|
Zsigmond Barna
Az 1201-es Ajánlás 11. és 12. cikke és a román-magyar alapszerzôdés
kapcsolata
Az 1201-es ajánlás 11. cikke jogot biztosít a nemzeti
kisebbségekhez tartozó személyek számára, hogy azokban a körzetekben
ahol többséget alkotnak:
- helyi közigazgatási szervekkel, vagy
- autonóm közigazgatási szervekkel,
vagy
- speciális státusszal rendelkezzenek.
Tehát létezik egy olyan jog, amelynek alapján egy közös
nemzeti hovatartozás alapján definiált, csoporthoz tartozó személyek
létrehozhatnak egy jól meghatározott
jogosítványokkal rendelkezô kisebbségi szervet. Ez a jog, amelyet a
Velencei Bizottság autonómiához való jogként definiál, mindig az adott
állam és a nemzeti kisebbség megállapodása révén telik fel tartalommal és
eredményezi azt a megoldást, amely a kisebbségek sajátos történelmi és területi helyzetükben
megfelelô és összhangban áll az állam nemzeti törvénykezésével.
Egybeolvasva a Worms-kommentárt és a Velencei Bizottság értelmezését
megállapítható, hogy az Ajánlás nem tûzte ki célul az autonómia modell pontos meghatározását és nem biztosítja
nevesítve a területi autonómiához való jogot.
I. Mit jelent az Ajánlásban felsorolt három autonómia
modell?
Tekintettel arra, hogy az Ajánlás három nem definiált, de
még nem is túlságosan ismert fogalmat használ és a Velencei Bizottság
ennek ellenére sem vállalkozik az autonómiához való jog, illetve az egyes
megvalósulási módozatok értelmezésére, felmerül a kérdés: miért ezt a
három fogalmat használja az 1201-es?
Az Ajánlás azért használja ezt a három fogalmat, mert mindhárom megoldást kínálhat egy adott helyzetben
élô nemzeti kisebbség számára. Egy társnemzetként
elismert nemzeti kisebbség államalkotó státusza más jogfilozófiai
megközelítést igényel, mint a nemzetállami alkotmányos keret, ugyanúgy,
ahogy a kisebbséghez tartozó állampolgárok
abszolút és relatív száma, illetve földrajzi elhelyezkedése is (tömbben
vagy szétszórtan élô kisebbség) eltérô modelleket indokol. Mindezen
tényezôkre figyelemmel és a kollektív jogokra építve fogalmazta meg az
Európa Tanács, hogy a kisebbséghez tartozó személyek
közösen rendelkezhetnek speciális intézményekkel, amelyek konkrét formája
az adott helyzetben indokolt modellt jelenti.
Természetesen számos olvasata és értelmezése lehetséges a
három fogalomnak; én a követke zôket olvasom ki
a 11. cikkbôl:
- A helyi közigazgatási szerv,
az adott településen nagyobb számban élô
nemzeti kisebbséghez tartozó polgárok specifikus helyi jellegû és nemzeti
hovatartozásukból adódó kérdéseinek megoldására feljogosított
önkormányzati szerv (területhez kötött szervrôl van szó). A magyar jogban
a megfelelô jogintézmény a kisebbségi települési önkormányzat és a helyi
kisebbségi önkormányzat.
- Abban az esetben, ha a kisebbséghez tartozó polgárok
szétszórtan élnek az adott államban, akkor a területhez kötött megoldás nem megfelelô, és egy ilyen szétszórtan
élô nemzeti kisebbség sajátos nemzeti igényeire jelentheti a megoldást az
autonóm közigazgatási szerv. Tehát egy államon
belül az adott nemzeti kisebbséghez tartozó polgárok szabad,
közvetlen választás révén létrehozzák az
országos hatáskörrel és közhatalmi jogosítványokkal felruházott
önkormányzatot. A magyar jog országos kisebbségi önkormányzati modellje
tekinthetô egy autonóm közigazgatási szervnek.
- A speciális státusz meghatározása
mé g problematikusabb. Lehet több és kevesebb,
mint az elsô két autonómiaforma. Feltûnhet mint a személyi autonómia
"kulcsszava", de jelentheti a területi autonómiát
is, annál is inkább, mivel az "azokban a
körzetekben" szövegkörnyezet egyértelmûen a területiségre utal. Amennyiben
meg lenne határozva az elsô két autonómiaforma pontos tartalma, akkor a
speciális státusz jelenthetné az összes többi megoldást a kisebbségek
védelmére. Speciális státusszal rendelkezik például a nemzetközi jogban és
a finn belsô jogban is az Äland sziget. Ezek a
speciális rendelkezések (demilitarizált övezet, különleges adózás) a
sziget svéd jellegét hivatottak védeni. De jelentheti a speciális státusz
egy kisebbségi nyelv hivatalos jellegét egy adott területi egységen belül.
A koll ektív jogokat elismerô
magyar jogrendszer az elsô két jogintézményt kollektív
jogként definiálja, és véleményem szerint az autonómiához való
jog csak kollektív jogként értelmezhetô, bármi
legyen is az egyes autonómiamodellek konkrét tartalma.
Abban a pilla natban, ha az
Ajánlás kötelezô jelleggel bír egy országra nézve, a
kisebbség érdekvédelmi szervezete - az ajánlás 11. cikkére alapozva -
jogként fogalmazhatja meg az autonómiára vonatkozó követelését.
II. Korlátozza-e az Alapszerzôdés mellékletében szereplô
lábjegyzet az Ajánlásban megfogalmazott jogokat?
A válaszom: igen, különösen a mondat elsô
fordulata.
II.1. A lábjegyzet elsô
fordulata világosan leszögezi, hogy az 1201-es Ajánlás nem hivatkozik
kollektív jogokra. Tekintettel arra, hogy a 12. cikk nevesítve tartalmazza
a "kollektív jog" kategóriát, erre vonatkozva sokan érvelnek azzal, hogy
szembetûnô képtelenség ilyet állítani. De pozitív jogi értelemben téves az
ilyen jellegû érvelés, hiszen a végrehajtással foglalkozó fejezetben
helyet kapó 12. cikk
hivatkozást jelent ugyan a kollektív jogokra, de az egyes államok belsô
jogrendszerére való utalással. Ez nem más, mint egy gyakran alkalmazott
klauzula az emberi jogokat érintô nemzetközi szerzôdésekben, amelynek jól
meghatározott szerepe van. Tekintettel arra, hogy eltérô jogrendszerû országok széles
részvételével létrejött nemzetközi egyezmények sok esetben visszalépést
jelentenek egy adott nemzeti jogrendszer jogszabályaihoz képest, az ilyen
jellegû cikkek azt a célt szolgálják, hogy a szélesebb védelmet alkalmazó állam ne hozzon
korlátozó intézkedéseket a nemzetközi szerzôdésre hivatkozva.
Szerintem a "hivatkozik" szónak feltételezhetôen
tartalmaz jelentést tulajdonítottak a felek,
hiszen hivatkozni hivatkozik az 1201-es, mivel expressis verbis
tartalmazza a "kollektív jogok" jelzôs
szerkezetet. Eltekintve a szemantikai elemzéstôl a logikai értelmezés
minden kétséget kizáróan nyilvánvalóvá teszi, hogy a csillag nem a 12.
cikkre utal, amikor leszögezi, hogy az 1201-es - az Ajánlás egésze - nem
hivatkozik a kollektív
jogokra. A felek magyarázata azt az értelmezést valószínûsíti, hogy a
szerzôdés révén valóban nemzetközi jogi kötelezettségként jelentkezô
ajánlásban szabályozott, különösen a 11. cikkben megfogalmazott és a
kisebbségekhez tartozó személyeket megilletô intézmények, az egyéni jogok alapján állnak. Azaz, nem
lehet továbblépni és az autonómiához való jog elismerésével új
megoldásokon gondolkodni, hanem csak az egyéni jogok esetleges
foltozgatását tartja elképzelhetônek a két szerzôdô fél. Bár a
szerzôdésben szabályozást
nyert az a számomra nemzetközi jogilag nehezen értelmezhetô szándék, hogy
a felek által elfogadott új nemzetközi instrumentumok a szerzôdés részét
fogják képezni, a jogfejlôdés útját jelen pillanatban le kívánták zárni.
Egy jogintézmény elfogadása nem megy máról holnapra.
Mindenek elôtt ki kell találni, ki kell
dolgozni, majd meg kell ismertetni a közvéleménnyel. A
kodifikálása valamely jogintézménynek olyan végcél, amelynek a
megvalósulását a folyamatban nagyon sok apró lépés viszi elôre. Való igaz, hogy nemzetközi jogi norma szintjén még
nem történt meg az autonómiához való jog kodifikálása, de helyi szinten, a
tudományban, a napi publicitásban már elismerést
nyert. Most valahol a nemzetközi kodifikáció küszöbén tartunk, és a
jogértelmezés a nemzetközi normákkal
összhangban lévônek tartja a kisebbségek autonómiához
való jogát. Egy ilyen pillanatban szerencsétlennek tartom a belsô jogrendszerében a kollektív jogokat elismerô és
szabályozó magyar fél visszalépését, különös tekintettel arra, hogy nemzetközi szinten is következetesen lobbyzott a
jogintézmény elismeréséért.
Összegezve: a lábjegyzet elsô fordulata egyben azt
i s jelenti, hogy a 11. cikk sem alapul a kollektív
jogokra. Ezzel értelmezhetetlenné, értelmetlenné, megalapozhatatlanná és
védhetetlenné válik az autonómiához való jog és a három autonómiamodell.
Tulajdonképpen felesleges a lábjegyzet második fordulata, hiszen a
kollektív jogokra való hivatkozás nélkül nem lehet területi autonómiáról
beszélni.
II.2. A lábjegyzet második megállapítása a három
autonómiamodellre utaló fogalmat egy bemossa.
Szerencsétlen az "etnikai alapú" jelzô használata: amennyiben valaki
Kelet-Európában, a jugoszláviai háború után, etnikai alapú területi
autonómiáról beszél, enyhén szólva nehéz helyzetbe kerül. Egyes jószándékú
hírelemzôk is etnikailag tiszta területek és szecessziós tendenciák rémképét fedezhetik fel
abban, hogy az RMDSZ ellenzi az alapszerzôdést. Itt elsôsorban politikai
érvekrôl van szó, pontosan olyan jellegûekrôl, amelyek az alapszerzôdés
megkötését indokolják. Szerencsétlen az "etnikai" szó
használata egy olyan alapszerzôdésben, amely
mindvégig nemzeti kisebbségekrôl beszél.
Mi történik akkor, ha játszunk a fogalmakkal,
behelyettesítjük, és érvelni próbálunk az etnikai alapú kulturális
autonómia speciális státuszához való jog mellett? Mivel a z alapszerzôdés csak a területi autonómiát zárja ki,
sikeresen védhetô egy ilyen jellegû követelés, de csak akkor, ha nem
szerepelne ugyanott a kollektív jogokra való hivatkozás tilalma. Ez a
tilalom lezárja az utat az ilyen jellegû behelyettesítések
elôtt.
Összegezve: a melléklet lehetetlenné teszi a kisebbségek
védelmét szolgáló speciális jogok mellett való érvelést egy olyan
helyzetben, amelyet már eleve behatárol az alapszerzôdés 15. cikkének 8.
Bekezdése azzal, hogy megtiltja a pozitív diszkriminációt . |
|
|
|
|
|