|
Kolumbán Gábor
A román regionalizmus paradoxona
Romániában a regionalizáció kérdése körül az utóbbi idôben kialakult vita - számomra - egy sajátos paradoxon létezésérôl árulkodik. Nem a politikai következetlenségekre, az I. L. Caragiale által száz éve ismert jelenségre utalok: változtassunk, de lehetôleg úgy, hogy minden maradjon, ahogy addig volt, hanem a kérdés tudományos kezelését ellehetetlenítô paradoxonra.
Ismeretelméleti szempontból a paradoxon egy olyan alapvetô ellentmondás evidenciája (ezért tudunk róla), amely nem oldható fel az adott paradigmán belül. 1 Abban a világban, ahol csak krétaiak léteznek, a "Minden krétai hazudik" állítás igazsága nem dönthetô el. Ezt csak egy nem krétai dönthetné el, ha megengedné paradigmánk neki, hogy létezzen.
A regionális paradoxon abban rejlik, hogy a jelenlegi: "Románia egységes nemzetállam" alaphipotézis és az ország erôs regionális sajátosságainak léte (evidenciája) összeegyeztethetetlennek tűnik. Az ellentmondás forrása abból az illúzióból táplálkozik, mely szerint: az egység a különbözôségek hiányát jelenti. 2 Az egységes nemzetállam paradigmájában bennragadva a regionális különbözôségek megléte és azokat kifejezô regionalizmus az egység megbontóiként nyernek értelmet. Az egység visszaállítása pedig a különbözôségek, egyenlôtlenségek letagadásával, azok eltüntetésével oldható meg. Kilépve a paradigmából, figyelembe véve az ország sajátos történelmét és a jelenlegi helyzetet, a meglévô gazdasági és kulturális különbözôségeket jellemzô tényeket, az ellentmondás eltűnik. A román nemzetállam születése önálló, államisággal rendelkezô tartományok egyesítésével történt, akárcsak Németország, Svájc, Lengyelország, Olaszország és Franciaország esetében.3 Ha ezt elfogadjuk, akkor a föderális vagy regionális államszervezet látszik logikusnak, és az egységes államszervezet ellentmondásosnak.
A paradoxon feloldása csakis egy új paradigma kidolgozásával és elfogadásával lehetséges. Reményeink szerint az új paradigma megjelenése a regionális tudomány (regional science) romániai térhódításától várható. Nem hiszem, hogy a román politikai gondolkodás, beleértve az erdélyi magyarság politizáló elitjét is, képes lesz az új politikai-gazdasági paradigmát megalkotni. Talán késôbbi elemzés tárgya lehet az erdélyi magyarság politikai elitjének olyan etnopolitikai megalapozottsággal hozott döntéseinek - és azt követô cselekvéssorozatnak - a kielemzése, amelyek tulajdonképpen a regionalizmus megerôsödése ellen hatottak, és közvetetten az egységes nemzetállam fenntartását támogatták.
A regionális tudomány
A hagyományos közgazdaságtan és szociológia elméletei nem tartalmazzák az emberi társadalom és tevékenység tér- és helyfüggô vonatkozásait. Egyrészt ennek az elméleti hiányosságnak kiigazítása céljából született meg a térgazdaságtan, majd a regionális tudomány. 4 A kormányok gazdaságpolitikáját nagymértékben motiválta az utóbbi évtizedekben a fejlettség területi egyenlôtlenségeinek kiegyenlítése. E célból működtetik a regionális fejlesztési politikákat, és hozták létre a forráselosztás intézményi hátterét. A regionális tudomány a fejlesztési politikák tudományos megalapozását is feladatai közé sorolja.
Walter Isard, a regionális tudomány egyik megalapozója, az alábbiak szerint határozza meg az új tudományt: "Röviden szólva, a regionális tudomány, mint diszciplína, a társadalmi problémák figyelmes és türelmes tanulmányozásával foglalkozik. E problémákat regionális vagy térbeli dimenziókba helyezi, tanulmányozásukhoz az analitikus és empirikus kutatások különféle ötvözetét használja fel." 5 A regionális tudomány által tanulmányozott jelenségkör forrása a régió, az emberi társadalom területtel kapcsolatos problémáinak és azok megoldásának helye. A regionális tudomány "a szaktudományok által szolgáltatott adatok alapján - a régió sajátos eseteinek összességébôl - a tevékenységek elosztási logikájának törvényszerűségeit tárja fel".6
Térségünkben egyedül Magyarországon épült ki a regionális tudomány nemzeti infrastruktúrája, az ország területét lefedô decentralizált intézmény hálózata. A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja által koordinált kutató és politikákat alkotó, több évtizedes tevékenység alapozta meg a magyar területfejlesztési törvényt és gyakorlatot. Több egyetemen oktatják a regionális tudományt és a Pécsi Tudományegyetemen doktori iskola működik. A tudomány magyar nyelvű szakfolyóirata "Tér és Társadalom" címen jelenik meg. A magyar regionális iskola erdélyi tevékenységét jelzi a Székelyföld 2000 munkacsoport munkája: a három alkalommal megszervezett nemzetközi tudományos konferencia a Székelyföld fejlesztési kérdéseirôl és a hat doktorandus munkája, akik a Pécsi Tudományegyetemen tanulnak.
A régió, regionalizmus és regionalizáció
A régió meghatározásának egyik lehetséges módja a különbözô társadalmi térségi szintek jellegadó folyamatainak és eszmerendszerének leírása, amint azt Nemes Nagy József javasolja. 7 A régió fogalom ennek megfelelô értelmezése egy régió meghatározása a kiinduló térség, a térségben zajló reálfolyamatok, azok hatásának és eredményének, az eszme- és intézményrendszer, valamint az ezúton létrejött új entitás együttes vizsgálatával végezhetô el. Ebben a megközelítésben a régió kialakulása komplex folyamat, és a létrejött entitás dinamikus, idôben változó.
Adott régió kialakulásának dinamikája az eltelt évszázadok alatt változott a különbözô korokra jellemzô folyamatok és azok eredményeként megjelenô regionális differenciálódás függvényében. A térség tájszerkezete a legstabilabb regionális struktúra, mely az ember megjelenése elôtt kialakult, és csak felszíni jellemzôiben (tájat alkotó jellegében) módosult az itt élô közösségek gazdálkodása nyomán. A településszerkezet is a stabil struktúrák közé sorolható, és történelmi kutatások szerint Európában már a 14-15. században kialakult. A regionális kultúra, szokások és identitás a lassan változó struktúrák közé tartoznak. A munkamegosztás, a termelési tényezôk, regionális piac, egyszóval a régió gazdasága az elmúlt kétszáz évben jelentôs változáson ment keresztül. A régió cserefolyamatai, kapcsolatrendszere a környezetével a legdinamikusabban változó struktúra. A regionalitást meghatározó elemek, struktúrák fejlôdése összefüggô, egymást alakítva történik, ezért rendszerként szükséges a régiót vizsgálni.
Olyan, a kognitíve megragadható, kézzel fogható materialitások, mint a tulajdon, az intézményi és tárgyi infrastrukturális ellátottság, valamint a társadalmi kapcsolatok ápolását lehetôvé tevô alkalmak és formák tudatosításával, a helyi vagy regionális közösség ezekrôl való tudásának növelésével a területi identitás erôsíthetô. De ennél talán még fontosabb és nehezebben megtehetô az ún. immateriális, affektív identitáselemekrôl (a családok több generációs jelenléte, a táji környezet karakteres, egyedinek érzett jegyei, ünnepek és hagyományok, valamint a szélesebb táj és környezet megismerése) való tudás elérhetôsége. Ugyanakkor a helyi vagy regionális identitásépítés csak akkor lehet sikeres, ha együtt jár a szabadság, a mobilitás lehetôségével. 8 Paradoxálisnak tűnhet, de úgy látszik, hogy pontosan az elvándorlás, kitelepedés szabad lehetôsége járult hozzá az utóbbi évek regionális identitás megerôsödéséhez Romániában.
Oláh - hivatkozott tanulmányában - a regionális identitás alapjának a térben egyénenként változó sugarú és formájú természeti, kulturális és szociális tájról, környezetrôl szerzett információkkal megalapozott komfortérzetet, az adott térségben "otthon lenni" élményét tekinti. A maghatározás lényege az információ, az ismeretek halmaza, egyszóval a tudás megléte. A mobilitás és az információ, mint két kulcsfogalom szempontjából a regionális identitás tárgyául választott földrajzi tér nagyságát befolyásolja a foglalkozás (munkamegosztás), a jövedelem, a térhasználat, inter- és intragenerációs földrajzi mobilitás, valamint az iskolázottság, nem és életkor. 9 Ebben a megközelítésben összefüggés feltárásának lehetôségét látom egy adott régió fejlettsége, identitása és határainak meghatározó-képessége között. Ezt az összefüggést a regionális identitás szerkezete és működési mechanizmusai (reprodukció, erôsödés, integrációs képesség, asszimilációs képesség, az egyén egyéb identitásaival való viszonya) adják. Ezzel az értelmezéssel a regionális identitás koordinációs vetülete is felsejlik abban, hogy kollektív identitásról van szó.
Amikor egy adott térséget a regionális tudomány eszközeivel vizsgálunk, figyelembe kell venni a régió komplexitását. Egy idôben vizsgálni kell a tér- és gazdaságszerkezetet, amit a regionalizálódás határoz meg, az intézményi és döntéshozási struktúrákat, melyeket a regionalizálás politikai folyamatai alakítanak, valamint az identitással kapcsolatos kulturális, mentális struktúrákat, melyeket a regionalizmus jelenít meg.
A térgazdasági vizsgálatnak megfelelôen több régiótípust határozhatunk meg: 10
1. a homogén régió alapja a mezôgazdaság, az elemi egységek jellemzôinek minimális szétszóródása jellemzi;
2. a csomóponti régió alapja az ipar, a tér mint erôtér fogalmával azonosítható;
3. a tervezési régió, amely a vállalatok és a közigazgatási szervek koncepcióalkotásához nyújt keretet, a közös cselekvés megszervezésére kialakított téregység, egyben közigazgatási régió is, olyan tér, amelynek különbözô részei ugyanattól a döntéshozó szervtôl függenek.
Lajugie definíciója szerint: "A régió olyan entitást alkotó földrajzi területnek felel meg, amely egyszerre teszi lehetôvé az emberi és természeti jelenségek leírását, a társadalmi-gazdasági adatok elemzését és közös politika alkalmazását. Jellemzôje a homogenitás és a funkcionális integráció, a megélt szolidaritás érzése és a más regionális egységekkel, a nemzeti és a nemzetközi térrel való kölcsönhatás."
A romániai regionalizáció sajátosságai
Amint a bevezetô tanulmány is részletesen ismerteti, Romániában a regionalizáció kérdése nem a regionalizmus következtében jelentkezett, hanem az európai integrációra hivatkozva settenkedett be a közéletbe. Az ország integrációs felkészítésének részeként készült el a regionális fejlesztési politikát megalapozó "Zöld Könyv", majd azt követôen a fejlesztési régiókat szabályozó törvény.
Habár az elôkészítô tanulmány részletesen kitér az országban erôteljesen jelen lévô regionális különbözôségekre, és számos tanulmány 11 elemzi ezeknek társadalmi, gazdasági és kulturális gyökerét, mégis az eredmény az Európai Unió által biztosított fejlesztési források bürokratikus elosztási rendszere lett. A létrehozott nyolc fejlesztési régió tervezési régiónak készült. Az egységállam féltése azonban nem engedte a közigazgatási jogkörök, valamint a jogi személyiség kialakítását. A fejlesztési ügynökségek felett pedig mindenkor sikerült a politikai kontrollt a szakmai szempontok elé helyezni.
A régióhatárokat önkényesen, demográfiai és gazdasági mutatók alapján körvonalazták. Szabály volt, hogy minden két, három fejletlen megye mellé kerüljön egy, két fejlett megye, húzóerôként. Nem a regionális szolidaritás, hanem a helyi és megyei érdekek ütköztetése lett a regionális döntések jellemzôje. Elmondhatjuk, hogy a pár év alatt szinte egyetlen, valóban regionális projekt nem készült. A regionális fejlesztési stratégiák pedig a megyei stratégiák összefércelésébôl születtek. Egyáltalán nem érvényesült az a felismerés, hogy a régió, amennyiben létezik, egy sajátos entitás, melyet nem lehet a megyékbôl összerakni. A regionális problémákra regionális válaszok szükségesek. Ezzel ellentétben a regionális tanácsokban helyet foglaló önkormányzati vezetôk a helyi problémákat mesterségesen regionális problémaként tüntették fel, hogy a forrásokhoz hozzájuthassanak. Az egész folyamatra rányomta bélyegét a helyi önkormányzatok forráshiányos ellátása és a decentralizáció megkésettsége. A prefektusok jelenléte a regionális tanácsban túlzott mértékben átpolitizálja a döntéshozást, pártpolitikai érdekeknek kiszolgáltatva a forráselosztást.
A régiókhoz rendelt statisztikai felosztás (NUTS) és az a sajátosság, hogy megyék társulásával tulajdonképpen átörökítették a megyerendszer hiányosságait, lehetetlenné teszi a tervezéshez szükséges adatok beszerzését. A statisztikai adatgyűjtés nem helyi szinten történik, ezért a valódi régiók kialakítását megalapozó adatok tulajdonképpen nem léteznek, mert nem gyűjti azokat a statisztikai rendszer. Fennáll annak a veszélye, hogy az így kialakított régiók a maguk képére kezdjék alakítani a regionális folyamatokat.
A kialakított regionális fejlesztési politika nem volt képes a megyék közti fejlettségi különbözôségeket enyhíteni, sem a strukturális alapok fogadására az országot felkészíteni. Érthetô az elégedetlenség és a rendszer megreformálására való igyekezet.
Következtetések
A regionális politikák megalapozása tudományos tényfeltárás és elméleti megközelítés nélkül lehetetlen, illetve ki lesz szolgáltatva a politikum percérdekeinek. Az eredményességhez azonban paradigmaváltásra van szükség Romániában. Nem elegendô az Európai Unió ajánlásainak formálisan megfelelô intézményrendszert kiépíteni. Románia történelmi és földrajzi sajátosságai az idôk során meghatározó regionális eltéréseket eredményeztek. Ezeket nem a hátrányok és veszélyek sorába, hanem, ellenkezô oldalra az erôsségek, és lehetôségek oldalánál kellene számba venni. A regionalizmus megerôsödése elvezethet a szerves regionalizációhoz. Ehhez azonban idô és az alulról jövô regionális kezdeményezések támogatása szükséges. Elengedhetetlen a regionális tudomány kutatási és fejlesztési infrastruktúrájának kiépítése, regionális politikák és fejlesztési tervek kidolgozására alkalmas és képes szakemberek képzése. Mindebbôl ma szinte semmi nem létezik Romániában. Ez esetben az elhamarkodott cselekvés csakis politikai kapkodás lehet, amit a négyévenként sorra kerülô kormányváltások átrendezhetnek.
A regionalizmus malmai lassan ôrölnek. Remélhetôen eljutnak a paradigmaváltáshoz is, ha másként nem, akkor a régi paradigma híveinek kihalásával.
Jegyzetek
1 A paradigma fogalmát a Thomas Kuhn által megfogalmazott értelmezésben használom mint a tudományos megismerésnek velejáróját. A paradigma egy adott, racionálisan gondolkodó tudományos közösség által megkérdôjelezhetetlen alaphipotézisen alapuló elmélet. Adott paradigmának hívei és művelôi nehezen vagy egyáltalán nem fogadják el azokat az empirikus evidenciákat, melyek nem egyeztethetôek össze az elmélet következtetéseivel. Az ilyen tények kríziseket okoznak a tudományban, majd forradalmakhoz, új paradigma megszületéséhez vezetnek. Az új paradigma rendszerint nem a régi híveinek meggyôzésével, hanem azok elhalálozásával válik uralkodóvá.
2 Kultúrantropológiai kérdés lehet az egységmítosz működése más kelet európai népeknél, például a magyarok esetében. Az RMDSZ vezetése által megfogalmazott egységmodell azt látja igazolni, hogy politikusaink is román kollegáikhoz hasonlóan gondolják az egység különbözôségek nélküli jellegét.
3 Magyarország története eltérô, a magyar nemzetállam létét nem elôzték meg területén regionális államszervezetek. Ezért is várhatóan nehezebb a régiók kialakítása Magyarországon mint Romániában.
4 A regionális tudomány kialakulásáról találunk történeti összefoglalót és fogalmi bevezetést Georges Benko könyvében. (Georges Benko: A regionális tudomány. Dialóg campus Kiadó, Pécs-Budapest, , 1999.)
5 Uo. 23.
6 Uo. 15.
7 "...a régió lehatárolt területi egység a nemzeti és a települési szint között, amelyet a társadalmi folyamatok széles körét átfogó, soktényezôs társadalmi-gazdasági kohézió (regionalizálódás), az érzékelhetô regionális identitás-tudat, valamint az érdemi irányítási kompetenciájú és önállóságú regionális intézmények rendszere (regionalizmus) fog tartós egységbe." Nemes Nagy József: Jegyzetek a modernkori térbeliség fogalmainak értelmezéséhez. In Alföld és Nagyvilág, MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest, 2000. 147.
8 "A helyhez kötôdés csak akkor számítható pozitív értéknek, ha ténylegesen adott a helyváltoztatás szabadsága, vagyis a helyben maradás több valós alternatíva egyik, folyamatosan megmérettetett eleme." Oláh Miklós: Adalékok a regionális identitás megrajzolásához. In: Területfejlesztés és közigazgatás-szervezés, MTA, Budapest, 2000. 146.
9 Uo. 148, 149.
10 Benko, i. m. 27.
11 Sandu Dumitru: Spatiul social al tranzitiei. Polirom, Iasi, 1999.
|
