4. Annak ellenére, hogy az évek múlásával a gyakorlatban - jóllehet közvetve - az uniós intézmények növekvô jelentôségű regionális és helyi dimenziót kaptak (a helyi és regionális hatóságokkal történô konzultálási területek állandó bôvülése, a Régiók Bizottságának létrehozása, bizonyos politikák esetében a partnerség bevezetése, esetjog kifejlesztése fellebbezési/fellebbviteli jog esetén) felmerül a kérdés, ha nem lenne-e helyénvaló az Alkotmányban levonni az ezzel kapcsolatos logikai konklúziókat, hogy a kapcsolódást még nyilvánvalóbbá tegyék.

A felvetett kérdések a következôk:

- a tagállamok identitásának tiszteletben tartása, közhatalmaik országos, regionális és helyi szintű megszervezése;

- konzultáció és partnerség;

- a Régiók Bizottságának státusa és működése;

- helyi és regionális hatóságok fellebbezési joga egy közösségi bíróságnál.

5. Tekintettel a régiós és helyi dimenziók növekvô fontosságára az Unió életében, okkal tehetjük fel a kérdést, nem lenne-e helyénvaló ennek a helyzetnek az elismerése már az Alkotmány kezdeti részében. Már az Alapvetô Jogok Chartája Preambulumában tisztázza, hogy az Unió hozzájárul a közös értékek megôrzéséhez és fejlôdéséhez, miközben tiszteletben tartja a "tagállamok nemzeti önazonosságát és közhatalmaik országos, regionális és helyi szintű megszervezését".

A különbözô területekrôl érkezô javaslatok fényében felvetôdik a kérdés, hogy vajon a tagállamok önazonosságának tiszteletben tartására és közhatalmaik megszervezésére vonatkozó rendelkezések az Alapvetô Jogok Chartájának Preambulumában maradjanak, vagy pedig az Alkotmány kezdeti része foglalja magában. Ennek következtében a kiegészítô hatáskörökkel foglalkozó munkacsoport konklúzióban javasolta, hogy az EUSZ 6. szakasza 3. bekezdésének rendelkezéseit, vagyis, hogy az Unió elismeri a tagállamok nemzeti önazonosságát, sokkal átláthatóbbá kell tenni azáltal, hogy tisztázzák: a nemzeti önazonosság alapelemei tartalmazzák "a tagállamok alapvetô struktúráit és sarkalatos funkcióit, különös tekintettel a politikai és alkotmányos struktúrára, beleértve a regionális és helyi önkormányzatot...".

6. Törvényhozói kompetenciával rendelkezô régiók fontos szerepet játszhatnak a döntéshozói folyamatban. Az EKSZ 203. szakaszának 1. bekezdése szerint "a Tanács minden tagállam egy-egy miniszteri szintű képviselôjébôl áll, aki az illetô tagállam kormánya nevében kötelezettséget vállal". A Szerzôdés e rendelkezését Maastrichtban úgy módosították, hogy lehetôvé tegyék, a Tanácsban a tagállamokat regionális miniszterek képviseljék. Jelenleg minden tagállam maga állapítja meg, hogy ki jogosult/illetékes a képviselet betöltésére saját nemzeti alkotmányos rendszerének megfelelôen. Természetesen minden esetben, amikor egy regionális miniszter vesz részt a Tanácsban, a központi államot és nem saját régióját képviseli. Három föderális vonalvezetésű ország, éspedig Németország, Belgium és Ausztria olyan okmányokat fogadott el, melyek lehetôvé teszik a szövetségi entitások részvételét a Tanácsban.

Más decentralizált állam törvényhozói kompetenciával rendelkezô régiói számára a döntéshozói folyamatban való részvételt olyan belsô eljárás révén biztosítja, mely lehetôvé teszi az illetô kormány részére, hogy konzultáljon velük hatáskörükre vonatkozó esetekben, mielôtt arról döntene, milyen álláspontot alakít ki az Unió Tanácsában.

7. Már jó ideje, a kormányzáson folyó vita részeként, az európai intézmények, nevezetesen a Bizottság, a gazdasági és szociális, de, ugyanakkor és elsôsorban regionális és helyi partnerek bevonásának legjobb módozatát fontolgatta a politikák megalkotása és megvalósítása érdekében. Vitáik széleskörű tapasztalaton és minden szinten történô konzultáláson alapultak.

8. Tulajdonképpen a regionális és helyi partnerekkel több szinten folyik konzultáció:

- A tagállamok nagyon eltérô eljárások révén tájékoztatják a helyi és regionális hatóságokat, illetve konzultálnak velük a Közösség ügyeit illetôen.

- A Régiók Bizottsága is konzultál velük.

- A Bizottság rendszeresen politikaalkotó tevékenysége részeként oly mértékben szervez konzultációkat, hogy ezek a külsô konzultációk a végsô elôkészítés részét alkotják legtöbb tevékenység esetében.

10. Mind a partnerkapcsolat elve, mind a konzultációs mechanizmusok a decentralizált kormányzás módszerének alkalmazása. Azon a gondolaton alapszik, hogy egy politika befogadásának mértéke és, következtetésképpen, ennek hatékonysága is közvetlen kapcsolatban áll annak megfogalmazása során az érintettek bevonásának arányával. Ugyancsak lehetôvé teszik a tipikus helyi jellegzetességek figyelembevételét a közösségi politikák megvalósítása során.

12. Az Európai Kormányzásról szóló Fehér Könyv vitája során a helyi és regionális hatóságok kérték, hogy rendszeresebb párbeszédet folytassanak képviselôi egyesületeikkel. Ugyanakkor a Strukturális Alapok kezelése során, a partnerségi elvvel kapcsolatos tapasztalatok figyelembevételével, a Régiók Bizottsága és fô regionális és helyi hatósági társulások kérték, hogy a partnerkapcsolatok technikáját használják más közösségi politikák megvalósítása során is.

13. Végezetül, a Konvent szubszidiaritással és szövegének egyszerűsítésével foglalkozó két munkacsoportja javaslatokat terjesztettek elô az érdekelt felek konzultációjáról. Az egyszerűsítéssel foglalkozó munkacsoport úgy vélte, hogy különösen a törvényhozás felett álló regionális és helyi hatóságokkal történô konzultálás javítani fogja az európai törvényhozás minôségét. A szubszidiaritáson dolgozó munkacsoport véleménye szerint a szubszidiaritás elve annál jobban alkalmazható, minél hamarább figyelembe veszik a jogalkotási folyamat során. Úgy érezte, a Bizottság feladata, hogy minél elôbb konzultáljon minden érdekelt féllel, fôként a helyi és regionális hatóságokkal, amelyeket közvetlenül vagy közvetve érinthet a tervezett vagy megfogalmazás alatt álló jogszabály. A törvénytervezeteket kísérô "szubszidiaritási lap"-ot illetôen a Munkacsoport úgy vélte, hogy bizonyos fokú felmérést "kellene tartalmaznia végsô anyagi kihatásáról, míg egy direktíva/irányelv/útmutató esetén a felmérés a tagállamok által (országos vagy más szinten) helyettesítendô jogszabályok horderejérôl készülne.

14. Az Unió Egyezménye (EKSZ, 263. szakasz) létrehozott egy "regionális és helyi testületek képviselôibôl álló, tanácsadói státussal rendelkezô bizottságot". A Tanács (minôsített többséggel a Nizzai Szerzôdés életbelépése után) az illetô kormányok javaslatai alapján kinevezi a Bizottság tagjait. A legnagyobb kihívás, amivel a Bizottság fennállása óta szembesült, az az Unió regionális és helyi szintjén létezô gazdagság és másság képviselete.

Tagsága tulajdonképpen nagyon heterogén. Annak ellenére, hogy a "Régiók Bizottsága"-ként ismert néhány tagállam nem rendelkezik regionális szintű kormányzattal, míg másokban a regionális szint a központi állammal egyenértékű jogalkotói hatáskörrel rendelkezik.

15. A gyakorlatban a Régiók Bizottsága minden tagállam regionális és helyi képviselôibôl áll, függetlenül ezek politikai és területi felépítésétôl. Ugyanakkor az is igaz, hogy néhány föderális vagy erôsen regionalizált tagállam (Németország, Ausztria, Belgium és Spanyolország) minden regionális egysége tag, a helyi szintű képviselet háttérbe szorul.

Továbbá, annak ellenére, hogy az említett államok esetében az ország egész területét képviselik, másokéban a nemzeti delegáció a különbözô területi szintek képviseletébôl áll.

17. A Régiók Bizottsága tanácsadói státussal vesz részt a közösség döntéshozási folyamatában. Véleményre (habár nem kötelezô jellegű) szükséges a Szerzôdésben kifejezetten megemlített esetekben, mint a közszállítás, a foglalkoztatás- és szociálpolitika, az oktatás, a szakoktatás, az egészségügy, a transzeurópai hálózatok, a gazdasági és szociális kohézió, illetve a környezetvédelem. Ennek ellenére a Bizottság, a Tanács vagy a Parlament más kérdésekben is kikérheti a véleményét, és maga a Régiók Bizottsága is dönthet úgy, hogy véleményt nyilvánít olyan esetekben, amikor kikérik a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét.

19. Az Unió felépítésen belül regionális és helyi érdekeket és nézeteket képviselô Régiók Bizottsága azzal indokolta intézményes igényeit, hogy szükség van a regionális és helyi érdekek jobb képviseletének biztosítására. Ezzel ellentétben mások rámutattak, hogy új jogkörök saját összetételének mélyreható változását teszi szükségessé. Ugyancsak azon a véleményen voltak, hogy míg a heterogén volta nem befolyásolja hátrányosan aktuális tanácsadói feladatait, akadályt képezne kibôvített hatásköre gyakorlásában. Továbbá maga a Régiók Bizottsága is kifejezésre juttatta azon óhaját, hogy jobban tükrözze a helyi és regionális kormányzat sokféleségét a nemzeti delegációk összetételében a regionális és helyi képviselet egyensúlyának jobb biztosítása révén.

20. Végül, ki kellene emelni, hogy a szubszidiaritás elvén dolgozó munkacsoport hosszasan tárgyalta a Régiók Bizottságának szánt szerepet a szubszidiaritás elvének minél jobb alkalmazását illetôen. A munkacsoport többek között meghallgatta a Régiók Bizottságának képviselôit, akik egyben megfigyelôk a Konventben, és egyetértettek abban, hogy a Régiók Bizottsága meg fogja kapni azt a jogot, hogy a szubszidiaritás elvének megsértése végett az Európai Bírósághoz fordulhasson. Ez a Régiók Bizottságához véleményezés céljából benyújtott javaslatokra vonatkozna, és amelyrôl az a véleményezésében szubszidiaritással kapcsolatos ellenvetéseket fogalmazott meg.

22. Megkeresések történtek annak érdekében, hogy megállapítsák a régiók sajátságos fellebbezési jogát azon a jogcímen, hogy az Unió valamely határozata/törvénye kihatással van saját jogkörének/hatalmának gyakorlására, amelyet saját alkotmányuk alapján élveznek/bírnak.

25. Ki kellene emelni, hogy a szubszidiaritáson dolgozó munkacsoport nem választotta azt a lehetôséget, hogy a szubszidiaritási elv megsértése esetén biztosítsák a fellebbezési jogot azoknak a régióknak, amelyek nemzeti intézményi szerkezetük folytán jogalkotói minôséggel rendelkeznek.