Aki figyelemmel követi a román könyvprodukciót, tudja, hogy 2001 legnagyobb visszhangot kiváltott eseménye Anton Golopentia Ultima carte (Az utolsó könyv, Enciclopedica Kiadó, Bukarest, 2001) címû kötete volt. Ez a több mint 800 oldalas kiadvány - dokumentumgyûjtemény. Nem a szerzô, hanem lánya, Sanda Golopentia állította össze édesapja tragikus halálának 50. évfordulójára. Ez a könyv nem az elsô kötetté szerkesztett Szekuritáté-ügycsomó. S nem ez az elsô könyv a kommunista börtönökrôl sem. De talán az elsô olyan, amely kizárólag belülrôl tudósít a román politikai rendôrség letartóztatási, vallatási módszereirôl, a börtönviszonyokról. A kötetté szervezett-szerkesztett dosszié tartalmazza a házkutatások alkalmával lefoglalt iratokat, a legépelt (tehát felhasznált) és kéziratos (tehát mellôzött) vallomásokat, valamint a vádlottá vált tanú elleni vallomásokat-feljelentéseket. Anton Golopentia szociológust, a Központi Statisztikai Intézet volt igazgatóját ugyanis eredetileg azért vették ôrizetbe, hogy "tájékozódjanak" a Patrascanu-csoport (a "román Rajk") "nép- és rendszerellenes" tevékenységérôl. Miután ezen a csapáson nem értek el eredményt, hiszen Golopentia tényleg nem állt szoros kapcsolatban a volt kommunista igazságügyi miniszterrel, a vallatók új forgatókönyvet választottak. És ezt maga a vádlott is elôsegítette. Hogy szabaduljon a Patrascanu-összeesküvésben neki szánt szereptôl, feljelentette saját magát: olyan írások lelôhelyét adta meg, amelyeknek a tartalma csupán ôt magát terhelte. Így került a nyomozók kezébe egyebek mellett az a nem véglegesített írás is, amely Sugestii pentru programul de guvernare al regimului viitor (Ajánlások a jövô rendszer kormányprogramjához, 89-98. ) címmel vált ismertté az említett kötet megjelenését követôen, s melynek magyar fordítását közli most a Magyar Kisebbség. Ebben az 1949-ben született írásban Golopentia az évezred végére jósolja a kommunista rendszer bukását, a Pax Americana eljövetelét, s tanácsokat ad a majdani nem kommunista román hatalomnak az "átmenet" menedzselésére. Ez az írás sok mindenrôl árulkodik, például szociológusi elemzôkészségérôl, a nemzetközi erôviszonyok várható alakulása és a kommunista rendszer ellenállóképessége elôrelátásának képességérôl.

De voltaképpen mit kell tudni Anton Golopentiáról? A legtömörebb választ erre a kérdésre idôsebb barátja, Henri H. Stahl - a Dimitrie Gusti- féle bukaresti szociológiai iskola legkiemelkedôbb tagja - fogalmazta meg. 20 évvel ezelôtt Amintiri si gânduri... (Emlékek és gondolatok...) címû könyvében így jellemezte Golopentiát: "ma is a legtehetségesebb szociológusnak tartom valamennyi közül, aki a falukutatásainkban részt vett... Anton Golopentia mintegy szintézise volt sokunknak. Ugyannyira filozófus, mint Mircea Vulcanescu, tudós professzor, akárcsak Traian Herseni, kutató, mint én, és ugyanolyan ügyes szervezô, mint Octavian Neamtu". A román szociológia e "jelensége" nem járta végig a Dimitrie Gusti által 1925-tôl kezdôdôen szervezett falukutatásokat, csak az utolsó monográfiájában, az 1931-es besszarábiai Cornova-iban vett részt. Az ott felmutatott eredményei nyomán azonnal elismerték a Gusti-féle szociológiai iskola kimagasló egyéniségének. Amikor Gusti közoktatási miniszter lett, senki sem találta meglepônek, hogy Anton Golopentiát, a Szociológiai Szeminárium könyvtárosát vette maga mellé kabinetfônöknek. Annál is inkább, hogy Gusti számára a miniszterség tulajdonképpen szociológiai kutatás volt, ebben pedig az ifjú Golopentia immár nélkülözhetetlenné vált. Miután a jogi diploma mellé 1933-ban megszerezte a filozófiait is, sikerrel pályázott meg egy Rockefeller-ösztöndíjat. Három évet töltött a hitleri Németországban doktori tanulmányai érdekében. Ezek az évek nem szigetelték el az Iskolától, a román valóságtól, inkább alkalmat adtak arra, hogy a Gusti-féle szociológia utazó nagykövete legyen a kelet-európai kollégákkal fenntartott kapcsolatok szorosabbra fûzésében. Nemzedéke sok Németországban tanuló tagjától eltérôen nem vált a nemzeti szocializmus hívévé, Hitler személye nem ejtette ámulatba, mint például híres kortársát, Ciorant. Sôt, kiterjedt levelezésében az amerikai demokrácia értékeire hívja fel a figyelmet, amerikai tanulmányok szemináriumának megszervezésére ösztönzi az Óceán túlsó partjáról visszatért barátait. Hazatérése után, nem minden vívódás nélkül, Gusti ellenkezését is kiváltva, a szociológiai monográfiai iskolán belül egy új irányzatot kezdeményez, amelyben a társadalmi probléma felfedezése és értelmezése fontosabb mint a minden részletet leíró monográfia. Abban viszont továbbra is egyetért mesterével, hogy a szociológusnak és általában az értelmiséginek az állam modernizációjában tevôlegesen is be kell kapcsolódnia. 1936-tól Gusti tanársegéde, a Sociologia Româneasca (Román Szociológia) szerkesztôje, az 1938-ban bevezetett Társadalmi Szolgálat több fontos részlegének irányítója, alapvetô szociológiai és gazdasági statisztikai, geopolitikai és demográfiai kutatások szerzôje. Ebben az idôszakban két jelentôs kutatás ötlete és levezetése fûzôdik nevéhez: a 60 román falu és a Dâmbovnic járás bemutatása, az úgynevezett "vázlatos monográfia módszerével" (amelyet Golopentia a Gusti-féle teljes monográfiával szemben vezetett be). 1939 ôszén a háború kitörése, ami összeomlasztotta a Gusti (nyilván II. Károly támogatásával felépített) hatalmas kutatási és falufejlesztési intézményrendszerét, a kutatási lehetôségek nélkül maradt fiatalokat a híres Központi Statisztikai Intézet felé terelte. Az intézetet Sabin Manuila vezette, Golopentia a Tanulmányi Hivatal fônöke lett. E hivatal élén a háború alatt hozzákezdett a Bug folyón túli román közösségek számbavételéhez, s amikor a front kezdett Nyugathoz közeledni, megpróbálta megszervezni átköltöztetésüket Romániába. A háború utáni még mostohább kutatási körülmények között is folytatja a szociológusi tevékenységet (már 1945-ben kutatócsoportot vezet a Görgény völgyében), akárcsak a statisztikusi munkát (e minôségében tagja a Párizsi békeszerzôdésen részt vevô román küldöttségnek). Harmincas évekbeli alapállásához hûen távol tartja magát minden párttól. 1948-ban a Központi Statisztikai Intézet igazgatója lesz, de e tisztségébôl lemondatják. 1949-ben munkanélküli és "nem jogosult kenyérjegyre". 1950-ben letartóztatják, bebörtönzik, s egy évvel késôbb meggyilkolják a jilavai fegyházban. 41 éves volt. 1968-ban "rehabilitálják", de mûveit nem adják ki újra, nem olvassák, nem kommentálják...

Golopentia alakja és mûve nemcsak immanens értéke, közép-európai relevanciája miatt érdekelheti a magyar olvasót, hanem magyar kapcsolatai miatt is. A Gusti-iskola magyarul tudó tagjai (Traian Herseni, Octavian Neamtu, Mihai Pop) közül talán ô tett a legtöbbet e kapcsolatok érdekében. Már 1932-ben barátságot köt a Bukarestben tanuló Lükô Gáborral. Ezt követôen ugyancsak ô volt a szervezôje (nyilván levelezés útján) több - a szociológiatörténet által csak kevéssé ismert - fontos kapcsolatfelvételnek. Ezek között a legfontosabb egy Németh László vezette magyar szociográfus-író csoport 1935-ös romániai látogatása volt. Golopentia Németországból, levelek útján szervezte meg legapróbb részleteiben a csoport bukaresti találkozóját Gusti professzorral és munkatársaival, s látogatásukat Újradnán a falumunkán lévô, Henri H. Stahl vezette királyi diákcsapatnál. A vendégek ellátogattak az erdélyi magyar értelmiségiekhez is, és köztudott, hogy e látogatásnak milyen hatalmas volt a visszhangja, elsôsorban Németh László Magyarok Romániában címû esszéje miatt, amelyben csodálattal emlékezik meg a Gustival és az ifjú monografistákkal lezajlott beszélgetésekrôl, de keményen bírálja az erdélyi magyar értelmiség egykedvû közömbösségét. A Budapesten és Kolozsváron kitört valóságos vihar elülte után Golopentia megállapítja: "Nekünk is szükségünk lenne ilyen emberekre, akik ily sötét színekben festik le tehetetlenségünket". 1936-os hazatérése után a Királyi Kulturális Alapítvány vezetô munkatársaként támogatja az Erdélyi Fiatalok siklódi falumunka-terveit. Nem rajta múlt, hogy a Gusti tanait követô magyar fiataloknak nem sikerült engedélyt szerezniük e tervek megvalósításához. A háború után újra találkozott Bukarestben Lükô Gáborral. Az Utolsó könyvben közölt, a házkutatás alkalmával lefoglalt Lükô-levél tanúsítja, hogy Golopentia folytatta kapcsolatépítô törekvését.