Az elsô választásokat, melyeken Románia történelme során elôször érvényesítették az általános választási jogot, s amelyeken ugyanakkor valamennyi román tartomány választópolgára részt vett, 1919 novemberében tartották. Ezeket semleges kormány szervezte meg, amelynek élén Artur Vaitoianu állott, aki teljes egészében átvette és érintetlenül hagyta a Nemzeti Liberális Párt kezében lévô államapparátust. Az 1919. évi választásokon jelentôs változások következtek be a romániai politikai pártok rendszerében. Egyetlen párt sem kapta meg a mandátumok többségét; hasonló eset 1937-ig nem fordult elô. A legtöbb helyet a parlamentben a Román Nemzeti Párt szerezte meg, amely a 205 erdélyi mandátumból 169-et gyûjtött össze. Hasonló volt a helyzet a másik két újonnan csatlakozott tartományban is; a Besszarábiai Parasztpárt 72 mandátumot szerzett a lehetséges 90-bôl, az Egyesülés Demokratikus Pártja pedig 20-at a 26-ból Bukovinában.

Ó-Romániában a választások súlyos csapást mértek a Nemzeti Liberális Pártra, amelynek - bár minden támogatást megkapott az államapparátus részérôl - csak 103 mandátumot sikerült szereznie az ókirályságbeli 247-bôl. A parlamentáris rendszerben gyakorlatilag elôször történt meg, hogy az államapparátusnak nem sikerült biztosítania a többséget a Parlamentben azon párt számára, amelynek a szolgálatában állott.

Így, ahogyan Stefan Zeletin észrevette, az 1919. évi novemberi választások "szétrombolták eddig annyira világos és egyszerû politikai életünk régi mechanizmusát", amely a liberális és konzervatív kormányok váltakozására épült.¹ A kormányok fél évszázada mûködô rotációja gyakorlatilag eltûnt.

A választások a romániai pártok rendszerében erôs balratolódást eredményeztek. Ezt illusztrálja az, hogy a Parasztpárt a második helyre került az Ókirályságban, ami sok politikust meglepett.

Az 1919 novemberében megválasztott törvényhozó testületek rövid keletûek voltak - a legrövidebb életûek a két világháború között megválasztott testületek közül -, mivel Ferdinánd király 1920 márciusában feloszlatta ôket.

1920 márciusában és júniusában az Al. Averescu-kormány új választásokat írt ki. A választásokon a Néppárt [Partidul Poporului - f. m.] egyértelmû gyôzelmet aratott. Az "Averescu-mítosz" akkor hatott a legerôsebben, s így a Néppárt valóban nagyon népszerû volt. Illik megjegyezni, hogy a Néppárt volt az elsô összromán párt, mivel valamennyi román tartományban jelölteket léptetett fel a választásokon.

A Nemzeti Liberális Párt újabb választási vereséget szenvedett. Az is igaz, hogy mivel közvetlenül is hozzájárult Averescu hatalomra juttatásához, nem is állott szándékában az azonnali kormányalakítás.

Csak két és fél év múlva, 1922. január 19-én alakult meg a liberális kormány, élén I.I.C. Bratianuval, akinek kívánságára a király törvényerejû rendelettel feloszlatta a parlamentet és új választásokat írt ki 1922 márciusára. Az új választások célja az Alkotmányozó Nemzetgyûlés létrehozása volt.

A választási kampány során számos törvénysértést követtek el, fôleg a kormány, amely meg akarta szerezni a mandátumok kétharmadát, hogy a parlamenttel megszavaztassa törvénytervezeteit, s ami a legfontosabb volt, az új alkotmányt. A választások után a következô helyzet alakult ki:²

A Nemzeti Liberális Párt elérte kitûzött célját.

A választások során a konzervatív pártok "leléptek" Románia politikai életének porondjáról. Hat évtizeden át mûködtek, s eközben több alkalommal ôk irányították az országot.

A választások a Néppárt számára "kínosak" voltak - hogy C. Argetoianut idézzük.³ Kormányuk politikája (1920. március - 1921. december) szétfoszlatta az "Averescu-mítoszt", és kompromittálta a pártot. A Néppárt nagy választási kudarcához hozzájárult belsô válságuk és I.I.C. Bratianu, aki elhatározta, hogy megleckézteti a tábornokot, aki egy alkalommal szembeszállt vele, mikor még a kormány élén állt.

Az 1918-ban Romániához került tartományok pártjainak beilleszkedési folyamata is meggyorsult. Meg kell említeni, hogy a választások alkalmával a Besszarábiai Parasztpárt és Bukovina Egyesülésének Demokratikus Pártja együttmûködött a Nemzeti Liberális Párttal, amely elôkészítette a három párt 1923 januárjában bekövetkezett fúzióját.

Tovább erôsödött az erdélyi Nemzeti Párt pozíciója is. Ez a párt ki akarta építeni hálózatát az egész országban, és fúzióra törekedett egyes ókirályságbeli pártokkal. A fúziót Iuliu Maniu beolvasztásként értelmezte.

1926. március 27-én új választási törvényt szavaznak meg. [...] E törvény elôírásai szerint elôször 1926 májusában szavaztak. A választásokat Al. Averescu kormánya szervezte meg. Az eredmények a következôk voltak:⁴

A választási törvény egyik legelsô hatása az volt, hogy a jelölteket jegyzô 25 politikai alakulat közül csupán 4 érte el országos szinten a 2%-nál magasabb arányszámot, amely alsóházi képviseletre jogosít.

Bár igazi népszerûségnek többé nem örvendett, a Néppárt - Románia történetében elsô gyanánt - kapott többségi kedvezményt, s így kényelmes többséget biztosíthatott magának a parlamentben. Az elôzô választásokon fölényesen gyôzedelmeskedô Nemzeti Liberális Párt ezúttal csupán 16 mandátumhoz jutott.

Figyelemre méltó, hogy az 1923 márciusában létrejött szélsôjobboldali L.A.N.C. szervezetnek 10 képviselôt sikerült az alsóházba juttatnia. Ezt a sikert egy széles körû demagóg antiszemita kampány következtében Észak-Moldva egyes vidékein kivívott befolyásának, valamint O. Goga belügyminiszter támogatásának köszönhette.

Az együttlakó nemzetiségek pártjai a Néppárttal megvalósított kartell révén újabb hadállásokat nyertek. Élénk visszhangot keltett a "csucsai paktum", amelyet Goga kezdeményezésére kötöttek meg, és amely a Magyar Párt együttmûködését jelezte a román pártokkal. Az 1926 májusában megválasztott alsóházban a Magyar Pártnak 15, a Német Pártnak 8 képviselôje volt.

A Nemzeti Párt és Parasztpárt ugyan közös akcióba lépett, de gyôzelmüket ez sem biztosíthatta. Az 1926. márciusi események, s fôleg a kormányválság, valamint a választási kampány megoldási módja döntôen siettette a Nemzeti Párt és a Parasztpárt fúzióját. A két párt vezetôi arra a következtetésre jutottak, hogy csak az egyesülés által hozhatnak létre egy erôs, a liberálisokkal és az averescánusokkal szembeszállni képes politikai pártot. Néhány hónappal a parlamenti választások után, 1926 októberében a Nemzeti Párt összeolvadt a Parasztpárttal, s így jött létre a Nemzeti Parasztpárt. Ez az aktus lényeges módosítást jelentett a romániai politikai pártok dinamikájában.

Az 1926-ban megválasztott parlament élettartama egy év volt: királyi rendelet oszlatta fel. A Stirbei-kormány által beindított választási kampány I.I.C. Bratianu kabinetje alatt folytatódott; az 1927. júliusi választások a következô eredményekkel zárultak:⁵

A Nemzeti Liberális Párt tehát újabb választási gyôzelmet aratott az államapparátus kiadós támogatásával. Ehhez persze hozzáadandó a dr. N. Lupu-féle Parasztpárt hozzájárulása - mert a liberálisok vele együtt indultak választási kartellben, és biztosítottak is neki 28 helyet az alsóházban.

Legelsô választási konfrontációja alkalmával a Nemzeti Parasztpárt sikert aratott, s bebizonyította, hogy nemcsak legfôbb, de egyedüli lehetséges várományosa a liberális kormány utódlásának. Figyelmet érdemel az a tény, miszerint a kormány beavatkozása kiváltképpen a parasztpárti csoportosulást érintette, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy feszültséget teremtsen a parasztpártiak és a nemzetiek között. Valóban, az 54 nemzeti parasztpárti képviselô közül 33 erdélyi és bukovinai, 21 pedig ókirálysági és besszarábiai.

A Néppárt számára a választás valóságos katasztrófát jelentett. Amint azt a Neamul românesc címû román lap is megjegyzi, "Bratianu elérkezetnek látta a pillanatot, amikor megleckéztetheti az averescánusokat hûtlenségükért", amely fôleg akkor nyilvánult meg, amikor a kormányhatalom birtokosai gyanánt a helyzet urainak hitték magukat.⁶ Míg annak elôtte kormányzati politikai erô volt, a Néppárt ezúttal be sem tudott kerülni a parlamentbe, ami persze a romániai politikai élet, illetve választások egyik kuriózuma. Az 1927-i választások alapjában véve e párt csôdjét jelzik - mert soha többé nem tud majd a politikai élet elôterébe kerülni.

A szélsôjobboldali szervezetek - L.A.N.C. és Corneliu Zelea Codreanu csoportja, amely most esett át a választási tûzkeresztségen -, bár lendülettel bocsátkoztak a választási harcba, híján voltak a parlamentáris képviselethez szükséges tartalmasságnak.

A Magyar Párt és a Német Párt elsô ízben jelentkezett közös választási kartellben, mégpedig a kormány széles körû támogatásával, s így sikerült az 1926-os választásokon elért parlamenti képviseletüket fenntartani. A 15 mandátumból 8 a Magyar, 7 a Német Párté volt.

A Szociáldemokrata Párt megalakulása után alig egy hónapra vett részt választásokban, de így is annyi szavazatot kapott, amennyivel már megközelíthette az alsóház számára elôírt minimumot.

Megjegyzendô, hogy az 1927. júliusi parlamenti választások következtében csupán három lista érte el a szavazatok országos összegéhez viszonyított két százalék fölötti arányt, bár ez a mozzanat jelzi a romániai politikai erôk összpontosításának tetôzését a két világháború közötti egész idôszak viszonylatában.

Ez a parlament sem volt hosszú életû. A Románia történetében példátlan intenzitású ellenzéki kampány következtében a Nemzeti Parasztpártnak sikerül hatalomra jutnia 1928 novemberében. A decemberi választások a politikai pártok közötti viszony érezhetô módosulását szentesítik:⁷

Az együttlakó nemzetiségek pártjainak 26 hely jutott az alsóházban, ami az 1918 utáni Romániában a legszámosabb parlamenti képviseletüket jelenti. Ez pedig részint e pártok szervezeti megerôsödésének, részint pedig a kormány támogatásának köszönhetô (a Német Párt és a Magyar Néppárt jelöltjei a Nemzeti Parasztpárt listáin indultak, és 8, illetve 2 mandátumot szereztek). Egyébként is, a román polgárság körében életre kapott az az elgondolás, miszerint az együttélô nemzetiségek polgárságát a romániai politikai életben való részvételre kell ösztönözni, nehogy a kintrôl terjesztett revizionista tendenciákat fogadja el. A Magyar Párt a szavazatok abszolút többségét kapta Csík, Udvarhely és Háromszék megyékben, s így neki jutott a versengés tárgyát képezô 7 mandátum, amihez a szavazatok országos összegével szemben 6,08%-os arány révén még 9 adódott.

A Szociáldemokrata Párt választási kartellbe lépett a Nemzeti Paraszt párttal, ami 9 alsóházi mandátumot biztosított számára.

A gazdasági válság kitörése felborította az egész termelés mûködési körének rendjét, s ez kihatott az összes tevékenységi ágazatra; a nemzeti parasztpárti kormányok minden igyekezetük dacára sem tudták helyre billenteni a dolgokat. Ebben a kontextusban hullámszerûen megnövekedett a nép elégedetlensége, egyes polgári körök pedig a tekintélyuralmi kormányzati formák felé kezdtek tájékozódni, széles körû támadást indítva a politikai pártokra alapozó rendszer ellen.

Kétheti politikai válság után, 1931 áprilisában N. Iorga elnöklete alatt megalakult a "nemzeti unió" kormánya, miután a kabinet összetételét II. Károly király határozta meg. A király és párthívei elképzelése szerint az 1931. júniusi választásoknak a politikai pártok csôdjét kellett volna szentesíteniük, és utat nyitniuk egy olyan rendszer számára, amelyben az uralkodóé az elsôdleges szerep. A választások a következô eredménnyel zárultak:⁸

A Nemzeti Unió - amelybe N. Iorga Nemzeti Pártja, C. Argetoianu csoportja, valamint a különbözô szakmai társaságok és szövetségek egy része tartozott - tulajdonképpen egység nélküli politikai mozaik volt, s így nem ellensúlyozhatta a fôbb politikai pártokat. Egyébként a Nemzeti Unió sikerét a Nemzeti Liberális Párttal létrehozott választási kartell biztosította, cserébe a liberálisoknak fenntartott 73 alsóházi mandátumért. E kartellnek köszönhetôen a Nemzeti Liberális Párt ismét a politikai élet élvonalába került, és orvosolhatta azt a válságot, amelybe a Károly hazatérése és a királlyá nyilvánítása (1930. június 8.) elleni állásfoglalásával sodródott.

A Nemzeti Parasztpárt erôs hátrányba került, amennyiben a két és fél évvel azelôtti szavazatainak több mint 60%-át elvesztette, mégpedig a nemzeti parasztpárti kormányok politikája, a párton belüli nézeteltérések, valamint az államapparátus visszaélései miatt. Így ezúttal a Nemzeti Parasztpárt csupán az állhatatos hívei meg a II. Károly hatalmi terveinek ellenállók szavazatait kaphatta meg.

Gh. Bratianu Nemzeti Liberális Pártja elsô ízben vett részt választásokon, eredménye tehát valóságos siker, hiszen harmadik helyre került a romániai politikai pártok között. Ugyanis I. G. Duca Nemzeti Liberális pártja a kormánnyal lépett választási kartellbe, s ezért Gh. Bratianu pártja a liberalizmus, a régi romániai hagyomány egyedüli zászlóvivôjének tûnt.

A vasgárdistáknak immár harmadszor nem sikerült bejutniuk az alsóházba. Corneliu Z. Codreanu mindazonáltal jelöltette magát a Neamt megyei részleges parlamenti választásokon (1931. aug. 30.), és célját el is érte, ugyanis nemcsak a helyi közigazgatási apparátus, de a kormány is támogatta, amennyiben nem indított ellenjelöltet.

Az 1931. júniusi parlamenti választások a politikai pártok nagyfokú szétmorzsolódását bizonyítják, ami abból is kitûnik, hogy összesen 37 listát jegyeztettek, s ezekbôl 11 érte el az országos szavazatok összegének több mint 2%-át.

A Iorga-kormány képtelennek bizonyult megküzdeni a gazdasági válság tetôzésekor Románia elé tornyosuló bonyolult és súlyos problémákkal. Másrészt II. Károly megértette, hogy politikai terveinek sikere érdekében több tapintatra és türelemre van szüksége. Épp ezért kezdett kitartó és hosszas munkába azzal a célzattal, hogy felôrölje a fôbb pártokat, magához édesgessen minél több politikust, és megteremtse a hatalmi rendszer bevezetését elôsegítô hangulatot.

A Iorga-kabinet lemondása után a király újabb "nemzeti egységkormányt" szeretett volna létrehozni, de sikertelenül. Végül is Al. Vaida-Voevod elnöklete alatt "választási kormány" alakult, amely tulajdonképpen a Nemzeti Parasztpárt kabinetje volt, és megszervezte az 1932. júliusi választásokat, valamint az elôzetes választási kampányt is. Július 26-án a következô eredményeket tették közzé:⁹

A Nemzeti Parasztpárt újból elsô helyre került, de gyôzelme "borotva élen táncolt", mivelhogy alig 0,30%-kal haladta túl a törvényes 40%-ot, amely feljogosít a választási ráadásra. Alig néhány héttel annak elôtte, az ókirálysági nemzeti parasztpárti szervezetek kongresszusán (1932. május) Ion Mihalache, a Nemzeti Parasztpárt alelnöke követelte a választási ráadás eltörlését, mivel azt "erkölcstelennek és apolitikusnak" tekintette.¹⁰ Világos: ha felszámolják ezt a ráadást, a nemzeti parasztpártiak elestek volna a kormányzástól. A jelzett ráadás-százalék megvalósulásában része volt a Német Pártnak és a Romániai Ukránok Csoportjának, amelyek választási kartellbe léptek a Nemzeti Parasztpárttal, s így bizonyosra lehet venni, hogy a nemzeti parasztpártiak a választási potenciál szempontjából igen kényes helyzetben voltak.

A Nemzeti Liberális Párt a maga 28 mandátumával második helyre került, amit a Viitorul címû napilap "ragyogó gyôzelemnek" könyvelt el.¹¹

Gh. Bratianu Nemzeti Liberális Pártja a liberális fiatalok nagy részének segítségével továbbra is harmadik lett.

A Parasztpárt (dr. N. Lupu) is haladást mutat, fôleg a mindenfajta adósság konverzió alá vonása érdekében kifejtett kampánynak köszönhetôen - míg az egyre betegebb és politikailag egyre kevésbé tevékeny Stere által vezetett Demokrata Parasztpártnak meg kellett elégednie két hellyel a szenátusban.

A Néppárt újabb hanyatlást ért meg; ezt elsôsorban az 1932. áprilisi belsô szakadás okozta, amikor is O. Goga csoportja Nemzeti Agrárpárt néven kivált és 8 helyet sikerült elérnie a parlamentben.

A Nemzeti Unió - az egy évvel azelôtti választások nyertese - a szavazatok végösszegének alig 2,28%-át kapta, ami bizony fájdalmas balsiker volt. Magát Iorgát sem választották meg egyetlen kerületben sem, s így meg kellett elégednie egy szenátusi hellyel, amelyhez az 1923-as alkotmány értelmében joga volt.¹²

Mind az L.A.N.C., mind a C.Z. Codreanu Csoport néven indult Vasgárda fennállása óta most kapta a legtöbb mandátumot. A 16 képviselôi mandátum azt tanúsítja, hogy kihasználva a kormány toleranciáját, és mind erôteljesebb demagóg propagandát kifejtve, a szélsôjobb szervezetek utat tapostak maguknak Románia politikai életében. A Magyar Pártnak ismét abszolút többsége volt Csík, Udvarhely és Háromszék megyében, s itteni összes mandátum mellé megkapta az országos százalékarány szerint járókat is. A Német Párt most sem tett kivételt: a kormánypárttal indulva 8 helyet biztosított magának az alsóházban. A zsidó polgárság egy része saját pártba tömörült és 5 mandátumot biztosított.

A N. Iorga elnöklete alatti "Nemzeti Unió" kabinet elôtti és utáni nemzeti parasztpárti kormányok után, 1933 novemberében a Nemzeti Liberális Párt vette át a hatalmat, és decemberben parlamenti választásokat szervezett. A listák bejegyzésének utolsó napján, 1933. december 9-én a minisztertanács elhatározta a Vasgárda feloszlatását, amennyiben az terrorista és törvényellenes tevékenységet folytat. Ez az aktus nyomot hagyott a választási kampány lebonyolításán, és súlyos politikai implikációkkal járt.

A választások a következô eredményekkel zárultak:¹³

A Nemzeti Parasztpártnak létrejötte óta ez volt a leggyengébb választási eredménye. Ennek fô oka a nemzeti parasztpárti kormányok (és fôleg Al. Vaida-Voevod 1933. január-novemberi kormányának) politikája, a belsô viszályok, amelyek miatt Gr. Iunian csoportja 1932 októberében kivált, valamint a Iuliu Maniu-Al. Vaida-Voevod konfliktus kiélezôdése. Mindez természetesen legyengítette a pártot. A szavazatok megyénkénti kiértékelése Erdélyben mutatta ki a legsúlyosabb veszteségeket, amibôl az következik, hogy a Nemzeti Parasztpártban eladdig vezetô szerepet játszó csoport nagymértékban kompromittálódott A parasztpárti frakciót a parlamentben húszan, míg a nemzeti csoportot csupán kilencen képviselték. Nagy jelentôségû az a tény, hogy az elért szavazatok számát illetôen Iuliu Maniu a harmadik helyre került, két parasztpárti: I. Mihalache és Armand Calinescu mögött.

Mivel a Nemzeti Agrárpártnak nem sikerült elôbbre jutnia a politikai pártok hierarchiájában, O. Goga az L.A.N.C.-vel való fúzió irányába tájékozódott, 1935 júliusában pedig létre is jött az egyesülés.

Az L.A.N.C. azonban nem érte el az A.C. Cuza által remélt sikert, mivel a tömegek nem vonzódtak e szervezet programjához - de az államapparátus is beleszólt a szervezet dolgaiba.

A választási eredmények közzétételének napján I.G. Duca miniszterelnököt egy vasgárdista banda Sinaia vasútállomásának peronján meggyilkolta.

1934 januárjában Gh. Tatarescut nevezték ki a kormány élére, ô pedig fokozatosan II. Károly szolgálatába állt, amiért is a király Tatarescut mandátuma lejárta után is meghagyta tisztségében, és rábízta az 1937-es újabb parlamenti választások megszervezését.

A választási kampány az általános zavar légkörében zajlott le, amit az a megnemtámadási szerzôdés idézett elô, amelyet 1937. november 25-én írt alá Iuliu Maniu, a Nemzeti Parasztpárt elnöke, Corneliu Zelea Codreanu, a Vasgárdista mozgalom vezetôje, és Gh. Bratianu, a Nemzeti Liberális (georgista) Párt elnöke. A zavart még növelte a Nemzeti Liberális Párt is, amely Gh. Tatarescu kezdeményezésére választási kartellt hozott létre a Román Front jobboldali szervezeteivel és a Német Párttal.

A két világháború közötti idôszak történetében az általános választójogon alapuló utolsó parlamenti választások 1937. december 20-án zajlottak le a következô eredménnyel:¹⁴

Az eredmények elemzésébôl levonható legelsô következtetés: egyik párt sem érte el a minimális 40%-ot, s így nem részesülhetett a többséget létrehozó ráadásban, azaz nem alakíthatott kabinetet. A többségi ráadás; törvénybe iktatása után nem egészen 12 évvel csôdbe jutott. Másodsorban: kormány vesztes maradt a választásokon - amire addig még nem volt példa a román politikai életben. Ez a balsiker kétségkívül a Nemzeti Liberális Párt belsô viszályainak (a Gh. Tatarescu vezetése alatti fiatal liberálisok és a C.I.C. Bratianu köré tömörülô öreg liberálisok nézeteltéréseinek) számlájára is írható. A Román Fronttal és a Német Párttal létrejött választási kartell sem hozta meg a Nemzeti Liberális Párt által remélt eredményt.

Az ellenzék élpártja - a Nemzeti Parasztpárt - szintén nem tudott zöld ágra vergôdni, s így nem volt mire alapoznia a hatalom átvételét célzó igényét: Az okok többrendbeliek: a négy éven át folytatott következetlen ellenzéki taktikázás, a vasgárdistákkal megkötött "megnemtámadási" szerzôdés, a súlyos belsô ellentmondások, fôleg a Iuliu Maniu-csoport és az Armand Calinescu-csoport közöttiek.

A Vasgárda - amely Mindent a Hazáért elnevezés alatt vett részt a választásokon és egyébként Románia legerôsebb fasiszta szervezete volt - az ország történetében elôször ért el mintegy 500 000 szavazatot, s ezzel harmadik helyre került. Az országos szavazatok összegének 15,5%-a nyilvánvalóan nem gyôzelem - de a választási eredmények összehasonlító elemzésébôl világosan kitûnik, hogy a Vasgárdának sikerült megtennie a fontosabb lépést. Érzésünk szerint az 1937. decemberi parlamenti választások nagy meglepetése valóban a Vasgárda volt. A választások végeredményben a vasgárdisták tevékenységének eredményeit rögzítették, miután a mozgalom évekig élvezhette a különbözô kormányok, valamint II. Károly király toleranciáját, 1937 novemberétôl pedig ráadásul ellenzék élén álló párttal megkötött "megnemtámadási" szerzôdés elônyeit is. A választási kampány és a parlamenti választások idején elôállott zavaros helyzet a Vasgárdára nézve elônyös volt.

A Nemzeti Keresztény Párt 9,15%-os eredménye is azt bizonyítja, hogy 1937 végén a jobboldali szervezetek teljes támadásba mentek át.

A király a bevett szokásoktól eltérôen a negyedik helyre szorult pártra ruházta a hatalmat, mivel azt könnyen befolyásolhatta és szükség esetén el is mozdíthatta a kormányzásból. A Goga-kormány megalakulása (1937. december 28.) súlyos csapást jelentett a politikai pártokra alapított alkotmányos parlamentáris rendszer számára: ez volt a tekintélyuralmi monarchia hatalomra jutásának bevezetô akkordja.

* Részletek Ioan Scurtu - Ion Bulei Democratia la români 1866-1938 c. könyvébôl. Humanitas, Bucuresti 1990. 97-121.