Románia az egyetlen olyan európai ország, melyben egy szélsôséges párt is részt vesz a kormányzásban. A kormánypárti státusz, amellyel a Román Nemzeti Egység Pártja (RNEP) bír, olyan súlyos helyzetet teremt, mely gyakorlatában és szimbolikájában összehasonlíthatatlan bármely más belsô destabilizáló tényezôvel. "Nacionalizmus és európai biztonság: Románia euro-atlanti integrációja" címû tanulmányában Valentin Stan bebizonyítja, hogy az RNEP, John Mearsheimer¹ terminológiájában, egy hipernacionalista párt, és hogy eme hipernacionalizmus nem egyeztethetô össze az Észak-Atlanti Szövetség biztonsági politikájával. Valentin Stan legfontosabb megállapítása az, hogy Romániának semmi esélye sincs az euro-atlanti struktúrákba való integrálódásra, amíg a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) az RNEP-et is bekapcsolja a kormányzásba. Az RTDP koalíciós politikája hosszútávon fogja érinteni Romániát, hiszen az e struktúrákba való integráció a román külpolitikában abszolút prioritásként szerepel.

Valentin Stan bizonyítása mentén meg kell viszont jegyezni, hogy a nyugati elemzôknek ama felfogása, hogy Romániában olyan interetnikai feszültségek léteznek, melyek meggátolják az ország euro-atlanti integrációját, már a RNEP koalícióba való bevonása elôtt kialakult. A Valentin Stan szövegében szereplô idézetek 1990-bôl (John Mearsheimer²), 1992-bôl (Huberte Hanquet és Javier Ruperez³), 1993-ból (5. SIPRI Beszámoló⁴, 21. UNIDIR Beszámoló⁵, Michael E. Brown⁶) és 1994 elejérôl (Lothar Ruehl⁷; Hans-Joachim Hoppe⁸) származnak. Ráadásul az interetnikai feszültségek létezése, bármennyire is probléma, mégsem az állam stabilitását döntôen meghatározó tényezô. A stabilitás attól is függ, hogy milyen módon tudják a hatóságok az állam demokratikus intézményeit és eljárásait a konfliktusos helyzet megoldására felhasználni. Ebbôl a szempontból meg kell jegyezni, hogy a forradalom utáni Romániában egy érdekes folyamat játszódott le, amely a szélsôséges nacionalista diskurzus és alakulatok elsô jelentkezésétôl (1990) egészen a kormányzásba való bevonásukig fejlôdött (1994-1995). Egy ilyenfajta folyamat nem csak hogy gátolja az interetnikai problémák megoldását, hanem a feszültségek súlyosbodásához vezet és magát a jogállamot is veszélyezteti.

A szélsôséges nacionalista típusú diskurzust már 1990-tôl kezdve reklámeszközként használták a romániai politikai versenyben, egyes pártok létrejötte és népszerûsége közvetlen összeköttetésben volt ezzel. Nem célunk Valentin Stan RNEP-pel kapcsolatos bizonyítását újra levezetni. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a rasszista⁹, soviniszta¹⁰, xenofób és Európa-ellenes¹¹ propaganda széles körben nyert alkalmazást, a Nagy Románia Párt (NRP) megalakulásában is. A Szocialista Munka Pártja (SZMP) megalakulásában szintén nagy szerepet kapott egy olyan diskurzus, amely általában is tagadja az európai értékeket, különösképpen Európa intézményesített értékeit.¹²

E pártok vezetôi agresszív kampányokat kezdeményeztek, ezáltal sikerült aktívan jelen lenniük a közvélemény elôtt. Ez nagyrészt meghatározta az 1992-es parlamenti választások eredményeit, amikor az NRP-nak és a SZMP-nek 3%-ot meghaladó szavazatot sikerült összegyûjtenie, ami a parlamentbe való bejutást biztosította.

Az 1992 novemberére jellemzô politikai polarizáció folytán az RTDP megalkothatta az RNEP-pel, az NRP-vel, az SZMP-vel együtt a többségi koalíciót (melyhez akkor még a Román Demokratikus Agrárpárt is hozzátartozott), ami a Vacaroiu-kormány kialakításához vezetett. Az RTDP-hoz társult pártok pályája a késôbbiekben törésmentesen ívelt a végrehajtó döntési tartomány felé. Így 1994 augusztusában az RNEP két tárcát szerzett meg (a Távközlési Minisztériumot, Adrian Turicu révén, illetve a Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumot, Valeriu Tabara révén, ugyanakkor fény derült arra, hogy az igazságügyminiszter, Iosif Chiuzbaian is RNEP-tag), és az NRP és az SZMP is pozíciókat szerzett a kormányban, miniszterhelyettesi szinten. Végül 1995 januárjában, az RTDP, RNEP, NRP és az SZMP megállapodást írtak alá a Vacaroiu kormány támogatásáról.

Nincs alapvetô különbség a RNEP, illetve a NRP-ben és SZMP-ben megszilárdult politikai erôk nacionalista retorikája között (az RNEP diskurzusát Valentin Stan részletesen elemezte). Mi több, e két utóbbi párt társulása nemcsak "szellemi", hanem jogi következményekkel is jár, azáltal, hogy a NRP és a SZMP együttesen alkotják a "Nemzeti szövetség" parlamenti csoportot. Elmondható még, hogy ezek a pártok a magyar kisebbség ügyeinek kezelésében¹³ egyeztették a RNEP-pel álláspontjaikat és tevékenységüket.

A NRP vezetôjének régebbi, az RMDSZ-képviselôk vagy a teljes RMDSZ-parlamenti csoport kiutasítására vonatkozó fenyegetéseihez¹⁴ az utóbbi idôben hozzáadódtak a NRP az RMDSZ törvényen kívülre helyezését sürgetô nyilatkozatai, mondván, hogy az a "potenciális gyilkosok fészke" és kérték "a legveszélyesebb vezérek elítélését, letartóztatását és az országból való kiutasítását".¹⁵ Ezt úgy motiválták, hogy "az RMDSZ-hez hasonló paramilitáris szervezetek és politikai daganatok azonnali elhallgattatása az európai béke és stabilitás érdekét szolgálja, általa ugyanis emberéleteket kímélünk meg, és az emberi jogok és a nemzetközi szerzôdések tiszteletben tartásához járulunk hozzá."¹⁶

A kormánykoalíció négy pártja (RTDP, RNEP, SZMP és NRP) 1995. február 7-én tartotta meg elsô munkaülését. Ez alkalommal Corneliu Vadim Tudor, a NRP elnöke, terjedelmes szónoklatban támogatta meg a RNEP elnökét. Ugyanakkor megismételte Gheorghe Funar állításait, és új "érveket" fûzött hozzájuk. A NRP elnöke például kijelentette: "amikor azon barbárok leszármazottairól beszélünk, én azt hiszem, nem sértjük meg a magyar nemzetet, sôt, valódi történelmi szövegeket bocsátunk közre, melyek bebizonyítják, hogy eredetileg primitívek voltak, amit a románokról soha nem lehet elmondani".¹⁷ Azután a NRP elnöke így folytatta: "Szó volt itt a Hadsereg úgynevezett megtisztításáról, melyet Funar úr szorgalmaz, de nézzük, mit mutat nekem Ioan Tanasa ezredes képviselô úr...>>ra csíkszeredai hegyivadász ezred olyan módon van beosztva, hogy több mint 50%-a helybéli magyar. Ez azt jelenti, hogy több mint 1000 felfegyverzett katonájuk van.<< Ez ellen tennünk kell. Természetesen az Alkotmány szerint... a kisebbségiek egyenlô jogokkal bírnak. De, amikor egy ekkora konfliktusos potenciál létezik, amikor tudjuk, hogy ôk paramilitáris módon szervezkednek, házak, utcák, falvak, községek, városok szerint, katonai sorozás alapján... Felfogják, mit jelent több ezer felfegyverzett katona?¹⁸... Kulcspozícióba helyezzük a magyarokat a Hegyivadászoknál?... A Hegyivadászok fegyverét magyar kézbe adjuk?"¹⁹

E szöveg elemzése bizonyítja, hogy doktriner szempontból a Nagy Románia Párt egy hipernacionalista párt, ha a hipernacionalizmus John Mearsheimer-féle meghatározását vesszük tekintetbe. Eszerint a hipernacionalizmus "az a meggyôzôdés, hogy más nemzetek vagy államnemzetek alacsonyabbrendûek és fenyegetôek, és hogy ezeket keményen kell kezelni".²⁰ Corneliu Vadim Tudor az egész magyar etnikumot alacsonyrendûnek minôsíti a románnal szemben (mert hát ôk eredetileg barbárok voltak, míg a románok nem). Ugyanakkor a magyar etnikumot fenyegetônek minôsíti azzal az állítással, hogy "paramilitáris módon szervezkedik", ami a hatóságok részérôl határozott fellépést követel, el egészen a Hadsereg megtisztításáig (addig, hogy a romániai magyarokat - román állampolgárokat! - el kell távolítani a Hegyivadászok soraiból).

Corneliu Vadim Tudor és a hozzá hasonló vezetôk esetében felismerhetjük Stephan Van Evera²¹ megfigyeléseit, melyek szerint a politikai legitimitás és az elitben élô agresszív nacionalista mitológiaalkotási igyekezet között fordított arányosság létezik. E vezetôk számára, akik kompromittálódtak a forradalom által megszüntetett rendszerben vállalt szerepük miatt, a szélsôséges nacionalista propaganda a politikai túlélés problematikájához tartozik.

A szélsôséges nacionalista propagandának a mentalitásokra és az állam egyensúlyára gyakorolt hatását nem szabad alábecsülni még akkor sem, ha az tiszta demagógiának tûnik. Bármennyire is releváns a politikai erôk retorikájának dekodifikálása - amiként ezt Valentin Stan a RNEP-ról írott tanulmányában nagyon meggyôzô módon teszi - véleményünk az, hogy különös figyelemmel kell kezelni azokat a cselekedeteket, melyek a deklamációs szintet meghaladva, közvetlenül a jogállam megkérdôjelezését kísérlik meg.²²

Ebben az értelemben nem szabad figyelmen kívül hagyni Iosif Gavril Chiuzbaian igazságügyminiszter (és RNEP-tag) kijelentéseit, aki 1995 januárjában az RMDSZ törvényen kívül helyezését helyezte kilátásba. Ugyanebben a szellemben, 1995 januárjában a Nagy Románia Párt elfogadott egy dokumentumot, melyben olyan tevékenységeket minôsít "románelleneseknek", melyek a magyar etnikumot képezô román állampolgárok és szervezeteik alapvetô polgári és politikai jogait képezik, és az RMDSZ azonnali betiltását követeli. Hivatkozik például arra, hogy "az RMDSZ képviselôk Románia Alkotmánya ellen szavaztak"; "az RMDSZ képviselôinek nagy része ismételten szerepel azokon az aláírási listákon, melyekkel Románia elnökének a felfüggesztését vagy a Kormány feloszlatását követelik"; "RMDSZ képviselôk és vezetôk rendszeres jelenléte Budapesten"; "a Kisebbségi Tanács tevékenységében való részvétel visszautasítása"; "miniparlament létrehozása Szövetségi Képviselôk Tanácsa név alatt és az RMDSZ Önkormányzati Tanácsának a létrehozása."²³ stb. Ebben a dokumentumban, melyet a NRP Vezetô Bizottsága (Comitetul Director) írt alá, nem annyira a rágalmak és sértések áradata a lényeges, hanem egyes, az Alkotmány és a nemzetközi jogrendszer által garantált jogok gyakorlásának a megkérdôjelezése (a parlamenti szavazás, a vélemény szabadsága, a szólásszabadság, a mozgásszabadság, társulási jog stb.).

A RTDP hipernacionalista pártokkal való kormányzati koalíciós társulása túllépi a politikai diskurzus területét. Egy kormány a többségi koalíció politikai akarata megvalósításának eredménye. Következésképpen a politikai összefonódás kormányzati politikára gyakorolt hatását nem lehet figyelmen kívül hagyni, függetlenül attól, hogy a többségi koalíciót képezô pártok között kialakult paktum egy dokumentum által "formalizált" alapra épül, vagy pedig ellenkezôleg, a szóban forgó pártok inkább kikerülnek mindenféle írott megegyezést. Egyes RNEP, NRP és SZMP-tagok beépülését a döntési struktúrákba már röviddel az 1992-es választások után meg lehetett figyelni, és idôvel nyilvánvalóvá vált e folyamat állandó befolyása a minisztériumok és más intézmények tevékenységére. A következôkben azt kívánjuk megvizsgálni, hogy ilyen jellegû politikai váltások mennyiben képesek erodálni a demokratikus állam alapjait. Ilyen értelemben a legrelevánsabbak a nemzetbiztonságért felelôs intézményekre gyakorolt hatások.

Az állami struktúrák összességét tekintve, a nemzetbiztonsággal összefüggô intézmények meghatározó szerepet játszanak Románia érdekeinek hosszútávú és globális fenntartása szempontjából. Feladataik természetének megfelelôen arra hivatottak, hogy a politikai konjunktúrától függetlenül mûködjenek. Eme intézmények viselkedése meghatározza az állam azon képességét, hogy megôrizze belsô stabilitását és nemzetközi hitelességét. Ezeket kell tehát elsôsorban kiértékelni Románia nemzetközi biztonsági intézményekbe való integrációs törekvései szempontjából.

Öt évvel a kommunista rendszer összeomlása után a román demokrácia konszolidációja elégtelen. A nyugati államok hosszú ideig építették ki erôs demokratikus rendszerüket, mely független, egymás ellenôrzésére képes, szilárd intézmények létezésén alapszik. Románia ezzel szemben még ezen intézmények konszolidációs szakaszában van. A kormánykoalíció köré tömörült nacionalista erôk a - még nem eléggé konszolidált - demokratikus intézményekre gyakorolt állandó nyomása kompromittálhatja az ország demokratikus jövôjét, valamint az euroatlanti integráció esélyét. Ezért érdemes tehát elemezni ezen intézményeknek a kormányzat részérôl gyakorolt nacionalista nyomással szembeni sérülékenységét.

Az intézmények mûködésének a kormányzatban részt vevô politikai erôktôl való függôségét az Alkotmány és általában az egész jogrendszer perspektívájából kell elemezni. Kézenfekvô, hogy a legfontosabb viszonyítási alap Románia Alkotmánya, annál is inkább, mert a román demokrácia a kezdetlegesség jegyeit viseli. Meg kell jegyezni, hogy - bár nem tökéletes - az alaptörvény belsô törvényekké változtatja azokat a nemzetközi szerzôdéseket, melyeket a Parlament ratifikál (11. szakasz, 2. bekezdés), és ami az emberi jogokat illeti, ezeknek prioritást biztosít a belsô törvényekkel szemben (20. szakasz, 2. bekezdés). Az utóbbi kitétel maximális fontossággal bír, tekintetbe véve, hogy két alapvetô, a nemzetbiztonságra vonatkozó törvény az Alkotmány elôtti idôkbôl származik: a 39/1990 december 13-i Törvény a Legfelsôbb Védelmi Tanács létesítésérôl, szervezésérôl és mûködtetésérôl, illetve az 51/1991 július 29-i Törvény Románia nemzetbiztonságáról. Bár mindkét törvény tartalmaz olyan kitételeket, melyek a jogállammal összeegyeztethetetlenek és mélyen sértik - mint ahogyan ezt a következôkben kimutatjuk - az alapvetô emberi jogokat és szabadságokat, de mivel ezen törvényeket az alaptörvény elôtt fogadták el, jelenleg mégsem lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni az alkotmányellenesség kimondásáért, legfeljebb kivételes úton (valamely bírósági tárgyaláson felmerült egyedi esetként, és akkor sem a törvény egészérôl, hanem csak az esetre vonatkozó cikkelyrôl lehet szó); másrészt, a Törvényellenôrzô Tanács, melynek hatáskörébe tartozik megvizsgálni a régebbi törvények Alkotmánnyal való összeegyeztethetôségét, egyike Románia azon - a demokratikus berendezkedés szempontjából alapvetô - intézményeinek, melyek három évvel az Alkotmány elfogadása után még mindig nem mûködnek.

Még egy stabil demokráciával rendelkezô társadalomban is komoly kérdôjeleket támasztanának az említett törvények által létrehozott struktúrák és módszerek. Egy demokratikus társadalom mûködése szempontjából a legfontosabb az állami intézmények ellenôrzése. Ha egyes intézmények e kontroll alól kicsúsznak, akkor lehetôség nyílik olyan kísérletekre, melyek egy autoriter rendszert igyekeznek a társadalomra rákényszeríteni. Mi történhet egy olyan rendszerben, melyben a kormánykoalíció egy vagy több szélsôséges pártot foglal magába? Milyen mértékben tud a törvényes és intézményi beágyazottság ellenállni egy ilyen, a demokratikus jogállam aláásását célzó igyekezetnek, vagy ellenkezôleg, esetleg éppen felhasználják arra, hogy általa érvényesítsenek egy szélsôséges kormányzati formát?

A nemzetbiztonság területén a legmagasabb fokú kompetenciával rendelkezô intézmény a Legfelsôbb Honvédelmi Tanács. AZ LHT-t az 1990. december 13-i 39. számú Törvény alapján hozták létre, "az ország védelmével és az állambiztonsággal - úgy békeidôben, mint háború idején - kapcsolatos tevékenységek szervezésének és egységes irányításának céljából..." Ugyanez a normatív dokumentum szabja meg az LHT struktúráját, feladatait és a tevékenységére vonatkozó ellenôrzés módját. Egy évvel késôbb, a referendum által elfogadott Alkotmány III. Cím (A közhatóságok), V. Fejezet (A közigazgatás), 1. Cikkely (A központi szakközigazgatás) 118. szakasza leszögezi: "AZ LHT egységesen megszervezi és egybehangolja az ország védelmével és a nemzetbiztonsággal kapcsolatos tevékenységeket." Meglepô módon, az Alkotmány nem sorolja fel e szerv feladatait, mindössze pár megjegyzést fûz annak mûködéséhez: az LHT jelentéseinek megvizsgálására a Parlament két házának együttes ülésén kerül sor (62. szakasz, 2. bekezdés, f pont); az LHT szervezésérôl szóló normatív irat szerves törvény (72. szakasz, 3. bekezdés, d pont); az LHT elnökének tisztségét Románia Elnöke látja el (92. szakasz, 1. bekezdés).

Ilyen körülmények közt az 1990-es 39. számú Törvény különös fontossággal bír, meghatározva, hogy a politikai tényezôk milyen mértékben avatkoznak be az LHT mûködésébe. Ilyen értelemben mindjárt hozzá kell fûzni egy megjegyzést az "állambiztonság" kifejezés használatához, mely mind az 1. szakasz, mind a 2. szakasz D pontjában elôfordul: az LHT "végrehajt bármely más feladatot a nemzetvédelem és az állambiztonság tekintetében". Ezen a helyen jelenik meg elôször az "állambiztonság" kifejezés az 1989. december utáni romániai törvénykezésben. Mint láthattuk, nem fordul elô az Alkotmányban (118., illetve 49. szakasz,) sem pedig az 51/1991 számú törvényben, melynek tárgyát a "nemzetbiztonság" képezi. Ugyancsak "nemzetbiztonság"-ról beszél egyébként valamennyi nemzetközi dokumentum is. Ha "az állam egy olyan jogi és politikai szervezôdés, melynek hatalmában áll állampolgáraitól engedelmességet és lojalitást igényelni",²⁴ akkor ezek szerint az, amit az LHT védelmez, az a román állam, illetve a közhatóságok és az állam hatalmi struktúrái. Természetesen, egy fejlett demokráciával rendelkezô országban a nemzetbiztonság és az állam biztonsága közti konfúzió, bár súlyos, de megoldható más intézmények közbelépése által. Csakhogy Romániában, mint ahogyan erre már rámutattunk, az Alkotmánybíróság nem nyilatkozhat ebben az ügyben, a Parlament pedig megnyújtotta e konfúz helyzetet azáltal, hogy a Büntetô Törvénykönyv módosítási tervezetébe, melyet 1994 decemberében tárgyaltak, bevezetett egy, éppen az "állam biztonságára"²⁵ vonatkozó bûncselekményt.

Ez a megnövekedett politikai dimenzió, amelyet a 39/1990-es számú Törvény elsô szakasza kölcsönöz az LHT-nak, annál is inkább figyelemre méltó, mivel az LHT kompetenciája kevésbé körülírt és ellenôrzött. A 2. szakasz D pontja, amely az LHT feladatait sorolja fel, kimondja: "Végrehajt bármely más feladatot a nemzetvédelem és az állambiztonság tekintetében" (a szerzôk kiemelése), anélkül hogy bármit is pontosítana azzal kapcsolatban, hogy milyen módon ruházzák fel e "bármely más feladat" elvégzésére vonatkozó kompetenciával. Még csak a román jog területén oly gyakori "a törvény szerint" kifejezés sem szerepel, s ez arra enged következtetni, hogy ez a Tanács (LHT), bár a közigazgatás szerve, a Parlament szerepét átveheti, és önmagának oszthat ki bármiféle kompetenciát a maga tevékenységi területén, mely, mint láthattuk, az állambiztonságra és az állam hatalmi szerkezetére terjed ki. Hogy ez így van, azt bizonyítja a 39/1990-es számú Törvény 9. szakasza is, mely szerint "AZ LHT által elfogadott határozatok kötelezôek az ország állampolgáraira, valamint mindazon intézményekre és egységekre, amelyek tevékenységére vonatkoznak." Mivel az Alkotmány 58. szakaszának (1) bekezdése szerint "a Parlament a román nép legfelsô képviseleti szerve és az ország egyetlen törvényhozási hatósága", az LHT határozatainak kötelezô volta ellentétben áll az alaptörvény szövegével. Nem beszélve arról, hogy miközben egy törvényt annak elfogadása elôtt vagy kivételes úton alá lehet vetni egy alkotmányossági ellenôrzésnek, addig ezek a határozatok, amelyek egy közigazgatási szervtôl származnak, minden ellenôrzés felett állnak.

Világos, hogy megalakításától kezdve, az LHT-t minden demokratikus ellenôrzés fölött állónak képzelték el. Az 39/1990-es számú Törvény 8. szakasza szerint az LHT-nak "tagjai egyikén keresztül tevékenységérôl évi jelentést kell a Parlament elé terjesztenie, és a Parlament kérésére, valahányszor a helyzet megköveteli, tájékoztatásokat kell adnia", viszont a törvény már nem pontosítja azt, hogy melyek a Parlament - a román nép legfôbb képviseleti szerve - lehetôségei e tevékenység elbírálására. Arról sem mond semmit, hogy melyek a lehetséges szankciók abban az esetben, ha ezeket a jelentéseket nem terjesztik elô.

A szélsôséges nacionalista ideológiával rendelkezô kormányok kihasználhatják az ilyen törvényességi "hibákat" vagy "hézagokat". Példaként említjük a RNEP (a kormánykoalíció pártja)²⁶ elnöke által Románia Elnökéhez intézett kérést arra vonatkozóan, hogy az Alkotmány 93. szakaszának 1. bekezdése értelmében jelentse ki a szükségállapotot egyes Hargita, Kovászna és Maros megyei helységekben (a két elsô megye lakossága túlnyomórészt a magyar etnikumhoz tartozik, a harmadik megyében a magyar lakosság jelentôs számú). Tehát a sértô nyilatkozatok szintjérôl áttértek a törvényszövegekre való hivatkozásra, annak érdekében hogy a korábbiakban kinyilatkoztatott fenyegetéseket valóra váltsák. Hangsúlyozni kell, hogy Románia Elnöke rendelkezik azzal az alkotmányos joggal, hogy egy ilyen rendkívüli lépést megtegyen, majd kérje a Parlament jóváhagyását 5 napon belül. De a 39/1990-es számú törvény 2. szakaszának C/b) bekezdése szerint, az LHT feladata elemezni és jóváhagyni "a sürgôsségi vagy hadiállapot nyomán szükséges intézkedéseket", melyek már semmilyen parlamenti ellenôrzésnek nincsenek alávetve, viszont a törvény 9. Szakasza értelmében valamennyi állampolgárra nézve kötelezôek.

Az elôbbi észrevételekhez hozzá kell fûzni, hogy ez a szerv, összetétele által, erôsen politizált lehet. A tíz tagból, akik alkotják, nyolcnak nincs megtiltva a politikai pártokhoz való tartozás. Ezek: a minszterelnök, az ipari és kereskedelmi tevékenységgel megbízott államminiszter, a nemzetvédelmi miniszter, a belügyminiszter, a külügyminiszter,²⁷ az Elnöki Hivatal politikai elemzô osztályának vezetôje,²⁸ a Román Hírszerzô Szolgálat²⁹ (RHSZ) igazgatója, valamint a Külügyi Hírszerzô Szolgálat³⁰ igazgatója. AZ LHT pedig, mely ezáltal erôsen átpolitizált, megszervezi és irányítja a RHSZ tevékenységét, tehát egy olyan intézményét, mely "Románia nemzetbiztonságára vonatkozó információk területére" szakosodott (14/1992-es számú törvény 1. szakasz).

Mint láthattuk, az LHT-nak hatalmában áll önhatalmú politikát folytatni a nemzetbiztonság területén és e hatalmát fokozzák a Románia nemzeti biztonságára vonatkozó kiegészítô törvény hiányosságai. Ez a törvény olyan elôírásokat tartalmaz, melyeknek értelmében megengedhetetlenül korlátoznak egyes alapvetô emberi szabadságjogokat, a jogállammal összeegyeztethetetlen eljárásokat intézményesítve. Például a 3. szakasz értelmében, a nemzet biztonsága szempontjából fenyegetônek minôsíthetô helyzetekben a 13. szakasz lehetôséget nyújt egyes hírszerzést célzó cselekményekre, mint "...a kommunikáció ellenôrzése, kutatás egyes információk, dokumentumok vagy irományok után, amelyek megszerzéséért be kell hatolni valamely helyre, hozzá kell férni valamely tárgyhoz vagy valamely tárgyat ki kell nyitni, valamely tárgynak vagy dokumentumnak az elvivése és visszahelyezése, annak megvizsgálása, az általa tartalmazott információk kivonatolása, akárcsak felvételek, másolatok vagy kivonatok készítése bármely módszerrel, tárgyak beszerelése, karbantartása és elvitele az elhelyezésük helyérôl..."

Noha van egy olyan kitétel, hogy ezeket a tevékenységeket csakis egy ügyész által kibocsátott engedély alapján lehet elvégezni, a 13. szakasz 5. bekezdése elôirányozza, hogy "...a mandátum érvényességi ideje nem haladhatja meg a 6 hónapot. Indokolt esetekben a fôügyész, kérésre, meghosszabbíthatja a mandátum idôtartamát, anélkül hogy ez egy-egy alkalommal meghaladhatná a 3 hónapot." Az, hogy egy maximális idôtartam nincs elôírva, azt jelenti, hogy az ilyenfajta ellenôrzés elvileg egy egész életet felölelô idôszakra kiterjeszthetô. Mivel az ilyen cselekvés által alapvetô szabadságjogok csorbulnak, melyeket az Alkotmány garantál, mint például a magánélethez való jog (26. szakasz), a lakás sérthetetlensége (27. szakasz), a közlések titkossága (28. Szakasz), ezen jogok gyakorlásának meghatározatlan idôre való korlátozása megengedhetetlen. Ezenfelül, a törvény csak az engedélyt kibocsátó ügyész közvetlen feletteséhez címzett panasztételt teszi lehetôvé. Ez egyenértékû az Alkotmány 21. szakaszának figyelmen kívül hagyásával, mely "az igazságszolgáltatáshoz való szabad hozzáférés"-re vonatkozik. Fölösleges megjegyezni, hogy abban az esetben, amikor a hosszabbítást maga a fôügyész rendeli el, akkor még a panasz följebbvitele sem lehetséges. A törvény ilyen hiányosságai "magyarázhatóak", de nem "igazolhatóak" azáltal, hogy a törvény megelôzte az alkotmányt (bár az 5 hónap különbség két törvényhozási aktus között nem egy érv), és a Törvényellenôrzô Tanács nem mûködik. Világos viszont, hogy egy szélsôséges kormány milyen módon használhatja ki az ilyen hibákat, hiszen még arra sem lenne szükség, hogy valamiféle törvénymódosítást eszközöljön ahhoz, hogy egy személyekre irányuló ellenôrzést bevezethessen.

Ebben a kontextusban újra megjegyezhetjük, hogy egy elburjánzott nacionalista ideológián alapuló szélsôséges rendszer lényege éppen az, hogy az illetô ideológia "az emberi jogok alapvetô megsértéséhez vezet",³¹ mint ahogyan ezt Asbjorn Eide kimutatta. Ha a jogállam intézményei nem eléggé konszolidáltak, és fennáll az emberi jogok megsértésének lehetôsége, a kormányon belüli nacionalista-szélsôséges ideológiák mindig megfelelô talajra találhatnak.

Az a mentalitás, mely a jogállam elveit az éppen aktuális kormány ideológiai perspektívájának rendeli alá, és amely ezáltal az LHT-ban uralkodik, jelen van a "Románia nemzetbiztonságának integrált koncepciója" címû dokumentumban is, melyet az LHT dolgozott ki és 1994 májusában terjesztett a Parlament elé. Ezzel a doktrínával összhangban, a nemzetbiztonságot érintô "Külsô kockázati tényezôk" címû fejezetben leszögezik: "A belsô folyamatokat és nehézségeket, melyekkel országunk az átmenet folyamán küzd, külföldön deformáltan érzékelik. Ez a tény, valamint az, hogy nem kristályosodott még ki egy konvergens politikai magatartás valamennyi politikai erô részérôl, bizonyos fenntartásokat táplált és továbbra is táplálhat Romániával szemben." Ez azt jelenti, hogy az ország belpolitikai helyzetének kritikus megítélése és ezen értékelés külföldre való közvetítése a nemzetbiztonságot veszélyeztetô tényezônek minôsülhet. Hogy ez az a feltételezés, melyet szem elôtt tartottak, az azáltal is valószínûsíthetô, hogy létezik egy olyan, a Büntetô Törvénykönyv módosítására irányuló kezdeményezés, mely "az ország vagy a nemzet lejáratását" (236 szakasz, 1. bekezdés) akarta bevezetni mint büntetendô cselekedetet, amit 1994 februárjában a Szenátus az alábbi formában szavazott meg: "Az ország vagy a román nemzet bármiféle nyilvánosan elkövetett lejáratása 1-tôl 5 évig terjedô börtönnel büntetendô". Természetesen egy demokratikus társadalomban - mint amilyennek Románia szeretné magát láttatni - elegendô lehetôség van arra, hogy az ilyen "elméleteket" megcáfolják, vagy akár kiiktassák, tekintettel arra, hogy a szólásszabadságot nem csak az Emberi jogok európai konvenciója vagy a Polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezmény szentesíti, hanem a Emberi jogok európai bíróságának és az Emberi jogok bizottságának gyakorlata is védi. De egy szélsôséges-nacionalista kormány, amely számára a jogállam fogalma nem bír jelentôséggel, ezen érvek egyikét sem fogadná el.

Jelentôségteljes ebben a összefüggésben az a tény, hogy a külföldi kockázati tényezôkrôl szóló fejezetben leszögezik: "A legfontosabb globális kockázati tényezôk között tartható számon a nacionalizmusok és nemzeti versengések fellángolása, az etnikai feszültségek szítása, a vallási intolerancia, valamint az átmenet állapotában lévô országok általános helyzete." Ugyanakkor, a nemzetbiztonságot érintô belsô kockázati tényezôk közül éppen a nacionalizmus, a szélsôséges nacionalizmus, illetve a hipernacionalizmus hiányzik, tehát pontosan azok a folyamatok, amelyekkel Romániának jelenleg kell szembenéznie.

A kormánykörökbôl eredô nacionalista tendenciák a Román Hírszerzô Szolgálatra (RHSZ) gyakorolt befolyása világosan tetten érhetô az RHSZ nemzetbiztonság érdekében kifejtett tevékenységérôl szóló Jelentésben (1993. október - 1994. szeptember).

Az RHSZ szervezésérôl és mûködésérôl szóló törvény kimondja, hogy a RHSZ tevékenységét "az LHT szervezi meg és hangolja egybe". Következésképpen, minden amit az eddigiekben megfogalmaztunk az LHT felett gyakorlott politikai ellenôrzéssel kapcsolatban, kihatással van a Román Hírszerzô Szolgálatra. A Jelentés elsô fejezete a Jogrend védelmérôl szól, melynek keretében a nemzetbiztonságot érintô elsôrendû veszélyként a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos ügyeket azonosítják, különösen ami a magyar kisebbséget és a roma közösséget illeti.

Igaz, hogy a Jelentésben olyan eufemisztikus megfogalmazások fordulnak elô, mint "említett cselekedetek elszigetelt jellegûek voltak, és nem találtak az elvárt visszhangra a szóban forgó kisebbség tagjai között..." (4. old.) vagy "Figyelemre méltó a magyar nemzetiségû személyek konstruktív és helyes viszonyulása a többségi lakossággal szemben..." (5. old.). De ez csak kihangsúlyozza azt az üzenetet, mely szerint a két közösség tagjai a román államra nézve veszélyt jelentenek attól a pillanattól kezdve, hogy olyan jogokért küzdenek, melyeket a hivatalosságok nem ismernek el, vagy amikor a közhatóságoktól eltérôen értelmeznek olyan eseményeket, melyekben kisebbségiek és többségiek szerepelnek.

A Jelentés megemlít olyan tevékenységeket, melyek a "nacionalizmus szítására" törekszenek, "szélsôséges és szeparatista" célból. "Anélkül, hogy minimalizálnánk ezeket, el kell mondanunk, hogy a többségi lakossággal [szerzôi kiemelés] való konfrontációra irányuló felhívások szerény visszhangra találnak" (5. old.). A RHSZ beszámol arról, hogy olyan szélsôséges-nacionalista ténykedéseket fedett fel, melyek a jogrendet veszélyeztetik, és hogy ezeket a ténykedéseket a kisebbségek vagy egyes "külföldi szélsôséges-nacionalista szervezetek" fejtik ki. Szélsôséges jellegû kezdeményezésre példaként hozza fel "a nemzeti kisebbségek tanügyi törvénytervezetének támogatására irányuló aláírásgyûjtési akciót" (5. old.). Ezek szerint a Román Hírszerzô Szolgálat számára egy alkotmányos jog gyakorlása, az állampolgárok akaratát kifejezô törvénykezési kezdeményezés (73 szakasz, 1. bekezdés) veszélyt képez a nemzetbiztonság számára, és ezáltal jogrendvédô tevékenységének tárgyává válik.

Ugyanígy, tehát a kisebbségekkel kapcsolatos ügyeknek a nemzetbiztonság ellen irányuló veszélyként való minôsítése szellemében foglalkozik a RHSZ Jelentése a roma etnikummal is. A szabad véleménynyilvánítás jogának gyakorlását úgy értelmezi, mint "egyes, az etnikum tagjai és más állampolgárok közt lezajlott - súlyos antiszociális cselekedeteken és bûntetteken alapuló - incidensek propagandisztikus kihasználására" irányuló szándékot (7. old.). A Jelentés így folytatódik: "Alá kell húzni azt, hogy abban a néhány konfliktusban, amelyek megtörténtek, a fôszereplôk mindig az állampolgárok voltak és nem az etnikumok, a lebonyolódásuk pedig szigorúan helyzeti, helyi és interperszonális jelentéssel bírt." (7. old.)

Azokban a helységekben, ahol romák és a lakosság többi része közt konfliktusok voltak, a nyomozás kimutatta, hogy ezek a konfliktusok valóban egy súlyos antiszociális és bûnözési háttérrel rendelkeztek. Viszont, tekintettel a dolgok menetére és a történések általános kontextusára, egyes romániai vagy nemzetközi szervezetek (például a Román Helsinki Bizottság, illetve a Human Rights Watch/Helsinki, International Helsinki Federation for Human Rights, Amnesty International stb.) azt a következtetést vonták le, hogy a szóban forgó incidenseknek volt egy interetnikai dimenziójuk, és hogy semmiképpen nem maradtak helyi, helyzeti és interperszonális jelentôségûek. Ez a következtetés többek között abból származik, hogy nem alkalmazták (vagy hibásan alkalmazták) az igazságszolgáltatást abban a több mint 30, romák ellen elkövetett bántalmazásban. Amit ezzel kapcsolatban alá kell húzni, az az, hogy a Román Hírszerzô Szolgálat nem minôsíthet kormányzati állásponttal ellenkezô véleményeket a nemzetbiztonság ellen irányuló fenyegetéseknek, akár a nemzeti kisebbségekre vonatkoznak, akár más közérdekû kérdésre.

A Jelentésben elhangzik: "...egyes, a romák soraiból való elemek³²... rágalmakkal és vádaskodással eltorzítva országunk realitásait, olyan cselekedetekre bujtogattak, melyek Románia határontúli imageát rontják" (7. old.). Példaként szerepel ez irányban Csurkuly Sándor (akit a Romániai Romák Szabad Demokrata Szövetségének marosvásárhelyi fiókszervezete elnökeként mutattak be, holott ô a Romák Egyesületének az elnöke), aki "egyes nemzetközi szervezeteknek tendenciózus adatokkal szolgált a hadareni-i konfliktussal kapcsolatban, eltérítve az esetet a társadalomellenes és köztörvényes bûnözés szférájából az etnikai konfrontáció területére" (8. old.).

A Román Hírszerzô Szolgálat meghatározza, hogy mely megítélések felelnek meg vagy nem a romániai realitásoknak, és arról panaszkodik, hogy egyes vélemények Románia image-át rontják. Ezáltal megsérti a Románia nemzetbiztonságáról szóló törvény 4. cikkelyének 1. bekezdését, amely rámutat, hogy "a 3. szakasz [amely felsorolja Románia nemzetbiztonságát fenyegetô tényezôket - a megjegyzés tôlünk] elôírásai nem értelmezhetôk és nem használhatók fel azzal a céllal, hogy korlátozzák vagy megtiltsák a védelmi jog gyakorlását valamely törvényes ügyben, s az Alkotmány által garantált ideológiai, politikai, vallási vagy bármely más természetû tiltakozásnak vagy egyet nem értésnek a kinyilvánítását..." Világos, hogy a RHSZ által példának felhozott esetek mind a tiltakozások vagy egyet nem értések kategóriájába tartoznak és a Jelentés vádjai sértik az alkotmányos garanciákat és a nemzetbiztonsági törvényt.

A Jelentés ilyen típusú megállapításai azon személyek megfélemlítésére irányulnak, akik kritikusan viszonyulnak Románia társadalmi, kulturális, etnikai vagy politikai természetû történéseihez, és mint ilyenek, a lelkiismereti és kifejezési szabadság durva megsértését jelentik.

A RHSZ-jelentés állásfoglalásai érveket szolgáltatnak a kisebbség azon tagjai számára, akik a kisebbség által érzékelt bizonytalanságról, az önigazgatásra vonatkozó kollektív intézkedések szükségességérôl beszélnek, el egészen a belsô önrendelkezésig, a helyi és személyi elvû autonómiáig. Például, az RMDSZ azon igényére, hogy a kisebbségek államalkotó tényezôkké váljanak - amely nehezen fönntartható álláspont, figyelembe véve a modern állam mûködését vezérlô politikai-jogi kritériumokat³³ -, érzelmi igazolást nyújt az a mód, ahogyan a RHSZ-jelentés a magyar és a cigány kisebbséget kezeli. Ha a RHSZ mint államhatalmi szerv, amelynek kötelessége az ország összes állampolgárára vonatkozóan egyformán ôrködni a nemzetbiztonság felett, a kisebbségeket a nemzetbiztonságra nézve potenciális veszélyként fogja föl, akkor nem lehetetlen (figyelembe véve a szubjektív tényezôket), hogy ezek egyenesen veszélyeztetve és idegennek érezzék magukat a létezô államban,³⁴ és hogy a kisebbséget az állam egy különálló komponenseként kívánják meghatározni.

A jogrend védelmére vonatkozó fejezetben említést tesznek a totalitarista vagy szélsôséges akciók felfedésérôl is. Az RHSZ ezen tevékenységének alapjául Románia nemzetbiztonsági törvénye 3. Szakaszának h bekezdése szolgál, mely a nemzetbiztonságra nézve fenyegetésnek minôsíti a "totalitárius és szélsôséges - kommunista, fasiszta, legionárus eredetû, vagy bármely más természetû, rasszista, antiszemita... akciók kezdeményezését, végrehajtását vagy bármely más módon való támogatását..." A Jelentés utal a jobboldali extrémizmusra, légionárius jellegû csoportosulásokat, pártokat (a Nemzeti Jobboldal Pártja), alapítványokat (Bunavestire, Az 1919-1948-as korszak diákszervezeti elnökeinek és vezetôinek társulása), kiadványokat (Gazeta de Vest [Nyugati Hírlap] - Temesvár, Puncte Cardinale [Égtájak] - Szeben), kiadókat (Gordiana, Marineasa) említvén. Hasonlóképpen, a baloldali extrémizmusra példaként említi a Román Kommunisták Ligáját, az RKP megalakulását kezdeményezô Bizottságot és a Szocializmus szikráját.

Szembeötlô a Jelentés ezen részében a Nemzetbiztonsági Törvény 3. cikkelye h bekezdése hatáskörébe esô alakulatokat azonosító mûvelet szelektív politikai jellege. Hiszen az RHSZ-jelentésbôl éppen azokra a közismert csoportosulásokra való utalások hiányoznak, amelyek olyan típusú - csakhogy sokkal nagyobb szabású - akciókat "kezdeményeznek, szerveznek és hajtanak végre" a román társadalomban, mint amilyeneket a Nemzeti Jobboldal Pártjának, a Bunavestirének, a Puncte cardinale-szerû kiadványoknak stb. rónak föl: az említett hipernacionalista csoportosulások, RNEP, NRP, SZMP, amelyek a kormánykoalícióhoz tartoznak. Ezen pártok (melyek a jogállamot és az alapvetô szabadságjogokat érintik) felelôsségének rendszeres megkerülése - más csoportosulások felsorolása által - egy olyan intézmény nyilvánvaló politikai implikációjára mutat rá, amelynek kötelessége pártatlannak lenni, ez pedig károsan befolyásolja a romániai demokratikus egyensúlyt. Amint azt bemutattuk, ez a tény a jelenlegi - hiányos - alkotmányos és törvényhozói keret, valamint Románia Kormányát és Parlamentjét uraló politikai szövetség törekvései közti összefüggéssel magyarázható.

Ellentétben azzal - a román hivatalosságok által elôszeretettel hangoztatott állítással, miszerint Románia "a stabilitás szigete" volna, a nyugati szakértôk elemzései rámutatnak arra, hogy az országban az etnikai jellegû feszültségek olyan szintet értek el, amely összeegyeztethetetlen az euro-atlanti biztonsági struktúrákba történô integrációval. Ugyanakkor a kormánykoalíció és csatlósai hipernacionalista diskurzusa azt bizonyítja, hogy Románia ténylegesen szembesül egy etnokratikus problémával. A román állam jelentôs intézményeinek - Legfelsôbb Honvédelmi Tanács vagy az Román Hírszerzô Szolgálat - mûködésében megnyilvánuló nacionalista törekvések világossá tették, hogy bizonyos szélsôséges nacionalista irányultságú politikai tényezôk által kifejtett nyomás alatt vannak.

Az utóbbi idôben az elemzôk figyelmét a RNEP kormányzásban való részvétele vonta magára, ami által Románia lett az egyetlen olyan európai ország, ahol egy ilyen jellegû politikai szövetség létrejött. De az ország külsô és belsô egyensúlyának fenyegetettsége - a nacionalista szélsôségek felemelkedésének következményeként - elsôsorban nem az 1994-es augusztusi döntésbôl ered, mely bevonja a kormányzásba az RNEP-et. A szélsôséges veszély politikai alapja egy többségi parlamenti koalíció létrejötte, amely az RNEP-en kívül más pártokat is magában foglal, amelyek politikai tevékenységüket egy agresszív nacionalista diskurzusra alapozzák: az NRP és a SZMP. E két utóbbi párt, mely nem került ugyan be a kormányba - mégis tisztségekhez jutott a döntéshozásban, egészen miniszterhelyettesi szintig -, meghatározza a törvényhozás és a végrehajtás döntéseit éppen az 1995-ös januári jegyzôkönyv által szentesített szövetség politikai aktusa folytán. Nyilvánvalóan kitûnik, hogy a koalícióban résztvevô pártok egyikének a kormányba való belépése csak végsô - legradikálisabb - következménye a RTDP azon politikai akaratának, hogy együttmûködjön a szélsôséges pártokkal.

Következésképpen a jogállam elveinek támogatása és azon követelmények vállalása, amelyekre az euro-atlanti integráció kötelezi Romániát, nem valósítható meg azáltal, hogy a RTDP egyszerûen lemond a RNEP-pel való szövetségrôl a kormányzásban. Ebben az értelemben kötelezô a RTDP-re nézve az összes hipernacionalista párttal való szövetség felfüggesztése, és ugyanakkor éppen a saját köreiben megnyilvánuló nacionalista vonal kiküszöbölése. Nyilvánvaló, hogy az ilyen felfejlôdés egy "szerzôdést" feltételez a fontosabb felelôs politikai erôk között a nemzeti prioritásokra vonatkozóan. Romániában az ellenzéki pártok és a RTDP között számos gyökeres eltérés mutatkozik meg. De ezen különbségek egyike sem hasonlítható össze valamennyiük felelôsségével arra nézve, hogy megadják Romániának az európai építkezésben való részvétel esélyét, beleértve saját belsô újjáépítésének esélyét a kontinens demokratikus értékeinek szellemében.

1995. február 20.

Fordította: Borbély Viktória