Uraim! Oroveanu képviselô úr azzal aposztrofált engemet, hogy látva e kamarában folyó jeleneteket, mint magyar bizonyára kárörömet kell érezzek a szívemben. Nem, uraim, mert én is átmentem ily küzdelmeken és az öreg és ifjú Tiszával való 25 évi együttmûködés után visszavonultam az utóbbitól és egy ideig a politikai közélettôl is, mert nem tudtam elviselni egy kisebb, de mindenesetre hasonló parlamenti helyzetet. És aztán - nem az én érdemem: nem tudom, honnan kaptam - három szenvedély nem volt meg bennem soha, úm.: a Kain irigysége, a farizeusok káröröme és a bosszú, melyrôl azt tartottam, megvallom, az, hogy eszembe jutott - kérem, ne siessenek elôre kihasználni! - a régi parabola, midôn a fejsze vágva az élôfát, ez jajgatott: "Nem miattatok sírok, te vas, mondá a fa, hanem mert a nyeled is belôlem való, az én testvérem!" A fát látjuk, de hol az érc? Ahol ily nagy ellentét támad, annak okának is kell lennie. Én, aki, mint a magyar kisebbség részese pártommal együtt soha hatalomhoz nem juthatok, megfigyeltem és meggyôzôdtem, hogy az ellenzéki urak nem a hatalomért küzdenek, aminek jele, hogy a zsákmány fölött nem egyeztek meg, hanem csak a saját eszméjük és meggyôzôdésük érdekében foly a harc. A vas, megmondom nyíltan, abban a lélektani indokban áll, hogy a miniszterelnök úr vakmerôséggel és szerencsével bírva, sikerrel fejezte be a háborút...

Iteanu Al.: Miféle szerencsével? 800000 katonánk halála volt az ok!

Sándor József: A háborúhoz egyáltalán szerencse kell (Úgy van! Igaz! - kiáltások) ... s most a békeidôben is, mint a tragikus színész, aki a magánéletben, sôt a nyugalomban is folyton patétikus és szónokias marad, nem tudja levetkôzni "háborús" véralkatát és modorát, melyet a vérnek egész özöne szuggerált reá, hanem, mintegy bellum omnium contra omnes-t viselve békeidôben is, ezt a természetét és lelkiállapotát igazolta a parlamenti választások és az Alkotmányjavaslat napirendre hozásában, sôt amint ki fogom mutatni, annak szövegében és megokolásában is...

Egy hang: A magyar parlamentben is így beszélt?

Sándor József: Minthogy pedig a közvélemény tisztelete és rokonszenve elôl való semlegesítésem és kiközömbösítésem szempontjából kezdettôl fogva megtámadtak itt, de adatok és bizonyítékok nélkül, hogy soviniszta, többet mondok, veszedelmes irredentista vagyok, engedelmet kérek, ha bevezetésül néhány adattal szolgálok az én sovinizmusomról és irredentizmusomról, melyekbôl megláthatják, hogy jogosan és méltán ülhetek-e itt vagy nem, hogy felemelhessem szavamat a román parlamentben az önök kebelében, nemzeti és pártkülönbség nélkül.

Egész életemet jótékony társadalmi és nem állami úton az erdélyi magyarság közmûvelôdési és közgazdasági jóléte elômozdítására szenteltem, tudván azt, hogy a nép, minden politikai jog dacára, mûveltség és vagyon nélkül rab és gyermek marad a bölcsôtôl a sírig. Nagy munkámban, a 25 évvel idôsebb nagyszebeni román Astra után indulva, egyebek mellett mintegy ezer népiskola, kisdedóvoda, népkönyvtár, szövetkezet stb. létesítésével, nem gyûlöltem senkit, sôt ellenkezôleg jelszavammá tettem Erdély népei közt a "testvéri érzés fejlesztését".²

Iteanu Al.: Tisztelendô Lupas úr, ön tudna valamit mondani a magyarok által Erdélyben megszüntetett iskolákról.

Sándor József: Román irodalmi dolgozataimért levelem van a dicsô Carmen Sylvától is.

Lelkiismeretem tisztaságában és fajszeretetemben a békeszerzôdés adta jogomnál fogva ezért nem optáltam és nem mentem ki a regényes és igézetes Erdélybôl, hanem itt maradtam, hol a népem lakik, s ahol kezdettôl fogva, több mint 1000 év óta ôseim hamvai a szent nép hamvaival együtt nyugszanak.³ Nem tartoztam a háborús uszítók közé. A nagy szerencsétlenség alatt mindenki számára Vörös-keresztet csináltam. A forradalom alatt a béke és fejlôdés jegyében Kolozsvárt elnöke lettem a Székely Nemzeti Tanácsnak, melynek célja a rend és a nyugalom fenntartása s emberi életben és vagyonban a lehetônek megmentése volt. Az 1784. és 1848-49. évi vérengzések elkerülése végett 1918 december havában, életem és családom odaszentelésével, nem dicsekszem, erôszakkal elragadtam egy, hazafias bánatától elrészegült magyar katonától az ekrazitot, amidôn azt a kolozsvári Román Nemzeti Tanács helyiségébe akarta hajítani. Haragjában rám célzott Mannlicherét is, melyet elsütni akart, hogy leterítsen, sikerült elkerülnöm.⁴ Nem tudtam, hogy ugyanarra törekszik, hogy ne folyjon vér. A Károlyi-kormány által különvonatokkal elômozdított gyulafehérvári Román Nemzetgyûlés után nem tartottam vissza az eskütételtôl a magyar állam hivatalnokait. Ellene voltam a polgárháborúnak. A párizsi Külön-egyezményt 1920. augusztus 20-án én fordítottam le és tettem közzé az erdélyi magyar lapokban, miután senkinek sejtelme sem volt arról, hogy mi vár reá? A trianoni békeszerzôdésnek ugyanazon évi november 15-iki ratifikálásával, a további kollapszus és passzivitás kizárása mellett, azonnal megkezdtem a parlamenti aktivitás felé a politikai szervezkedést. Nem rajtam múlt, hogy tiszta magyar kerületekben szenátori és képviselôi kétszeres felléptetésem dacára a választási elnökök a múlt év március havában már a jelölésnél visszalöktek, mígnem a pótválasztásokon ugyanazon igazoló iratokkal sikerült a tiszta székely Háromszékvármegyébôl, ôseim eredô helyébôl, ahonnan a magyar uralom alatt is képviselô voltam, óriási küzdelem árán és a káromra elkövetett nagymértékû - hogyan mondjam, hogy meg ne haragudjanak? - urna-kikorrigálások dacára, Isten kegyelmébôl és a nép akaratából e kamarába jutni. Itt, e kamarában megtámadtak, hogy a román hadsereg és csendôrség fedezete alatt 32 községbôl és a központi fôszolgabíróságtól az urnákat én loptam el...⁵

Iteanu Al.: Adatokkal tudom bizonyítani.

Sándor József: Lássuk! Valótlan! Miért nem tette ezt a mandátum igazolásánál, amikor megtámadott? ... s második választást, vagyis itteni fekete golyókkal való szavazást kellett kiállnom. Ám én, mint humánus és progresszív ember, tájékozás végett elôször a liberálisokhoz közeledtem s mint lojális és dinasztikus egyén, Magyar Pártommal egyetértôleg elmentem a gyulafehérvári koronázásra is.⁶ Bratianu Jonel miniszterelnök úrnak a genfi konferenciáról tett jelentése alkalmából szólásra feliratkozva s szándékomat a miniszterelnök úrnak is bejelentve, felelni akartam, hogy a konferencia határozata értelmében igenis részt akarunk venni az ország konszolidálásában. Nem az én hibám, hogy elvették, illetve egyáltalán elôre elvágták a szólásjogomat.⁷ Részem volt a romániai egységes és egyetlen Magyar Párt megszervezésében, melynek igénytelen aktív alelnöke és örökös tiszteleti alelnöke vagyok, hogy a kormánynak a magyarságot illetô kérdésekben testületileg legyen kivel tárgyalnia, ha akar. Pár hét elôtt e jobboldalról adatok és bizonyítékok nélkül ismét megtámadtak,⁸ hogy én és a Párt irredentisták vagyunk, összeköttetésben állunk Horthyval és rágalmazzuk Romániát a külföld elôtt. Ez alapon elindulva, Mârzescu miniszter úr, a szabadelvû párt vezérszónoka azzal aposztrofált, hogy ne emeljünk öklöt és kést az édesanyánkra, a mi mostani hazánkra.

Miután 4 év óta sem szóban, sem írásban, sem személyesen, sem pedig küldött útján nem vagyok összeköttetésben Magyarországgal...

Iteanu Al.: Hiszi, aki akarja.

Sándor József (harsány hangon a közbeszóló felé): Megkövetelem, hogy szavaimnak higgyen; amit én mondok, az mindig szentírás. Egész életemen át az én szavaimban nem kételkedett soha senki! ... s a külföld elôtt is csupán mint az Interparlamentáris Unió tagja nyíltan és a világosság elôtt bírhatok némi kapcsolatot - belátható a fentiek után, hogy nehéz itt egy tisztességes állampolgárnak, aki amellett jó magyar is, szólani és nyugton állani: mindazonáltal az Alkotmány-javaslattal kapcsolatban megkísértem a magunk álláspontját és gondolkodását tárgyilagosan és szenvedély nélkül kifejteni, hadd lássák uraim és lássa az egész világ, ôszintén, nyíltan és becsületesen mit és hogy akarunk?

Ellentétben az Alkotmány-javaslat indokolásával, mely csak a háborúra támaszkodik, a mi meggyôzôdésünk, hogy a világháború nem annyira, vagyis nem csak a fegyverekre, mint inkább azon alapelvek és kijelentések erejében is végzôdött...

Közbekiáltások: Csak a fegyverek erejében!

Sándor József: ... amelyeket az Északamerikai Unió volt elnöke, a szövetséges és társult hatalmak nevében, 1914. okt. 5-tôl 1918. okt. 23-ig tartott hivatalos beszédeiben és átirataiban proklamált, s melyeket a központi hatalmak vallásos szent ígéretükül fogadva, nagyban és általában kifejlôdött bennök a pacifizmus és defetizmus ama gondolata, mely a mai állapotokhoz vezetett.

Egy hang: Ne hagyjuk beszélni, mert leszegzi a gondolatait és az elveit.

Sándor József: Éppen azt akarom. Elsôsorban nagyon kérem Istent - mondá a világháború prófétája és visszhangja, Wilson - legyen vége a háborúnak ... Európa népei összegyûlnek ... Amit egy ilyen terv nem ölelhet fel, az emberiség közvéleménye, minden ily dolog legfôbb bírája fogja kiegészíteni. Cél: a világ kisebb és gyöngébb népeit az igazságtalanságtól és az erôszakos elnyomástól megvédeni... Mert, ha soha le nem hûthetô elkeseredés és kétségbeesés támad, akkor a szabad népeknek a békébe és önkéntes közös munkába vetett reménye homokra épül, összeomlik... Semmiféle béke sem lehet tartós, vagy nem érdemli meg, hogy az legyen, amely nem ismeri el azt az alapelvet, hogy a kormányok jogos hatalmukat csak a kormányzottak hozzájárulásától kaphatják és sehol sincs oly jog, amely szerint a népeket a hatalom egyik tulajdonosától a másiknak lehet átnyújtani, mintha azok a birtoklás tárgyai lehetnének... Egy nép se törekedjék arra, hogy a maga kormányzatát egy másik népre vagy nemzetre kiterjessze... Csak oly kormányok legyenek, melyek a kormányzottak helyeslésével találkoznak... Mi a szabadságért harcolunk, ... minden nép autonóm fejlôdéséért. Frázisok nem kellenek többé! ... Egy népet sem szabad kiszolgáltatni oly szuverenitásnak, melyet nem akar. Egy terület sem cserélhet gazdát, hacsak azért nem, hogy lakóinak nagyobb jólétet és több szabadságot biztosítson. Az emberi testvériség nem maradhat többé szép, de üres frázis ... Önök velem együtt hallják, hogyan száll a levegôn keresztül az emberiség hangja. Azt követeli, hogy egyetlen nemzetet vagy kis népet se érjen kár vagy büntetés, mivel felelôtlen uralkodók felidézték ezt a szörnyû pusztulást ... Sem annexió, sem kártalanítás ... Önzésen és kompromisszumon alapuló békeszerzôdés, minô pl. a bécsi kongresszusé volt, ki van zárva ... A jövôben titkos természetû megállapodások ne legyenek. A hódítások és területszerzések ideje lejárt ... A diplomácia nyíltan, az egész világ szeme elôtt dolgozzék... Nem szabad a népeket egy nemzetközi konferencia vagy oly megállapodások útján, amelyeket egy állam ellenfelei egymás közt kötöttek, egy másik államnak kiszolgáltatni. A nemzeti igényeket ki kell elégíteni. A népeken csak saját hozzájárulásuk útján lehet uralkodni és ôket kormányozni. Az önrendelkezési jog nem puszta frázis. A világbéke nem jöhet létre a meghatalmazottak közt való külön szerzôdés útján. Ennek a háborúnak a gyökere a kis nemzetek és fajok jogtalanságában rejlik... Népeket és tartományokat nem lehet az egyik államfelsôségbôl egy másikba áttolni, mintha csupán tárgyakról vagy kövekrôl volna szó... Minden világosan körülírt nemzeti igényt oly messziremenô módon kell kielégíteni, amint csak lehetséges... Az emberi élet különben nélkülözné az elviselhetô lét és fejlôdés feltételeit... Az összes kérdések, a területiek csakúgy, mint a szuverenitás kérdései, csak azon alapelv mellett szabályozandók, hogy azokat az a nép, melyet közvetlenül érint, szabad akaratjából elfogadja... Minden ígéretet vagy szerzôdést lelkiismeretesen be kell tartani... Mi a jognak uralmára törekszünk, mely a kormányzottak belegyezésén alapul és az emberiség közvéleményére támaszkodik... A nemzeti (sovén) célok mindinkább háttérbe szorultak, helyüket a felvilágosult emberiség közös céljai foglalták el. A világ az igazság végleges gyôzelmét akarja és becsületes eljárást követel!"

Ez apostoli és új evangéliumi alapelvek, valamint a Román Nemzeti Párt múltbeli tapasztalatai és helyzetismerete lelkesítették a gyulafehérvári Román Nemzetgyûlést is,⁹ midôn az, üdvözölve a Szövetséges hatalmakat, hogy "kiszabadították a civilizációt a barbárság karmai közül", kapcsolatban a területi és nemzeti unióval, az új román állam, így tehát annak Alkotmánya megalkotása "alapelveiül" is Isten és ember elôtt egyhangúlag az alábbi határozatokat hozta és hirdette ki:¹⁰

Közbekiáltások: Tudjuk, ismerjük; fölösleges elolvasni!

Sándor József: Elolvasom, mint egy ihlet alatt született, szép költeményt:

"1. Teljes nemzeti szabadság az összes együttlakó népek számára. Mindenik nép a maga nyelvén, a maga kebelébôl való egyének által fogja közoktatni, közigazgatni és jogszolgáltatással ellátni magát és mindenik képviseleti jogot nyer a törvényhozó testületekben és az ország kormányzatában, az ôket alkotó egyének arányszáma szerint. 2. Egyenlô jog és teljes felekezeti autonóm szabadság az összes felekezetek számára az államban. 3. Tiszta demokratikus uralom végleges megteremtése a közélet minden terén. Általános, közvetlen, egyenlô, titkos, községenkénti szavazás, arányos módon, mind a két nem számára, a 21. életévtôl kezdve, a községekben, megyékben, vagy a parlamentben való képviseletet illetôleg. 4. Végleges sajtó-, egyesületi és gyülekezési szabadság; minden emberi gondolat szabad propagandája. 5. Radikális agrárreform... megszüntetve a hitbizományokat és a latifundiumok megkisebbítésének joga alapján... a szociális nivellálás elômozdítása, másfelôl pedig a termelés fokozása. 6. Az ipari munkásságnak ugyanazon jogok és elônyök biztosíttatnak, melyek a legelôhaladottabb nyugati iparos államokban törvényhozásilag hozattak." Hozzájárult ezekhez amaz óhajtás kifejezése, hogy a békekongresszus valósítsa meg a szabad nemzetek közösségét olykép, hogy az igazság és szabadság egyformán legyen biztosítva minden nagy és kis nemzet számára és a jövôre a nemzetközi viszonyok szabályozásánál küszöböltessék ki a háború. Az egész határozat alapjául a wilsoni elveken kívül az a kijelentés szolgált, hogy (állítólagos) elnyomottakból "nem akarnak elnyomóvá lenni", tehát meg akarják valósítani mindazt, amiért hiába küzdöttek, úgymond, de most már másként leszen.

A román papság és a román nép jelenlétében és kikiáltása mellett, az erdélyi románság becsülete és tisztessége alatt hozott e határozatok és kijelentések, melyek az antant által általános népszavazás eredményeként vétettek, szintén alapul szolgáltak az 1919. dec. 9-iki párizsi Külön-egyezmény ama rendelkezéseire nézve is, melyek szerint...

Közbekiáltások: Tudjuk, ismerjük !

Sándor József: Nem lehet elégszer ismételni: "Figyelembe véve, hogy a szövetséges és társult fôhatalmak által aláírt szerzôdések erejénél fogva széles területbeli növekedések nyerettek... a román királyság által s figyelembe véve, hogy Romániának a saját akaratából óhajtása volt úgy a régi román királyság, mint az újabban átjuttatott területek összes lakóinak nemzeti, nyelvi és vallásbeli különbség nélkül a szabadság és igazság szigorú biztosítékait nyújtani, közös megvizsgálás után megállapodtak a jelen szerzôdés megkötésében és... megegyeztek a következô stipulációkban:

(Szónok felolvassa az Egyezmény saját fordítású szövegét.)

Iorga Miklós: A gyulafehérvári és párizsi pontokat mindnyájan elfogadjuk. Azok nagyon generózusak, akármelyik államba bevezethetôk.

Sándor József: Nagyon szép, és éppen ezért az Alkotmányban kívánjuk biztosítva látni.

E Külön-egyezmény 12 pontjából 5 a román állampolgárság jogára vonatkozik, 5 ezen állampolgárok egyéni, társadalmi és politikai jogegyenlôségérôl beszél, és 2 ezeket a jogokat alaptörvényeknek és a Nemzetek Szövetsége nemzetközi biztosítéka alá helyezetteknek jelenti ki. Egészben véve e 12 pont mindenikében ugyanannyiszor fordul elô a "román állampolgár" és nemzeti "kisebbség" kifejezés általában. És ha Gyulafehérvárt a becsületrôl és tisztességrôl, itt a jogról és igazságról van szó, melyek morális és jogi szempontból együtt alkotják az emberi társadalom alapját és oszlopait, a természetjogon kívül, mely teremtô és ellenállhatatlan erôvel jelentkezik

Iorga Miklós: A képviselô úr, aki egyébként rokonszenves ember s akit pár esetben támogattam is, ne emlegesse s ne emlegessék nekünk folyton e szerzôdéseket, amiket meg akarunk tartani, mert ezzel csak provokálnak és inzultálnak minket, miután szerintünk megtisztelô az, ha valaki román állampolgár lehet s nincs oly román, aki annyira lealjasodnék, hogy valakire ráerôltesse a román állampolgárságot.

Sándor József: Négy év óta csak a legrosszabb bánásmóddal találkozunk.

Iorga Miklós: A Consiliul Dirigent alatt is?

Sándor József: Akkor még várakozó helyzetben voltunk, az erdélyi románság pedig átmeneti idôben élt.

Iorga Miklós: Maniu és Vajda-Voevod stb. urak tehát kegyelmet kapnak?

Sándor József: A párizsi Külön-egyezmény kelte és a trianoni békeszerzôdés elsô átnyújtása után azonnal más bánásmódban kellett volna részesülnünk.

Tekintve, hogy Románia a gyulafehérvári Román Nemzetgyûlés uniós határozatát 1918. dec. 15-én, tehát egy évvel a párizsi Külön-egyezmény elôtt 3631. sz. rendelet-törvénnyel tudomásul vette és elfogadta s azt 1920. dec. végén törvényhozásilag is ratifikálta, s tekintve, hogy az egyezmény a trianoni békeszerzôdés 45. és 47. szakasza szerint a szerzôdés kiegészítô részének és tartozékának vétetett - következik, hogy mindkét alaptörvény, az új Románia erdélyi szempontból vett két kôtáblája, melyek a világháború tüzében és földingása közt jelentettek ki, s melyek rendelkezései nincsenek végrehajtva máig, az országra nézve Isten és ember elôtt teljesen kötelezô annál inkább, mert az elsônél a legelemibb jogszabályszerû leltári kedvezmény magától értetik¹¹ s a második "Protection de minorités és le droit fondamental et le traité des minorités nationales" címen a békekongresszus által hasonló szövegben nemcsak Romániának, hanem azonkívül még öt, területtel és lakossággal növekedett és négy, területet és lakosságot veszített államnak, köztük Magyarországnak is adatott. A világháborúkban részt vett összes államok közül pedig a körülmények és a szerencse alapján egyik sem növelte meg területét és lakosságát oly nagy mértékben, mint Románia, és ha egy állam aláírt egy szerzôdést, kötelezve van annak megtartására anélkül, hogy ez szuverenitását érintené, úgy, mint egy nemzetközi kereskedelmi, ipari szerzôdés kötelezi az aláírókat. Különben a kérdés - Macht geht vor Recht - hatalmivá és nem jogivá változnék át. Még Oroszország is a saját kisebbségi jogait minden eshetôségre maga szabályozza, sôt az Orosz Népszövetségi Társaság útján 1920 nyarán a "mai emberiség lelkiismerete nevében" való elismerése alakjában azokat a Nemzetek Szövetségének is a legmelegebben ajánlta és indítványozta.

Mindenesetre, akár a gyulafehérvári határozatokat, akár a párizsi egyezményt tekintjük, mindkettôbôl egyetértôleg kitûnik, hogy a világháború, illetve a világbéke eredményén egy új eszme és gondolat jelent meg az emberiség és a nemzeti jog színterén, úgy, mint volt a 30 éves háborúban a protestáns eszme diadala, a vallásegyenlôség nevében az aláíró hatalmak beleavatkozási jogával és kötelességével együtt. A nemzeti eszmének a világháborúkban kifejtett dinamikája után megjött a világbéke kisebbségi eszméjének statikája oly értelemben, bár módosítva, ahogy általánosságban már az 1795-iki Déclaration de droits kimondotta, hogy "a népek valamennyien függetlenek és szuverének, bármennyi legyen is az ôket alkotó egyének száma és az általuk lefoglalt területek kiterjedése", s ahogy a Szövetségesek 1917. jan. 10-én Wilsonhoz intézett jegyzékükben kifejezték: "Európa békéjét a nemzetiségek jogainak tiszteletére és minden nagy és kis nép szabad fejlôdésének elvére kívánják alapítani". A korlát csak az, hogy ez a függetlenség és szuverenitás az egyes államok kezében marad: azonban a nemzetközi jog tényleg egy új területhez, tételes jogalaphoz és alkatelemhez, a kisebbségi jogok védelméhez jutott, mely a világbéke feltétlen alkotó tényezôje, úgy, ahogy Lloyd George is kifejezte, hogy az újabbkori, modern államok alkotmányában két alapkelléknek kell meglennie, úm., hogy ez az alkotmány szabad és önrendelkezô népek hamisítatlan akaratából keletkezzék, és hogy abban "tiszteletben tartassanak az egyéni és a kisebbségi jogok". De nem is lehet másképp, mert az egyéni, emberi jog a nagy francia forradalomtól kezdve a valóságban csak az elsô lépés volt az európai jogfejlôdés terén, míg a második a nemzeti eszme jegyében - végigvive az egész gondolatot - a kisebbségek védelme is, hogy a nemzetközi jog és fejlôdés alapján végre morális és természetes módon emelkedôleg és nem hanyatlólag eljussunk az Emberiség, a kulturális és közgazdasági Világállam, vagy ha úgy tetszik, amit annyian óhajtanak, az Európai Egyesült Államok nagy ideálja felé. Ez a Nemzetek Szövetsége, az Államok egyesülete gondolatának alapja, melyet - akarjuk, nem akarjuk - a legnagyobb gondolkozók és államférfiak szerint meg fog teremteni az európai népek és nemzetek közös kultúrája, az érintkezés mindinkább növekvô technikája, a közös anyagi nyomor és az, hogy a Szentírás szerint is megjósoltatott; miképp a demokrácia, az egyenlôség és felszabadulás eszméje által el fog jönni az az idô, melyre nézve képletesen ez mondatott: "A kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, tegyétek egyenessé a mi Istenünk ösvényét. Minden völgy betöltessék és minden hegy és halom megaláztassék és a göröngyösök egyenessé legyenek és a darabosok sima utakká. És kinyilatkoztatik az Úr dicsôsége és meglátja minden test, hogy az Úr szája szólott" (Ézs 40,3-5) Ez az idô pedig nemcsak az egyén, hanem a társadalom és az emberiség nivellálása által is elérkezett. Mert a 30 éves háború is a vallásos eszme jegyében kezdôdött és a politikában nyerte kimenetét; a világháború is politikában indult és közgazdasági eszmében fogja elvégezni a maga feladatát.

Mindezekkel szemben ez Alkotmány-javaslat alaphibája, amint az indoklás mondja, az, hogy a világbéke és világszabadság nem a wilsoni elvek, nem az azoknak hitelt adott központi hatalmak népeinek pacifizmusa és defetizmusa, nem az idegen államok országrészei román többségének önrendelkezési joga s nem is a különbözô béketárgyalások alapján keletkezett, hanem mert a régi királyság gyôzött, ezáltal módot adott arra, hogy a körülfekvô románság régi vágyához képest csatlakozhassék, így tehát és ebbôl következve, az Alkotmány sem az általános béke, szeretet, megértés és közös kézadás jegyében, hanem a szurony és a véres kard szimbóluma alatt született. Erre nézve bizonyítékul felhozza, hogy megbuktatta - úgymond - az 1918. november 16-án Marosvásárhelyt kikiáltott székely köztársaságot, amely kikiáltás - senki sem tudhatja jobban, mint én, a központi Székely Nemzeti Tanács volt elnöke - valótlan s a gyulafehérvári gyûlést a várostól északra, úgymond, a marosmenti Mioaránál [talán Marosújvárnál? Szerk.] két zászlóalj román katonával és négy üteg ágyúval fedezte, hogy azt a Kolozsvárról küldött magyar katonai különítmény, ami szintén nem felel meg a valóságnak, szét ne szórja.

Nem felel meg a valóságnak azért, mert Kolozsvárt a kizárólag székely katonákból álló helyôrségre, amíg az dec. 22-én, tehát három héttel a gyulafehérvári gyûlés után el nem távozott a városból, nekem is volt valami befolyásom, s eskü alatt s tanúkkal is állíthatom, hogy ezt a különítményi kérdést most hallom, illetve olvasom a javaslatból elôször. Az erdélyi katonaság közvetlenül Károlyi Mihály gróftól függött, az ô véleményei pedig eléggé ismeretesek.

De lett legyen bármiképp, mert volt nemes ellenfél a saját volt ellenfelét becstelenség és saját maga lealacsonyítása nélkül nem kisebbítheti, de nem is volna itt tanácsos: a tény az, hogy a fentiek szerint inkább fizikai, idegrendszeri és nem erkölcsi és szellemi erejét tartsa szemben az, aki itt, kivált magyar, vagy talán általán kisebbségi részrôl ellentmondani mer. Mert itt e javaslatból kitetszôleg a fentiek szerint kiinduló alapul a fegyvercsörgés és nem a békés alkotmányozó országgyûlés dolgozik.

A kiindulásnak megfelelô, hogy a javaslat tudni sem akar úgy a gyulafehérvári határozatok, mint a trianoni békeszerzôdés és az azzal kapcsolatos párizsi Külön-egyezmény határozatairól; nem ismer nemzeti, nyelvi és faji kisebbségeket, amelyeket pedig mind a két alapokmány elismer s ezekre nézve azt mondja, hogy ha e tárgyban a jövôre valamely "diplomáciai szerzôdés rendelkezései és belterületi román törvényszövege közt valami ellentmondás merülne föl, az a jurisdictio és jurisprudencia doktrinális kérdése lesz"; addig is azonban állítólag egy szerény államtitkárt állítanak be, aki majd az alkotmány életbe lépte után tárgyaljon a kisebbségekkel s ha addig az egyházi, iskolai, közigazgatási stb. külön törvényekkel befejezett tényeket, nyitott ajtó döngetést nem teremtettek, akkor, majd, talán, esetleg, feltéve, de meg nem engedve, hozni fognak e tárgyban is - ki tudja! - valami érdekes külön javaslatot.

Így, egyelôre ad calendas grecas, vagy keresztyénül kifejezve, szent Várdelnapig az 5. szakasz úgy a gyulafehérvári határozatok, mint a Külön-egyezmény ellenére, a régi alkotmányból átvéve, amidôn a régi királyságban majdnem mind románok voltak, mindannyian kivétel nélkül nem különbözô ajkú "román állampolgárok", mely kifejezést a Külön-egyezmény állandóan használ, hanem - verba valent sicuti usu - tisztán és egyszerûen csak "románok" leszünk.¹²

Elfeledték, hogy amikor a régi recipiált Alkotmányt hozták, a világháború és a világbéke nemzeti eszméjének hatása alatt Belgiumban még nem volt flamand- és wallon-kérdés; Franciaországban nem kezdôdött meg a bretonok nemzeti mozgalma, s még az ideálisnak tartott Svájcban sem indult meg úgy, mint ma, a francia, olasz és német nemzeti differenciáció.

Ma több mint 35-40 millió kisebbség mozog Európában, nyilvános és közös megoldást keresve. Az a megoldás, hogy mindannyian "románok" vagyunk, etnikai és nem politikai szempontból véve a nemzetet, kizárja a kisebbségeket az Alkotmány szárnyai alól, mely így csak a románoké, akik közt tényleg sokan vannak különbözô etnikai és nyelvi eredetûek, kik az évszázadok folyamán összeolvadtak.

Dissescu elôadó úrnak a Házhoz intézett kísérô levele "román és román állampolgár" megoldásáról beszélve, ez még elhibázottabb, mert szétválaszt etnikailag és politikailag is.

Az igazság "román" és "és" nélkül az, hogy mindannyian "román állampolgárok" vagyunk, úgy, mint a latin uralom alatt is sok nemzet mellett csak egy "civis romanus" létezett és semmi egyéb.

Iorga Miklós: Ha nem is osztozom azok nézetében, akik azt hiszik, hogy a kisebbségeket el lehet nemzetleníteni, de mint román visszautasítom, hogy leckéket fogadjunk el a magyar nemzet egy képviselôjétôl, amely nemzet minden eszközzel arra törekedett, hogy Magyarországon a román és a többi nemzeti kisebbségeket elnyomja és elnemzetlenítse.

Sándor József: Csak úgy nyomjanak el minket magyarokat, ahogy mi elnyomtuk a románokat.

Iorga Miklós: Elvették a románok iskoláit.

Sándor József: A csatolt terület románjainak 2500-3000 államsegélyes iskolája volt.

Iorga Miklós: Elvették a svábok iskoláit.

Sándor József: Soha!

Iorga Miklós: Felhívom Hans Ottó Roth képviselô urat, tegyen tanúságot, hogy elvették.

Dr. Hans Ottó Roth: Igaz!

Sándor József: A svábok maguk kérték községi iskoláik államosítását.

Iorga Miklós: A magyarok meg akarták ölni a románokat.

Sándor József: Csak úgy öljenek meg minket Önök, amint mi tettük 1000 éven át a románokkal, akik a századok alatt folyton szaporodtak, mûvelôdtek és vagyonosodtak, amíg odáig jutottak, ahol most vagyunk.

Iorga Miklós: Ez a románok érdeme.

Sándor József: És a magyaroké is. S folytassam-e az indokolás ama meghatározásával, hogy a kisebbség, mint "jogi és erkölcsi személy" nincs elismerve, ennek következtében "a kisebbségek Romániában a maguk vagy mások nevében kéréseket és panaszokat nem tehetnek, sem tulajdont és más javakat nem szerezhetnek. A templomok, a különbözô etnikai eredetû lakosok iskolái, vagy azok a lakosok, akiknek diplomáciai szerzôdésben kimutatott és az ország törvényeiben meglevô jogaik vannak, tehát a kisebbségek, mint kisebbségek (?!), nyelvi, iskolaszervezeti, vallási, templomi, agrár-törvényhozási kérdésekben, állítólagos igazságtalan eljárásokra vagy rossz bánásmódra nézve megoldhatják kéréseiket a román állam törvényei, jogai és kötelességei értelmében?" Így tehát porrá és atommá lévén felosztva, nincs annyi jogunk, mint amennyivel Georgiában a tatárok, kurdok és oszétok bírnak, ahol a kisebbségek jogai a legmesszebbmenô és liberális módon rendezettek, s amennyivel Magyarország népei "A nemzetiségi egyenjogúságról" szóló 1868:44. tc. alapján rendelkeztek s kibôvítve rendelkeznek ma is. A román alkotmány 30. szakasza nem gondol arra sem, hogy a törvények és rendeletek a kisebbségek nyelvén is hirdettessenek ki, úgy, mint Magyarországon volt, ahol a kisebbségeknek ma már kész alkotmány és törvények alapján a maguk kebelébôl egy - nem címzetes - nemzetiségi miniszterük és nem egy idegen államtitkáruk van, aki majd csak a jövôben a kisebbségek hátrányára hozandó rendelet-törvényekre és miniszteri rendeletekre lesz szellemes és okos befolyással. Hogy milyen lesz pedig a fenti államtitkári eljárás, mutatja, hogy az indokolás a nem román ajkú "románokra" nézve a következô meghatározást teszi: "Különbséget kell tennünk - úgymond - a tulajdonképpeni idegenek (strain) és illetve azok közt, akiknek nincs román állampolgárságuk és azon idegenek (strain) között, akik az etnikai, az eredet szempontjából idegenek ugyan, de román állampolgárságuk van. Az elsôkre nézve a rendes törvények, az adminisztratív intézkedések nincsenek megszorítva az 5. és 11. szakaszok azon intézkedései által, hogy: A Románia területén található minden állampolgár élvezi a személyeknek és a vagyonnak általában adott törvények védelmét. A másodikra nézve, ezek (de nem a törvényben) román állampolgároknak tekintetnek, azonban (horribile dictu, az elôadó az indokolásban, de megint nem a törvényben, mégis elismeri, mert szüksége van reá) a minoritások részei. A minoritások kormányzatáról - folytatja tovább - békeszerzôdések speciális rendelkezései gondoskodnak. Politikailag alá vannak vetve azoknak a törvényeknek, melyek az integrált Románia románjait kormányozzák. Vallásukra, tanügyükre, nyelvükre nézve azonban az összes külföldi állampolgárok (strain) és a nemzetközi szerzôdések rendelkezéseit élvezik. Fölösleges tehát - végzi -, hogy számukra külön alkotmányos kormányzatot teremtsünk, melyet az alkotmány szövege és rendes törvények elôírjanak." A fenti államtitkár dacára tehát ki vagyunk egyelôre hagyva nemcsak az Alkotmányból, hanem részben a rendes törvények védelme alól is, s miután a 19. szakasz szerint az idegen állampolgárok Romániában nem szerezhetnek mezôgazdasági birtokot, ez indokolás értelmében még megérhetjük, hogy tulajdon hazánkban végre egyenként teljesen Johannes sine terra lehetünk.

E szellembôl folyt, hogy a javaslat nem tanulmányozva és így nem ismerve a csatolt területek történelmileg fejlett évszázados alkotmányát és törvényeit, teljes ignoranciában és színvakságban szenved az "autonómia" szónak még csak említésére is, azt állítva, hogy az "az állam szuverenitását oszlatja fel". Nem tesz különbséget az egyházi, iskolai, közigazgatási és politikai autonómia között; nem törôdik azzal, hogy a békeszerzôdések a cseh-szlovák államban az állam szuverenitásának feloszlatása nélkül a volt magyarországi ruténeknek, Finnországban az Aaland-szigetcsoportnak széleskörû autonómiát engedélyeztek...

Iorga Miklós: Engedelmet kérek, én nagy türelemmel hallgatom; engedelmet kérek, hogy megszakítsam. A rutének a cseh-szlovák államra vannak bízva bizonyos szabályzattal. Ôk a cseh-szlovák adminisztráció alatt vannak, de minthogy magukra nem élhetnek, ez okból a cseh-szlovák állam számába adattak. Méltóztat tudni, hogy köztünk vannak férfiak, akik óhajtják, hogy Önöknek minél tágasabb kulturális és egyházi jogaik legyenek, azonban a legjobb eszköz a román szimpátiák elidegenítésére azt tenni, amit Cseh-Szlovákia cselekedett. De ezt Romániában egyetlen államférfi sem adhatja meg; azzal a különbséggel, hogy én megmondom ezt, de mások hallgatnak.

Maniu Gyula: Elébb megmondtam, mint Ön. Az egész világ tudja és Ön is tudja, melyik a mi politikai programunk az etnikai kisebbségekre nézve. Ez okból nem kárhoztathat, hogy e tekintetben...

Iorga Miklós: Én azt tudom, hogy amidôn egy képviselô oly nézeteket fejez ki, melyek a Sándor képviselô úr által kijelentett vélemények jelentôségével bírnak, mindenkinek kötelessége a maga nézôpontjait leszegezni, nehogy az a hit keletkezhessék, hogy a román parlamentben elmondattak ezek a dolgok anélkül, hogy azok, akik egyik vagy másik pártból felelôsek, még egyszer meg ne mondják világosan a véleményüket. (Hosszantartó tapsok a többség részérôl.)

Maniu Gyula: De hiszen nem egyszer, hanem százszor szabatosan meghatároztam a Nemzeti Párt nézôpontját e tárgyban.

Hangok a többség soraiból: Halljuk!

Maniu Gyula: Iorga képviselô úr is igen jól ismeri ezt a nézôpontot.

Hangok a többség soraiból: De mi nem ismerjük.

Maniu Gyula: Sándor képviselô úr is hasonlóan ismeri. Ha Önök nem ismerik, ebben az Önök ignoranciája a hibás. (Tapsok az ellenzék padjain.)

Sándor József: Felhívom Iorga urat és az urakat, megmondtam elôbb, hogy különbséget teszek a politikai, egyházi és közigazgatási autonómia között. Nagyon jól tudom, hogy a Nemzeti Párt gyulafehérvári programja nem tartalmazott politikai autonómiát.¹³ (Zaj, közbekiáltások.)

Maniu Gyula: Iorga úr is tudja.

Iorga Miklós: Abban a véleményben vagyok, hogy bizonyos dolgok ne csak egyszer s mindenkorra mondassanak, hanem midôn egy támadás jön, a támadásra felelni kell. (Hosszas tapsok a többség részérôl.)

Sándor József: ...hogy ugyancsak Csehországban, továbbá Jugoszláviában erre törnek a tótok és a horvátok is; hogy utóbbiak évszázadon át éltek mint autonóm "Társország" a feloszlatás veszedelme nélkül a magyar állam kebelében, s hogy a világháború folyamán a leghívebb harcosok közé tartoztak a Nemzetek Szövetségében ma ott ülô angol autonóm tagállamok.

Iorga Miklós: Nem volt szükség mármarosi példára hivatkozni, akik a csehszlovák állam közigazgatása alatt állnak.

Sándor József: A példát csak azért hozom fel, hogy lássák, hogy ha politikai autonómiáról is volna szó, akkor sem volna benne semmi szentségtörés.

Egy hang: Rögtön megváltoztatta a takarót!

Más hang: A Magyar Szövetségben nem volt-e politikai autonómia?

Sándor József: Én most a Magyar Párt nevében beszélek, és amit mondok, csak az kötelezi a pártot és nem egyéb. (Zaj) ... Oroveanu képviselô úr, aki egy humoros, tréfás ember, íme, ide a szószékre egy levélragasztó bélyeget nyújt át nekem. Mi akar ez lenni?

Oroveanu T.: Tessék megnézni a metszetet, mely azt tünteti fel, hogy Erdély sohasem választható el Magyarországtól. (Zúgás)

Sándor József: Mi közöm hozzá? Én négy év alatt nem voltam és nem vagyok összeköttetésben Magyarországgal. Követelem, hogy higgyenek szavamnak, mert jellemes ember vagyok és az voltam egész életemben. Úgy van! Négy év óta nem volt semmi összeköttetésem Magyarországgal, sem írásban, sem élôszóval, sem kiküldöttek útján, sem semmi formában, egészen elszigetelve élek Magyarországtól... És éppen most kérem Iorga urat, hogy figyeljen reám. Hagyjuk félre a politikai jellegû autonómiát, amelyrôl lehet vitatkozni és tárgyalni, azonban honnan az elôítélet az egyházi, az iskolai és közigazgatási autonómia ellen, melyet a gyulafehérvári határozatok, természetesen az állam fôfelügyelete és ellenôrzése alatt, a helyzet és az intézmény ismerete alapján megígértek, s mely oly hasznos és üdvös, hogy nem nyugszunk addig, míg azt a volt régi királyságra és a többi csatolt területekre nézve át nem hozzuk, mert az emberiség fejlôdése és az idôk jele is mutatja, hogy a Faraók és Caezárok, vagy a középkori misztikus nagy országok központosító és mindent elnyomó államából hova-tovább az autonómia, az önrendelkezési jog és a közjó javára a polgárok önfeláldozó tevékenységének magasztos világa felé közeledünk. Nem más ez, mint az állam ereje a polgárok és a társadalom nemes és önfeláldozó szívében s nem lesz addig az egyénbôl polgár és sem a polgárból független nép, amíg összes köztevékenysége csak a mindenkori kormányzóknak való alávetésre, a katonai kontingensre és az adófizetésre szól. Ez történt az ókori satrapák és a középkor idejében is, midôn a haza egy patrimónium volt és a katonák idegen állam számára pénzért adattak el. Az állam ne vegye el azt, ami évszázadok rendjén megvolt és ma is, miként Anglia, Amerika stb. legboldogabb példái mutatják, a legjobbnak bizonyul. Egy nem egységes, hanem imperialista és központosító etatizmus kedvéért ne vegye el tôlünk a közigazgatás, az egyházak és az iskolák amaz autonómiáját, mely évszázadokon át megvédett minket és a népet a mi fanariótáink, az osztrákok függetlenségi, vallási és nyelvi elnyomása ellen, amit a szabad verseny megengedése folytán, nem hisszük, hogy Románia szándékoznék ellenünk? ... Különben is mi a kivételes állapotok elmúltával nem kérünk, hanem megtartani akarunk autonómiát, melyek közül a közigazgatási egy idôs Magyarországnak a keresztyénségre térése idejével; az egyházit, máglya, hóhérbárd, gályarabbá tett lelkészeink, kezükben az evangéliummal halva meg, véres harcok és nemzetközi békeszerzôdések árán szereztük meg. Az iskolákra nézve pedig, amikrôl még beszélni fogunk, mindig azt tartottuk, hogy az az egyház vallás-erkölcsi életének virágoskertje és melegágya úgy, amiként a kultúra nélkül való kultusz, a kizárólagos állami iskola és az abszolút közigazgatás Oroszországot se tudta az összeomlástól megmenteni. Az elsô keresztyének is, azon elv alapján, hogy az állami iskola csak tanít, míg a felekezeti nevel, csak addig adták gyermekeiket a nem-egyházi iskolákba, amíg üldözve voltak, de mihelyt az üldözés enyhült, azonnal saját iskolákat állítottak. De hova tette eddig a kormány a Külön-egyezmény által legalább a székely és szász közösségeknek megígért egyházi és iskolai autonómiát: Miért vette el, hogy a mi közadóinkból és hivatalainkból éljünk, melyeket az állam asszisztenciájával támogatott, évszázadok óta máig? Az egyház nem ellensége, hanem erkölcsi éltetô eleme az államnak, úgy, mint a szív adja a vért, hogy az agy világossága éljen.

Iorga Miklós: Magyarországon elnyomták a román egyházakat.

Sándor József: Magyarországon saját Román Nemzeti Egyház létezett.

Iorga Miklós: Azt a Habsburgok adták Sagunának azért, mert a románok 48-ban megsegítették a dinasztiát.

Sándor József: De a kiegyezés után a magyar törvényhozás maga cikkelyezte be.

Iorga Miklós: Bécs parancsolta a magyaroknak.

Sándor József: Az abszolutizmus számos intézkedését nem hagytuk jóvá; de a magyarság faji természeténél fogva mindig a legtürelmesebb volt.

De, hogy ne mondják azt, hogy én csak a kisebbségi jogokkal foglalkozom, erkölcsi lénynek tekintve az államot, amelyben mindnyájan élô lelkek vagyunk, megkísérelem általános román nemzeti és uralkodó modern államjogi elvek alapján is elemzôleg és kritikailag e javaslatot megvilágítani. Mint vallásos igaz ember, megütközöm elôször is azon, hogy a király esküjébôl a 83. szakasz szerint hiányzik az élô Isten szent neve, holott az eskü a társadalom és az emberiség életének ultima rációja és gyökere s az államfô annál inkább ehhez kötött, mert egyetlen felelôssége csak a Mindenható Világszellem elôtt való. Semmiképpen sem akarunk egy ateista államot! Hiányzik a koronázás ténye közjogi jelentôségének kiemelése, holott ez az államfenség és a nép akaratának szimbóluma, mely meghatározás elmaradásával az egész csak egy alaki és költséges ünneppé változik. Csodálkozásomat fejezem ki, hogy a 78. szakasz szerint ma is kimaradt a nôágon való örökösödés. Holott az emberiségnek annyi nagy királynôje után szemünk elôtt Romániának egymás után két oly nagy királynéja volt. Pedig ebben a nôkérdés is nyer kifejezést, és így megértem azt is, hogy a 6. szakasz a gyulafehérvári határozatok ellenére, regátbeli szempont alapján, nem adja meg, hanem elveszi a nôk megígért politikai és választási jogát. Hibás szerintem az a régi királyságban dívó felfogás is, hogy a király politikai jogait illetôleg csak uralkodik és felelôs miniszterei által nem kormányoz is, mert ez egy meghaladott és elévült téves felfogás, mivel hogy az állam feje, legyen király vagy köztársasági elnök, az illetékes tényezôk útján felelôsség nélkül részt vesz nemcsak az uralkodásban, hanem a törvényhozásban, kormányzásban és igazságszolgáltatásban is. Mert ez az uralkodás, miután a hadüzenet is, a modern közjog szerint, az ország kormányzatának egyik ága, a parlamentre tartozik. Másféle felfogás növeli a végrehajtó hatalom túlzott elôítéletét és elôjogát, ami annál veszélyesebb, mert a 89. szakasz nem írja körül szabatosabban - nem akarok sérteni, miután az Alkotmány nem holnapra és nem mára készül - egy esetleges erôszakos és zsarnok államférfival szemben a politikai amnesztia jogát. Így alkotmányos és törvényes formák közt túltengésbe juthat a végrehajtó hatalom, annál is inkább, mert a 85. és 95. szakaszok nem írják elô, hogy a miniszterek csak általános és egységes választó törvény alapján, tisztán és szabadon választott parlamenti többségbôl nevezhetôk ki, hanem megfordítva, a kinevezett miniszter, mint egy Istenség, a nép akarata ellenére a maga képére és hasonlatosságára teremtheti meg a neki tetszô, erôszakos és parancsoló törvényhozást, ami egy folyton megismételt államcsíny lehetne. A fentiek szerint megteremtett parlamentben a 45. szakasz alapján meghagyatik továbbra is a kamara és szenátus választott tagjai mandátumának kebli igazolása, és így ez is az érdekelt s éppen azért önzô többség kezében marad. Súlyosbítja a hatalmi helyzetet, hogy a 65. szakasz a képviselôk választásánál az eddigi "arányos" választási jogot, amit a gyulafehérvári gyûlés is elhatározott - nem is számítva most a nemzeti kúriák és nemzeti kataszter, mint zártegység szerinti szavazási jogot -, politikai "kisebbségivé" változtatja át. És a 69. szakasz a szenátorválasztásnál is csak a népesség arányszáma szerint megállapítandó kerületi beosztásról, de nem a választás módszerérôl beszél. Viszont nem határozza meg a képviselôk és szenátorok lehetô számát, ellenben a szenátusban a leendô jog szerinti nem választott tagok száma akkora, hogy mint állandó elem a 74. szakasz szerint a választott tagok egy részével feltétlenül a mindenkori többséget fogja alkotni, aminél nincs meghatározva az sem, hogy a tövénykezdeményezô joggal is felruházott szenátus hányszor vethet vissza egy elfogadott alsóházi javaslatot. Ellenben bizonyítja, hogy így egy demokrata, népies és munkás társadalomban a papság és - tisztelet-becsület - a katonaság lesz a döntô elem. Hogy az esedékes ülésszak az államköltségvetés és a katonai hozzájárulás mint alkotmányos biztosíték megszavazása elôtt bezárható-e vagy nem, a 91. szakasz szerint errôl is hallgat a krónika. Ellenben a még fennmaradó ellenzék egyes vezér- vagy munkásférfiainak legbiztosabb letörése, hogy az 56. szakasz szerint az újság- vagy folyóirat-szerkesztô képviselô vagy szenátor tettenérés esetén - büntetésül, hogy alfabéta és tollal is szolgálja a hazát - a parlament elôleges tudta és engedélye nélkül is üldözhetô és letartóztatható, s a nyilvános ellenôrzés súlyossá tétele, hogy a 27. szakasz szerint a sajtóbeli állítólagos "gyilkosságra és lázadásra való izgatások, valamint a rágalmazás" kényes és nehezen megállapítható kérdései a többé-kevésbé adminisztratív és mechanikai eljárású bíróságok hatáskörébe való vitel által elvonatnak a közszellemmel bíró esküdtszék elôl.

Midôn a parlamentarizmus az egész világon, a klasszikus mintául szolgáló Angliát kivéve, hanyatlóban van; midôn a köz- és magánélet a patriarchális és primitív állapotból való természetes kijövés által mindinkább komplikáltabbá és romlottabbá válik; midôn még a legszabadabb Észak-Amerikában is, sôt talán éppen ezért, a súlypont a parlamentbôl az élô és nyomtatott közvéleménybe helyeztetett át: akkor mi a rágalom címe alatt bezárjuk a sajtó száját, amelynek csak egy esetben kell a rendes bíróságok elé mennie, midôn a családi élet szentsége és a nô valódi becsülete van megtámadva. És éppen ez nem lépett be a törvénybe. Engem egész életemben rágalmaztak, s mégis lelkiismeretes ember maradtam Isten elôtt és becsületes azok elôtt, akik ismernek. Éppen most írta rólam egy magyar újság, állítólag 5000 lejért, hogy a koronázás alkalmából elmentem a belügyminiszter úrhoz, hogy rendjellel tüntessenek ki, és a miniszter úr méltó felháborodásában engem, a volt udv. tanácsost saját kezûleg kihajított s meghagyta a kapusnak, hogy többé ne engedjenek be a minisztériumba. A lapot szétküldték a választóimhoz is. Tehát a kisebb sajtónak is élni kell, s én nevettem egyet. Magyarországon és Ausztriában valami elôérzettel Körber és az ifjú Tisza is behozták a javaslathoz hasonló törvényt s - fájdalommal mondom - mégsem akadályozta meg semmi, hogy éppen gyilkosság áldozatai ne legyenek. Szabadon rágalmazni ezután csak a parlamentben lehet. Vegyük ezekhez még a 130. szakasz szerinti ostromállapot lehetôségének közelebbi körülírás nélkül való felvételét, s készen vagyunk Dissescu úr "A román közjog" címû könyvének Cavour után vett amaz idézetével, hogy: "Ostromállapottal kormányozni a zsarnok is tud", sôt azzal legelébb. Mindezek közepette hátráltatni és megnehezíteni fogja a törvényhozást a 77. szakasz szerint élethossziglani kinevezéssel és tanácsadó jelleggel felállítandó Törvényalkotó-tanács (Consiliul legislativ), melynek záros határidô mellett való hozzájárulása nélkül nincs törvény és szabályrendelet. Azonban, hogy mily hosszú lehet ez a határidô és mi lesz, ha a tanács válasza tagadó lenne, erre nézve sem kapunk feleletet. Mindezek fölött van a miniszteri felelôsség, melynél a 99. szakasz kiveszi ôket a büntetô törvénykönyv üldözése alól. Aztán, hogy a 104. szakasz szerint a törvények, de nem egyszersmind a szabályrendeletek alkotmányszerûsége fölött többé nem a bíróságok ítélnek, hanem csak a semmítô-szék és az is csak adott esetre nézve dönt. A 108. szakasz szerint a bírósági hatalom a közszabadság nagy kárára nem ítélhet a kormány vagy a katonai vezetôség tényei fölött, melyek a közhatalom által követtettek el, a szuverenitási jog erejében. A közigazgatási hivatalnokok a törvénytelen rendeletek végrehajtásáért nem felelôsek, s viszont az állam polgári felelôssége sem állapíttatik meg a tisztviselô tényeiért. Független és önálló közigazgatási bíróságról szó sincs, hanem arról is majd ki tudja milyen törvény intézkedik. Egyáltalán nincsenek meghatározva a kivételes intézkedések, rendelettörvények, a lakás-, élelmiszer- stb rekvirálások: a Diocletian idôjébôl való ármaximálások, sajtó- és levélcenzúra stb. lehetôségei és módjai. Törvény, rendelettörvény, miniszteri rendelet és miniszteri jegyzôkönyvek közt nincs meg a jogkörök szétválasztása. - A 110. szakaszban ígért közigazgatási decentralizáció sem egyéb, mint a központi centrális hatalom területek szerint való szétosztása, úgy, ahogy az 1848. évi szabadságharc után az osztrák elnyomatást a forradalmárból lett Bach miniszter - mert ez a politikusok sorsa - a feudális Schwarzenberg herceggel a demokrácia és a decentralizáció nevében gyakorolta.

A személyi szabadságot illetôleg a 12. szakasz nem tartalmaz a preventív és politikai letartóztatásra vagy üldözésre nézve semmi komoly represszáliát. Magyar Pártunk titkára, volt járásbíró, román állampolgár, aki a Székelyföldön született,¹⁴ 6 hónapja van már kiûzve a prefektus által választókerületem városából, s nem tudom elérni, hogyha bûnös, adassék át a bíróságnak, de engedjék haza a családjához. A belügyminiszter úr rendeleteivel szemben a prefektus úr azt feleli, halljátok uraim, hogy neki "diszkrecionális" hatalma van!

S a személyes szabadság folyományán az egyesületi és gyülekezési szabadság, mint alapjog sincs komoly biztosítékok által körülvéve. Pedig az egyesülési és társulási jog a történelmi fejlôdés és a legmûveltebb államok példájára az újkor legigazabb gyermeke s a társadalmi haladás és boldogság legjobb fokmérôje. A politikai, közmûvelôdési, közgazdasági és társadalmi Magyar Szövetséget a kormány egy oly elavult, elévült és obsolet magyar miniszteri rendelet alapján oszlatta fel, melyet a Román Nemzeti Párt törvénytelennek jelentett ki és sohasem respektált.¹⁵

Ezzel az állami mindenhatósággal és korlátlan hatalommal szemben álló individuális és társadalmi joggal függ össze a lakás sérthetetlenségének törvénye is, melyrôl a 14. szakasz circulus viciosussal és idem per idem csak annyit mond, hogy "sérthetetlen", de nem beszél a lakásrekvirálások, kilakoltatások stb. gyötrelmeirôl, melyek a megszámlálhatatlan törvények, rendelettörvények és miniszteri rendeletek által pokollá tették és teszik Erdélyben az otthont, mely a rómaiaknál a manesek és penatesek szentélye volt, s mely ma nem: "Az én házam az én váram", hanem: "Az én házam az én poklom és börtönöm" közmondással van helyettesítve. Én magam a saját tulajdonomban családommal együtt, elôleges fellebbezés kizárásával azonnal a pincelakásba dobattam volt. Az erdélyi ref. egyházkerület tulajdonát alkotó két épületet, mely fôgondnokságom alatt áll, s melyet a szekvesztráló bizottság még 1922. szept. 7-én feloldott a szekvesztrum alól, a pénzügyminiszter úr nem akarja visszaadni, holott azokra szükségünk van a központi konvent hivatalai számára, melyeket a kormány elrendelt, és mert 2000 bukaresti tanköteles gyermekünk iskoláztatás nélkül jár az utcán. Merem állítani, hogy azzal a pénzzel, amit az állam négy év óta a lakáshivatalok és lakás-kormánybiztosok stb. számára kiadott, a katonák, hivatalnokok és a tanügy javára elég palotát lehetett volna építeni. A cél azonban egyes városokból a magyarság eltávolítása.

Az individuális joghoz tartozik a munkáskérdés, melynél az állam magának a 22. szakasz szerint nemcsak közvetítô, hanem "beavatkozó" jogot biztosít, holott ilyennek - "a legelôhaladottabb nyugati ipari államok mintájára" - sztrájk esetén csak terrorizmusnál, a kényszerítôvel szemben - a kettô egy ellen szabálya szerint - a terrorizált részérôl való felkérésnél lehet helye. De a munkaadó és a munkás közti viszony legjobb és legbiztosabb szabályozója tapasztalat szerint mindig a piac.

A szellemi munkás-kérdéshez tartozik a hivatalnoki kar állásának biztonsága, a jogszerû emelkedés, nyugdíj, igazságos fegyelmi szabályzat és szolgálati pragmatika stb. melyek sehol sincsenek érintve, csak Dissescu már említett román közjogi tankönyvébôl a régi román királyság valami rossz szokásairól, melyek - úgymond - a párturalom elfajulásaival együtt a királyság legnagyobb bajai közé tartoznak. S hogyan lehessen ekkor szó a volt magyar tisztviselôkrôl, akik a hágai egyezmény és az Averescu-kormány rendelettörvénye ellenére reaktiválás, nyugdíj vagy kárpótlás nélkül hagyatnak.

A kormány azonban nem ismeri el az elôzô kormányok rendeleteit, csak tetszés szerint. Vagy talán a magyar állam jogutódlása kérdéséhez nem tartozik-e a teher és kötelesség átvétele is?

Mondanom sem kell, hogy a zsidók állampolgárságáról szóló 133. szakasz, az 1920. július 26-án életbelépett párizsi Külön-egyezmény 3-7. szakaszába ütközik.

És mindennek a tetejébe itt van a kisajátítási jog. A régi Alkotmányban, mely még "a tulajdon szentségérôl és sérthetetlenségérôl" beszélt, ami azonban az újból kihagyatott. Erre nézve a régiben volt még valami körülírás és részletezés: az újban azonban a 18., 19. és 21. szakasz csak a "közérdek"-re és "közhaszon"-ra hivatkozik, holott a modern köz- és magánjog e tárgyban indokul csak az "elkerülhetetlen kényszer"-t emeli ki. Mi magyarok elismerjük, hogy a földbirtokreform kérdése az idôk szellemének folyománya, de erkölcsileg fölháborodunk az 1913. évi becslés és a végrehajtás eljárásai körül, midôn a Consiliul Dirigent az agrárreformtörvényt rögtön a háború utáni évre konkrét helyzetre nézve hozta és sohasem gondolt arra, hogy azt a 6-ik, sôt 10-ik évben, mikor mindennek az ára horribilisan felment, az állam részérôl nem kisajátító, hanem elvagyontalanító árban vehessék el. A nép, melynek mindig vallásos és erkölcsi érzése van, maga látja, hogy itt égbekiáltó jogtalanság és igazságtalanság foly: azért igyekszik, illetve igyekezett, ha ugyan megengedik, a földrészeket lehetôleg szabadkézbôl megvásárolni, mert nem hiszi, nem akarja hinni, hogy ez így marad. Lelkében megrendülve nézi az egyházak, iskolák és a jótékony intézmények még oly kicsiny földbirtokának is az elvételét, miután a gyulafehérvári határozatok csak fidei commissumokról, latifundiumokról beszéltek, amilyenek Erdélyben nincsenek is; a nép ösztöne pedig, ha nem akarjuk mesterségesen a bolsevizmus karjaiba dönteni, szent és igaz. A magyar közmûvelôdési egyesület földmûvesiskoláját az elsô fokú kisajátítási bizottság azzal vette el, hogy nem részesülhet a törvény védelmében, mert magyar, tehát nem gyakorlati.¹⁶ A 19. szakasz, mely szerint az idegenek mezôgazdasági földbirtokot nem szerezhetnek s ôket annak csak az ára illeti meg, a 20. Szakasz, mely az altalaj nacionalizálásáról szól, a 21. szakasszal együtt, mely szerint a levegôtér is az államé, röviden csak azt juttatja az eszünkbe, hogy úgy látszik, a földön, a föld alatt és a levegôben folyt világháború harca ez a polgárok ellen minden irányban a gazdasági téren is.

Ugyanez a háborús szellem diktálja az Ószövetség értelmében a halálbüntetés behozását is. Mert a korlátlan mértékben és fokban alkalmazott verés, a börtön köteges hagymáza és tuberkulózisa nem elég: vissza kell menni a Calais-család stb. helyrehozhatatlan jogi tévedéseire és Justiz-mordjaira is. A halálbüntetés nem igazságos és egyenértékû "Jus talionis", hanem annak a vádlott hosszas szenvedései és kínzása által meghatványozása, nem egyenlô, nem megelôzô és nem javító: közönséges kéjgyilkosság, hisztériás szadizmus, melynek - azt hallottam vagy olvastam valahol - ismét Erdélyért szükséges a behozatala. A háborús gyilkossággal való összehasonlítás a honpolgár önkéntes hôsiessége ellen való szentségtörés. Az 1848. évi szabadságharcnak egyik nagy, hôs tábornoka a Habsburgok bitófája alatt állva, azt mondotta, hogy az ég azért adta neki ezt a halálnemet, mert a roham sürgôsségénél fogva nem érdeklôdhetett eléggé, hogy a törvényszék által ne akasztassék fel egy ember addig, amíg ügye aprólékosan és részletesen a végletekig ki nem deríttetett. Utólag kiderült, hogy az az ember mégis bûnös volt.¹⁷

De hogy visszaesô és nem haladó irányban megyünk, mutatja az is, hogy a XX. század elsô negyedében és modern jog- és kutúrállamban a 23. szakasz az egyházak közti "elsôség"-rôl beszél, holott ezt a kiváltságot eléggé kimeríti a 83. szakasz amaz intézkedése, hogy az uralkodóháznak gör. keletinek kell lennie s a keresztény egyház alázatos és szelíd alapítója a javaslattal ellenkezôen azt tanította: Aki közületek elsô akar lenni, az szolgáljon a többinek, legyen az utolsó! Az ilyen megkülönböztetést a többségében róm. kat. Magyarország már az 1848. 20. tc. által eltörölte s megkülönböztetésül a szokásjog alapján kevélység nélkül ott is csak a dinasztia házi vallása maradt.¹⁸ Hibás szerintem az is, hogy a 73. szakasz szerint a metropoliták az "országéi", a román egyházak püspökei püspökök, az összes magyar egyházak püspökei pedig jogtalan és egyházellenes leszállítással csak "fejek". Igazságtalan, hogy ezen egyházi fejekre nézve személyi cenzus alapján 200000 hívô tag követeltetik, hogy a szenátus tagjai lehessenek. Ekként a reformációval egyidôs, 400 éves unitárius egyház félre van téve; éppúgy a magyar evangélikus püspökség is, melynek elôbb vagy utóbb el kell ismerve lennie, meg van rövidítve, amíg a Külön-egyezmény 2. szakasza a vallásszabadságtól nem követel egyebet, csak "közrendet" és "jószokásokat", az Alkotmányjavaslat 23. szakasza a feltételek közt "az állam szervezô törvényei"-rôl is beszél.

A "Si vis pacem, para bellum" közmondás értelmében megértem, uraim, a Felsôbb katonai tanács felállításáról szóló 124. szakaszt is, azonban fájdalommal látom, hogy az egész emberiség a gyulafehérvári gyûlés, a békeszerzôdések stb. által remélt világbéke helyett az államok és a népek anyagi egyensúlyának romlására mindinkább a világháború elôtti rendszer, a fogig való felfegyverkezés és a Megváltó és a próféták azon mondása felé közeledik: "Eljön az idô - úgymond -, mikor minden ország és nemzet egymás ellen támad és akkor sokan lesznek, akik: Béke van, béke van! azt kiáltják. De ne higgyetek nekik, mert ez csak kezdete a veszedelemnek és azután eljön a vég! " Nem volna-e hasznosabb uraim, hogy jobbak, igazságosabbak és valóban liberálisok legyünk magunk közt, mert csak így kezdôdhetik a béke - és a szerencse olyan változó!

Legnagyobb hibája pedig e javaslatnak, hogy kidolgozás nélkül való félmunka gyanánt mindenrôl csak nagy általánosságban és így a logika szabályai szerint csak nagy ügyességgel és hézagossággal beszél; hogy az alaposabb és megnyugtató meghatározást folyton, még csak ezután hozandó rendes törvényekre bízza;¹⁹ hogy egész felfogásával és észmenetelével az egyoldalú abszolút állam eszméjében elfogultan, nem veszi számba, miképp a jogfejlôdés súlypontja, mióta a világ nem a törvényhozásban, hanem a társadalomban van, tehát a vezetônek ma szociológiának kell lennie, hogy a szabadsági és egyenlôségi mozgalmakat nem elnyomással, sem pedig szarvas okoskodásokkal, hanem csak szabadsággal és egyenlôséggel lehet megoldani; hogy a természet pluralitása szerint egy nemzet és nép sem tökéletes egymagában, hanem az állam és az emberiség javára egymást egészítik ki, s nem lehet az, hogy a fôhatalomban való részesedés csak egy faj, osztály, parlamenti többség vagy - pardon, célzás nélkül mondom, de kényszerülve vagyok reá, mert Magyarország pusztulása is ebbôl következett - éppen egy család kezében legyen; hogy a nemzeti kisebbség, a nemzeti individualitás is ma nem atom és nem sejt, hanem kollektív és szintetikus lény, társadalmi egység, szellemi alapelv, mondhatni mindennapi népszavazás, mely közjogi alanynak érezve és tudva magát, az állam testét alkotó egyik integráns rész, de nem állam az államban; szervezet, mely ha már megvan, az egész kára és veszedelme nélkül félre nem tehetô; s hogy különben is nacionalizálni egyetlenegy állam sem tud és nem tudott soha, mert ezt csak a társadalom, a vonzás és az önkéntes emberi közeledés teheti meg.

Iorga Miklós: Milyen jó lett volna, ha minél több magyar mondta volna ezt a háború elôtt. Én is azt hiszem, hogy egy nemzetet nem lehet elnemzetleníteni. Azonban ne tanítson minket oly valaki, akinek bármily szép érzései legyenek személyileg, mégis része egy oly nemzetnek, amely a legbrutálisabb módon denacionalizált.

Sándor József: Iorga képviselô úr, nem kérünk egyebet, csak úgy denacionalizálják Önök a magyarokat, amint mi tettük ezt a románokkal. Ne adjanak nekünk több jogot, mint amennyit mi adtunk a románoknak!

Iorga Miklós: Nem az Önök érdeme, hogy nem nemzetlenedtek el a románok, hanem az ôk életrevalósága volt az ok.

Sándor József: Csak oly jók legyenek Önök velünk szemben, amilyenek mi voltunk a nemzetiségekkel szemben ezer éven át.²⁰ Ha mi elnemzetleníteni akartunk volna, mi maradt volna meg a románokból?!

Iorga Miklós: Sándor képviselô úr, Magyarországon két korszak volt. Az egyik, amelyben Magyarország megértette, hogy nem nemzeti, hanem egy keresztes háborús állam, melyet a pápa alapított, hogy a katolicizmust elterjessze keleten. Ez volt a keresztes hadjáratok, a középkori idôk Magyarországa. Jött aztán a modern korszak, csak néhány évtized óta, amelyben a magyar nemzet fejébe ment, hogy a magyarországi kisebbségeket el lehetne nemzetleníteni. Ennek következtében nem hozható fel egyes egész századok esete, mert akkor az állam megértette, hogy magában oly alapelvet hordoz, mely nem engedi meg az elnemzetlenítés megkísérlését. Azonban azon néhány évtized alatt, amelyben Magyarországnak az a téves felfogása volt, hogy nemzeti állam, nem volt oly ravasz vagy erôszakos eszköz, melyet fel ne használt volna, hogy elnemzetlenítse a területén levô összes nemzetiségeket. (Hosszas tapsok.)

Sándor József: Uraim, a nemzeti eszme Magyarországba csak az 1867. évben érkezett el.

Iorga Miklós: Még 1830-ban, midôn az egyesült egyházra Önök rá akarták tenni, hogy jegyzôkönyveiben többé ne használja a román nyelvet, a balázsfalvi egyházat még 1848 elôtt rá akarták kényszeríteni, hogy jegyzôkönyveit magyar nyelven vegye fel. Ne vegyék rossznéven, Uraim, Önök mondhatják ezeket a többség egy részének, mely nem ismeri a dolgot egészen jól - nincs benne bántás -, de kérem, hogy engedjék meg nekem a becsülés ama jelét, mint történésznek, hogy akkor, midôn itt látnak engem egy szögeletben, ne hozzanak fel oly argumentumokat, melyeket egy gesztussal elutasítok. (Tapsok a többség padjairól.) Uraim, itt vannak a szász képviselôk és én megkérdem ôket, hogy a bánáti svábokkal, de sôt a szászokkal szemben is nem használtatott fel minden eszköz arra, hogy denacionalizáltassanak. Igaz-e vagy nem? (Viharos, hosszas tapsok a többség padjairól.)

Iorga Miklós: Igaz-e vagy nem?

Hans Ottó Roth: Igaz. (Tapsok a többség részérôl.)

Sándor József: A román egyház jegyzôkönyveit mindig románul vezette. Magyarországon román Nemzeti Egyház létezett.

Iorga Miklós: Melyet az osztrák császár adott a magyar forradalom ellen tett szolgálatokért. (Tapsok a többség részérôl.)

Sándor József: Nekünk saját törvényhozásunk volt, és nélkülünk a fejedelem semmit sem adhatott volna véglegesen; bármily abszolutista volt is a szuverén, el kellett hogy ismerje a magyar parlament intézkedéseit.

Iorga Miklós: Megcsinálták Önök, minthogy ott volt Bécs, mely követelte, miután nem tudták megtörni Bécset, melyre szükség volt a császár becsületéért, ha Magyarország királyává is lett, hogy fenntartsa, ami az ô becsülete által volt biztosítva. (Tapsok a többség részérôl.)

Sándor József: Inkább csak 1867-tôl, a magyar nemzeti eszme felébredésétôl kezdve kezdtünk küzdeni védôleg a nemzeti eszme érdekében, hogy meggyôzzük a nemzetiségeket. Hány ezer nemzetiségi iskola létesült 1867-tôl kezdve?

Iorga Miklós: De hányat zártak be?

Sándor József: Csupán a világháború...

Iorga Miklós: Gondoljon Sándor képviselô úr a világháborúban tett intézkedésekre, midôn meg nem elégedve azzal, hogy elvették tôlünk a román határok körül fekvô összes hegyeinket, az volt a szándékuk, hogy nem tudom hány kilométerre idegen lakossággal telepítsék be avégbôl, hogy megtörjék a román nemzet egységét, hogy megöljék a hegyek közt azokat, akik e hegyek közt élték a legnehezebb életet. (Hosszas tapsok a többség részérôl.)

Iteanu Al.: Sándor képviselô úr engedjen meg nekem egy kérdést. Háromszék megye utolsó prefektusa, magyar, tetszik tudni kicsoda, hogy ne nevezzem meg, megesküdött a szakállára, hogy egy román iskola sem marad Háromszék vármegyében; és megtartotta szavát: csak két iskola maradt meg az egész megyében.

Iorga Miklós: Tessék!

Sándor József: Háromszék magyar vármegye volt.

Iteanu Al.: Egy vegyes vármegye 30% román lakossággal és másik 20% románnal, akik már nem beszélnek románul. Ez az igazság.

Iorga Miklós: Nagyon igaz. És románoknak jelentik ki magukat, és a román templomba mennek. (Tapsok)

Sándor József: Kérem, uraim, csak úgy öljenek meg minket magyarokat, amint mi megöltük a románokat. (Zaj, közbeszakítások.) A jelenlegi kormány azonban minden nap megver, hogy szeressük és csodálkozik, hogy nem akarjuk szeretni. Oroveanu képviselô úr rókája Önök, és mi vagyunk a szegény kis szárnyasok...²¹

Az Alkotmány-javaslat a polyglottizmus jeleképpen megemlíti, hogy Romániában a kisebbségek száma 5 millió, amelybôl - úgymond - a Magyarországból csatolt területen 34, az egész országban 12,7% kizárólag magyar. És bárha ezen számításban az összesen 2 millió magyart - a vallásfelekezetek szerint meghamisított statisztika alapján - leszállítja vagy 10%-kal s Románia lakosságát a végtelenig emeli, mégis mi jogunk és meggyôzôdésünk hatalmában elég erôsnek és felhatalmazottnak tudjuk és érezzük magunkat, hogy megtegyük a következô

Tekintve, hogy a nemzetközi jog szabályai, de a dolog természete szerint is egy állam, mely új államba lép, utóbbira nézve egyelôre és a további intézkedésig azonnal a saját eddigi alkotmányát terjeszti ki, amit a régi királyság Erdélyre nézve apróbb, rendes magyar törvények ideiglenes kiszaggatásával és tetszés szerint való felhasználásával, de az unifikáció végrehajtásával is, de jure et de facto tényleg meg is cselekedett;

tekintve, hogy a fennálló Alkotmány 128. szakasza szerint ennek revíziója, a változott viszonyok figyelembevételével, csak szigorúan elôírt elôleges eljárások és feltételek követése mellett végezhetô, ami egyáltalán semmiben sem tartatott meg, valamint az sem, hogy évszázados, történelmileg fejlett és nem recipiált alkotmánnyal bíró csatolt országrészek eddigi alkotmánya a legcsekélyebb mértékben is tanulmány és esetleg követés tárgyává tétessék;

Iorga Miklós: Ez azt jelenti, hogy a francia Elzász-Lotharingiának számba kellett volna vennie a német állam alkotmányát?

tekintve, hogy a most benyújtott Alkotmány-javaslat úgy külalakjánál, mint tartalmánál fogva, a mai viszonyokra nem alkalmazható számos intézkedés fenntartásával tényleg nem egyéb, mint a régi alkotmány revíziója, mert a 128. szakasz egészen új Alkotmány lehetôségét különben sem írja elô, de ez államcsíny vagy saját belsô forradalom nélkül el sem képzelhetô;²²

tekintve, hogy ez alapon az Alkotmány-revízió az új államnál, az indoklás szerint, alapeszméül mondhatni kizárólag a fegyveres gyôzelem parancsoló gondolatára támaszkodva, semmit sem tud és nem is akar tudni az 1918. december 1-i gyulafehérvári Román Nemzetgyûlés határozatairól, melyek pedig az unióval kapcsolatban úgy az erdélyi, mint az egész románságra nézve becsületbeli kérdés gyanánt "az új állam alkotásánál alapvetô princípiumokul" jelentettek ki s népszavazás eredményeként megnyugtatásul szolgáltak a trianoni békeszerzôdés létrehozásánál is.²³

Iorga Miklós: Sándor képviselô úr kérem? Szakadatlanul a gyulafehérvári gyûlésre hivatkozik. Én is azt hiszem, hogy azok a leggenerózusabb szellemben hozattak és amennyiben az állam megôrízheti a maga érdekeit, nyilvánvaló, hogy az ottani alapelvek felveendôk az Alkotmányba, amennyiben az államnak számot kell hogy vessen ezekkel az idealista és szentimentalista óhajtásokkal, melyek azonban alkot mányos formába kell hogy átalakíttassanak. De, bocsánat: midôn Erdély uniója megtörtént Romániával, létrehozatott a románok deklarációja Gyulafehérvárt. Ezek az urak (a szász képviselôkre mutatva) szintén egy deklarációt hoztak, amelyért nem lehetünk eléggé elismerôk, és amelyért bármely alkalommal, a legnagyobb áldozatokkal, bármily természetûek is legyenek azok, meg fogunk fizetni azokkal szemben, akik Erdélyben üdvözlettel fogadtak. És a hibák is, melyek egyesek részérôl hozattak, kétségtelenül jóvá fognak tétetni mások részérôl. Bukovinában deklarációk történtek majdnem az összes ottlakó nemzetiségek részérôl, hogy teljes szívvel fogadják a román uralmat. Mikor és hogyan tették meg Önök ugyanazt a deklarációt? (Hosszas tapsok) Mikor jelentették ki Önök, hogy elfogadják a mi uralmunkat, nem a hódítókét, hanem a jog szerinti uralkodókét azon a földön, amelyen nem ingadoztunk sohasem, ahol a népességnek túlnyomó többségét alkotjuk, és ahol, ha az összes bevallott és képmutató ördögök összefognának is, ott maradnának! (Hosszas és ismételt tapsok, az egész gyûlés feláll, üdvözölve Iorga urat.)

Pisó P.: Éljen Iorga! (Viharos tapsok.)

Sándor József: És mi román állampolgárok, de magyarok is maradunk!

Anghelescu C. dr. közoktatásügyi miniszter: Ez nem lehetséges.

Iorga Miklós: Ezek a szavak nem maradhatnak válasz nélkül. Mi azt hisszük, hogy román állampolgárrá lenni megtiszteltetés az illetôre nézve. Nincs olyan román, aki annyira lealacsonyíthassa nemzetét, hogy másokra reá erôszakolja, és ha Önök, mint óhajtjuk, a legkisebbig is magyarok maradnak, ezt nem az Önök ellenálló erejének, hanem az igazság és emberszeretet ama szellemének fogják köszönni, melyet tôlünk tanuljanak meg a budapestiek is. (Viharos és hosszas tapsok.)

Sándor József: Iorga úr mostanig nem láttuk ezt a szellemet.

Egy hang: Maniu úr idejében sem bírták.

Sándor József: Adós maradtam egy felelettel Iorga úrnak. Azt kérdi tôlem, hogyan nem kooperáltunk a szászokkal. Nekünk, akik azelôtt, hogy is mondjam, uralkodó nemzet voltunk, be kellett hogy várjuk a békeszerzôdést. Mi erkölcsileg kötelezve voltunk, hogy ne mozduljunk. De megmondtam az elején, hogy rögtön a békeszerzôdés végbemenete után, az elsô naptól kezdve törvényes aktivitásba léptünk és közeledést kerestünk a román állam felé, de külön deklaráció nélkül, mert nekünk nem volt szükségünk ilyen kijelentésekre, mi a mi tiszta, egyenes jellemünkkel jöttünk; magunkkal hoztuk, uraim, a mi jóságunkat és értelmünket, azonnal a Magyar Szövetségben szervezôdtünk, kerestük az összeköttetést a román kormánnyal, és ettôl kezdve összes tisztviselôink megjelentek, hogy letegyék az esküt az elsô pillanattól kezdve. (Zaj)

Iorga Miklós: Nem úgy van.

Sándor József: Mentünk a magunk egyenes útján, melyet számunkra a békeszerzôdés elôírt, s ezenkívül nem volt szükségünk más deklarációra. Miért? Ott meg voltak és meg vannak írva összes kötelességeink, amelyeket betöltünk úgy, amint elmondtam beszédem elején, hogy innen a szószékrôl is ki akartam jelenteni a genfi konferencia után, hogy igenis, ez a mi akaratunk, amit a békekonferencia is határozott, hogy egész erônkkel dolgozzunk az ország konszolidálására, amelyben ma vagyunk, de csak egy feltétellel, amit mindig ismételni fogok, hogy az etnikai magyar kisebbség legyen megvédve a román állam által. Ez a feltétel, nem azért, hogy fenyegessünk, vagy ne, tudom azonban, hogy ez a mi óhajtásunk, 2 millió magyaré!

Iorga Miklós: Nem kevésbé igaz, hogy két magatartás volt: az egyik a szászoké, akik nem vártak békeszerzôdésre, hogy nyilatkozzanak, és az Önök magatartása, akik bevárták a békeszerzôdést, hogy ne nyilatkozzanak. Mert abszolúte nem volt a szolidáris magyaroknak egy gyûlése sem, mely akár a békeszerzôdés megkötése után ilyféle deklarációt tett volna. És ôk (a szász képviselôk felé fordulva), akiknek nem voltak jóváteendô bûneik velünk szemben, megtették deklarációjukat, Önök, kiknek vannak, nem tették meg. És ami a közvélemény megnyilatkozását illeti, Glattfelder püspök a legközönségesebb vádaskodásokat dobta oda ez országnak és e nemzetnek, mely nem jutott uralkodóvá, mert nem tud ugyanazon eszközökkel uralkodni, amelyekkel mások uralkodtak, hanem a nemzet azon erôs kezekbe jutott, amelyben ma találtatik ez ország, és a sajtó által képviselt magyar közvélemény nem emelt egy helytelenítô szót sem Glattfelder püspök ellen, sem pedig a szervezett magyar közvéleménynek, amelyet az erdélyi Magyar Párt képvisel, nem volt semmi mondanivalója Glattfelder inzultusaival szemben. Az Önök Szövetségét részemrôl meleg szavakkal üdvözöltem, melyek megfelelnek bizonyos nézetemnek, amit megôrzök most is, hogy helyes, miképp Önöknek szervezete legyen, helyes, hogy megvédjék az Önök legelemibb jogait, melyek erôsebbek, mint bármily jogokról gondoskodnának is a szerzôdések; itt azok részeit alkotják az egész emberiség jogainak, melyeket érzünk ma is a mi lelkiismeretünkben: de amit nem lehet megengedni, uram, a következô. Hogy bizonyos emberek vagy bizonyos áramlatok igyekezzenek, ma arra, - amint tette Ön is tévedésbôl és ez nekem nagyon rosszulesik, miután képviselô úr igen rokonszenves ember és többször védelmembe vettem -, hogy nemzetünk múltjára szálljanak és hozzányúljanak a mi történelmi hitünk ama pontjaihoz, amelyekre támaszkodnak a mi jogaink. (Hosszas tapsok:) Mi volt, épp oly jól tetszik tudni, mint mi, mi nem ássuk ki az Önök halottait, ne dobják az ôk hamvait a mi szemünkbe. (Hosszas tapsok.) Így állván a dolgok, kétségtelenül megérthetjük egymást, de hogy megérthessük magunkat e tárgyban, mi akik elismerjük, hogy Önöknek fáj, és óvakodunk attól, hogy érintsük azt, ami fáj, kérjük ne méltóztassék érinteni azt sem, ami nekünk fáj, minthogy nem fogják megtalálni nálunk azt az üldözést, amelyet kívánnának, hogy vádolhassanak minket a világ elôtt, amely megtörne bármiféle rágalmat, bárhol és bármikor legyen az hozva e nemzet ellen.²⁴ (Hosszas viharos taps a többség részérôl.)

Sándor József: Megmondtam, uraim, hogy 1920-ig Erdélyben még gondolatában sem volt egyetlen magyarnak sem, hogyan áll a békeszerzôdés vagy a Külön-egyezmény a román kormánnyal, minthogy ez nem iparkodott azt közzétenni, hogy olvashassa el a közönség. Mikor lefordítottam a Külön-egyezményt és közzétettem a magyar lapokban, az emberek, midôn Kolozsvár utcáin mentem, azt mondották íme, ez is románná lett; nem akarták elhinni, hogy a dolog igaz. Azonban mindjárt, hogy az egyezményt közzétettem a lapokban és megtartottuk a Magyar Szövetség alakuló közgyûlését, midôn szerveztük a magyarságot, elsô lépésünk volt egy hódoló sürgöny küldése Ôfelségéhez a királyhoz. Ezáltal mi is megtettük a mi deklarációnkat.

Egy hang: Sürgôs volt!

Sándor József: Nem volt sürgôs, nem voltunk vele kötelesek, hanem önként magunktól cselekedtük. Ez volt a mi elsô aktusunk, nem volt szükség, hogy más deklarációt tegyünk. Függetlenek és szabadok akartunk maradni, hogy az országért és jogainkért harcolhassunk.

Iteanu Al.: Mi célból létesítették a kolozsvári egyetemet, mely a napokban szüntettetett be.

Iorga Miklós: Nagyon természetes kérdés.

Sándor József: A kolozsvári egyetemet?

Oroveanu T.: Miután létesítették, most megszüntettük.

Sándor József: Nem tudok róla. A békeszerzôdés, illetve a Különegyezmény azt mondja, hogy a hitfelekezeteknek joguk van iskolákat létesíteni...

Anghelescu G. dr. közoktatásügyi miniszter: A miniszter felhatalmazásával, és nem kértek felhatalmazást.

Sándor József: Felhatalmazás nélkül nem történhetett.

Anghelescu G. dr. közoktatásügyi miniszter: A Marianumban egy irodalmi és tudományos fakultásuk van anélkül, hogy engedély kéretett volna rá.

Sándor József: A Külön-egyezmény azt mondja, hogy a felekezeteknek joguk van iskolákat létesíteni és nem írja meg, hogy miféle, alsó, közép- és felsô iskolákat-e? Kérem tessék elolvasni, itt van az egyezmény szövege. Ha a felekezetek tévedtek, elnézést kérünk.

Anghelescu G. dr. közoktatásügyi miniszter: Meg fogjuk szüntetni.

Sándor József: Ez nagyon könnyû dolog!²⁵

tekintve, hogy a békeszerzôdés 45. és 47. szakaszai kiegészítô részét és tartozékát alkotó 1919. dec. 9-iki párizsi Külön-egyezmény nagyrészt "alaptörvény" jellegével bíró és általában nemzetközi védelem alatt álló intézkedéseirôl sem tud és nem akar semmit sem tudni e javaslat, hanem ennek indokolása szerint egy diplomáciai szerzôdés és valamely belterületi kérdés közti összeütközés gyanánt, egy államtitkár útján azt esetleg még csak jövô tanulmányozás tárgyául tartja fenn;

tekintve, hogy így e javaslat szerint Romániában kisebbségi nemzet vagy nemzetek nem léteznek, sôt e javaslat alapján mindannyian nem a gyulafehérvári határozatok és a kapcsolatos párizsi egyezmény szerinti "nemzet, nép, kisebbség" és ilyen vagy olyan ajkú "román állampolgárok", hanem etnikai, faji és nemzeti különbség nélkül egyenesen csak "románok" vagyunk, amibôl az tûnik ki, hogy ez Alkotmány az abból kihagyott kisebbségek kizárásával csak a románoknak készült, pedig a világháború, illetve a világbéke és az emberiség fejlôdése eredményén az egyéni és általános társadalmi vagy nemzeti jog mellett megjelent mint nemzetközi jog és világtörténelmi tény a kisebbségi jog és annak védelme is, amit a többi utódállamok, de Ausztria, Magyarország, Lengyelország stb. is a párizsi Különegyezményéhez hasonló szövegben a saját alkotmányukba már felvettek;

tekintve, hogy ezt az egységes Alkotmány-javaslatot alaptörvénnyé emelni akaró országgyûlést a szabadság és egyenlôség rovására háromféle választójogi törvény, úm. a régi királyságban lystascrutinium és arányos képviselet, Erdélyben egyoldalú és egyes választási rendszer, míg Bukovinában a kettôbôl összetett módszer alapján hozták létre, melyek közül az erdélyi, ostromállapot, bolsevizmus, Budapestre vonulás, hadbíróság, repatriálás, sajtó- és levélcenzúra, lakásrekvirálás stb. kínszenvedései közben nem rendes törvényhozási, csak ad-hoc, egy esetre szóló, kivételes rendelet-törvény alakjában jött létre, melyet a törvényhozás máig sem szentesített, ellenben több újabb rendelettörvényt megváltoztatott és felforgatott;²⁶

tekintve, hogy e rendelettörvény alapján az akkori viharos idôkben zárt ajtók mögött és a nyilvánosság kizárásával létrehozott választójegyzékek, mely rendelettörvény filius ante patrem, hysteron-proteron módjára a valóságban elébb hajtatott végre, mintsem az a hivatalos lapban megjelent volna, a magyarság százezreit kihagyták, illetve kifeledték és négy év óta jegyzékek rendszeres újrakészítése vagy gyökeres kijavítása sem végeztetett, ellenben velük így már három új, köztük a jelen országgyûlésre szóló tavalyi választás is történt;

tekintve, hogy ez a tavalyi választás még e rendelettörvény intézkedéseit sem tartotta be, mert hogy a régi alkotmány 128. szakaszában elôírt 2/3 többséget, az egyetlen, amire ügyelt a kormány, mindenáron összehozhassa, magának a fegyveres erô, csendôrség és a közigazgatási tényezôk, valamint a saját soraiból kinevezett elfogult és mindenre kész választási elnökök által, nagy részben minden ellenôrzés nélkül, minden lehetô visszaélést megengedett;

tekintve, hogy így a magyar kisebbség az ô "számarányához" képest megilletô 35-40 képviselô és szenátor helyett tiszta magyar kerületekbôl is az ô szervezett Magyar Pártja útján összesen 2 millió lélekre esôleg csak 6 taggal jöhetett be a parlamentbe;

tekintve, hogy az Alkotmánykészítô bizottságban még az a kis képviselet nem vehetett részt és semmiféle meghallgatásra sem talált, sôt az aktuális kormányelnök úrnak a "Miféle kisebbségek? itt mindnyájan egyenlôk vagyunk!" kérdése és kijelentése által az egész kisebbségi kérdés létezését egyenesen tagadásba vette s a magyarság részérôl való minden jogos életmozgalom azonnal anarchiának, irredentának és bolsevizmusnak neveztetik és üldöztetik;

Mi a nevezett Magyar Párt szenátorai és képviselôi, ahányan, számra kevesen, de meggyôzôdésre és elhatározásra nézve sokan vagyunk, pártunkkal egyetértôleg és annak megbízásából kénytelenek vagyunk kijelenteni, amint az múlt évi márc. 28-án a szenátusban és a koronázás alkalmából a palotához intézett Deklarációnkban is megmondottuk, hogy ezt az országgyûlést alkotmányozónak és törvényes jellegûnek nem ismerhetjük el, az Alkotmány-javaslatot egészben és részben "à limite és ex principio" visszautasítjuk, ennek tárgyalásától és a szavazástól is tartózkodunk, s ezt, ha az egy erôszakos párturalom által megszavaztatnék, ezennel ünnepélyesen ország-világ elôtt a magyarság asszimilálására és elrománosítására, valamint az egyéni és társadalmi jog elnyomására és az ország elszegényítésére szánt, reánk erôszakolt, oktrojált Alkotmánynak jelentjük ki!

Iorga Miklós: Az Alkotmány rossz (prost), de csak arra, hogy nekünk románoknak ártson, nem arra, hogy Önöket asszimilálja.

Sándor József: Uraim, mi az országért harcolunk. Hiszünk a Wilson nemzeti evangéliumában és próféciáiban. Szabad népet és szabad egyházat akarunk szabad államban. Elismerünk egy jószándékú és értelmes akaratot, azonban nem "Sic volo, sic iubeo!-t".Tudjuk, hogy az igazság csak egyszer halt meg és három nap alatt feltámadott. A mi jelszavunk, amint látják uraim: Le a késsel és az ököllel! Deus protector noster, vivat humanitas!

* Megjelent a Magyar Kisebbségben (1923. 11. szám. 400-432.).