Szám: 88/pol-1946 Bukarest, 1946. május
5.
Tárgy: Az erdélyi magyarság vezetôinek
ünnepélyes nyilatkozata a béketárgyalások
elôtt
SZIGORÚAN TITKOS 1
Miután tudomást szereztem azokról az eredményekrôl,
amelyekkel a magyar kormány moszkvai tárgyalásai jártak,2 felkerestem április 24-én Márton Áron
gyulafehérvári püspököt, mint aki tudomás szerint az erdélyi magyarság
minden rétegével kapcsolatban áll, és akinek személye, világnézetre való
tekintet nélkül, köztiszteletnek örvend. Tájékoztattam ôt
arról, hogy a magyar kormány Erdély tekintetében területi szempontból
milyen reményeket táplál, és megkértem, hogy az erdélyi magyarság
képviselôivel kapcsolatot keresve, ôket a túlzott derûlátástól óvja, és a
várható realitásokra készítse elô. Márton Áron megígérte, hogy azonnal
érintkezésbe lép az erdélyi magyarság vezetôivel, és megbeszélésük
eredményérôl rövidesen tájékoztatni fog.
Május 2-án újból felkerestem Márton Áront, aki közölte, hogy
a héten Kolozsvárott bizalmas jellegû beszélgetést tartott, amely en
Vásárhelyi János, erdélyi református püspök (Kolozsvár), Korparich Ede, az
erdélyi Hangya Szövetkezetek elnöke (Marosvásárhely), Lakatos István, a szociáldemokrata párt központi végrehajtó
bizottságának tagja és a párt magyar tagozatának egyik
vezetôje3 (Kolozsvár) és dr.
Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke (Nagyenyed) vettek
részt.
Nevezettek a moszkvai tárgyalásokról kiszivárgott
ellenôrizhetet len hírek hatása alatt szorongó hangulatban jöttek
össze. Miután Márton Áron, az általam elôadottak alapján,
általánosságában ismertette azokat a valószínû kereteket, amelyeken belül
Erdély kérdése a magyar kormány szerint megoldható lesz, a
jelenvoltak, a küszöbön álló béketárgyalásokkal kapcsolatban, minden
vonatkozásban megtárgyalták az erdélyi magyarság
lehetôségeit, és a magyarság nevében a következô ünnepélyes nyilatkozatot
tették, felkérve engem, hogy ezeket a magyar kormány tudomására hozza:
1. A magyar kormány rendkívül súlyos felelôsséget vállal
akkor, ha az erdélyi magyarság me gkérdezése nélkül javasolna
Erdélyre vonatkozólag megoldást.4 Az erdélyi magyarság ilyen javaslatok
lehetôségét is elutasítja. Elvárja a magyar kormánytól, hogy
mindent elkövessen a tekintetben, hogy az erdélyi magyarság a
béketárgyalásokon Erdély kérdésében meghallgatásra találjon, és hogy
véleményét hivatott szószólói útján szabadon és biztonsággal fejthesse ki,
annál is inkább, mert Erdély területének a román állam által
történô tényleges birtoklása folytán az erdélyi magyarság számára ez a jog
amúgy is biztosítva lesz.
2. Az erdélyi magyarság felfogása szerint, sem neki magának,
sem pedig a magyar kormánynak nincsen joga Erdély tekintetében, amely a
magyarság összességének is létfontosságú kérdése, önkéntes felajánlással
területi lemondásba belemenni.5 Lemondást külsô hatalom a magyarságra
rákényszeríthet, de az ilyen döntést, ha igazságtalan, az idô orvosolni
fogja; az önkéntes lemondást azonban jóvátenni nem lehet. Ezért a
felelôsséget az erdélyi magyarság lelkiismerettel nem
vállalhatja.
3. Az erdélyi magyarság, mint minden szabad
nép, amelybôl az élet ösztöne még nem aludt ki, saját államában, saját
fajtestvéreivel együtt, saját életfelfogása szerint kíván élni. Megérti,
az erdélyi románság hasonló óhaját, de a maga részérôl magának ugyanezt a
jogot kívánja.
4. Az erdélyi magyarság számára a román uralom alatt töltött
évek bebizonyították, hogy Romániában alapvetô emberi jogai nincsenek
biztosítva, annak ellenére, hogy azok tiszteletben tartására Románia
ismételten ünnepélyes ígéreteket tett, és ne mzetközi
kötelezettségeket vállalt.6 A magyarság most már minden politikai rendszert megismert, de
tûrhetô életviszonyokat számára egyik sem hozott. Éppen most kell,
különösen gazdasági téren, a legsúlyosabb és legmélyebbre ható
veszteségeket elszenvednie, amikor a demokrácia
nevében kormányozzák, amelyhez pedig olyan nagy reményeket fûzött.
5. Az erdélyi magyarság pedig éppen ezért elvárja, hogy a
magyar kormány a maga részérôl is mindent el fog követni annak érdekében,
hogy a béketárgyaláson az erdélyi magyarságot kielégítô területi
ren dezés jöjjön létre. Amennyiben a hatalmak esetleges diktátuma
következtében az erdélyi magyarság számottevô tömegei mégis
kívül maradnának Magyarország határain, így az erdélyi magyarság
elvárja a magyar kormánytól, hogy az mindent megtesz az iránt, hogy a
tömegek népi, kulturális, gazdasági jogainak tiszteletben
tartását, és az ôket megilletô gazdasági és kulturális birtokállomány
csorbíthatatlan fennállását a gyôztes hatalmak hatékonyan és intézményesen
biztosítsák. Ennek keretében elvárja, hogy az Erdélyben lévô magyarországi
vagyon sem fog ellenséges vagyonként kezeltetni, miután ez az erdélyi
magyarság további érzékeny elerôtlenedését eredményezné.
6. Az erdélyi magyarság önmagának és a magyarság
összességének súlyos veszedelmét látja minden olyan
felmerülô tervezetben, amely az erdélyi kérdést a magyarság
áttelepítésével kívánja megoldani,7 és éppen ezért határozottan elutasítja azt. Az
erdélyi magyarság ismeretében azonban nyomatékosan fel kell hívnunk a
figyelmet arra, hogy egy, a magyarság létfeltételeivel nem számoló
rendezés olyan önkéntes elvándorlást indítana meg, amelyet megakadályozni
vagy késôbb jóvátenni nem lehetne, és amely számunkra Erdély
végleges elvesztését jelentené.
Fenti nyilatkozattal kapcsolatban a magam
részérôl csak azt kívánom megjegyezni, hogy az abban foglaltak véleményem
szerint ma az erdélyi magyarság túlnyomó többségének legmélyebb
meggyôzôdését fejezik ki. A nyilatkozat szakértôi Erdély magyar életének
általánosan tisztelt vezetô egyéniségei, akik annak teljességét
felekezeti és osztálykülönbségre való tekintet nélkül képviselik, akkor
is, ha a hivatalos politikai vezetôk nyílt állásfoglalása a
jelen körülmények között nehézségekbe ütközik. Mindannyiukat áthatotta a
felelôsség megrendítô érzése, és nyilatkozatukat annak tudatában
tették.
Nékám s. k. miniszteri tanácsos
B8
Dr. Teleki Géza Úrnak
egyetemi tanár
Budapest
Professzor Úr!
A tartós béke szempontjából rendkívüli jelentôsége van
annak, hogy a megkötendô békeszerzôdésn ek Erdélyre vonatkozó
pontjai a tényállás legteljesebb ismeretében állapíttassanak meg.
Professzor Urat mi az erdélyi kérdés legilletékesebb
szakértôjének tartjuk, ezért felkérjük arra, fejtse ki nézeteit a
nagyhatalmak illetékes képviselôi elôtt. Feltétlenül óhajtjuk azonban,
hogy a Professzor Úrral együtt megadassék ezen lehetôség azok számára is,
akik Erdély magyar egyházi közösségei élén állva a viszonyokat
legközvetlenebbül ismerik, s akiknek a közlései bizonyára közelebb vinnék
a gyôztes nagyhatalmak at annak eléréséhez, hogy Kelet-Európának
ezen a kényes pontján is megvalósuljanak a tartós béke és az
alapvetô emberi jogok biztosításának a feltételei, s megvalósuljon az a
cél, melynek eléréséért a nagyhatalmak oly kimondhatatlanul súlyos
áldozatokat hoznak.
Éppen ezért kérjük a Professzor Urat, minden módon
igyekezzék lehetôvé tenni, hogy azok, akik az erdélyi magyarság nagy
egyházi és gazdasági közösségeinek élén állnak, meghívást kapva,
megjelenhessenek a nagyhatalmak illetékes képviselôi elôtt, vagy azok
hivatalos kiküldöttei által meghallgattassanak, s elôttük teljes
lelkiismeretességgel és az igazság mindenek felett való szem elôtt
tartásával kifejthessék nézeteiket, amire eddig illetékes tényezôk nekik
nem adtak al kalmat.
Kolozsvár, 1946. április 29.
Vásárhelyi János erdélyi református püspök
Márton Áron erdélyi katolikus püspök
Szász Pál az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület
elnöke
Korparich Ede az Erdélyi Hangya Szövetkezetek
Központjának elnöke
Lakatos István az Erdélyi Hitelszövetkezetek
Központjának elnöke
C
Miniszter Úr!
Az erdélyi magyarság nevében jelentkezem. Felhatalmaz erre
az a megbízólevél, melyet másolatban csatolok, és amelyet már személyesen
be is mutattam Miniszterelnök Úrnak.9
Dacára a számos áldozathozatalnak és nyomorúságos életnek, az erdélyi magyarság és annak vezetôi 1920
óta nem adták fel a harcot az összmagyarságért és Magyarországért. De nem
adta fel magyar mivoltát sem, pedig Isten látja mennyivel nehezebb
volt az élete a trianoni ország magyarságával szemben. Ezt a magyarságot
hagyja cserben a mai magyar kormány? Ha igen, úgy annak összes
következményeit és a felelôsséget is kell vállalni, de azt a
vádat is, amelyet az erdélyi magyarság a magyar kormánnyal szemben
emel, és ez: áruló minden magyar ember - akár személyében,
akár ha kormány is -, ki a magyarság kipusztítására irányuló törekvéseket
támogatja vagy elôsegíti, ki éket ver anyaországi és erdélyi
magyarok közé, vagy aki nem vonja le a konzekvenciáit annak, hogy a
magyarság egy család és egy közösség.
Az erdélyi magyar társadalom vezetôinek nyilatkozatát
mellékelem másolatban. Az eredeti Nékám Sándor követ úr jelentésében
foglalta tik. E nyilatkozattal kapcsolatban szabadjon Miniszterelnök
Úr figyelmét felhívnom arra, hogy amennyiben a magyar kormánynak nem áll módjában az erdélyi magyarság érdekeit
képviselni, sem nemzetközi fórumok elôtti meghallgatásukról gondoskodni a
békekötés elôtt, úgy a magyar kormány le kell hogy mondjon még a
békeszerzôdés aláírása elôtt, hogy legalább ezzel a gesztussal deklarálja határain kívül élô magyar testvéreivel
szembeni szolidaritását és egyben erkölcsi felfogását az emberi
szabadságjogok tekintetében. Nem teheti ki magát a Kisgazdapárt sem annak, hogy késôbb a magyarság elárulásával
vádolják, mert fölötte is ítéletet fog mondani a jövô és a történelem.
Összetartás és nemzeti eszme nélkül nincs állam.10
Fogadja Miniszterelnök Úr legôszintébb tiszteletem
nyilvánítását.
Budapest, 1946. május 12.
Magyar Országos Levéltár, Jelenkori Gyûjtemény
[Román TÛK, XIX-J-1 -j, 18. d. 16/b, és KüM BéO,
XIX-J-1-a, 61. d. IV-137.]
------------
1 A XIX-J-1-a, 61.
dobozban található példány tetején kézzel: "1327/Bé/1946." "Követ Ţr viszi
magával. Leíratni." "Párizsba magammal viszem másolatban. Javas-lom a
minisztertanács vagy a koronatanács [sic!] elé vinni.
V. 8. Ke."
2 A Nagy Ferenc-vezette
kormánydelegáció által 1946 áprilisában Moszkvában folytatott
tárgyalásokról van szó. Bôvebben lásd: Békés, 1992.
3 A lapszélen kézzel:
"elnöke".
4 A magyarországi
határtervezetekre lásd az X. számú iratokat.
5 Utalás a marosvásárhelyi
MNSZ-gyûlés nyilatkozatára. Errôl lásd még az X. sz.
iratot.
6 Utalás az erdélyi
románok vezetôi által 1919. december 1-én kiadott gyula-fehérvári
nyilatkozatra és a párizsi békeszerzôdésben 1920-ban Románia által aláírt,
de soha be nem tartott kisebbségvédelmi szerzôdésre. Mindkettô szövegét
közli: Mikó, 1941. 265-271.
7 A nyugati szakértôk
által javasolt határtervezetek általában megegyeztek abban, hogy csak
kisebb méretû területváltoztatással számoltak (a Partium
területén), és a román fennhatóság alatt maradt
székelyek kérdését pedig csak lakosságcserével "oldották" volna
meg.
8 Az itt közölt levél csak
a XIX-J-1-a, 18. dobozban levô jelentésénél
található.
9 A megbízólevelet nem
találtuk.
10 Lásd még: "Az erdélyi
magyarság állásfoglalása Erdély sorsát
illetôen" c. jelentést. KüM, XIX-J-1-a, 63. d., IV-149.,
1465/Bé.-1946.
|