Dr. Fazakas János
A kisebbségi jogvédelem útjai *
"Cél: a világ kisebb és gyöngébb népeit az
igazságtalanságtól és az erôszakos elnyomástól megvédeni... A világ az
igazság gyôzelmét akarja, és becsületes eljárást
követel!"
(Wilson beszédébôl)1
I.
A romániai magyar kisebbség jogvédelmének problémája a
trianoni békeszerzôdés, s egyfelôl Románia, másfelôl a
Szövetséges és Társult Fôhatalmak között 1919. december 9.-én kötött
kisebbségi szerzôdés létrejötte óta merült fel. Mindkét szerzôdés az
erôviszonyok következménye és a wilsoni elveken alapszik.2 Ez a kisebbségi
szerzôdés kilátásba helyezte3, hogy Románia megadja az ország minden lakosának
születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az
élet és szabadság teljes védelmét; biztosítja a vallás szabad gyakorlatát, jogegyenlôséget, nyilvános állások, hivatalok és
méltóságok elnyerését; biztosítja a magán- vagy üzleti forgalomban,
vallási életben, sajtó vagy bármilyen közzététel terén, nyilvános
gyûléseken bármely nyelv szabad használatát, s mindezeknek olyan
alaptörvényül való elismerését, melyekkel szemben semminemû
törvény, rendelet vagy intézkedés hatállyal nem bírhat; biztosítja
ugyanazt a bánásmódot, mint a többi román állampolgároknak, saját
költségükön jótékonysági, vallási vagy szociális
intézmények, iskolák és más nevelôintézetek létesítését, azoknak
igazgatását és felügyeletét saját nyelvük szabad használata és vallásuk
szabad gyakorlata mellett; megfelelô könnyítést biztosít a
közoktatás terén, részesedést a közvagyon terhére
állami, községi vagy más költségvetésekben nevelési, vallási vagy jótékony
célra fordítandó összegekbôl; biztosítja az erdélyi székely és szász
közületeknek a román állam ellenôrzése mellett vallási és tanügyi
kérdésekben a helyi önkormányzat engedélyezését; s a Nemzetek
Szövetségének védelmét írja elô4.
Ezzel szemben az 1923. március 29-én kihirdetett
alkotmánytörvény nyilvános állások, hivatalok és méltóságok elnyeréséhez
szükséges föltételek meghatározását különleges törvényre bízza, nem
tartalmaz rendelkezést a nyelvnek az üzleti életben való szabad
használatára, sem a székely és szász közületek önkormányzatára
nézve,5 a Román Királyságot nemzeti
államnak nyilvánítja, végül a törvényhozó a köz- és magánoktatást szintén
különleges törvénnyel szabályozta.
A hivatali állások betöltésénél követendô eljárást az 1923.
december 12-én kihirdetett és 1924. január 1-én életbelépett
köztisztviselôk szabályzatáról szóló törvény elôtt egységes törvény nem
írta elô. A ro mán állam régi rendszerében a közhivatali állásokat
ugyanis olyan magánvállalatoknak tekintették, amelyek
bizonyos összegû vételár lefizetése ellenében voltak
elnyerhetôk.6 Az új
törvényhozó viszont a jogegyenlôség elvének figyelmen kívül
való hagyását az által látta biztosítottnak, hogy mind a kinevezést, mind az elôléptetést a hivatali fônökökbôl alakítandó
bizottság elôzetes javaslatától tette függôvé, s e bizottság mûködésének
ellenôrzésére a kinevezô szervnek azt a diszkrécionárius jogot
biztosította, melynél fogva még az esetben is megtagadhatja minden
indoklás nélkül a kinevezést, ha a hirdetett állásra csak egy személy
pályázott, s ha ez a törvény minden követelményének meg is felel. A
végrehajtási utasítás 31. szakaszában pedig a miniszter önmagát a törvény
által nem ismert oly vizsgáztató bizottság kiküldésére hatalmazta fel,
mely bizottság az 1924-ben szolgálatban talált kisebbségi
köztisztviselôket - a hivatalból való elbocsátás következményei mellett -
vizsgáztathatja le román nyelvbôl, ami a törvény és rendelet jogi
fogalmait sérti, s a többségiek és kisebbségiek között a jogegyenlôség
elvébe ütközô különbséget állít fel.
A köz- és magánoktatás terén különbözô idôkben ismételten
kihirdetett köz- és magánoktatási törvények, amíg az említett szerzôdés
ér telmében a kisebbségek korlátlanul s tekintet nélkül az iskolába
beiratkozó tanulók számára létesíthetnek és tarthatnak fenn iskolákat,
addig a magániskola nyilvánossági jogát csak az esetre biztosítják, hogyha
meghatározott számú tanulóval és tanerôvel rendelkezik,
továbbá ugyanezek a törvények úgy intézkednek, hogy azok a román
származású szülôk, akik anyanyelvüket elveszítették,
gyermekeiket csak az állami vagy román elôadási nyelvû iskolákba
irathatják be, s ezzel korlátlan lehetôséget biztosítottak annak,
hogy a magániskolák tanulóinak száma állandóan
csökkentessék; végül az iskolafenntartók kötelességévé tették a nemzeti
tantárgyak román nyelven való tanítását, jóllehet a szerzôdés ama
kitételénél fogva, hogy iskoláikban "saját nyelvüket szabadon
használhatják", a román nyelv csak tantárgy lehetne, nem pedig
tannyelv.
Az 1929. augusztus 3-i közigazgatási törvény elrendelte a
kerületi miniszteri igazgatóságok, továbbá a helyi és központi
felülvizsgálati bíróságok létesítését. Ma ezek közül szervezetük,
hatáskörük és illetékességük némi módosításával csak a
felülvizsgálati bíróságok léteznek, hogy közigazgatási szervek és
szervezetek fölött részben ellenôrzési és felügyeleti, részben
felülvizsgálati és módosítási jogokat gyakoroljanak. Így az 1933. április
20-i törvény értelmében a helyi közigazgatási szerveknek minden olyan
intézkedése, amely az érvényben lévô törvényekkel és rendeletekkel,
valamint a közrenddel és állambiztonsággal ellentétes, jogilag semmis, s
ezt a semmisséget a helyi közigazgatási bíróságok öt évig bármikor
kimondhatják - hivatalból is, amennyiben arról tudomást
szereznek.7 Ezenkívül
a semmisség kimondását kérheti az a fél is, aki kimutatja, hogy az neki
közvetlen létezô érdeke.8
Megsemmisíthetôk továbbá azok a közigazgatási intézkedések
is, amelyek a törvények és rendeletek formaiságára vonatkozó
rendelkezéseinek megsértésével hozattak. Ezeknek megtámadási ideje azonban
nem öt év, mint az elôbbiek esetében, hanem a közzétételtôl számított 15
nap (tv. 47. szak.).
Sérelmes hiánya a közigazgatási törvénynek,
hogy az idôközi bizottságok mûködésének határideje tekintetében semmi
intézkedést nem tartalmaz. Az 1934. március 8-i módosító törvény
értelmében pedig klimaterikus, fürdô- és ásványvízzel rendelkezô községek
és városok bíróit a belügyminiszter nevezheti ki. Tehát még abban az
esetben is, ha az évek óta mûködô idôközi bizottságok helyébe a község
eddigi autonóm jogának gyakorolhatósága folytán község tanácsot
választhat, a bírót nem a községi tanács választja, sôt a belügyminiszter
bírónak más községben lakó egyént is kinevezhet. (25. szak.)
Az 1933. április 13-i közterhek behajtásáról szóló
törvénnyel a törvényhozó az állammal, megyékkel, községekkel
és általában az összes állami intézményekkel szemben eltörölte a
végrehajtás lehetôségeit, és semmi szankciót nem ír elô arra az esetre, ha
ezek az intézmények a magánfél követelését a költségvetésbe nem veszik
fel, vagy a megítélt követelést felveszik, de nem fizetik ki. (L. 67.
szak., most 60. szak.)
Az 1934. július 14-i, a vállalatokban román személyzet
alkalmazásáról szóló törvény 20 százalék idegent engedélyez alkalmazni. A
parlamenti tárgyalások alkalmával bár kellôen tisztázódott
az a kérdés, hogy a "român" kifejezés alatt román honpolgár, "strain"
alatt nem román honpolgár értelmezendô, mely értelmezés egyedül
helyes, amint e szavak az alkotmánytörvényben is ugyanilyen
értelemben használtattak, mindamellett, amidôn a minisztérium a különbözô
vállalatoktól bekérte az erre vonatkozó jelentést, olyan ûrlapot kért
kitölteni, amely nem csak a honpolgárság, hanem a fajiság
tekintetében is kérdést tartalmazott.
Gazdasági téren az 1921. július 30-i agrártörvénnyel
elrendelt kisajátítási eljárás ma már eredményeiben is közismert.
Az 1930. július 7-i, a biztosítási vállalatok
megalakulásáról és mûködésérôl szóló törvény
az élet, tûz, baleset, jég, szállítás esetére biztosító
intézetek megalakulását attól tette függôvé, hogy a létesítendô vállalat
minden felsorolt üzletág után legalább két millió lej alaptôkével
rendelkezzék, ez összeg felét vagy a Letétpénztárhoz, vagy a Nemzeti
Bankhoz fizesse be. De tovább, az ipari és kereskedelmi miniszter elôzetes
jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy a vállalat a törvényszékhez bejegyezhetô
legyen, és mûködését megkezdhesse (5-10. szak.).
Az 1934. május 8-i, a bankkereskedelem
megszervezésérôl és szabályozásáról szóló törvény azt a legkisebb
összeget, amellyel egy bank megalakulhat kettôtôl húsz millióig terjedô
összegben határozza meg (11. szak.). Mind a bejegyzés, mind a mûködés a
legfelsôbb bankbizottság elôzetes jóváhagyásától függ, mely egyúttal
ellenôrzô szerv is (9, 42. szak.). Végül kötelezi a törvény az összes
bankokat, hogy öt év alatt intézkedéseinek eleget tegyenek (62. szak.),
aminek következtében sok milliót kitevô kistôke fog hiányozni az
1939. év után a gazdasági és kereskedelmi életbôl, s
egyidejûleg lehetôség nyílik arra, hogy a tiltott kamatláb melletti
kölcsönzés nagyobb méreteket öltsön.
Az 1923. év alkotmánytörvény (107. szak.), valamint az 1925.
december 23-i közigazgatási bíráskodásról szóló törvény a kormányhatósági intézkedéseket és cselekményeket elsô fokon az ítélôtáblák,
másodfokon a Semmitôszék mellett mûködô közigazgatási bíróságok
ellenôrzési hatáskörébe vonják, hogyha ezek az intézkedések valamely
törvénnyel vagy szabályrendelettel ellentétesek, és abból a jogosított
magánfélre sérelem háramlik, s biztosítja a bíróságnak azt a hatáskört,
hogy a vonatkozó s valóban sérelmes intézkedést megsemmisítse. Amíg az
1905. július 1-i Semmitôszék megszervezésérôl szóló törvény
(67. szak.) felhatalmazta a Semmitôszék III.
szekciójának elnökét, mint amely bíróság hatáskörébe ezek a perek abban az
idôben tartoztak, hogy egyes kormányhatósági sérelmes és megtámadott
intézkedések végrehajtását a per befejezéséig felfüggessze, az
1912. február 12-i törvény pedig ezt a felfüggesztési hatáskört
minden megtámadott kormányhatósági intézkedéssel szemben kiterjesztette,
addig e tekintetben az alkotmánytörvény semmi rendelkezést nem tartalmaz,
a közigazgatási bíráskodásról szóló törvény pedig (11. szak.) a táblai
határozat ellen beadható felfolyamodásának felfüggesztô
hatályt biztosít, jóllehet elôzetesen a keresett felfüggesztô hatályára
nézve semmi rendelkezést nem ír elô, ellenkezôleg (8. szak.) a
visszahelyezett tisztviselô újrabelépésérôl s addig
felmerült és felmerülô kárainak megtérítésérôl tesz
említést.9
Az igazságszolgáltatás terén a Semmitôszéknek 1925. évben
hozott döntése 10 a szerzett
jog eddigi fogalmát és jogelméletét meghaladta, amennyiben kimondotta,
hogy a törvényhozónak jogában áll a szerzett jog további
megtarthatását újabb föltételektôl függôvé tenni, a jogegyenlôség
elméletének pedig új korszakát nyitotta meg azzal, hogy olyan
tisztviselôknek a nyelvvizsgára való rendelését és rendeletileg elôírt
következményeit minôsítette törvényesnek, akik a többiekkel egyenlô
föltételek mellett töltöttek be állást.11
III.
A kisebbségi problémák alapja általában az a kérdés:
miben áll az igazság? Vajon abban, amiben maguk a kisebbségiek
látják, vagy pedig abban, amiben a többségiek találják fel? - Igaz, hogy a
mai gyakorlatban: ahol a többség, ott az igazság; hogy a
Nemzetek Szövetsége és Tanácsa is a gyôzôkbôl és legyôzöttekbôl
aránytalanul tevôdik össze; hogy az igazság megállapítása "nem politikai
tényezôk, hanem törvényszékek hatáskörébe tartozik", ez a tudat
azonban a kisebbségek jogvédelmi tevékenységére hátrányt nem jelenthet.
Ugyanis, amíg a többség a nemzeti törekvések elveit állandóan felszínen
tartja, azalatt a gyakorlati életben apró aktív és reaktív cselekmények
ezrei játszódnak le, s ezeknek a reaktív cselekményeknek
eredményeit vizsgálva megállapítható, hogy a jogvédelem terén a kisebbség
és kisebbségiek részére törvénnyel és nemzetközi szerzôdéssel biztosított
összes védelmi lehetôségeknek mind az állam belsô életében, mind
nemzetközi téren való mindenkori igénybevétele az az út, amelyet jövôre
jobban kiépíteni szintén elsôrangú kisebbségi érdek.12 Ez az út állandó területet biztosít a
kisebbségeknek annak a kimutatására, hogy az igazság abban áll, amiben azt
maguk a kisebbségek látják.
A kisebbségi jogvédelemnek tehát arra kell irányulnia
gyakorlati téren, hogy a jogelvek és törvények parancsainál fogva
teljesíttessék az a kötelezettség, ami egy kisebbségi jogának a
velejárója, illetve védessék meg az a jog, ami az emberi
vagy törvényes kötelezettség nem kellô teljesítése által veszélyeztetve
van. Ez az, amiben az igazság áll, illetve amiben az igazság kifejezésre
jut.
Ez azonban a nemzeti kisebbségek kötelezettségeként elsô
helyen a jogismeretet hangsúlyozza. Már a régi római jog törvényerôre
emelte azt a ma is érvényben levô jogelvet: "ius cognoscere nocet" (a jog
nem ismerése árt). Jogismeret nélkül nem lehet megkülönböztetni a
törvényest a törvénytelentôl, ennek hiányában pedig nincs önbizalom és
belátás. A nemzeti kisebbségnek tehát meg kell
tanulnia a jogot azért, hogy önbizalmat, belátást és ítélôképességet
nyerjen.
Kétségtelen, hogy a nemzeti kisebbség jogvédelmének egyik
alaptétele a szervezettség is. Ugyanis, amint az államhatalom akarata
befelé és kifelé törvényalkotta szervezettsége alapján
nyilvánul meg, ennek a megnyilvánulásnak eredménye pedig szervezettségével
áll egyenes arányban, éppúgy egy nemzeti kisebbség jogvédelmi akaratának
befelé és kifelé történô megnyilvánulása és eredménye is
szervezettsége milyenségétôl függ. Amíg azonban az
államok életében a szervezettség törvényen alapszik, amely egy
meghatározott területen állandóan letelepedett nép magasabb
személyi életét biztosítja, addig a nemzeti kisebbségek életében hiányzik
a szervezettség alapját képezô törvény és az abból eredô
erô. A kisebbségek vezetôinek, s így a jogásztársadalomnak törekvései is
tehát egyre kell hogy irányuljanak: megadni azt az erôt, amit az államok
életében maga a törvény biztosít. Minthogy pedig az állam életében
a cél egy magasabb életre való elrendelés, a nép érdekközösségére irányul,
egy nemzeti kisebbség életében a cél s e magasabb személyi életre való
elrendelés a nemzeti lét fönntartására kell hogy irányuljon. Ahhoz tehát,
hogy szervezett nemzeti kisebbség létezzék, a
kisebbségieknek elôzetesen be kell látniok nemzeti létük
veszélyeztettségét, vagyis nemzeti öntudatra kell ébredniök. Ez az öntudat
adja meg azt az erôt, amit az államok életében a törvény parancsa az
érdekközösségnek megfelelôen biztosít.
Ezt a szervezettséget nemcsak a jogismeret megszerzése teszi
szükségessé, hanem a kisebbséget érintô sérelmes jog
orvoslása iránti vágynak a fölkeltése is, mert ennek hiányában a
jogorvoslati eljárás igénybevétele megbízás hiányában nehézségekbe
ütközhetik.
Ettôl függetlenül azonban minden bíróság és törvényszék
székhe lyén jogvédelmi iroda felállítása kívánatos azzal a
hivatással, hogy 1) lássa el mindazoknak a védelmét, akik anyagiak
hiányában képviseletükrôl gondoskodni nem tudnak, valamint
azokét, akik közérdekû ügyekben kérik a védelmet; 2) az utóbbi esetben
elért eredményekrôl tegyen jelentést a jogvédelem felsôbb szervének, hogy
a gyakorlat egységesíthetô legyen minden bíróság területén; 3)
negyedévente állítsa össze és a felsôbb szervnek terjessze be mindazoknak
az eseteknek a tényállását a bizonyítékok megjelölésével, amelyekben a
törvényesnek vélt eredmény nem volt elérhetô; 4) gondoskodjék a felsôbb
jogvédelmi szerv által ez esetekbôl összeállított kérelmek vagy
memorandumok kollektív aláírásáról; 5) gondoskodjék
pályázatok útján a megjelenô törvényeknek a kisebbség érdekelt osztálya
nyelvén való kiadásáról; 6) a jogirodalom oly irányú fejlesztésére
törekedjék, amely az általánosan elfogadott jogelvek gyakorlati
alkalmazása iránti küzdelemben forrásul szolgálhat
vagy megjelöli a forrásokat; 7) vegye igénybe úgy az állam belsô életében,
mint a nemzetközi jog terén azokat az összes védekezési lehetôségeket,
amelyeket a törvények minden magyar jogalany részére honpolgári és
kisebbségi minôségében biztosítanak.
A magyar jogásztársadalom hivatása tehát, hogy a kisebbségi
nemzetrész jogvédelmét a fentemlített alapelvekre való figyelemmel
megszervezze, és gyakorlatilag meg is valósítsa, egyénenként pedig olyan
felkészültséggel rendelkezzék, amely képessé teszi arra,
hogy minden esetben az összes védekezési lehetôségeket igénybe vehesse, az
igazság mibenállásának megállapításánál pedig a meggyôzés elvének
sikerre juttatásával bárkivel szemben szolgálhassa az egyesek és
összesség védelmét, és különös gondot fordítson arra, hogy tevékenysége
mindenkor a megbízás jellegével járó bizalmat biztosítsa részére.
Ha igaz, hogy az igazság csak egy lehet, és hogy az igazság
mibenállásának megállapítása (elvileg) a meggyôzésen
alapszik, s mindamellett nem juthatunk egységes álláspontra minden
tekintetben a többséggel, ez nem törheti meg egy nemzeti
kisebbség jogásztársadalmának törvényes törekvéseit, ellenkezôleg, tudnunk
kell, hogy a ma eldöntött kérdések fölött nem ítélkezett még a harmadik: a
"Történelem Ítélôszéke".
* Megjelent a Hitel 1936/1. számában,
27-37.
Jegyzetek
1 Wilson beszédébôl idézte
Sándor József képviselô az alkotmányjavaslathoz elmondott beszédében. (L.
Magyar Kisebbség, 1923. június 1-i szám 404-405.)
2 Jóllehet a kisebbségi
szerzôdés rendelkezései alaptörvényül teljes
egészükben nem ismertettek el, a kisebbségeknek jogforrásul szolgálnak. A
Semmítôszék 1380/1934. S. III. ügyében döntését a trianoni békeszerzôdés
191. szak. alkalmazásával hozta meg.
3 A kisebbségi szerzôdés
bevezetésének második bekezdése a következôképp intézkedik: "tekintettel
arra, hogy Románia saját akaratából a szabadság és az igazság határozott biztosítékait óhajtja megadni mind a régi Román
Királyság minden lakójának, mind pedig az újonnan hozzácsatolt területek lakóinak, éspedig fajra, nyelvre vagy vallásra
való tekintet nélkül" stb. (L. bôvebben Dr. Balogh Arthur: A
kisebbségek nemzetközi védelme. Berlin 1928., 40. köv. l.; valamint
Baranyai Zoltán: A kisebbségi jogok védelme. Budapest 1922.
)
4 A szeszélyes történelem érdekes momentumaként állapítható meg, hogy
Románia nevében a kisebbségi szerzôdést, amely a Románia határain belül
élô kisebbségeknek nemzetközi közjogi jelleggel az emberi jogok, szerzett
jogok és jogegyenlôség biztosítását helyezte
kilátásba, miután ezt a szerzôdést Bratianu
Ionel, majd Coanda, végül Vaitoianu tábornokok kormányai, részben
Romániának az 1916. augusztus 4-i szövetségi szerzôdésére, részben pedig
Románia szuverenitásának (nézetük szerint a kisebbségi szerzôdés által
leendô megsértésére való hivatkozással elfogadni
vonakodtak, ugyanaz a Vaida volt miniszterelnök fogadta el, aki máma a
Frontul Românesc élén a numerus valachicus elméletében hirdetett nemzeti
törekvések megvalósítója óhajt lenni.
5 Ez utóbbinak az
alkotmánytörvénybe való felvétele iránt Románia nem is vállalt
kötelezettséget, engedélyezését azonban kilátásba helyezte.
6 Radu Dimiu: Lege pentru
Statutul functionarilor publici. Bucuresti 1928.
7.
7 Ennek az intézkedésnek hiánya
abban van, hogy a felülvizsgálati bíróságoknak fakultatív jogot biztosít,
holott a megnevezett intézkedések semmissé való nyilvánításának helyesebb jogi következménye az volna, hogy a semmisség
kimondása imperative modo írassék elô.
8 "...justifica un interes
direct, nascut si actual" (47.
szak.).
9 Ma már köztudomású, hogy
az ig. min. nemcsak azon tisztviselôket rendelte 1935. évben
nyelvvizsgára, akik 1924-ben szolgálatban voltak, hanem azokat is, akik a
román állam által törvényesen elismert, nyilvánossági joggal felruházott
vagy állami középiskolákban végeztek, sôt azokat is, akik a romániai
tudományegyetemeken jogi vagy politikai tudori címet szereztek, tehát
bírálat tárgyává tette ezeknek az intézményeknek minôsítô képességét is. A
vizsgáztató bizottságot kiküldô miniszteri rendeletben
pedig arra hívta fel a vizsgabizottság elnökének figyelmét, hogy akik a
román nyelvvizsgán elbuknak, azok rendelkezési állományba helyeztetnek. A
rendelkezési állományba való helyezésnél - lehet tekintettel a
közigazgatási bíráskodásról szóló tv. 11.
szak. körül kifejtett két ellentétes joggyakorlatra (l. a Bucuresti-i
tábla 4579-1935 S. V. sz. elnöki vagy 350-1934. S. V. sz., valamint
344-1932 S. II. sz. ügyekben hozott döntéseket, melyek a miniszter
sérelmesnek vélt és megtámadott intézkedésének végrehajtását felfüggesztették a
per befejezéséig) - az a rendelet, amellyel a tisztviselôk 1935. április
1-i kezdettel rendelkezési állományba helyeztettek,
csak április 15-én érkezett meg a felettes hatóságokhoz, s ennél fogva a
miniszteri leirat azonnal végrehajtandó volt,
a tisztviselôk pedig azt a kétes lehetôséget is elveszítették, hogy a
sérelmesnek vélt intézkedés végrehajtását a tábla által
felfüggesztessék.
10 L. Curtea de Casatie si
Justitie 13-1925 sz. döntését.
11 Nevezetesen azok a
tisztviselôk is vizsgára rendeltettek, akiket
minden tekintetben a köztisztviselôk szabályzatáról szóló törvény alapján
neveztek ki, véglegesítettek és léptettek elô, hogyha kisebbséghez
tartoztak. Ezzel pedig a miniszter különbséget tett
többségi és kisebbségi között. (L. bôvebben:
Curtea de Apel Cluj, 753-1935. S. I.; 751-1935. S. II.; 744-1935. S. III.;
724-1935. S. II.; 725-1935. S. II. iratait).
12 A joggyakorlatból
merített néhány példa élénken állítja elénk a belsô jogvédelem fontosságát
és lehetôségeit:
1. Egyik községben, ahol a lakosság nagyrészét kisebbségiek
képezik, a fôispán az idôközi bizottság elnökéül egy többségi papot
nevezett ki. Ezt az intézkedést azonban a község lakosságának egy része
keresettel támadta meg, minek folytán, a helyi felülvi zsgálati bíróság (Com. Loc. Rev. 206-1933. S. II.; 993-1933. S. II.
számok alatt) a kinevezést megsemmisítette. A határozat végrehajtása az
illetékes hatóságoknál állandó halasztást szenvedett, s miután a kérésre
sem hajtatott végre, az egyik sértett fél megbízásából ismeretlen tettes
ellen hivatali visszaélés, illetve hivatali hatalommal való visszaélés
címén (Bt. tv. 471, 475. és 480. cikkelyei
alapján) bûnvádi följelentést tettem. A nyomozás bevezetése után a
határozat azonnal végrehajtatott.
2. Másik községben a csendôrôrmester az egyik ottani,
kisebbségi lakost kihall gatás alkalmával tettlegesen
és tanúkkal bizonyíthatóan bántalmazta. Hivatalos hatalommal való visszaélés címén bûnvádi feljelentést tettem
(715-1932 Cluj-i Tvsz. ügy.), minek alapján vádlottat a tábla, mint elsô
fokon illetékes fórum, 2000 lej fô-, 1000 lej mellékbüntetésre és 700 lej
kártérítésre ítélte, majd a csendôrezredparancsnok
áthelyezte az Ókirályságba.
3. 1933. évben egyik kisebbségi lakosságú községben a
községi jegyzô nem megfelelôen igyekezett eljárni. A községi lakosság
fölkérésére 3 közigazgatási pa naszt adtak be azok
nyugalma érdekében, saját nevem alatt, a "quid-quid ex populo" jogelve
alapján, a közigazgatási vizsgálatok azonban nem hozták meg az óhajtott
eredményt. Az iratok áttanulmányozása után közvetlen feljelentést tettem
az illetékes ügyészséghez az abban megállapítandó hûtlen kezelés miatt, hogy bizonyos célra e költségvetésben
elôirányzott és befolyt összeg más célra fordíttatott. Az ügyészség a
közigazgatási vizsgálati iratok alapján a jegyzôt állásából azonnal
felfüggesztette. (Iratok az Odorheiu-i ügyészségen
találhatók.)
4. Egyik község lakossága azon a címen kérte a községi
tanács választásának megsemmisítését többek között, hogy a községben
összesen 526 választóból nem 340 szavazott le, mint amennyi szavazat a
jegyzôkönyv és az urna szerint találtatott, hanem 190 ,
és ezt 307 olyan választó aláírásával ellátott nyilatkozattal igazolta,
akik kijelentették, hogy választói jogukat bizonyos körülmények miatt nem
gyakorolhatták. Miután a felülvizsgálati bíróság a hatóságoktól
pótnyilatkozatokat szerzett be, a vizsgálatot ennek igazolására nem
rendelte el, hanem a keresetet elutasította. Fent említett indokból, saját
nevemben, ugyanazon elv alapján ismeretlen tettes ellen különbözô bûncselekmények miatt följelentést tettem. Az
eljárás még folyamatban van. (L. Com. Rev. 261-1935 S.
II. sz. Cluj és Sfîntu-Gheorghe-i ügy 32-1935. sz. iratait.)
5. Azokat a községi segédjegyzôket és megyei tisztviselôket,
akik képesítési vizsga alapján neveztettek ki, de a nyelvvizsga
sikertelensége miatt a belügymi nisztérium 242-1935.
sz. távirati és 10 411-26. VIII. 1935. P. sz. bizalmas rendelete alapján
az autonómiával bíró községek elbocsátottak állásaikból, a helyi
felülvizsgálati bíróság kereseteik alapján azzal a jogilag helytálló
indokkal helyezte vissza állásaikba: semmi törvény nem írja elô, hogy a képviseleti vizsga alapján kinevezett
végleges köztisztviselôk külön román nyelvû vizsgát volnának kötelesek
letenni, és sikertelenség esetén fegyelmi eljárás nélkül elbocsáthatók
volnának. Azon esetekben pedig, ahol a községek vagy városok a
tisztviselôket a fenti rendelettel szemben is megtartották, s az ellenôrzô
szerv a vonatkozó határozatot megtámadta, a keresetet ugyanazzal az
indokkal a bíróság visszautasította. (L. Com. Loc. Rev. Cluj 549-1935 S.
I.; 4833-1935 S. II.; 963-1935 S. I.; 643-1935 S. II.;
756-1935 S. II.; 718-1935 S. I.; 695-1935 S. II. stb.)
6. A költségvetések ügyében beadott keresetekbôl aránylag
kevésnek adott helyet a felülvizsgálati bíróság, mégis megállapítható,
hogy azokban az esetekben, midôn a községi tanács az iskoláknak járó 14
százalékot nem vette fel, vagy felvette és felosztotta, azonban nem a
tanerôk és tanulók számarányának szigorú figyelem bevétele mellett, a keresetnek legalább részben helyet adott (L.
Com. Loc. Cluj 1691-1935 S. II. sz. határozatát.)
7. Egyik község tanácsának tagjai oly elôadás alapján
támadták meg a költségvetést, hogy a költségvetés nyomtatott lévén, a
jegyzô ceruzás jegyzeteket készített a megszavazott tételekrôl, s a
végleges költségvetésbe utóbb bevezetett tételeket pedig nem ismerik el
olyannak, mint amit megszavaztak, s midôn keresetüket beadják, egyidejûleg
tanácsosi minôségükrôl lemondanak, mert nem akarják vállalni a további
felelôsséget. (L. Com. Rev. Cluj 1615-1935 S. II. sz. iratait.)
8. Különös figyelmet érdem el az
utóbbi közigazgatási védelemben az a tény, hogy 1935. év végén, illetve
1936. év elsô napjaiban Háromszék megyébôl mintegy 82 községbôl érkezett
kereset dr. Benedek János Sfîntu-Gheorghe-i ügyvéd
szerkesztésében a helyi felülvizsgálati bírósághoz a ma már
megállapítottan is szabálytalanul kirótt illetékek ellen.
9. Az ítélôtáblák és a Semmitôszék mellett mûködô
közigazgatási bíróságok gyakorlatában a Semmítôszék 45-1935 S. III. sz.
ügyben hozott döntésével kimon dotta, hogy a
miniszternek jogában áll nyelvvizsgára utalni
azokat a tisztviselôket, akik 1924-ben és azóta sikeres nyelvvizsgát nem
tettek le, mibôl következnék, hogy akik idôközben a nyelvvizsgát sikerrel
tették le, valamint azok, akik 1924 óta neveztettek ki képesítési vizsga
alapján, nyelvvizsgára nem hívhatók, amit
egyébként a helyi felülvizsgálati bíróság már
szintén kimondott. A cluji ítélôtábla véleményeltérés folytán ötös
tanácsban ez év február 13-án hozott végzéseivel elrendelte az elbocsátott
bírósági tisztviselôk személyes meghallgatását annak
megállapítása végett, hogy a román nyelvet valóban ismerik-e, tehát
rendelkezési állományba helyezhetôk voltak-e
?
10. Az alkotmánytörvény 103. szak. alapján azok a törvények,
amelyek alkot mányellenesek a Semmítôszéknél
kereset vagy kifogás formájában megtámadhatók. Nézetem
szerint: nemcsak a törvények oly rendelkezései alkotmányellenesek, amelyek
az alkotmánytörvény valamely rendelkezésének kifejezetten ellentmondanak,
hanem azok is amelyek az alkotmánytörvény rendelkezéseinek alapját
képezô elvnek, valamint az alkotmánytörvény
valamelyik rendelkezésének egy köztörvény (ítéletben történt)
magyarázata folytán mondanak ellen.
Hiszem, hogy közeli eset módot fog adni e kérdésnek a Semmítôszék által
leendô eldöntésére.
11. A kisebbségi szer zôdés 10.
szak.-ban foglalt intézkedésének az igazságszolgáltatás által való alkalmazását ez év február havában megindított
közigazgatási perrel, amely az állam azon kötelezettségének teljesítésére
irányul, hogy kisebbségi lakosságú községben az elemi közoktatás e kisebbség nyelvén történjék, a román nyelv pedig
tantárgy és nem tannyelv legyen, szintén kérdés tárgyává tettem, s rövid
idôn belül az ítélôtábla ennek a szerzôdésnek alkalmazása tekintetében is
dönteni fog.
|