A demográfiai kutatások a népesség számának alakulását általában két változócsoporton keresztül követik nyomon. Ezek a természetes népmozgalom és a vándormozgalom vagy mechanikus népmozgalom. E kiindulóponthoz képest sajátos helyzetben vannak azok a kutatók, akik egy kisebbségben lévô népcsoport demográfiai vizsgálatára vállalkoznak, mivel a természetes, illetve a mechanikus népmozgalom mellett az asszimiláció jelenségkörét sem hagyhatják ki számításaikból.

Probléma, hogy a természetes népmozgalmat és a vándorlást pontosan meghatározható képletek segítségével kiszámítható statisztikai mutatók írják le. Az asszimiláció címszó viszont hiányzik a statisztikai lexikonokból, a demográfiai kézikönyvekbôl, a demográfiai kutatások módszertanából. Ennek következtében a statisztikai évkönyvekben sem találunk az asszimilációra vonatkozó adatsorokat. Annál többet foglalkoznak a kérdéssel politikusok és újságírók. Ez a fajta igény érlelte meg bennem a gondolatot, hogy az asszimilációra vonatkozó lehetséges kérdésekre statisztikusként fogalmazzak meg (módszertani) válaszokat.

A feladat tehát megfogalmazni, (1) mi az asszimiláció, (2) vannak-e változatai, fokozatai, (3) milyen statisztikai módszer alapján mérhetô. Magam részérôl leginkább e harmadik kérdésre adnék részleges választ, majd mondandómat empirikus adatokon illusztrálom.

A rendszerint többségi státusú nép azon képessége, hogy magába fogadja, a maga képére alakítsa át a rendszerint kisebbségi státusban lévô, vele együtt élô népet. Fontos megjegyezni, hogy az asszimiláció kölcsönös: a kisebbség is asszimilálja a többséget, ha kisebb mértékben is.

Az erôszakos asszimilációra a csángók példáját hoznám fel: Legrégebbi nyelvemlékük 1623-ból való. Magyar eredetüket Dimitrie Cantemir is elismeri.¹ Az idô során, de különösen a 19. és 20. században, a hatalom mindent megtett asszimilálásuk érdekében.²

Szintén az 1992-es népszámlálásból megállapíthatjuk, hogy a vegyes házasságban született gyerekek nagy része elveszíti az anyanyelvét³.

Hasonló mutatót készíthetünk a nemzetiségre vonatkoztatva is. Ez véleményem szerint egy, a fentinél kevésbé megbízható mutató, lévén egy egyszerű kijelentés, amelyrôl csak annyit tudhatunk, hogy a népszámlálás kontextusában a számlálóbiztos esetében megtétetett. Példa lehet erre a Szatmár megyei német nemzetiségű lakosság.⁴

*román anyanyelvű magyar

**magyar anyanyelvű sváb

***román anyanyelvű sváb

****román anyanyelvű ukrán

Az asszimiláció a nyelv romlásával kezdôdik, és teljes elvesztésével fejezôdik be. Az anyanyelv romlása úgy történik, hogy az illetô egyre több, a többségi nyelvbôl átvett szót használ, mert:

- nem ismeri foglalkozásához kapcsolatos szakkifejezéseket (diglosz-szia);

- vegyes házasság esetén a társa nem beszél magyarul. Ezért beszéd közben gyakran átvált többségi nyelvre (bilingvizmus), végsô soron pedig elveszti az anyanyelvét.

Az asszimiláció biztos jelének tekinthetjük, ha valaki magyar nemzetiségű, de nem magyar anyanyelvű.

A román népszámlálások számlálólapjai 1930 óta regisztrálják párhuzamosan a nemzetiséget és az anyanyelvet. A népszámlálások történetében ez nem általános gyakorlat. A magyar statisztikai gyakorlat elsôsorban az anyanyelvbôl és a nyelvtudásból indult ki. E gyakorlat csak az 1941-es népszámláskor változott. Ellenpéldaként a szovjet népszámlálásokat említhetjük, ahol csak nemzetiségi regisztráció történt. A nemzetiség és az anyanyelv szerinti hovatartozás különbözik, 1992-ben 32 949 olyan román anyanyelvű volt, akinek román a nemzetisége. Ha területi bontásban végiggondoljuk, az elôrehaladott asszimiláció biztos jele, ha valahol a magyar anyanyelvűek kevesebben vannak, mint a magyar nemzetiségűek.

3.2.1 Az anyanyelv-index (AI)=magyar anyanyelvűek száma/magyar nemzetiségűek száma

A két népszámlás között eltelt 72 év alatt Románia lakossága 51,9 százalékkal növekedett. A romániai magyar nemzetiségű lakosság növekedése 0,8% volt. A romániai magyar anyanyelvű lakosság száma 6,8%-kal csökkent. Lecsökkent az anyanyelv-index is. Az anyanyelv index egyenes arányban áll a magyar anyanyelvű lakosság számával. Legkisebb Olténiában, legnagyobb Erdélyben és Körösvidék-Máramarosban. Látszólag ellentmond az elmondottaknak Moldva, ahol az index az erdélyinél is nagyobb. Magyarázata az lehet, hogy az akkori hatóságok mindent megtettek annak érdekében, hogy a csángókat románoknak vagy legalább román anyanyelvűeknek mutassák ki.⁵

Az alábbiakban kövessük az anyanyelvindexet a 2002-es népszámlálás szerint néhány megyére is.

Az anyanyelv-index rendhagyó alakulása egyes regáti megyékben magyarázható azzal is, hogy az 1989-es események után a magyar lakosság inkább merte magyarnak vagy legalább magyar anyanyelvűnek vallani magát, de rámutat az összeírás hibáira is. Nehéz megmagyarázni a Vrancea megyei eredményt (141 magyar nemzetiségű és 522 magyar anyanyelvű). Összehasonlításképpen: 1930-ban, az akkori Putna megyében (teljes egészében a mai Vrancea megyében helyezkedik el) összeírtak 2101 magyar nemzetiségű és 2149 magyar anyanyelvű egyént.

Az 1992-es népszámlálás adatainak alapján Kolozs megyére vonatkozóan kiszámítottam az anyanyelv-indexet községekre is, a községeket a magyarság részaránya szerint csoportosítva.

A román nyelvű iskolaválasztás is tekinthetô az asszimiláció kontextusának. A következô mutató képzelhetô el:

3.1.1. A magyarul tanulók aránya = A magyar nyelven tanulók száma/az iskoláskorú magyar nemzetiségűek száma

A mutató alapján megvalósított vizsgálat körülményes. A statisztikai évkönyvek tartalmazzák a magyarul tanuló gyerekek számát, valamint a népszámlálási adatokból közelítés adható az adott korosztály számáról. A román iskolában tanulók számát azonban nem ismerhetjük pontosan. Ezért nem tudjuk, hogy az adott korosztályba tartozók és a magyar nyelven tanulók közti különbség a beiskolázatlanokat vagy a románul tanulókat jelöli.