Egy gyarapodás- és tudásközpontú létmodell vázlata

A véges, változó és más populációk által is benépesített világban, a gyarapodás alapvetô feltétele az adaptációkészség, szükségszerû kísérôjelensége a konkurenciaharc.

A természetben egyaránt elôfordulnak nyílt és többé-kevésbé zárt, strukturált populációk (nyáj, falka, rovartársadalmak).

Az ember közösségi lény. Fejlôdéstörténetileg az emberi faj, létrejötte óta, kvázizárt populációkban, társadalmakban él (nemzetség, törzs, nép, nemzet).

Az ember esetében a gyarapodás fogalma bôvül, magába zárja az egyének és a közösség biológiai, gazdasági és kulturális gyarapodását. A gyarapodási tendencia tudatos (és alapvetô) egyéni és kollektív érdekként, illetve igyekezetként jelenik meg. Más biológiai populációktól eltérôen, az ember képes a biológiai gyarapodást a másik két dimenzió (gazdasági és kulturális) érdekében háttérbe szorítani.

A gyarapodási igyekezet az individuális és társadalmi tevékenységre hatékonyságnövelô erôként hat. E hatékonyságnövelés jegyében az emberi társadalmakban nagyon korán létrejött és máig is jellemzô az egyének közti szerepmegosztás.

Ahhoz, hogy az így kialakult rend stabilizálódjon, szükségszerûen megjelent az irányításra és a rendfenntartásra szakosodott individuum, illetve réteg. Ennek a rétegnek módjában áll akaratát másokon érvényesíteni, hatalma van.

A negatív motiválás szükségletek és vágyak nem-teljesítése; pszichikai és fizikai kényszer. Alkalmazásának feltétele a nyers erôtöbblet, illetve a nyers erô alkalmazásának lehetôsége.

A pozitív motiválás jobbára a reménykeltés és jutalmazás. Alkalmazásuk elôfeltétele legtöbb esetben a gazdagság.

Az ismeretközvetítés feltétele a tudástöbblet.

A tudástöbblet negatív felhasználása a manipuláció, mely valótlanságok, részigazságok közvetítésével és pszichológiai módszerek alkalmazásával történik.

A tudástöbblet pozitív felhasználása a tényfeltárás és a meggyôzés.

A hatalom e három megjelenési formája konvertálható, valamint egymást kiegészítôen is felhasználható.

A nyers erôt (az akaratátvitel céljával) kizárólag büntetésre lehet felhasználni, ezért rugalmatlan.

Az anyagi javakat egyaránt lehet pozitív motivációként, valamint nyers erôre konvertálva negatív módon használni - tehát rugalmasabb a nyers erônél.

A tudást fel lehet használni a nyers erô és az anyagi javak alkalmazásának hatékonyságnövelô kiegészítôjeként is, de lehet meggyôzésre is használni. A tudás a hatalomgyakorlás legrugalmasabb megjelenési formája. Ezért a legalkalmasabb a kooperatív és komplementer konfliktus feloldásra.

A társadalom irányítását, valamint rendfenntartását ellátó réteg - a hatalmi elit - saját gyarapodása érdekében egyrészt a társadalmon belüli hatalomtöbbletét kell hogy megôrizze (növelnie), másrészt az egész társadalmat a jobb (vagy legalábbis állandó) gyarapodási esélyekkel kecsegtetô irányba vezesse.

Dinamikus, fejlôdô, expanzív társadalmak esetében az irányítás feltétele az elit által kitûzött és felvállalt s az adott társadalom releváns többsége által elfogadott cél (pl. migráció, gyarmatosítás, területi terjeszkedés, gazdasági fölény megszerzése egy bizonyos régióban, kultúrhegemonista törekvés).

Statikus társadalmak esetében a hatalmi elit célja a fennálló helyzet, a status quo megôrzése, funkciója puszta adminisztrációra szorítkozik. Történelmi tapasztalat szerint a statikus állapot az expanzióképtelenség tünete. A konkurens dinamikus társadalmakhoz viszonyítva, a statikus állapot egyenlô a regresszióval.

Egy társadalom szembe kell hogy nézzen a belsô folyamatokból, valamint a természettel és konkurens társadalmakkal való kölcsönhatásokból fakadó problémákkal.

Egy társadalom annál jobban mûködik, mennél jobbak a problémafelismerô és megoldó algoritmusai.

A paradigma fogalmát Thomas S. Kuhn sikerrel vezette be a tudományfilozófiába és a tudománytörténet vizsgálódási területére. A létezô párhuzamok, valamint a fogalomtisztázás haszna indokolja e kategória társadalom-fejlôdéstörténeti használatát.

Ha egy társadalom elfogadja önnön belsô rendjét és rendszerezett módszerei alkalmasak a közösségi és egyéni szinten fellépô problémák folyamatos megoldására, akkor e társadalom paradigmális állapotban van.

A paradigmális állapotra a stabilitás, a gazdasági és kulturális virágzás jellemzô.

Történelmi tapasztalat, hogy a célirányos, dinamikus társadalmi paradigmák esetében a pozitív jellemzôk hangsúlyosabbak, mint a statikus (céltalan) paradigmális állapotban.

Abban az esetben, ha külsô vagy belsô feltételmódosulás vagy a közfelfogás változásából fakadó problémák leküzdésére az elfogadott rend és/vagy algoritmusrendszer alkalmatlannak bizonyul, megszûnik a paradigmális állapot, a társadalom válságba kerül. Beáll a váltókorszak - a preparadigmális (paradigma elôtti) állapot.

Ha a reálisan gyakorolt paradigma nem élvezi a társadalom kváziegyöntetû elfogadását, és ezért kizárólag a negatív motiválással tartható fenn, akkor e társadalom metaparadigmális állapotba került.

A metaparadigmális állapot jellemzô vonása a belsô feszültség. A metaparadigmális állapot ezért metastabil (csak látszólag az).

Bár a mesterségesen létrehozott határok több évtizede szétszabdalták a Kárpát-medence kulturális-gazdasági szempontból egységes régióját, a határokon kívül rekedt magyar milliók nem mutatnak hajlandóságot önazonosságuk feladására.

Szlovákia, Románia és Szerbia politikája nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek a magyar kisebbségek hosszútávú megmaradását szavatolnák. Ellenkezôleg, a politikai igyekezet e kisebbségek eltüntetését célozza. Ezen államok a magyar nemzeti közösségeket ellenségként kezelik.

A magyar népcsoportok bármelyikét érô destabilizálás legvalószínûbb következménye egy Magyarországot célzó kivándorlási hullám. Ezért e kérdés megoldása jól felfogott államérdeke Magyarországnak. Így közvetett, de objektív módon a Kárpát-medence magyarsága a szétszabdaltság dacára továbbra is egy sorsközösséget alkot.

Számbeli és környezeti (szállásterület, nyersanyag- és energiaforrások, agrárterület, erdôk, turisztikai tájak) szempontból a peremnemzetek döntô elônyben vannak.

A Kárpát-medence peremnemzeteinek nyers (katonai) erôtöbblete Magyarországot katonailag zsarolhatóvá teszi. Nem valószínûsíthetô e helyzethátrány megszüntetése a NATO-beli integrálódás által sem. (Lásd a török-görög szembenállást.)

A Kárpát-medence összes nemzetei egy metaparadigmális állapotot követôen, a rendszerváltás éveiben preparadigmális kort élnek meg. Az utódállamok a klasszikus (mennyiségi) dinamikus, expanzíós paradigma felé tartanak.

A magyarságnak tág értelemben vett kultúrelônye van szomszédaival szemben:

A kisebbségbe kényszerült magyar társadalmakra preparadigmális állapot jellemzô.

Az egész rendszerváltó régió addig marad preparadigmális állapotban, amíg a gazdaságokban a struktúraváltás meg nem történt, és amíg a térségben nem stabilizálódtak a geopolitikai erôterek (nagyhatalmi befolyási zónák, európai integráció).

Változatlan trendek mellett - a paradigmális állapot beálltával - az erôviszonyok végérvényesen a periféria javára rögzülnek.

A Kárpát-medencében a paradigmaváltás konkurenciaharca 1990-ben kezdôdött. Egyelôre a peremnemzetek visszafelé, egy túlhaladott (mennyiségi) expanzív paradigma felé haladnak.

A társadalmi tevékenység a kezdetek óta állandóan nô. Ez a növekedés a történelem folyamán állandó átalakulásra kényszerítette a társadalmakat. Eddig négy termelési mód követte egymást, amely globális méretû paradigmaváltást kényszerített ki: a halász-vadász-gyûjtögetô, az agrár, az ipari és az informatikai (posztmodern).

Az ipari termelési mód terjedésével egyidejûleg jöttek létre a nemzetállamok, melyek erôsen központosított jellegûek.

Mint termelési mód, az informatikai - a klasszikus iparival ellentétben, sokkal kevésbé központosítás-igényes. Mi több, elônyössé válik a termelés decentralizációja.

Az információfeldolgozás egyaránt atomizálódik ("háztáji" komputermunka) és globalizálódik (világot átfogó komputerhálózat). Ennek megfelelôen alakul a termelés és pénz világában a hatalommegosztás is.

A gyökeresen változó termelési mód elôbb-utóbb mindenütt paradigmaváltást fog kikényszeríteni. Ez többek közt erôteljesen meg fogja rendíteni a központosított nemzetállam intézményét.

A posztmodern információs forradalom az eddiginél is hangsúlyosabban hatalmi elônyhelyzethez juttatja a tudástöbblettel rendelkezôt. A hatalom három megjelenési formája - a nyers erô, anyagi javak és tudás - közül a folyamatban lévô változások mindinkább az utóbbit (a tudást) teszik elsôdlegessé.

Magyarországnak az összmagyar tudásszintnövelést elsôrendû államprioritásként kellene kezelni, mind horizontális (népfôiskolák, szakképzô tanfolyamok stb.), mind pedig vertikális (elitképzés) irányban. Ebben az igyekezetben a számbeli kisebbségbe kényszerült magyar nemzeti közösségek is minden erôvel részt kell hogy vegyenek.

Magyarország fejlesztésstratégiája egyértelmûen és radikálisan a távközlési és közlekedési infrastruktúra kiépítését kellene hogy megcélozza. Az e téren megtett gyors és hatékony lépések meghatározhatják többek közt az e térségben érdekelt tôke báziskiépítô stratégiáját.

Az új nemzetstruktúra és mögöttesen az új nemzeteszme szoros összefüggésben van az ez irányú médiastratégiával. A "média"-fogalom itt a legtágabb értelmezésében magában foglalja az iskolát, a templomot, a kultúrvilágot, valamint a klasszikus nyomtatott és elektronikus médiát.

A médiastratégia feladata lenne egy új, jövôbe mutató, pozitív, szubszidiáris és aktív patriotizmus létrehozása:

- Az egyetemes fejlôdési irányoknak megfelelô kollektív szellem eleve jövôbe mutató.

- A pozitív patriotizmus a saját fejlesztést hangsúlyozva (nem a más kárát) - fejlôdéslojalitást feltételez; továbbá kritikus törvény- és rendszeretetet (a kritika elsôdleges mércéje a méltányosság és a fairness-princípium).

- Az aktív patriotizmus visszautasítja a passzivitást, a privatizmust, az elidegenedést (Entfremdung) és nihilizmust. Ezzel szemben feltételezi a közösségi felelôsségérzetet és -vállalást, a szociális és ökológiai érzékenységet és cselekvést, a csoportértékek tiszteletét, nemzethûséget és tevôleges áldozatkészséget.

Az expanzió, a posztmodern megatrendnek megfelelôen, nem a mennyiséget, nem a katonai fölényt, nem a területnövekedést, nem is a gazdasági monopóliumokat kell hogy elsôsorban megcélozza, hanem a minôség, a tudás, az információfeldolgozás, a kooperatív és komplementer térséggazdaság és konfliktuskezelés irányába kell hogy haladjon.