Dr. Podhrádszky László
Hozzászólás a Magyar Kisebbség elsô számában megjelent
vitaindítóhoz
A kommunista diktatúra alatt kiadott A Román nyelv
szótárából (Akadémiai Kiadó), valamint a nagy román-magyar, szintén az
Akadémia által kiadott szótárból, hiányzik a "jogállam"-ot meghatározó
szó, mindenféle államformát a népi demokráciától a feudális monarchiáig
felsorol, de a jogállam meghatározását kínosan megkerüli.
E sorok írója hosszú évtizedekre kiterjedô mûködése alatt (a
kommunista diktatúra születésétôl végéig) mint ügyvéd, jogtanácsos,
szakíró, magánbeszélgetéseimben gyakran hangsúlyoztam, hogy Románia
úgynevezett szocialista állam, nem jogállam. A kettô kizárta egymást.
Ennek a dolgozatnak szerzôje, mint a Romániai Magyar
Demokrata Szövetség egyik kolozsvári képviselôje a Román Parlament
képviselôházában, ennek elsô törvényhozási ciklusában, amely Alkotmányozó
Nemzetgyûlés volt - a rendszeres törvényhozási munkán túlmenôen, mint
tevékeny résztvevôje az Alkotmány nemzetgyûlési vitájának, ha
lehetetl enség az alkotmánytervezethez történt 1019. javaslat kiváló
vagy jóváhagyó felsorolását megejteni, amely egyébként egy nagyformátumú
195 oldalas könyvben jelent meg, igyekszik e dolgozatban saját javaslatait
bemutatni, amelyek elképzelése szerint a jogállam megteremtésének
feltételei lettek volna. E javaslatok jelölnek általános jogelveket -
azonkívül a magyar nyelvû egyházak és iskolaügy helyzetének
a méltányos rendezését.
Talán bizarrnak tûnik, hogy dolgozatom bevezetôjében
visszamegyek az 1848. május 3-17. között lezajlott nagy román
népgyûléshez, amelyet a balázsfalvi ún. "szabadság mezején" tartott az
erdélyi románság. Ez akkor jórészt görög katolikus klerikális értelmiség
vezetése alatt zajlott le, mely mint a román nemzeti tudat képviselôje, az
ünnepségen résztvevô szónokokon keresztül, elôterjesztette az erdélyi
románságnak egyebek me llett minimális követeléseit,
idézek: "román elemi iskolák létesítése az összes falvakban és városokban,
gimnáziumok, technikai és katonai intézmények a románságnak, és egy román
nyelvû egyetem létesítése, s ennek az állami alapokból való fenntartása,
saját román nemzeti gárda létesítése stb. stb.1
143 évvel ezelôtt az erdélyi románság megfogalmazza azokat
az igényeket, amelyeket az erdélyi magyarságot képviselô RMDSZ-képviselôk
és szenátorok próbáltak a román törvényhozáson keresztül biztosítani,
azzal a különbséggel, hogy a kommunista diktatúra elôtti Nagyromániában
megvolt és létezett felekezeti iskolarendszerét, szociális és jóléti
intézményeit mint jogos tulajdonokat újra birtokba vehesse, hasonlóképpen
a nagy múltú kulturális létesítmények mûködéséhez szükséges és megvolt vagyont visszakapja, amelyek a magyar etnikum
identitásának megôrzéséhez épp annyira szükségesek voltak, mint azt 143
évvel megelôzôen a szabadság mezején az akkori erdélyi román vezetôk
megfogalmazták.
Az Erdélyi Tudományos Intézet 1944-ben megjelentette dr.
Nagy Lajos törvényszéki bíró jogtudós átfogó tanulmányát "A kisebbségek
alkotmányi helyzete Nagyromániában". Ez a munka újra kiadásra került
1994-ben Székelyudvarhelyen.
Dolgozatomban nem kerülhetem meg a román jogalkotás
alkotmányjogi fejlôdésének bemutatását ennek a könyvnek
alapján, amelyhez fogható átfogott és tökéletesebb munka magyar nyelven
nem jelent meg.
Érzékeltetni kívánom a végtelenségig leszûkítve, hogyan
alakult a román alkotmány fejlôdése a Hohenzoller Siegmaringen Károly
fejedelem által kiadott 1866-os Alkotmány és az azt követô alkotmányokban
a fenti munkából merített adatokkal.
Ez az alkotmány a belga királyság 1835. február 25-i
alkotmányának fordítása, a két állam közjogi és nemzetközi jogi
helyzetének eltérésébôl eredô változtatásokkal.
A román fejedelemség akkori vezetôi felismerték azt, hogy az
akkor liberalizmus felé fejlôdô Európában a fejedelemség csak akkor tud
megfelelôen érvényesülni, ha igyekszik liberális államszervezetet
teremteni, ami a fejedelemség késôbbi történetében döntô horderejû.
Errôl az alkotmányról Nicolae Iorga, az elismerten
legnagyobb román történész, azt mondta: "semmi köze a román történelemhez,
legfôbb hibája, hogy nem fejezi ki a nemzeti lelkiismeret által elfogadott
valóságot".
Constantin Stesc, neves tudós, errôl az
alkotmányról azt mondja, hogy fikció, nem a való élet törvénye; ugyanakkor
a nagy liberális politikus Vintila Bratianu azt állítja, hogy a nemzeti és
demokratikus elveken felépült és átvett belga alkotmánynak nagy
szerepe volt abban, hogy Romániából Nagyrománia lett.
A liberális Európa rokonszenvezett ezzel a fejedelemséggel,
amely kifejezetten liberális államszervezetet vallott magáénak.
A berlini kongresszus ezek után olyan igényekkel lépett fel
a román függetlenséggel szemben, hogy biztosítsa a zsidók román állampolgárságát, amit eddig Románia nem ismert el. Ekkor még a zsidók
jelentették Románia egyetlen jelentôs kisebbségét.
Ez az alkotmánymódosítás megtörtént. A berlini kongresszus
által függetlennek elismert Románia királyság lett, és az 1884. január 8-i
alkotmánymódosítás az eddigi "Fejedelem" helyett a legfôbb
közjogi méltóság megjelölésére a "király" szót használja.
1918 ôszén nyilvánvalóvá lett, hogy a központi hatalmak,
értve ez alatt az Osztrák-Magyar Monarchiát is, elveszítették a háborút,
és a nemzetiségek siettek ennek következményeit a maguk javára
gyümölcsöztetni.
A romániai jogi irodalom a gyulafehérvári határozatokat a
román nép önrendelkezési jogában gyökerezteti, és ez a gyûlés (a szöveg
szerint) nemzetgyûlés volt, mely az új román állam szervezésére egyebek
mellett a következô alapelveket fektette le:
Teljes szervezeti szabadság az együttlakó népek számára.
Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját
anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebelébôl választott egyének
á ltal, továbbá a törvényhozó testületekben és az ország
kormányzásában minden együtt lakó nép népességének számarányában nyer
jogot.
Egyenlô jog és teljes autonóm felekezeti szabadság az állam
területén élô minden felekezet számára.
A gyulafehérvári határozatokból kiérzik, hogy
az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása folytán Erdély és Bánát román
vezetôi - akiknek egy része a magyar nemzetgyûlés tagja volt - a wilsoni
elvek tiszteletben tartására és egy olyan román jogállam megteremtésére
törekedtek, amelynek nincsenek elnyomói funkciói a kisebbségekkel
szemben.
A gyulafehérvári határozatokat kiegészíti az 1919. december
9-én A szövetséges és társult fôhatalmak között létrejött szerzôdés, amely
kötelezi a román államot demokratikus államberendezés elfogadására, és a
8-12. fejezetekben külön hangsúlyt nyernek a kisebbségeknek biztosított
jogok (a 11. szakasz szó szerint a következôket tartalmazza: "Románia
hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek vallási és
tanügyi kérdésekben helyi ö nkormányzatot engedélyezzen").
Ebben a szerzôdésben a következôkre figyelhetünk fel:
"egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad
használatában a magán- vagy üzleti forgalomban, a vallási életben, a
sajtón keresztül vagy nyilvános gyûl éseken".
Végül a szerzôdés nemzetközi jellegû vitának tekint minden
olyan felmerülô kérdést, amelyet a felek valamelyike a szerzôdés
tiszteletben tartásával kapcsolatban felvet, és a felek bármelyike a
nemzetközi állandó bírósághoz terjesztheti a vitát. E nnek döntése
ellen fellebbezésnek nincs helye.
Íme a kisebbségeknek biztosított jogok nemzetközivé tétele,
amint a II. világháborút követô szocialista államok, amelyek Berlintôl
keletre, Európában létrejöttek, a jaltai egyezmények folytán, a
Szovjetunió patronázsa alatt belüggyé sorvasztottak, megvonva minden
jogorvoslati lehetôséget a kiszolgáltatott kisebbségektôl.
Az új helyzetnek megfelelôen Romániának új alkotmányra van
szüksége, és az 1866-os Alkotmányban megjelölt kötelezô formaságok nélkül
az 1922. január 23-i hivatalos lap közli a Rendelettörvényt, amely
összehívja az Alkotmányozó Nemzetgyûlést.
Az 1923-as Alkotmány nem a tételes alkotmányjog szabályai
szerint jött létre. Az Alkotmányozó Nemzetgyûlés döntô többségében
liberális törvényhozókból állt, amely aránylag rövid idô alatt tetô alá
hozta az új Alkotmányt, miután az elégedetlenségének nyíltan kifejezést
adó ellenzéki pártok kivonultak.
Az új Alkotmány mindezek ellenére megszületett, és az 1923.
március 29-i Hivatalos Lapban megjelent. Lényegében az 1866-os belga
alkotmányt adaptálták Nagyrománia struktúrájához. Mint két jellemzô tényt
emelem ki belôle:
- az ortodox egyház uralkodó egyház, míg a görög katolikus
egyháznak elsôbbsége van a többi felekezetek elôtt;
- az egyházak hívekbôl állnak, és az egyházak közötti
egyenlôtlenség visszahat a hívekre is.
Az alkotmánymódosítás körülményei viszont sokkal
egyszerûbbek és keresztülvihetôbbek, mint az 1991-es Alkotmányban.
A nemzeti kisebbségeknek nyújtott alkotmányos garanciák
hiányát a gyûjtôfogalomban megjelölt románok alatt értendô faji, nyelvi
vagy vallási különbségre való tekintet nélkül pótolja az Alkotmányban.
Románia alkotmánya - ami az ország meghatározását és
jellegét illeti - már itt elôrevetíti az I. fejezetben, hogy a román
királys ág egységes, oszthatatlan, nemzeti állam.
A nemzeti állam jellege a megnagyobbodott Romániában, mikor
a nemzeti kisebbségek számaránya igen magas volt, elég, ha utalunk a nagy
létszámú magyar kisebbség mellett a szászokra, svábokra és zsidókra, már
elôrev etítette a román törvényhozóknak azt a megdönthetetlen
igényét, hogy Romániát alkotmányjogilag nemzeti államként definiálják.
Az Alkotmány 137. szakasza értelmében kihirdetésének
napjától kezdve hatályon kívül helyeztetnek az összes törvények,
rendeletek, szabályrendeletek és bármilyen más okmányok mindazon
intézkedései, melyek a jelen Alkotmány rendelkezéseivel
ellenkeznek.2
Az 1930-as években Európában mindjobban elterjedô
parancsuralmi rendszerek ösztönzik II. Károly román királyt egy rendeleti
úton kiadott új alkotmányra, amely totalitárius jellemzôket
hordoz.
A 100. szakasz így szól: "Jelen Alkotmány, miután a király
kibocsátotta, a román nemzet elé terjesztetik tudomásulvétel és
hozzájárulás végett."
Íme - Alkotmány törvényhozás nélkül, királyi dekrétummal,
amelyet a román nemzet tudomásul vesz és hozzájárul; nem kérdez, nem
szavaz.
A diktatúrákhoz vezetô elsô olyan jogszabály, amely az
alaptörvény meghozatalából kizárja a nemzeti akaratot kifejezô
törvényhozást.
Az 1939-ben kitört II. világháború
embertelenségében ez olyan csúcsot ért el, amelynek túlhaladása az emberi
nemnek az eltörlését eredményezte volna földünkrôl.
A háborút viselô nyugati demokráciák kényszerû szövetkezése
a diktatúrák egyik legvisszataszítóbb és legembertelenebb formáját
kifejezô Szovjetunióval, s ez utóbbi katonai potenciálja eredményezte a
gyászos emlékû jaltai megegyezést, amely Berlintôl keletre egy fél
évszázadra kiszolgáltatja Európának ezt a részét a szovjetnek; illetve
olyan oktrojált kormányok jutottak uralomra, amelyek
hûen másolták a szovjet modellt, elnyomásban és emberjogi igények lábbal
tiprása tekintetében csak a Szovjetunió múlta felül ezeket, ez utóbbi
méreteinél fogva.
A II. világháborút kiváltó ürügyként a hitleri politika
Csehországban, Lengyelországban, a Baltikumban állítólagos elnyomott és
jogfosztott német kisebbség helyzetét használta ki.
Ez eredményezte, hogy Benes, volt csehországi miniszterelnök
és a II. világháború befejezte után újra vezetô politikus, a kollektív
bûnösség fogalmát politikai normaként alkalmazta, így történt meg több
millió német és százezer rendû magyar nemzetiségû állampolgárnak
szülôföldjérôl való elûzése. Amikor Sztálin elôtt felmerült a fenti
kérdés, a véres kezû, de pragmatikus diktátor kijelentette, hogy a fent
jelzett do lgok mindössze a vagonok kérdésére zsugorodnak.
Sajnos Churchillnek a II. világháborút követô politikai
megnyilatkozásai is élesen kisebbségellenesek voltak.
Így lett a volt szocialista államok diktatúráiban a
kisebbségek sorsa belüggyé, amibe senki se szólhat bele.
Az 1953-as berlini felkelés, az 1956-os magyar forradalom,
az 1968-as prágai tavasz könyörtelen eltiprása világviszonylatban olyan
visszhangot keltett, hogy a nagy nyugati demokráciák vezetôi
állásfoglalásra kényszerültek; elôtérbe került az e mberi jogok
kérdése.
Ez megfogalmazást nyert ugyan az 1948. december 10-i ENSZ
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, amely az Egyesült Nemzetek
Szervezetének alapokmánya, de hatékonysága - eltekintve a nagy
hagyományokkal rendelkezô demokráciáktól - Berlintôl Vladivosztokig nem
nyert alkalmazást, úgyszintén a világ legnépesebb országában, Kínában és a
különféle bal- és jobboldali ázsiai és dél-amerikai diktatúrákban.
A szovjet elnyomás alatt élô népek jajkiáltásai áthangzottak
a berlini vasfüggönyön, és az autentikus demokráciák közvéleménye olyan
nyomást gyakorolt kormányaikra, hogy Helsinkiben újra megfogalmazást nyert
az emberek gazdasági, szociális és kulturális jogait tartalmazó államok
közötti szerzôdés, amelyet Románia 212/1974-es törvényerejû
re ndelettel ratifikált.
Közismert, hogy Románia elôírásait semmibe vette, és az
állampolgár erre való hivatkozása az államhatalom represszív szervei elôtt
provokációt jelentett.
15 évnek kellett eltelnie a helsinki alapokmány aláírása
után, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti
fegyverkezés munkaalkalmakat és jólétet teremtett, ugyanakkor a
Szovjetunió képtelen volt a gorbacsovi glaznosztyon és peresztrojkán
keresztül - különösen az afgán-kudarc után - a visszavonulásnak azokat a
lehetôségeit keresni, amelyek a határai közé visszavonuló szovjet
birodalmat tovább éltetik.
Máltán tanácskozásra kerül sor az amerikai elnök Bush és
Gorbacsov között, és szinte azonnal, 1989. novemberében ledöntik a berlini
falat, Csehszlovákia, Magyarország megtalálja reformkommunistáin keresztül
a békés átmenetet a demokrácia felé.
Románia, ahol a Ceausescu-diktatúra a legelnyomóbb volt -
hogy itt a prágai vagy a reformkommunista budapesti békés átmenetre
számítani nem lehetett - az önmagát félistenként tisztelô Ceausescu,
akinek ravaszsága, politikai kötéltánca sok nyugatiban érdeklôdést keltett
a temesvári forradalmi események nélkül idôt nyert volna, akkor a román
diktatúrát megdöntô forradalomnak nem 1311 halálos áldozata lett volna,
hanem tízezrek fizettek volna életükkel a jobb
jövôért.
Tôkés László, jelenlegi váradi püspök, történelemformáló
szerepének eltorzítása a román szélsôségek részérôl nem meglepô, hiszen
Románia újabbkori történelmét átélô generációi tanúi lehetnek annak, hogy
a román király - I. Mihály - 1944. augusztus 23-án Romániára rendkívüli
elônyt jelentô szakítását a náci Németországgal hogyan igyekeznek
elhomályosítani egyesek a monarchia visszaállítása elleni
küzdelmükben.
A politikai vákuumot a román kommunista párt hirtelen
feltûnt reformkomm unista szárnya tölti be, mely önmagát a nemzeti
újjászületés frontjának nevezve gyakorolja az államhatalmat.
Ez alatt a periódus alatt, 1990 márciusában kerül sor a
vásárhelyi tragédiára, amely talán a volt szocialista államokban elsônek
tekinthetô etnika i konfrontáció.
Az ideiglenes államhatalom kiírja a törvényhozási
választásokat kétkamarás parlamenttel, ugyanakkor az elnökválasztást 1990.
május 20-ra, és az RMDSZ nagy sikereként könyvelhetô el, hogy 40
képviselôt, illetve szenátort küldhet be a román
parlamentbe.
Az új parlament megalakulásával egy idôben, június
9-13-15-én kerül sor a Zsil-völgyi bányászok bevetésére a
kommunistaellenes tüntetéseket folytató fiatal értelmiségiek ellen. Ennek
a kivizsgálását és az elkövetkezett súlyos kilengések felelôsségét,
amelyek halálos áldozatokat is eredményeztek, senki sem vállalja. A
parlament megalakulása és a házszabályok elfogadása után, mint elsôrendû
feladat az új alkotmány nemzetgyûlésen történô megalkotása és jóváhagyása
állt a megválasztott törvényhoz ás elôtt.
A választásokat óriási fölénnyel megnyerô Nemzeti
Újjászületési Front, a csatlakozó apró pártokkal, a parlamentnek kb.
75%-át uralta, s gyakorlatilag egy pártdiktatúra létesült, aminek
demokratikus látszatát a meglehetôsen hangos, de számbelileg
jelentéktelen ellenzék adta meg.
A mandátumok igazolása után sor került az
alkotmánytervezetet kidolgozó alkotmánybizottság megszervezésére, amelyben
a pártok számarányuknak megfelelôen lettek képviselve.
Magyar részrôl Frunda György és Hajdu Gábor ügyvéd,
képviselô, illetve szenátor lettek a tagjai.
A bizottság elnöki tisztét Antonie Iorgovan Krassó-Szörény
megyei "független" képviselô töltötte be.
A megalkotandó alkotmány a politikai törekvések és
erôviszonyok hatása alatt születik meg.
A proletárdiktatúrát felváltani hivatott jogállam
megszületése nem nélkülözhette azokat a politikai szándékokat, amivel
igyekeztek az új alkotmányt a múlthoz kapcsolni.
Az 1923-as Alkotmány I. szakasza: "a román királyság
egységes nemzeti és oszthatatlan állam".
Az 1991-es Alkotmány I. szakasza: Románia nemzeti szuverén,
független és oszthatatlan állam.
A megfogalmazás helyesebben tükrözte volna a valóságot
1991ben is, amikor Romániában Európa legnagyobb nemzetisége, a magyarság
mellett még legalább 10-féle nemzetiség él, a
következôképpen: "Románia a területén élô népek szuverén, független,
egységes és oszthatatlan állama."
Ez nem tehette volna ki interpretációknak, hogy mit értünk
nemzeti állam alatt, sem a II. szakasz, amelynek értelmében a szuverenitás
a román népé, amely ezt szervei és referendumok alapján
gyakorolja.
Az elsô szabadon választott román parlament, mint
alkotmányozó nemzetgyûlés, óriási munkával megteremtette az új alkotmányt,
melyet bölcsen referendum alá is bocsátott, s amit az ország
lakosságán ak óriási többsége 1991 decemberében
megszavazott.
A nemzeti megmentési frontból alakult, magát
szociáldemokrataként megjelölô végrehajtó hatalom az alkotmányt - joggal -
az össznemzeti akaratot kifejezô alaptörvénynek tekinti.
Úgy érzem, hogy két tényezôt ki kell emelnem,
a nemzeti állami jelleget, más részrôl az alkotmány megváltoztatásának
szinte keresztülvihetetlen akadályait, amit Románia elnöke a kormány
javaslatára kezdeményezhet, a szenátorok és képviselôk legalább
negyedrészének hozzájárulásával, és legalább 500000 szavazásra
jogosult állampolgár aláírásával, akik csatlakoznak a
kezdeményezéshez.
Az alkotmánymódosítást kezdeményezô állampolgárok legalább a
létezô megyék fele részébôl kell hogy származzanak, és minden egyes ilyen
megyében vagy Buk arest municípiumban legalább húszezer állampolgár
kell hogy kérje az alkotmány módosítását.
Az alkotmány megváltoztatásának ez a bonyolultsága a
köztársasági államforma megôrzését igyekszik perpetuálni a monarchiával
szemben, hiszen I. Mihály király él, svájci számûzetésében.
E dolgozat szerzôjének a román alkotmányozó nemzetgyûlésen
elhangzott javaslatai a következôk voltak:
1. Az Alkotmány 15. szakaszához kértem egy új bekezdés
beiktatását, amely imperative kijelenti, hogy a törvények nem
rendelkezhetnek csak a jövôre nézve.
Indoklásom: a törvények visszamenôleges alkalmazása jellemzô
vonása úgy a jobboldali, mint a baloldali diktatúráknak, országunkban az
enyhébb büntetô törvények visszamenôleges alkalmazását esetenként, analóg
módon alkalmazták az összes jogszabályokra, lehetôvé téve tisztességes
úton szerzett javak visszamenôleges felülvizsgálatát, amely aztán egész
társadalmi rétegek ("hetedíziglen" kulákok, gazdagok, annak joggal vagy
jog nélkül deklaráltak, arisztokraták stb.) kíméletlen üldözésének
vált forrásává. Gyakorlatilag tehát ez az osztályharc jogi formába
öltöztetett indoklása volt.
Alulírott ezen javaslata bekerült a román alkotmányba, és
annak 15. szakaszává vált.
Különféle törvényjavaslataim közül - amelyek bekerültek a
jelenlegi törvényhozásba és elfogadást nyertek a büntetô
perrendtartásban, a vámtörvényben, a nemzetbiztonsági törvényben, az
államtitok pontos megfogalmazásának igénye stb. - a román alkotmány 15.
szakaszának általam javasolt megfogalmazását tartom képviselôi munkám
leglényegesebb eredményének.
2. Az alkotmány a XXIII. szakasz 4. bekezdése
elvileg korlátozza az elôzetes letartóztatást 30 napra, amit a bíróság
indokoltan meghosszabbíthat akárhányszor.
Az alkotmánytézisek vitájában és továbbmenôleg a büntetô
perrendtartás vitájában is elôadtam, hogy a tudomány hihetetlen fejlôdése
folytán, amikor egy hajszálból megállapítható a bûnt elkövetô vagy áldozat
életkora, vércsoportja és egyéb jellegzetességek, az elôzetes
letartóztatás maximális idejét 6 hónapban kellene megállapítani, ami
bôségesen elég kell legyen egy bûncselekmény
elkövetésének büntetôjogi megállapításához.
Hivatkoztam a francia forradalomra, az ún. "lettre de
cachettek" rendszerére, amikor idôtlen idôkre a király parancsa alapján
valakit a Bastille-ba zárhattak, s véges-végig ítélet nélkül, elôzetes
letartóztatásban volt, és így történt meg, hogy 1789. július 14., a
Bastille lerombolásának napja lett Franciaország nemzeti ünnepe máig is.
Ezt a javaslatomat átvette az RMDSZ képviselôinek teljes
csoportja. A javaslat elutasításban részesült azon az alapon, hogy a
bíróságok megfelelô garanciát nyújtanak ahhoz, hogy ne történhessenek
visszaélések.
3. Javaslatom az Alkotmány 29. szakaszához: a
vallásfelekezetek autonómok és az állam támogatását élvezik, templomaik
visszaadandók (gondoltam elsôsorban a román görög katolikus
egyházra), ugyancsak visszaadandók az egyházak minden fokú tanügyi
intézményei, egészségügyi, szociális és jóléti intézményei, amelyek jogos
tulajdonától a kommunista diktatúra megfosztotta ezeket.
Hangsúlyoztam, hogy egy társadalmi
berendezkedést felváltó jogállamot megteremtô alkotmánynak rehabilitációs
jellege kell hogy legyen, különösen ebben a vonatkozásban, minthogy a
kommunista diktatúra nem is titkolt egyik fô célja az egyházak elleni harc
volt.
A jelenlegi alkotmánytervezet biztosítja a szabad
vallásgyakorlatot, vallásoktatást az iskolákban, egyházi szolgálatot a
katonaságnál és lelkiápolást a fegyintézetekben.
Ez lényegileg azonos azokkal az elônyökkel, amelyekkel a
katakombákból kijött ôskeresztények rendelkeztek , amikor elkezdtek
szabadon imádkozni.
Az elutasítást az alkotmányozó nemzetgyûlés azzal indokolja,
hogy az egyházi vagyon visszaadása köztörvényi probléma, a felekezeti
oktatás vonatkozásában hivatkozott az UNESCO 1960-as határozatára, amelyet
Románia az 149/1964-es rendelettörvénnyel ratifikált.
Az elutasítás ezen az alapon visszafordul az elutasító
irányába, minthogy a fenti határozat a nemzeti kisebbségek önálló
tanintézményeit nem tekintette szeparatizmusnak.
A kommunista Románia aláírta, elfogadta és ratifikálta az
UNESCO-határozatot, és ugyanakkor vegyesítette a magyar tanintézeteket -
indokul felhozva, hogy csak a szeparatizmust szolgálják - olyan sikerrel,
hogy pl. az 1563-ban létesített kolozsvári Református Kollégium
vegyesítése következtében másfél-két évtized alatt egyetlen
magyar osztály sem maradt fenn az Ady-Sincai elnevezést nyert iskolában;
amely ma már csak Sincai.
4. 32. szakaszhoz alkotmányos biztosítékokat kértem (az
anyagi kereteket értettem ezalatt), melyek a lehetôségeket
biztosítsák a hitoktatás terén minden felekezetnek.
Az állami iskolákban a hitoktatás legyen
fakultatív.
Az alkotmányozó nemzetgyûlés elutasította azon az alapon,
hogy a hitoktatást a vallásfelekezeteknek kell biztosítani.
Az, hogy nem fejtettem ki explicite az anyagi
kereteket, kitûnô alkalom volt a javaslat elutasítására.
5. A 41. szakasz második bekezdésének magyar szövege a
következô lenne: "a magántulajdon oltalmazását egyenlô módon biztosítja a
törvény a tulajdonostól függetlenül".
Kifejtettem, hogy Hammurabi kôbe vésett
törvénykönyvétôl kezdve, a világ minden törvényhozásában - jogállamot
értve ez alatt - a magántulajdont biztosítani kell és nem oltalmazni.
Oltalmazni az öregeket, betegeket, lelki vagy testi
sérülteket kell, de nem a tulajdont.
Elutasítását azzal indokolták, hogy a fenti
bekezdés biztosítja az egyenlô elbánást a magántulajdonban, függetlenül,
hogy magán- vagy állami tulajdonról van szó. Az elutasítás megkerüli a
lényeget és tudomásom szerint, úgy a román, mint a külföldi jogirodalom
kritikusan reagált erre a szakaszra.
6. Kértem az Alkotmány 58. szakaszának harmadik bekezdését a
következôképen megfogalmazni: "a képviselôház 260 megválasztott
képviselôbôl áll, amelyhez hozzáadandók a II. bekezdés által kijelölt
képviselôk. A szenátust 1 30 szenátor alkotja, amelyhez hozzáadandók
mint jog szerinti szenátorok az elismert és bevett egyházak fejei, mint: a
pátriárka, a Román Ortodox Egyház mitropolitái és érsekei, a római
katolikus egyház érseke, a görög katolikus vallás érsek-mitropolitája
és a gyulafehérvári római katolikus püspök, valamint a többi
egyházfô. Indoklásom az volt, hogy ha egy képviselô vagy szenátor
megválasztásához 20-30000 szavazat szükséges, az egyházfôk a nép élô
lelkiismeretét jelentik, és az utóbbi ötven év egyházpusztító politikája
után különlegesen fontos lenne jog szerinti szenátorként történô
elismerésük.
Elutasítását úgy indokolta az alkotmányozó nemzetgyûlés,
hogy ez egy olyan mûveletnek a feltámasztása, amelyrôl a demokratikus
országok lemondtak. Ezt már én teszem hozzá, hogyha "per a contrariu"
elismernénk az egyházfôk jog szerinti szenátorságát, országunk elveszítené
demokratikus jellegét.
7. A 149. szakasz elsô bekezdése a következôket kellene hogy
tartalmazza: azok a törvények és egyéb jogszabályok, amelyek 1945. január
1. után léptek életbe, és amelyek az államosításra, szövetkezetesítésre
vagy ingó- és ingatlanok önkényes elvételére irányultak, semmisnek és nem
létezônek tekintendôk. Volt tulajdonosaik vagy ezeknek törvényes örökösei
azonnal jogaikba helyeze ndôk, azzal a megkötéssel,
hogy a használati jogukhoz az alkotmány életbe lépését követô 12 hónap
után jutnak. Abban az esetben, ha ezek a javak nem származtathatók vissza
természetben, gondoskodni kell a tulajdonos kártalanításáról, a vissza nem
adható jószág jelenlegi forgalmi értékét véve alapul.
A fenti szakasz második bekezdése a következôket kellene
hogy tartalmazza: azok a fizikai személyek, akik 1945-1990 között erkölcsi
és anyagi sérelmeket szenvedtek azért, mert szembehelyezkedtek a
kommunista rezsimmel, rehabilitálandók, erkölcsileg és anyagilag, egy
organikus törvény alapján, amelyet a parlament az alkotmány életbe léptét
követô 12 hónapon belül meg kell hogy hozzon.
A harmadik szakasznak tartalmaznia kellene: az elsô
bekezdésben foglalt törvény ek és jogszabályok kivételével a többi
törvények és jogszabályok érvényben maradnak, amennyiben nem ütköznek a
jelen alkotmányba.
A negyedik bekezdésnek tartalmaznia kell: a
törvényelôkészítô tanácsnak mûködési szabályzata elfogadását követô 12
hónapon belül át kell vizsgálnia a törvényhozást, hogy mennyiben felelnek
meg a jelenlegi alkotmánynak, és ilyen értelmû jelentést kell tennie
Románia parlamentjének.
Elutasították egy mondatban, hogy egyes kívánalmak benne
vannak az eredeti szövegben, mások meg nem tartoznak az
alkotmányozó nemzetgyûlés alkotmány-elôkészítésére.
Alulírott kritikai megjegyzéseitôl eltekintve, vitán felül
áll, hogy a kidolgozott alkotmány egy lépést jelent a demokrácia felé
vezetô úton, megvalósult a pluralizmus, a szabad véleménynyilvánítás,
sajtószabadság, a nemzetközi szerzôdések primátusa a belsô jog felett, a
személyi szabadság bizonyos garanciákat kapott, letartóztatás bírói végzés
alapján történhet, s a személyi tulajdon bizonyos védettséget
élvez.
Jegyzetek
1 Constantin Daicoviciu és Stefan Pascu akadémikusok, neves román történészek
idézik a fentieket, Jakab Elek és Kôvári László
alapján.
2 Összehasonlítást igényel az
1991-es Alkotmány vonatkozó szakaszaival.
|