érettségizettek csoportjából vélték legtöbben a szülôföldi egészségügyi ellátás támogatását a megfelelôbbnek.

Erdélyen belül régiónként vizsgálva a szülôföldi támogatást preferálók megoszlását az derül ki, hogy ezek aránya legmagasabb a Magyarországtól legtávolabb fekvô Székelyföldön, legalacsonyabb a partiumi magyar lakosság körében. Ez utóbbiak inkább a Magyarországon történô ellátás támogatását részesítenék elônyben.

b. Az egészségügyi támogatás korlátozását a szülôföldön nem orvosolható, speciális esetekre nagyobb arányban az erdélyiek és a vajdaságiak vélik elfogadhatónak (64,4%, illetve 52,4%), de nem sokkal maradnak el ezek mögött a kárpátaljai és a felvidéki igenlô válaszok sem (44,2%, illetve 43,7%). Kivételesen nagy elutasításba ütközik ez a lehetôség Kárpátalján, ahol a megkérdezettek majdnem fele (48%) nem ért egyet ezzel a megoldással. Vajdaságban 38,1% tartja elégtelennek a támogatás speciális esetekre korlátozását, Felvidéken 34,4%, Erdélyben 28,7%.

c. Rendszeres befizetést igénylô, kiegészítô egészségügyi biztosítást, amely az igazolvány által nem támogatott betegségek esetében is magyarországi orvosi kezelésre biztosítana jogot, nagyobb arányban a kárpátaljai és az erdélyi megkérdezettek lennének hajlandók kötni (56,8% és 55,5%), legkisebb arányban a felvidékiek (42,5%). E szülôföldivel "párhuzamos" egészségügyi rendszer kiépítésével tehát szintén az általános gazdasági helyzettel fordítottan változik az igény, a gazdaságilag fejlettebb felvidéki és vajdasági régiók magyar lakossága kevésbé ért egyet e megoldással. Legnagyobb arányban a Vajdaságban utasítják el határozottan ezt a megoldást, itt a megkérdezettek 30 százaléka válaszolt határozott nemmel a kérdésre.

A kiegészítô biztosítást minden régióban elsôsorban a középkorúak és a magasabb iskolai végzettségûek vállalnák.

Az egészségügyi ellátás iránti igény tehát, akár a kompromisszumos, saját hozzájárulást is igénylô megoldások iránt is, elsôsorban a kárpátaljai és az erdélyi magyarok körében nagyobb, akiket sorrendben a vajdaságiak, majd utolsó helyen a felvidékiek követnek. Az igények erôsségét illetôen meghatározónak tûnik tehát az egyes határon túli magyar közösségek tényleges rászorultsága, amely elsôsorban az általános anyagi helyzettel mutat együttjárást. Az egyéni gazdagságra jellemzô mutatók alapján vázolt kedvezô anyagi helyzet azonban nem jelenti feltétlenül az adott ország egészségügyi rendszerének kielégítô mûködését is, ilyen inkonzisztencia elsôsorban a vajdasági helyzetre jellemzô.

Az egészségügyi kedvezménycsomag iránti igény közvetlen meghatározottságai

Elemzésünk befejezéseként nézzük, milyen közvetlen kapcsolat létezik a hazai egészségügyi rendszerrel való elégedettség, a kérdezettek egészségi állapota és a magyarországi egészségügyi szolgáltatások eddigi igénybevételének gyakorisága, illetve a kedvezményes egészségügyi ellátás iránti igény között, végül pedig azt, hogy az egészségügyi kedvezmények iránti igény milyen mértékben járul hozzá a magyar igazolvány mielôbbi igényléséhez.

Az aktuális szülôföldi egészségügyi rendszerrel való elégedetlenség, mint az várható volt, közvetlen összefüggésben áll a magyarországi támogatás iránti igénnyel. Mint a következô táblázatból kiderül, e két kérdés közötti következetes kapcsolatot elsôsorban Vajdaságban és Felvidéken láthatunk, ám a kapcsolat a másik két régióban is szignifikáns.

A kérdezettek egészségi állapota és az egészségügyi ellátás Magyarország általi támogatása iránti igény közötti összefüggése kevésbé szoros, statisztikailag (regresszió számítással) alig kimutatható. A megkérdezett és ennek gyermekei által az utóbbi két évben igénybevett egészségügyi ellátások számából összevont mutatót képezve ez csak a vajdasági megkérdezettek esetében áll világos összefüggésben az egészségügyi támogatás iránti igénnyel, Felvidéken a kapcsolat szorossága alig éri el a szignifikáns szintet, Kárpátalján és Erdélyben nem szignifikáns.

6. táblázat.

Azok a megkérdezettek, akik jelenleg szülôföldjükön gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, szintén nem tartanak szignifikánsan nagyobb mértékben igényt az egészségügyi ellátás Magyarország általi támogatása iránt. A betegségek puszta léte tehát nem befolyásolja jelentôsen a kedvezménytörvény egészségügyi csomagja iránti igényt.

E keresett kapcsolat hiányára némileg fényt derítenek a következô adatsorok, amelyekben azt nézzük, hogy az elmúlt években Magyarországon egészségügyi ellátásban részesült megkérdezetteink (vagy akiknek kiskorú gyermekük részesült ilyen ellátásban) nagyobb arányban tartanak-e igényt a Magyarország által nyújtandó támogatásra.

7. táblázat.

Látható, hogy az esetek többségében az a tény, hogy a megkérdezett valamilyen Magyarországon kapott kezelés révén már kapcsolatba került a magyarországi egészségügyi rendszerrel, arra készteti a megkérdezettet, hogy igényelje egészségügyi ellátásának támogatását, mégpedig annál nagyobb arányban, minél gyakrabban részesültek valamilyen ellátásban. Viszont az, hogy akik az eddigiekben nem kerültek kapcsolatba a magyar egészségügyi rendszerrel (azaz semmilyen ellátásban nem részesültek Magyarországon), nagyobb arányban igénylik a támogatást, mint akik egyszer már igen, azt is jelzi, hogy ezen támogatás igenlése sok más tényezô függvénye is, amely tényezôk egy része nem közvetlenül a megkérdezett egészségi állapotához kapcsolódik.

A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy legerôteljesebben a hazai egészségügyi rendszerrel szembeni elégedettség mértéke befolyásolja az igénylést, erôteljesebben, mint a megkérdezettek tényleges egészségi állapota. E tekintetben kivételesnek csak a vajdasági magyarság bizonyult, ahol a rossz egészségi állapot önmagában is az igény növekedését eredményezi, akárcsak az eddigiekben Magyarországon kapott gyógykezelések száma.

8. táblázat.

Az egészségügyi ellátás támogatásának igénylése hozzájárul a státusigazolvány kérelmezésének szándékához is. Azok, akik igényelnék, hogy Magyarország támogassa egészségügyi ellátásukat, jelentôsen nagyobb arányban kérelmeznék a különleges státus elnyerését. Ez a kapcsolat legerôsebb a Vajdaságban, ahol az egészségügyi támogatást igénylôk 90,1%-a kérelmezné az igazolványt, míg az egészségügyi támogatást nem igénylôknek csak 55,3%-a.

Hasonlóképpen az egészségügyi támogatás iránti igény a különleges státus megszerzésének szándékolt idôpontját is meghatározza: azok, akik azonnal benyújtanák a státus elnyerését célzó kérelmüket, amint erre lehetôség nyílik, jelentôsen nagyobb arányban kerülnek ki az egészségügyi támogatásra igényt tartók közül.