A 2001-es év Románia külpolitikai eseményei között kiemelkedô helyet foglal el a magyarországi kezdeményezésû, határon túli magyarokra vonatkozó törvény kezelése. A jogi kezdeményezés mondhatni úttörô jellegû, hiszen ez az elsô olyan törvény Európában, amelyik a nemzetet egységesen, határoktól függetlenül tárgyalja, "az ország határai nem esnek egybe a nemzet határaival" politikai felfogás szerint. Az anyaország felelôsséget vállal a történelmi határátrendezôdés miatt a más országokba szorult magyarokért, és a helyben maradást segítve olyan jogi és intézményes keretet próbál teremteni, amelyre mindeddig még nem volt precedens.

Akárcsak az elôzô kormányok, a 2000-es romániai parlamenti választások után pozícióba került politikai vezetôk nem nézték jó szemmel Magyarország támogatási politikáját, tiltakozásaikat megfogalmazták nemzetközi szinten is, de éreztették az ország határain belül is. Ezzel kettéágazott a román kormány tevékenységi köre: egyrészt megjelentek a saját elvek nemzetközi érvényesítésének próbálkozásai, másrészt pedig azok a belpolitikai tevékenységek, amelyek a státustörvényre adott válaszreakcióknak számítanak. Két színtér volt tehát: egy nemzetközi és egy belpolitikai.

A vizsgált idôszak a 2000-es év áprilisától kezdôdik, és az év végéig tart, és magába foglalja felvetési, reagálási, egyezkedési és megegyezési szakaszokat. Ezek a szakaszok megfelelô terepet jelentenek a játékelmélet különbözô modelljeinek az alkalmazására; a nemrégiben Nobel-díjjal is elismert elmélet segítségével nyomon követhetôvé válik a két ország viszonyainak alakulása: ezek leegyszerûsítve ugyan, de érthetô szemléltetésben jelennek meg.¹

A folyamat elsô szakasza a román kormány legelsô lépésével indult, amelyre a törvény kidolgozásának ideje alatt került sor: a román politikai elitnek sikerült felhívnia az Európai Unió szerveinek a figyelmét erre a kelet-európai kezdeményezésre, amelynek eredményeképpen nemzetközi egyeztetések és tárgyalások sorozata vette kezdetét. Vagyis megindult a versengés egy olyan zérós összegû játékban², amelynek a nyertesét a nemzetközi döntések jelölték volna ki: ennek lett volna igaza, a vesztes félnek pedig - az elmélet értelmében - semmi további joga vagy követelnivalója.

Magyarország - felhasználva Románia közbenjárását, mely által nemzetközi szintre továbbította a törvény körül zajló vitákat -, elérte azt, ami talán az Orbán-kormány legsikeresebb, nemzetközileg is elismert akciójaként van számon tartva, éspedig, hogy nemzetközi diskurzusba foglalják a kisebbségi felelôsségvállalás intézményesítésének kérdését. A pozitív megerôsítést talán Magyarország kapta meg, és így lett a státustörvény-program az elsô nemzetközileg jóváhagyott, határon túli nemzetrészekkel intézményesen foglalkozó törvénykeret. De úgy is felfogható, hogy talán Románia kapott megerôsítést, hiszen a magyar félnek meg kellett változtatni vagy le kellett mondania néhány eltervezett támogatási formáról. Ezzel szemben a Velencei Bizottság változó összegû játékként kezelte a kérdést, mivel ez a játékelméleti modell áll a legközelebb a kiegyezéses bírósági döntések eredményéhez: a játéknak nem volt egyértelmû vesztese vagy nyertese, mindkét fél részben igazat kapott, és mindkettônek változtatnia kellett tevékenységi politikáján.

A zérós összegû játék lefutása után következett a második szakasz. Ennek modellje a két ország közötti versengésre, majd az ezt követô egyezkedési folyamatra vonatkozik: együttmûködés versus ellenségeskedés. Ez a klasszikus ellentétpár a fogolydilemma jellemzô alapállása, amelynek értelmében, ha sor kerül a közös megegyezésre, kisebb a mindkét fél által elszenvedett veszteség. A fogolydilemmából való megszabadulás legkézenfekvôbb módja a felek közötti direkt kommunikáció lett volna. Ezzel ki is léptek volna ebbôl a játékelméleti modellbôl, ahol nem létezik olyan direkt kommunikáció, amely megegyezéshez vezetne, mivel ez a közvetett üzenetek, kódolt utalások, esetenként a teljes kommunikáció hiányának világa. Itt viszont volt egy közvetett kommunikáció, vagyis egy-egy akció mindkét fél részérôl, majd a visszavonulás, értékelés, és újabb forduló következik - ez a többfordulós játék a fogolydilemma-szuperjáték. Hiszen a diplomáciai tárgyalásoknak az elôfeltétele az erôdemonstráció, a "bemutatkozás", amely során ezért mindkét fél - latens kapcsolatteremtés által - igyekszik "fitogtatni a hatalmát", ezzel teremtve meg az alapot és alakítva ki pozícióját az elkövetkezô tárgyalásokra³. A jelzések a kölcsönös reakciót jelentik, vagyis mindegyik esemény maga után vonja a másik fél válaszreakcióját. A "fordulók" között szó lehet egyezkedésekrôl és tárgyalásokról, de ha ezek nem vezetnek eredményre, újabb forduló következik.

A "ki a vesztes, ki a nyertes" pozicionálási játék szellemében a két ország közötti hatalomvillongások és csatározások a román oldalon egy sorozat, magyarokat érintô belpolitikai intézkedés által nyilvánultak meg. Az amúgy is feszült helyzetet tovább fokozták a közigazgatásra vonatkozó anyanyelv-használati törvény bevezetésének vitái, a csángók identitásának ferdítését célzó diskurzusok, és az olyan konkrét események, mint például a Románia nemzetközi ünnepének csíkszeredai celebrálása vagy a Székelyföldi Kárpátok Múzeum, valamint az ortodox püspökség megnyitása. A sor folytatható, de nem is annyira maguk az események, a kreatív propagandatervezôk fantáziájának szüleményei a lényegesek, hanem az emberi alap és a helyszínek: az államközi erôfitogtatások a Románia belpolitikai színtérre kerültek át, itt kapcsolódik tehát a nemzetközi és a belpolitikai szint.

A harmadik modell az út harmadik szakaszát jelöli. Az erôdemonstrációk a Macbeth effektus jellegzetes jeleit viselték⁴, amelyek eredményeképpen után sor került az egyeztetô tárgyalásokra. A modell lényege, hogy mivel mindkét fél áldozik politikájának fenntartására, nem szívesen mond le a követeléseirôl, sôt inkább többet áldozva rájuk, megerôsíti azokat. Több áldozat pedig még több kitartást követel, az pedig újabb áldozatokat, és így zárul be az ördögi kör. A kilépés lehetôségét csupán az egyezkedéses tárgyalások adhatták meg, amelyek során mindkét fél engedett egy kicsit az elvárásaiból. A modellre jellemzô, hogy a belpolitikai nyilatkozatokban mindketten saját magukat jelentették ki nyertesnek a másik féllel szemben, és meggyôzve a közvéleményt politikájuk sikerességérôl, elkerülték vagy csökkentették ezáltal a játék hozadékaként megjelenô presztízsveszteséget.

A teljes meghirdetés-versengés-egyezkedés háromrészes folyamat megnyilvánulásai végigkövethetôk a sajtóban. Ezzel szemben az átlagember hozzáállása és tájékozottsága ezen a területen jószerivel ismeretlen, csupán feltételezések léteztek. Amint az elôbbiekben már szó volt arról, a nemzetközi kommunikáció színtere Erdély lett, ezért szükségesek az olyan feltáró kutatások, amelyik felmérik, mennyire foglalkozik ezekkel az eseményekkel a közember, mennyire tájékozott és milyen tényezôk hatnak a véleményének kialakulására. Jelenleg már léteznek kutatások a romániai magyarok hozzáállásának a vizsgálatára, részletesen elemzett a romániai magyar és a magyarországi sajtó is. Viszont kevés szó esik az érem másik oldaláról, az erdélyi lakosság többségérôl, vagyis az erdélyi románságról. Ez a hiány szülte az igényt egy, erdélyi román lakosságnak az attitûdjét vizsgáló kutatására, illetve a hozzáállás magyarázatát keresô médiaelemzésre.

A jelen dolgozat két kutatás szintézisét mutatja be. A kutatások a temesvári Szórvány Alapítvány keretén belül zajlottak le, a kutatásvezetô Bodó Barna volt, elôadótanár a kolozsvári Politikai és Adminisztratív Tudományok karon. A kutatások gyakorlati koordinátora és elsôdleges adatfeldolgozója a szerzô, Kádár Magor volt, a kérdezôbiztosok, illetve a sajtófigyelôk a kolozsvári Politikai és Adminisztratív Tudományok karának Politikai Tudományok fakultásának a hallgatói voltak (nevük a kutatási beszámolók elején van megemlítve).

A második kutatás célja tehát a lakosság hozzáállását befolyásoló tényezôk vizsgálata volt. Ennek megválaszolására a sajtófigyelés tûnt a legalkalmasabb módszernek, mivel a véleményalakító tényezôk között kiemelkedô helyet foglal el az írott sajtó, és nyomtatott lapok lehetôvé teszik a média utólagos elemzését. A kormánydiskurzus kilenc hónapra visszamenôen nyomon követhetô, ugyanakkor megfigyelhetô az ellenzék véleménye-hozzáállása is. Az elsôdlegesen vizsgált média tehát az írott sajtó volt, pontosabban az erdélyi és a központi román nyelvû napilapok. Az újságarchívumok mindenki számára hozzáférhetôk, a nyomtatásba megjelent cikkek könnyebben követhetôk, elemezhetôk és mérhetôk számszerû paraméterek szerint (pl. terjedelem, elhelyezés, képek), a tematikát érintô írások által pedig korhûen felvázolható a teljes folyamat.

A Metro Media Transilvania elôzetes felmérésének eredményei szerint⁵ a román lakosság 86,9 százaléka visszautasítja a státustörvény alkalmazását, és csak 7,7 százalék fogadná el az alkalmazását. Emellett a magyar lakosság 81,1 százaléka teljesen elfogadná a törvény alkalmazását. A magyar lakosság elfogadási számaránya hihetônek tûnik, viszonyt meglepôen magasnak tûnik az elutasítás aránya. Emiatt fogalmazódott meg az igény egy olyan kutatásra, amelyik az elôzô kutatástól függetlenül, ismételten felméri az elfogadás-elutasítás arányát a román lakosság körében. A kutatások megismételhetôségi alaptörvényének értelmében egy kutatás megismételhetô, és a kapott eredmények pedig megközelítôleg azonosak kell legyenek⁶.

A másodlagos hipotézis szerint a hozzáállás nagyméretû változásai nem a törvény kritikus megítélésébôl következnek, hanem valamilyen más, kevésbé racionális tényezô szerint történtek. A másodlagos hipotézis tehát az, hogy a román lakosság elutasító magatartása nem egyéni racionális döntés eredménye, hanem egy befolyásolt érzelmi döntés, és mint ilyen, más tényezôk, pl. a román politikai elitnek, a média véleményformálóinak vagy a közvetlen környezetüknek befolyása által módosult vagy alakult ki.

A második kutatás a sajtót, mint véleményformáló erôt elemzi. A hipotézist kicsit egyszerûsítve elmondható, hogy amilyen a sajtó által megjelenített vélemény és hozzáállás, olyan lesz a lakosságé is. A feltételezés szerint az írott sajtó a kormány álláspontját tükrözi, és ezzel magyarázható, hogy a hatalmon levô politikai vezetôk véleménye tükrözôdik a román lakosság véleményében, folyamatosan a kénye-kedve szerint alakítva azt.

A vizsgált média az erdélyi román írott sajtó, amelyrôl - mint a média szerveirôl általában - elmondható, hogy az írások vagy a véleményformáló, "public opinion leaders" tollaiból származnak, vagy tudósítások, bemutató írások, amelyek az eseményeket inkább továbbítják, mintsem elemzik. Bárhogy is legyen, az illetô sajtószerv által sugárzott üzenet beállítottsága lesz a meghatározó elem (a véleményformáló személyek írásai, illetve a hírek egyoldalú továbbítása miatt), annál is inkább, mivel az átlag újságolvasó ritkán olvas egy lapnál többet. A hipotézis tehát az, hogy az írott sajtó által szállított véleményt az olvasó átveszi, legyen az a kormánypolitika vagy sem, a törvényt pártoló vagy elutasító, és az olvasó minden további szûrés nélkül a sajátjaként könyveli el. (Ez magyarázza valamilyen szinten a lappreferenciát, vagyis mindenki saját szája íze szerinti lapot választ, akár racionális meggondolásból, akár környezeti, szokási hatásra.)

A 2001-es év egyik legkiemelkedôbb eseménye a státustörvény és az általa kavart vita volt. A román politikai elit reagált a kívülrôl jövô kezdeményezésre, szinte fenyegetésként fogta fel, a magyar fél pedig egyezkedéseket folytatott a román kormánnyal és a romániai magyarság vezetôivel. Ez három szereplôcsoportot jelent, és a diskurzus is többnyire csak ennyirôl szólt, kimaradt a negyedik, a románság, és ezen belül is elsôsorban az erdélyi román lakosság. Nem születtek, vagy csak késôre láttak napvilágot felmérések, amelyek ennek a csoportnak a véleményét, attitûdjét, tájékozottságát mérték volna fel.

A kutatások között a legátfogóbb talán a már említett a 2001 júliusában közzétett közvélemény-kutatás, viszont ez a felmérés sem foglalkozik a tényleges tájékozottság szintjével, még kevésbé az attitûdök okozatainak vizsgálatával. E kutatás eredményeinek ellenôrzésére vállalkozott a Szórvány Alapítvány kérdôíves kutatása, amelyik 2001 nyarán-ôszén zajlott le egyidejûleg Erdély kilenc megyéjének városi és vidéki környezeteiben.

A kutatás elsôsorban egy helyzetfeltáró kutatás, amelynek célja azt leírni, melyek az egyes környezetekben, népcsoportokon belül a hozzáállások, illetve kisebb részben a kutatás feltáró jellegû, amikor is az összefüggésekre keres magyarázatokat.

A kérdôíves kutatás színtere kilenc erdélyi megye volt: Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros és Szilágy, melyekben minden megyeközpontra 40, egy-egy megyei kisvárosra 30 és egy-egy falura 20 kérdôív jutott (összesen 810). A kilenc megyébôl az elemzések során három csoport alakult ki: ahol a románság van túlsúlyban, és a magyarok csak szórványban élnek (tömbromán); ott, ahol az arány nagyjából kiegyenlített (fronthelyzet); illetve ott, ahol többségben élnek magyarok (szórvány-román).

A mintavételhez a sokadalom módszerét választottuk, vagyis a tömegbôl szúrópróbaszerûen kiválasztott román anyanyelvû lakosok voltak az alanyok. A próbakérdezés Maros megyében zajlott le 2001 augusztus 10-13. között, a felmérés lekérdezési idôszaka augusztus 15-25. volt. A kérdezés párhuzamosan folyt minden megyében, a kérdezôbiztosok a Babes-Bolyai Tudományegyetem Politikai Tudományok karának hallgatói voltak⁷.

- állampolgár és nemzet: állampolgársági definíciók, magyarok nemzeti hovatartozása

- támogatási formák: státusszabályozó törvények, felelôsségvállalás a határon túli románokért

- a státustörvény: politikai, erkölcsi, gazdasági, kulturális támogatások

- demográfiai adatok.

Az attitûdbemutatást megelôzôen ismerni kell néhány, a romániai magyarokra vonatkozó véleményt, a Románia által nyújtott támogatási formákról, illetve a Magyarország által nyújtott esetleges támogatási formákról szóló véleményeket.

Megfigyelhetô egy 16%-os eltérés abban a csoportosításban, hogy ezek a népcsoportok az anyanyelvük által meghatározott csoporthoz tartoznak-e, vagy annak az országnak a nemzetéhez, amelyiknek állampolgárai. Vagyis az erdélyi románok az országhatáron kívül élô besszarábiaiakat inkább románoknak tekintik, mint a Magyarország határain kívül élô erdélyi magyarokat magyaroknak.

Arra vonatkozóan, hogy Romániának vannak-e a határon túli románok számára nyújtott kedvezményei, ugyancsak egy különbség figyelhetô meg, de ez nem annyira véleményi, mint inkább informáltsági eltérés⁸:

A nemzetközi törvényhozásban megjelenô határon túli nemzetrészekkel szembeni támogatásokról a megkérdezettek mintegy 10,4 százaléka hallott, ami annál inkább meglepô, mert Romániában 1997 óta érvényben van a horvátok kettôs állampolgárságát biztosító törvény, amely mint nemzetközi dokumentum egy lépéssel a tervezett magyar státustörvény elôtt van a jogok biztosításában.

Látható tehát, hogy az államhatáron átnyúló felelôsségvállalás Magyarországgal szemben a legkevésbé elfogadott. A támogatottságot részletesebben elemezve, leginkább a politikai és a gazdasági támogatás elutasított:

Annak ellenére tehát, hogy a lakosság nagy százaléka elôtt nem ismert a kedvezménytörvény tartalma és esetleges következményei, a viszonyulás elutasító.

Érdemes megemlíteni azt, hogy a hipotézisben szereplô, ellenôrzött kutatás egyes eredményei megközelítik egymást a Szórvány Alapítvány kutatási eredményeivel. Viszont lényeges eltérés mutatkozik az elutasításnál: a MMT szerint 86,9% utasítja el a státustörvényt, ami jelentôsen meghaladja a jelen kutatás 61,8%-át. Az tény, hogy a hozzáállás nehezen változik egy hónap alatt mintegy 20%-ot, joggal feltételezhetô tehát, hogy a hipotézis adatait szolgáltató kutatás releváns erre a vizsgált tényezôre vonatkozóan, ugyanakkor továbbmenve kijelenthetô, hogy valamiféle közvélemény-kutatás általi befolyásolásról van szó.

Az eredmények elemzése két dimenzióban zajlott: egyrészt a megyék etnikai megoszlása által kialakított változók szerint, másrészt a települések szerinti bontás által eredményezett három változó szerint. A jelen vizsgálatban csupán az informáltság és az elfogadás-elutasítás szempontjai játszanak szerepet.

A tömbromán helyzetben:

Fronthelyzetben:

A tömbmagyar helyzetben:

Ami a területi bontásban megfigyelhetô az annyi, hogy az elutasítás mértéke 35,43% és 40,51% között mozog, amelyik a nem kiugróan eltérô attitûdökre utal. Ennél többet árul el az indokismeret: minél inkább kisebbségben van a román lakosság, annál inkább odafigyel a politikai vezetôk szavára. A kisebbségben élô románoknál ez az arány 35,43%, a fronthelyzetben már csak 23,23%, míg a tömbromán vidékeken mindössze 15,99%.

Megyeszékhelyeken:

Kisvárosokban:

Falvak, vidéki környezet:

Az elutasítás mértéke ebben a bontásban is nagyjából megegyezik az etnikai bontás eredményeivel (35,96% - 40,57%), egy enyhén fokozódó elutasítás figyelhetô meg a nagyobb agglomerációjú városoktól a zárkózottabb, konzervatívabb faluvilág irányába. A vezetôk véleményérôl való tájékozottság kissé emelkedô a városok irányába, ami azt jelenti, hogy a városi lakosság jobban odafigyel, jobban éri ôt a politikai üzenet. Magyarázható ez azzal, hogy a városlakók közvetlenebbül érintettek a döntéshozásban, nagyobb a receptivitásuk a média termékeire, jobban érzik a "politikai lüktetést"

A többi adat részletes elemzése is érdekes, hiszen a kereszttáblázatokon keresztül fény derül még a többi támogatási területnek az elfogadásáról, arról, hogy az Európai integráció illetve a státustörvény bevezetése mennyire befolyásolná a román-magyar viszonyt, és alaposabban szemügyre véve egyáltalán melyek azok az információk, amellyel a lakosság a státustörvényrôl rendelkezik. Ezek viszont kevésbé relevánsak a jelen összesítô kutatás hipotéziseinek vizsgálatára, ezért inkább az ok-okozati összefüggést keresve tovább lehet lépni a következtetésekhez és a második kutatáshoz.

A státustörvény neve ismerôs, de tartalma, rendelkezései nem ismertek, mégis nagy az elutasítás mértéke, ami arra enged következtetni, hogy valamiféle lappangó félelem lapul az emberekben az ilyen irányú változásokkal, annak az esetleges következményeivel szemben. Annál is inkább kiemeli ezt az a tény, hogy a moldáviai románok inkább a saját, anyanyelv szerinti nemzethez tartozóknak tekintettek, a rájuk vonatkozó támogatások elfogadottabbak.

Az elfogadás-elutasítás arány az esetek többségében a fronthelyzetû térségekben a legkiegyensúlyozottabb. Ez azt jelenti, hogy az ilyen helyeken nemcsak az etnikumok majdnem egyenlô aránya okozhat súrlódásokat, hanem a románság körében megjelenô megosztottság is. Itt jelenik meg a legtöbb vélemény és hozzáállás, egységes profilt kialakítani lehetetlen, a románság véleménye is szétforgácsolt.

Nagyon magas azoknak az aránya, akik nem nyilatkoznak a preferált támogatási formákról, ugyankkor meglehetôsen eltérôek a vélemények arra vonatkozóan, hogy a magyar államnak gazdasági, politikai, kulturális vagy erkölcsi téren kellene támogatnia a magyar lakosságot.

A tájékozottsági szint nagy mértékben összefügg a médiával, ezt tekintve elsôdleges információszerzési és véleményformáló erônek.

Az elutasítás mértéke és megoszlása alapján a következtetés a másodlagos hipotézist támasztja alá: a státustörvényhez való hozzáállás nem racionális, hiszen mondhatni meglepôen sokan nem is ismerik a törvény tartalmát, ahhoz képest, mekkora az elutasítást-elfogadást határozottan kifejezô vélemény. Ezek szerint egy külsô véleményformáló erô alakítja a hozzáállást, és mint kiderült, ez a román politikai vezetôk csoportja. Ennek közvetítô csatornáiról szól a második, médiakutatással foglalkozó elemzés. Az etnikai tömbök által definiált változók közötti különbségek viszont arra engednek következtetni, hogy mint másodlagos véleményformáló, jelen van a közösségi véleményhez való alkalmazkodás, amelyet a helyi vezetôk, egyházi személyek és a személyes környezet határoznak meg.

A sajtófigyelés minden megyében, 2002. december-márciusában zajlott le. A kutatás házigazda-szervezete szintén a temesvári Szórvány Alapítvány volt, kutatásvezetôje Bodó Barna volt, elôadótanár a kolozsvári Politikai és Adminisztratív Tudományok karon. A szervezést és az adatok elsôdleges adatfeldolgozását a szerzô, Kádár Magor látta el (hallgató ugyanazon a karon), a sajtófigyelést pedig a Politikai Tudományok kar hallgatói végezték⁹.

A vizsgált területek faktorelemzésre alkalmas csoportokba összesítettek, mintegy négy komplex változóba csoportosítva. A csoportosítás szempontja a megyék etnikai megoszlása: a mintában szerepel két tömbromán megye, két többségében román megye (fronthelyzet) és két többségében magyar megye (szórvány-román). Emellett külön kategóriát képeznek (a kettôs arányszámot megtartva) a legnagyobb olvasottságú központi román napilapok. Mindkettônek ismert a hagyományhû beállítottsága: egyik inkább baloldali, a másik pedig az ellensúlyozója lévén, inkább jobboldali beállítottságú.

Arad: Adevarul de Arad

Maros: Cuvântul Liber

Kovászna: Cuvântul Nou

A vizsgálat alapegységeit az újságcikkek képezték. Az elemzés szempontjai a következôk voltak (a számozások és a felsorolások rendszere már elôrevetíti a kódolást):

A Dátum és a Cím az írás megjelenési idôpontja és a pontos (román) címe

A Mûfaj lehet:

Az Illusztráció: létezik-e vagy sem illusztráció, ennek besorolása (fotó az eseményrôl, személy fotója, rajz, táblázat, egyéb - éspedig:....), illetve van-e külön üzenete (pl. karikatúra).

Tematikai hangsúly: általános politikai, jogi, kulturális, gazdasági.

Szerzôi hozzáállás: pozitív-elfogadó, semleges, negatív-elutasító.

Vélemény: a cikk Magyarország (1), Románia (2) vagy az RMDSZ (3) álláspontját tükrözi (az RMDSZ álláspontja általában megegyezik a magyar kormányéval, de néhol különválasztható, fôleg ha RMDSZ-es személyt idéz, gondolatát követi).

Az elhelyezés esetében két szempont érvényesült: helye a lapban (elsô oldal, tematikus oldal, híroldal) és helye az oldalon (nyitó-fent, középen, lent).

Méret - cm²-ben.

A vizsgált nyolc lapban összesen 625 cikk foglalkozott a státustörvénnyel valamilyen formában. Az elsôdleges összehasonlítás a kemény adatok szerint történt: a státustörvényt tárgyaló cikkek száma, a lap átlag cikkhossza, az egyes cikkek terjedelme, helyük a lapban, elhelyezésük az oldalon, a mûfaji besorolásuk, illetve a tematikai hangsúlyuk volt.

Az elhelyezés szerinti kiemelés:

A "lágy", vagyis a megítéléssel eldöntött hovatartozású adatok csoportjába tartozik a cikk szerzôjének a véleménye, a lap által tükrözött álláspont (bár ez az esetek nagyobb részében egyértelmû, hiszen általában megjelölt, kinek a véleményét tükrözi, kit idéz)

A tükrözött álláspont a két ország illetve az EU hivatalos szervei véleményének az említését tárgyalja. Az Egyéb kategória az olyan írásokra vonatkozik, amelyek egyszerre több véleményt állítanak párhuzamba, illetve olyan személyekre hivatkoznak, amelyek nem illenek bele az elôbbi két csoportba (pl. a kormánypárt és az RMDSZ-en kívül megszólaló pártvezér, egy, a magyartól különbözô kisebbség vezetôje, stb.)

A véleményformálást befolyásoló médiákban elsôsorban a lapok álláspontját volna érdemes végigkövetni. Egy ideális demokráciában a sajtótól elvárható, hogy a tudósító, hírközlô szerepe mellett mindvégig egy egységes álláspontot képviseljen, a véleményformáló szerzôi hozzáállás változása nélkül. Ennek ellenére az idôszakos bontásokban lényeges eltérések figyelhetôk meg.

A második vizsgált változó a cikkek száma: itt megfigyelhetô, mennyiben vannak "napirenden" az egyes lapok, vagyis amikor egy hír felröppen, mekkora eltolódás figyelhetô meg a központi és a vidéki napilapok esetében.

Havonkénti megoszlás az álláspontok szerint:

Az összesítô táblázat és grafikon legszembetûnôbb jellemzôje, hogy a Bukaresti lapok írásainak nagy többsége a semleges csoportba tartozik. Semleges csoport alatt azokat a cikkeket értjük, amelyek nem tükröznek véleményt: ezek általában rövid hírek, tudósítások¹⁰. Ezzel szemben a többi területi változónál határozottabban megjelennek az elutasító és az elfogadó cikkek. Vagyis a témát lehozva helyi szintre minden lap a helyi "specifikum", vagyis az etnikai megoszlás szerint kezeli, felerôsítve valamelyik központi lap hozzáállását:

A legelutasítóbb a fronthelyzet, ugyanakkor - valószínûleg az együttélésnek köszönhetôen - itt található a legtöbb elfogadó hangvételû írás is. A szórvány-román övezetekben a hozzáállás többnyire semleges, míg a tömbromán övezetekben a százalékos megoszlás az 1/3 : 2/3 az elutasító és semleges cikkek száma. Következtetésképpen elmondható, hogy a magyar közösségekben megjelenô román lapoknál a legkisebb az elutasítási arány, ennél nagyobb a többségi román területek lapjainál, a legkiélezettebb, majdhogynem egyenlô arányú az elutasító és a semleges írások aránya a fronthelyzeteken, vagyis ahol mindennaposak a közösségek közötti súrlódások, a többségi elv nem tud érvényt szerezni magának.

A témakezeléssel kapcsolatosan érdemes felfigyelni arra is, hogy a tartalmi olvasatból kiderül, egy-egy új szemléletet, diskurzuselemet a központi lapok hoznak be, ezeket veszik át a helyi lapok, folytatva azt, alkalmazva a helyi elvárásoknak megfelelôen. Tehát a hírek, információk szinte mindenhol azonosak, hiszen Romániában minden lap a Mediafax és Rompress hírügynökség ismertetôit veszi át azonnal, viszont az értelmezések irányvonalait a központ határozza meg, a helyi lapok nem generálnak újakat, hanem csak lemintázzák néhány napos késéssel a "nagyok" szempontjait. Ez meghatározó a kezdeti hipotézisre nézve, ezért a következô alfejezet, a cikkszámok és cikkméretek aránya is ebbôl a szempontból vizsgálja a változásokat.

A státustörvény, mint a 625 vizsgált cikkbôl is kitûnik, egyike volt az év legtárgyaltabb politikai eseményeinek. Ez meglepô, annál is inkább, mert a határokon túli nemzetrészekért vállalt felelôsség fogalma már ismert volt, a magyarországi kezdeményezés pedig csak az ország lakosságának a mindössze 5-10%-ra vonatkozik. Joggal feltételezhetô tehát, hogy a törvény tárgyalása politikailag gerjesztett volt¹¹.

Meglepônek tûnhet a folyamat zárása: a kormányok közti egyeztetési folyamat, a lezáró kormányközi megegyezés illetve a miniszterelnökök találkozójának kellett volna elméletileg a cikkszámok harmadik csúcsát jelentenie, viszont ez teljességgel elmaradt. A vélhetô oka az volt, hogy a találkozó csupán két nappal elôzte meg a Karácsonyt, a legtöbb lap már nem foglalkozott vele, elôre elkészített ünnepi számaik jelentek meg csupán, vagy sok esetben meg sem jelentek. Marad a kérdés, hogy az idôpont véletlenszerûen esett a téli ünnepekre, mert a folyamat akkorra érlelte meg "gyümölcsét", és idôszaktól függetlenül bekövetkezett volna, vagy politikai-diplomáciai fogás rejtôzik ennek hátterében? Tény, hogy az ünnepi álomból ébredô lapok január elején már nem foglalkoztak a témával, csupán helyenként jelent meg erre vonatkozó írás, pontosabban szólva néhány rövid hír, amelyek megemlítették, de nem kommentálták az eseményt, és annak várható hatásait.

A kezdés nem egy lassú felvezetés volt, hanem egy kampányszerû nyitás:

A központi hangleütést követik a vidéki lapok is, amit az leolvasható a cikkek számának és méreteinek arányát bemutató táblázatból.

Az összesített cikkszám/méret grafikonból egyértelmûen leolvasható, hogy a központi lapok felvetését követték a vidéki lapok is, tehát egy gyûrûszerûen tovaterjedô hullámról van szó: amit a központi lapok tesznek, azt követik a többiek. Ilyenként joggal tehetô fel a kérdés, mennyire független a román írott sajtó, ha lemintázza a néhány központi lapot, amelyek egyrészt egyes politikai pártállásnak elkötelezettek, másrészt olyan médiaközpontos részei, amelyek általában egy jól meghatározott üzenetet továbbíthatnak csak. A megfogalmazott üzenettel a következô pont foglalkozik majd.

A kezdeti nyitást, leütést követôen az összesített grafikonban két emelkedés figyelhetô meg, a melyek júliusban illetve október-novemberben csúcsosodnak. Ez tulajdonképpen a már említett két esemény által gerjesztett csúcs, ahol megfigyelhetô egy fél hónapos csúszás a cikkszámok csúcsaihoz képest. Ez azzal magyarázható, hogy idô kell, míg egy téma beérik, és tárgyalható lesz: amikor már a bement köztudatba, mirôl is van szó, tehát a téma túl van már a felvezetô szakaszon (rövidebb írások, inkább tudósítások, hírek), akkor következik az elemzés (nô a cikkek terjedelme, emelkedik a görbe).

Amint a hozzáállást tárgyaló táblázatból kiderül, a státustörvényre vonatkozó írások kétharmada semleges, tehát kommentár nélküli hírt, tudósítást közöl, viszont a fennmaradó egyharmadnyi írás elutasító. A vizsgált idôszak alatt csak elvétve találni egy-egy pozitív értékelést tartalmazó írást, ezek általában a decemberi miniszterelnöki találkozó elôtt születtek, amikor már egyértelmû, hogy a két kormány megegyezésre jutott a törvény alkalmazását illetôen. Elmondható tehát, hogy a sajtó nem független tudósító és véleményformáló, hanem inkább kormánypárti, felfogásában követi a hivatalos álláspontokat.

Felmerül tehát a kérdés, mennyire objektív mégis az erdélyi írott román sajtó? A bemutatott álláspontok között pont a felét teszik ki a hivatalos, kormány által képviselt vélemények, a maradék 50% pedig megoszlik a magyar kormány, az RMDSZ, az EU és mások véleményei között. Mivel a cikkek mintegy 3%-a elfogadó hangvételû, és kétharmada semleges, feltételezhetô, hogy nem a kormány, hanem a többi szerv álláspontját érik kritikus bírálatok. Ezt következtetésként tárgyalni azért mégis elhamarkodott lenne, hiszen léteznek olyan szélsôséges lapok is, amelyek mind a kormány, mind a magyar álláspont ellen uszítanak.

Összegzésképpen elmondható, hogy a román írott napisajtó elsôsorban a kormány álláspontját tükrözi, és általában véve egyet is ért a vezetô kormánypárt véleményével. Az olvasóközönség felé továbbított információ tehát nem objektív, tényfeltáró vagy semleges elemzôi hangvételû, hanem üzenetet továbbít, szócsôként jelenik meg a kormány eszköztárában, de nem felelôsségre vonó negyedik hatalomként.

Ezek a tevékenységek válaszreakcióként foghatók fel, a magyarországi kezdeményezést illetôen. Valójában a státustörvény egy hosszú politikai próbálkozás-folyamat része, amelyik valamiképpen kezelni próbálta a Magyarország határain kívüli magyar nemzetiségûek helyzetét. A sajtóreakciót számos más tevékenység követte mindkét oldalról, amelyek tulajdonképpen a fogolydilemma fordulóit és a hatalomfitogtatás elemeit jelentik. Ez magyar részrôl jelenti pl. a külügyi államtitkár iskolalátogatásai Erdélyben, az igazságügyi miniszter nem hivatalos látogatásai az ország határ menti övezeteiben vagy a miniszterelnök nyári látogatásai és felszólalásai a Tusványosi politikai szabadegyetemen. Román részrôl pedig válaszreakcióként fogható fel a már említett közigazgatási anyanyelv-törvény, a csángóidentitás taglalása vagy a csíkszeredai ünneplése Románia nemzeti ünnepének. Ezek tehát a tárgyalt játékmodellek elemei. Ugyanakkor, nagyobb léptékkel mérve, a státustörvény eseménysorozata csupán mint egyetlen elem fogható fel a kormányok közötti viszonyok alakulásában. Ez a viszony az éveken át tartó nemzetközi kapcsolatot jelenti, amelyik a maga során szintén körberajzolható játékelméleti modellekkel.

Világossá vált, hogy a vizsgát témakörben a lakosság meglehetôsen tájékozatlan, ami azt jelenti, hogy könnyen, és gyakorlatilag minden kritikus vizsgálat nélkül átveszi a média által hozzá juttatott üzeneteket. A politikai szereplôk pedig kihasználják ezeket a csatornákat, a saját szempontjaikat hangoztatva, rájátszva arra, hogy minél tájékozatlanabb egy csoport, annál inkább vezethetô.

A sajtó ugyanakkor egy igényt is tükröz: szó volt már a lappreferenciáról, vagyis mindenki a maga beállítottságának megfelelô lapot választja ki és olvassa rendszeresen. Bár nincs meg mindenhol a lehetôsége annak, hogy több újság közül válasszon az olvasó, mégis, a lap valamiképpen a helyi közösség vagy olvasótábor felfogása szerint kellene tükröznie az eseményeket. Ennek magyarázata az volna, hogy egyrészt a helyi elôfizetôk tartják életben a lapot, másrészt pedig elmondható Erdélyrôl, hogy minden térségnek, megyének sajátos felfogása van. Ha más okot nem is keresünk, akkor is szembeötlô az etnikai arányok változása, amelyik jelentôsen befolyásolja a hozzáállásokat.

Egy stabil, olvasótábor által nem befolyásolt álláspontot egyedül a központi lapok engedhetnék meg maguknak, így ezek független politikai véleményformálókká vállnak. De ennek ellenére vitatható, hogy a román napilapok ténylegesen az olvasók elvárásaira, igényeire próbálnak válaszolni, vagy inkább egy elôre megrajzolt (saját vagy elvárt) irányvonalat követnek, amely maga alakítja ki az olvasótáborát.

I. A román lakosság tájékozatlan a státustörvény mibenlétét illetôen: alig egytizede tud megemlíteni valamit annak rendelkezéseibôl, és mintegy 12,5% tudja, hogy léteznek nemzetközileg elfogadott támogatási normák.

A lakosság nagy része elutasítja a kezdeményezést: a megkérdezettek 61,8%-a utasítja el a törvény elfogadását. Ez igazolja a kezdeti hipotézist, miszerint a 86,9% elutasítási arány nem valós, nem reprezentatív az erdélyi román lakosságra nézve.

A lakosság elsôdleges véleményformáló tényezôje a kormányon levô politikai elit: bár kevesen ismerik, sokan utasítják el a törvényt. A megkérdezettek 47,2%-a nem ismeri a politikusok indokait, de egyetértenek azokkal az elutasítást illetôen. Ebbôl következik, hogy:

Az elutasítás nem racionális: ezzel igazolt a kezdeti másodlagos hipotézis, amely szerint szinte kizárólag a külsô behatások játszanak szerepet az attitûdök kialakításában, és nem az ésszerû megfontolás.

II Elsôdleges információforrás a média: ez az a szócsô, amely minden településre, bármilyen társadalmi helyzetû és életvitelû személyhez eljut. Az elutasító cikkek száma 32%, míg az elfogadóké 3%, ez már magyarázza a lakosság hozzáállásának alakulását is.

A központi lapok a hangadók, a vidékiek "lehozzák" ôket helyi szintre: a leütést a státustörvény tárgyalására vonatkozóan a központi lapok adták meg, nagy felületet szánva ennek a témának, a helyi lapok csak ezután "haraptak rá". Hasonló a helyzet az elfogadó-elutasító attitûddel is.

A sajtó a kormány álláspontját képviseli: a tükrözött álláspontok pontosan fele a román kormányé, ezt a magyar kormány követi mindössze 16,3%-kal. A központi lapok a hangadók, amelyek köztudottan olyan médiatömbök részei, amelyek már eleve alárendeltek valamely politikai csoportosulásnak. Ez a második, a médiakutatás hipotézisének az igazolása.

III Az írott sajtó az aktuális kormány szócsöve: ebbôl kifolyólag a kormány befolyása a közvélemény alakítását illetôen nagyon magas, így joggal feltételezhetô, hogy a státustörvény által gerjesztett hatások (pl. etnikai összetûzések) mellett más hasonló tevékenységekért is felelôs lehet. Megfogalmazható tehát ez a kissé politikai-publicisztika ízû következtetés is, bár nem tartozik szorosan a kezdeti hipotézisek körébe.

Természetesen a begyûjtött adatok mennyisége sokkal nagyobb, mint amennyi a jelen írásban elemzésre került, és a kutatások sora is folytatható. Így a beszámoló nem tart igényt arra, hogy következtetései általános érvényûek legyenek, vagy esetleg megalkossák az erdélyi románság, illetve az erdélyi román sajtó természetrajzát. Az ilyen jellegû kutatások tovább folytathatók, és kiterjeszthetôk más területekre is; ennek szellemében megjelölhetô néhány lehetséges kutatási irány:

- a 2001 decemberében aláírt egyezmény után hogyan jelent meg a 2002-es évben a státusirodák felállításának és megnyitásának az eseménye;

- milyen más információszerzési, véleményalakítási források vannak, a sajtó milyen formája hat és milyen mértékben (pl. audiovizuális média mérése);

- a lapok hozzáállása, az idézett személyek és a közölt fotók alapján készíthetô egy felosztás, melyik lap melyik politikai párt befolyási övezetébe tartozik;

A jelen elemzés tehát egy feltáró, összefüggés-keresô kutatás, amely lehetôséget ad és segítséget nyújt hasonló, mélyebb kutatások elvégzésére. A közreadott információ ellenôrizhetô, felhasználható és természetesen újabb kutatásokkal ismételten elôhívhatók az eredmények. Mindez azért fontos, hogy senki ne vegyen át kérdezés és gondolkodás nélkül adatokat, hiszen minden olyan információ, amely csak egy forrásból származik, nem összehasonlított és ellenôrzött, téves következtetéseket, hibás hozzáállást eredményezhet. A végsô következtetéseket mindenkinek magának kell levonnia.

Bodó Barna: Felelôsség és törvény. Kézirat, 2001. (a 2001-es, státustörvénnyel szembeni attitûd kérdôíves felmérésének beszámolója)

Mérô László: Mindenki másképp egyforma. A játékelmélet és a racionalitás pszichológiája. Tercium Kiadó, Budapest, 1996.

Metro Media Transilvania: Felmérés a romániai etnikumközi kapcsolatokról. www.metromedia.ro, 2001. július.