A párt tevékenységével szemben a következô év folyamán már hallatszottak az ellenzéki hangok¹, amelyek a pártvezetés orientációját bírálták. 1926 kezdetén Romániában a helyhatósági választásokra készült az ország. A Magyar Párt vezetôi bizalmas tárgyalásokat folytattak a Liberális Párttal, és az eredményekkel kecsegtetô megbeszélések után a pártelnök, Ugron István Averescunak felmondja a paktumot. A liberálisok négyéves uralmának lejártával (1926 tavasza) a király Averescut bízza meg kormányalakítással, aminek következtében Ugron lemondott. Megbízott elnök, az addigi alelnök, gróf dr. Bethlen György (1888-1968) lett, aki Gyárfás Elemér közreműködésével a felmondott paktumot választási kartellé alakítja (1926. április 21.).

A pártvezetôség fent vázolt politikai orientációja miatt, valamint a parlamenti jelöltek központi kinevezése miatt 1926-1927-ben a Magyar Pártban a legjelentôsebb ellenzéki mozgalom bontakozott ki², amelyet a Krenner Miklós (írói nevén Spectator) neve és tevékenysége fémjelzett.³ Krenner a párttal szembeni elégedetlenségrôl - véleményüket kérve - Erdély több személyiségének baráti körlevelet írt, majd a válaszokat továbbgondolva nyílt levelet tett közzé.⁴ Levelére az erdélyi magyar politikai élet több kiválósága reagált (1926. augusztusában Kós Károly Aradon járt, és szövetkezett Krennerékkel). A szervezôdô ellenzékiek 1926. szeptember 26-ra Kolozsvárra értekezletet hívtak össze.⁵ A közel félszáz résztvevô - az összes társadalmi réteg képviselôi - kívánságait a Magyar Párt elnöksége elé terjeszti.⁶ Válaszként a párt Elnöki Tanácsa az éppen esedékes gyergyószentmiklósi nagygyűlés (1926. október 10-11.) elé utalja a reformerek emlékiratát.⁷ Az OMP rendkívüli aggodalommal várt gyergyói gyűlésén Krenner nagyhatású beszédben fogalmazta meg, hogy a párt szervezete nem elég erôs, be kell vonni minden demokratikus erôt, és megteremteni egy igazi, erôs, minden társadalmi réteget magában foglaló és minden erôt felhasználni tudó pártszervezetet.⁸ A párt megválasztott elnöke, a lemondott Ugron helyébe Bethlen György lett, a vezetôség bizalmat kapott, az Intézôbizottságba választás alapján bejutottak a reformisták is, akik az új szervezeti szabályzat kidolgozásában szerettek volna részt vállalni, reformelképzeléseiket itt szerették volna gyakorlatba ültetni. Tevékenykedésük, megbeszéléseik folytatódtak. Egyik leggyümölcsözôbb a mezôtelegdi tanácskozásuk (1926. nov. 14.) volt.⁹ A célokról, lehetôségekrôl és a keretekrôl dr. Kecskeméthy István, az ellenzéki mozgalom egyik aktív képviselôje is megszólalt.¹⁰ A csoport elképzelései között szerepelt a mozgalom kiszélesítése, a szélesebb néprétegek és neves személyiségek bevonása, a szervezeti szabályzat demokratikus átdolgozása, a román néppel békésebb együttélés kialakítása stb. A parlamenti munkával is elfoglalt pártelnök 1927 tavaszáig nem hívta össze az Intézôbizottságot, ami újabb táptalaja az elégedetlenségnek. A csoport tagjai több értekezlet során (1927. január 9-én és február 5-én Marosvásárhelyt, majd márciusban, áprilisban, májusban, júniusban és augusztusban Kolozsvárt) tovább tárgyalnak.

Az 1927. júniusára kiírt választások és az ebbôl adódó politikai szövetségkeresés mind a pártvezetôséget, mind a reformcsoportot megosztotta. Az OMP hosszas vita után a németekkel kötött Kisebbségi Blokk mellett foglalt állást, Krenner és köre a liberális orientácó hívei, míg a radikálisabb Kós csoport kilépett a reformcsoportból, és újraalakította a Néppártot, egyesek meg visszavonultak a politizálástól.¹¹ A választások ellentétes irányú orientációja és következményei 1927 nyarán elmérgesítették a párton belüli helyzetet.¹² A szintén liberális orientációjú Bernády György éles hangú cikkben támadta a pártvezetést,¹³ majd amikor a pártvezetôség ôt és eszmetársait igazolásra szólította föl, ô kilépett a Magyar Pártból. Az elmérgesedett helyzetben Krenner megegyezésre, egységre szólító felhívása pusztába kiáltó szó maradt.¹⁴

A reformszellem folyamatosan kialudt, míg a párt egysége megmaradt. A reformerek a párt keretein belül próbálták meg reformjaikat megvalósítani, de nagy részük (így Krenner és Bernády) - a kisebbségi helyzet sajátosságai miatt - pártszakadásra nem volt hajlandó. A reformmozgalomnak mindez máig tartó üzenete lehet.