|
A Velencei Bizottság véleménye
az 1201-es Ajánlás (1993) 11. cikkét
illetô értelmezésre
vonatkozóan
Európa Tanács Strasbourg, 1996. február 21.
A Joggal a Demokráciáért Európai
Bizottsága
TERVEZET
A Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság által
elkészített Vélemény az 1201-es Ajánlás (1993), az Emberi Jogok
Európai Egyezményének
a nemzeti kisebbségek
jogait illetô kiegészítô jegyzôkönyvtervezetére, a tervezet 11. cikkét illetô
értelmezésre vonatkozóan
Bevezetô
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése Jogi és Emberi Jogi
Bizottsága 1995. november 24-i keltezésû levelében kérte a Joggal a
Demokráciáért Európai Bizottság segítségét az 1201-es Ajánlás, különösen a
tervezet 11. cikkét illetô értelmezés véleményezésének az
elkészítésében.
A Nemzeti Kisebbségvédelem Albizottsága Velencében, 1996.
február 29-én tartott ülésén Malinverni és Matscher urak által elkészített
jelentés alapján vizsgálta meg ezt a kérdést. Jelen véleményt, mely ebben
a szakaszban a 11. cikk kérdésére korlátozódik, a Plenáris Bizottság 26.
ülése fogadta el (1996. március 1-2.).
1. A kérés tárgya
Az 1201-es Ajánlásában a Parlamenti Közgyûlés kérte az
Európa Tanács Miniszteri Bizottságát, hogy fogadjon el egy kiegészítô
jegyzôkönyvet az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, mely az ajánlás
szövegére alapul és szerves részét képezi ezen ajánlásnak. A javaslat szövege vonatkozási alapját
képezte a Nemzeti Kisebbségvédelmi Szakbizottság (CAHMIN) munkájának,
melyet azzal a feladattal bíztak meg, hogy fogalmazzon meg egy kiegészítô
jegyzôkönyvet az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, mely egyéni jogokat
biztosít kulturális téren,
különös figyelmet fordítva a nemzeti kisebbségekre. Ezenkívül, ezen
javaslat szövegét a Közgyûlés vonatkozási alapul használta és használja
olyan esetekben, amikor új államoknak az Európa Tanácsba való felvételi
kérelmével foglalkozik
(lásd a Közgyûlés 1285/1996-os Ajánlását). Ezenfelül, a javaslat szövegére
vonatkozó utalás történt számos, az Európa Tanács tagállamai által kötött,
kétoldalú szerzôdésekben.
A levél, melyben a Jogi és Emberi Jogi Bizottság a Bizottság
segítségét kérte ebben a konkrét esetben a
kiegészítô jegyzôkönyvtervezet egészére, különös tekintettel a 11. cikk
értelmezési nehézségeire vonatkozik, mely így hangzik:
"Azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó
személyek többséget alkotnak, ezen személ yeknek joguk van ahhoz, hogy sajátos történelmi és területi
helyzetüknek megfelelôen és az állam belsô törvényeivel összhangban álló
helyi vagy autonóm közigazgatással, illetve különleges státussal
rendelkezzen."
Az a tény, hogy ez a rendelkezés nem tekin thetô érvényes nemzetközi jogi normának, hanem csak egy
egyszerû javaslatnak, melyre más nemzetközi szerzôdésekben azonban utalás
történik, egy sajátságos eset, mely a szöveg értelmezésére vonatkozó
kérdés megközelítését megnehezíti. A Bizottság szükségesnek tartja, hogy a szakkifejezések
szokásos jelentése mellett vegyék figyelembe az elfogadásához vezetô
munkadokumentumot (travaux préparatoires) is, valamint az Európa Tanácsnak
a nemzeti kisebbségvédelemre vonatkozó tevékenységét, a tagállamoknak a
kisebbségek azon jogára vonatkozó gyakorlatát, hogy
helyi vagy autonóm közigazgatás álljon rendelkezésükre és az Európa Tanács
tagállamainak a vonatkozó rendelkezéssel kapcsolatos
magatartása.
Mindezen tényezôk képesek feltárni a kisebbségek azon
jogának tartalmát, hogy megfelelô helyi vagy autonóm közigazgatás álljon
rendelkezésükre, az európai országok értelmezésének és gyakorlatának
megfelelôen.
2. A 11. cikk értelmezésénél általánosságban figyelembe
veendô alapfogalmak
- A munkadokumentum (travaux préparatoires): a jelentés, mely az
1201-es Ajánlás (1993) elfogadását javasolja (Worms-jelentés)
Worms úr bevezetô jelentése kevés segítséget nyújt a 11.
cikk értelmezésében. Egyszerûen azt jelzi, hogy a 10. és 11. cikkek
politikai következményekkel járó jogokat tartalmaznak. Ezek
megfogalmazása során azt tartották szem elôtt, hogy az állam területi
épségét minden esetben megôrizzék. Más országok állampolgáraival való
kapcsolatfenntartás "az állam területi épségének tiszteletben tartása
mellett" mehet végbe. Az il letékes helyi hatóságok azon jogára vonatkozóan, hogy bizonyos
mértékû adminisztrációs autonómiát biztosítsanak azokon a területeken,
ahol a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek többséget alkotnak [úgy
rendelkezik], hogy ezeket a szerveket csak "az állam belsô törvényeivel összhangban"
lehet felállítani.
Az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségvédelemre vonatkozó
tevékenysége
A Velencei Bizottságnak az Európai Kisebbségvédelmi
Egyezményjavaslata nem tartalmazza a kisebbségekhez tartozó személyek
azon jo gát, hogy helyi vagy autonóm
közigazgatással rendelkezzenek. A Bizottság javaslatának 14. cikke 1.
bekezdésének rendelkezése szerint: "az államok elôsegítik a kisebbségek
tényleges részvételét a közügyekben, elsôsorban az általuk lakott
területeket érintô határozatokban vagy az ôket érintô kérdésekben."
A Bécsi Nyilatkozatban elismerést nyert, hogy a tolerancia
és dialógus légkörének kialakítása szükséges ahhoz, hogy mindenki részt
vegyen a közéletben. Ilyen értelemben a helyi és regionális
hatóságok/szerve k jelentôs mértékben
hozzájárulhatnak ennek megvalósításához.
A Nemzeti Kisebbségek Védelmérôl Szóló Keretegyezmény nem
követte a Parlamenti Közgyûlés Ajánlása 11. cikkének gondolatát, hogy
biztosítsák azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbségekhez tartozó
személyek többséget alkotnak, a jogot arra, hogy rendelkezésükre álljon
számukra megfelelô helyi vagy autonóm közigazgatás vagy különleges
státussal rendelkezzenek. Jelen Egyezményben a különleges státus jogát
tulajdonképpen egy olyan rendelkezés he lyettesíti, melyet részben a Velencei Bizottság
javaslatából vettek át: a Keretegyezmény 15. cikke biztosítja "a nemzeti
kisebbségekhez tartozó személyek számára a ... közügyekben,
különösképpen az ôket érintôkben való részvétel szükséges feltételeit."
Mindemellett a helyi
önkormányokra nem történik utalás. A Keretegyezmény számára a
kisebbségekhez tartozó személyek részvétele a közügyekben mindenekelôtt
személyi autonómia és nem helyi autonómia kérdése.
Ezenkívül az Emberi Jogok Európai Egyezményének
értel mezésébôl nem tûnik ki, hogy ezen
egyezmények bizonyos rendelkezéseit úgy is lehet értelmezni, mint amik
biztosítják a különleges státushoz való jogot. Két alkalommal az Európai
Emberjogi Bizottság úgy találta, hogy az egyezmény nem garantál
semmilyen önrendelkezési
jogot a nemzeti kisebbségeknek (a Csehszlovákiát elhagyó német etnikumra
vonatkozó 6742-75 DR 3. sz., 98. old.; a Suriname lakosságára vonatkozó
7230-75 DR 7. sz., 109. old). Az 1. sz. jegyzôkönyv 3. bekezdése
(választási jogot biztosító) nem vonatkozik olyan
nem-törvényhozó testületekre, mint a közösségi tanácsok (10650-83 DR,
212. old.) és nem biztosítja a nemzeti kisebbségeknek a jogát a külön
politikai képviseletre (1983. október 3-i 9278-81 és 9415-81 Határozata,
DR 35. sz. 30. old.)1.
A fen ti fejleményekbôl
következik, hogy az általános nemzetközi jog nem írhatja elô elvként,
hogy az államok a kisebbségi problémákat területi alapon oldják meg és
hogy az államok elvben nem kötelesek semmilyen elfogadható módon
megvalósított hatósági formát létrehozni a
kisebbségek érdekében (lásd Koppenhágai Nyilatkozat 35.cikk 2.
bekezdését is).
Az Államoknak a 11. cikkre vonatkozó magatartása
Úgy tûnik, hogy a 11. cikk rendelkezése volt a fô akadály
a Magyarország és Románia közötti kétoldalú szerzôdés tárgyalásai során;
a magyar kormány ragaszkodott, hogy a szerzôdésben utalás történjen az
1201-es Ajánlásra, míg a román kormány nem volt kész elfogadni ezt a
feltételt fôleg a 11. cikknek köszönhetôen.
Az 1995. március 19-i, Szlovákia és Magyarország
között i jószomszédi kapcsolatokról és baráti
együttmûködésrôl kötött egyezmény [15. cikk 4 (b) bekezdése] vonatkoztat
az 1201-es Ajánlásra, de a Szlovák kormány a következôket nyilatkozta az
egyezmény ratifikálásakor: "A Szlovák Köztársaság kormánya kijelenti,
hogy sohasem fogadta el vagy foglalt az egyezménybe
olyan megszövegezést, mely a kisebbségek számára kollektív jogokat
biztosítana vagy mely etnikai alapon, autonóm struktúrák létrehozásához
járulna hozzá."
Az 1995. április 5-i egyezmény Magyarország és
Hor vátország között ugyancsak utal az
1201-es Ajánlásra. A szerzôdô felek nem tettek semmilyen nyilatkozatot a
ratifikálás pillanatában.
Úgy tûnik, hogy az államok valóban aggódnak azért, hogy a
helyi és autonóm adminisztrációhoz való jog, a határon túli
kapcsolatokhoz való joggal társulva (a jegyzôkönyvtervezet 10. cikke)
szecesszionista tendenciákat kezdeményezhet. Olyan Államok is, melyek az
egységes állam alapelvének elkötelezett hívei és a valóságban széleskörû
regionális autonómiát biztosítanak, vonako dnak elfogadni olyan kötelezô
nemzetközi instrumentumokat, melyek a kisebbségek bizonyos
autonómiajogára vonatkoznak. Miként a Közgyûlés tisztviselôje, H. Klebes
úr jelezte,2
a nemzeti kisebbségek autonómiájával kapcsolatos magatartás még mindig
túl érzékeny kérdés számos államban: félnek
a kulturális autonómia - adminisztrációs autonómia egymást követô
sémájától.
Európai Államok gyakorlata a kisebbségek helyi vagy autonóm
közigazgatási jogát illetôen
A Bizottság már megállapította, hogy Európában eltérô jogi
modellek léteznek a kisebbségek védelmét illetôen, melyek a helyzet
gyakorlati összetettségét tükrözik, és innen adódik a különbözô országok
által a kisebbségi kérdésben elfogadott megoldások sokasága (lásd Velencei
Bizottság, Jelentés a nemzeti kise bbségekre vonatkozó kérdôívre beérkezett válaszokról, a
Joggal a Demokráciáért Bizottság szöveggyûjteménye, Európa Tanács,
"Demokrácia tudománya és technikája, 9. sz. 1994. 49. old.). A Bizottság
munkája és a nacionalista kisebbségvédelmi rendszerek vizsgálata nem mutatja ki egy általános
gyakorlat létét a területi autonómia terén, még a gyakorlat fô
irányvonalait illetôen sem.
A Bizottság megállapítja, hogy a fenti tényezôk azt jelzik,
hogy:
- az 1201-es Ajánlás (1993) 11. cikkének magyarázatára
történô bá rmely próbálkozás különlegesen óvatos kell
legyen;
és hogy,
- az általános nemzetközi jog jelenlegi helyzetére való
tekintettel, a kisebbségek azon jogának átfogó értelmezése, hogy helyi
vagy autonóm közigazgatás álljon rendelkezésükre csak kényszerítô erejû
nemzetközi jogi instrumentummal együtt lehetséges, mely jelen esetben nem
áll fenn.
3. Az 1201-es Ajánlás (1993) 11. cikkének
értelmezése
- "A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek"
A 11. cikkben biztosított jogok letéteményesei "a nemzeti
kisebbség ekhez tartozó személyek" és nem a
kisebbségek, mint olyan, habár a Bizottság véleménye szerint és
megfogalmazása ellenére az autonómiához való jog csak kollektív jogként
képzelhetô el. Tehát a szóban forgó jog nem jelenti a szerzôdô felek
számára sem az államon belüli szervezett etnikai
entitás elismerését, sem a nép vagy nemzet alkotó elemének, az etnikai
pluralizmusnak, vagyis olyan elvnek az elismerését, mely kihatással
lehet az állam "egységére". A 11. cikk keretében a kisebbségi jelenség
feltétele megegyezik az 1201-es Ajánlás többi javaslatának
rendelkezésével: ez egy közvetett értelmezés, mely másokkal
együtt/kollektíven gyakorolt egyéni jogok elismerésére alapul. Erre
emlékeztet a Magyarországgal való jószomszédi kapcsolatok egyezményével
kapcsolatos szlovák nyilatkozat is. Ezt a
tényezôt a 11. cikkben tartalmazott jog értelmezése során figyelembe
kell venni.
Az 1. cikk meghatározza a nemzeti kisebbség fogalmát. Egy
államban élô olyan személyek csoportjára utal, "akik az állam területén
laknak és annak állampolgárai is; hosszú idô óta szoros, tartós
kapcsolatban állnak az állammal; etnikai, kulturális, vallási vagy
nyelvi szempontból megkülönböztetô jegyeket hordoznak; jelentôs számban
vannak jelen, bár kisebb a létszámuk az állam vagy az állam egy
t erületének egyéb
népességénél; fontos feladatuknak tekintik, hogy megôrizzék együttesen
azt, ami közös identitásukat jelenti..."
A fenti meghatározásból következik, hogy azok a személyek,
akik számára az 1201-es Ajánlásba foglalt jogokat biztosítják, az
ill etô állam állampolgárai és nem
bevándorlók. Ezt a továbbiakban aláhúzza az a tény, hogy csak történelmi
kisebbséghez tartozó személyek (hosszú idô óta szoros, tartós
kapcsolatban állnak az állammal) a haszonélvezôi ezeknek a
rendelkezéseknek.
A "hosszú id ô óta szoros,
tartós kapcsolatban állnak az állammal" kifejezésmódot úgy kell
értelmezni, hogy az állam területére vonatkozó kapcsolatokat is magában
foglal mint az elôbbi része. Ilyen módon egy kisebbséghez tartozó
személyek nem vesztik el kisebbségi státusukat abban
az esetben, ha ez a terület egy másik vagy egy új ország területére
kerül, illetve megmarad az 1201-es Ajánlás értelme ilyen
területátruházások vagy államutódlások esetében is, amennyiben a
kérdéses személyek továbbra is egy kisebbséghez tartoznak.
"azokon a területeken ahol többséget alkotnak"
Az a tény, hogy egy kisebbség többséget alkosson egy
"területen" a 11. cikk alkalmazásának nélkülözhetetlen feltétele, ennek
ellenére különösen nehéz egyértelmûen meghatározni, mi a pontos
jelentése a terület szónak a rendelkezés keretén belül.
Elvben ezt a kifejezést
földrajzi és nem adminisztratív vagy politikai értelmében kell
értelmezni. De ugyanakkor van egy történelmi dimenziója is, mely
kapcsolatban van különbözô csoportoknak egy bizonyos területen való
implantációjával.
Valójában az államok eltérôen értékelnek, amikor
meghatározzák, mit tekintenek területnek. Ennek ellenére, a 11. cikk
végrehajtásánál az e végett történô területminôsítést jóhiszemûen (bona
fide) kell elvégezni. A rendelkezésnek elsôsorban nem arra kellene
törekednie, hogy a 11. cik ket alkalmazhatatlanná vagy tetszôlegessé tegye (lásd ilyen
értelemben a Keretegyezmény 16. cikkét). Ellenkezôleg, a minôsítések
objektív kritériumok alapján kell történjenek és figyelembe kell vegyék
a kisebbségi tényezôt. A Bizottság félreérthetetlenül kijelentette, hogy az Államok
szükségszerûen figyelembe kell vegyék egy vagy több kisebbség jelenlétét
területükön olyan esetben, amikor területüket politikai és
adminisztrációs alegységekre, valamint választókerületekre osztják fel
(Magyarázó jelentés a Velencei Bizottság javaslatára
az Emberi Jogok Európai Egyezménye kapcsán, 42.
bekezdés).
A "többségben" kifejezésmódot másfelôl a 11. cikk által
követett célok figyelembevételével kell értelmezni. A megfelelô helyi
vagy autonóm közigazgatásra való jog az egységes államokon belül
tömörült kisebbségek követeléseinek legteljesebb megvalósulásának tûnik
(egy szövetségi ország tulajdonképpen tovább haladhat ezen a területen,
lásd ebben a kérdésben a Velencei Bizottság Jelentését a szövetségi és
regionális államok kisebbségvédelmérôl, Joggal a Demokráciáért Bizottság
szöveggyûjteménye, Európa Tanács, "Demokrácia tudománya és technikája,
9. sz. 1994, 326. old. és a következôk).
A "többségben" kifejezésmód ezért nemcsak számbeli
viszonyokra vonatkozik, hanem azt is tartalmazza, hogy a többség a
kérdéses területen él és tömörül.
"Joguk van ahhoz, hogy ... helyi vagy autonóm közigazgatással,
illetve különleges státussal rendelkezzenek"
A 11. cikk három, meg nem határozott módon (helyi
közigazgatással, autonóm közigazgatással, különleges státussal) biztosít
jogot bizonyos autonómiára.
Általában kijelenthetô, hogy a 11. cikk által biztosított
jogot nem lehet úgy értelmezni, hogy olyan intézkedéseket feltételez,
melyek lényegében befolyásolnák az állam struktúráját, habár a
szövetségi vagy regionális szerkezet kétségtelenül helyet ad az
állam területén lakó
kisebbségek egy bizonyos fajta autonómiájának az elismerésére azáltal,
hogy területi alapot biztosít ezeknek a kisebbségeknek ott, ahol képesek
autonóm intézményeik révén saját politikát gyakorolni. A 11. cikk nem ír
elô specifikus intézménymodellt sem a helyi önkormányzat számára és a kontinensen
létezô modellek olyan nagy számú változatát találjuk, hogy nagyon nehéz
lenne kiválasztani egy követendô modellt.
Az államnak nagy választási lehetôsége lesz a 11. cikk
kötelezettségeinek betartását illetôen.
Megfelelô helyi és autonóm közigazgatás
Fontos javallatokat lehet kapni a Helyi Önkormányzatok
Európai Chartájában az autonómiához való jog tartalmát illetôen. Ezzel
az instrumentummal összhangban a helyi szervek képesek kell legyenek
arra, hogy "a helyi lakosság érdekében a közügyek jelentôs részét
felelôsen szabályozzák, igazgassák" (a Charta 3.1 cikkelye). Ezenfelül a
Helyi Önkormányzatok Európai Chartája egy sor tényezôt nyújt a jog
tartalmát illetôen, mely a közügyek jelentôs részé nek szabályozására vonatkozik. Így:
- "E jogot olyan tanácsoknak vagy testületeknek kell
gyakorolniuk, melyek tagjait szabad, titkos, egyenlô, közvetlen és
általános szavazással választják, és amelyek nekik felelôs végrehajtó
szervekkel is rendelkezhetnek. E rendelkezés nem érinti az állampolgárok
gyülekezéshez, népszavazáshoz vagy a közvetlen állampolgári részvétel
egyéb formájához fûzôdô, jogszabályon alapuló jogát" (a Charta 3.2
cikkelye).
- A helyi önkormányzati szervek jogszabályi keretek között
döntés i jogosultsággal rendelkeznek minden
olyan ügyben, amely nincs kivonva hatáskörükbôl és bármely más
igazgatási szerv hatáskörébe sincs utalva, mivel a közfeladatokat
lehetôleg az állampolgárokhoz közelebb álló igazgatási szerveknek kell
megvalósítaniuk (a Charta 4.2 és 4.3
cikkelyei).
- A helyi önkormányzati szervek a helyi szükséglethez való
alkalmazkodás és a hatékonyabb igazgatás érdekében saját maguk kell
meghatározzák belsô igazgatási struktúrájukat (a Charta 6.
cikkelye).
- A helyi önkormányzati szerv ek (államigazgatási) felügyeletét csak az alkotmányban vagy
törvényben meghatározott esetekben s eljárás szerint lehet gyakorolni.
Ez a felügyelet csak az alkotmány elveivel való összhangjának
vizsgálatára irányulhat. Magasabb szintû államigazgatási
szervek célszerûségi
szempontból felügyeletet gyakorolhatnak azon feladatok vonatkozásában,
amelyeknek végrehajtását a helyi szervekre bízták (a Charta 8.
cikkelye).
- A helyi önkormányzati szervek jogorvoslatot vehetnek
igénybe hatáskörük szabad gyakorlása és helyi önkormányzati elvek
védelme érdekében (a Charta 11. cikkelye).
Ezek azok az irányvonalak, melyek az Államok gyakorlatát
kellene hogy ösztönözzék, amikor a 11. cikk követelményeihez
alkalmazkodnak. Ezek nem a rendelkezésbôl egyenesen következô
követelm ények.
Különleges státus
A különleges státus kifejezésmód értelme nem túl világos,
de megmutatja a 11. cikk szövegezôinek azon akaratát, hogy az Államok a
helyi adminisztráció hagyományos megoldásaiból induljanak ki. Ebben az
értelemben az állam szabadon határozhatja meg, mi lesz a különleges
státus hatásköre. Megszokott gyakorlat hiányában, mely képes lenne
meghatározni egy ilyen státus minimális kívánalmait a különleges státus
jog hatáskörének meghatározásakor elônyben részesülnek a 11. cikk
célkitûz ései általában véve, illetve az Európa
Tanács tagállamainak feltételezett akarata. Olaszországban és
Spanyolországban találunk példát különleges státusra a személyes
autonómia megoldás kizárása nélkül.
A Bizottság véleménye szerint minden különleges
státus kiindulópontjánál meg kell találni
azt az akaratot, mely biztosítja a kisebbséghez tartozó személyek
hatékony/tényleges részvételét a lakóterületüket vagy az ôket érintô
ügyekben. Azok az intézmények, amelyek a különleges státust alkotják,
képesek kell hogy legyenek a kisebbségeket
képviselni és biztosítani, hogy ezekhez a kisebbségekhez tartozó
személyek:
- véleményét kikérik, amennyiben a pártok olyan
törvényhozói vagy adminisztrációs intézkedéseket szándékoznak tenni,
melyek nagy valószínûséggel érintik ôket,
- részt vesznek az ôket nagy valószínûséggel érintô
nemzeti vagy területi fejlesztési tervek és programok elôkészítésében,
kivitelezésében és értékelésében,
- ténylegesen részt vesznek a döntéshozási folyamatban és
választott felek úgy országos, min t helyi
szinten, elsôsorban kulturális, oktatási, vallási, információs és
szociális ügyek terén.
Ezek természetesen a minimális elvárások. E különleges
státus természetesen sokkal tovább mehet azáltal, hogy az olyan terület
részére, ahol a kisebbség többség, törvényhozói és végrehajtói hatalmat
biztosít területi ügyekben, megközelítve ezáltal az ország részleges
föderalizációját.
sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelôen
A "sajátos történelmi és területi helyzetüknek
megfelelôen" kifejezésmód kettôs funkciót tölt be:
Egyfelôl kötelezi a szerzôdô feleket, hogy vegyék
figyelembe a szóban forgó kisebbség hagyományait és specifikus
szükségleteit. Ilyen értelemben kiegészíti egyazon rendelkezésben
megjelenô megfelelô státus követelményeit.
Másfel ôl bevezeti azt a
lehetôséget, hogy ugyanazt a jogot államról államra, sôt egyazon államon
belül kisebbségektôl függôen, más és más módon valósítsa meg. A 11. cikk
végrehajtása ebbôl kifolyólag nem lesz egységes, hanem a nemzeti
kisebbségek eltérô helyzetéhez fog alkalmazkodni. Az
Emberi Jogok Európai Egyezménye szerveinek esetjoga képes volt
méltányosan kiegyenlíteni az egyenleget az állam diszkrecionális
hatalma, hogy felértékeljen minden sajátságos eset sajátságos
körülményét, és az Egyezmény által megkívánt
ellenôrzés között; ésszerû, hogy hasonló egyensúly lesz fenntartva a 11.
cikk keretén belül is.
az állam belsô törvényeivel összhangban
Az a tény, hogy a helyi vagy autonóm önkormányzat és a
különleges státus, amit a kisebbségek meg kellene kapjana k, összhangban kell legyen az állam belsô törvényeivel,
megmutatja e jog korlátait. Az állam az, amelyik meghatározza a keretet,
amelyen belül a helyi vagy autonóm önkormányzat jogát gyakorolni kellene
és nemzetközi védelmet csak annyi ideig biztosít, míg
ezt a jogot legálisan gyakorolják.
Ugyanakkor ez a kifejezés tartalmazza annak a biztosítékát,
hogy egy jogi keret fogja majd biztosítani e jog gyakorlatát.
Ezenfelül, megfelelve az Emberi Jogok Európai Egyezménye
szervei esetjogának, az állam diszkrecionális hatalmát, hogy létrehozza a
kérdéses törvényes rendszert, az a tény kor látozza, hogy a rendszer maga is összeegyeztethetô kell legyen az
egyezménnyel és az 1201-es Ajánlással.
4. Az Ajánlás 11. cikke az Ajánlás 13. és 14.
cikkeivel
együtt véve
A 13. és 14. cikk így szól:
13. cikk
"A jelen jegyzôkönyvben felsorolt jogok és szabadságok teljes mértékben alkalmazandók a többséghez tartozó
személyekre is, akik egyes régiókban kisebbségben élnek."
14. cikk
"A jelen jegyzôkönyvben felsorolt jogok és szabadságok
gyakorlása nem korlátozhatja azokat a kötelezettségeket és felelôsségeket,
melyek egy államban az állampolgársággal járnak. Ezen jogok és szabadságok
gyakorlása csak azoknak a törvény által elôírt formaságoknak,
feltételeknek, megszorításoknak vagy szankcióknak rendelhetô alá, amelyek
egy demokratikus társadalomban a nemzet biztonságot, a területi integritást, a közbiztonságot, a
rend védelmét, a gyilkosságok megelôzését, az egészség és az erkölcs
védelmét, valamint mások jogainak és szabadságainak védelmét
biztosítják."
Az 1201-es Ajánlás 13. és 14. cikkeinek egyesített
alkalmazását nem szabad kizárni.
Ami a 14. cikket illeti, gondoskodik a biztosított jogok
korlátozási lehetôségeirôl, beleértve a 11. cikkbe foglalt jogokat is,
azokon a törvény által biztosított intézkedéseken keresztül, melyek
elengedhetetlenek egy demokratikus társadalomban, mivel az Egyezmény által
elismert jogos célok között szerepel a nemzetbiztonság és a területi
integritás. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye esetjoga a 8. cikk 2.
bekezdését és fôleg a 11. cikk értelmezését illetôen az arányosság elvét
alkalmazza.
Jegyzetek
1 Hasonló vonalban az ENSZ
Emberjogi Bizottsága megállapította, hogy semmilyen reklamációt nem
lehet hozni az önrendelkezést illetôen az ENSZ
Emberjogi Egyezménye fakultatív jegyzôkönyve alapján (az 1990. november
2-i Olaszországi Határozat ellen Dél-Tirolt illetôen). Az egyezmény 27.
cikkére vonatkozó 1994. április 26-i 50. (23.) sz. általános
magyarázat nem vonatkozik semmilyen önrendelkezési
jogra.
2 Bevezetô az Emberi Jogok
Európai Egyezményének kiegészítô jegyzôkönyvéhez a nemzeti kisebbségek
jogait illetôen (Revue universelle des droit de l'homme 1993, 184. és
következô old.).
|
|
|
|
|
|