Multikulturális társadalmakban a kisebbség státusának kérdése, illetve a kisebbségek kollektív jogai gyakran vita tárgyát képezik. A romániai magyar kisebbség esetében is elmondható, hogy a többségben élô románok és a kisebbségben élô magyarok véleménye több kérdésben ütközik. Ilyen például az anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogok biztosítása a kisebbséghez tartozók számára, a regionális autonómia, a magyarokat érintô státustörvény. Vita tárgyát képezi, hogy melyek azok a kollektív jogok, amelyek a romániai magyarságot megilletik.

A nemzetek fölötti közösségek - mint például az Európai Unió - megjelenésével a kollektív kisebbségi jogok kérdésére még nagyobb figyelem irányul, mivel ezek a közösségek részben kihívást jelentenek a nemzetállam számára, és felvállalják a kisebbségek védelmét. Romániának ahhoz, hogy integrálódhasson az európai struktúrákba, teljesítenie kell a különbözô nemzetközi szervezetek által elôírt követelményeket. Ezen követelmények között vannak olyan elvárások, amelyek a kisebbségek helyzetének a javítására irányulnak.

A magyar állam is figyelmet szentel a határain kívül élô magyarok helyzetének, konkrét lépéseket is tesz a helyzetük javítására, mint például a kétoldalú egyezmények a szomszéd országokkal, a Határon Túli Magyarok Hivatalának a létrehozása stb. A legutóbbi ilyen irányú intézkedés a státustörvény elfogadása, amely sajátos jogokat biztosít a Magyarországgal szomszédos országokban élô magyarok számára Magyarország területén.

A magyar tannyelvû önálló oktatási intézmények létrehozása nagyfokú román ellenállásba ütközik. 1995-ben és 1996-ban a román lakosság 80 százaléka, míg 1997-ben a román lakosság 68,2 százaléka nem értett egyet azzal, hogy a magyar kisebbség saját, önálló iskolákkal rendelkezzen.¹ A Romániában élô magyar kisebbség számára önálló magyar egyetem biztosítása szintén vita tárgyát képezi. A magyar nyelven történô oktatás tekintetében különbözô elképzelések jelentek meg a románok és a magyarok körében, attól függôen, hogy a magyar kisebbség számára az anyanyelven történô oktatáshoz való jogot a gyakorlatban milyen szintig tartják elfogadhatónak és megvalósíthatónak. Ezen elképzelések között jelen van az önálló állami, illetve magán magyar tannyelvû egyetem gondolata, valamint a multikulturális, több tannyelvû egyetem elképzelése. Míg a magyar kisebbséghez tartozók többsége szükségesnek tartja az önálló magyar tannyelvû egyetem létrehozását, addig a románok többsége úgy véli, hogy elegendô egy multikulturális egyetemen belül biztosítani a magyarok számára az anyanyelvû oktatást.

A kisebbségi jogok tárgyalása kapcsán sok elemzô számára központi kérdés, hogy elfogadható-e vagy sem annak a gondolata, hogy a csoportok közötti különbségeket, a közösségeket politikailag is el kell ismerni. Kymlicka szerint ahhoz, hogy egy államon belül biztosítva legyen az igazságosság és esélyegyenlôség a különbözô kultúrák között, az általános emberi jogok biztosítása mellett szükséges a kisebbségek számára sajátos kollektív jogokat is biztosítani. (Kymlicka, 1995)

A kollektív kisebbségi jogok tekintetében feltevôdik a kérdés, hogy a kisebbségi jogok hogyan egyeztethetôek össze az egyéni autonómiával és a választási szabadsággal. Ugyanazon idôben hogyan tarthatóak tiszteletben egy közösség kollektív jogai és az egyéni jogok? Borbély Imre és Borbély Zsolt Attila, a romániai magyar kisebbség esetét elemezve úgy fogalmazzák meg a kérdést: miért cél a nemzeti közösségként való fennmaradás? A nemzeti közösségkénti megmaradáshoz miért nem elegendôek az egyéni szabadságjogok? (Borbély-Borbély, 1998)

A kisebbségek kollektív jogainak biztosítása kérdésében Tamir és Kymlicka az államnak a kultúrák támogatásában játszott szerepérôl, valamint az egyén és kultúra kapcsolatáról alkotott felfogásaikra alapozzák válaszaikat. Tamir szerint az egyén nem lehet azon kontextustól független, amelyben él, viszont egy adott kultúrában élve szabad lehet. A "kontextusba ágyazódott egyén" (contextual individual) egyaránt birtokolja az egyéni autonómia liberális értékét, valamint a valahová tartozás nemzeti értékét. Az egyén ezen felfogás szerint autonóm lény, aki képes értékelni a választási lehetôségeket és választani. Azért képes választani, mert az a sajátos társadalmi környezet, amelyben él, értékelési kritériumot nyújt számára. Tamir felfogásában az egyén képes megkérdôjelezni a kulturális kontextusokat is, és képes kiválasztani azt a kultúrát, amelyben szeretne élni. (Tamir, 1993)

Kymlicka felfogásában is a szabadság szorosan kötôdik a kultúrához. Az egyéni választás elôfeltétele egyfajta "társadalmi kultúra" (societal culture) jelenléte.² Egy kultúrához való tartozás biztosítja a lehetséges választások kontextusát, értelmet ad az egyén választásainak, és biztosítja az egyén számára az identitás, a valahova tartozás értelmét. Ilyen értelemben bizonyos kollektív jogok nem csupán összeegyeztethetôek az egyéni szabadsággal, hanem elô is segíthetik az egyéni szabadság érvényesülését. (Kymlicka, 1995)

A nemzeti önmeghatározás, a nemzeti kultúra építése minden nemzet életképessége szempontjából fontos. A nemzeti önmeghatározáshoz való jog érvényesülése hozzájárul a nemzet folyamatos létezésének, kultúrájának fennmaradásához. Problémaként merül fel, hogy egyáltalán biztosítható-e, és ha igen, hogyan, az egyenlôség és az igazságosság egy államon belül a különbözô kulturális közösségek és nemzetek között.

Az egyén közösségi szükségleteinek kielégítése túlmutat az egyéni szabadságjogok hatókörén az igénybevett instrumentális feltételek³ miatt is. Egy multikulturális társadalmon belül a különbözô kultúrákhoz tartozók közösségi szellemi szükségleteinek a kielégítéséhez fontos feltétel a kultúrák közötti esélyegyenlôség. (Borbély-Borbély, 1998)

Kymlicka szerint az állam nem semleges kulturálisan - és nem is lehet az. Elkerülhetetlen, hogy bizonyos kultúrákat ne támogasson. Így egyes, vagy egy nemzet kultúrája (societal culture) elôtérbe kerül, míg más kultúrák háttérbe szorulnak. Ez utóbbiak többnyire a kisebbségi kultúrák. Mivel az állam nem kerülheti el valamilyen kulturális identitás kifejezését, ahhoz, hogy igazságos legyen, a nemzeti kisebbségeket kompenzálnia kell a hátrányokért, és védenie kell ôket az asszimiláció ellen, például úgy, hogy kollektív jogokat biztosít számukra. Kymlicka szerint a kisebbségi jogokat nem tekinthetjük az általános emberi jogok egyik alcsoportjának, mert ezen emberi jogok biztosítása nem segít megoldani a kulturális kisebbségekkel kapcsolatos problémákat. Több olyan területet említ, ahol az egyéni jogok nem védik megfelelôen a kisebbségek érdekeit, ilyenek többek között a belsô migráció és a letelepedéssel kapcsolatos közpolitikák, a belsô közigazgatási egységek határairól és a hivatalos nyelvhasználatról való döntések. (Kymlicka, 1995) Mindezek a kérdések döntô jelentôségûek a nemzetépítés szempontjából.

Kelet-Európában a kisebbségi jogok biztosításával kapcsolatban különbözô érveket hoznak fel. Gyakori érvként merül fel a prioritások kérdése. Sokan úgy tartják, hogy olyan problémákkal kell foglalkozni, amelyek megoldása halaszthatatlan⁴ - szemben a kollektív jogoknak a kisebbségek számára való biztosításának kérdésével. Másfelôl a kisebbségi jogok biztosításának problémája gyakran az elszenvedett történelmi igazságtalanságok kérdésének vonatkozásában merül fel. Ilyenkor a különbözô kollektív jogok megadását ahhoz kapcsolják, hogy mi történt a múltban a nemzetek között. Mindezek mellett egyesek, különösen a többségi nemzethez tartozóak úgy vélik, hogy bizonyos kollektív jogok biztosítása a kisebbségek számára veszélyeztetheti az állam biztonságát. A romániai magyarság kollektív jogai biztosításának kérdése kapcsán többször megjelennek ilyen megközelítések a román fél részérôl, amikor ellenzik a kollektív jogok biztosítását a romániai magyar kisebbség számára. Romániában 1992-ben és 1993-ban a lakosság 60 százaléka, 1995-ben 33 százaléka és 1998-ban a lakosság 32 százaléka tekintette úgy az etnikai kisebbségeket, mint akik nagy vagy jelentôs veszélyt jelentenek az ország biztonsága és az országon belüli béke számára.⁵

A magyar tannyelvû oktatásnak hagyománya van Erdélyben. Az elsô magyar oktatási intézmények között említhetô többek között az 1560-ban Kolozsváron létrehozott Református Gimnázium és az 1557-ben Marosvásárhelyen létrehozott Bolyai Farkas Református Gimnázium. Azonban a magyarok kisebbségi helyzetbe kerülésével megkezdôdött az iskolák elrománosítása. Ugyanakkor a két világháború közötti idôszakban számos oktatási intézmény a magyar egyházak kezében volt. 1948-ban az egyházi javak elkobzása sok magyar tannyelvû iskola elvesztéséhez vezetett. (Dimitras, 2001)

A kommunizmus évei alatt az asszimilációs politika következtében a kisebbség nyelvén történô oktatás háttérbe szorult. Azt követôen, hogy Kolozsváron 1959-ben összevonták a magyar Bolyai Egyetemet a román Babes Egyetemmel, azon tantárgyak száma, amelyeket addig magyarul lehetett tanulni, jelentôsen lecsökkent. Például a mûszaki tárgyakat nem tanították magyarul, ezért akik magyarul szerettek volna felsôfokú tanulmányokat végezni, a tanári és orvosi pálya választására voltak korlátozva. 1965-tôl, amikor a Ceausescu-rendszer kezdetét vette, a magyar nyelvû oktatás helyzete tovább romlott. Az 1960-as évek közepén már nem voltak önálló magyar tannyelvû iskolák Romániában. A tanterv is lényeges változáson ment keresztül. A történelem tankönyveket újraírták úgy, hogy Erdély történelmében kizárólag a román nép jelenlétére, történetére koncentráltak.

Bár az 1965-ös Alkotmány engedélyezte a kisebbségek nyelvén való oktatást, ez a gyakorlatban ritkán valósult meg. A kisebbségi tannyelvû osztályok létszámát rendelettel szabályozták, melynek értelmében elemi szinten 25 diákra, és gimnáziumi szinten 36 diákra volt szükség ahhoz, hogy olyan osztályt hozzanak létre, amelyben a kisebbség nyelvén folyt az oktatás. A román tannyelvû osztályokra nem vonatkozott ilyen megkötés. Olyan esetekrôl is van tudomásunk, hogy bár a magyar tannyelvû osztályok megfeleltek az elôírásoknak, mégis magyarázat nélkül megszüntették ôket. Emellett gyakran több tantárgyat is románul oktattak. (Dimitras, 2001)

1989 után történtek javulások a magyar nyelvû oktatás terén, de még mindig vannak korlátozások e téren. Az 1995-ös tanügyi törvény a kisebbségi oktatást illetôen megkötéseket tartalmazott. Többek között a törvény tiltotta, hogy a magyar diákok magyarul felvételizhessenek az egyetemre olyan tantárgyakból, amelyeket nem tanítottak magyarul. Ugyanakkor elôírta, hogy bizonyos szakiskolákban csak román lehet az oktatás nyelve. Ez hátrányt jelentett azon magyar diákok számára, akik olyan szakágakban szerettek volna dolgozni, amelyekben magyar nyelven sajátíthatták volna el a szakmát. (Andreescu, 1999) Az 1997/36-os kormányzati rendelettel módosították az 1995-ös oktatási törvényt. Ez semlegesítette az 1995-ös törvény számos diszkriminatív vonását a kisebbségekre vonatkozóan. A módosításokat késôbb elfogadta a parlament is, és 1999-ben megjelent a törvény módosított változata.

A jelenlegi Alkotmány a kisebbségek anyanyelvén történô oktatásról és az egyházi oktatásról a 32-es szakaszban rendelkezik. Eszerint:

Az Alkotmány 120 (2). szakasza szerint az általános iskolák felsô tagozataiban Románia földrajzát és Románia történelmét románul kell tanítani ugyanazon tanterv és tankönyvek szerint, amelyeket a román tannyelvû osztályokban használnak. A vizsgákat ezekbôl a tárgyakból románul kell megtartani. A "románok történelme" megnevezést kritikával illették, és azt javasolták, hogy változtassák meg "Románia történelmé"-re, mivel ez utóbbi kifejezés Románia összes állampolgárára vonatkozik, nemcsak a románokra.

Bizonyos területeken a törvény lehetetlenné tette az anyanyelven történô oktatást. A szakmai és orvosi képzésre vonatkozó szakaszok kétértelmûek. Így a szakmai, technikai, gazdasági, adminisztratív, mezôgazdasági gimnáziumi oktatás, valamint felsôfokú oktatás terén a szakoktatás nyelve a román, biztosítva, amennyiben lehetséges, hogy a terminológiát anyanyelvükön is megtanulhassák a diákok.

Az 1999-2000-es tanévre vonatkozó adatok szerint a magyar tannyelvû oktatásról a következô mondható el: az országban 1322 önálló magyar tannyelvû oktatási intézmény és 1097 olyan iskola van, amelyekben magyar tagozat is mûködik. A romániai közoktatási intézmények 8,25 százalékában van magyar nyelvû oktatás. Összesen 197 279 diák tanulhat magyarul, ami az összes romániai diák 4,67 százalékát teszi ki. Összesen 13 461 tanár, Románia összes tanárának 4,85 százaléka tanít magyar nyelven. A felsôoktatási intézményekben 16 122 magyar diák tanul, akik a Romániában felsôoktatásban tanulók 3,9 százalékát teszik ki. Egy része ezen diákoknak magyarul tanul. (A kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a katolikus és protestáns egyházi intézményekben és a Sulyok István Kollégiumban.) (Murvai, 2000) A 2001-2002-es tanévtôl kezdve számos diáknak van lehetôsége magyar nyelven tanulni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.

Ha 1989 és 1999 között az ország összes oktatási intézményét tekintjük, elmondható, hogy 2015 új oktatási intézményt hoztak létre (6,9 százalékos növekedés 27 283 intézményrôl 29 298 intézményre). Emellett 274 magyar tannyelvû új oktatási intézményt hoztak létre (11,3 százalékos növekedés 2145 intézményrôl 2419-re). A magyar tannyelvû oktatási intézmények terén ez a nagyobb növekedési arány részben kompenzálta az 1989 elôtti magyar tannyelvû oktatást ért negatív diszkriminációt. A magyar nyelven tanuló diákok létszámát tekintve egy csökkenés figyelhetô meg az 1989/1991-es tanévben regisztrált 231 893 diákról az 1998/1999 tanévben számon tartott 197 279 diákra. Ez a 14,9 százalékos csökkenés 6,6 százalékkal kisebb az összes romániai diák létszámának a csökkenésénél. Ugyanakkor a magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatók száma ebben az idôszakban megduplázódott, akárcsak az országban az összes egyetemi hallgatók száma. A magyarul tanító tanárok számát illetôen az általam vizsgált tíz évben egyaránt beszélhetünk csökkenésrôl és növekedésrôl is. 1989-1994 között 21,1 százalékos növekedés volt tapasztalható, majd 1994 után stagnálás, illetve csökkenés figyelhetô meg a magyarul tanító tanárok számában. 1996-1999 között 13,9 százalékos (2175 tanár) csökkenés mutatható ki. Ebben az idôszakban a magyar tanárok 80 százaléka volt szakképzett. (Murvai, 2000)

1990 és 2000 között a magyar egyetemi hallgatók létszáma megháromszorozódott.⁶ Ennek ellenére a romániai egyetemi hallgatók összlétszámához viszonyított arányukban nincs jelentôs változás. Ezen arányban az 1993-1994-es tanévtôl figyelhetô meg növekedés. Az 1999-2000 tanévben 4,82 százalék a magyar egyetemi hallgatók aránya a romániai hallgatók számához viszonyítva. (Erdei-Papp, 2001, 110.)

A magyar hallgatók egyaránt részt vesznek az állami, illetve magán felsôfokú oktatásban. A magyarországi felsôfokú intézmények Romániába kihelyezett tagozatain, az Erdélyi Konzultációs Központokban is jelentôs számú romániai magyar egyetemi hallgató tanul.⁷ Az 1999-2000-es tanévben a magyar egyetemi hallgatók 71,77 százaléka (15 593 egyetemi hallgató) románul tanult és 28,23 százaléka (6131 egyetemi hallgató) magyarul. (Erdei-Papp, 2001, 118.) A románul tanuló magyar nemzetiségû hallgatók nagy aránya arra utal, hogy a felsôfokú oktatásban részvevô magyar nemzetiségû diákok számára nincs meg a megfelelô lehetôség az anyanyelven történô tanuláshoz. Bizonyos szakokon - fôleg a mûszaki képzésben - még mindig csak román tannyelvû felsôfokú oktatásban való részvételre van lehetôség. A felsôoktatási részvételben a magyar diákok alulreprezentáltak a román diákokhoz képest. Erdei-Papp számításai szerint, alapul véve az 1992-es népszámlálás adatait nemzetiség szerinti megoszlásban, ahhoz, hogy a magyarok a románokhoz képest ne legyenek alulreprezentáltak a felsôfokú oktatásban, az 1999-2000-es tanévben még 11 461 magyar egyetemi hallgatónak kellett volna lennie (vagyis összesen 33 185 magyar nemzetiségû egyetemi hallgatónak). A fenti számadatok is mutatják, hogy a felsôoktatásban több lehetôséget kell biztosítani a magyar diákok számára.

1989 után a romániai magyarság által kezdeményezett állami magyar egyetem létrehozása mind a román kormány, mind a közvélemény részérôl ellenállásba ütközött. Az anyanyelven történô oktatás jogának biztosítása a kisebbség számára a román államon belüli mindenkori politikai erôviszonyok, valamint a kormányzat, vezetô politikai elit részérôl megmutatkozó nemzetközi politikai kívánalmaknak való megfelelési igény függvénye. A romániai magyar egyetem létrehozása a magyar kisebbség számára egy elem az önálló intézményi struktúra kiépítésére való törekvésben, amelyet mint fontos feltételt tekintenek a kisebbség identitásának megerôsítéséhez, fennmaradásához. Nemzetpolitikai szempontból az önálló magyar tannyelvû egyetem, a saját iskolahálózat kialakítása jelentôs az elitképzés szempontjából. Az értelmiségnek, képzett szakembereknek jelentôs szerepük van a kisebbségi kultúra megôrzésében. 1989 elôtt Romániában a kommunista politikai vezetés asszimilációs politikát folytatott. Az oktatáspolitika a magyar kisebbség értelmiségének számbeli csökkentésére, az értelmiség utánpótlásának megszüntetésére irányult, mivel így könnyebben megvalósíthatóvá vált a magyarság asszimilációja. 1989 után a romániai magyarság saját iskolahálózatának kialakítására való törekvésével többek között a nagyfokú szakember- és értelmiséghiányt is pótolni kívánja.

A kolozsvári magyar tannyelvû állami egyetem egyike azon intézményeknek, amelyek visszaszerzésére a romániai magyarság törekszik 1989 után. Ez azért is nagyon fontos a magyarság számára, mert Erdélyben való jelenlétük szimbólumának (Magyari-Vincze 1997, 238), valamint a magyar identitás és közösség megôrzése és fenntartása garanciájának tekintik.

Már az elsô kolozsvári magyar egyetem megalapításától megfigyelhetô a kérdés átpolitizáltsága és az identitáspolitikák küzdelmének helyszíneként való alkalmazása. A magyar egyetem létezése mindig is a konkrét társadalmi, politikai, történelmi körülmények függvénye volt. ⁸ Ezen intézmény politikai eszközként való használatára különbözô okokat említenek. Egyrészt, mivel az egyetemet Kolozsváron, Erdély központjában alapították, szimbolikus földrajzi vonatkozásban is fontos eszközzé vált az elitek harcában.⁹ Másfelôl, az egyetemet úgy határozták meg, mint a nemzeti/etnikai identitás megôrzésének egy eszközét, valamint a kultúra általi kölcsönös uralom eszközét a magyar és a román nép számára. (Magyari-Vincze, 1997, 234)

Az RMDSZ programjában már 1990-ben, a szövetség elsô kongresszusán szerepelt a Bolyai Egyetem visszaállításának kérdése. A kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállítását szorgalmazta a Bolyai Társaság is, amely e célból jött létre. A magyar tannyelvû egyetem létrehozása számos akadályba ütközött, de 1996-ban, az RMDSZ kormánykoalícióban való részvételével úgy tûnt, lehetôség nyílt a magyar egyetem visszaállítására. A megváltozott politikai kontextusban a kisebbségi kérdés átértékelése volt megfigyelhetô. Több, az RMDSZ révén felvetett kérdés legitimmé vált, és napirendre került a politikai viták során. (Horváth-Lazar, 2001, 121) Az RMDSZ az állami magyar egyetem ügyét feltételként határozta meg a kormányzásban való részvételhez. A tárgyalások viszont kompromisszumos megoldáshoz vezettek.

Az önálló magyar egyetem létrehozása kapcsán felmerült vita a román-magyar, valamint a magyar-német multikulturális egyetem feletti küzdelmekhez vezetett. Victor Ciorbea miniszterelnöksége alatt elismerték a magyarság azon igényét, hogy önálló állami magyar egyetemmel rendelkezhessen. Ezt a román pártok képviselôi, a román értelmiségiek többsége elutasítóan kommentálták. 1997-ben, magyarországi látogatása során Victor Ciorbea román miniszterelnök megerôsítette, hogy nincs elvi akadálya egy magyar egyetem felállításának. Ennek elsô lépéseként az önálló magyar tagozat létrehozását tekintette a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) keretén belül. Hazatértekor viszont már nem beszélt önálló magyar egyetem létesítésérôl, csupán a magyar csoportok átszervezésérôl az egyetem keretén belül. Államelnökségi nyilatkozatban is ezt az álláspontot erôsítették meg, és a magyar tagozatok megszervezését az egyetem hatáskörébe utalták. Az új oktatási törvény kizárja az olyan állami egyetem létrehozását, amelyben az oktatás nyelve kizárólag a nemzeti kisebbség anyanyelve, és csak multikulturális egyetemek létesítését teszi lehetôvé.

Látható, hogy bár az 1996-ban hatalomra kerülô kormánykoalíció szakított az elôzô kormány nacionalizáló politikájával, és egyértelmûen elkötelezte magát az európai integráció mellett, a kisebbségi kérdések rendezésében felmutatott magatartása esetleges maradt. Az ezen a téren hozott intézkedéseket egyrészt a kormánykoalíció megtartása motiválta, másrészt az európai normák által megszabott konvencióknak való megfelelés. Mindezek mögött nem húzódott az érintett felek közötti reális dialóguson alapuló megegyezése, amely egy megalapozott koherens kisebbségpolitikát hozhatott volna létre. (Horváth, 1999)

A Bolyai Egyetem visszaállítását szorgalmazók az önálló magyar tannyelvû egyetem létrehozását több lépésben tartották megvalósíthatónak. Rövid távon a BBTE-n belül önálló struktúra, tagozat létesítését tûzték ki célul, ezzel készítve elô az egyetem késôbbi különválását. A BBTE magyar tanári karának a magyar tagozat létrehozására tett kísérlete nem volt sikeres. Az 1997-es év elején az egyetem magyar tanárai elkészítettek egy tervet az egyetem szerkezeti felépítésére vonatkozóan. A terv a következôket tartalmazta: az egyetem Chartájába iktassák be az egyetem többnyelvûségét, a román és a magyar nyelvet egyenlô mértékben lehessen használni az oktatás során, a tudományos tevékenységekben, a kulturális rendezvényeken és az egyetem akadémiai és közéletében; a szenátus összetételének kialakítása a paritás elvén alapuljon, a költségvetésnek a magyar tagozatra esô részét autonóm módon igazgathassa a magyar fél. Öt magyar tannyelvû kar felállítását tûzték ki célul. Ezek a karok a tervek szerint magukba foglalták volna a BBTE keretén belül mûködô összes tanszéket, ahol magyar nyelven történik az oktatás. A terv a tudományos és kutatási tevékenységekben a magyar oktatóknak a román és német oktatókkal történô további együttmûködését, valamint az egyetem anyagi alapjának (könyvtárak, laboratóriumok stb.) együttes használatát szorgalmazta. (Kása-Néda, 2001) Ezt a tervet a román féllel való vita során elvetették.

Az egyetemi autonómia érvényesítése címén a döntéshozatalt állami szintrôl a magyar tagozat létrehozásáról az egyetemi szenátus hatáskörébe utalták. Így nem a tanügyi törvény tartalmán múlott, hanem az egyetem vezetésében abszolút többségben levô román tanárok hozzáállásán a döntés kimenetele, mely nyilvánvalóvá tette, hogy az egyetemen belül nincs kollektív akarat a magyar tagozat egyenjogú félként való elismerésére. Bár az egyetemi magyar tagozat törvényes alapját a hivatalos politika elismerte, gyakorlatát az intézményi struktúra és a benne dolgozók nem fogadták el. (Veress, 1997).

1997 áprilisában az egyetem szenátusa elfogadta az egyetem multikulturális jellegére vonatkozó határozatot. Ennek tartalma nagyrészt a román fél álláspontját tükrözte. Ezen határozat szerint a BBTE struktúrája három tanulmányi vonalat, egy román, egy magyar és egy német tanulmányi vonalat tartalmaz. A tanulmányi vonalakat egy-egy rektorhelyettes vezeti. A tanulmányi vonalak vezetôinek hatásköre olyan kérdésekben, mint például döntés a beiskolázási számokról, a tantervek oktatási tartalmáról stb. nem terjed ki a döntéshozásra, csak a javaslattételre. (Veress, 2001, 52)

Az egyetem 2000-ben megszavazott Chartája nem teszi lehetôvé az autonóm magyar tannyelvû egyetemi tagozat létrehozását. A Chartában az egyetemet multikulturális intézményként definiálják. A Charta kimondja a román, magyar, német és világnyelveken folyó oktatás azonos feltételek melletti támogatását. Ezen nyelvek használata az oktatásban, kutatásban, szakpublikációkban, egyetemközi kommunikációban nem korlátozott. Biztosítja a magyar tagozat bizonyos fokú önállóságát is. A 2000-es egyetemi választásokon a kari tanácsban és az egyetem szenátusában a magyar tagozat létszámával arányos összetétel alakult ki.¹⁰ A Babes-Bolyai Tudományegyetem új Chartája megteremti az egyetem multikulturális jellegének és szervezeti felépítésének az egyetemen belüli jogi alapjait és intézményi kereteit. A Charta az 1997 óta kiépülô tanulmányi vonalakba szervezôdô struktúrát fogadta el. Mivel a tanulmányi vonalakat strukturálisan a karok és tanszékek szervezeti keretébe illesztik, megfosztják döntéshozói önállóságától. Az oktatási vonalat úgy határozták meg, mint az oktatási tevékenység olyan szervezési formáját, amely román, magyar és német nyelven folyik a karok, tanszékcsoportok és tanszékek keretén belül, az érvényben levô törvényeknek megfelelôen. A döntéshozói testületekben való minimális részvétel problémát jelent a magyar fél számára. A tagozatok között nincs reális egyenértékûség, a magyar tagozat korlátozott önállósággal rendelkezik. Emellett - Veress Károly szerint -, mivel a Charta külföld felé a BBTE multikulturális jellegét egy megvalósult állapotként mutatja be, hozzájárul az önálló magyar állami egyetem létesítését elvetô román állam egyetempolitikájának kozmetikázásához, európai színezetû imidzsének kialakításához.

Mivel a román kormányzat több kísérlet után sem engedélyezte magyar állami egyetem létrehozását, a magyar állam a 2000-es évi költségvetésébôl 2 milliárd forinttal támogatta egy magán Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) létrehozását. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetôi 2000 februárjában megalapították a Sapientia Alapítványt, amelynek feladata a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozása volt. Még így is számos akadályba ütközött a magyar egyetem létrehozása a román kormány részérôl, de 2001 ôszén megkezdte mûködését az EMTE.

Bár ez magánegyetem, a román kormányzat ennek a létrehozását is nehezen engedélyezte. Az akkreditáció kapcsán vita merült fel, és a román akkreditációs bizottság azt javasolta, hogy csak olyan egyetemeket akkreditáljanak, amelyeknek legalább 30 százalékában román az oktatási nyelve. A Sapientia Alapítvány elnöke szerint ez volt az elsô eset, amikor a bizottság megváltoztatta az akkreditációs törvényt úgy, hogy olyan követelményt írt elô, amit addig egyik esetben sem kért. (Népújság , 2001 április 11, 3.) Az EMTE olyan szakterületeken indít képzést, amelyek a magyar közösség versenyképességét növelik, és az identitás megôrzését szolgálják. A Sapientia Alapítvány a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem fejlesztését is felvállalta, és tervként szerepel az Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a nagyváradi egyetem integrációja. Az egyetem létrehozása mellett egyik legerôsebb érv, hogy a romániai egyetemeken tanuló magyar diá kok aránya elmarad a romániai magyarságnak Románia teljes lakosságához viszonyított számarányától.¹¹

A magyar egyetem létrehozása kapcsán különbözô érvek, megközelítések merültek fel mind a románság, mind a magyarság részérôl. A románok többsége elutasítja a magyar tannyelvû egyetem létrehozását, a magyarok többsége ezt elfogadja, de olyan vélemények is megjelennek, miszerint elegendô multikulturális egyetemeken belül biztosítani a magyarság számára az anyanyelven történô oktatást.

A román fél megjelenítésében a kisebbségi kérések, a kollektív, így többek között az önálló magyar tannyelvû egyetem biztosítása hátrányokkal jár a románok számára, és ezt sérelmezik. A román nyilvánosságban a magyar egyetem ügye fôleg politikai kérdésként jelent meg. A magyar állami egyetem gondolatát a román politikai elit, az oktatási miniszter és a román közvélemény az 1990-es években többféle indok alapján utasította el. Indokként szerepelt számukra, hogy a magyarok ezáltal nem fogadják el a románokkal való együttélést, föderalizálni akarják az oktatást, és etnikai alapokon akarnak oktatási rendszert kialakítani, valamint a Babes-Bolyai multikulturális egyetemen van lehetôségük magyarul tanulni. A magyar tannyelvû felsôfokú oktatás és saját önálló intézmények iránti igénye miatt a magyarságot az elzárkózás, szeparatizmus vádjával illetik. A románok körébôl többször érte az a vád a magyar felet, hogy törekvésük az önazonosság megôrzésére a minôség rovására mehet az oktatásban.

A magyar egyetemi törekvéseket különösen ellenzi a BBTE rektora, Andrei Marga. Ô dolgozta ki a "multikulturális egyetem" fogalmát. Külföldön úgy mutatta be az egyetemet, mint amely a romániai felsôoktatásban az etnikai kisebbséghez tartozók számára teljes körû jogokat biztosít. Egyes elemzések szerint viszont a multikulturalitás eszméje a Babes-Bolyai Tudományegyetemen sem a döntéshozatalban, sem az egyetemi belsô nyilvánosságban nem jelenik meg. (Pásztor, 2001)

Horváth Andor a 22 lapban lezajlott, a magyar egyetem kérdése kapcsán kialakult vitát elemezve pozitív fejleményként állapítja meg, hogy a román közéletnek vannak olyan szereplôi is, akik fenntartás nélkül kiállnak az önálló magyar egyetem gondolata mellett. Doina Cornea és Gabriel Andreescu írásaikban az erdélyi magyarságot megilletô jogként kezelik az önálló egyetem gondolatát, amely sem a román államra, sem magára a románságra nézve nem ártalmas. Úgy vélik viszont, hogy a magyar egyetem kérdése az 1996 novemberében kötött koalíciós megállapodás részeként próbaköve a román politika szavahihetôségének.

A magyar kisebbséghez tartozók, a BBTE tanárai, a Bolyai Társaság, RMDSZ, a magyar diákok számos érvet említenek annak alátámasztására, hogy miért szükséges a magyar egyetem létrehozása, illetve a magyar tannyelvû oktatás bôvítése. Kása Zoltán és Néda Árpád több megoldásra váró kérdést sorolnak fel. Ilyen problémának tekintik azt, hogy nagyon sok szakterületen¹² nem folyik anyanyelvi képzés, a magyar nemzetiségû fiatalok részaránya a felsôfokú oktatásban alacsonyabb 5 százaléknál, míg a magyar lakosság országos részaránya 7,1 százalék. Emellett számos szakra a magyar középiskolát végzett fiatalok sokkal kisebb eséllyel felvételizhetnek, mint román társaik.¹³ A BBTE-n és a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar tagozatoknak nincsenek saját tanszékeik, fakultásaik, és mivel csak a tanszékeknek, kari tanácsoknak van a törvény szerint döntési joguk, többségi szavazattal bármikor elvethetôk a magyar fél javaslatai.

A magyarok többsége úgy véli, hogy döntéshozó hatalmuk a multikulturális egyetemeken nem elegendô, és ezért szükség van önálló magyar egyetemre. Ezen igényt a nemzetközi jogra és arra hivatkozva tartják jogosnak, hogy más államok hogyan kezelik a kisebbségeiket. (Andreescu, 1999, 7-11)

A magyar kisebbséghez tartozók úgy tekintik, hogy a kisebbség nyelvén történô oktatás korlátozása olyan alapvetô érdekeiben sérti a kisebbséget, mint amilyen az identitás megôrzése, a közösség fennmaradása. Azzal érvelnek, hogy a nemzeti közösségek és anyanyelvük léte természetes állapot, az ember akaratától függetlenül beleszületik egy nemzeti-nyelvi közösségbe, és ez egy demokratikus társadalomban nem járhat sem kiváltsággal sem jogtalansággal. Az önálló magyar anyanyelvû felsôoktatási intézményi hálózat biztosítani tudja az identitás megôrzését. Az oktatási rendszer nemcsak az ismeretátadás szempontjából, hanem a közösségi lét szempontjából is lényeges. A kisebbséghez tartozók számára az anyanyelvû oktatás és a saját, önálló állami oktatási intézmények biztosítása a múltban elszenvedett történelmi igazságtalanságok jóvátételeként jelenik meg.¹⁴ Emellett a magyar nemzetiségûek azzal is érvelnek, hogy saját iskoláikhoz a magyar nemzetiségûeknek is ugyanúgy joguk van mint a románoknak, mivel ez etnikai hovatartozástól függetlenül mindenkit megilletô jog. Az iskolarendszer fenntartása egyéni adók befizetésébôl történik, a magyar nemzetiségûek is adófizetôk, így joguk van állami önálló magyar tannyelvû oktatási intézményhez az óvodától az egyetemig, ugyanúgy mint a többségi románoknak. Az adófizetô állampolgár joga, hogy igényeinek megfelelô képzésben részesüljön.

Emellett többen úgy vélik, hogy csak egy erôs értelmiség létrehozásával menthetô meg a romániai magyar közösség az elrománosítástól. A magyar tannyelvû önálló egyetem szimbolikusan úgy jelenik meg, mint a magyar nemzeti közösség fennmaradásának letéteményese. Az egyetem kérdése egy kisebbségi létszimbólum megjelenítôje és nem lehet kivonni a közösségi megmaradás értékösszefüggéseibôl. (Kónya, 1997)

Az oktatásügy, a magyar egyetem kérdése az RMDSZ önálló intézményrendszer megteremtésére irányuló célkitûzéseibe illeszkedik. Az önálló intézményrendszer megteremtése az autonómia iránti és decentralizációs törekvésekkel együttesen a romániai magyar szféra intézményesítését, a magyar párhuzamos társadalom megteremtését szolgálja. (Bárdi-Kántor, 2001, 30)

Többen is úgy vélik, hogy a felsôoktatás fejlesztése nem napi politikai ügy, hanem nemzetstratégiai kérdés. Kivitelezése a politika és szakma összefogásával lehetséges. (Veress, 2001) Célként egy magyar felsôoktatási hálózat kialakítását jelölik meg. Egy ilyen felsôoktatási iskolahálózatban a felsôfokú képzés kiterjesztését a kulturális, regionális, demográfiai és munkapiaci szempontokra való tekintettel képzelik el. Egy felsôfokú oktatási hálózat hagyományos egyetemi központokkal rendelkezô városok mellett olyan helyekre is kiterjedne, ahol a magyarság többségben lakik, mint például a Székelyföld. Ennek a tendenciának a megvalósulását láthatjuk az EMTE esetében is, amelynek a székhelye Kolozsváron van, és kihelyezett karokkal fog rendelkezni Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. A nagyváradi Partiumi Keresztyén Egyetem is bekapcsolódik valamilyen formában ebbe a magánegyetembe. A 2001-2002-es tanévben az egyetem Marosvásárhelyen és Csíkszeredában több szakkal megkezdte már a mûködését.

A magyar tannyelvû oktatás azonban még számos problémával szembesül. A múlt rendszerbeli oktatási helyzet következményeként, a magyar egyetemi hallgatói létszám nagyfokú csökkenése miatt a magyar nyelvû egyetemi oktatás 1989-re már nem volt képes kielégíteni a szakképzett értelmiségiek iránti szükségletet.¹⁵ A magyar tanári kar létszámbeli csökkenése miatt az oktatószemélyzet utánpótlása is problémát jelent. 1989 után valamennyire növekedett a magyar oktatói létszám, és például a Babes-Bolyai Egyetemen az 1997-1998-as tanévtôl megtörtént a magyar oktatói állások különválasztása, de még mindig hiány mutatkozik bizonyos szakterületeken a magyar tanárok létszámában. A különbözô keretekben történô magyar tannyelvû oktatás bôvítése több magyar tanár foglalkoztatását igényli.

Az értelmiségképzésben komoly elôrelépés történt, de ez egyelôre csak számszerû növekedés, a minôségi oktatás terén súlyos hiányosságok vannak. Igazi elitképzés csak szûk mûhelyekben történik, és emellett emelkedik az egyetemet végzettek körében a kivándorlók száma is. (Bárdi-Kántor, 2001, 40.) Az 1990-es évek második felétôl a magyar nyelvû oktatás a posztgraduális és magiszteri képzés megszervezése révén vertikálisan is kiterjedtebb lett. A 2000-ben megszavazott új egyetemi Charta elôírásai szerint lehetôség nyílik magyar nyelvû doktori képzésre is. Az 1999-2000-es tanévben a BBTE-n 118 olyan magyar doktorandus hallgatót tartottak számon, akik nem oktattak. Ezek a hallgatók az EMTE potenciális oktatói lehetnek majd. (Erdei-Papp, 2001, 123.)

Különbözô kétnyelvû egyetemekrôl készített elemzések¹⁶ is arról az általános tapasztalatról számolnak be, ami a Babes-Bolyai Tudományegyetem esetében is fennáll, hogy létrehozásuknak az oka legtöbbször politikai volt, és a fennálló társadalmi, politikai kontextus meghatározó volt arra nézve, hogyan jöttek létre a több tannyelvû egyetemek. Bár a két tannyelvû egyetem mûködtetése többe kerül, mint az egy tannyelvûé, multikulturális környezetekben van, amikor ez egy megfelelô megoldás a helyi oktatási igények kielégítésére. (Purser, 2001) Mivel általában a kétnyelvû egyetemeken az egyik oktatási nyelv a többséget képezô nemzeti közösség anyanyelve, a másik oktatási nyelv pedig egy kisebbség anyanyelve, és a két oktatási nyelvet használó egyetemi hallgatók és tanárok között az egyetemen belül számbelileg is fennáll a többség-kisebbség viszony, azoknak akik többségben vannak, figyelniük kell arra, hogy a kisebbségben levôket ne hozzák hátrányos helyzetbe a különbözô eljárások során (felvételi, kinevezések, dokumentumok, oktatási anyag stb.).

A finnországi egynyelvû finn, illetve svéd, és kétnyelvû egyetemek mûködését, illetve az ezeken az egyetemeken tanuló svéd kisebbséghez tartozó hallgatók részvételét elemezve Olle Anckar arra a következtetésre jutott, hogy a konkrét lehetôségek figyelembevételével az egynyelvû, a kisebbség anyanyelvét használó egyetem a legmegfelelôbb arra, hogy a kisebbségek nyelvi jogait tiszteletben tartsa és megvédje. Finnországban a felsôoktatási intézmények közül három egy tannyelvû egyetem a svéd nyelvet használja oktatási nyelvként, a többi egy tannyelvû egyetem a finn nyelvet használja és öt intézmény két tannyelvû, finn és svéd oktatási nyelvvel. (Anckar, 2001, 61.) Újabban egyre nagyobb teret hódít az angol nyelv használata is az egyetemi oktatásban. A finn példa azt mutatja, hogy a diákok az egy tannyelvû és két tannyelvû egyetemek közül az egynyelvû változatot preferálják. A kétnyelvû egyetemeken alacsony a kisebbségi diákok aránya. Anckar szerint az egyik elônye a kisebbség számára létesített önálló egynyelvû egyetemnek, hogy az egyetem a költségvetése tekintetében mindig rugalmasabban tud alkalmazkodni a változó körülményekhez, ami különösen lényeges gazdaságilag nehéz helyzetekben. Költségvetési korlátozások idején a kétnyelvû intézményekben akár kritikussá is válhat a kisebbségek tagozatainak helyzete, mivel kisebbségi helyzetükbôl adódóan nem tudják megfelelôen képviselni az érdekeiket. Hosszú távon a kétnyelvû egyetemek problémákkal fognak küszködni a kisebbségi csoportok számára biztosítandó szolgáltatások terén. Másfelôl a kisebbséghez tartozók önálló, saját tannyelvû egyetemei fontos szimbolikus jelentéssel is rendelkeznek, és emiatt szükség esetén külföldi támogatáshoz is juthatnak a nemzeti közösségükhöz tartozóktól. (Anckar, 2001)

A finnországi példák is azt mutatják, hogy a kisebbség számára a saját egyetem létrehozására több okból is szükség van. Anckar szerint egyrészt ezek az intézmények lefedik a kisebbség oktatási szükségleteit, biztosítékát és szimbólumát képezik a kisebbségi kultúra létezésének és fennmaradásának. Ezek az egyetemek biztosítják az állam kétnyelvû mûködéséhez megfelelô számú svéd nyelvet beszélô személy iskoláztatását. Bizonyos költségesebb szakok mûködtetése, illetve kutatási tevékenységek esetében gazdasági okokból együttmûködés figyelhetô meg a kisebbség, illetve a többség anyanyelvét használó egynyelvû egyetemek valamint a többnyelvû egyetemek között.

Romániában a több tannyelvû egyetem keretén belül zajló magyar oktatás egyik legnagyobb hátránya, hogy az oktatói karoknak hiányzik a döntési függetlensége. A többnyelvû intézmények esetében multikulturalizmusról és egyenjogúságról beszélnek, de valójában mindig a kisebbségi oktatás kerül hátrányos helyzetbe a többségivel szemben, mivel a döntések a román fél akaratához, célkitûzéseihez igazodnak. Emellett részben eltérô oktatáspolitika megvalósítására van szükség a román, illetve a magyar nyelvû képzés esetében, mivel a magyar felsôfokú szakemberképzés gondjai különböznek a romántól.

Többen is felteszik a kérdést, hogy szükséges-e a magánegyetem, helyette nem kellene inkább az állami egyetemeken történô oktatást fejleszteni. A magánegyetem létjogosultságát döntôen abban látják, hogy míg Romániában a magyarság az ország lakosságának 7,1 százalékát képezi, a magyar egyetemi hallgatók részaránya nem éri el az 5 százalékot a teljes egyetemi hallgatói létszámhoz viszonyítva. Ezért amíg igény van a magánegyetemre, addig a magánegyetemnek megvan a létjogosultsága. Kiegészítve az állami egyetemeken való oktatást olyan szakokon történô oktatással, ahol az állami egyetemeken nincs magyar nyelvû oktatás vagy hiányos, a magánegyetem az erdélyi magyarság érdekeit szolgálja.¹⁷ A magánegyetem háttérintézményeit, mint például könyvtárát, kollégiumát, majd nemcsak a saját, hanem az állami egyetemek diákjai is használhatják. Ez az egyetem a tudományos kutatásnak is fellegvára lehet. Ezzel mind az erdélyi magyar társadalom javát szolgálhatja a magán magyar egyetem. (Kása-Néda, 2001)

Tehát a romániai magyarság számára fennáll a lehetôség, hogy tovább bôvítse az állami oktatás keretében a magyar nyelvû oktatást, valamint hogy magánegyetemet mûködtessen. Az elsô változat mellett - melynek távlati célja a Bolyai Egyetem restaurációja - az szól, hogy a múltban okozott jogsértést, és annak a jelenlegi helyzet kialakulásához vezetô következményeit a román államnak kell orvosolnia. A második változat mellett az szól, hogy a romániai magyar társadalom érdeke, hogy éljen minden lehetôséggel, amely elôsegíti az anyanyelvû oktatás bôvítését és önállósítását. (Tonk, 2000) Vita folyhat arról, hogy önálló magyar egyetem kialakítása a célszerûbb, vagy meg lehet elégedni a multikulturális egyetemek keretében történô magyar tannyelvû oktatás lehetôségével. A különbözô megoldások viszont nem zárják ki egymást. Egy egyetemi hálózat kialakításába a különbözô változatok egyaránt beleférnek. Az állami és magánoktatás komplementáris mûködésével bôvíthetôk az anyanyelven történô felsôfokú oktatási lehetôségek a magyar kisebbség számára.

A magyar kisebbség célja az etnikai identitás megôrzése, az asszimiláció elkerülése. Ebben fontos szerepet tulajdonítanak az anyanyelven és saját oktatási intézményekben való oktatásnak. Az önálló magyar tannyelvû egyetem és tágabban a saját felsôoktatási hálózat kialakítása a romániai magyar kisebbség intézményépítési törekvéseibe illeszkedik.

A magyar kisebbség oktatási jogai biztosításának kérdéséhez való viszonyulást, illetve a probléma rendezését jelentôsen befolyásolja az interetnikus kapcsolatok jellege, valamint a mindenkori politikai hatalmi elitek érdekei. Bár mind a románok, mind a magyarok diskurzusaiban fellelhetôk proeuroper elemek, diskurzus az esélyegyenlôségrôl és multikulturalizmusról, valójában párhuzamos diskurzusokról beszélhetünk.

Az állam esetében inkább a formalitás terén történik alkalmazkodás az európai törvényekhez, értékrendhez a külföld elôtti megfelelés céljából, míg a gyakorlat terén nem adnak reális megoldást a különbözô problémákra. Ezt láthatjuk a kisebbségi kérdések rendezése estében is. Ameddig a két nemzet céljai, eszményei nem egyeztethetôek össze, addig a tárgyalt oktatási jogok biztosítása kapcsán problémák merülnek fel.

*** Népújság, 2000. március 18-27, 2001. december 17.

Anckar, Olle: Învatamântul superior într-o tara bilingva: cazul Finlandei. Altera 2001, 16. szám, 61-70.

Andreescu, Gabriel: Gîndire universala, realitati orientale: o evaluare a drepturilor minoritatilor nationale din România. Altera 1999. 10. szám.

Andreescu, Gabriel: Romania Shadow Report: October 1999. http://www.riga.lv/minelres/reports/romania/romania_NGO.htm

Balogh László: Románia története. Budapest, Aula Kiadó, 2001.

Balázs Sándor: A Bolyai egyetem ...lett, hogy ne legyen. Magyar Kisebbség, 1997. 3-4. szám, 3-11.

Bárdi Nándor - Kántor Zoltán: Az RMDSZ a romániai kormányban, 1996-2000. Regio, 2000. 4. szám, 150-186.

Borbély Imre - Borbély Zsolt Attila: RMDSZ Érték, érdek és hatalom (1989-1998). Magyar Kisebbség 1998. 2. szám, 23-54.

Demény Lajos: Természetes nemzetiségi és anyanyelvi adottságunkból fakadó feladat. Magyar Kisebbség, 1997. 3-4. szám, 12-20.

Dimitras, Panayote: States and Minorities in the Balkans Hungarians of Romania. CEDIME-SE/EDREC, 2001.

Erdei Itala - Papp Z. Attila: A romániai magyar hallgatók a felsôfokú képzésben (1989-2000). In Romániai Magyar Évkönyv 2001. Szórvány Alapítvány - Polis Könyvkiadó Temesvár-Kolozsvár, 2001. 107-134.

Horváth Andor: Tanulságok, menetközben. Magyar Kisebbség, 3-4. szám, 42-47.

Horváth István: Multiculturalism in Romania: Alternative or Evasion? in Reflections on Differences, Culic Irina, Horváth István, Stan Christian coord., Cluj-Napoca, Editura Limes, 1999, 1-11.

Horváth István - Lazar Marius: Dinamica relatiilor interetnice din ultimul deceniu. Altera, 2001, 16. szám, 120-136.

Kardos Gábor: Egyéni vagy kollektív kisebbségi jogok? Magyar Kisebbség. 1996, 1-2. szám, 235-240.

Kántor Zoltán: Kisebbségi nemzetépítés. A romániai magyarság mint nemzetépítô kisebbség. Regio, 2000, 3. szám, 219-241.

Kántor Zoltán - Bárdi Nándor: Az RMDSZ és a kormánykoalíció (1996-2000). In Romániai Magyar Évkönyv 2001. Szórvány Alapítvány - Polis Könyvkiadó, Temesvár - Kolozsvár, 2001. 26-48.

Kása Zoltán - Néda Árpád: A kolozsvári egyetem magyar tagozata II. In Magyar Felsôoktatás, 2001, 10. szám, http://www.magyarfelsooktatas.hu/21.10/37.html

Kónya Sándor: Legyen hazánk, ha már volt! (Avagy egyetemfilozófia és egyetempolitika egyeztetése). Magyar Kisebbség, 1997, 3-4. szám, 48-56.

Kymlicka, Will: Multicultural Citizenship: A Liberal Theory of Minority Rights. Oxford, Clanderon Press, 1995.

Kötô József: Reform, és kisebbségi oktatás. In Romániai Magyar Évkönyv 2000. Szórvány Alapítvány - Polis Könyvkiadó, Temesvár - Kolozsvár, 2000. 97-103.

Magyari-Vincze Enikô: Antropologia politicii identitare nationaliste. Editura Fundatiei pentru Studii Europene, Cluj-Napoca, 1997.

Murvai László: Magyar nyelvû oktatás Romániában (1989-1999). In Romániai Magyar Évkönyv 2000. Szórvány Alapítvány - Polis Könyvkiadó, Temesvár - Kolozsvár, 2000. 104-113.

Pásztor Gyöngyi: "Kolozsvári multikulturalizmus". Pro Minoritate, 2001. ôsz, 80-88.

Purser, Lewis: Universitatea bilingva - consideratii privind originile, misiunea si functionarea. Altera, 2001. 16. szám, 5-16.

Tamir, Yael: Liberal Nationalism. Princeton University Press, Princeton, 1993.

Tonk Sándor: Egyetemi oktatás Romániában - Tények és tervek. In Romániai magyar évkönyv 2000. Szórvány Alapítvány - Polis Könyvkiadó, Temesvár - Kolozsvár, 2000, 195-207.

Veress Károly: Magyar tagozatépítés a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Elôzmények. Adottságok, perspektívák. In Romániai Magyar Évkönyv 2001. Szórvány Alapítvány - Polis Könyvkiadó, Temesvár - Kolozsvár, 2001. 149-158.

Veress Károly: Az egyetemépítés dilemmái. Magyar Kisebbség, 1997, 3-4. szám, 90-100.

¹ Az 1995-ös és 1996-os adatok az IMAS, az 1997-es adatok pedig a CURS felméréseibôl származnak. A minta Románia román lakosságára nézve reprezentatív. (Horváth-Lazar, 2001, 134.)

² A societal culture fogalma a közös nyelv és a közös intézmények meglétére utal. Ebben az értelemben a közös kultúra alatt kevesebb alkotóelem meglétét értjük, mint amikor általánosan beszélünk a kultúráról. (Kymlicka, 1995)

³ Például iskola, templom.

⁴ Például gazdasági problémák.

⁵ A minta Románia teljes lakosságára nézve reprezentatív. (Horváth-Lazar, 2001, 127.)

⁶ Míg az 1989-1990-es tanévben a romániai magyar egyetemi hallgatók száma 7100 volt, a számuk az 1999-2000 tanévre 21 724-re növekedett. (Erdei-Papp, 2001, 110.)

⁷ Az 1999-2000-es tanévben 14 225 magyar nemzetiségû hallgató tanult állami felsôoktatási intézményekben, 6372-en tanultak magán felsôoktatási intézményekben és 1127-en az erdélyi konzultációs központokban. (Erdei-Papp, 2001, 112, 113, 115.)

⁸ 1872-ben alapították az elsô magyar egyetemet Kolozsváron, amelyet 1897-ben Ferenc József Egyetemnek neveztek el. 1919 után, Nagy Románia megalakulása után, az egyetem Szegedre "emigrált", és Kolozsváron megalapították a "Superior Dacia" Román Egyetemet, amelyet 1927-ben a kolozsvári Ferenc Ferdinánd Király Egyetemnek neveztek el. 1940-ben, miután Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, a magyar egyetem visszakerült Szegedrôl Kolozsvárra, a román pedig Temesvárra és Szebenbe került. 1945-ben a román egyetem visszakerült Szebenbôl Kolozsvárra, és alapítottak Kolozsváron egy magyar tannyelvû állami egyetemet, a Bolyai Egyetemet. 1959-ben a román és magyar egyetemet Babes-Bolyai Egyetem néven egyesítették, amelynek a hivatalos neve 1984-tôl a Kolozsvári Egyetem lett. 1989 után az egyetem újra felvette a Babes-Bolyai Tudományegyetem nevet. (Magyari-Vincze, 1997, 232.)

⁹ Versengés azon hely birtoklásáért, ahol a nemzet formálódik. (Magyari-Vincze, 1997)

¹⁰ Az egyetemi szenátus 101 tagja közül 22 magyar nemzetiségû. Emellett a magyar oktatók közül 26-on részt vesznek az egyetemen belül mûködô adminisztratív testületekben. (Veress, 2001)

¹¹ Az 1992-es népszámlálás szerint a magyarság részaránya Romániában 7,12 százalékos, míg a magyar egyetemi hallgatók részaránya 4,8 százalékos volt és közel háromnegyedük román nyelven tanult az 1999-2000-es tanévben.

¹² Ilyen szakterületekként említik a mûszaki tudományok, mezôgazdaság, zene, képzômûvészet területeit. (Kása-Néda, 2001).

¹³ Ennek okát a felvételi tantárgyakban látják, valamint abban, hogy nem minden intézmény tartja be a tanügyi törvény azon elôírását, amely szerint az anyanyelven tanult tantárgyakból anyanyelven lehet felvételizni. (Kása-Néda, 2001)

¹⁴ Például magyar iskolák mûködésének beszüntetése, a kolozsvári magyar Bolyai Egyetem összevonása a román Babes Egyetemmel.

¹⁵ Például az 1990/1991-es tanévben a magyar tannyelvû középiskolákban hiányzó szakképzett tanárok száma 1000 körül volt. (Veress, 2001)

¹⁶ Lásd Altera, 2001, 16. szám.

¹⁷ Ilyenek a mûszaki, mezôgazdasági, mûvészeti területen meghirdetett szakok.