A magyarországi nonprofit szektor méretének és súlyának az utóbbi tíz évben lezajlott növekedésével párhuzamosan egyre inkább elôtérbe került a szervezetek részérôl megfogalmazott igény a szektor hivatalos érdekképviseletének megoldására. A szektorra vonatkozó jogi, gazdasági szabályozás, az adókedvezmények megállapítása, az állami hozzájárulás mértéke és mikéntje, a külföldi támogatások felkutatása, elérhetôsége - különös tekintettel az európai integrációs folyamat eredményeként hazánk szervezetei számára is hozzáférhetô források bôvülésére - mind olyan kérdés, mely a szektor jelentôs részét érinti, nem is beszélve az ezekkel kapcsolatos döntések következményeirôl. Joggal vetôdik fel a szervezetekben az igény arra, hogy ezen döntések elôkészítésébe bevonják ôket, véleményüket kikérjék, javaslataikat a döntéshozók figyelembe vegyék, érdekeiket megfelelô módon képviselhessék. Ezzel a céllal ugyan több - egymással esetenként együttmûködô vagy éppen vetélkedô - különbözô, területi, tevékenységi alapon létrejött szövetség is mûködik, azonban olyan szervezet, mely a szektor egészének képviseletét látná el, nincsen. A politikai vezetés nem zárkózik el attól, hogy a szektort érintô kérdések megoldásába bevonja annak képviselôit. Ezzel kapcsolatban számos pozitív kezdeményezés történt. A Parlamentben külön bizottság foglalkozik a civil ügyekkel, a Miniszterelnöki Hivatalban a témával foglalkozó szakfôosztály alakult, megindították az országos Civil Ház programot stb. Ugyanakkor nem várható el, hogy a mindenkori hatalom, ha tárgyalóasztalhoz szeretné ültetni a "civil szektort", egyszerre valamennyi nagyobb tömörülést meghívja, netán maga határozza meg, hogy közülük ki hivatott képviselni a szektort.

Tudjuk azonban azt is, hogy eddig valamennyi - a szektor egészét összefogó szervezet, kamara, intézmény felállítását célzó - javaslat, tervezet már az elképzelések szintjén kudarcba fulladt, megvalósításukra még kísérlet sem történt. A szervezetekben jogosan él a félelem és a bizalmatlanság egy esetleges központilag létrehozott "nonprofit hatóság" felállításával szemben, ugyanakkor a jelenleg tevékenykedô valamelyik csúcsszervezet elôtérbe kerülését, kiemelését egy majdani hierarchikus rendszer kiépüléseként é s saját függetlenségük elvesztéseként értékelnék, következésképpen valószínûleg nem támogatnák.

Figyelembe kell venni azt is, hogy a szektor meglehetôsen heterogén, a szervezetek nagy része olyan tevékenységet folytat, melyre a szabályozások, adótörvények, kedvezmények változása gyakorlatilag semmiféle hatással nincsen, így saját érdekképviseletre nem tartanak igényt. Így bármiféle kötelezettséggel, aktív részvétellel járó szektorszintû összefogás kezdeményezése ellenérzéseket és tiltakozást váltana ki belôlük, saját zártkörû mûködésük nyilvánossá tételétôl, adminisztrációs terheik növekedésétôl tartva.

Mindezek az érvek és ellenérvek korántsem teljes felsorolása mellett úgy véljük, lehetne olyan megoldást találni, mely minden érdekelt elvárásainak megfelelne. A következôkben felvázolunk egy elképzelést, melyrôl természetesen nem gondoljuk, hogy azonnal és eredeti formájában megvalósítható lenne, vagy hiánytalanul kielégítené az érintettek többségének igényét. Célunk egyrészt a - különbözô fórumokon újból és újból felmerülô - téma "ébrentartása", másrészt olyan szakmai vita elindítása, melynek eredményeképpen megszülethetne egy koncepció, amely már a gyakorlatba is átültethetô lenne. Nem térünk ki az egyes javaslatok technikai megoldásának részletezésére, mert hiszen azok végiggondolását és kidolgozását csak egy általánosan és elméleti szinten elfogadott változat körvonalazódása után - arra hivatott szakemberek által - látjuk érdemesnek.

Elgondolásunk középpontjában nekünk is egy szervezet szerepel, azonban a hangsúlyt nem a jogi értelemben vett szervezetiségre, sokkal inkább annak legitimitására helyeznénk. Mind az állami szervek, mind a szektor - legalábbis érdekelt - szervezeteinek szemében egy ilyen - nevezzük egyelôre így - Nonprofit Tanácsnak a szektor legitim képviselôjének kell lennie. Ez véleményünk szerint maradéktalanul csak akkor valósulhat meg, ha a Tanács tagjainak mandátuma van, vagyis választás útján kerültek a szervezetbe. Szavazati joga alanyi alapon valamennyi hivatalosan bejegyzett, mûködô jogi személy nonprofit szervezetnek lenne, mégpedig egy-egy, mérettôl, tevékenységtôl függetlenül. A szervezeteket önkéntes alapon - nyilvános - választói címjegyzékbe vennék. Ennek egyetlen feltétele a bírósági bejegyzési határozat megléte. (Hozzáteszem, hogy egy ilyen címjegyzék a késôbbiekben olyan funkciót is betölthetne, hogy az ezen való szereplés a szervezet de facto és de iure létezését is igazolná, a különbözô pályáztató szervezeteknek így nem kellene valamennyi pályázat esetében az összes pályázó hivatalos dokumentumait bekérni és megvizsgálni, elegendô lenne a címjegyzéket megnézni.) A tanács tagjainak nem feltétlenül szervezeti vezetôknek, sokkal inkább jogi, gazdasági szakembereknek kell lennie, hiszen feladatuk a - szektor megbízásából - a szektor hivatalos, professzionális képviselete, érdekeinek védelme, lobbizás. Mindezt megfelelô ellenszolgáltatásért tennék. A meghatározott létszámú tanácsba tehát választás útján, meghatározott idôtartamra lehet bekerü lni. A jelölteket listás szavazással választanák, vagyis valamennyi szervezet megjelölhet a listán annyi személyt, ahány fôbôl a tanács áll. A tanácsba a legtöbb szavazatot kapott személyek kerülnek be. Természetesen a tanács hatásköre szigorúan meghatározott, tárgyalási és döntési joguk csak a szabályzatban meghatározott kérdésekre terjedne ki. A tanács munkájáról, eredményeirôl rendszeres nyilvános beszámolót adna. A tanács létrehozásáról törvény rendelkezne, mely pontosan meghatározná tevékenységét, illetve hogy milyen jogosítványokkal (tanácskozási jog, törvénymódosítás kezdeményezése stb.) rendelkezik. A tanács mûködéséhez megfelelô háttérintézményre lenne szükség, mely elvégezné a szükséges adminisztratív, illetve kutatási, információgyûjtési tevékenységet is. A tanácsnak a nonprofit szervezetekkel szemben semmiféle hatósági jogköre nem lenne, a választói címjegyzék kezelése nem ruházná fel semmiféle ezzel kapcsolatos döntés meghozatalára. A tanács és háttérintézménye viszont bizonyos szolgáltatásokat is nyújthatna (jogi, pályázati segítségnyújtás). A tanács ellátná emellett a magyar nonprofit szektor hivatalos külhoni képviseletét is.

A tanács mûködésének anyagi hátterét - úgy gondoljuk, ez sarkalatos kérdés - nem a nonprofit szervezetek, hanem az állam biztosítaná, törvényi szinten elôre meghatározott költségvetési keretbôl. Ez kizárná egyfelôl azt, hogy a tanács a nagy pénzügyi háttérrel rendelkezô nonprofit szervezetek anyagi függôségében dolgozzon, másfelôl pedig megakadályozná, hogy a mindenkori politikai vezetés saját befolyása alá kerüljön.

A tanács és intézménye - mint a hazai nonprofit szektor tudományos központja - elláthatna kutatási, oktatási feladatokat is, akár bizonyos keretek között - nonprofit alapon - vállalkozási tevékenységet is folytathatna. Mindezek hozzájárulnának saját mûködésének finanszírozásához.

Röviden ez lenne elgondolásunk lényege. Mint azt az elôzôekben megírtuk, ez csak egy gondolat. Reméljük azonban, hogy ez a gondolat másokat is gondolkozásra késztet, és elôbb-utóbb ezekbôl kialakulhat egy olyan megoldás, amely a gyakorlatban is megvalósíthatóvá válik. Ehhez azonban az szükséges, hogy a szektorban és a szektorért evékenykedô vezetôk, kutatók és nem utolsósorban a döntéshozók érdemben is foglalkozzanak a kérdéssel.