A címben felvetett kérdés egyfajta mérlegkészítés igényét/ígéretét hordozza magában a rendszerváltozás óta eltelt bô évtizedre vonatkozóan, a Romániában lezajlott (gazdasági, társadalmi, politikai) szerkezetváltás összefüggésrendszerében - különös tekintettel a magyar kisebbség sajátos problémáira. A mérlegkészítés idôszerűségét egyfelôl a rendszerváltó évtizedben felhalmozott, és kiértékelésre (már) alkalmas tapasztalatok indokolják, másfelôl pedig azok a kihívások, amelyekkel a kisebbségek is szembesülnek az éppen alakuló új Európában, illetve a globalizáció térnyerése közepette gyorsan változó idôben.

A kérdésre adott válaszok természetesen sokfélék lehetnek, aszerint, hogy milyen szempontok alapján készül egy effajta összegzés. Kutatásunkat magyar nemzetiségű önkormányzati tisztségviselôk körében végeztük, következésképpen a közéleti szerepvállalás tapasztalatai adják meg a jelen elemzés szempontrendszerének specifikumait: interjúalanyaink nemcsak megélôi, értékelôi, hanem formálói is azoknak a történéseknek és folyamatoknak, amelyek befolyásolják a helyi közösségek sorsának alakulását.

A beszélgetések alapján két megközelítés körvonalazódik a téma kapcsán: az egyik általános, inkább elméleti/történelmi síkon mozgó diskurzus, amely az erdélyi magyarság kisebbségi történelmérôl, különbözô történelmi korszakok analógiáiról szól; a másik pedig egy pragmatikusnak nevezhetô értékelés, amely a helyi közösségek aktuális problémáit taglalja, összefüggésben a többségi társadalom problémáival, illetve annak fejlôdési irányával.

Tanulmányunkban a vázolt két megközelítés mentén mutatjuk be az interjúk tanúsága szerint megvonható mérleget, kiemelt hangsúllyal a helyi közösségek (ezen belül is pedig a falvak) helyzetképeibôl kibontakozó aktualitásokra, valamint a fiatal generáció problémáinak sajátosságaira.

Az erdélyi magyar társadalom jelenlegi helyzetelemzésének egyik, általánosnak nevezhetô szintje - mint említettük - történelmi megalapozású, és az 1989 utáni változásokat a kisebbségi történelem különbözô szakaszaival állítja párhuzamba.

A megkérdezettek egy (kisebb) csoportja¹ az 1918 utáni új, kisebbségi helyzet irodalmi/közéleti/szakmai vitáiból, tanulságaiból kiindulva elemzi az erdélyi magyarság jelenlegi állapotát, elsôsorban a két világháború közötti és az 1989 utáni idôszak párhuzamai alapján. Ennek a diskurzusnak a lényege, hogy az erdélyi magyarság társadalomszerkezetének átalakulása, valamint - a szocialista idôszakban lezajlott tudásszociológiai változások mentén - az 1989 utáni erdélyi magyar társadalomkép újfajta jellemzôire hívja fel a figyelmet.

Ezeket a jellemzôket a szóban forgó diskurzus abban véli beazonosítani, hogy az elmúlt évtizedekben megváltozott a társadalmi tagolódás és berendezkedés, ma már nem létezik az erdélyi magyar intézmények fenntartását biztosító anyagi háttér (vagyonos polgárok, egyházi és közösségi vagyonok), valamint abban, hogy az elmúlt 80 évben jelentôsen átalakult az erdélyi régiók és települések nemzetiségi összetétele, és, ebbôl adódóan, ma más képet mutatnak a települések, illetve a román-magyar együttélés módozatai is. Fontos összetevôje még ennek a történelmi megközelítésnek az a megállapítás, hogy a szocializmus évtizedei során megváltozott az a mód is, ahogyan önmagunkról (mint kisebbségrôl) és lehetôségeinkrôl, valamint a román-magyar együttélésrôl gondolkodunk. Romániában a szocializmus diktatúrája rányomta bélyegét az emberek mentalitására - ez érzékelhetô a lehetôségek felismerésében és kihasználásában, a belsô cenzúrában, az "elterebélyesedô" kivárásban, a gondoskodó államra (pártra) való hivatkozásban, csakúgy, mint a kisebbségi és többségi társadalom között újratermelôdô "határképzésekben".

Ez a diskurzus - bár több esetben kissé nosztalgikus hangvételű - óvatosságra int a történelmi párhuzamok tekintetében, hiszen arra figyelmeztet, hogy a történelem elsôsorban tanulságaival szolgálhatja a jelent, ugyanakkor felveti azt a kérdést, hogy milyen mélységben lehet "az erdélyi magyarság általános problémáiról" beszélni a megváltozott helyzetben.

Az 1989 után elért eredmények/változások ebbôl a nézôpontból inkább lehetôségekként jelennek meg a kisebbségi társadalom, és ezen belül a helyi közösségek számára is, mintsem olyan pozitívumokként, amelyek komoly elôrelépést jelentenek a "kisebbségi kérdés" megnyugtató rendezésében.

"Nézzük a párhuzamot a két világháború közötti és az 1989 utáni erdélyi magyarság között. Mitôl volt annyi intézmény, kiadó, művészeti, tudományos intézmény? 1918 után a nagybirtokokat meg mindent elvettek az egyházaktól, de a polgári réteg az megmaradt. Megmaradt az iparos, a gazda, végül is lelkileg a földön volt, de az anyagi lehetôségek tekintetében nem. Tehát ezért fenn tudta magát tartani, megfelelô közösségi szellemben is létezett, mert áldozott az intézményei fenntartására, volt ahonnan áldozni. Na, most 1989 után nincstelenül megérkeztünk a demokráciába. Föld nem volt, visszaadták, de nincs amivel megművelni, munkahely nincs, az egész országnak a nyomora ránk vetül." (HK.2.3.02)

"Itt 100 évvel ezelôtt, ha nézem a statisztikát, mindössze 6000 román élt a városban. Ma pedig van 160 000, vagy még ennél is több. Ez természetesen, hogy konfliktusnak is az okozója, mert mi itt mindenhez jogot formálunk, holott mi elenyészô kisebbségben vagyunk hozzájuk viszonyítva. A konfliktusoknak a másik alapja, hogy a Kárpátokon túlról idehozták ezt a rengeteg embert, inkább azokkal van a baj, mert nem tudják elviselni, hogy más is van rajtuk kívül. Mi sem vagyunk toleránsak, ez az igazság, de ôk is toleránsabbak kellene legyenek, és akkor meg tudnánk érteni egymást." (HK.3.3.07)

"Az elmúlt évtizedekben sajátos helyzetek alakultak ki. Sokszor találkozunk olyanokkal, akik a szórványt képviselik. Annyira másak a problémáik, mintha nem is egy nyelvet beszélnénk. Ma nem lehet Hargita megyébôl megmondani, hogy mi legyen Kolozsváron. (...) De a közösségek részérôl is az van, hogy avval sem tud élni, amivel már lehetne. Azt mondom, hogy ez a sok év hatalmas rombolást tett a tudatunkban." (HK.1.2.08)

"A romániai magyarság ma már kicsiben tükrözi a román társadalmat, én úgy vélem, hogy a bajok kezdetét a trianoni idôk után kell keresnünk közvetlenül, az elmúlt 70-80 évben. Volt nekem egy tanárom, aki azt emlegette, hogy fiúk, nagy volt a magyar, és a kiadott szónak volt becsülete. Azt hiszem, hogy ez egy olyan vetülete a dolognak, ami az elmúlt 80 évben nagyon megváltozott. A 80 évben az erdélyi magyarság átalakult, úgy érzem, nem jó irányban alakult át, persze szinte azt mondhatnám, érthetô is, ha az ember ilyen közegben él annyi éven keresztül, akarva akaratlanul is módosítja a felfogását. Még egyszer mondom azt is: a romániai magyarság ma nem az, mint 80 évvel ezelôtt." (HK.1.1.10)

"Ma már a kisebbségi kérdések kezelésében megvan ez a defenzíva, hogy ne, ne, ne feszítsük. Inkább beszéljünk románul, akkor is, ha lehet magyarul beszélni, ne forszírozzuk a helységnévtáblákat, ha törvény van is rá. Ez a mentalitás. Hogy azt hitte az erdélyi magyarság, és mi is azt hittük magunkról, hogy mi 80 évet mindenféle tudati és lelki sérülés nélkül átvészeltük, és mi vagyunk a janik. Nem igaz. Itt van a 80 éves kisebbségi létnek az eredménye: jaj ne, ne, ne feszítsük. Uraim itt nem feszítjük, errôl szól a törvény. Ennyi." (HK.2.3.02)

"Sajnos a nyolcvan év alatt belénk verték azt, hogy szégyelljük azt, hogy magyarok vagyunk, vagy legalábbis féljünk kimondani. A tipikusan megfélemlített embereknek a magatartását vettük fel. Ez érezhetô mindenben." (HK.4.3.04)

A megkérdezettek túlnyomó többsége², az elôbbitôl eltérôen, az erdélyi magyar társadalom jelenlegi helyzetének értékelésekor nem a 80 éves kisebbségi történelem idôszakát veszi alapul, hanem a szocializmus évtizedeit, pontosabban az 1989-et közvetlenül megelôzô korszakot. Bár ebben a diskurzusban is fellelhetôk a fentebb érintett társadalomszerkezeti és tudásszociológiai változásokra való utalások, ezek azonban különösebb történelmi felvezetés nélküli ténymegállapításokként jelennek meg a beszélgetésekben. Itt inkább az 1989 utáni szerkezetváltás (kisebbségi szempontból is értékelhetô) hozadékai kerülnek kiemelésre, az 1989-et közvetlenül megelôzô, és az azt követô idôszak összehasonlításakor. Lényeges ebben a megközelítésben, hogy a megkérdezetteknek ez a csoportja az 1989 utáni változásokat a román társadalomban bekövetkezett átalakulásokkal szoros összefüggésben értelmezi, a kisebbségi kérdést érintô változásokat pedig a diktatúrát lezáró nyitás (a kisebbség felé is) eredményeinek tulajdonítja. Következésképpen ebben a diskurzusban konkrét pozitívumként fogalmazódik meg a szólásszabadság, a képviselet az önkormányzatokban és a parlamentben, az anyanyelvhasználat, a kultúra és az oktatás területén elért eredmények, a civil szervezetek, a magyar-magyar kapcsolatok kiépülésének folyamata, a nemzeti szimbólumok használatának lehetôsége, a vállalkozási szabadság - amelyek a kisebbségi magyarság szempontjából is pozitív változásoknak tekinthetôk.

"Mindig a viszonyítási alap a lényeg. Ha viszonyítom magamat '89-hez, ha visszahelyezem magamat '89 decemberébe, nyilván elcsodálkoznék azon, hogy mi minden van. A demokratikus berendezkedés, saját szervezetünk van, ünnepeljük ünnepeinket, az önkormányzatokban ott vagyunk, politizálunk önkormányzati szinten, parlamenti szinten, kapcsolatrendszer Magyarországgal, civil szervezetek, sajtószabadság, iskolahálózat - rengeteg a pozitívum. Most rögtön jöhet a másik viszonyítási alap, hogy ez elég-e vagy nem. Való igaz, hogy nem tudjuk magunkat kiragadni az egész román fejlôdési közegbôl." (HK.3.3.01)

"Természetes, hogyha összehasonlítjuk a régi rezsimmel [az erdélyi magyarság helyzete] nagyon sokat változott. Kezdjük azzal, hogy nem tudtuk ünnepelni március 15-ét, most nyíltan ünnepelhetjük, most már a nemzeti zászlónkat is kitehetjük. Magyar egyetemek alakultak a Székelyföldön, ami nagy elôny. Eredmények tehát vannak." (HK.1.1.23)

"Rengeteg minden változott, és merjük már egyszer kimondani, hogy pozitívan. Tehát nagyon sok pozitív dolog történt: alapítványaink vannak, társaságaink vannak, működôképes újságaink vannak, nem beszélve a kisebb-nagyobb rendezvényekrôl, falunapjaink vannak. Nyugodtan az anyanyelvünkön beszélhetünk, újságjainkban azt írunk, amit akarunk. Sok minden történt [az elmúlt 12 évben]." (HK.3.2.09)

"Abból az alapgondolatból indulnék ki, hogy ami az erdélyi magyarság helyzetében pozitívum, az az egész román társadalom helyzetében pozitívum. Tehát ha van sajtószabadság, az az egész társadalomra érvényes, ha megvannak a jogállam csírái, az szintén, ha van vállalkozási szabadság, akkor az is. Tehát én egy specifikusan, nagy erdélyi magyar vívmányt nem látok. Talán, zárójelbe tenném, egy nagy megvalósítást talán ez, a magyar egyetemi hálózat beindulása. A másik, hogy létezik egy sorozat civil szervezôdés, kimondottan a magyar kultúráért, irodalomért, sajtóért, színházért, fiatalokért. Ezek, mondjuk jellegzetesen, tipikusan erdélyi magyar megvalósítások, mint ahogyan az is, hogy történelmi egyházaink talpra álltak, egyre több és egyre komolyabb nevelési folyamatok indultak be." (HK.1.1.01)

"Én nem azt mondom, hogy maximálisan sikerült megvalósítani a terveinket, és azt, amit a magyarság elvár tôlünk, de arra kell figyelnünk, hogy az RMDSZ az Románia 7 százalék népességét képviseli." (HK.4.2.02)

Az 1989 utáni változásokról/eredményekrôl szóló diskurzusoknak - függetlenül a megközelítés alapjául szolgáló történelmi idôszaktól - van azonban egy találkozási pontja: a sajátosan kisebbségi kérdések megoldásának azokhoz a célokhoz, tervekhez való viszonyítása, amelyeket a magyar közösségek közvetlenül a '89-es változások után fogalmaztak meg. Ennek kapcsán a megkérdezett önkormányzati tisztségviselôk egy jelentôs részének nézôpontjából³ kiemelést érdemel a kilencvenes évek azon tanulsága, miszerint az erdélyi magyarok nem találták fel magukat megfelelôen a megváltozott történelmi helyzetben, nem találták meg azokat a prioritásokat, amelyek a sajátosan "kisebbségi probléma" differenciált szempontú megoldását is érdemben elôreviszik, és ebbôl kifolyólag, nem sikerült olyan gazdasági/társadalmi folyamatokat elindítani (vagy azokba bekapcsolódni), amelyek hosszú távon a magyar kisebbségi közösségek gyarapodását (is) szolgálják Romániában. Erre a differenciáltságra a továbbiakban többször is kitérünk, hiszen szorosan kapcsolódik az elmúlt tizenkét évben elért eredmények eltérô (régió és településtípusok szerint különbözô) értékeléséhez, a helyi közösségek problémáinak sokrétűségéhez, és visszaköszön a közösségi jövôképekben is.

"Itt gátlástalan módon történt az úgynevezett kapitalizmusra való áttérés. Minden szocialista országban a hatalom igyekezett átmenteni elônyeit, átváltani tôkepozíciókra, de annyira, mint Romániában, nem sikerült senkinek. Ebben sajnos mi hátrányban vagyunk, mert eleve annyira zárt volt Ceauºescu nacionalista politikája párton belül, hogy funkcióban alig voltak, egyszerûen nem volt, akik átváltsák a pozíciójukat. Nem tudom szó nélkül hagyni azt, hogy nagyon késôre történt meg a reprivatizáció. Ez cinikus módon azután történt meg, miután majdnem mindent privatizáltak, ami a másé volt. De hát hogy lehet eladni azt, amit elvettünk másoktól? Legalább ami volt, vissza kellett volna szerezzük, és az RMDSZ-nek óriási hibája volt, hogy ezt akkor nem tartotta prioritásnak." (HK.2.3.01)

"'89 elôtt is a magyarság szegény volt. Nem volt olyan beosztásban, nem dolgozhatott olyan munkahelyen - a munkahelyen is megkülönböztetés volt. De '89 után egyébbel voltunk elfoglalva. Nem gondolkodott a magyarság abban, hogy elôször gazdaságilag kellene megerôsödni, mert akkor talán könnyebben kapunk jogokat is. Nagyon sok energiánk abban veszett el, gyűléseztünk, tanácskoztunk, hogy éjjel-nappal azon gondolkodtunk, hogyan lehetne az iskolán, a tanügyön változtatni, megreformálni és körülöttünk addig az emberek meggazdagodtak, kihasználták a helyzeteket, és mi maradtunk a remélt jogok kivívása mellett." (HK.2.3.05)

"Az elmúlt 12 évbôl nekem az tűnik fel, hogy hasonlóképpen a román lakossághoz elszegényedtünk. Itt nem tudom, hogy feltétlenül azok volnának a legnagyobb gondjaink, hogy szobrokat emeljünk föl, vagy egyetemi karokat hozzunk létre. Az elsôdleges probléma, hogy a magyarság életszínvonalát, párhuzamosan a románokéval, tudnánk emelni. Iskoláinkat a lehetôségekhez képest sikerült visszaszereznünk, de gond van az utánpótlással, hogy a szülôket rávezetni arra, hogy a gyermekeiket magyar elemibe írassák be." (HK.3.3.05)

"Itt a 10-12 év alatt alapvetô kérdéseket nem sikerült megoldani, talán elsô helyen a tulajdonviszonyoknak a problémája, hiszen ezek tisztázása nélkül nem lehet egy olyan gazdaságot kiépíteni, ami maga után vonja a többi fejlôdését." (HK.4.3.03)

"Az erdélyi magyarság 10 évvel a rendszerváltás után éhesebb és rongyosabb. Konkrétan el tudom mondani, van néhány magyar cég helyi szinten, ami úgymond tengôdik a román cégekhez viszonyítva, sôt azt is el kell mondjam, hogy ellenôrzések úgy pénzügyi részrôl, mint a rendôrség részérôl sokkal szigorúbbak a magyar cégekkel, mint a román cégekkel." (HK.1.2.14)

"Az erdélyi magyarság helyzete az elmúlt 10 évben nem sokat változott. Habár dolgokat oldottak meg, az iskolák, az egyetem jövôjét s ami a némi továbblépést illeti, de viszont a legtöbbet azzal lehetne segíteni, ha a fiatal generációt helyben lehetne tartani, fôleg azokat, akik európai szinten vannak felkészülve valamilyen területen." (HK.1.1.02)

"[Minden változás mellett] az erdélyi nemzeti közösség megítélésem szerint a mai napig sem talált magára, az önszervezôdés visszamaradt a többi Kárpát-medencei régióhoz viszonyítva, és nem tudta megvalósítani azt a minimális érdekvédelmi feladatot sem, amelyik el kellett volna juttassa oda, hogy egy egészséges jövôképe kialakuljon. Ezt a jövôképet senki nem vázolta fel, és ez a jövôkép nem él ma az erdélyi magyar közösségben, mint közös eredmény." (HK.1.1.13)

Összegzéseképpen azt mondhatjuk, hogy a megkérdezett önkormányzati tisztségviselôk túlnyomó többsége⁴ az elmúlt tizenkét év számos változását pozitívumként értékeli, ami nem jelenti egyben azt is, hogy ez a kisebbség sajátos problémáira is kivetíthetô, általánosítható volna. Különösen nem, ha az erdélyi magyar társadalom problémáit és elvárásait differenciált szinten is figyelembe vesszük. Ezt, a felvázolt diskurzusok bemutatásán túlmenôen, az adatok statisztikai elemzése is megerôsíti. A megkérdezettek több mind fele (59,3%) szerint az erdélyi magyarság helyzete az elmúlt tizenkét évben elég sokat javult, több mint egyharmada (36,1%) azon a véleményen van, hogy keveset javult, 4,6%-a szerint inkább romlott. A regionális bontás azonban azt mutatja, hogy ez a megoszlás minden régióban (kisebb eltérésekkel) érvényes, kivéve a Székelyföldet, ahol ez fordítva jelenik meg: a székelyföldi megkérdezettek közel kétharmada (61,7%) szerint a magyarság helyzete csak keveset javult, 8,8% szerint inkább romlott, és közel egyharmada (29,4%) van csupán azon a véleményen, hogy "elég sokat javult".

Arra vonatkozóan viszont, hogy miben változott az erdélyi magyarság helyzete az elmúlt idôszakban, illetve milyen területeken látnak a megkérdezettek sajátos, a magyar kisebbséget érintô konkrét eredményeket, a válaszok nagyon szórtak: 24,4% említette a magyar nyelvű oktatást (magyar tannyelvű iskolák újraindulása, a Sapientia-EMTE kiépülése a Székelyföldön); 16,1% az általános szabadságjogokat (szólásszabadság, sajtószabadság, magyar nyelvű médiák); 15,3% az anyanyelvhasználatot (helységnévtáblák, közigazgatási törvény); 13,1% a magyar ünnepek megtartásának és a nemzeti szimbólumok használatának lehetôségét; 9,5% a gazdasági téren történt pozitív változásokat (földek, erdôk, ingatlanok visszaszolgáltatása, vállalkozások); 5,8% pedig a magyar civil kezdeményezéseket, szervezeteket. Megemlítjük még az eredmények között (5% alatti említési gyakorisággal) a magyar-magyar intézményes kapcsolatok kiépülését, illetve a magyar kulturális élet területén történt elôrelépéseket - ám ezek inkább a civil kezdeményezésekhez és a magyarországi támogatások lehetôségeihez kötôdnek.

A bemutatott megoszlások arra utalnak, hogy a romániai változásokban - bár számos pozitív folyamatot tettek lehetôvé az elmúlt tizenkét évben a romániai magyarság számára is - összességükben nem jelölhetôek meg olyan területek, vagy egy olyan általánosnak tekinthetô pozitív eredmény, amely minden régióban, helyi közösségben hasonló relevanciával bírna. Ezt támasztja alá a felsorolt eredmények eltérô értékelése régió és településtípus szerinti bontásban. Az oktatás területén elért eredményeket leginkább a székelyföldi kisvárosok önkormányzati tisztségviselôi említették (Sapientia-EMTE, kihelyezett fôiskolai karok, középiskolák), legkisebb arányban pedig a dél-erdélyi megkérdezettek. A szabadságjogok, a szólásszabadság, sajtószabadság (helyi lapok, regionális médiák) fôként a vegyesen lakott és a szórványtelepüléseken jelennek meg fontos eredményként, és alig említik a Székelyföldön. Az anyanyelvhasználat területén elért eredmények is a kistelepüléseken kapnak hangsúlyt, míg a nagyvárosokban, és különösen a közép-erdélyi régióban (Kolozs, Maros megyék) nem annyira relevánsak. Ez azzal is magyarázható Közép-Erdélyben, hogy a vegyes lakosságú településeken mindennapos a másnyelvűséggel való találkozás, és gyakoriak az anyanyelvhasználattal kapcsolatos negatív tapasztalatok is. Köthetô viszont ahhoz is, hogy a kutatás idôpontjában volt folyamatban a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezése (és ezzel együtt táblarongálások, incidensek is voltak). Az 1989-hozta gazdasági változások, lehetôségek elsôsorban a közép-erdélyi városok önkormányzati tisztségviselôi részérôl kerülnek említésre, míg a Partiumban a legalacsonyabb arányban tértek ki rá. Az ünnepek és a szimbólumok használata, mint a kilencvenes évek fontos hozadéka, fôleg a falvakon, különösen pedig a Partiumban értékelôdik fel, a Székelyföldön viszont nem kap nagy hangsúlyt.

A vázolt megoszlások alapján azt mondhatjuk, hogy eltérô jelentôséggel bírnak az 1989 utáni változások, eredmények a különbözô helyi közösségek számára a '89-et követôen kialakult helyzetben és az új társadalomszerkezetben. Kutatásunk eredményei a regionális és településtípusok szerinti differenciáltság szempontjainak a fontosságára figyelmeztetnek. Az erdélyi magyar társadalom "általános helyzetérôl" csak oly módon lehet beszélni, hogy ezeket a különbözôségeket figyelembe vesszük, és az erdélyi kisvilágok gondjait, problémáit, elért eredményeit az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetrajzában a maguk differenciáltságában jelenítjük meg.

A helyzetértékelések másik szintje - mint a bevezetésben már szóltunk róla - pragmatikus és gyakorlati szempontú, és az elmúlt tizenkét év változásait abból a nézôpontból vizsgálja, értékeli, hogy a szóban forgó változások mit hoztak konkrétan a helyi közösségek számára, illetve melyek a legfôbb gondjaik jelenleg. Ezen a szinten a beszélgetésekbôl kis erdélyi világok társadalomrajzai bontakoznak ki, helyi aktualitásokkal. A települések alapvetô gondjai köztudottan nem a kisebbségi kérdéshez kötôdnek, hanem gazdasági természetűek, ám értelemszerűen hangsúlyt kap a beszélgetésekben az, hogy milyen hatással volt és van a gazdasági és társadalmi szerkezetváltás a magyar közösségek helyzetére (hiszen errôl szólt a kutatás). Érdekes, hogy ez utóbbi kérdéskör taglalásakor az interjúkban sajátos prizmák, illetve látószögek jelennek meg arra vonatkozólag, hogy miként észlelik a szórványtelepülések gondjait a tömbben élôk, illetve fordítva. A beszélgetések során, bár viszonyítási alapként megfogalmazódnak a tömb és szórvány eltérô sajátosságai ("itt, a szórványban", "itt, a Székelyföldön", "ez egy többségében magyar falu"), az egymás problémáinak értékelése inkább sztereotípiákban jelentkezik - következésképpen amolyan párhuzamos kisvilágokként épülnek az összképbe. Ennek kapcsán megemlítjük, hogy a szórványból nézve a tömb kissé mitikus világ, ahol "könnyebb a helyzet", illetve "könnyű magyarkodni" (anekdotázás a székelyekrôl), a tömbbôl nézve pedig a szórványok gondjai távolinak tűnnek, kihangsúlyozva, hogy "a székelység problémái másak". Ez figyelmet érdemel, hiszen ez az erdélyi magyar társadalmon belüli érdekkonfliktusként is felfogható.

A helyi gondok alapvetôen "a romániai gazdasági problémákhoz", illetve a folyamatossá vált gazdasági átmenethez kötôdnek. A megkérdezett önkormányzati tisztségviselôk több mint fele legfôbb helyi gondként a gazdasági problémákat említette.⁵ Ez azonban gyűjtôfogalom, különféle természetű gondokat takar régiók és településtípusok szerint. Idesorolható elsôsorban a munkahelyek hiánya, a munkanélküliség, az alacsony jövedelmek, az elszegényedés és a növekvô szociális terhek. Ezek - a beszélgetések szerint - az átlagosnál valamivel nagyobb mértékben jelentkeznek a kisvárosokban és a falvakon, az eltérések mértéke azonban nem túl nagy: ezek országos gondoknak tekinthetôk. A gazdasági problémák másik vetülete - ez azonban leginkább a kistelepüléseket érinti, függetlenül attól, hogy milyen ezek etnikai összetétele - az infrastrukturális elmaradottság (utak, víz-, gáz-, telefonhálózat, középületek elhanyagolt állapota), illetve az, hogy az infrastruktúra fejlesztését az önkormányzatok szűk költségvetése nem teszi lehetôvé, vagy nagymértékben korlátozza. A gazdasági természetű gondok harmadik csoportja a tulajdonviszonyok rendezetlenségéhez kötôdik (földterületek, erdôk, közösségi, egyházi és magánvagyonok visszaszolgáltatása), ami nagymértékben megakasztja a fejlôdés tervezését egyéni és közösségi szinten egyaránt - ezekre viszont leginkább a székelyföldi megkérdezettek tértek ki. A gazdasági problémákhoz sorolható továbbá az, hogy - bár az elmúlt idôszak szerkezeti változásai lehetôvé tették a vállalkozási szabadságot - a magyar vállalkozói réteg vékony, inkább családi, illetve kis- és közepes vállalkozásokat jelent, és e tekintetben is a magyar kisebbség jóval elmarad a többségi társadalom mögött⁶. Ez abból a szempontból bír relevanciával - fôleg a tömb-magyar településeken -, hogy helyi szinten kevés az olyan vállalkozás, amely munkahelyeket tudna biztosítani a helybeli lakosság számára, illetve olyan tôkével rendelkezne, ami további beruházásokkal, fejlesztésekkel a települések erôs gazdasági potenciáljaként jelenhetne meg.

A második leggyakrabban felvetett helyi gond - a megkérdezettek több mint egyharmada említette - a romániai, és ezen belül a kisebbségi társadalom "demográfiai zuhanásához" kapcsolódik⁷: a születési arányszám csökkenéséhez, az elöregedéshez, az asszimilációhoz és az elvándorláshoz. Fontos kiemelni, hogy a népességcsökkenés az átlagosnál sokkal hangsúlyosabban jelenik meg Dél-Erdélyben és a Partiumban: a dél-erdélyi megkérdezettek háromnegyede tért ki erre a problémára, a Partiumban pedig minden második megkérdezett említette ezt, az alapvetô helyi problémák között. Míg Dél-Erdélyben az elöregedés, az asszimiláció és az elvándorlás összetett (és összefüggô) folyamatai rajzolják át rohamosan a régió demográfiai térképét, a Partiumban (fôként a városokban) az elvándorlás jelenik meg a népességcsökkenés fô okaként. Megjegyezzük azt is, hogy a bemutatott regionális eltérések mellett a magyar népesség fogyása leginkább nagyvárosokban és a kistelepüléseken mutatható ki a kilencvenes évek mérlegében, legalábbis a beszélgetések tanúsága szerint; a fiatalok és a diplomások elvándorlása pedig egyik legakutabb problémaként jelentkezik, különösen a falvak életében - erre a további fejezetekben még visszatérünk.

A népességfogyással kapcsolatban elsôsorban a nagyvárosokban került megfogalmazásra a megkérdezettek részérôl az asszimiláció⁸. Ezt leggyakrabban az iskolaválasztáshoz kötik a megkérdezettek, tehát, hogy a magyar nemzetiségű gyermekeket román tannyelvű iskolába íratják a szülôk. Fontos ennek kapcsán kiemelni, hogy az elmúlt tizenkét évben lényegében nem sikerült megfordítani a szülôk iskolaválasztási gyakorlatának trendjeit (a magyar nemzetiségű elemi iskolás gyermekek körülbelül egyharmada továbbra is román tannyelvű iskolába jár, a szórványban pedig háromnegyedük). A magyar tannyelvű iskolaválasztás irányában némi elmozdulás csak az alapfokú (I-IV. osztály) iskolák tekintetében mutatható ki, a felsôbb fokozatokon továbbra is nagy a lemorzsolódás. Ezzel összefüggésben a megkérdezettek elsôsorban azt fogalmazták meg, hogy "nehéz a szülôket rávezetni arra, hogy magyar iskolába adják a gyermekeiket". Ez arra utal, hogy újratermelôdik a szocializmus évtizedeiben kialakult iskolaválasztási gyakorlat, annak családi modellje: azok a fiatalok (szülôk), akik román tannyelvű iskolába jártak, inkább román tannyelvű iskolába íratják a gyermekeiket is - ezt más felmérések is megerôsítik⁹. Az asszimiláció ugyanakkor köthetô a párválasztáshoz (vegyes-házasságok), abban a vonatkozásban is, hogy a szórványban (szórványosodó városokban) a kicsi és zárt magyar közösségekben nehezebb magyar nemzetiségű társat találni. Az asszimiláció folyamata azonban a megváltozott társadalomszerkezetben is összefüggésbe hozható a fiatalok karrierépítési stratégiáival. Itt arra utalunk, hogy azok a magyar fiatalok, akik jól menô nagyvállalkozásoknál dolgoznak a nagyvárosokban és sikeresek, munkahelyi és társasági körükbôl inkább román nemzetiségű társat választanak maguknak, illetve a mindennapi kommunikációban egyre inkább háttérbe szorul, vagy minimálisra csökken a magyar nyelv használata a román és az (üzleti életben használt) idegen nyelvekhez képest. Érdekességként megemlítjük az asszimiláció "észlelésének" sajátosságait a tömb és a szórvány közösségek látószögébôl. Természetes, hogy az asszimiláció elsôsorban a szórványközösségek gondja (a dél-erdélyi és bánsági megkérdezettek kétharmada tette szóvá a beolvadást), azonban a Székelyföldön ez a folyamat valamiféle külsô veszélyforrásként jelenik meg (erôszakos románosítás, az ortodoxia térnyerése), ami jelenleg még nem, esetleg távlatilag hordozza magában a magyar közösségek asszimilációját. Ilyen értelemben a székelyföldiek inkább a "védettségüket" észlelik, illetve fogalmazzák meg, mintsem az asszimiláció kihívásait.

A demográfiai mélyrepülés, és a fiatalok, valamint a diplomások elvándorlása alapvetôen befolyásolja a helyi magyar közösségek életét, nemcsak a szórványban (bár a beszélgetések szerint ott érzékelhetô a leginkább), hanem a tömb-magyar településeken is. Ez számos területen kimutatható: az aktív népesség csökkenésében, a beiskolázási arányszámokban (ezekre a települések statisztikái is rámutatnak), valamint a helyi értelmiségi réteg vékonyodásában, illetve ezzel összefüggésben a helyi közösségi/kulturális élet beszűkülésében. Manapság divatos inkább a szellemi szórványosodásról beszélni, a számbeli csökkenés helyett (vagy ennek kiegészítéseképpen), és elôtérbe helyezni az identitástudatban, a "helyi tudásban" (településtörténet, helyi értékek) és ennek újratermelésében bekövetkezett változásokat, a nyelvromlást és nyelvcserét. A beszélgetések alapján azonban a magyar népesség számszerű csökkenésének trendjeit emeljük ki: a szórványok egyre kisebb diaszpórákká válását (Dél-Erdélyben és a Bánságban), illetve a vegyesen lakott települések szórványosodási folyamatát (a belsô erdélyi és a partiumi településeken). A 2002-es népszámlálási adatok végleges eredményei még nem ismertek, ám a települések elôzetes statisztikái arra figyelmeztetnek, hogy számos településen az elmúlt tizenkét évben jelentôs mértékben megváltozott a népesség etnikai összetétele a magyar kisebbség hátrányára, s ez a folyamat a belsô-erdélyi és partiumi magyar települések (fôként a városok) etnikai térképének átrajzolódását vetíti elôre, ami a Székelyföldet egy sajátos különálló etnikai enklávéba zárhatja a jövôben.

A demográfiai/etnikai térkép átrajzolódása kapcsán fontos kitérni a roma-kérdésre is¹⁰, amelyet megint csak leginkább a kistelepüléseken vetettek fel, különösképpen pedig a székelyföldi falvakban. A roma-népesség növekedése a magyarlakta vagy többségében magyarlakta kistelepüléseken, a cigányság eltérô értékvilága és életmódja, szociális problémái - integrálódása a helyi társadalomba -, kutatásunk eredményei alapján úgy tűnik, nemcsak országosan jelentkezô probléma, hanem a magyar kisebbség számára is ma egyik fontos és aktuális kérdésként jelentkezik.

A gazdasági és a demográfiai jellegű helyi problémák vázolt trendjeihez szorosan kötôdnek azok a társadalomlélektani gondok¹¹, amelyekkel a helyi közösségek jelenleg szembesülnek: a munkanélküli életmód, a szegénység lélektana, a kiábrándultság, a kilátástalanság, az egyéni és családi jövôképek hiánya, a közösségi élet válsága, illetve ennek beszűkülése, elsivárosodása, a fásultság, a közömbösség. Ez is elsôsorban a kistelepülések önkormányzati képviselôi részérôl került megfogalmazásra, ám ez összefügghet azzal is, hogy a kisebb közösségek tagjai inkább ismerik egymást, és fokozottabban érzékelik ezeket a jelenségeket.

Felmerült továbbá a beszélgetések során a székelyföldiek részérôl, elsôsorban a kisvárosokban, a "települések sodródása", ami ahhoz kapcsolódik, hogy a kilencvenes években nem alakult ki a települések jövôképe¹², nevezetesen, hogy az elmúlt tizenkét évben az önkormányzatok (esetleg civil szervezetekkel, szakértôkkel együtt) nem találták ki, vagy nem találták meg a helyi szintű településfejlesztési stratégiákat. Ezt ma mint elszalasztott lehetôséget említik a megkérdezettek, olyan értelemben, hogy az elmúlt évtizedben inkább helyzetkövetôk voltak az önkormányzatok, nem pedig helyzetteremtôk - ami ma tükrözôdik és visszaköszön a helyi közösségek aktuális problémáiban.

A felvázolt helyi problémák elsôsorban azokra a gondokra összpontosítanak, amelyeket a kilencvenes évek hoztak, vagy termeltek újra, esetleg súlyosbítottak a különbözô helyi közösségek életében. A bemutatott helyzetértékelések újból megerôsítik az erdélyi magyar társadalom sokféle színeit, eltérô gondjait, ugyanakkor felhívják a figyelmet egyfelôl a falvak fokozottan nehéz helyzetére, másfelôl pedig elôtérbe helyezik a fiatalok problémáinak sajátosságait is (munkanélküliség, elvándorlás, réteg-specifikus értékvilág).

"Ha az erdélyiséget az elôttünk járó generáció Európa keleti szögletén a nemzeti heterogenitások összehangolása és békés, közös kormányzásra irányuló törekvésnek határozta meg, a kérdés lényegéhez úgy juthatunk a legközelebb, ha a nemzetiségi kérdés történelmét és szociológiáját az erdélyi falura vonatkoztatva vesszük vizsgálat tárgyává - írja Mikó Imre az Erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés c. munkájának bevezetôjében.¹³ Az 1989 utáni erdélyi magyar szociológiai szakirodalomban több elemzés látott napvilágot a falvak helyzetérôl¹⁴, ám nem beszélhetünk egy olyan átfogó szociográfiai mozgalomról, amely a társadalomkutatók egy jelentôs és meghatározó csoportját a falvak sajátos problémái felé irányította volna, és ezáltal bevitte volna az erdélyi falu kérdését prioritásként a közgondolkodásba, illetve súlyának megfelelô figyelmet kapott volna a politikai döntések szintjén is.

Kutatásunk eredményeibôl a kistelepülések nagyobb részére¹⁵ vonatkozóan az "elfelejtett falvak" képe, ezek magukra hagyatottsága bontakozik ki, a fokozottan hátrányos helyzet és forráshiány - gazdasági értelemben csakúgy, mint a vidék humán-potenciáljának és sajátos szellemi tartalékainak vonatkozásában. A szocializmus idôszakának gazdasági és társadalomszerkezeti változásai talán a falusi emberek tulajdonviszonyait és életmódját érintették a leginkább. Kialakult a szocialista falu, amelyet egyfelôl a kollektivizálás folyamata változtatott meg, másfelôl pedig az ingázó munkásság réteg-specifikus életviszonyainak, életmódjának átalakulása. Ma ennek a munkásságnak a problémái (munkanélkülisége, elszegényesedése - "új szegények", gyökértelensége, falu-város közötti életmódja, köztes értékvilága és gondolkodásmódja) visszahatnak a falvak társadalmára, és ezeknek megújulási lehetôségeire.

1989 után a falvakon megszűntek a mezôgazdasági szövetkezetek, a városokon az állami vállalatok jó része bezárt, a falvak lakosságának döntô hányada megélhetési forrás nélkül maradt. Ez Romániában nem járt együtt a mezôgazdasági szféra szerkezetváltásával, a mezôgazdaság és a hozzátartozó feldolgozói iparágak olyan reformjával (felvásárlási piacok, fogyasztási és értékesítési szövetkezetek kialakításával), amely azt eredményezte volna, hogy a falusi lakosság egy része visszafordulhat egy, a mezôgazdaságra épülô fejlôdés, életmód felé. Bár az elmúlt 12 évben a kollektivizált földterületek és az erdôk egy része visszakerült magántulajdonba, ezek csak potenciálisan és távlatilag jelenthetnek megélhetést a falvak lakói számára, eszközök, gépek és különösen pedig a váltáshoz szükséges rugalmasság és gazdasági kultúra hiányában. Következik, hogy az erdélyi falvak jelenlegi gondjai alapvetôen a mezôgazdaság lehetôségeinek kiaknázatlanságával, és a megélhetést biztosító gazdasági források hiányával függenek össze. Ez azonban egy nagyon összetett kérdést körvonalaz: magában hordozza a tulajdonviszonyok rendezôdésének elhúzódását, ehhez kapcsolódóan a tulajdonhoz való viszonyulás zavarodottságát, a gazdálkodáshoz fűzôdô mentalitás rugalmatlanságát, a gazdasági kultúra hiányosságait, valamint a vidéki munkásság helyzetének már említett specifikumait is.

"Itt nálunk kiaknázatlanok a mezôgazdasági területek. Községi legelôk, száz hektárok vannak üresen. Egyszerűen nem tudjuk megtölteni állatokkal. Valamikor elbírt a falunak a legelôje 400-500 szarvasmarhát, most alig van 30-40. Ez szomorú dolog. Szakembereket kellene hozni, állami támogatást kellene kieszközölni ezeknek, alacsony kamatú kölcsönöket kellene adni, és ha szemléletváltás honosodna meg egy bizonyos környezetben, nem vágynának el az emberek." (HK.2.1.15)

"Legfôbb probléma a földnek a megművelése. Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy évrôl évre mind több és több hektár terület marad megműveletlen. Nincsen az embereknek pénze, hogy befektessenek, hogy meg tudják művelni a földet. Ez érvényes magánszemélyre is, és érvényes társas gazdaságra is." (HK.2.1.07)

"A mezôgazdasági földterületek... Talán bokros vidék lesz lassan, nem szôlôskert. Lassan visszakerülünk a vadszôlô, a vadalma, a vadgyümölcs termesztéséhez." (HK.3.1.21)

"A problémák a mezôgazdasággal kapcsolatban vannak, mert azt lehet mondani, hogy a népesség 90%-a mind a mezôgazdaságban dolgozik, nem bírjuk értékesíteni a gabonát, a tejet, és így tovább. Összesen 10-20 személy dolgozik, az állami gazdaságok megszűntek, a gabona-fölvásárló vállalat megszűnt, úgyhogy munkalehetôség kevés van." (HK.4.1.03)

"Kérem szépen, ebben az országban a legnagyobb probléma a szegénység. Ennek persze több összetevôje van. Egyrészt a mezôgazdaságra szakosodott községekben a visszaadott földeken kicsi, úgynevezett nadrágszíjparcellákon termelnek, ami a nagyobb ipari termelést nem engedi meg." (HK.2.3..12)

"Nagy probléma a földtörvény [alkalmazása], az erdôk visszaadása, a birtoklevelek össze-vissza, csak 47 van kiadva község szinten. S az öreg székely mentalitása... Annyira fel vannak darabolva a földterületek, hogy olyan személy is van, aki 93 helyen kellene visszakapja a 18 hektár területét. Ezen elképzelhetetlen mezôgazdaságot folytatni. Több ezer parcellát kellene kimérni község szinten, ebbôl egy sincs kimérve, szakembert nem biztosítanak." (HK.1.1.05)

"Nem tudunk gazdálkodni. Képtelenek vagyunk támogatni az embereket, hogy egy rendes magot vessen el, hogy egy rendes üszôt tartson, amelyik tejet fog adni, abszolút nem foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel." (HK.3.2.08)

"Itt a helyzet egész sötét, egész sötét, és szomorú. Úgy néz ki, hogy a mezôgazdaság meg fog bukni, legalábbis úgy vagyunk elindulva. Nincs semmi a népnek, csak a küzdelem, a fáradság, csak a sok ingyen munka, amit megcsinálunk." (HK.2.1.06)

"Hát itt helyi problémánk a földtörvény és az erdôk körül vannak. Próbálkozunk, hogy a közbirtokossági erdôk jussanak vissza, de még kataszteri szakemberünk sincs". (HK.1.1.05)

"A mezôgazdaság befuccsolt, itt a faluban a kocsmán és az üzleten kívül nincsen egy olyan cég sem, amelyik több alkalmazottat foglalkoztasson." (HK.1.1.03)

A falvak fejlôdési lehetôségeit, a munkahely-teremtô beruházások vonzását nagymértékben akadályozza, az elmondottak mellett, a vidéki települések infrastrukturális elmaradottsága is - erre már az elôzô fejezetben is utaltunk. Az elmaradottság, az elszigeteltség, az információ- és a szakemberhiány hátrányos helyzetek bűvös körét jelenti a falvaknak, amelybôl egy átfogó, országos szintű vidékfejlesztési program nélkül aligha tudnak kikerülni. A munkalehetôségek hiánya miatt az aktív népesség városokon vagy külföldön keres megélhetést, azonban ennek következtében egyre kisebb lesz az a humán-erôforrás potenciál, azoknak a száma, akikkel, és akikre a falvak jövôjét építeni lehet. Az elvándorlás folyamata tehát sajátos kísérôjelenségeket generál, különösen a falvak vonatkozásában, amelyekre érdemes odafigyelni. A fiatalok elvándorlása a falvakról egyrészt azt jelenti, hogy hosszú távon is nehezen alakul ki egy olyan új gazdálkodási modell, ami a helyi lehetôségek szintjén húzóerôt képviselne, és újfajta gazdálkodási kultúrát honosítana meg - hiszen a fiatalok inkább a vendégmunkát (vagy a városra való költözést, illetve a megszokott fél-városi életmód fenntartását) választják, mint a mezôgazdasági munkával együtt járó kihívásokat. A fiatalok elvándorlása továbbá a gyermekszám csökkenését eredményezi, egyre kevesebb az iskolás- és óvodáskorú gyermek, ám nemcsak e tekintetben "hiányzik vagy nagyon hézagos egy generáció", különösen a vidéki településeken, hanem abból a szempontból is, hogy az itthon maradt szülôk egyre inkább magukra maradnak, elmagányosodnak, szociális problémáik növekszenek. A diplomások elvándorlása (jobb esetben ingázó életmódja) a falvakról krónikus szakemberhiányt eredményez, illetve azt, hogy csökken az oktatás színvonala a falusi iskolákban, akadozik vagy hiányzik helyi szinten az orvosi ellátás, ugyanakkor egyre szűkebbé válik az a réteg, akit a falu problémái foglalkoztatnak, ezeket meg tudják fogalmazni, és jövôjéért tenni is tudnak. Érdemes ennek kapcsán megemlíteni, hogy számos beszélgetésben megjelenik a szocialista idôszak vidéki kulturális élete utáni nosztalgia, amikor működtek a falusi kultúrházak, az "értelmiségiek kihelyezése" viszonylag pezsgô kulturális életet biztosított/tett lehetôvé (kultúrműsorok, tánccsoportok, hagyományokhoz kötôdô rendezvények). 1989 után ez az értelmiség, ha nem is vándorolt el a falvakról, de nem termelôdött újra, ma már a diplomások inkább elhagyják a választott pályát, minthogy falura költözzenek. Megjegyezzük azt is, hogy az értelmiségiek falvakról való elköltözésében - a vidéki élet nehézségei mellett - az is közrejátszik, hogy az elmúlt évtizedekben kitermelôdött (és konzerválódott) a "városi státus" nagyobb presztízse, valamint az, hogy az oktatási intézmények sem készítik fel a diplomásokat (elsôsorban a pedagógusokat) arra, hogy falvakon milyen kihívásokkal kell szembesülniük, esetleg vidéken is lehetnek lehetôségei az érvényesülésnek. Ennek kapcsán megemlítjük, hogy azok az önkormányzatok, amelyeknek sikerült az elmúlt évtizedben lehetôségeket teremteni a faluban dolgozó tanárok, orvosok számára (iskolák, rendelôk felújítása, felszerelése, szolgálati lakásajánlatok révén), azok is szembesültek elutasítással, vagy a falura való visszaköltözési, illetve a falvakon való letelepedési hajlandóság visszafogottságával.

A vidéki térségek elmaradottsága, az elöregedés, valamint az értelmiség hiánya - a beszélgetések tükrében - arra figyelmeztet, hogy a falvak problémáinak felismerésében és kezelésében jelenleg rendkívüli kihívások és feladatok várnak a történelmi egyházakra és a civil szférára.

"Ki vannak öregedve a falvak, fiatalság nagyon kevés van, akikre a jövôt lehet építeni. Itt ezen a vidéken félreesve a fôútvonalaktól, vasútjárás nincsen, ezért ipari létesítmény sincsen, ha valaki munkára akar menni, messze el kell ingázzon, a földbôl és az állattenyésztésbôl nehezen lehet megélni, nehéz sors vár az itteniekre. [Elmennek dolgozni], nem azért mennek el, mert itt nem kapnának munkát. Hát nézzünk meg egy magyar falut, s nézzük ezt a szomorú, székely kis falukat. Hát száz annyi munka lenne itt, mint ott, hát itt mennyi tennivaló lenne, hát a mezôk nem teremnek, mert nincsenek megművelve, az épületek hogy néznek ki, még nagyapáink építették, utána csak javítgattuk. A magyar falvak úgy néznek ki, mint egy üdülôhely, fôleg a Dunántúlon. Mégis odamegyünk dolgozni, mert itt nem fizetik meg." (HK.1.1.16)

"Olyan helyzetben vagyunk, mintha rezervációban volnánk, se út, se telefon, legalább még a mobiltelefon jel sem jô be, csak így maszek antennával valamennyire. 1950-tôl errefele a község csak mind visszafelé megy. Itt járásszékhely volt 100 évig." (HK.1.1.05)

"A legfôbb problémánk ez a pénztelenség és elmaradottság, az infrastruktúra elmaradottsága, út, csatornázás, vízhálózat, telefonhálózat. Amikor esik az esô, nem lehet telefonálni." (HK.1.1.08)

"Telefonunk szerencsére van, de útjaink siralmasak. Nincs vezetékes vizünk, nincs kanalizálásunk, senki befektetô, aki idehozna valamit, nem képes ezt is vállalni, ezért úgy nézünk ki, mint egy skanzen. Nem fejlôdünk. Én 40 éve a helységben vagyok, nagyon keveset léptünk. Már ott tartunk, hogy az a fele, aki Magyarországra ment, most arra törekszik, hogy adja el a szülôi házat, menjen ki végleg Magyarországra, hogy ott haljon meg. Ezt is szokták mondani, hogy vannak olyanok, akik visszatelepednek. Hát, sajnos, azok telepednek vissza, akik a városban nem tudják fizetni a blokkot, nem sikerült a vállalkozásuk, nincs más kiútjuk." (HK.2.1.20)

"Nagyon-nagyon megfogyatkoztunk. Sokan munkát vállaltak Magyarországon, kint maradtak. Mi úgy számolunk, hogy 10 család vagy 20 család, és nagyon hiányzik ezeknek a családoknak a 40 gyermeke." (HK.2.1.07)

"A faluban jelenleg az átlagéletkor 58 év, tehát ez azt jelenti, hogy a fiatalok külföldre bujdosnak, tehát ott próbálja megteremteni mindennapi kenyerét. Ezért kellene munkalehetôségeket adni, mert a fiataloknak a 90%-a kint dolgozik. Hol Magyarországon, hol itt, hol ott. " (HK.4.1.02)

"Helyi szinten azt mondhatom, hogy nincs magyarság. Meg tudom számolni talán a két kezemen, azokat a 30 év feletti magyar házaspárokat, akik itt laknak még a faluban. A többi az elment. A határon túlra. Itt ez rettenetes probléma, jövôtôl nincs már óvoda sem, csak összevont csoport, mert alig tudunk 10 magyar gyermeket összeszedni." (HK.3.1.22)

"Egy dolgot, úgy érzem, elhanyagolnak: a szociális kérdéseket. Elvándorol az ifjúság, és az öregek egyedül maradnak. Ezeket nem szabadna ennyire egyedül, támasz nélkül hagyni. S ezeknek a száma egyre nô. Tehát ezt RMDSZ-szinten kellene kezelni, támogatással létrehozni egy alapítványt. Esetleg ezek az emberek, úgynevezett tehetôs, idôs emberek meghalnak, és a vagyonuk ebek harmincadjára kerül. Erre számos példát tudnék felhozni. S ha annak idején csinálunk egy alapítványt, ezek mind odakerülhettek volna, és ezek az emberek emberi körülmények között haltak volna meg." (HK.3.1.08)

"Itten nagyon hiányzik a fiatalság. A fiatalság azért hiányzik, mert nagyon sokan elmentek. Sajnos mindenki indul, és megélhetés után megyen. Másrészt nagyon hiányoznak a tanügyi káderek, hogy is mondjam, ennek a feladatnak a vállalása. Ugye, annak idején volt ez a nagyon jó kulturális, még a tiltott idôbe is, tevékenység a faluban. Sajnos elmentek, akik ezzel foglalkoztak. Újak nincsenek. Nagy hiány ez a faluban." (HK.3.1.11)

"A nevelésben nagy szerepe volna az értelmiségnek, elsôsorban vidéken, ami hiányzik az egész erdélyi közéletbôl. Hol vannak a mindig is meghatározó szerepet játszó tanítók, orvosok, papok, egyéb értelmiségiek, hova tűntek el? Jelen kellene legyenek a falu életében. 1989 elôtt ott voltak, ma nincsenek jelen." (HK.2.3.02)

"Megváltozott egy picit a hangulat, az elmúlt évekhez viszonyítva, nem olyan egyetértô a tanári kar, jöttek új személyek, színromán falvakból, és nem éppen úgy viszonyulnak, mint voltak az elmúlt években." (HK.2.1.10)

"A falunak ezelôtt olyan tánccsoportja volt, ami több fesztiválon elsô díjat nyert. Sajnos tönkrement az öltözet, a székelyruhák, kulturális tevékenységre annyi pénzünk nincs, hogy fel tudjuk újítani a ruhatárat. Kimaradtak a hagyományos bálok, nincs farsangi bál, nem volt a múlt évben szüreti bál, egyéb nincs csak diszkó." (HK.1.1.09)

Fontos kitérni újból a falvak helyzetképeinek kapcsán - elsôsorban a tömb-magyar vagy többségében magyarlakta kistelepüléseken felvetett - roma-kérdésre¹⁶, amely ezeknek sajátos problémát jelent, hiszen a magyar lakosság csökkenésével egyidejűleg gyarapodóban van a "kisebbség kisebbsége", az elmagyarosodott vagy újonnan betelepülô cigányság. A beszélgetések tükrében a roma-lakosság arányának növekedése ezekben a falvakban konfliktusforrásokat hordoz (munkalehetôségek, oktatás, kultúrák találkozása, életmód, értékek, szociális segélyek terén), és szegregációs folyamatokat indít el, vagy ezeket elmélyíti. A szegregációs folyamatok pedig azt eredményezik, hogy a roma-lakosság növekedése is a falvakból való elköltözésre ösztönzi a magyar lakosságot, és az értelmiségieket, akik már nem látnak jövôt maguknak az elcigányosodó településeken. A cigánykérdés tehát ma úgy merül fel (a magyar közösségek szempontjából is), hogy azoknak a településeknek a fejlesztését, amelyeken nagyszámú roma-kisebbség él, nem lehet elvonatkoztatni a cigányság problémáinak a rendezésétôl.

"Egy nagy probléma, a cigányságnak a problémája. Becsléseim szerint a faluban 600-700 cigány él. Hivatalosan, azt hiszem, csak fele van bejegyezve ide, de jönnek a környezô falvakból. Van olyan lakás, ahol tizennégyen, tizenheten laknak harminc négyzetméteren. Nekem volt alkalmam megismerni, mert a szociális bizottságnak az elnöke voltam, sok ilyen helyi látogatást tettem. Ez egy nagy probléma, tényleg nagy probléma. Nagy része a cigányságnak jött-cigányság, akik olyan feszültségeket keltenek, hogy tényleg problematikusak." (HK.2.1.18)

"A cigányok nyugati mintára követelik, hogy el kell ôket tartani, kell segíteni rajtuk, s ezt a réteget támogatni kell. És aki tényleg rászorult és megérdemelné, mert esetleg idôs, de eddig szolgálta a községet, vagy esetleg most is szolgálja, mert sokgyermekes, azokat sokkal kevésbé lehet támogatni." (HK.1.1.01)

"A községhez tartozó egyik faluban a lakosság több mint fele cigány. Bármilyen kapcsolatot akarunk felvenni külföldi falvakkal, testvérkapcsolatok szempontjából, mindjárt visszautasítanak, mert ez egy hátráltató tényezô." (HK.1.1.04)

"Itt elég sok gond van az oktatás területén, mert nagyon vegyes összetételű az iskola. A 160 tanulóból alig van harmincvalahány magyar, a többi cigány. A cigányok pedig nem meggyôzôdésbôl járnak iskolába, hanem legtöbben a gyermekpénzért. Ez meglátszik." (HK.1.1.07)

"Az a helyzet az iskolával, hogy a gyermeklétszám még nincs csökkenôben, csak csökken a minôség. Sok a cigány, ott vagyunk, hogy az elsô osztályban, 24-es létszámú osztályban 12 cigány, tehát fele cigány." (HK.1.1.03)

"Olyan 800 cigány van itt nálunk, most a mai helyzetben fizetés nélkül, föld nélkül, tehát vagyon nélkül. Hiába mondjuk, hogy vissza kéne hozni ôket a munka világába, de hova, ha nincsen lehetôség dolgozni ezeknek, még ha akarnak sem." (HK.1.1.20)

A vidéki kisvilágok speciális társadalomrajzát adják a dél-erdélyi és a bánsági szórványfalvak A szórványfalvak önkormányzati tisztségviselôi elsôsorban a magyar nemzetiségű lakosság csökkenésére, az elöregedésre, az asszimiláció folyamatára, valamint ezeknek a településeknek fokozott forráshiányára hívták fel a figyelmet. A megkérdezettek az említett problémák mellett kitértek arra is, hogy azok a helyi érdekű problémák, amelyekkel közéleti tevékenységük során szembesülnek, nem jelentek meg prioritásként az elmúlt tizenkét évben a romániai magyar kisebbségi érdekvédelemben, "a nagy ügyek képviselete és támogatása mögött" elmosódott, és egyre inkább eljelentéktelenedett a szórványkérdés. A szórványfalvak magukra utaltsága abban is megmutatkozik, hogy ebben a régióban a civil szervezetek szerepe nagyon felértékelôdik (itt említették a legtöbben a civil szervezeteket, mint a változások hozta fontos eredményt), hiszen a szórványmagyarság számára elsôsorban saját civil szervezeteik, valamint az egyházak teremtenek keretet, a sajátos közösségi élmények megélésére. A beszélgetések alapján megjegyezzük, hogy a bánsági megkérdezettek, amellett, hogy hangsúlyozták a bánsági identitásukat (elhatárolódva az erdélyiségtôl), a székelyföldiekhez hasonlóan kiemelték: a "magyarság problémái itt sajátosak", tehát e tekintetben is a differenciált-szempontúság szükségességére utalnak kutatásunk eredményei.

"Itt olyan szórványhelyzet van, hogy szinte páratlan Erdélyben. Valahogy szinte olyan mértékű a lemorzsolódás jelensége a magyar etnikumnál, mint a keleti végeken, tehát a csángóknál, de itt sokkal elegánsabban bonyolódik a dolog, mert nem félelembôl adja fel valaki a nemzeti identitását, hanem egyszerűen közömbösségbôl, érdektelenségbôl. Egyszerűen nem fontos a nemzeti hovatartozás kérdése. Itt olyan a helyzet, hogy szinte mindenkivel személy szerint külön taktikát kell folytatni. Ez egy misszió, amit mi itt, ezen a vidéken teljesítünk. Sajnos sok településen, ahol vegyes lakosság van, román misét tartanak, tehát az emberek nem tudják gyakorolni az anyanyelvüket még az egyházi szertartás keretein belül sem. S ez is az asszimilációnak egy kulcsfontosságú mozzanata." (HK.4.3.04)

"Vannak olyan településeink, ahol az asszimiláció és az elöregedés olyan mértékű, hogy a magyarság szempontjából le lehetne írni. Ha nem emberek élnének ott. Többször vita volt a megyei RMDSZ-en belül, hogy mennyire kell ezekkel a falvakkal foglalkozni. Én azt mondom, hogy kell ezekkel a falvakkal foglalkozni, mert az RMDSZ, ha nem emberekkel foglalkozik, akkor alakuljon át elméleti műhellyé. De fontos az is, hogy mennyire vesz bennünket komolyan az anyaország. Ha ez a folyamat folytatódik, hogy azt mondják, hogy Erdély, és azt látják, hogy Várad, Kolozsvár, Székelyföld... Amit ott látnak, abból kiindulva próbálnak segíteni a többieken is. Én elmondtam már többször: ha a bánsági magyarság megszűnik, meg fog szűnni a partiumi magyarság, utána nincs semmilyen köttetés Magyarország és Erdély között, utána megszűnik a belsô-erdélyi magyarság, és utána fel fogják morzsolni a Székelyföldet. Ez egy katasztrófa-elmélet, de ezt a politikusok komolyan kéne vegyék. És pontosan ezért, ezzel a leegyszerűsített Várad-Kolozsvár-Székelyföld leegyszerűsített szemléletmóddal fel kéne hagyni, és külön kezelni ezeket, a sajátosságaikkal együtt." (HK.4.3.01)

"Itt a szórványban halmozott forráshiány van. Forráshiány az identitás napi újratermelésében, a politikai és a társadalmi szerepek ellátását illetôen, a kisebbség számára szükséges anyagiakban. Ezt még tetézi az egykézés, ami mögött érdek és hagyomány van." (HK.4.3.03)

"Engem bosszant az, mikor minket is bekevernek az erdélyiségbe, hiszen meg vagyok róla gyôzôdve, hogyha a kárpátaljai magyarokat összemosnák a felvidéki magyarokkal, és kitalálnának egy ilyen műszót, hogy északi magyarok, akkor fel lennének háborodva. Romániában nemcsak erdélyi magyarok élnek, hanem bánsági, partiumi és erdélyi magyarok élnek. Ezeket külön kellene kezelni. Erre már az RMDSZ dokumentumokban vannak jelek, de még senki sem kezdte el ezt a dolgot komolyan tárgyalni. (...) Elhatalmasodott, hogy itt a Bánság, a tolerancia a mintakép. Attól, hogy nem vagyunk elegen ahhoz, hogy hangosan kiabáljunk, vagy nem hallják meg a kiabálásunkat, ez nem jelenti azt, hogy meg vagyunk elégedve. Itt az elmúlt idôszakban nagyon sokan települtek be, akik életükben magyart nem láttak. Ezekkel nagyon nehéz egyezkedni." (HK.4.3.01)

A falvak világának bemutatása egyoldalú lenne, ha nem térnénk ki azokra a kistelepülésekre, amelyek az elmúlt tizenkét esztendô során inkább pozitív változásokat értek el gazdasági szempontból (infrastruktúra, beruházások, munkahelyek teremtése helyi szinten), csakúgy, mint az anyanyelvi kultúra és identitás újratermelésének területén¹⁷. Felmerül a kérdés: mi lehet a titka ezeknek a településeknek, eredményeiknek? A beszélgetések alapján úgy tűnik, hogy e tekintetben, a többi kistelepüléshez képest, egyfajta forrástöbbletrôl (vagy forrásutánpótlásról) beszélhetünk. Ez a többlet a helyi gazdasági lehetôségekre, a helyi humánerôforrás-potenciálra, valamint a települések kapcsolati tôkéjére épül. Ehhez társul a helyi értelmiség és a vállalkozók "lokálpatrióta" szemlélete, az, hogy a település lehetôségeit és értékeit felismerték, középpontba helyezték, és ezeket konvertálni tudták a modernizáció irányában, pályázatokkal és támogatásokkal pénzügyi forrásokat tudtak mozgósítani egy helyi érdekű fejlesztés, jövôkép megvalósítása érdekében.

Ezek a pozitív helyzetképek figyelemreméltó tanulságokkal szolgálnak: a kis, helyi szintű, differenciált és összehangolt cselekvési programok hatékonyságát példázzák.

"Én úgy érzem, hogy közösségünk szerencsés helyzetben van, és elég jelentôs fejlôdés van a község területén. '90-ben, mikor odakerültem, mondhatom azt, hogy jóformán infrastruktúra a község területén nem létezett. Egyik legsúlyosabb probléma volt az ivóvízellátás, ugyanis egyetlenegy méter vezetékes ivóvíz sem volt a községben. Jelenleg elmondhatom, hogy 100%-ban megoldódott az ivóvízellátás, tehát minden utcába le van téve a vízvezeték. (...) Vannak utcáink, ahol aszfaltozni kell, fejleszteni kell, de miután a gázt bevezettük, erre koncentrálunk. Én ki merem halkan mondani, hogy a fiataljaink nem vágynak el. Inkább egy ellentétes folyamatot érzek, ugyanis számos olyan községi polgár, aki eddig a városban lakott, ott eladta a tömbházát és kiköltözött a településünkre." (HK.3.1.20)

"Én azt hiszem, hogy azon kevés polgármesterek közé tartozom, hogy egy kicsit dicsekedhetem. Nagyon jól össze tudom fogni az ifjúságot. A hagyományápolás nagyon jól elkezdôdött, 36 tagú tánccsoportunk van, és a helyi vállalkozók is olyan fogékonyak voltak, hogy mindenben hajlandóak voltak adakozni. Nagyon jól együttműködnek a református egyházzal is. A református egyház arra törekedett, hogy minél több számítógépet hozzon be nekik. S ôk akkor nyitottak egy klubot, ott most van 8 számítógép, és oda 5 éves kortól mindenki mehet számítógépezni. A református lelkész nagyon sokat foglalkozik a fiatalsággal. Minden korosztályt megpróbál átfogni. A község területén 107 kereskedelmi és gazdasági egység van. Találnak munkát a fiatalok. Nem mondhatom, hogy jellemzô a községünkre, hogy elmenjenek. Nagyon sok új ház épül nálunk, tehát nem jellemzô ránk, hogy kivándoroljunk." (HK.3.1.16)

"Itt az emberek bizonytalanok, tanácstalanok voltak. A falu zsákutca jellege sárba ragadottá tette az embereket fizikailag, és átvitt értelemben is. Nem volt egy vacak autóbusz, amivel el lehetett menni orvoshoz. Létrehoztunk egy alapítványt, és sikerült szerezni egy autóbuszt. Most évente 8-10 kemény rendezvénnyel dicsekedhetünk, saját könyvtárat alapítottunk. Szervezünk kirándulásokat, aminek elsôsorban a magyarságtudat ápolása a cél. Megnôtt a továbbtanulási kedv. Kiadtuk a település monográfiáját, aztán teleházat indítottunk be. Elkészült a település honlapja is. Az, hogy az RMDSZ kormányzati szerepet vállal, így válik gyakorlattá. Ha az emberek ott vannak megyeszinten, információhoz jutunk. A pályázatokat úgy tudtuk megoldani, hogy mögötte volt egy RMDSZ-es csoport, akik besegítettek nekünk a dokumentáció összeállításába és sikeres megvédésébe. Kisebb projektek, hogy az iskolát felszereljük számítógépekkel, televízióval, de nagyobb projektek is vannak, most ezek az útról, és a helyi vízellátásról szólnak. Ezek olyan eredmények, amikre nemcsak a helyiek kapkodják a fejüket: ez csoportmunka, akik tudnak pályázni, hogy a település zsákutca jellegét elfelejtsük." (HK.3.1.03)

"Ez a falu elég jó helyzetben van. Ugyanis beindult egy sor vállalkozás, és egy egész sor új munkahely létesült. Eljutottunk például arra a szintre, hogy pozitívvá vált a szaporulat, nagyon sok fiatal itthon látja a jövôjét. A civil szervezôdések is beindultak, van egy művelôdési egyesület, amit teljesen a fiatalok vettek kézbe, megalakult egy sportegyesületet, ôk csinálták, most jegyeztetjük be, a faluturizmus-egyesület is megalakult. Két közbirtokosság alakult, de mindkettô határozott, hogy egyesülnek - tehát a régi érdekeknek az újrafogalmazása és ismét felmutatása lassan elô fog jönni, ez egy pozitív dolog." (HK.1.1.13)

A falvak helyzetének részletesebb leírásával elsôsorban az volt a célunk, hogy rávilágítsunk a vidéken élô lakosság sajátos problémáira, hiszen az erdélyi magyarság közel fele falvakon él. A sikeresebb, fejlôdô kistelepülések bemutatásával pedig ezeknek modelljeit, a helyi stratégiák fontosságát és az erôforrások konvertálásának lehetôségeit kívántuk kiemelni. Ezek az erôforrások kétségtelen, hogy alapvetôen gazdasági természetűek, és a gazdasági lehetôségekhez kötöttek, de ugyanolyan feltétele a fejlôdésnek a humán-erôforrás potenciál, mint a kulturális és a kapcsolati tôke. Megjegyezzük azt is, hogy a "találjuk ki a településünk jövôjét" modell követése egyre elterjedtebb az erdélyi falvakban, a kistelepülések nagyobb részében a kilencvenes évek során civil szervezetek alakultak (alapítványok a faluért), amelyek kiemelten a települések fejlesztése érdekében jöttek létre. Ebben a folyamatban - ami az elmaradottságból való kitörés némi lehetôségét, esélyét ígéri - szerepe van a testvér-települések kilencvenes évek során kialakult hálójának is, az ezáltal kamatoztatható kapcsolati tôkének, illetve a jelentôs mértékű magyarországi támogatásoknak, illetve a különféle pályázati lehetôségeknek. De az is elmondható, hogy ezeket a fiatalabb, de még inkább a középgeneráció, valamint a helyi értelmiségi és vállalkozói réteg mozgatja, amely érti, és ki tudja használni a pályázatokban rejlô lehetôségeket, konvertálható kapcsolati tôkével is rendelkezik, ugyanakkor kötôdik szűkebb szülôföldjéhez is.

Mielôtt a fiatalság problémáit sajátosan a romániai magyarság helyzetének szempontjából elemeznénk, szükségesnek tartjuk, hogy érintôlegesen kitérjünk azokra a jelenségekre, amelyekre az ifjúságszociológiai vizsgálatok mutatnak rá világszerte, és amelyek "ifjúsági korszakváltásról" beszélnek, új megvilágításba helyezve a fiatal generáció réteg-specifikus értékvilágát és problémáit. Ezeket a változásokat érzékletesen foglalja össze egy 2002-ben napvilágot látott kiadvány¹⁸: "A fiatalok ma változékony csoportot alkotnak, egyre késôbb lesznek a munkaerô-piac szereplôi, késôbb alakítanak családot, váltogatják a munkával és a tanulással töltött idôszakokat, de mindenekelôtt egyéni életútjaik sokkal változatosabbak, mint ezelôtt valaha. Az iskolának, az egyetemnek, a munkahelynek, a társadalmi környezetnek nincs már olyan integráló szerepe, mint korábban. A fiatalok életük során egyre késôbb válnak önállóvá. Mindez tükrözôdik a fiatalok életérzésében: a lét törékenységének érzésében, a jelenlegi döntéshozó rendszerekbe vetett bizalom elvesztésében, a közéletben vagy a ifjúsági szervezetekben való hagyományos formák iránti elégedetlenségben. Némelyikük úgy érzi, saját gondjai nem mindig kapnak helyet az idôsebb korosztályok által, idôsebb korosztályok számára kigondolt közpolitikai irányelvekben. Némelyek a közönyben és az individualizmusban keresnek menedéket, míg mások az önkifejezés szélsôséges, esetenként a demokratizmus határait súroló megnyilvánulásokat választották. De a többség mégis inkább szeretne hatással lenni a politikára, csak még nem találta meg ennek a módját. Ennek ellenére a fiataloknak sok mondanivalójuk van, akikre elsôdlegesen hatnak a gazdasági változások, a demográfiai egyensúly kibillenése, a globalizáció vagy a kulturális diverzitás. Azt várjuk tôlük, hogy újfajta társadalmi kapcsolatokat alakítsanak ki, megtalálják a szolidaritás új kifejezési formáit, a különbözôségekkel való együttélés olyan módozatait hozzák létre, amelyek tartalmasabbá teszik életüket - miközben újabb bizonytalanságokkal kell szembenézniük." (Ványi-Földi, 2002)

Ezeknek a változásoknak a jelei az erdélyi magyar fiatalok körében is kimutathatóak - számos más kutatás¹⁹ is felhívja ezekre a figyelmet, hiszen az ifjúság egyik sokat kutatott réteg volt az elmúlt tizenkét évben a romániai magyar társadalomtudományos vizsgálatok palettáján (fiatal kutatók - fiatalokról). Ezek a vizsgálatok azonban az ifjúságot érintô sokrétű kihívás, valamint a problémák felismerése és beazonosítása mellett azt is jelzik, hogy az ifjúság elsôsorban saját gondjaival van elfoglalva, kevésbé érdeklôdik a felnôtt társadalom problémái és a kisebbségi kérdés iránt, és a felnôttekétôl eltérô "vonatkoztatási rendszerben" mozog.

A kutatásunk tanúsága alapján elmondható, hogy a megkérdezett önkormányzati tisztségviselôk nagyon jól érzékelik a fiatalság megváltozott helyzetét, a gazdasági szerkezetváltással együtt járó, és ezt a generációt leginkább érintô bizonytalanságokat: az elhelyezkedési nehézségeket, az elvándorlás sodrását, a fiatalok "irányvesztettségét", az oktatási-nevelési, képzési problémákat és a fiatalok szervezeti életének atomizálódását. Ezeknek a problémáknak a vázolása, értelmezései a legtöbb esetben figyelembe veszik azt, hogy az elmúlt évtizedben nagymértékben megváltozott az a mód, ahogyan a fiatalság önmagáról, lehetôségeirôl gondolkodik ("nekik már egy kicsi falu a nagyvilág"). Ebben nagy szerepet játszik az 1989-es változások hozta szabad mozgás- és információáramlás, továbbá, hogy a mai fiatalok nagyobb része már a változások után szocializálódott, és nem tud mit kezdeni az idôsebb generáció életút-modelljeivel, kisebbségi sérelmeivel, a "megmaradás" morális imperatívuszaival, érvényesülését, lehetôségeit tágabb világokhoz, illetve a médiák által közvetített értékekhez viszonyítja.

A fiatalokat érintô legakutabb kérdés ma Erdélyben a munkanélküliség, a szegénység és az alacsony jövedelmek.²⁰ A beszélgetések során a megkérdezettek közel kétharmada²¹ a fiatalsággal kapcsolatban mindenekelôtt munkanélküliségük mértékére hívta fel a figyelmet. Ezt elsôsorban azzal hozták összefüggésbe, hogy a fiatalok kiszolgáltatott rétegét jelentik ma a romániai munkaerô-piacnak, kevesen találnak stabil, "munkakönyvvel" járó munkát, és kénytelenek a fekete- vagy szürkegazdaságban elhelyezkedni - s ez a fajta munkaerô-alkalmazási gyakorlat fokozott gazdasági bizonytalanságot jelent ennek a társadalmi rétegnek. Megjegyezzük, hogy egy 2001-ben készült munkaerô-piaci felmérésünk is azt mutatta, hogy a munkaadók - bár elônybe részesítik a fiatalokat - szakmai gyakorlatot, jártasságot is elvárnak tôlük, ami a pályakezdôknek egyfajta bűvös kört jelent az elhelyezkedésben.²²

A fiatalok munkaerô-piaci helyzetét nagymértékben befolyásolja azonban az oktatási rendszer általános válsága, az oktatás-tervezés hiányosságai, tehát az, hogy a képzési formák és szintek nincsenek összehangolva a munkaerô-piac kínálatával, illetve a gazdaságfejlesztés stratégiáival. Bár a leghátrányosabb helyzetben a szakképesítés nélküli és a vidéki fiatalok vannak, az egyetemi diplomának is relatív értéke van, az egyetemet végzettek egy része is munkanélküli, vagy nem a szakmájában helyezkedik el. A fiatalok munkaerô-piaci helyzetét a magyar fiatalok esetében gyakran a román és az idegen nyelvek ismeretének hiányosságai is akadályozzák. Ebben a helyzetben a fiataloknak elsôsorban az egyéni érvényesülési módok és stratégiák nyújtják a kiutat: a vendégmunka, a sajátos életutak sodrásában (munkahelyváltások, képzések, továbbtanulás során) megszerzett tudások és tapasztalatok.

"Elég nehéz az elhelyezkedés, és ez természetesen a fiatalok körében nagyon hangsúlyosan megjelenik. Nagyon sokan azon az állásponton vannak, hogy egy fiatalt, tapasztalatlant nem vesz fel, miért vállalja fel annak az ódiumát, hogy hát ô legyen az, aki kitanítsa. Ezért ha szétnézünk, a hirdetések így kezdôdnek: 3-5 év tapasztalat, de ne legyen több mint 35 év, tehát egy zárt kör, a pályakezdôk nagyon nehezen tudnak elindulni." (HK.2.3.06)

"A jelenlegi vállalkozói szféra nem nagyon vállalja fel a fiataloknak a munkába helyezését, próbálják ôket kizsákmányolni, kevés fizetést adnak nekik, és ezáltal arra sarkallják, hogy a fekete-szürke gazdaságba keressenek pénzszerzési lehetôséget." (HK.1.2.10)

"A fiatalságnak a továbbtanulás mellett nagy problémája, hogy mennyire tud elhelyezkedni azon a szinten, ami a felkészültségét jelenti. Itt nehezebben tud elhelyezkedni, ugyanakkor a világ bemutatja, hogy milyen lehetôségek vannak. Jelen pillanatban nagyon sokan elégedetlenek, és máshol próbálnak meg érvényesülni. Ez egy téma, és nem pozitív." (HK.3.3.04)

"Úgy érzem, hogy a fiatalságra súlyként, teherként nyomul rá a kilátástalan helyzet. Nagyon kevés az a vállalkozó szellemű, bátor, merész fiatal, akinek még az is megadatik, hogy valahonnan tôkéje is van, hogy bátran dobbantson, és kezdjen valamit. A többségre az jellemzô, hogy tengôdik, kínlódik, vajúdik, egyetemre jár, utána nem tud elhelyezkedni, vagy nem jár egyetemet, és nincs munkahelye. Nem tud célirányosan tervezni, hogy mi lenne az a pálya, ahol esélye van, és sorsa megoldódik valamennyire." (HK.1.2.13)

"Elharapódzott minden szinten a kilátástalanság, ez a legkényesebb dolog, ami a fiatalokat elűzi az országból, mert kilátástalanság van. Sajnos nincs mivel motiváljuk a gyermekinket, hogy tanuljanak, mert a diplomának, a tudásnak értéke van, mert nem tudják ebben az országban hasznát venni. Osztályfônök vagyok, tanítok, sajnos nem tudjuk motiválni, mert a technikusi diplomának, de az egyetemi diplomának is mi hasznát veszik? És ez a legnagyobb érvágás, ha a tanult fiatalok elmennek, ennek hosszú távon nagyon súlyos következményei lesznek." (HK.1.1.10)

"Románia egy fejlôdésben elmaradt ország, nehezebb munkahelyet teremteni vagy kapni, mint Magyarországon, vagy még nehezebb, mint Kanadában és így tovább. De ez nem jelenti azt, hogy ha a magyarság jobban képzett, versenyképesebb, akkor ebben lemarad. Az a gondunk nagyon sokszor, hogy amikor keresünk egy megfelelô szakembert, egyszerűen nem találunk. Mert vagy nem tud számítógépet kezelni, vagy nem tud angolul, vagy nem megfelelô asztalos, tehát nem tudja annak a munkának a csínját-bínját, ugyanakkor azt mondjuk, hogy ülünk munka nélkül. Szóval a fiatalság részérôl is sokkal aktívabb önképzést várnék el." (HK.1.2.15)

A fiatalok munkaerô-piaci helyzete ma Romániában egyértelműen ösztönzi az elvándorlást, de nem egyedüli oka ennek. A fiatalok elvándorlásának okai és körülményei az egyik legvitatottabb kérdéskört jelentik ma Erdélyben, hiszen tény, hogy a kilencvenes évek végére ennek a jelenségnek a mértéke már érezhetô változásokat hozott a helyi közösségek életében. Az önkormányzati tisztségviselôk többsége²³ a fiatalság helyzetének kapcsán az elvándorlás problémáját is szóvá tette, és elsôsorban a munkanélküliséggel magyarázta. A beszélgetések során viszont megfogalmazódnak - elszórtan ugyan - az elvándorlást ösztönzô egyéb körülmények is. Egyik ilyen körülményt az 1989 után megnyílt lehetôségek jelentik: a határok átjárhatósága, és a szabad információáramlás, ami azt eredményezte, illetve segítette elô, hogy a fiatalok lehetôségeiket új, tágabb dimenziókban szemléljék. Kialakult egy lebegô fiatalság, a szerencsét próbálók rétege, akik különösebb konkrét célok és tervek nélkül "próbáltak egyet a nagyvilágban". A Magyarországra való átjárás és a vendégmunka, valamint a továbbtanulási lehetôségek (ösztöndíjak) a fiatalok körében migrációs hálókat hoztak létre, amely révén a tanulási, munka- és kereseti lehetôségekkel kapcsolatos információk baráti-ismeretségi körökben terjedtek, és így egyre sűrűbb és nagyobb lett ez a migrációs háló, illetve azoknak a száma, akik ezekbe a "migrációs burkokba" bekerültek. A tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a szerencsét próbáló fiatalok nagyobb része nem tér vissza szülôföldjére, nemcsak azért, mert megtalálta számításait, hanem azért sem, mert elszakadt az itteni életviszonyoktól, nem találja helyét már sem a szülôföldjén, (egyelôre) az új hazában sem. Ez a lebegô fiatalság ma egy sajátos réteget képez a "vándorló fiatalok" csoportján belül ("egyelôre járkál oda-vissza, aztán csak áttelepül"). Másik csoportjuk, meghatározott céllal (továbbtanulás, letelepedés) megy ki Magyarországra (vagy más nyugati országba). Az elvándorló fiatalok harmadik csoportját a középiskolások alkotják, pontosabban, ez a jelenség a magyar nemzetiségű szülôk azon iskolaválasztási gyakorlatához köthetô, hogy egyre többen magyarországi középiskolákba íratják gyermekeiket.

Megjegyezzük azt is, hogy a fiatalok elvándorlását a megkérdezettek - mivel többségükben a munkanélküliséggel magyarázzák - tényként kezelik, illetve tudomásul veszik ezt a kiáramlási folyamatot. Ehhez azonban egyfajta tehetetlenség-érzés is társul az önkormányzati tisztségviselôk részérôl, pontosabban az, hogy nem látják, hogyan lehetne ezt a folyamatot mérsékelni (nincsenek ehhez eszközeik), illetve úgy érzik, a fiatalok itthon-tartására irányuló elképzeléseiknek inkább a következô generációra (ma általános iskolások) vonatkozóan lehet realitása. Tehát nem mondható jellemzônek az a sztereotip viszonyulás, hogy "itthon kell maradni", és "aki elmegy, az cserbenhagyta a magyar közösséget". Az azonban már gyakoribb, hogy kitérnek arra²⁴, hogy - bár az anyaország támogatni kívánta az erdélyi magyar fiatalok képzését és szülôföldjükön való megmaradását - mégis a kialakított támogatási rendszer inkább a tehetséges fiatalok elvándorlását ösztönözte. Ennek kapcsán megemlítjük, hogy egy 2001-ben végzett felmérésünk²⁵ eredményei szerint azok, akik magyarországi diplomával visszatértek a szülôföldjükre, vagy már meglévô munkahelyeikre tértek vissza, vagy pedig komoly elhelyezkedési gondjaik voltak a munkaerô-piacon. Ez arra is felhívja a figyelmet, hogy a Magyarországon tanult fiatalokat nem tudta felvenni az erdélyi magyar intézményrendszer és a hazai vállalkozói szféra, illetve, hogy az erdélyi magyar oktatás- és jövôtervezés hiányosságával is magyarázható a fiatalok elvándorlásának mértéke - erre a beszélgetésekben is fellelhetôek utalások.

"A fiatalság helyzete... Hát mennek el, mindegyik külföldön szeretne tanulni, ha lehet, akkor ott maradni, ott vállalni munkát, itt fôleg a tehetségesebbjére, az elitjére gondolok a fiatalságnak, nincs jövôkép, nincs távlat, nem ad senki távlatot. Ami pedig magyarországi viszonylatban történik, a legtöbben odamennek a fiatalok közül, nemcsak tanulni, hanem munkát keresni is, nagyon sokan dolgoznak ott, de még többen tanulnak ott, és maradnak ott. Ez is egy súlyos dolog, mert valahol egy olyan folyamatot látok, hogy mint Amerika, amit csinált évtizedeken keresztül, de ma is csinálja, hogy Európából-, fôleg a második világháború után, akkor hangsúlyozódott ez ki, a nagy gazdasági fellendülés során-, hogy Európából lopta az intelligenciát. Most ugyanezt csinálja velünk, sajnos, az erdélyi magyarsággal, Magyarország. Ahol csak teheti, s ahogy csak teheti, lopja innen az intelligenciát. A legtehetségesebb diákokat, azokat ott is marasztja, ad ösztöndíjat, munkahelyet, csalogatják cégekhez, minden. Akkor mi milyen értelmiséggel maradunk, vagy milyen jövônk lehet nekünk, vagy egyáltalán lesz-e jövônk? Ez állampolitika." (HK.1.2.01)

"Pozitívum az, hogy meg van engedve a külföldön való tanulás, élnek is vele, ennek sajnos van egy olyan oldala, hogy sokan kinn maradnak, és nem itt kamatoztatják a diplomát, mert hát ez lenne a fô célkitűzése ennek a külföldön való tanulásnak. (...) A másik oldala az éremnek az, hogy melyek az itthoni elhelyezkedési lehetôségek? Ez nagy hiányossága az RMDSZ-nek, hogy ezeket a paktumokat nem tudták úgy lebontani, hogy helyzetbe, jó állásba kerüljenek a jól képzett fiatalok. A jó állásoknál az alkalmazások elég szubjektíven folynak, és a fiatalok látva az itteni nehézségeket, próbálnak Magyarországon helyzetbe kerülni. Tehát szerintem egy kényelmes helyzet ez, amit a magyar állam is agreál, és lévén, hogy a fiatalok itt nem tudnak érvényesülni, ezt nagyon jól kihasználja. Itt például helyi szinten nincsen egy üzletember-klub, ami azért volna, hogy tudnának találkozni a végzôsökkel, kapcsolatot teremteni, tájékozódni az itteni lehetôségekrôl. Nagyon sok a tehetséges fiatal, most is volt egy versenyvizsga az intézményen belül, egy közgazdászt vettünk fel, 41-en voltak 1 helyre. Mikor olvastam a dolgozatokat, szinte elszégyelli magát az ember, hogy bizonyos szempontból mennyivel többet tudnak ezek a fiatalok, mennyivel frissebb az észjárásuk, mennyivel többek informatikai vonalon, nyelvekben meg minden. Nagyon sok a képzett, ügyes fiatal, sajnos nem tudjuk, mint ahogy a politikában sem, úgy a gazdaságban sem tudjuk kellôképpen használni, s sajnos azt az utat választják, hogy elhagyják az országot." (HK.2.3.08)

"Az a tény, hogy Magyarország egy igazán pozitívan fejlôdô ország, sajnos az az érzésem, hogy nem mobilizálta kellôen, hogy itt próbáljunk meg fejlôdést megvalósítani, hanem inkább arra ad lehetôséget, hogy ott folytatni az életet. Ez, amit én aggasztónak látok, végül is a fejlôdést akadályozónak látom, hogy még mindig nagyon sok jó képességű fiatal települ át Magyarországra, és itt azoknak a száma, akik nagymértékben fel tudnák gyorsítani az erdélyi magyarság fejlôdését, csökken." (HK.1.2.15)

Az ifjúság helyzetét érintô beszélgetések egyik fontos vetületét képezte az a kérdés: milyennek látják az önkormányzati tisztségviselôk a fiatalok szervezeti életét, milyen mértékben kapcsolódik be ez a csoport a közéletbe, hogyan jellemezhetô ennek a generációnak a szerepvállalása a kisebbségi társadalomban, milyen képet mutat tehát ebbôl a szempontból az új nemzedék. A beszélgetések alapján elsôként az mondható el, hogy alig van ma már jelen a helyi közösségek életében a kilencvenes évek elején beindult ifjúsági mozgalom, elenyészô azoknak a településeknek a száma, ahol van és működik például MADISZ, MIDESZ vagy hasonló "magyar" "egységes" "ifjúsági" szervezet, vagy ezeknek helyi tagozata. Az ifjúság szervezeti élete az elmúlt tizenkét évben nagymértékben átalakult, és új irányokat vett. Ez egyrészt azt jelenti, hogy számos településen megszűntek a fiatalok szervezetei: a mintába bekerült települések egyharmadában nincs semmilyen ifjúsági szervezôdés vagy csoport. A településtípus szerinti bontás viszont azt mutatja, hogy ez elsôsorban a kistelepüléseket érinti: a városok 20%-ában, a falvaknak pedig 43,6%-ában nincs semmilyen ifjúsági szervezeti csoport. Bár ahol vannak, a létezô szervezetek sokféle tevékenységi kört felölelnek helyi szinten (kultúra, hagyományápolás, sport, különféle klubok), ezek inkább atomizáltak, egymástól függetlenül szervezik és élik különálló életüket.

A másik fontos és pozitív változás, hogy újraszervezôdtek az egyházi ifjúsági szervezetek (IKE, ODFIE) - a települések 15,1%-ában, a falvaknak pedig egynegyedében csak egyházi ifjúsági szervezet működik, érzékelhetô közösségépítô és közösségszervezô szerepet töltve be a helyi magyar közösségek életében. Úgy tűnik, az egyházaknak a kilencvenes évek során sikerült egy, Erdélyt egyre inkább átfogó ifjúsági szervezeti hálót kiépíteni - kutatásunk alapján az egyházi ifjúsági szervezetek hálózata egy sajátos arcélét mutatja ma az erdélyi magyar ifjúság szervezôdésének.

Politikával (is) foglalkozó ifjúsági szervezetek jelenléte nem mondható jellemzônek a vizsgált településeken, az interjúk alapján. Az ifjúsági szervezeti élet felmorzsolódását, átalakulását egyrészt azzal magyarázzák a megkérdezettek, hogy a mai fiatalságot nem érdekli a politika, nehéz ôket közéleti kérdésekben mozgósítani, másrészt pedig azzal, hogy az RMDSZ az elmúlt évtizedben nem tudta megfelelôen integrálni az ifjúsági szervezeteket a kisebbségi politizálás struktúráiba. Mindezzel együtt azonban az is elmondható, hogy a fiatalság elvándorlása a szervezeti élet területén is megmutatkozik: ma hiányzik az erdélyi magyar társadalomból egy nemzedék, hiányoznak azok, akik új alternatívákat, új arcokat tudnának megjeleníteni a kisebbségi politizálásban.

"A fiatalság jelen pillanatban nem vonzódik a politikához. Az RMDSZ struktúráiba is bekerülni mint fiatal, az is nehéz. Van az RMDSZ-nek egy olyan határozata, hogy minden fórumban 10%-át fiataloknak kell betölteni. Másfelôl az is igaz, hogy vezetô funkciókat kevés tapasztalattal nagyon nehéz betölteni. Tehát én úgy látnám a dolgot, hogy a fiataloknak az ötleteit és kezdeményezéseit úgyis nagyon nehéz korlátozni, és valahogy többször kellene egyeztetni velük, többször kellene a véleményüket megkérdezni, mert végül is nagyon sok dolog, ami eldöntôdik, már nem ránk lesz hatással, hanem azokra, akik utánunk jönnek." (HK.2.3.03)

"A mai fiatalság nem szívesen kapcsolódik be egy-egy szervezet munkájába, mert a fiatalok látva a torzsalkodást, a marakodást az RMDSZ-en belül, akkor nem is akarnak hallani a politikáról. És ki-ki éli a maga külön életét. Szerintem a magyarországi példát véve, a '89 elôtt létezô FIDESZ-t, itt mi nem számíthatunk egy ilyen fiatal szervezetre. Nem tudom az okát, de nem szívesen politizálnak, nem szívesen vesznek részt abban a politikában, aminek nem látják az értelmét." (HK.2.305)

"Az RMDSZ nem tudja bevonni a fiatalokat. Ha itten azt mondom helyi szinten valamelyik fiatalnak, na, gyere csináljuk meg ezt vagy azt az RMDSZ-ért, kiröhög. De ha azt mondom, ezt vagy amazt meg kéne csinálni: idejönnek. Hazajöttek Magyarországról, olyan kellemes érzés volt, hazajöttek majálisozni, s kérdezik: nincs kitéve a kétnyelvű tábla? Mondom: nem volt kivel kitegyem. Azt mondja: szerezzed az anyagot, holnap tesszük ki. Na, és akkor odaállt tíz fiatal, aki hazajött Magyarországról, kivittek egy láda sört, kivitték a cementet, a sódert és ott buli mellett feltették a táblát. Na, ilyenkor jó alpolgármester lenni." (HK.2.1.15)

"A kilencvenes évek elején a fiataloknak a szervezetei éltek. De most olyan helyzetbe kerültünk, hogy szinte nincs fiatal a városban, az iskolásokon, illetve az egyetemistákon kívül mindenki elment Magyarországra vagy más országba dolgozni." (HK.4.2.01)

"A helyi fiatalságról... Hát kezdetben volt egy lelkesedési idôszak, s utána következett, még most is tart egy ilyen unottság. Ilyen passzivitás. Anyagi gondjaik vannak, munkahelyi gondjaik vannak, elfáradtak, belefásultak, nem igazán látják azt, hogy érdemes itt maradni." (HK.3.3.05)

"A fiatalok nem kimondottan politika-pártiak. Ez így van. Nem érdekli a politika, 90-99%-át teljesen hidegen hagyja, nem akarnak, majd ráérnek arra, az ifjúsági szervezetek is elég gyatrán állnak, ôket az informatika érdekli, ha lehet, a gyors pénzszerzési lehetôségek." (HK.3.2.09)

A fiatalság szervezeti életének vázolt trendjei arra figyelmeztetnek, hogy elbeszél egymás mellett a politika és az ifjúság: a nagypolitika nem érti és nem értékeli megfelelôen a fiatalok mondanivalóját, a fiatalok pedig nem találják azokat a módokat, ahogyan saját érdekeiket megfogalmazhatnák és megjeleníthetnék a politikában.

Merre haladt tehát a romániai magyar társadalom az elmúlt tizenkét évben?

Ma az erdélyi magyarság helyzet- és társadalomrajza nagyon differenciált képet mutat, egy gyorsan változó társadalom képét, amelyben eltérôek a regionális lehetôségek és igények. Ez arra figyelmeztet, hogy az erdélyi magyarság jelenlegi problémái csak ezeket a különbözôségeket figyelembe véve elemezhetôek és kezelhetôek. Kutatásunk eredményei az mutatják, hogy a kilencvenes évek során egyre inkább felszínre kerültek ezek az eltérések, sajátosságok, s ha az erdélyi magyarság számára elért eredményekrôl és a magyar kisebbség problémáiról általánosan beszélünk, akkor ezeknek lényege kimondatlanul marad.

Az 1989-es változások, bár számos pozitív folyamatot indítottak el, egyelôre nem tudtak átfogó megoldásokat kínálni a különbözô településtípusok, és az ott élô magyar közösségek eltérô gondjaira, elvárásaira. Ez mára talán a falvak esetében a legnyilvánvalóbb, és elsôsorban a vidék elmaradottságában, lehetôségeinek kiaknázatlanságában mutatkozik meg. Tekintve, hogy az erdélyi magyarság közel fele falvakon él, a vidék modernizációja egyik alapvetô prioritásként jelentkezik a magyar közösségek fejlôdése és gyarapodása szempontjából is.

A kilencvenes évek fontos pozitív hozadékaként jelenik meg kutatásunk eredményei alapján a történelmi egyházak helyi szinteken jól kimutatható tevékenysége (oktatási-nevelési folyamatok, szociális terhek kezelésére létrejött egyházi intézmények, fiatalok szervezetei), és a civil szféra kiépülése. Ezek a civil és egyházi kezdeményezések számos helyi érdekű igényre, elvárásra, aktualitásra (szociális gondok, kultúra, sport, közművelôdés) igyekeznek megoldásokat nyújtani. Ez azt jelzi, hogy az egyházak és a civil szféra egyre nagyobb szerepet vállal és tölt be ma a romániai magyar társadalomban.

Anélkül, hogy a rendszerváltás hozta pozitív változásokat, a cselekvési lehetôségeket, illetve a nagypolitikában elért eredményeket minimalizálnánk, a fiatalok és a diplomások elvándorlásának várható kihatásaira hívjuk fel a figyelmet. Ez - felmérésünk eredményei alapján - nagymértékben befolyásolja a helyi magyar közösségek életét, és így az erdélyi magyarság jövôjét is. A fiatalok "itthon-tartása" ma a kisebbségi érdekvédelemben is egyik prioritásként fogalmazódik meg, ám ez nem a már "elmozdult", vándorló fiatalságra, hanem sokkal inkább a napjainkban felnövô generációra vonatkozóan tűnik reálisnak.

A vázolt helyzetértékelések egyrészt differenciált régió- és vidékfejlesztési programokat sürgetnek. Másrészt pedig szükségessé teszik az oktatási, képzési stratégiák olyan irányú megtervezését, mely összhangban van a munkaerô-piaci kihívásokkal (versenyképes tudás) és lehetôségekkel - alapul véve a demográfiai folyamatok trendjeit és várható kihatásait, valamint figyelve a fiatalság sajátos értékrendjére, kitágult mozgásterére és mondanivalójára.

¹ Esetszám 18 (13,1%), N=137.

² Esetszám: 108 - 78,8%, N=137

³ Esetszám: 44 - 40,7%, N=108

⁴ Esetszám: 103 - 94,4%, N=108

⁵ Esetszám: 81 - 59,1%, N=137.

⁶ Erre a jelenségre gazdasági elemzések is felhívják a figyelmet. Vö. Farkas Mária: Vállalkozók, vállalkozásfejlesztés. In Bodó Barna (szerk.): Romániai Magyar Évkönyv 2000, Polis Könyvkiadó - Szórvány Alapítvány, Kolozsvár-Temesvár, 2000.

⁷ Esetszám: 54 - 39,4%, N=137

⁸ Esetszám: 13 - 9,5%, N=137.

⁹ Vö. Sorbán-Dobos: Szociológiai felmérés az asszimiláció folyamatairól - Erdély. Magyar Kisebbség 1997. 3-4. szám; Sorbán Angella: Tanuljon románul a gyermek, hogy jobban érvényesülhessen. Az asszimiláció természetrajzához. Magyar Kisebbség, 2000. 3. szám.

¹⁰ Esetszám: 13 - 9,5%, N=137

¹¹ Esetszám: 10 - 7,3%, N=137

¹² Esetszám: 7 - 5,1%, N=137

¹³ Mikó Imre: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998, 37.

¹⁴ KAM-kiadványok, Dr. Neményi Ágnes: Erdélyi falvak - gazdasági, szociális struktúrák és folyamatok. Kolozsvár, 1997. Megemlítjük még az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által kiadott falufüzeteket, amelyek az unitárius falvak művelôdéstörténeti ismertetése mellett rövid fejezetekben ismerteti ezeknek a falvaknak a lélekszámát, jelenlegi gazdasági potenciálját, turisztikai látványosságait.

¹⁵ Esetszám 50 - 68,4%, N=73

¹⁶ Esetszám 10 - 13,7%, N=73

¹⁷ A mintába 11 olyan kistelepülés került, ahol a beszélgetések során a pozitív változásokat, eredményeket emelték ki az önkormányzati tisztségviselôk.

¹⁸ Ványi Bálint - Földi László (szerk.): Az Európai Bizottság Fehér Könyve. Új lendület Európa fiataljai számára. Budapest, 2002. 7.

¹⁹ Vö. Max Weber Szociológiai Szakkollégium kutatásai.

²⁰ Ezt a Magyar fiatalok a Kárpát-medencében c. kutatási jelentés is megerôsíti. Vö. Mozaik 2001, Gyorsjelentés, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, Budapest, 2002.

²¹ Esetszám: 63 - 61,8%, N=102

²² Vö. Sorbán Angella-Nagy Kata: Munkaerô-piaci helyzetkép Kolozs megyében. In Fábri István (szerk.): Az ezredforduló munkaerô-piaci kihívásai a Kárpát-medencében. Lucidus Kiadó, Budapest, 2003. Megjelenés elôtt.

²³ Esetszám 84 - 92,3%, N=91

²⁴ Esetszám: 13 - 14,2%, N=91

²⁵ Vö. Sorbán Angella - Nagy Kata: Hazajöttem Magyarországról... In Bodó Barna (szerk.): Romániai Magyar Évkönyv 2001, Polis Könyvkiadó - Szórvány Alapítvány, Kolozsvár-Temesvár, 2001.

* Módszertani összegzés: Az elemzés alapjául szolgáló mélyinterjús vizsgálatot a TREND Társadalomkutató Műhely készítette 2002. február-áprilisban. Ebben az időszakban összesen 137 egy-másfél órás beszélgetés készült Erdély 10 megyéjében, 85 településén, magyar nemzetiségű helyi önkormányzati tisztségviselőkkel (65 helyi tanácsos - 47,4%, 22 megyei tanácsos - 16,1%, 32 polgármester - 23,4%, 18 alpolgármester - 13,1%).

A mintaalakítás alapvető szempontja egy reprezentatív településminta volt. A kiválasztott településminta követi az erdélyi magyarság statisztikai megoszlását településtípus és történelmi régiók szerint (az 1992-es népszámlálási adatokat vettük alapul). Ugyanakkor az interjúalanyok kiválasztásánál figyelembe vettük a 2000-es helyhatósági választások eredményeit is. A települések 32%-ának esetében (a városokban) több interjú is készült ugyanabban a helységben. A településeken belül az interjúalanyokat úgy választottuk ki, hogy minél többféle tisztséget betöltő személy legyen közöttük: polgármester, alpolgármester, megyei és helyi tanácsos.

A megkérdezettek (interjúalanyok) megoszlása régiónként: Székelyföld 39 (28,5%), Partium 43 (31,4%), Belső-Erdély 43 (31,4%), Dél-Erdély és a Bánság 12 (8,8%) településtípus szerint pedig: falu 13 (9,5%), községközpont 60 (43,8%), kisváros 33 (24,1%), nagyváros 31 (22,6%).

Az interjúalanyok közül 125 (91,2%) férfi, 12 (8,8%) nő. Alapfokú végzettségű 7 (5,1%), középfokú végzettségű 39 (28,5%), felsőfokú iskolai végzettségű pedig 89 (65,0%), (2 nem válaszolt - 1,5%). A megkérdezettek átlagéletkora 48 év, korcsoportok szerinti megoszlás: 35 év alatti 15 (10,9 %), 36-55 év közötti 81 (59,1%), 55 év fölötti 32 (23,4%), (9 nem válaszolt - 6,6%).

Aszerint, hogy milyen párt színeiben jutottak be a helyi önkormányzatokba a megkérdezettek megoszlása a következő: RMDSZ 128 (93,4%), független 7 (5,1%), más pártok 2 (1,5%).

Az interjúzás során a félig strukturált interjúzási technikát alkalmaztuk. Ez azt jelenti, hogy a kérdező ismerteti az interjúvezetőben megadott témákat, amelyekről a megkérdezett szabadon, a saját értelmezése és gondolatfűzése szerint beszél, a kérdező csak a témakörök kijelölésével és azok követésével befolyásolja az interjú menetét. Ezzel függ össze, hogy a különböző kérdésekre adott válaszok bemutatásánál eltérőek a viszonyítási esetszámok (N), hiszen a megkérdezettek különféle megközelítések mentén beszéltek a témákról, a feldolgozás során a válaszok nem mindig voltak egyértelműen besorolhatók egyik vagy másik kategóriába.

Az elkészült kutatási anyagot tartalomelemzéssel dolgoztuk fel. Minden interjú esetében az érvényes válaszok alapján kitöltöttünk egy-egy kódlapot, amelyek alapján adatbázis készült. Ennek számítógépes feldolgozása lehetővé tette, hogy statisztikailag is kielemezhető legyen az érvényes válaszok gyakorisága, követhető és ellenőrizhető legyen ezeknek régiók és egyéb személyi változók szerinti megoszlása.

A kutatás teljes dokumentációja a TREND Társadalomkutató Műhely könyvtárában megtalálható. A tanulmány a kutatás eredményeit tartalmazó, előkészületben lévő Beszélgetések a romániai magyar társadalomról c. kötet egyik fejezete. © TREND TM, 2002.