Dr. Csapó I. József
Székelyföld autonómia-statutúma
(Tervezet)
I. Fejezet
Általános rendelkezések
l. szakasz
Székelyföld, történelmi azonosságának kifejezéseként,
önkormányzati közösséggé alakul.
Székelyföld politikai-közigazgatási rendje a földrajzi,
gazdasági, társadalmi és kulturális körülményekre, lakosságának arra a
történelmi óhajára épül, hogy autonómiát biztosítsanak számára.
A régió autonómiára törekvése az állampolgárnak a társadalom
életében való demokratikus részvételét, a gazdasági-társadalmi fejlôdést, a területi érdekek érvényesülésének elôsegítését és
védelmét célozza.
2. szakasz
Székelyföld, amely a történelmi székely székek területét
öleli fel, Románia Köztársaságon belül jogi személyiséggel rendelkezô
autonóm régió.
Jelen autonómia-statútum Székelyföld kollektív azonosságának
meghatározója.
3. szakasz
A régió politikai-közigazgatási autonómiája nem érinti az
állam területi integritásának, szuverenitásának sérthetetlenségét.
4. szakasz
Az autonóm régió területe a jelenlegi Kovászna és Hargita
megyék területét, valamint a Maros megyéhez tartozó történelmi Maros megye
területét foglalja magába.
A székely székek, székely közületi vidékek:
l. - Kézdiszék, amelynek területe a hozzá tartozó székely
közületi helységeket foglalja magába; székhelye Kézdivásárhely;
2. - Orbaiszék, amelynek területe a hozzá tartozó székely
közületi helységeket foglalja magába; székhelye Kovászna;
3. - Sepsiszék, amelynek területe a hozzá tartozó székely
közületi helységeket foglalja magába; székhelye Sepsiszentgyörgy;
4. - Csíkszék, amelynek területe a hozzá tartozó székely
közületi helységeket foglalja magába; székhelye Csíkszereda;
5. - Udvarhelyszék, amelynek területe a hozzá tartozó
székely közületi helységeket foglalja magába; székhelye
Székelyudvarhely;
6. - Gyergyószék, amelynek területe a hozzá tartozó székely
közületi helységeket foglalja magába; székhelye Gyergyószentmiklós;
7. - Marosszék, amelynek területe a hozzá tartozó székely
közületi helységeket foglalja magába; székhelye Szováta
(Marosvásárhely?);
9. - Miklósvár- és Bardócszék, amelynek területe a hozzá
tartozó közületi helységeket foglalja magába; székhelye Barót.
5. szakasz
Székelyföld intézményeinek székhelyét az autonóm régió
választott önkormányzata jelöli ki.
6. szakasz
Az autonóm régió közhatalmát a négy évre választott
Önkormányzati Tanács és az általa kijelölt Önkormányzati Bizottság
gyakorolja.
7. szakasz
Az Önkormányzati Tanács az az intézmény, amellyel
Székelyföld önkormányzata politikailag létrejön.
Az Önkormányzati Tanács hatáskörét a jelen
autonómia-statútum és a nép határozza meg.
8. szakasz
Jelen autotómia-statútumnak megfelelôen, az
állam általános törvényeivel összhangban, a székelyföldi politikai státus
megillet minden olyan román állampolgárt, amely a Székelyföld bármely
helységében állandó lakhellyel rendelkezik.
Azok a székelyföldi születésûek, akik román
állampolgárok és külföldön laknak, szintén rendelkeznek a jelen
autonómia-statútumban meghatározott jogokkal, amennyiben utolsó törvényes
lakhelyük a Székelyföldhöz tartozó település volt.
9. szakasz
Az autonóm régióban minden állampolgár számára biztosított a
teljes és tényleges egyenlôség.
Az Önkormányzati Tanácsnak, mint közhatóságnak, hatáskörébe
tartozik azoknak a feltételeknek a kialakítása, amelyek biztosítják az
egyének és az általuk alkotott közösségek teljes és tényleges egyenlôségét
és szabadságát, elhárítanak minden olyan akadályt, amely meghiúsíthatja
vagy gátolhatja ezek teljes körû kibontakozását, s megkönnyítik minden
állampolgár számára a politikai, gazdasági, mûvelôdési és társadalmi
életben való részvételt.
10. szakasz
Székelyföldön a magyar nyelv egyenrangú az állam hivatalos
nyelvével.
Az autonóm régió és a hozzá tartozó székely székek és
közületi helységek önkormányzatai biztosítják mindkét nyelv természetes és
hivatalos használatát, elfogadva minden olyan rendszabályt, amelyre
szükség van megismerésük érdekében, megteremtve minden olyan
feltételt, amely garantálja teljes egyenlôségüket.
Az autonóm régió azon helységeiben, ahol az állandó lakhelyû
, számbeli kisebbségben levô, más nemzeti, etnikai, nyelvi identitású
közösségekhez tartozó állampolgárok száma községben meghaladja a
százat, városban az ezret, municípiumban az ötezret, szék területén a
tízezret, ezen közösségek nyelve ugyancsak egyenrangú az állam hivatalos
nyelvével.
11. szakasz
Székelyföld zászlajának leírása.
Székelyföld jelvényének leírása.
Jelen autonómia-statútum elismeri a székely székek zászlaja
és jelvénye szabad használatának jogát.
A magyar nemzeti szimbólumok és más, számbeli kisebbségben
levô közösség nemzeti szimbólumainak Székelyföldön való szabad használatát
jelen autonómia-statútum garantálja.
Az állami szimbólumok használatára a törvényes szabályozások
érvényesek.
II. Fejezet
Az autonóm régió megalakulása és megszûnése
12. szakasz
Az autonómiafolyamat kezdeményezôje lehet a régióhoz tartozó
minden terület közülete, illetve demokratikus közképviselete.
13. szakasz
A régió autonómia-statútumának tervezetét a székely
közületi helységek és vidékek gyûlései vitatják meg,
választójogú polgárai népszavazással hagyják jóvá és választott
képviselôik, szenátoraik révén terjesztik törvénybe iktatás végett Románia
Parlamentje elé.
14. szakasz
A népszavazással jóváhagyott jelen autonómia-statútumot a
Parlament emeli törvényre.
A törvényre emelés eljárása az autonómia-statútum
törvényességére, nem pedig célszerûségére vonatkozik.
Az Alkotmány 116. szakasza 3. bekezdésének értelmében jelen
autonómia-statútum jogszabály érvényét a Szenátus és a
Képviselôház szerves törvény formájában ismeri el.
Parlamenti elutasítás esetén a régió demokratikus
közképviselete jogorvoslásért az illetékes nemzetközi intézményekhez
fordulhat.
15. szakasz
A 129. szakaszban meghatározott eljárás követendô az
autonómiastatútum módosítása esetén.
16. szakasz
Az autonóm régió területén állandó lakhellyel rendelkezô,
szavazati jogú állampolgárok által általános, titkos és közvetlen
szavazással megválasztott Önkormányzati Tanács révén létrejön Székelyföld
Önk ormányzata.
17. szakasz
Székelyföld Önkormányzata és Autonómia-statútuma csakis
népszavazással szüntethetô meg.
III. Fejezet
Székelyföld önkormányzati Intézményei
18. szakasz
a. - Az autonóm régió intézményei;
- Önkormányzati Tanács;
- Önkormányzati Bizottság;
- Székelyföld Elnöke;
b. - A székek mint székely közületi vidékek intézményei:
- Széki Tanács;
- Széki Bizottság;
- Széki Elnök;
c. - A települési önkormányzatok intézményei :
- Községi Tanács;
- Városi Tanács;
- Municípiumi Tanács;
- Polgármester.
19. szakasz
Az Önkormányzati Tanács az autonóm régió közhatalmát
gyakorolja.
20. szakasz
Az Önkormányzati Tanács az arányos választási rendszerben
általános, titkos és közvetlen szavazással négy évre megválasztott
tanácsosokból tevôdik össze.
A régió önkormányzati tanácsosainak száma hetvenhét. A
választókerületekre jutó helyek számát a régió lakosainak legutóbbi
népszámlálási adataiból számítják ki.
Az önkormányzati tanácsosok megválasztásával egy idôben
szervezik meg Székel yföld elnökének, a széki elnököknek, a széki,
városi, községi tanácsosok, a polgármesterek megválasztását.
A régió elnöke és a széki elnökök, valamint a
polgármesterek, tanácsosok megválasztásakor a helyi választásokra
vonatkozó 70/1991. számú Törvény rendelkezései érvényesek.
A régió elnökének és a széki elnökök megválasztása a
polgármesterre érvényes elôírásoknak megfelelôen
történik.
21. szakasz
Az Önkormányzati Tanács, megalakulásától számított 30 napon
belül kidolgozza és jóváhagyja mûködési szabályzatát. Ezen idôtartam alatt
a tanács munkálatait Székelyföld elnöke vezeti.
22. szakasz
Az Önkormányzati Bizottság az autonóm régió közhatalmát
saját hatáskörében gyakorló végrehajtó testület.
Az Önkormányzati Bizottság elnökét Székelyföld elnöke nevezi
ki.
Az Önkormányzati Bizottság tagjait, a bizottság elnökének
javaslatára, a kinevezésétôl számított harminc napon belül,
az Önkormányzati Tanács titkos szavazással négy év idôtartamra jelöli ki.
Ezen idôtartam alatt, érvényes bizalmatlansági szavazás esetén, a
bizottsági tag a mûködési szabályzatban foglalt feltételeknek megfelelôen
a régió elnöke által hivatalból felmenthetô.
Az Önkormányzati Bizottság tagjait Székelyföld elnöke nevezi
ki.
23. szakasz
Az Önkormányzati Bizottság szervezeti felépítését és
mûködési szabályzatát az Önkormányzati Tanács dolgozza ki és a Bizottság
tagjait kijelölô szavazással egy idôben fogadja el.
24. szakasz
Székelyföld Elnöke képviseli a régiót.
Székelyföld elnökét általános, titkos és közvetlen
szavazással négy évre választják meg, a jelen autonómia-statútum 20.
szakaszában foglalt rendelkezéseknek megfelelôen.
25. szakasz
Székelyföld elnöki tisztsége egyetlen személy esetében sem
terjedhet ki két mandátumnál hosszabb idôtartamra.
26. szakasz
Székelyföld elnöke az Önkormányzati Tanácshoz benyújtott
nyilatkozatban lemondhat megbízatásáról. A lemondás akkor válik
ténylegessé, ha a nyilatkozatot az Önkormányzati Tanács tudomásul
veszi.
27. szakasz
Székelyföld Önkormányzati Tanácsa kétharmados
szavazattöbbséggel indítványozhatja Székelyföld elnökének hivatali
felmentését a székelyföldi közösségek érdekeinek elárulása, az emberi
jogok és szabadságok megsértése, a jelen autonómia-statútumban foglalt
kötelezettségek elmulasztása miatt.
A bizalmatlansági indítvány alapján Románia Kormánya az
Önkormányzati Tanács határozatától számított harminc napon belül kiírja a
székelyföldi elnökválasztást.
Megüresedés esetén a megválasztott új elnök megbízatása
teljes idôszakra szól.
28. szakasz
Székelyföld megválasztott elnökét, az Önkormányzati Tanács
ülésén, a leköszönô elnök megbízatásának utolsó napján, megüresedés miatt
kiírt választások esetén az eredmény kihirdetését követô tizedik napon
iktatják be hivatalába.
29. szakasz
Székelyföld megválasztott elnöke beiktatásakor a következô
esküt teszi le:
"Esküszöm a becsületemre, a rám ruházott tisztséget legjobb
tudásom szerint ellátom, Székelyföld népének érdekeit képviselem és
védelmezem, a régió és az ország törvényeit tiszteletben tartom, Románia
Alkotmányát betartom. Isten engem úgy segéljen!"
30. szakasz
Székelyföld elnökének idôleges akadályoztatása idején,
továbbá megüresedés esetén, amíg az újonnan választott elnök nem foglalja
el hivatalát, az elnöki teendôket az Önkormányzati Tanács elnöke, annak
akadályoztatásakor, helyettese látja el.
31. szakasz
Székelyföld elnöke a Parlament tagjait megilletô
immunitással rendelkezik.
32. szakasz
Székelyföld elnöke nem tölthet be egyéb közhivatali- vagy
magántisztséget.
33. szakasz
Székelyföld elnökének hatáskörébe tartozik:
- indítványozni Románia Kormányának a régió területén
megtartandó rendes és rendkívüli választások
idôpontját;
- az Önkormányzati Tanács rendkívüli ülésének
összehívása;
- az Önkormányzati Bizottság elnökének kinevezése;
- kinevezni, illetve felmenteni az Önkormányzati Tanács
által kijelölt vagy visszahívott önkormányzati bizottsági tagokat;
- az Önkormányzati Bizottság elnökének felkérésére elnökölni
a Bizottság ülésein;
- az Önkormányzati Tanács rendeleteit 20 napon belül aláírni
és kihirdetni, amelyek Székelyföld autonóm régióban törvényerôvel bírnak;
a Székelyföld elnöke által végzendô aláírás vagy kihirdetés hiánya a
rendeletek érvénytelenségét vonja maga után;
- felügyelni a Széki Tanács rendeleteinek törvényességét; ha
a rendeletet törvénytelennek tekinti, a rendelet elfogadásától számított
15 napon belül a közigazgatási bírósághoz fordulhat; a közigazgatási
bíróság döntéséig, illetve a döntésre vonatkozó fellebbezés tárgyában
végleges bírósági ítéletig a rendelet nem lép hatályba;
- kérni az Alkotmánybíróságtól a törvények, a törvényerejû
rendeletek alkotmányosságának elôze tes értékelését;
- döntést kérni az Alkotmánybíróságtól a jogi normák
alkotmányosságáról;
- az Önkormányzati Tanáccsal való konzultáció eredményeként
a régiót érintô sarkalatos kérdésekrôl referendumot
kezdeményezni;
34. szakasz
A Széki Tanács a székely közületi vidék döntéshozó
önkormányzati testülete.
A Széki Tanácsot a jelen autonómia-statútum 20. szakaszában
feltüntetett rendelkezések szerint választják meg.
A Széki Tanács a megalakulásától számított harminc napon
belül kidolgozza és jóváhagyja mûködési szabályzatát; ezen idôtartam
idején a tanács munkálatait a Széki Elnök vezeti.
35. szakasz
A Széki Bizottság a székely közületi vidék végrehajtó
önkormányzati testülete.
A Széki Bizottság elnökét a Széki elnök nevezi ki.
A Széki Bizottság tagjait, a bizottság
elnökének javaslatára, a Széki Tanács a bizottsági elnök kinevezésétôl
számított harminc napon belül titkos szavazással négy év idôtartamra
jelöli ki. A mandátum idején a mûködési szabályzatban foglalt
feltételeknek megfelelôen a Széki Bizottság tagjai a
Széki Tanács által visszahívhatók, illetve az új tagok titkos szavazással
kijelölhetôk.
A Széki Bizottság tagjait, a Széki Tanács döntése alapján, a
Széki Elnök nevezi ki, illetve hivatalukból a Széki Elnök menti fel.
36. szakasz
A Széki Bizottság szervezeti felépítését és
mûködési szabályzatát a Széki Tanács dolgozza ki és a bizottság tagjait
kijelölô szavazással egy idôben fogadja el.
37. szakasz
A Széki Elnök képviseli a székely közületi vidéket.
A Széki elnököt általános, titkos és közvetlen
szavazással négy évre választják meg a jelen autonómia-statútum 20.
szakaszában foglalt rendelkezéseknek megfelelôen.
38. szakasz
A Széki Tanács kétharmados szavazattöbbséggel
indítványozhatja a Széki elnök hivatali felmentését.
E bizalmatlansági indítvány alapján Románia Kormánya a Széki
Tanács határozatától számított 30 napon belül kiírja a széki
elnökválasztást.
Megüresedés esetén a megválasztott új elnök megbízatása
teljes idôszakra szól.
39. szakasz
A megválasztott Széki Elnököt a Széki Tanács
ülésén, a leköszönô elnök megbízatásának utolsó napján, a megüresedés
miatt kiírt választások esetén az eredmény kihirdetését követô tizedik
napon iktatják be hivatalába.
40. szakasz
Beiktatásakor a megválasztott Széki Elnök a következô esküt
tesz i le:
"Esküszöm a becsületemre, a rám ruházott tisztséget legjobb
tudásom szerint ellátom, a Szék népének érdekeit képviselem és védelmezem,
a régió, az ország törvényeit tiszteletben tartom, Románia Alkotmányát
betartom. Isten engem úgy segéljen!"
41. szakasz
A Széki elnök a Széki Tanácshoz benyújtott nyilatkozatban
lemondhat megbízatásáról.
A lemondás akkor válik ténylegessé, ha a nyilatkozatot a
Széki Tanács tudomásul veszi.
42. szakasz
A Széki elnök ideiglenes akadályoztatása idején, továbbá
megüresedés esetén, amíg az újonnan választott elnök nem
foglalja el hivatalát, az elnöki teendôket a Széki Tanács elnöke, annak
akadályoztatásakor helyettese látja el.
43. szakasz
A Széki Elnök hatáskörébe tartozik:
- indítványozni a Szék területén a rendes és
rendkívüli választásokat és azok idôpontját;
- összehívni a Széki Tanács rendkívüli ülését;
- kinevezni a Széki Bizottság elnökét;
- kinevezni , illetve felmenteni a Széki Tanács által
kijelölt vagy visszahívott széki bizottsági tagokat;
- elnökölni a Széki Bizottság elnökének felkérésére a
bizottság ülésein;
- aláírni és kihirdetni, húsz napon belül, a Széki Tanács
rendeleteit, amelyek a szék területén kötelezô érvényûek; az aláírás vagy
kihirdetés hiánya a rendeletek érvénytelenségét vonja maga
után ;
- a Széki Tanáccsal való véleménycsere eredményeként a
széket érintô sarkalatos kérdésekrôl referendumot
kezdeményezni;
- belföldi kapcsolatokban a Széket képviselni.
44. szakasz
A Községi Tanács, a Városi Tanács intézményi rendszerét, a
helyi tanács és polgármester mûködését, általános hatáskörét
a 69/1991 számú Helyi Közigazgatási Törvény és a Helyi Autonómia Európai
Chartája szabályozza.
45. szakasz
Székelyföld települési önkormányzatainak sajátos státusát és
az ezzel járó sajátos hatásköröket jelen autonómia-statútum határozza
meg.
IV. Fejezet
Székelyföld Önkormányzati Tanácsának hatásköre
46. szakasz
Az Önkormányzati Tanács mûködésének alapelvei:
a. a Tanács Székelyföld polgárainak érdekvédelmét,
közképviseletét, a régió közigazgatását látja el;
b. alkalmazza a hatáskörök decentralizálását;
c. szavatolja a tanácsülések nyilvánosságát;
d. garantálja a régió költségvetésének nyilvánossá
tételét;
e. érvényesíti és megôrzi a törvényességet.
47. szakasz
Az Önkormányzati Tanács illetékességéhez tartozik:
1. saját önkormányzati intézményeinek
megszervezése;
2. Székelyföld autonómia-statútumának sajátos jogállásából
fakadó, a régióban érvényes törvényerejû rendeletek meghozatala;
3. a mûvelôdés;
4. az oktatás;
5. az anyanyelvhasználat;
6. a történelmi, mûvészeti, építészeti,
régészeti és tudományos örökség;
7. a szociális kérdések;
8. a tájékoztatás;
9. a régió érdekeltségû állami vagyon kezelése és vállalatok
mûködtetése;
10. Székelyföld gazdasági irányítása;
11. helyi adók és illetékek bevezetése;
12. Székelyföld önálló pénzgazdálkodása;
13. Székelyföld képviselete.
48. szakasz
Az Önkormányzati Tanács, saját hatáskörében, az állam
jogrendjével összhangban és a régió jogállásának megfelelôen, a következô
területeken bocsát ki a régió területén érvényes törvényerejû
rendeleteket:
a. a régió hivatalaira és azok személyzetére vonatkozó
rendtartás;
b. a székely székek testületeire vonatkozó rendtartás;
c. a helyi települési határok meghatározása, új községek
alapítása;
d. a közérdekû kisajátítások, amelyek
közvetlenül nem az állam terhére történnek és nem érintik a székek
hatáskörét;
e. telekkönyvek létesítése;
f. tûzvédelem;
g. egészségügy;
h. kereskedelmi kamarák rendtartása;
i. gazdasági társaságok létesítése és felügyelete;
j. hitelszövetkezetek; vagyonbiztosítás;
k. régió érdekeltségû közszolgáltatás;
l. rendfenntartás és a rendôrséggel való
együttmûködés;
m. bányászat, energiatermelés;
n. helyi érdekeltségû energiafejlesztés és -hasznosítás;
o. mezôgazdálkodás;
p. erdôgazdálkodás;
r. környezetvédelem;
s. helyi érdekû személyforgalom és áruszállítás;
t. tömegtájékoztatás.
49. szakasz
Az Önkormányzati Tanács hatásköre kiterjed a társadalmi
gondozásra és a társadalombiztosításra, mely területeken törvényerejû
rendel eteket bocsáthat ki és saját autonóm intézményeket
létesíthet.
50. szakasz
Az Önkormányzati Tanács független rendôrséget állíthat fel,
a törvényes rendelkezéseknek megfelelôen, az Alkotmányban nem szabályozott
esetekben.
51. szakasz
Az Önkormányzati Tanács felelôssége a rádió-
és televízióállomások adására vonatkozó törvényes rendelkezések sajátos
elôírásokkal való kiegészítése és érvényesítése.
52. szakasz
Az Önkormányzati Tanács hatáskörébe tartozó területeken
Székelyföld törvényerejû rendeletei a régió területén elsôbbséget
élveznek.
Olyan esetekben, amelyekrôl az Önkormányzati Tanács saját
hatáskörében nem rendelkezik, az állam törvényeit alkalmazzák.
53. szakasz
Az Önkormányzati Tanács igényelheti, hogy a Kormány
ráruházzon vagy rábízzon olyan hatásköröket, amelyeket a jelen
autonómia-statútum nem szabályoz.
V. Fejezet
Székelyföld Önkormányzati Bizottságának hatásköre
54. szakasz
Az Önkormányzati Bizottság végrehajtói hatásköre
kiterjed:
1. az Önkormányzati Tanács által hozott törvényerejû
r endeletek érvényesítésére, felügyeletére, végrehajtására;
2. saját önkormányzati testületeinek mûködtetésére;
3. törvények, törvényerejû rendeletek kezdeményezésére;
4. a hivatali besorolásra és elôléptetésre;
5. a régió érdekeltségû közszolgáltatások,
közintézmények, állami tulajdonú gazdasági társaságok
felügyeletére;
6. a régió érdekeltségû állami köz- és magánvagyon
kezelésére;
7. saját gazdasági társaságok létrehozására és
mûködtetésére;
8. adóhatósági hatáskörök gyakorlására;
9. a régió önálló költségvetésének kidolgozására és
végrehajtására;
10. a régió gazdasági fejlesztésének tervezésére és
elôsegítésére;
11. a régió adóügyi, pénzügyi, kereskedelmi politikájának
végrehajtására;
12. a régió hatósági intézményeinek létrehozására, illetve
megszüntetésére;
13. a közbiztonság védelmére, a rendôrséggel való
együttmûködésre, illetve annak ellenôrzésére;
14. a helyi hatóságok önállóságának védelmezésére;
15. a régióra vonatkozó nemzetközi szerzôdések és
egyezmények megkötésére, a régiók közötti együttmûködés létrehozására,
érvényesítésére;
16. a régióban egyenrangú nyelvek szabad használatának
szavatolása;
17. az állami iskolahálózat, s ezen belül a magyar nyelvû
oktatási hálózat mûködtetésére;
18. a régió közösségét érintô egyéb területekre;
19. az állam törvényeinek alkalmazására.
55. szakasz
Az Önkormányzati Bizottság rendelkezhet, létrehozhat és
fenntarthat saját televízió- és rádióállomásokat, sajtót, minden
tömegtájékoztatási eszközt, amely céljainak elérésében segíti.
56. szakasz
Az Önkormányzati Bizottság feladata a
közjegyzôk, a telekkönyvi irattárosok, a régió önkormányzatához tartozó
vezetô beosztású köztisztviselôk kinevezése.
A megüresedett közjegyzôi, irattárosi állások betöltésére
jelentkezôk felvétele azonos feltételek között történik, függetlenül
attól, hogy Székelyföld vagy Románia bármely más részén folytatják
tevékenységüket. Ilyen versenyvizsgák során elônyt jelent a román és a
magyar nyelv alapos ismerete. Semmilyen körülmény között nem tehetô
kivétel eredet vagy lakhely jogcímén.
57. szakasz
Olyan szolgáltatások megszervezése és ellátása érdekében,
amelyek kizárólagos hatáskörébe tartoznak, az Önkormányzati Bizottság
megegyezéseket köthet más önkormányzati közösségekkel, részt vehet más
régiókra kiterjedô kulturális, gazdasági, társadalmi együttmûködésben.
Ezen megegyezéseket közli a román Kormánnyal.
58. szakasz
Az Önkormányzati Bizottság az Önkormányzati Tanácsnak
tartozik felelôsséggel, anélkül hogy ez csökkentené a bizottság tagjainak
hivatali felelôsségét.
VI. Fejezet
A Széki Tanács hatásköre
59. szakasz
A Széki Tanács hatáskörébe tartozik rendeleteket kibocsátani
az alábbi területeken:
1. a szék hivatalaira és azok személyzetére vonatkozó
rendtartás;
2. a helységnévadás, kötelezô kétnyelvûséggel;
3. a történelmi, mûvészeti és néprajzi értékek
védelme;
4. a helyi szokások és hagyományok;
5. széki érdekeltségû kulturális létesítmények
tevékenysége;
6. területrendezés és településszervezés;
7. önkormányzati intézmények megszervezése;
8. a települési határvonalak megváltoztatása a helyi
önkormányzatok kezdeményezésére;
9. környezetvédelem;
10. közhasználati jog;
11. kézmûvesség;
12. lakásépítés támogatása, szociális lakások építése;
13. szociális gondozás és népjólét;
14. iskoláztatás, iskolaépítés;
15. szakképzés, szakoktatás;
16. kereskedelem;
17. helyi vásárok és piacok;
18. területi érdekeltségû ipari termelés;
19. erdôgazdálkodás, erdészeti személyzet;
20. vadászat, vadgazdálkodás;
21. mezôgazdálkodás;
22. vízgazdálkodás. vízrendészet;
23. ásványvizek, gyógyvizek, gyógyfürdôk
kihasználása, rendészete;
24. saját területén az idegenforgalom fejlesztése,
rendezése;
25. faluturizmus;
26. rétlegelô-gazdálkodás;
27. állat- és növényvédelem;
28. környezetvédelem;
29. egészségvédelem;
30. területi érdekeltségû út-, gáz- és
vízhálózat;
31. területi érdekeltségû távközlés, közszállítás;
32. a szék területét átszelô vasutak és mûutak, valamint a
területi érdekeltségû vasúti, közúti és kábelszállítás;
33. közszolgáltatás;
34. közigazgatási- és közszolgáltató személyzet;
35. közérdekû kisajátítás, saját hatáskörben, széki
közhasználatra;
36. helyi érdekû közmunkák;
37. a gazdasági élet általános szabályozása, a piacgazdaság
szabadságát figyelembe véve;
38. a sport támogatása.
60. szakasz
A Széki Tanács rendelkezéseket hozhat a helyi rendôrség
felügyeletérôl, a helyi rendôrséggel való együttmûködésrôl.
61. szakasz
A Széki Tanács a széki illetôségû polgároknak elônyt
biztosít a munkaközvetítésnél a szék területén. A szék területén a
mun kaközvetítés során nyelvi hovatartozás alapján különbséget tenni
tilos.
62. szakasz
A Széki Tanács hatáskörébe tartoznak az alap-, közép- és
felsôfokú oktatás szervezésével, mûködtetésével, felügyeletével
kapcsolatos rendelkezések.
63. szakasz
A Széki Tanács hatásköre a területi
érdekeltségû tömegtájékoztatásra vonatkozó rendeletek
elfogadása;
64. szakasz
A Széki Tanács hatásköre kiterjed a terület saját
költségvetésének jóváhagyására.
65. szakasz
Olyan esetekben, amelyekrôl a Széki Tanács saját
hatáskörében nem rendelkezik, Székelyföld Önkormányzati Tanácsának
törvényerejû rendeleteit, illetve az állam törvényeit
alkalmazzák.
VII. Fejezet
A Széki Bizottság hatásköre
66. szakasz
A Széki Bizottság végrehajtói hatásköre kiterjed:
1. Székelyföld Önkormányzati Tanácsa és a Széki Tanács által
hozott rendeletek érvényesítésére, felügyeletére és
végrehajtására;
2. saját önkormányzati testületeinek
mûködtetésére;
3. rendelettervezetek kezdeményezésére;
4. a hivatali besorolásra és elôreléptetésre;
5. a szék területén mûködô közszolgáltatások,
helyi érdekeltségû közintézmények, állami tulajdonú gazdasági társaságok
felügyeletére;
6. a területi érdekeltségû köz- és magánvagyon
kezelésére;
7. saját gazdasági társaságok létrehozására és
mûködtetésére;
8. az adóhatósági hatáskörök gyakorlására;
9. a terület önálló költségvetésének kidolgozására és
végrehajtására;
10. a terület gazdasági fejlesztésének tervezésére és
elôsegítésére;
11. a terület adóügyi, pénzügyi, kereskedelmi politikájának
végrehajtására;
12. a terület hatósági intézményeinek létrehozására, illetve
megszüntetésére;
13. a közbiztonság védelmére, a rendôrséggel való
együttmûködésre, illetve a rendôrség helyi parancsnokságainak
ellenôrzésére;
14. a helyi hatóságok önállóságának védelmezésére;
15. a székely közületi területen egyenrangú nyelvek szabad
használatának szavatolására;
16. az állami iskolahálózat, ezen belül a magyar nyelvû
oktatási hálózat mûködtetésére;
17. a területi érdekeltségû kulturális ügyek intézésére,
kulturális intézmények mûködtetésére;
18. a mûvészeti örökség, múzeumok, egyéb tudományos,
kulturális intézmények felügyeletére, mûködtetésére;
19. a gazdaság általános felügyeletére;
20. a környezetvédelem összehangolására;
21. a területi érdekeltségû vízgazdálkod ásra:
öntözésre, lecsapolásra, árvízvédelemre;
22. az idegenforgalom fejlesztésére;
23. a szociális ellátásra;
24. az egészségügyre;
25. a terület közösségét érintô egyéb
területekre;
26. az állam törvényeinek alkalmazására.
67. szakasz
A Széki Bizottság rendelkezhet, létrehozhat, fenntarthat
saját televízió- és rádióállomást, amely céljainak elérésében segíti.
68. szakasz
A Széki Bizottság megegyezéseket köthet más önkormányzati
közösségekkel, részt vehet más közületekre, régiókra kiterjedô kulturális,
gazdasági, társadalmi együttmûködésben.
69. szakasz
A Széki Bizottság saját igazgatási apparátussal rendelkezik,
saját maga határozza meg az állományi állásokat, ezek megoszlását, nevezi
ki a tisztségviselôket.
70. szakasz
A Széki Bizottság a Széki Tanácsnak tartozik
felelôsséggel, anélkül hogy ez csökkentené a bizottság tagjainak közvetlen
hivatali felelôsségét.
VIII. Fejezet
A települési önkormányzatok sajátos jogállasa és
hatásköre
71. szakasz
Székelyföld települései önkormányzatai - a községi, városi, municípiumi önkormányzatok -, a 69/1991 számú Helyi
Közigazgatási Törvény és a jelen Autonómia-statútum, valamint a Helyi
Autonómia Európai Chartája rendelkezései szerint szervezôdnek és
mûködnek.
72. szakasz
Székelyföld települési önkormányzatai, a
történelmi, területi jellegzetességeknek és a helyi közösségek igényeinek
megfelelôen, sajátos jogállásúak. E sajátos státus a 69/1991 számú
Törvényben feltüntetett rendelkezéseket kiegészítô többlethatáskörökben
jelenik meg, ezek akadálytalan gyakorlásával érvényesül.
73. szakasz
A települési önkormányzat, a helyi autonómiajog alapján, a
törvény és a jelen autonómia-statútum által meghatározott jogkörben, az
állam által delegált helyi döntéshozói és végrehajtói hatalom
birtokosa.
Tevékenységét az állam befolyásának kizárásával végzi.
74. szakasz
A települési önkormányzatban a magyar nemzeti közösség,
valamint a jelen autonómia-statútum 10. szakaszában meghatározott
feltételek közepette a számbeli kisebbségben levô többi
nemzeti, etnikai, nyelvi közösség nyelve egyenrangú az állam hivatalos
nyelvével.
75. szakasz
A települési önkormányzat alapelvei:
a. a helyi hatóságok az átruházott hatáskörökben teljes körû
diszkrecionális jogosítványokkal rend elkeznek;
b. a közfeladatokat az állampolgárokhoz legközelebb álló
igazgatási szervek valósítják meg;
c. a hatáskörök teljessége és kizárólagossága, amelyeket
központi vagy regionális szerv csak jogszabály ilyen értelmû
rendelkezéseivel korlátozhat;
d. központi vagy regionális szerv által átruházott hatáskör
önkormányzati hatóság által helyi körülményekhez igazítása;
e. a helyi hatóságokat közvetlenül érintô tervezési és
döntéshozatali folyamatban a megfelelô idôben és formában részt
venni.
76. szakasz
A települési önkormányzat sajátos jogállását megjelenítô
hatáskörök kiterjednek:
1. a közösségek anyanyelvû oktatására, az oktatási
intézmények létesítésére, védelmére, mûködtetésére és fejlesztésére;
2. a közösségek anyanyelvû kultúrájára, a mûvelôdési
intézmények létesítésére, védelmére, mûködtetésére és fejlesztésére;
3. a közösségek anyanyelvén történô tömegtájékoztatásra, a
tömeg-tájékoztatás szabadságának szavatolására;
4. a közösségek anyanyelvének korlátozások nélküli
használatára a magán- és a közéletben, a közintézményekben, a
bíróságon;
5. a szociális kérdésekre;
6. a terület- és településfejlesztésre;
7. a gazdasági fejlesztésre;
8. a közösségi és állami köz- és magánvagyon
kezelésére;
9. a kommunális intézmények kiépítésére és
mûködte tésére;
10. az általános emberi jogok és szabadságok érvényre
juttatására;
11. a települések nemzetiségi-etnikai összetételének
erôszakos megváltoztatására irányuló törekvések megakadályozására;
12. a települések határvonalainak erôszakos
megváltoztatás ára vonatkozó törekvések megakadályozására;
13. új községek létesítésének kezdeményezésére;
14. a közrend és a közbiztonság önkormányzati alárendeltségû
rendôrséggel szavatolására;
15. a helyi költségvetésre. zárszámadásra, a saját anyagi és
pénzforrások felhasználására;
16. a település nevének, jelképeinek, kitüntetéseinek
meghatározására és használatára;
17. a települési közösségek nemzeti ünnepeinek kijelölésére
és megrendezésére;
18. a mûemlékek és emlékhelyek gondozására és
védelmére;
19. pályázatok kiírására;
20. ösztöndíjak alapítására;
21. intézmények, vállalatok, más gazdasági szervezetek
alapítására, mûködtetésére;
22. közérdekbôl, a törvény és a jelen autonómia-statútum
szerint, kisajátítások végrehajtására;
23. a közösségek anyanyelvi értékeit ôrzô
könyvtárak, lemeztárak, levéltárak, múzeumok, hasonló rendeltetésû egyéb
intézmények létesítésére és mûködtetésére;
24. az ifjúság képzésének valamennyi formájára;
25. az erdô- és vízgazdálkodásra;
26. a községi erdôk felügyeletére, gondoz ására,
hasznosítására;
27. a községi rétlegelôk felügyeletére, gondozására,
kihasználására;
28. a településhez tartozó területek ásvány- és hévizeinek,
gyógyfürdôinek, természeti kincseinek védelmére, gondozására és
hasznosítására;
29. a településhez tartozó területek
vadállományának megôrzésére, fejlesztésére, hasznosítására;
30. a települési önkormányzat területére törvény által
megállapított jövedelemadó évi összegének 50 százalékára;
31. a települési önkormányzat területére törvény által
megállapított évi adó- és illetékösszeg 30 százalékára;
32. az állam által visszaszolgáltatott közösségi
vagyonokra.
77. szakasz
A települési önkormányzat a helyi érdekû közügyek intézése
során garantálja a területén élô román nemzetiségû lakosok, valamint a más
nemzeti, etnikai, nyelvi közösséghez tartozók teljes és tényleges
egyenlôségét.
78. szakasz
A település határait nem lehet megváltoztatni az érintett
közösségek közképviseletének egyetértése, illetve népszavazás nélkül.
A település etnikai összetételének erôszakos
megváltoztatása tilos.
79. szakasz
A települési önkormányzat hatóságai, a szükségleteknek
megfelelôen és a hatékonyság biztosítása céljából, maguk határozzák meg
belsô igazgatási struktúrájukat.
A települési önkormányzat szerveinek felügyelete csak tevékenységük jogszerûségének vizsgálatára
irányulhat.
80. szakasz
A települési önkormányzat hatásköre gyakorlása és feladatai
megvalósítása során együttmûködhet és közös érdekeltségû feladatok
ellátására egyesülhet más önkormányzati közösségekke l.
81. szakasz
A települési önkormányzat és annak szervei közös érdekek
védelme és elôsegítése érdekében régióra kiterjedô hazai vagy nemzetközi
szövetség tagjai lehetnek.
82. szakasz
A települési önkormányzat, illetve annak szervei, jogszabály
által elôírt feltételek mellett együttmûködhetnek más
államok helyi önkormányzataival, illetve önkormányzati
szerveivel.
83. szakasz
A települési önkormányzat jogszolgáltatást vehet igénybe
hatásköre szabad gyakorlása és a helyi autonómia védelmében.
IX. Fejezet
Anyanyelvhasználat az oktatásban
84. szakasz
Székelyföld polgárainak joguk van anyanyelvükön tanulni,
anyanyelvû állami és magánintézményekben, az oktatás valamennyi szintjén,
típusán, formájában és szakán.
A természetes személyeknek, egyházaknak, szervezeteknek és társaságoknak joguk van a közösségek nyelvén
mûködô felekezeti és magánintézményeket létesíteni.
85. szakasz
Az anyanyelvû állami és felekezeti oktatást az állam és
részarányosan az illetékes települési önkormányzat finanszírozza, a
magán tanintézményeket pedig támogatja.
86. szakasz
A kiskorú tanuló iskoláztatási nyelvérôl a szülô, illetve a
törvényes gyám határoz.
87. szakasz
Az igényeknek és a szükségleteknek megfelelôen különálló
oktatási rendszer mûködik a polgárok anyanyelvén:
a. igények szerint önálló óvodákban, óvodai
csoportokban;
b. elemi oktatásban, igények szerint önálló iskolákban,
iskolai tagozatokon, osztályokban vagy csoportokban;
c. középfokú oktatásban, gimnáziumokban, líceumokban,
szakiskolákban - igények szerint önálló iskolákban, tagozatokon,
osztályokban és csoportokban;
d. szakoktatásban, igények szerint önálló iskolákban,
iskolai tagozatokon, osztályokban és csoportokban;
e. egyetemi, fôiskolai, kollégiumi oktatásban, igények
szerint önálló egyetemen, fôiskolákon, szakkollégiumokban, egyetemi
karokon, tagozatokon, évfolyamokon, felsôoktatási csoportokban;
f. posztgraduális oktatásban.
88. szakasz
Székelyföld polgárainak anyanyelvén mûködô
oktatási-nevelési intézményekben biztosítani kell a nemzeti, etnikai,
nyelvi közösségek, valamint az anyanemzet történelmének tanítását,
kulturális hagyományainak, értékeinek megismerését.
89. szakasz
Az oktatási-nevelési intézményeknek
biztosítaniuk kell a román nyelv elsajátításának lehetôségét.
Az elemi, gimnáziumi, líceumi oktatásban a román nyelvet és
irodalmat sajátos szempontok szerint összeállított oktatási program és
tankönyv alapján tanítják.
90. szakasz
Az állam hivatalos nyelvétôl eltérô anyanyelvû
szakoktatásban biztosítani kell a szakkifejezések román nyelven való
elsajátítását.
91. szakasz
Székelyföld iskoláin, egyetemén, fôiskoláin, továbbképzô
intézményeiben garantált az anyanyelven való felvételi vizsga.
92. szakasz
Az óvodai, iskolai, egyetemi, fôiskolai oktatáshoz szükséges
pedagógusok képzési feltételeinek megteremtése az állam, illetve
Székelyföld önkormányzatainak feladata.
93. szakasz
Garantált az anyanyelvû oktatásban résztvevô külföldi
vendégtanárok alk almazása.
94. szakasz
A régió fôtanfelügyelôségén és a széki tanfelügyelôségeken
külön igazgatóságokat és tanfelügyelô testületeket hoznak létre a
különbözô identitásúak anyanyelvû oktatásának felügyeletére.
95. szakasz
A felekezeti oktatásban az egyházi autonómia,
a felsôfokú oktatásban az egyetemi autonómia érvényesül.
96. szakasz
Jelen autonómia-statútum rendelkezése alapján hatályát
veszti a Hivatalos Közlöny 1948 évi 177. szakaszában megjelent Rendelet,
amely állami tulajdonba juttatta azokat az egyházi,
kongregációs, közösségi és magánjavakat, amelyek az oktatási intézmények
fenntartására és mûködtetésére szolgáltak.
Az elsô bekezdésben feltüntetett javakra az egyházak,
kongregációk, közösségek és ezek jogutódainak, valamint a természetes
személyek tulajdonjogát visszaállítják, a javakat jogos
tulajdonosainak természetben, s amely esetben ez nem lehetséges, napi
piaci pénzértékben visszaszolgáltatják.
X. Fejezet
Anyanyelvhasználat a közmûvelôdésben
97. szakasz
Székelyföld területén az anyanyelv használata
akadálytalan:
a. a közmûvelôdésben;
b. a mûvészeti alkotások, mûbírálat, kutatás és szakirodalom
területén;
c. a fordítás, szinkronizálás, feliratozás területén;
d. a sajátos nemzeti kultúrák megismertetése terén;
e. minden jellegû és szintû ismeretterjesztésben.
98. szakasz
A nemzeti, etnikai, nyelvi közösségek szervezetei
anyanyelven tudományos és közmûvelôdési tevékenységet is folytathatnak és
e célból intézményeket hozhatnak létre, amelyek nemzetközi kapcsolatokat
tarthatnak fenn.
99. szakasz
Székelyföld önkormányzata támogatja:
a. a nemzeti kultúrák tárgyi emlékeinek feltárását,
gyûjtését; közgyûjtemények alapítását, gyarapítását;
b. nemzeti, etnikai, nyelvi közösségek könyvkiadását,
idôszaki kiadványainak megjelentetését;
c. anyanyelven mûködô színházak és más
mûvelôdési intézmények fenntartását;
d. közérdekû közlemények különbözô identitású közösségek
nyelvén történô ismertetését;
XI. Fejezet
Anyanyelvhasználat a közigazgatásban és a
közéletben
100. szakasz
Az állampolgár anyanyelvének a helyi és a
regionális közigazgatásban való akadálytalan használatáért a hivatalokban
a régió területén élô nemzeti, etnikai, nyelvi identitású közösségek
nyelvét ismerô, illetve e közösségekhez tartozó személyeket kell
kinevezni, illetve alkalmazni.
101. szakasz
Székelyföld hatóságai kötelesek:
a. a helységek, utcák, terek, intézmények és közületek nevét
az állam hivatalos nyelvén, a régió helységeiben többségben levô közösség
nyelvén, s ha igény van rá, az ott élô bármely más, számbeli kisebbségben
levô közösség nyelvén feltüntetni;
b. a törvényerejû rendeleteket, egyéb rendeleteket,
közleményeket az állam hivatalos nyelvén, magyar nyelven és a 10. szakasz
3. bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelôen más nemzeti, etnikai,
nyelvi ide ntitású közösségek nyelvén is kiadni;
c. a közigazgatási eljárás során használt nyomtatványokat a
b. pontban foglalt feltételeknek megfelelôen, több nyelven kell
kiadni;
A költségek az illetô hatóságokat terhelik.
102. szakasz
Székelyföld közigazgatási egységeiben:
a. a közigazgatási hatóságok a román és a magyar nyelvet,
valamint a 10. szakasz 3. bekezdésében feltüntetett közösségek nyelvét
egyenrangú nyelvként használják;
b. a közigazgatási és a jogi dokumentumokat az a. pontban
feltüntetett nyelveken terjesztik.
103. szakasz
A Székelyföldön élô, különbözô nemzeti identitású közösségek
nyelvének akadálytalan használata a tömegtájékoztatásban, a társadalmi,
gazdasági élet bármely területén, jelen autonómia-statútum által
garantált.
XII. Fejezet
Anyanyelvhasználat az igazságszolgáltatásban
104. szakasz
Székelyföld polgárai jogosultak anyanyelvük szabad
használatára az igazságügyi szervek elôtt.
105. szakasz
Székelyföld polgárai szabadon használhatják anyanyelvüket a
büntetô, polgári és közigazgatási eljárás során.
Az eljárást a polgár anyanyelvén folytatják, az eljárás
iratait az érintett személy anyanyelvén, valamint az állam hivatalos
nyelvén rögzítik.
XIII. Fejezet
Pénzügyek
106. szakasz
Székelyföld regionális, széki és települési önkormányzatai
belsô fejlôdésük biztos ítása és hatáskörük ellátása érdekében
pénzügyi autonómiával bírnak, amelynek gyakorlása során betartják az
állami pénzügyek összehangolásának elvét.
107. szakasz
Székelyföld önkormányzatai ellátják az állami és a helyi
adók beszedését, és ilyen jellegû adóügyi intézkedéseket
tesznek.
108. szakasz
Az adókat és illetékeket a törvény, illetve az önkormányzati
rendelet szabályozza.
109. szakasz
Az önkormányzatok saját pénzügyi forrásokra jogosultak,
amelyeket rendeletekkel szabályoznak és önálló költségvetés alapján
hasznosítanak.
110. szakasz
Az önkormányzatok pénzeszközeinek forrásai:
a. az állam által teljesen vagy részben átengedett adók;
b. az állami adók után járó illetékek;
c. állami bevételbôl való részesedések;
d. saját adók, illetékek, különadók;
e. saját vagyonból származó jövedelmek ;
f. magánvagyonból származó jövedelmek;
g. adományok;
h. az államtól átvállalt szolgáltatások és feladatok
arányában állami költségvetésbôl átutalt pénzeszközök.
111. szakasz
A 110. szakaszban feltüntetett pénzügyi hatáskörök
ellátásának rendjét szerves törvény szabályozza.
112. szakasz
Az önkormányzatok pénzügyi forrásaiból származó eszközök
mértéke a jelen autonómia-statútumban és a 69/1991 számú Helyi
Közigazgatási Törvényben meghatározott hatáskörök és feladatok mértékével
arányos.
113. szakasz
Az önkormányzatok mûködésének szavatolásáért az állami
költségvetés arányos pénzügyi kiegyenlítést irányoz elô, melynek célja a
potenciális pénzügyi források egyenlôtlen elosztásából fakadó hatások,
valamint az így keletkezô pénzügyi terhek korrekciója.
Az ilyen jellegû intézkedések nem
csökkenthetik a helyi hatóságok választási szabadságát a saját
felelôsségûk alá tartozó területeken.
114. szakasz
Az állami költségvetésbôl önkormányzatoknak átutalt
pénzeszközök felhasználásáról a települési, a széki, a régió
önkormányzata határoz.
115. szakasz
Az állami költségbôl önkormányzatoknak átutalt pénzeszköz
nem fordítható speciális tervek finanszírozására.
116. szakasz
A települési önkormányzat területére törvény által
megállapított jövedelemadó összegének 50 százaléka az önkormányzati
költségvetés bevételének része.
117. szakasz
A települési önkormányzat területére törvény által
megállapított adók és illetékek összegének 30 százaléka az önkormányzati
költségvetés bevételének része.
118. szakasz
A széki önkormányzat költségvetési jövedelmét képezi:
a. a települési önkormányzatoktól átutalt arányos
költségvetési kiegyenlítés;
b. a régió önkormányzata által átutalt állami költségvetési
kiegyenlítés;
c. saját jövedelem;
d. adományok;
e. egyéb törvényes pénzeszköz.
119. szakasz
A régió önkormányzatának költségvetési jövedelmét
képezi:
a. a települési önkormányzatoktól átutalt arányos
költségvetési kiegyenlítés;
b. az állami költségvetésbôl átutalt arányos költségvetési
kiegyenlítés;
c. saját jövedelem;
d. adományok;
e. egyéb törvényes pénzeszköz.
XIV. Fejezet
Közvagyon és kezelése
120. szakasz
Székelyföld közvagyoni helyzetét a 69/1991 számú Helyi
Közigazgatási Törvény közigazgatási egységek vagyonhelyzetére vonatkozó
rendelkezései szabályozzák, a közvagyon kezelésérôl pedig a
törvény, valamint az önkormányzatok mûködési szabályzata rendelkezik.
Az elsô bekezdésben foglalt rendelkezések alkalmazásakor a
régió és a székek önkormányzatai a megyei közigazgatási hatóságokkal
azonos jogállásúak.
121. szakasz
Székelyföld önkormányzati hatóságainak megalakulásától
számított 60 napon belül a Kormány határozattal jelöli ki a nemzeti
érdekeltségû állami köz- és magánvagyonokat.
A regionális, széki és települési állami köz- és
magánvagyonok hovatartozásáról, kezelésérôl, a területi
érdekeltséget figyelembe véve, az illetékes önkormányzatok
döntenek.
122. szakasz
Székelyföld nemzeti közösségei intézményeitôl,
szervezeteitôl, egyesületeitôl vagy ezek jogelôdjeitôl 1945 után
magántulajdont megsértô törvények, rendelkezések révén, illetve erôszakkal
állami vagy szövetkezeti tulajdonba juttatott ingatlanokat, mûkincseket,
könyvtárakat, levéltárakat és egyéb vagyonokat természetben, s amennyiben
ez nem lehetséges, ellenértéküket napi piaci értékben, pénzben
v isszajuttatják a jogos tulajdonosoknak vagy a jogutódoknak.
XV. Fejezet
Az állam és a régió kapcsolata
123. szakasz
A régióban kormánybiztos látja el a törvényességi
felügyeletet.
A Széki Tanács rendeleteit, a települési önkormányzat
határozatait az elfogadást követô 15 napon belül a
kormánybiztos a Közigazgatási Bíróságon megtámadhatja. A határidô lejárta
után a határozat megtámadhatatlan .
A Közigazgatási Bíróság döntéséig, illetve fellebbezés
esetén a Legfelsôbb Bíróság döntéséig a rendelet, illetve a
határozat felfüggesztett hatályú.
Ha az önkormányzat kétharmados többséggel fogadja el a
rendeletet vagy a határozatot, a dokumentum Közigazgatási Bíróság elé nem
vihetô.
124. szakasz
Székelyföld törvényerejû rendeletei mentesülnek az
adminisztratív fellebbezéstôl, és azokat alkotmányossági szempontból
csakis az Alkotmánybíróság ellenôrizheti.
125. szakasz
A végrehajtó és az ügyviteli hatóságok és hivatalok által
kibocsátott okiratok és megállapodások ellen fellebbezni lehet az
illetékes adminisztratív joghatóságnál.
126. szakasz
A régióban az igazságszolgáltatást a törvény által
létrehozott joghatóságok látják el.
127. szakasz
A régió önkormányzati szervei feletti ellenôrzésre
jogosult:
a. az Alkotmánybíróság, a normatív rendelkezések
alkotmányosságát illetôen;
b. a Kormány, az országos érdekeltségû hatáskörök
gyakorlását illetôen;
c. a Közigazgatási Bíróság, az önkormányzatok közigazgatási
szerveinek tevékenységét és szabályrendeleteit illetôen;
d. a Számvevôszék, az országos érdekeltségû gazdálkodást és
az állami költségvetésbôl átutalt pénzeszközök felhasználását
illetôen.
128. szakasz
Székelyföld Elnöke, illetve a Széki Elnök, az Önkormányzati
Tanács, illetve a Széki Tanács döntése alapján megtámadhatja a törvényeket
a jelen autonómia-statútum, a magyar nyelv, illetve a
régióban hagyományosan használt más nyelv védelmére vonatkozó elôírások
megsértése esetén.
XVI. Fejezet
Zárórendelkezések
129. szakasz
Jelen autonómia-statútum módosítása a következô eljárás
szerint történik:
a. az Önkormányzati Tanács tagjainak egyötöde módosítást
kezdeményezhet;
b. a módosítást az Önkormányzati Tanács kétharmados
szavazati többséggel hagyja jóvá;
c. az Önkormányzati Tanács által jóváhagyott módosítást
Románia Parlamentje emeli jogerôre.
d. a parlamenti döntés idôpontjától számított
60 napon belül az autonómia-statútum módosítását a választópolgárok
népszavazással hagyják jóvá; a jóváhagyás abban az esetben is érvényes, ha
a Parlament elôzôleg a módosító javaslat törvényre emelését elutasítja, ám
ilyen feltételek közepette a módosító rendelkezés nem
törvényerejû;
e. amennyiben a javasolt módosítást az Önkormányzati Tanács,
vagy a népszavazás elutasítja, hasonló módosítást csak egy év elteltével
lehet kezdeményezni.
130. szakasz
Jelen autonómia-statútum rendelkezései kiegészítik az állam
törvényes rendelkezéseit.
131. szakasz
Jelen autonómia-statútum érvénybe lépésekor minden ezzel
ellentétes rendelkezés hatályát veszti. |