|
Gerencsér Balázs
Kisebbségpolitikai rendszerváltozás Magyarországon
- Gondolatok Gyôri Szabó Róbert írása1 kapcsán -
Egy szelet a történelembôl
"A kötet a Németh-kormány kisebbségi kérdésekben illetékes testületeinek működésével foglalkozik..." 2 Az alábbiakban bemutatásra kerülô könyv dokumentum-gyűjtemény. A szerzô az 1989-1990-ben alig pár hónapos tényleges működést megért két szerv: a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és a Titkárság szerepét tárja fel.
A 20. századi történelem a kisebbségekkel mostohán bánt. Ezt bátran mondhatjuk Nyugat-Európa és Kelet-Közép-Európa nemzeti közösségeire egyaránt. A magyarországi viszonylatokban a második világháborút követô kommunista diktatúra éles váltást hozott a kisebbségekhez való viszonyban a háború elôttihez képest: "...voltaképpen megmagyarázhatóan, ambivalens és óvatos módon viszonyult az etnikai jellegű problémákhoz. A téma kényes, kényelmetlen voltára való tekintettel kerülték a nemzeti, nemzetiségi kérdések felvetését, s a határon belülre és kívülre egyaránt érvényesen egyfajta semleges, voltaképpen nem is létezô, közömbös kisebbségpolitikát honosítottak meg" 3.
Valószínű, hogy a szocialista diktatúra négy évtizedes uralma alatt nemcsak azért bánt a rendszer "ambivalens" módon a kisebbségekkel, mert nem tudta ôket a szocialista társadalom- és népfelfogásban elhelyezni, hanem azért is, mert érezte, hogy 1) a hazai kisebbségek jogainak nyílt deklarálásával, azok garantálásával megbomlik az egységes nép-fogalom, másrészt 2) a határon túli magyar nemzeti közösségek asszimilációja elleni nyílt fellépéssel megbomolhat a szocialista tömb politikai status quo-ja. Mindez beláthatatlan következményekkel bírt volna (- mindenesetre a szovjet befolyás nem is tűrte volna).
A problémákat elhallgató, eltussoló politika eredménye lett, hogy "kisebbségeink évtizedekig úgyszólván védtelenek maradtak a többség szívó hatásával szemben. A határon túli magyar kisebbségeket pedig egészen egyszerűen szólva magára hagyta a mindenkori szovjetizált magyar külpolitika". 4
Gyôri Szabó Róbert könyve a rendszerváltozás folyamatának azt a szeletét mutatja be, amely a Kárpát-medencei kisebbségek életének meghatározó részét alkotta. A nemzeti politika megjelenésével felvetôdött az intézményesített kisebbségpolitika igénye. Az alábbiakban bemutatásra kerülô munka részletezi azt a kisebbségvédelmi intézményt, amely - bár tiszavirág életű volt a maga alig egyéves fennállásával - megalapozta a jelenkor intézményeit, és visszafordíthatatlan folyamatot indított el a kisebbségek helyzetének rendezése terén.
Mint bevezetôjében írja, "szinte a 24. órában, az asszimilálódás végsô szakaszához közeledve »nyilvánosságot kaptak a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek évtizedekig tudomásul sem vett, felhalmozódott sorskérdései«, és elismerést nyertek e téren az anyanemzetek érdekeltségei. Másfelôl hivatalos elfogadást nyert a 15-16 milliós magyar nemzet létének, egyes csoportjai veszélyeztetettségének a tudatosítása, s megfogalmazódtak az ebbôl fakadó feladatok" 5.
Itt jegyezném meg, hogy bár nem a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium kapta a rendszerváltozás folyamatában a legnagyobb nyilvánosságot, mégis egy olyan átalakuló európai-nemzetközi rendben tudott működni, amikor Magyarország és a régió többi kis állama felé nyitott lett Európa. Elsôsorban itt az olyan nemzetközi változásra gondolok, mint az Európa Tanácshoz való csatlakozásunk, ami a demokratikus állami rendszer kialakulása és a kisebbségi kérdés megoldásának felvállalása nélkül elképzelhetetlen lett volna. 6
Gyôri Szabó Róbert műve kutatási szempontból is kiemelkedô, hiszen egy olyan iratanyagra támaszkodik, amely: "a 90-es hatalomátadás zűrzavarában valószínűleg elveszett, szétszóródott volna, ha a Titkárság néhány munkatársa nem óvja meg személyes értékeiként az állományt." 7
Ahogy a szerzô is írja bevezetôjében: "A tanulmány azonban nem csupán '89-'90 néhány hónapjának hű krónikája kíván lenni, emellett egyes, a Kollégium és a Titkárság elôtt felvetôdô kisebbségi problémák rövid elô- és utótörténetének felvázolására is kísérletet tesz - ott, ahol ilyenrôl egyáltalán beszélni lehet - annak érdekében, hogy az elmúlt évtizedek folyamataiban elhelyezhetô, értékelhetô legyen ezen idôszak kisebbségi tárgyú tevékenysége."
A mű felépítése
A mű a maga mintegy négyszázötven oldalas terjedelmével elsôsorban a Titkárságon és a Kollégiumban született dokumentumokon, másodsorban visszaemlékezéseken alapul.
Mielôtt a szerzô a részletes bemutatásra térne, terjedelmes, ám annál kiválóbb Bevezetésben ad képet munkájának céljáról, körülményeirôl, valamint tartalmáról. Tiszta és érthetô módon határozza meg dolgozata témáját, amely tágabb értelemben a rendszerváltozás kisebbségi vetülete, szűkebb értelemben a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és Titkárság felépítése és működése. A Bevezetô különösen azt a szerepet tölti be, hogy az olvasónak általános képe legyen az említett intézményekrôl, hogy késôbb a részletes elemzéseket bele tudja helyezni mindabba a történelmi, illetve közigazgatási-jogi környezetbe, amely az 1989-1990-es években jellemezte hazánkat.
Az elsô fejezet a Nemzetiségi Kollégium és Titkárság megalakulása címet viseli. E fejezetben a szerzô leírja, hogy Pozsgai Imre államminiszterré történô kinevezésével hogy csillant fel a kisebbségi érdekvédelem intézményesülésének lehetôsége, hogy jutott el az állam az 1989. áprilisi minisztertanácsi határozathoz, amely létrehozta a Kollégiumot. Mint azt Tabajdi Csaba, a Titkárság miniszter-helyettesi rangú vezetôje is mondta: "[ez a szerv] Trianon óta az elsô olyan magyar állami szerv, amely nyilvánosan, kormányzati felelôsséggel vállalja a nemzeti és etnikai kisebbségek problémáinak képviseletét és intézését, valamint a határon túli magyarság ügyének ápolását." 8 Ezenkívül e fejezetben tér ki a szerzô a kezdeti nagy nehézségek közül a hazai kisebbség számának meghatározására tett kísérletre. Megtudjuk, hogy a Kollégiumnak milyen szerepe volt az 1990-es népszámlálás kérdôívének összeállításában.9
Külön fejezetben ír a parlamenti képviselet problémáját megoldani igyekvô javaslatokról. A rendszerváltozással született alkotmánymódosítással és a választójog megreformálásával felmerültek azon lényeges kérdések, amelyek a kisebbségek érdekképviseleti igényeit igyekezték kielégíteni. Gyôri Szabó Róbert művébôl megtudjuk, hogy a Kollégium milyen módon vett részt az Alkotmány módosításában, a választójogi törvény kidolgozásában.
A fentiekhez hasonló lényeges és alapvetô jogi munka volt a kisebbségi törvény kidolgozása. A műbôl az olvasó tájékozódhat, hogy a rendszerváltozás elsô kisebbségi törvénye milyen folyamatok eredményeképpen jött létre. A Kollégiumnak és a Titkárságnak saját koncepciója volt 10, amelyet döntôen Bíró Gáspár dolgozott ki elsô tervezetként.11 Sok kritika érte a kisebbségi törvény tervezeteit, koncepcióit. Késôbb újabb elképzelések láttak napvilágot. Végül a dobogókôi konferencia elôkészületei hoztak elôrelépést a kisebbségi törvény megalkotásának folyamatában. A szakértôi megmérettetésen "a javaslat lényegében megállta a helyét". A munka eredményeit a "Kollégium és a Titkárság az utódokra hagyta".12
Az oktatásügy külön részét képezte a Kollégium munkájának. Nyilvánvaló volt a rendszerváltozás idejében is, hogy a jogi megoldások csak az egyik részét alkotják a kisebbségi problémakezelésnek. Gyôri Szabó Róbert könyvének ötödik és hatodik fejezete éppen azokat az állami célkitűzéseket említi, amelyek a kisebbségek életének minôségi javítására hivatottak. Az oktatásügy éppen a legfontosabb eszköz egyrészt a nemzeti kisebbségek identitásának továbbörökítésére és fejlesztésére, másrészt az etnikai kisebbségek társadalmi felzárkóztatására. A szerzô megemlítette 13, hogy nehezen lehetett meggyökereztetni a kommunista világban a kisebbségek oktatását. A többnyelvűség és a többkultúrájúság14 Magyarországon több évszázados hagyománya ugyanis elemi ellensége volt a diktatúrának.
Másik, a kisebbségek életét a 20. század közepétôl kezdôdôen meghatározó terület a könyvkiadás, és a tömegkommunikációs lehetôségek. Az írott és az elektronikus sajtó képes közvetíteni azokat a napi értékeket, amelyek a nyelvi és kulturális élet meghatározó elemei. A szerzô történeti áttekintést ad a kisebbségi média fejlôdésérôl, annak a '80-as évekbeli elôrelépésérôl 15, amikor a kisebbségi kiadványok száma már nôtt (így is évi 100 kiadvány alatt maradva). A fejezetben képet kapunk az alapkönyvtárak működésérôl és szerepükrôl is egyben.
Érdekes összevetés lehet, ha áttekintjük a kisebbségi tömegkommunikáció történetét, és összevetjük a hagyományos és a modern eszközök használatának gyakoriságát. Az írott sajtó tekintetében (lehet mondani egész Európára 16) a napilapok, valamint a kisebbségi nyelven született, egyéb (heti, havi stb.) sajtótermékek iránti igény töretlen. Az elektronikus média helyzete annyiban más, hogy a hagyományosnak mondható televízió és a rádió kiegészült az internettel. Ez utóbbi kommunikációs eszköz nemcsak, hogy költségkímélôbb, mint a hagyományosak, hanem - többek között földrajzilag is - jóval szélesebb réteghez is jut el. Ennek eredménye lett, hogy a nyugati kisebbségek honlapjai után itthon is egyre több kisebbség17 és a határon túli magyarság18 is él az internetes tájékoztatás lehetôségével, amely egyrészt a kisebbség tagjai számára napi hírforrásként, másrészt a többségi olvasó számára a kisebbségi életrôl, kultúráról stb. tájékozódásként szolgál.
Mint az a könyvben említésre kerül, a Kollégium és a Titkárság külön foglalkozott a hazai cigányság problémáival. Részletes történeti rész vezeti be az etnikai kisebbség helyzetét elemzô fejezetet. Itt külön kitér a szerzô a már tárgyalt oktatási területre, megemlítve, hogy a kollégium egyik kiemelt célja az iskolázottsági mutatók növelése volt. 19 Lehetôségként merült fel a rendszerváltozás idejében a hazai cigányság pártalakítása, amelyet az önszervezôdés kiemelkedô megnyilvánulásaként értékeltek. (Az önszervezôdés kérdését elsôsorban a késôbbiekben megalkotásra kerülô kisebbségi önkormányzatok oldották meg.)
Érdekes fejezetcím A múlt jóvátétele a magyarországi német kisebbség példáján. A fejezetben bemutatásra kerül, hogy a német kisebbség 20. századi történelme alatt milyen nehézségeket élt át, valamint, hogy a kisebbség milyen módon kapcsolódott be a Kollégium életébe, munkájába. Ezenkívül pedig a magyarországi német kisebbség kollektív sérelmeinek orvoslásáról szóló 35/1990 (III. 28) OGY határozat kidolgozásának folyamatáról számol be a szerzô, amelynek elôzménye egy kollégiumi nyilatkozat volt. 20
A hazai kisebbségvédelem fontos és mai napig meghatározó fejleménye volt az elsô kisebbségpolitikai alapítványok létrehozása. E fejezetben fejti ki a szerzô, hogy a két kisebbségvédelmi alapítványt milyen körülmények között és milyen tartalommal hozták létre. A kezdeti idôben javaslat született arra, hogy a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért alapítvány 20 millió forint, a határon túli magyarságért alapítvány 25 millió forint induló tôkével kezdhesse meg működését. 21
A kisebbségi kutatások adják a kisebbségvédelmi eszközök megalapozását. Mindennek kialakított infrastruktúrája kell legyen, közgyűjteményeket és egyéb könyvtárakat kell létrehozni, hogy a kutatók könnyen dolgozhassanak. Mindezt Gyôri Szabó Róbert úgy írja le, hogy a Kollégium kitekintôn és apró részletességgel foglalkozott a kisebbségi kutatások fejlesztésével. A fejezet szintén történeti résszel kezdôdik, amelyet tovább folytat a kisebbségi kutatás-fejlesztés 1990-es kidolgozásának menetével.
Külön fejezetet szentel a szerzô a dobogókôi konferencia eseményeinek. 1990. április 20-21-én a Titkárság szervezésében nemzetközi szakértôi konferencia került megrendezésre "A kisebbségi jogok az 1990-es években" címmel. Az úttörô és páratlan rendezvényt a kezdetektôl írja le 22: a szervezés rövid hetekbe belepréselt, ám mégis kiemelkedô munkájától a konferencia eseményeinek soráig. A műbôl megtudjuk, hogy a Kollégium és Titkárság munkatársain kívül milyen belföldi és külföldi szakértôk vettek részt a tanácskozáson. Külön kiemelném a kötet végén található függeléket, amelyben a teljes névsor megvan a konferencia résztvevôirôl. Megjelentek a kisebbségek képviselôi, hazai - fôleg egyetemi - szakértôk, és külföldi civil szervezetek és tudományos intézmények kutatói, szakértôi is, továbbá az Európa Tanács és az Európai Parlament képviselôi.
***
Tematikailag jól illeszkedve, a magyarországi kisebbségektôl a dobogókôi konferenciával elválasztva, e helyen ír a szerzô több fejezetet a határon túli magyarságról.
Két részre bontja a Kollégiumnak a határon túli magyarokért végzett tevékenykedését. Egyrészt általános szinten a nemzetpolitika elméletének kidolgozása folyt. Ennek keretében jószerivel újra kellett alkotni az anyaállamnak a határon túli nemzetrészekhez való viszonyulását, tekintve, hogy ez - mint azt fent is idéztem - egy "voltaképpen nem is létezô" kisebbségpolitika volt a diktatúra alatt.
Konkrét értelemben a Kollégium munkája elsôsorban a könyv és folyóirat-kiadás volt. A szerzô sikerként említi az Erdély története c. kiadvány külföldi nyelvre történô lefordítását, amellyel az éppen csak lebontott vasfüggöny másik oldalára jutott el Erdély valós története, gyökerei. A műben megtaláljuk az 1990-es határon túli események magyar visszhangját, valamint a Kárpát-medencei magyarság elsô közös tanácskozásait. Ez utóbbiból alakulhatott tovább az intézményesedés útján elôbb az ún. magyar-magyar csúcs, késôbb a MÁÉRT fóruma.
Külön alcím foglalkozik a '89-'90-es évek fontos folyamatáról, az egyes határon túli magyar kisebbségi közösségekkel való kapcsolatfelvétellel. Az egyeztetések és az intézményes kapcsolatfelvétel részleteit a szerzô (Cseh-)Szlovákia, Kárpátalja, Vajdaság, Szlovénia, Horvátország, továbbá Burgenland és a nyugati szórvány-magyarság viszonylatában veti fel. E fejezetben kerül szó a Magyarok Világszövetségével való együttműködésrôl is.
Mint jeleztem, a szomszédos államokban bekövetkezett eseményekre - amelyek a kisebbségeket érintették - az elsô politikai válaszokat a Kollégium készítette. Így történt ez az 1989 ôszi-téli romániai eseményeknél is. A falurombolás józan észt nélkülözô hírére egyébként - mint az közismert - a magyar társadalom reagált úgy, hogy "tiltakozásképpen óriási tömegek részvételével, az összes jelentôsebb ellenzéki csoportosulás közös szervezésében zajlott le az ún. Erdély-tüntetés, ahol az egész ország képviseltette magát." 23 Itt érdemel megjegyzést, hogy a nyugati magyarság is tettrekészségét bizonyította a Ceauºescu-rezsim rettenetes tombolásakor, például a New York-i székhelyű Hungarian Human Rights Foundation nagyszabású amerikai tüntetéseivel, tiltakozó mozgalmaival, amelyek a tengerentúli politika figyelmét célozták felhívni.24
A Kollégium és a kisebbségi jogok nemzetközi szabályozása fejezet alatt a szerzô bemutatja, hogy a Kollégium és a Titkárság milyen szerepet vállalt a nemzetközi célok és stratégiák, állami preferenciák kidolgozása terén. Az Európa Tanács kisebbségi kodifikációs munkáinak 25 figyelemmel kísérése volt az egyik fontos eleme a tevékenységnek, a másik a szomszédsági és egyéb bilaterális kapcsolatok tanulmányozása. E fejezet alatt bemutatásra kerülnek a Kollégium működése során született nemzetközi szabályozási modell-tervezetek úgy, mint az összeurópai egyezmény-tervezet, a szubregionális egyezmény-tervezet, valamint a - szintén - Kovács Péter által kidolgozott Európai Kisebbségek Parlamentjének modell-statútum tervezete.
A Kollégium és környezte című fejezet talányos címe mögött nem alapvetôen a kormányzati infrastruktúráról ír a szerzô. "A Kollégium és a Titkárság tevékenysége természetesen nem légüres térben zajlott, a lehetôségeket erôteljesen befolyásolta, az elvégzett munka jelentôségét meghatározta a többi szereplô, így a kisebbségek szervezeteinek, a politikai pártoknak, az érintett minisztériumoknak, a kormányzat egyéb szerveinek, a tömegkommunikációs médiumoknak a reakciója."
E fejezetben a szerzô azt vizsgálja, hogy "a környezet egyes releváns szegmensei hogyan fogadták, hogyan értékelték a Kollégium létrejöttét, működését, milyen kapcsolat alakult ki közöttük". 26
Az utolsó fejezetben visszaemlékezéseket olvashatunk. Kis riportok keretében mondják el a Kollégium és a Titkárság egykori munkatársai emlékeiket, értékelésüket. Az elhangzott kérdések a következôk: Hogyan látja, miben volt új a létrejött Kollégium és Titkárság? Mennyiben voltak elôzményei a késôbb létrejött hivataloknak? Mit tart fontosnak kiemelni a tevékenységükbôl? Hogyan értékelné összefoglalóan a közel egy év munkáját?
Az alábbi személyek mondják el gondolataikat a testületrôl: Báthory János, Bíró Gáspár, Entz Géza, Lábody László, Nagy Gyula, Törzsök Erika, Wolfart János, valamint Zalatnay István.
Az interjúalanyok mind kötôdtek valamilyen módon a Kollégium vagy a Titkárság munkájához. Bár szerkesztési érdekesség, de a Titkárság elnökének, Tabajdi Csabának a gondolatai nem e fejezetben kapnak helyet, hanem egyrészt a fejezetekben elszórva, valamint késôbb, a Befejezésben.
Érdekes a visszaemlékezések sora azért is, mert az olvasónak felidézi a rendszerváltozás légkörét. Személyessé teszi a pusztán "száraz" akták segítségével részletesen megrajzolt képet, hiszen színt a munkatársak, neves szakemberek élményei, véleményei adnak.
Ehelyütt említeném meg a függelék azon részét, amelyben részletesen felsorolja a szerzô a Kollégium és a Titkárság munkatársait, név szerint, a delegáló szervezet és/vagy a munkahely, szakma megjelölésével. 27
Megvalósult és megvalósulatlan elképzelések
Mielôtt a mű alapján levonható következtetéseket áttekintjük, ideidézem Gyôri Szabó Róbert sorait a Kollégium működésérôl és szervezeti rendjérôl. 28
"Kormányzati oldalon a kisebbségpolitikai fordulat (és a párton belüli reformszárny térnyerésének) részeként, és egyben ékes bizonyítékaként 1989. április 24-én sor került tehát a kérdés kezelésének intézményesítésére, az alapok lerakására. A Minisztertanács határozatot fogadott el a Nemzetiségi Kollégium létrehozásáról. 29 A késôbbiekben Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium névre átkeresztelt testület a kisebbségügyre egyébként is fogadókész kormány tanácsadó és véleményezô testületeként működve a hazai kisebbségekkel és a határon túli magyarsággal kapcsolatos valamennyi kérdésben illetékes szervként működött, vagyis nagyrészt mindeddig gazdátlan, megoldatlan feladatokat látott el, az évtizedekig elhallgatott és egyre égetôbb problémák kibeszélésére, megvitatására és érdemi kezelésére fórumot teremtett. A Kollégium egyfajta koordináló szerepet látott el, munkájába lehetôség szerint az összes kisebbségi kérdésben érdekelt és tevékeny állami, államigazgatási szervezetet, minisztériumot, országos hatáskörű intézményt, tudományos, oktatási, kulturális, tömegtájékoztatási műhelyt, politikai pártot, de egyéni szakértôket is bevont. Másrészrôl ez a szerv nem alkalmazta az »értük, de nélkülük« elvet: az egyes kisebbségi szervezeteket is felkérte, kapcsolódjanak be az új magyar kisebbségpolitika megformálásának folyamatába - Pozsgay népfrontos kapcsolatain keresztül sikerrel."
A Kollégium "[c]saknem 90 fônyi tagsága négy részre tagolódott. Intézményi tagokként képviselôik útján vettek részt az üléseken az érintett minisztériumok, hivatalok, nemzetiségi és társadalmi szervezetek, ellenzéki pártok, médiumok, tudományos intézmények és egyházak. »A második kategóriát az állandó egyéni tagok alkották - ôk a magyar közélet olyan köztiszteletnek örvendô személyiségei voltak, akik jártasságukat mindkét típusú kisebbséggel kapcsolatban korábban már bizonyították.« Ôk voltak azok, akikkel korábban már kialakult az informális háló. E két csoport alkotta a Kollégium 2-3 havonta összehívott plenáris fórumának tagságát. Az »összemosásra« különösen érzékeny egészen más jellegű két terület elválasztásara a hazai nemzeti és etnikai kisebbség magyar közösségek problémáinak kezelésére két külön fórumot, két úgynevezett albizottságot is létrehoztak, üléseikre gyakrabban, 1-2 havonta került sor. »A kisebbségek önálló, kollektív személyiségi kezelését jelzi, hogy a hazai albizottság összetételében mintegy háromnegyed részt tettek ki a kisebbségi tagok.« Mindkét bizottság tanácskozásain egyenrangú indítványok születtek, amelyeket a testület továbbított a kormánynak, vagy az államigazgatás megfelelô szerveinek. A Kollégium létszáma egyre nôtt, részben további egyéni tagok meghívása miatt, részben úgy, ahogy nôtt az alternatív kisebbségi szervezetek és a pártok száma. A Kollégium elnöke Pozsgai Imre állam-miniszter volt, tagjai között számos köztiszteletnek örvendô személyiséget, tudóst, politikust találunk (Antall József, Csepeli György, Csoóri Sándor, Hanák Péter, Hankiss Elemér, Herczegh Géza, Jeszenszky Géza, Konrád György, Pomogáts Béla, Pungor Ernô, Vásárhelyi Miklós, Vigh Károly stb.) A Kollégium tagsága térítés nélkül végezte munkáját.
A Kollégium nem klasszikus értelemben vett államigazgatási szerv volt, döntési kompetenciával nem rendelkezett, nem tagozódott be az állami infrastruktúrába. Tevékenységének jellege, az ülésekre alapozó szisztéma ugyanakkor nem tette lehetôvé a folytonosan végzett munkát. Ezért néhány hónappal késôbb, 1989 kora ôszén a Minisztertanácsi Hivatal keretén belül, közvetlenül a kormányzat alá rendelve megalakult a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkárság. A szervezet egyrészt a Kollégiumnak egyfajta »kiszolgáló«, a munkát elôkészítô, adminisztrációs része volt, feladatát képezte az ülések szervezése, háttéranyagok, emlékeztetôk, javaslatok készítése, készíttetése. Más részrôl azonban mint önálló államigazgatási szerv működött, s a folyamatos kapcsolattartást biztosította a hazai és határon túli kisebbségi intézményekkel, szervezetekkel és személyekkel, valamint a kormányszervek és a közvélemény tájékoztatását végezte. A Titkárság vezetését miniszterhelyettesi rangban az »ötletgazda« Tabajdi Csaba látta el, 6 fô és néhány mellékfoglalkozású munkatársa nyelvterületek szerinti munkamegosztásban dolgozott, ami azt jelentette, hogy egy személyhez tartoztak például a jugoszláviai magyarsággal és a hazai délszláv kisebbséggel kapcsolatos ügyek. Nem volt szerencsés konstrukció, de a szűkös személyi keret más megoldást nem tett lehetôvé.
A közvetlenül a Minisztertanács alá rendelt Titkárság felállításával Magyarország kormányzati szinten nyíltan és intézményesítetten vállalta anyaországi szerepét. Ez nemzetközi jogilag is újdonság volt, a késôbbiekben azután több környezô állam is követte a magyar példát."
A fent említett Albizottságok léte egyrészt szimbolizálta a kisebbségi kérdéskör két lényeges pillérét, másrészt elôre vetítette a késôbb felálló intézményeket, úgy mint a Határon Túli Magyarok Hivatalát (HTMH) és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt (NEKH). Vitatkoznék e ponton a szerzôvel, amikor azt mondja, hogy "a Kollégiumnak máig nincs utódszervezete." 30 Mégha a jogfolytonos, szervezetileg egymást követô értelemben nincs is, mégis a késôbbi rendszer a Kollégium utódszervezetének tekinthetô.
A szakmai feladatokat, Magyarország - akár mint anyaország, akár mint többségi állam - részérôl ellátandó közigazgatási (lásd: jogszabály-elôkészítési, pályáztatási, érdekvédelmi) feladatok oldaláról a rendszerváltozás folyamatában a kilencvenes években az NEKH és a HTMH vette át a stafétát. 31
Az érdekegyeztetô fórum-szerepet a MÁÉRT vette át. Mivel a könyv írásakor (1998) még nem volt olyan szerv, amely az anyaország és a határon túli magyarság képviselôi között intézményes fórum lett volna, érthetô a szerzô azon meglátása, hogy nincs olyan szerv, amely ellátná ezt a funkciót a Kollégium munkájának megszűnése óta. Ez idôben még csak az ún. magyar-magyar csúcs próbálta az űrt betölteni, de az is kudarcba fulladt... El kellett múlnia bizonyos idônek, ki kellett alakulnia a politikai akaratnak, hogy Magyarország merje felvállalni a határon túli nemzeti közösségeit.
Az további vita tárgya lehet(ne), hogy a mai kisebbségvédelmi állami szervezetek megfelelnek-e azon elvárásoknak, melyeket akár a magyarországi tizenhárom kisebbség, akár a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek támasztanak. Gondolok itt a gyors ügyintézéstôl a kellô hatásfokú érdekvédelemig.
Az utódszervezet kérdése mellett másik lényeges és felvetôdô probléma a kisebbségek parlamenti képviselete. Mint azt láttuk, a megoldás keresése folyt a Kollégium működése alatt is. Ha folyamatában tekintjük a rendszerváltozás idejében felvetôdött megoldásokat, láthatjuk, hogy kielégítô választ sem a Kollégiumban született koncepciók, sem az 1990. évi XVII. törvény nem hozott, sem a jogtudomány nem szült. Még akkor is, ha a behívástól a delegáláson át a választójogig "végigzongoráztak" minden megoldási lehetôséget. Mindamellett, hogy Magyarországon a kisebbségi kérdés máig nem megoldott, a szomszédos államokban szinte egytôl-egyig megoldott a kisebbségek parlamenti képviselete. Ez jelentheti egyrészt az adott többségi állam nagylelkűnek tűnô, ám a valóságban csak "tűzoltás-szerű" problémamegoldását, de jelentheti akár az érdekképviseletnek (mégha "csak" regionális is, de) jószándékú és széleskörű biztosítását. 32
Meg kell azonban említeni azokat a fejleményeket, amelyeket hazánk a rendszerváltozás óta elért.
A kisebbségi törvényt evidenciaként említem. A kisebbségi törvényen túl kiemelt szerepet kap az Európa Tanács által 33 is mintaértékűnek mondott kisebbségi önkormányzati modell megalkotása.
A kisebbségvédelem terén a Kollégium által lefektetett alapokon épült ki a kisebbségvédelmi közalapítványi hálózat. A fentebb említett két közalapítvány megszűnésével, illetve átalakulásával jött létre a hazai kisebbségek segítésére a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány. A határon túli magyarság segítésére az Illyés Közalapítvány, az Apáczai Közalapítvány, az Új Kézfogás Közalapítvány, illetve a Segítô Jobb Közalapítvány jött létre.
Végezetül eredményként kell megemlíteni, hogy a nemzetpolitika felvállalásával újra erôt adtunk a határon túli magyar nemzeti közösségeknek. Nagy szerepe volt a nemzetpolitika újrafogalmazásában a Kollégiumnak, de utána a MÁÉRT életre hívásának is és nem beszélve mindezen folyamat megvalósult eredményérôl, a szomszédos országokban élô magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvényrôl.
***
Összefoglalásul kijelenthetjük, hogy Gyôri Szabó Róbert Kisebbségpolitikai rendszerváltozás című műve a magyar rendszerváltozás történetének hiánypótló alkotása. Olyan egységes képet rajzol meg a szerzô a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és Titkárság működésérôl, amelyek nem csak a kisebbségkutató, de a rendszerváltozás eseményei iránt érdeklôdô számára is alapos forrásként szolgálhat.
A szerzô fáradhatatlan és alapos kutatását igazolja az óriási ismeretanyagra épülô alkotás. A kiváló szerkezetben összeállított könyv nemcsak a Kollégium és Titkárság szervezeti és működési rendjérôl ad tájékoztatást, nemcsak annak munkatársait mutatja be, hanem a kisebbségpolitika rendszerváltozással újraformálódó perspektíváit és ezen intézményeknek a kisebbségpolitikai rendszerváltozásban való részvételét is.
A rendszerváltozás máig titkokat rejtô, összetett folyamatának egy olyan szeletét mutatja be a szerzô - a kisebbségvédelem állami eszközeinek formálódását -, amely a második világháború utáni idôktôl napjainkig egész Európa egyik kulcskérdése. A könyvbôl megtudhatjuk, hogy a magyar állam milyen eszközökkel próbálta megoldani ezt a korán sem könnyű problémát, miként építette újjá a szocialista diktatúra alatt fiók mélyére tett kisebbségpolitikát. Nyomon tudjuk követni, hogy a magyar kisebbségvédelem sajátos kettôse: a hazai kisebbségek és a határon túli magyar nemzeti közösségek helyzetén hogyan próbált az állam segíteni - immáron nyíltan felvállalva kötelességeit.
Irodalom
Aspekte ethnische identität: Deutsche und Magyaren als nationale Minderheiten im Donauraum. Büchereihe der Südostdeutschen Historischen Kommission, 35. München, Oldenburg, 1991.
Hannum, Hurst: Autonomy, Sovereignity and Self-determination. Philadelphia UP, 1996.
Hannum, Hurst (ed.): Documents on Autonomy and Minority Rights. Martinus Nijhoff Publishers, Dordrecht-Boston-London, 1993.
Kilényi Géza: Még egyszer a kisebbségek parlamenti képviseletérôl és a második kamaráról. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1990.
Kovács Péter: Nemzetközi jog és Kisebbségvédelem. Osiris, Budapest, 1996.
Jegyzetek
1 Gyôri Szabó Róbert: Kisebbségpolitikai rendszerváltozás Magyarországon. Osiris, Budapest, 1998.
2 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 10.
3 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 7.
4 Uo.
5 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 8. Lásd még: Székely András Bertalan: A Rábától a Muráig - nemzetiségek egy határ két oldalán. Püski, Budapest, 1992.
6 Magyarország csatlakozásának fô forrásai: 76/1990. (XI. 2.) OGY határozat az Európa Tanács Alapszabályához és az Európa Tanács kiváltságairól és mentességeirôl szóló Általános Egyezményhez való csatlakozásról, valamint az Európai Emberi Jogi egyezmény aláírásáról. 1991. évi LXXI. törvény az Európa Tanács 1949. évi május 5-én, Londonban aláírt és jelzett jegyzôkönyvei szerint módosított Alapszabályának kihirdetésérôl. (A Magyar Köztársaság csatlakozási okiratának letétbe helyezése az Európa Tanács fôtitkáránál 1990. november 6-án történt meg.)
7 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 15.
8 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 31. Elhangzott a Titkárság 1989. október 11-i plenáris ülésén. Ezen ülésen a testület elsôként Tôkés László református lelkész és a temesvári gyülekezet védelmében fogadott el állásfoglalást, amelyet a Kormányhoz terjesztett.
9 A kisebbségek létszámának meghatározása mind a mai napig megoldatlan. Nemcsak a regisztráció rossz emléke, hanem az egyéb megoldások (lásd: népszámlálás) adatvédelmi aggályai is leküzdhetetlennek látszanak.
10 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 104.
11 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 108.
12 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 122. A Kollégiumban elkészített tervezet egyébként több elemében köszön vissza a nemzeti és etnikai kisebbségekrôl szóló 1993. évi LXXVII. törvényben.
13 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 154.
14 A nemzetközi irodalom szakszavaiként használt: "multilingual, multicultural".
15 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 173.
16 Lásd a nyugati kisebbségek sajtóját, akár a Spanyolországban a baszk, Finnországban a svéd, Dániában a nordschleswiger napilapokat.
17 Lásd pl.: www.romapage.hu; vega.terrasoft.hu/tolnam1e/schwaben/index.htm; ethnonet.hu.
18 Lásd: www.rmdsz.ro, www.mkp.sk, www.hmdk.hr, stb. Internetes újság: www.transindex.ro. Nyomtatott sajtó internetes portálja: www.kronika.dntcj.ro, www.ujszo.com; stb.
19 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 195.
20 További irodalomként lásd: Aspekte ethnische identität: Deutsche und Magyaren als nationale Minderheiten im Donauraum. Büchereihe der Südostdeutschen Historischen Kommission, 35. München, Oldenburg, 1991.
21 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 236.
22 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 277.
23 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 10.
24 Részletesebben lásd: www.hhrf.org.
25 Az Európa Tanács (www.coe.int) általános kisebbségvédelmi mechanizmusaiból legfontosabbként a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját (ETS No. 148), illetve a Nemzeti kisebbségek védelmérôl szóló Keretegyezményt (ETS No. 157) említeném meg. Mindkét egyezmény stricti iuris normákat állapít meg, és az államoknak bizonyos idôközönkénti beszámolási kötelezettséget ír elô. Mindkét egyezmény 1998-ban lépett hatályba. A fentieken kívül számos egyezmény és ún. soft law dokumentum gyarapítja a kisebbségi joganyagot. Lásd még: www.hhrf.org/autonomia.
26 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 387.
27 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 448-451.
28 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 10-13.
29 1048/1989 (IV MT határozat a Minisztertanács Nemzetiségi Kollégiumáról.
30 Gyôri Szabó Róbert: i. m. 439.
31 Hozzá kell tenni, hogy mostohagyerekként bánik a kormányzat a két szervezettel, hiszen nemcsak az éves költségvetésük "nyírbálódik" sokszor meg, hanem a felügyeleti szervük is kormányváltásonként cserélôdik.
32 A témában részletes irodalomként lásd: Kilényi Géza: Még egyszer a kisebbségek parlamenti képviseletérôl és a második kamaráról. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest, 1990.; Kékuti Ákos: Koncepciók a kisebbségek parlamenti képviseletérôl a rendszerváltozás óta. Parlamenti Levelek 1998. 4-5. sz.; Borók György: A nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletének szabályozási modelljei Európában és Magyarországon. Társadalmi szemle 1998. 4. sz.
33 "innovative scheme of functional autonomy through the institutional network of minority self-governments has the potential of serving as a model and a frame of reference for the future development of minority legislation in Europe". (Nyelvi Charta szakértôi csoportjának véleménye 2001. Lásd még: A Miniszteri Bizottság RecChL (2001) 4. sz. ajánlását.)
|
