Toró T. Tibor

Az RMDSZ kormánykoalíciós szerepvállalása: zsákutca vagy kiút egy hatékonyabb politikai
érdekképviselet felé?

Az RMDSZ részvételét az 1996. novemberi általános választások eredményeként összeállt új kormánykoalícióban Markó Béla szövetségi elnök nemcsak a '89 utáni posztkommunista korszak, hanem a Trianon utáni háromnegyed évszázad legelôzménytelenebb kisebbségpolitikai - és közvetve nemzetpolitikai - vállalkozásának nevezi.¹ Az alábbi szövegnek nem szándéka ezzel az állítással vitába szállni, habár nem lenne érdektelen megvizsgálni, mennyire tekinthetôk a vizsgálódásunk tárgyát képezô "vállalkozás" elôzményeinek a kisebbségi sorsba taszított erdélyi magyarság érdekképviseletét felvállaló politikai szervezôdések (Országos Magyar Párt, Magyar Népi Szövetség stb.) történelmi távlatból jól látható eredménnyel járó próbálkozásai "viszonyt" folytatni a mindenkori román végrehajtó hatalommal.

Tanulmányunk célja áttekinteni a bô egyéves kormányzati részvétel során felhalmozódott tapasztalatot, megragadni a kirajzolódó tendenciákat és úgy mondani - szubjektív - véleményt a "hogyan tovább" módozatairól, hogy az vitára ingerelje a kormányzati munkában aktív szerepet vállaló politikai aktorokat (frontembereket és szakértôket), az önként kiálló vagy a pálya szélére kényszerült "békétleneket" és a pártatlanul nézô, esetleg a bíró szerepében tetszelgô elemzôket, társadalomtudósokat egyaránt.

I. Elôjáték
Az RMDSZ, illetve az erdélyi magyarság jelenlegi
politikai mozgásterét meghatározó néhány fontosabb elôzmény

1. A román-magyar alapszerzôdés

Az évek óta húzódó meddô tárgyalások hirtelen fejleményeként 1996. nyarán a Horn-kormány egyezségre jut román partnerével az Alapszerzôdés² kérdésében, melyet rekord gyorsasággal, 1996. szeptember 16-án alá is írnak Temesváron.³ Az elfogadott dokumentum kellôképpen általános és lényegesebb pontjain elegendôen pontatlan megfogalmazású ahhoz, hogy gyakorlatba ültetése és betartása döntôen a román partner politikai akaratának függvénye legyen.⁴

Az RMDSZ vezetôsége - akikkel a végleges szövegezés elôtt már nem konzultáltak a magyar külügy illetékesei, sôt, az addigi határozott RMDSZ-álláspont⁵ ellenére történtek meg a jelentôs magyar engedmények - kényszerûen lenyeli a békát.⁶ Az így kialakult helyzet, azon túl, hogy hosszú hónapok munkája bizonyult hiábavalónak,⁷ jelentôs presztízsveszteséget jelent az RMDSZ-nek és tovább erôsíti a Szövetségen belül a mindenkori román hatalommal való egyezkedés híveinek⁸ pozícióit.

A lábjegyzetbe kényszerített, elhíresült 1201-es ET-ajánlás körüli heves - a parlamenti szószéktôl a médián keresztül az utcáig gyûrûzô - vita kellôképpen diabolizálta általában az autonómia fogalmát, de különösen az etnikai alapú területi autonómiát,⁹ melytôl azóta RMDSZ-vezetôk - Markó Bélától a területi elnökökig - nyilatkozataikban kötelezô módon határolódnak el.

2. Az RMDSZ államelnökjelöltet állít

A saját államelnökjelölt állításának gondolata már az 1992-es választások elôtt felmerült,¹⁰ de az RMDSZ-elit komolyan csak 1996 nyarán kezd foglalkozni vele. Ekkor viszont szerteágazó politikai vita¹¹ kerekedik, mely az SZKT mikrofonjától átgyûrûzik a sajtóba és onnan leszivárog a közvélemény mélyebb rétegeibe is.

A "neptunos" Frunda György szenátor személye¹² erôsen polarizálja az erdélyi magyar politikai elitet, annak ellenére, hogy az SZKT - reális alternatíva hiányában¹³ - nagy többséggel választotta jelöltnek.¹⁴

Frunda - különben sikeres - kampánya során az RMDSZ autonómiaprogramja több jelentôs hangsúlyáthelyezést szenved. Az autonómia fogalma teljesen háttérbe szorul, retorikai szinten az általános problémák reformját, az életszínvonalat stb. érintô elemek kerülnek elôtérbe. Frunda a román sajtó és közvélemény kedvence lesz és ez - figyelem, fontos sajátossága viszonyainknak!¹⁵ - jelentôsen visszahat az erdélyi magyar közvéleményre is.

A Frunda-program fontos pillére az RMDSZ kormányra kerülésének lehetôsége.¹⁶ Igaz, a Frunda körüli belsô hatalmi centrum - a már említett "neptunosok", valamint az Iliescu-nómenklatúrával közös gazdasági érdekek által összefûzött néhány RMDSZ-potentát (pl. Verestóy Attila) - minden eshetôségre számítva a PDSR-vel való koalíciónak is egyengette az útját és erre készítette fel a politikai elit tudatát.¹⁷ Nem bizonyított valamely titkos egyezség létrejötte ebben az ügyben, de apró jelek és elszólások valószínûsítik azt.¹⁸

Fontos szempont, hogy a választási kampány által megkövetelt és a belsô ellenzék által többnyire be is tartott moratórium fedezékében a figyelem középpontjában álló Frunda és stábja nyugodtan folytathatja Neptun és a "neptunosok" politikai rehabilitációját, melynek meg is mutatkozik az eredménye.

Nem tagadható azonban, hogy - a Szövetségen belüli érzékeny erôegyensúly felborulásán túl - az önálló államelnökjelölt-állítás jelentôs politikai döntésnek bizonyult, hiszen:

• bizonyos szempontból megnövelte az RMDSZ belpolitikai mozgásterét;

• árnyalta a román közvélemény nagy részében a magyarokról kialakult képet;

és nem utolsósorban

• elôkészítette a talajt a két forduló közötti, majd a választások utáni sikeres koalíciós tárgyalásoknak.

3. Az autonómiaprogram megtorpanása

Említettük, hogy az egész RMDSZ-program lényegét jelentô, a belsô önrendelkezés elvén alapuló különbözô - személyi elvû, sajátos státusú helyi-közigazgatási, valamint területi - autonómiaformák¹⁹ megvalósításának problematikája a helyhatósági és parlamenti választások által uralt 1996-os esztendô során szinte teljes egészében lekerült az RMDSZ hivatalos fórumainak napirendjérôl. Ha ez taktikai-retorikai megfontolásokból igazolható és racionális, az már viszont sokatmondó jel és a fôsodor mélyében lényegi változásokat sejtet, hogy az autonómiastatútumok mûhelymunkája is lelassult - az illetékes jogász-szakértô-politikusok elfoglaltsága vagy érdektelensége (ellenérdekeltsége?) miatt -, majd teljesen megállt, lekerülve ezáltal a "reálpolitikus" RMDSZ-elit prioritáslistájáról. Ezután már csak Tôkés László tiszteletbeli elnök rendszeres állásfoglalásaiban, illetve a "magányos farkasok" (a maga útját következetesen járó Csapó József vagy Borbély Imre), valamint a gyakorlati politizálás perifériájára szorított egyes platformok (Erdélyi Magyar Kezdeményezés, Reform Tömörülés) foglalatosságai között szerepel.

4. 1996 novembere: a demokratikus ellenzék választási
gyôzelme

Mint ismeretes, az 1996-os parlamenti választások átrajzolják a román politikai erôviszonyokat. Az elnökválasztás két fordulója között az addigi két ellenzéki párttömörülés, a Román Demokrata Konvenció (CDR)²⁰ és Szociáldemokrata Unió (USD)²¹ egyezséget kötnek Emil Constantinescu CDR-elnökjelölt támogatására, és ez a sikeres egyezség²² az alapja a késôbbi koalíciós megállapodásnak. Habár a CDR-USD együttes mindkét házban abszolút többséget szerez,²³ mégis jónak látják a koalíciós tárgyalásokba bevonni az RMDSZ-t is. Ennek fontosabb okai az alábbiakban keresendôk:

• Constantinescu megválasztásához szükség volt az elsô fordulóban jelentôs többségben²⁴ Frundára szavazó magyarok voksára;

• a kormánykoalíciós parlamenti többség igen törékeny lenne az RMDSZ nélkül, más koalíciós partner a 3%-os küszöböt átlépô pártok között nemigen akadt;²⁵

• Románia megtépázott külpolitikai image-ének rehabilitálásához, sajátosan a NATO-integrációs kampányhoz szükséges általában a kisebbségi, de fôként a magyar kérdés demokratikus kezelésének kísérlete; mindenképpen az elôzô kormánynál többet kellett teljesíteni.

Az RMDSZ választási eredménye²⁶ a vékonyra sikerült helyhatósági választások tükrében mindenképpen jónak mondható, különösen ha a szavazatok abszolút számát²⁷ tekintjük. Hogy ebben milyen szerepe volt a választási program minôségének, a jelöltek személyének, a kampány hatékonyságának, a saját államelnökjelölt állításának vagy a magyar választópolgárok fegyelmezettségének, az külön elemzés tárgya lehetne és túllépi jelen tanulmány mind terjedelmi, mind tartalmi kereteit.

Mielôtt az RMDSZ kormányszereplését vizsgálnánk, szükséges az új román hatalom alapvetô intézményeinek vázlatos áttekintése, azoknak a jellegzetességeknek a kiemelésével, melyek elemzésünk szempontjából relevánsak.

1. Új helyzet: a koalícióalakítás nehézségei

Az egykori - demokratikusnak tartott - ellenzék a hatalom gyakorlásához szükséges parlamenti többséget csak koalíció kialakításával érhette el. Az aritmetikailag egyszerûnek tûnô problémát több tényezô is bonyolította:

• Romániában a koalíciós gyakorlatnak nemigen vannak történelmi elôzményei a sokak által a hazai demokrácia etalonjának számító két világháború közötti korszakból.²⁸ Az elôzô, Vãcãroiu-féle kormány pedig inkább egy koalíció karikatúrájának tekinthetô, hiszen a hatalmat egyedül a PDSR gyakorolta.

• A program- és érdekegyeztetés nehézségét fokozza, hogy itt tulajdonképpen koalíciók koalíciójáról van szó, hiszen mindhárom partner strukturálisan heterogén, nem is beszélve a pártokon belüli különbözô, jól behatárolható frakciókról (érdekcsoportokról). Látszólag paradox módon az ernyôszervezet felépítésû RMDSZ mutatkozott a legegységesebbnek, ennek azonban belsô okai vannak, melyekre még visszatérünk.

• A koalíció két legerôsebb pártja, a kereszténydemokrata - EUCD-tag - PNØCD és a magát szociáldemokratának definiáló PD között még a közelmúltban is összebékíthetetlen ellentétek feszültek. Túl az ideológiai összeférhetetlenségen - normális demokráciákban általában ez a két irányzat a hatalom-ellenzék duál két ellentétes végén van -, a generációs konfliktusok, a pártelitek rekrutációs bázisainak és politikai stílusának különbségei, a kommunista múlt értékelésének különbözôsége, a két párt frontembereinek személyes konfliktusai - túl sok maradandó sebet ejtettek egymáson az elmúlt években -, ezek mind a koalíciós megegyezést nehezítô tényezôknek bizonyultak.

• Az RMDSZ koalíciós bevonása mellett szóló reálpolitikus észérvekrôl már szóltunk, de ez a nemzeti kérdésben indoktrinált román társadalom számára igen "meredek" huszárvágás sem könnyítette meg a koalíciós tárgyalásokat.

Tény, hogy a koalíciós egyezség igen nehezen, hosszú hetekig tartó, fárasztó tárgyalások után született meg, alaposan próbára téve a változásra szavazó polgárok - a társadalom többsége - türelmét, akik nem lévén hozzászokva az ilyen jellegû, a tárgyalófelek fegyelmezetlensége és a sajtó természetes kíváncsisága miatt szinte a nyilvánosság elôtt zajló alkudozásokhoz, a tisztségek leosztásának bonyolult algoritmusához, idegenkedve, felemás érzésekkel küszködve figyelte az elhúzódó folyamatot. Ebbôl a szempontból az indulás nem volt túl szerencsés.

De ezen túl, az új hatalom óriási erkölcsi tôkével - megelôlegezett bizalommal -, ugyanakkor ehhez mért társadalmi elvárásokkal szembesülve láthatott neki a feladatnak: befejezni a 89 decemberében éppen csak hogy elkezdett rendszerváltást, azaz megszilárdítani a formájában többnyire létezô, csak eddig valós tartalommal ki nem töltött demokratikus intézményrendszert, az országot az euroatlanti integráció útjára terelni és nem utolsósorban végrehajtani az elôzô hatalom által többszörösen elodázott gazdasági reformot.

Most már tudjuk, hogy a kezdeti tôkével az új hatalom politikai elitje nem sáfárkodott jól, de errôl majd késôbb.

2. Az új hatalom alapvetô intézményei

A továbbiakban a sajátos román politikai életben betöltött súlyuk és jelentôségük sorrendjében vázlatosan bemutatjuk az új hatalom néhány - vizsgálódásaink szempontjából fontos - elemét.

2.1. Az államelnöki intézmény²⁹ megújulása

Jelenleg a legnépszerûbb politikus³⁰ Emil Constantinescu elnök, hatalma konszolidálódott, és egyre erôsödik, ami a román "félprezidenciális" államberendezkedésen és a karizmatikus vezetôhöz szokott, azt igénylô román társadalom "eredetiségén"³¹ túl az Iliescu és köre által kiépített és sajátos tartalommal feltöltött rendszer túlzott, az alkotmányos elôírásokat sokszor meghaladó hatalomkoncentrációjának is köszönhetô. Az új elnök fokozatosan fedezi fel a pozíciójából származó formális és informális hatásköröket, és egyre inkább él is velük. Említésre méltó különlegesen aktív, az alkotmányos kereteket maximálisan kitöltô külpolitikai szerepvállalása.

Constantinescu a megfelelô karizmával, balkáni fortélyokkal és demagógiával felvértezett, de alapjában véve európai beállítottságú politikus. A román nemzeti érdekeket a retorika és a politikai gyakorlat szintjén egyaránt határozottan képviseli, és mindeddig igen csekély jelét mutatta annak, hogy a megválasztását döntô módon befolyásoló magyar szavazatokért lényegi gesztusokat tegyen az erdélyi magyar nemzeti közösség felé.

Hatalma tovább erôsödik, ahogyan emberei ellenôrzésük alá vonják az erôszakszervezetek - hadsereg, rendôrség, csendôrség, Román Hírszerzô Szolgálat (SRI), Külügyi Hírszerzô Szolgálat (SIE), a kormányôrség (SPP), illetve a román belbiztonsági rendszerre jellemzô egyéb titkosszolgálatok - mélyebb rétegeit is.

2.2. A kormány és programja

Heterogén csapat, mint minden koalíciós kormány, az átlagnál több elvi és személyi konfliktussal. Meghatározó egyénisége Viktor Ciorbea miniszterelnök. A kormány élére nem a parasztpárton belüli - a miniszterelnöki székért ádáz csatát vívó - frakciók valamelyikének a gyôzelme eredményeképpen került, hanem egyféle kompromisszumos megoldásként, az államelnök javaslatára és nyomására. Ereje - munkabírásán, nyitott szellemiségén, elhivatottságán túl - éppen ebben rejlik, de paradox módon sérülékenysége is, hiszen a párton belül nincs komoly, az ellenzékben vívott csatákban ötvözôdött politikai támogatottsága.³²

Számunkra fontos, hogy nemzeti elkötelezettségének bizonyítására nincs szüksége demagóg frázisokra, ugyanakkor a "magyar kérdés" iránt sokkal nyitottabb, mint az államelnök. Nem rajta múlott, hogy az RMDSZ programjából csak igen kevés került át a kormányprogramba és annak is csak töredékét sikerült gyakorlatba ültetni. Inkább azt állíthatjuk, hogy ebben a kevésben meghatározó szerepe volt.

A miniszterelnök személyénél azért idôztünk ennyit, mert a késôbbi koalíciós válság egyik fontos alanya - ürügye - lett, és ez kihatással lehet az RMDSZ további kormányzati szerepére is.

Nem célunk jelen írásban a kormány mûködése elsô évének mérlegét megvonni, álljon itt csupán néhány általános érvényû megállapítás:

• A kormány fontos döntéseit általában sok bizonytalanság - tétovázás vagy kapkodás - kíséri.

• Az 1997 februárjában meghirdetett sokkterápiás reform a nagy nekibuzdulás után a nyár elejére kifulladt és azóta is helyben topog; a gazdaság átszervezését célzó radikális reformtörvények vagy -rendeletek továbbra is váratnak magukra, a meghozott intézkedések nagy része a Nemzetközi Valutaalap közvetlen nyomására született meg;³³ a gazdasági-politikai elemzôk szerint az 1997-es esztendô az elszalasztott lehetôségek, a reform ismételt elodázásának éve³⁴ volt.

• A prioritások helytelen megállapítása: a kormányzás elsô 200 napját - amikor egy kormány a népszerûtlen belpolitikai intézkedéseket aránylag "büntetlenül" hozhatja meg - a Ciorbea-kormány, konszenzusban a koalíció Politikai Egyeztetô Tanácsával és az elnökkel, a külpolitika - a NATO-integráció - szolgálatába állította, elodázva a sokkterápia kényes intézkedéseit Madrid utánra; az ország javuló nemzetközi image-ének oltárán - "Románia a társadalmi-politikai stabilitás szigete a Balkánon!" - feláldozták a reformot, és a prioritások ily módon történô megállapítása még sokba fog kerülni az elkövetkezendô kormányoknak is.

• Fontos szempont, hogy a reformokat szabályozó határozatok nagy részét a kormány azonnal életbe lépô, törvényerôvel bíró sürgôsségi kormányrendeletek³⁵ formájában hozta meg, a parlament megkerülésével. Ennek oka elsôsorban az idôtényezô: minden elvesztegetett nap súlyos összegekbe kerül a költségvetésnek, de az is bizonyos, hogy a kormány nem ellenôrzi teljes egészében saját parlamenti többségét, sok az egyénieskedô, félreszavazó kormánypárti képviselô, és ezért egyes kérdésekben így odázza el - mert elkerülni nem tudja - a hosszadalmas és bizonytalan kimenetelû parlamenti vitákat, a mûködô gyakorlat nyomását használva fel.

• A kormány - de általában az új hatalmi elit - egyik legdrágábban megfizetett mulasztása - gyengesége vagy hibás helyzetfelmérése? - a központi adminisztrációs bürokrácia személyi és strukturális reformjának elodázása; az új nómenklatúra, vezetési tapasztalat és a választási kampányban oly sokat hangoztatott szakértôi humán erôforrás - a 15 000 szakember - hiányában kénytelen volt egyezséget kötni az állami adminisztrációt mûködtetô, bármilyen - pozícióját, kiváltságait veszélyeztetô - reform kerékkötôjének számító bürokratahaddal. Találóan nevezi ezt a paktumot Stelian Tãnase "halálos ölelésnek",³⁶ melynek fogságában vergôdik jelenleg a kormányzásra ítéltetett politikai elit. Ez a végrehajtó hatalom útvesztôjében otthonosan mozgó társadalmi csoport - a bürokrácia - és ennek egy sajátos metamorfózison átment, befolyását, összeharácsolt tôkéjét a gazdaság magánszektorába átmentô része - egyféle "álburzsoázia"³⁷ - igen jó egyetértésben közös érdekeit kegyetlenül érvényesítve gyûri maga alá a reformot, pontosabban az annak nevezett intézkedéseket, szigorú ellenôrzés alatt tartva a jogalkotási és adminisztratív kezdeményezések folyamatait.

2.3. A súlyát vesztett parlament

Románia politikai berendezkedése a francia modell szerint kiépített félprezidenciális jellegû, ebben a törvényhozó testület szerepe a meghatározó a hatalom többi pillérével szemben. Ennek ellenére a Román Parlament két háza szinte meglepô tehetetlenséggel tûrte, hogy a végrehajtó intézmények (elnök, kormány) több ízben is maga alá gyûrje elnöki kezdeményezések és sürgôsségi kormányrendeletek tömkelegével.

Megállapítható, hogy összes funkciói közül a parlament a legjobban a politikai vitafórum funkciójának tett eleget. Nem túl biztató számunkra a politikai élet szemléletváltozása szempontjából, hogy a magyarkérdés - és nem csak az ellenzék jóvoltából - legalább annyit szerepelt napirenden, mint az Iliescu-rendszer parlamenti ciklusai alatt.

A koalíciós válság alakulásának jelenlegi állása szerint³⁸ a parlament, a parlamenti frakciók és a parlamenti szakbizottságok szerepének a felértékelése várható.

Itt kell jeleznünk, hogy a parlamenti ellenzék, a vörös kvadriennálé túlélô tagjai komoly identitás- és szerepzavarokkal küzdenek, nehezen szoknak bele az ellenzéki státussal járó szerepkörbe.³⁹ Belsô válságok tizedelik soraikat, osztódások gyengítik parlamenti pozícióikat.⁴⁰ Az egyetlen ellenzéki párt, amelyik gyorsan visszatalált régi énjéhez, retorikájához és politikai gyakorlatához, az a Vadim Tudor vezette szélsôjobboldali Nagy-Románia Párt (PRM).⁴¹

2.4. Erôszakszervezetek, titkosszolgálatok

Mint említettük, ezeknek élén megtörtént a váltás, de a mélyebb (vertikális) és a szélesebb körû területi (horizontális) változ(tat)ások igen lassan haladnak. Ezt jelzi a feltûnôen sok baki is. Sokan a NATO-kampány kudarcának okát is a titkosszolgálatok és a hadsereg elégtelen mértékû deszovjetizálásában látják. Úgy tûnik azonban, hogy az elnök lassan, de biztosan maga alá gyûri ezen - a hatalomgyakorlás szempontjából kulcsfontosságú - intézményeket.

3. Külügyek

Említettük, hogy az 1997-es esztendôben a fôszerepet a külpolitika játszotta. A külpolitika legfontosabb szereplôi - egyrészt az elnök, másrészt a külügyminiszter, Adrian Severin⁴² és a Szenátus elnöke, Petre Roman PD-elnök - között léteznek nézetkülönbségek és súrlódások, de az alapvetô külpolitikai irányvonal egységesnek tûnik: elszánt NATO- és EU-elkötelezettség. Ebben különbözik a hagyományos eddigi - mindenkori - román külpolitikai vonalvezetéstôl, melyre a Kelet és Nyugat közötti állandó sikeres egyensúlyozás, a hintapolitika, a balkanizmus és a bizantinizmus volt a jellemzô. Hogy ez csak látszat, vagy valóban mélyreható stratégiai változás állt be a román külpolitikában, az nem állapítható meg teljes bizonyossággal.

A NATO-félsikert és az EU-kudarcot sikerült nagyobb belpolitikai válság nélkül átvészelni, sôt felülkerekedni rajta. Severin ezt még túlélte, pedig egyes elemzôk⁴³ nagymértékben a helytelen külpolitikai taktika megválasztásának a rovására írták a várt eredmény elmaradását. A román-magyar államközi kapcsolatok felélénkülése - a stratégiai partnerség ötlete - kétségtelen, hogy elsôsorban az ô érdeme.

Említésre méltó az ukrán-román alapszerzôdés ugyanolyan huszáros megkötése, mint esetünkben a magyar-román dokumentumé, csak a szerepek cserélôdtek fel: ahogyan a vélt vagy valós nyugati elvárásoknak megfelelni igyekvô Horn-Kovács csapat lelkiismeret-furdalás nélkül adta fel - az RMDSZ-szel egyeztetett - követeléseinek jó részét a NATO-integrációs esélytelenségének tudatában levô Iliescu-Melescanu diplomáciával szemben, ugyanolyan megfontolásokból engedett a 48-ból - a román nemzeti érzékenységet érintô, szimbolikus jelentôséggel bíró területi kérdésekben, valamint az ukrajnai román kisebbség jogainak ügyében - Severin is a NATO által elismert különleges státusának - a volt szovjet atomarzenál - biztonsága védelmében nyugodt ukrán külüggyel szemben. A félreértések elkerülése végett itt kell megjegyezni, hogy míg a magyar állampolitika a rendszerváltás utáni években sem fogalmazott meg - még burkolt vagy áttételes formában sem - semmilyen területi igényt, addig a román nemzetállami vonalvezetésnek mindvégig voltak többé-kevésbé nyílt irredenta leágazásai (Besszarábia, Észak-Bukovina, Kígyók Szigete stb.), tehát mint minden hasonlat, ez is igencsak sántít.⁴⁴

Severin a fentebb jelzett NATO- és EU-megfontolásokból az RMDSZ egyik fontos szövetségese lehetett volna programpontjai megvalósításában. Nyilvános szereplései, tárgyalásai azt mutatták, hogy a magyar-román kapcsolatokban nem fél a tabu témáktól,⁴⁵ mint koalíciós társai, és elôítéletei sem annyira begyökerezettek. Leváltása - az általa kirobbantott titkosszolgálati botrány miatt vagy ürügyén (?) - és helyébe a PD javaslatára a román értelmiségi elit egyik markáns képviselôje, Andrei Plesu kinevezése nem változtatta meg a román külpolitika alapvetô irányultságát. Hogy a Ceausescu-korszak neves ellenzéki filozófusa, Andrei Plesu hogyan áll majd helyt a karrierdiplomaták világában, azt a jövô dönti el. Talán a nagypolitika céljait szolgáló, sokszor a cinizmus határát súroló "reáldiplomácia" terén éppen a Minima moralia⁴⁶ szerzôjére van szükség a nagy áttörést véghezvinni.

4. Kisebbségpolitika - a "magyarkérdés"

Sajátos módon a kisebbségi - fôleg a magyar - kérdés megoldására tett erôfeszítések a román külpolitika egyik legfontosabb sikertörténete. Egyik kormánypárti politikus sem hagyja ki nyilvános szerepléseinek repertoárjából a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezését megoldó "román modell" bemutatását, melynek csodájára járnak hetedhét országból.

Tény, hogy a "magyarkérdés" rendezése - melynek alfája és ómegája az RMDSZ beemelése a végrehajtó hatalomba - egyik legjobban mûködô propagandaeszköznek bizonyult és ebben az RMDSZ-csúcsvezetés maximálisan partner volt. Románia nemzetközi arculatának átrajzolásában jelentôs szerepet vállalt a Tokay György tárca nélküli miniszter által vezetett Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal.

Hogy a "román modell" valóságtartalma mennyi, azt a következô fejezetben részletesebben érintjük.

1. Az RMDSZ belépése a kormánykoalícióba: a döntés

Az RMDSZ kormányba lépése mellett jelentôs érvek sorakoztathatók fel. Íme néhány a fontosabbakból:

• Az ellenzékben eltöltött "hét szûk esztendô" belpolitikai-parlamenti csatározásainak eredménytelensége.

• Kitörési kísérlet a kisebbségi "gettóból", az erdélyi magyarság kisebbségkomplexusának kezelése.

• Az új hatalom már említett "törékeny" parlamenti többsége mint állandó instabilitási tényezô, amely a szélsôséges pártok mozgásterét növeli, a miénket pedig csökkenti.

• Ellenzékben a "vörös kvadriennálé" pártjaival kerültünk volna úgymond közös bárkába, és ez tovább erôsítette volna a román közvéleményben amúgy is dogmává merevedett álláspontot, hogy az RMDSZ a román szélsônacionalista politikai erôk magyar megfelelôje.⁴⁷

• A kormányzati szerep kínálta elônyök: érdekérvényesítési pozíciók elfoglalása, beleszólás az "osztogatásba" központi és helyi szinten stb.

• Az általunk ellenôrzött és valós tartalommal feltöltött kisebbségi minisztérium az RMDSZ-program végrehajtásának egyik legfontosabb eszköze lehet, eljátszhatja az illesztô kapocs, egyfajta "interface" szerepét a román végrehajtó hatalom és a fokozatosan kiépülô közösségi autonómia különbözô intézményei között.

Jelentôsen nyomott a latban néhány, a politizáló elit belsejében végbement átalakulás:

• A régi kormánytisztviselôkkel jó kapcsolatot kialakító, a kormányzati boszorkánykonyhába bizonyos mértékig belelátó és éppen ezért a kormányzásra céltudatosan készülô egyes RMDSZ-vezetôk ambíciói, pozícióéhsége.

• A Frunda-kampány alatt a kormányzati szerepre mint lehetôségre pszichológiailag felkészített szélesebb politikai elit elvárásai.

• A közvéleményként jelentkezô kormánypárti média-guruk nyomása.

Ugyanakkor ellene is szól néhány el nem hanyagolható szempont:

• A kormányt "kívülrôl" támogató parlamenti tényezôként megerôsödik az RMDSZ alkupozíciója; a kormánynak minden fontos döntés parlamenti jóváhagyása elôtt egyezkedni, ígérni, adni kell.

• Kormányon kívül a külpolitikai mozgástér tágabb, kormányzati pozícióból nehezebb - vagy szinte lehetetlen - önálló külpolitika gyakorlása.

• Ellenzékbôl következetesebben lehet az autonómiaprogramot képviselni.

• A magyar-román államközi kapcsolatok egyszerûbben és átláthatóbban⁴⁸ bonyolíthatók, az RMDSZ könnyebben érvényesítheti a diplomáciai szabályok által el nem ismert, de gyakorlatban mûködtethetô "harmadik fél" összekötô és katalizáló szerepét.

Elvárható lett volna, hogy a Szövetség megfelelô belsô fórumain ezt a mind stratégiai, mind taktikai szempontból igen jelentôs lépést komoly vita elôzze meg. Ehelyett azonban, az 1995-ös kolozsvári kongresszus után felgyorsuló belsô oligarchizálódási folyamat eredményeként, ezt a döntést egy szûk csoport (a "kemény mag") hozta meg, formálissá téve az RMDSZ-ben 1993 januárja⁴⁹ óta létezô döntésmechanizmusokat (SZKT, SZET, Ügyvezetô Elnökség). A látszólag Markó Béla elnök által vezetett, de minden jel szerint a Frunda-Verestóy és csoportja által uralt hatalmi centrum nem kockáztatott: az erdélyi magyarság belsô parlamentjeként számon tartott SZKT-t teljesen kiiktatták a döntési procedúrákból,⁵⁰ tovább fokozva a Szövetség kongresszusok közötti legfôbb döntéshozó szervének évek óta tartó intézményi válságát.⁵¹

A "kemény mag" rendszeresen az Operatív Tanáccsal⁵² legitimizáltatta a kormányzati szereppel kapcsolatos döntéseit, beleértve a személyi kérdéseket (miniszter, államtitkárjelöltek, a koalíciós tárgyalásokat lefolytató csapat összetétele stb.) is.

Az eljárást többször kifogásoló Tôkés László tiszteletbeli elnököt, akinek a periferizálása már régóta tart,⁵³ heves támadások érik azóta is, annyira, hogy a "szélsôségesen mérsékelt" csoportok a tiszteletbeli elnöki intézmény megszüntetését is javasolták,⁵⁴ mint az RMDSZ egységének egyik legfôbb veszélyforrását.

Végül a koalíciós tárgyalásokat lefolytató csoport kormányba lépési döntését a kész tények elé állított SZKT is jóváhagyta, elsöprô többséggel. Az SZKT-tagok - egy részük ôszinte meggyôzôdésbôl, a változásba vetett hitbôl, mások a helyi vagy központi "osztogatásban" való érdekeltségük miatt - zokszó nélkül fogadta el - operativitásra, a tárgyalások titkosságot követelô kényszerére, magasabb érdekekre hivatkozva -, hogy neki ebben a játszmában csak a bólogató statiszta szerepét osztották.

Tény, hogy mai napig nem ismert: köttetett-e paktum⁵⁵ (írásos egyezség) az RMDSZ-vezetôk és a többi pártvezér között a kormánykoalíciós feltételekrôl?! Markó Béla a több ízben nyilvánosan - nyíltan vagy burkoltan - nekiszegezett kérdésekre rendszeresen kitérô válaszokat adott ("az egyezség maga a kormányprogram" stb.). Talán erre is fény derül egyszer!

2. Változások az RMDSZ politikájában

A kormányban való részvétel az RMDSZ eddigi ellenzéki pozícióból folytatott - a brassói, majd a kolozsvári kongresszus által kijelölt és a vezetôk által kielégítô következetességgel felvállalt - politikájában lényeges változásokat indukált. A változások egy része objektív, a kormányzati szerep logikájából következik, más része viszont a csúcsvezetés által tudatosan meghozott döntések, illetve az új helyzet kényszerítô körülményei, a tapasztalatlanság, a pontatlan helyzetértékelésbôl eredô hibás lépések következménye. A teljesség igénye nélkül, nevezzük meg az RMDSZ-politika általunk fontosnak ítélt "elhajlásait":

• A koalíciós tárgyalásokat lefolytató vezetôk már a közös kormányprogram kialakítása során nehezen érthetô önkorlátozásról⁵⁶ tettek tanúbizonyságot, miközben lényeges programpontokról "feledkeztek" meg. Ez a kezdeti defenzív hozzáállás jellemezte a minimalizált program gyakorlatba ültetését célzó igyekezetet is.

• A '96-os kampányok alatt az RMDSZ pártjellege teljesen háttérbe szorította a közösségi (nemzeti?) önkormányzati modell alapján felépült Szövetség érdekvédelmi-társadalomépítô jellegét. Ez természetes folyamat minden választási kampányban, amikor a szervezeti életre rátelepszik a politika és minden ekörül forog. A sikeres választások után azonban ez az állapot állandósult, sôt, a pártjelleg felerôsödött. A pártosodási folyamat felgyorsulása tovább növelte a szakadékot a politikai elit és a tagság, a szimpatizánsok, a lenti társadalom⁵⁷ között; ráadásul a kormányzati szerepbôl eredô funkciók és kötelezettségek teljesítése elfogyasztja az aktív szervezeti életet felvállaló elit szinte összes energiáit és leáll, majd fokozatosan leépül a nemzeti önkormányzat többi funkciója.

• A pártszereppel azonosuló és ennek logikája szerint mûködô, de az önkormányzatiság többi döntési jogkörét revindikáló politikai elit rátelepszik és maga alá gyûri a civil szférát.⁵⁸

• Az RMDSZ - az erdélyi magyarság egészének politikai érdekképviselete - részvétele a kormányzásban óriási kockázatot is hordoz, hiszen egy esetleges kudarc az elit felelôssége ugyan, de kivetül a teljes közösségre. Különösen súlyos ez akkor, amikor a jelenlegi csúcsvezetés hatalmának birtokában és a pártlogika szabályai szerint módszeresen szorítja ki a reális döntéshozatalból a másként gondolkodókat, megnehezítve ezáltal a Szövetségen belül egy életképes alternatíva kialakulásának esélyét.

• Fennáll a veszély, hogy az állandósult koalíciós válságmenedzselés dzsungelharcát vívó frontemberek - akik egyben a Szövetség fô döntéshozói - elveszítik rálátásukat a helyzet egészére és döntéseiket sajátos csôlátás - a koalíció bármi áron való fenntartása - kezdi jellemezni. Ennek oka nem feltétlenül és nem mindenkinél a pozíciókból eredô személyes vagy csoportelônyök elvesztése miatti félelem - habár ez is egy valószínû szempont -, hanem a helyzetbe való belemerevedés, a saját kezdeti - akkor jónak látszó - döntéshez való görcsös ragaszkodás csapdája is lehet. Ebben a helyzetben minden - akár jó szándékú és építô jellegû - kritika személyre irányuló támadásnak,⁵⁹ puccskísérletnek tûnik.

3. Román vélemények az RMDSZ-politika változásairól

A román politikai elemzôk véleménye megosztott az RMDSZ kormányzati szerepérôl. Míg az ellenzék holdudvarához tartozó, szakmai köntösbe bújtatott propagandisták ennek ürügyén a kormánypártok árulásáról, idegen érdekek szolgálatáról gyártanak elméleteket,⁶⁰ a pártpolitikai rokonszenvüket több-kevesebb sikerrel leplezô szakértôk a magyarok érdekvédelmi szervezetének ("etnikai pártjának"⁶¹) beemelését a kormányba az új hatalom legsikeresebb politikai döntéseként értékelik. Az RMDSZ koalíción belüli szerepének megítélésében már megosztottabb a román politológus szakma. Míg egyesek - az ellenzékkel rezonálva - túlzott követelések erôltetésérôl, zsarolásról beszélnek, mások az RMDSZ megfontoltságát, önmegtartóztatását dicsérik.⁶²

Alina Mungiu-Pippidi egyenesen az RMDSZ-politika váratlan paradigmaváltásáról beszél.⁶³ A "transzetnikus demokrácia" felkent szakértôje úgy látja, hogy az RMDSZ lemondott az önkormányzatról (self-government) - a dél-tiroli modellrôl, melyet éveken át konokul hajtogatott - a valódi kormányzat (real government), vagyis a kormányzatban való részvétel javára, és ezzel a huszárvágással nagyot lépett a konszenzuális demokrácia megteremtése felé. Az ideáltipikus konszenzuális demokrácia elemeibôl (1. széles spektrumú nagykoalíciós kormányzás; 2. arányos képviselet; 3. közösségi autonómia; 4. alkotmányosan garantált vétójog a kisebbségeknek) Mungiu-Pippidi szerint a kisebbségi vétójogon kívül minden összeállt, még a kisebbségi autonómia is megvalósult, igaz, hogy igen sajátos módon. Úgy tûnik, hogy a demokratikusan megválasztott települési önkormányzatok és egy barátságos, kooperatív prefektus idilli együttéléseként elképzelt mungiui közösségi autonómia nem áll messze egyes RMDSZ-vezetôk autonómiaelképzeléseitôl. Ebben a megvilágításban a "reálpolitikus" RMDSZ-szárny autonómiaretorikája is új értelmet nyer. A kérdés csak az, mennyire van ez összhangban az RMDSZ-programmal, a hármas szintû autonómiamodellel, a belsô önrendelkezéssel.

4. A szövetségen belüli erôviszonyok alakulása
az új helyzetben

Említettük, hogy az eredményes Frunda-kampány a "Neptun-folyamat" és egyben az ennek megfelelô politikai filozófia és vonalvezetés rehabilitációját, sôt, azon túl, a szövetségen belüli megerôsödését, szinte egyeduralmát jelentette. Ezt bizonyítja a jelentôsebb kormánypozíciók "neptunosok" általi megszállása:

• Tokay György - kisebbségi miniszter

• Borbély László - területfejlesztési államtitkár

• Verestóy Attila - turisztikai miniszterségét a Parasztpárt megvétózta ugyan, de alkalmazkodása az új helyzethez annyira jól sikerült, hogy jelenleg a Kormánykoalíció Politikai Egyeztetô Tanácsa kulcspozíciót jelentô titkári tisztségét tölti be.

A "neptunosok" megerôsödésének mértéke Markó Bélát és a markói vezetéspolitikát mindenben támogató, sôt, többször annak elébe is vágó Takács Csaba ügyvezetô elnököt is gondolkodásra késztette, hiszen minden jel arra vall, hogy ôket nem politikai meggyôzôdésük, hanem bizonyos kényszerítô körülmények és a szerzô számára mindeddig ismeretlen érdekek (okok, kötelékek?) gyûjtenek az elôbbiekkel közös informális platformba.

Ezért a Markó-Takács páros jól kitapintható módon - de mindeddig eredménytelenül - egy új centrum kialakításán fáradozik, azokra építve, akik nem erodálódtak a radikális-mérsékelt (kuruc-labanc stb.) konfrontációkban. Ennek jeles képviselôi: Birtalan Ákos turisztikai miniszter, Varga Attila képviselôházi frakcióvezetô, Kovács Csaba, a Képviselôház RMDSZ-es titkára, Niculescu Tóni államtitkár, kormányfôtitkár-helyettes⁶⁴, Bara Gyula munkaügyi államtitkár, valamint a képviselôcsoport azon tagjai, akik nem soroltak be a "kemény mag" mögé.

Ez a centrumépítô kísérlet többek között azért halad igen nehezen, mert a kormányzati tisztségviselôk teljesítmény szerinti megítélése és a személyi felelôsségük kérdésének felvetése várat magára. Az RMDSZ eddigi tevékenysége során - néhány nem jellemzô esetet leszámítva - mindeddig nem sikerült a személyre szabott felelôsség kérdését felvetni. Ennek oka elsôsorban a területi szervezetek nagyfokú autonómiájában keresendô: a mulasztások, a hibák automatikusan valamely szervezet belügyének minôsülnek, az ezzel kapcsolatos személyi konzekvenciák levonásának kezdeményezése viszont sérti ezen szervezetek autonómiáját. A kormányzati szerepet vállaló tisztségviselôk - akik felügyelete az alapszabályzat értelmében a szövetségi elnök és az ügyvezetô elnök hatáskörébe tartozik - nincsenek ebben a helyzetben. Ôk kellô teljesítmény hiányában elmozdíthatók, de egyrészt az ilyen jellegû demokratikus gyakorlatnak nincs hagyománya a szövetségben, másrészt úgy tûnik, hogy bizonyos esetekben a politikai csoportérdek fontosabb a kormányzati hatékonyságnál.⁶⁵

5. (Rész)eredmények

Az RMDSZ kormányszereplésének egyéves gyorsmérlegét megvonva, vázlatosan a következô fontosabb eredményeket könyvelhetjük el:

• Különbözô végrehajtó pozíciók elfoglalása központi szinten: 2 miniszter (Tokay György, a kisebbségi ügyekért felelôs tárca nélküli és Birtalan Ákos turisztikai miniszter), 8 államtitkár (mûvelôdés, oktatás, területfejlesztés, környezetvédelem, mezôgazdaság, egészségügy, munkaügy és a kormányfôtitkár helyettese), illetve helyi-megyei szinten: 2 prefektus⁶⁶ (Hargita, Szatmár), 8 alprefektus (Arad, Bihar, Kolozs, Szilágy, Hunyad, Kovászna, Maros és Bukarest), valamint több tucat hely a központi kormányintézmények⁶⁷ megyei kirendeltségeinek vezetésében. Ennek jelentôsége nem elhanyagolható sem funkcionális szempontból: megnôtt érdekérvényesítési képességünk az egyént vagy a közösségeinket érintô konkrét ügyekben, sem társadalom-lélektani szempontból: általunk jelölt és nem a román hatalom által kiválasztott magyarok lehetnek fontos végrehajtó tisztségekben.

• A kisebbségi minisztériumként mûködô Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozása az RMDSZ által jelölt személy vezetésével. Ez az intézmény tulajdonképpen kormánybefolyásunk érvényesítésének intézményes kerete (kellene hogy legyen! - de errôl majd részletesebben szólunk az eredménytelenségeknél).

• A még az elôzô kormány által létrehozott és szigorúan ellenôrzött - a kisebbségi szervezetek képviselôibôl álló - konzultatív kormányszerv, a Nemzeti Kisebbségi Tanács⁶⁸ átszervezése Nemzeti Kisebbségek Tanácsa néven. A névváltoztatás lényegi - pozitív - átalakításokat jelez, hiszen ebben már nincsenek benne domináló szereplôként a kormány képviselôi, ezért az RMDSZ ismét részt vesz - immár meghatározó erôként - a Tanács mûködésében.

• Az 1995-ben elfogadott, a kisebbségek anyanyelvû oktatását több pontban hátrányosan érintô, sarkalatos (a román alkotmány által organikusnak nevezett) tanügyi törvény módosítása - sürgôsségi kormányrendelettel.⁶⁹ Ennek az anyanyelvû oktatást érintô fontosabb passzusai:

- a minden szintû anyanyelvû oktatás lehetôségének tételes megfogalmazása;

- az intézményalapítás lehetôsége (beleértve a felsôoktatást is);

- az egyházak világi oktatási intézményalapításának lehetôsége részleges állami támogatással;

- az anyanyelvû szakiskolai oktatás lehetôsége;

- az egyetemi felvételi vizsga lehetséges anyanyelven is;

- Románia történelmének és földrajzának oktatása anyanyelven;

- a román nyelv tanítása elemi és általános oktatási szinten külön tanrend szerint;

- a belsô iskolai dokumentumok anyanyelven is elkészíthetôk (ez nem vonatkozik az iskolai bizonyítványokra és egyéb hivatalos iratokra).

• A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogi karán az idén elôször rendeztek felvételit a magyarul érettségizett diákok számára elkülönített 30 helyre - ez azért számít eredménynek, mert ezzel megtört a jég ebben a közösségünk szempontjából stratégiainak számító ágazatban.⁷⁰

• A települési önkormányzatok (román szóhasználatban helyi közigazgatási szervek) mûködését szabályozó sarkalatos törvény módosítása - szintén sürgôsségi kormányrendelettel. A módosított jogszabályba bekerült többek között:

- a település- és utcanevek, valamint a közintézmények két- vagy többnyelvû feliratozása azokon a településeken, ahol valamely kisebbség számaránya eléri a 20%-ot;

- korlátozott anyanyelvhasználat azokban a helyi tanácsokban, ahol a képviselôk legalább egyharmada valamely kisebbséghez tartozik;

- az állampolgárok anyanyelvhasználatának joga a helyhatósággal való kapcsolattartásban stb.

• Precedensértékû lépés a közösségi ingatlanok tulajdonviszonyainak rendezésében: a zsidó kisebbség - erôteljes nemzetközi nyomás eredményeképpen - már a parlament által is jóváhagyott kormányrendelet útján visszakapott néhány szimbólumértékû ingatlant.

6. Eredménytelenségek, kudarcok, károk

Túl azokon a - mindmáig érvényes - érveken, melyek az RMDSZ kormányba lépése ellen szóltak, a végrehajtó hatalom részeként sem sikerült elôrelépést elérni a következô területeken:

• A kialkudott pozíciók egy jelentôs részét (fôleg a kulcsfontosságú gazdasági-pénzügyi szférában, de a helyi szinteken általában) nem sikerült még elfoglalni.

• A Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatalnak mindeddig nem sikerült túlnônie kirakatintézményi státusán, igazából komolyabb hatáskör és pénzügyi alap nélkül mûködik. Habár az intézmény szerkezetét és mûködését szabályozó "statútum", ha nem is a legmegfelelôbb, elfogadható, hiszen elvileg lehetôsége van beleszólni minden olyan kormánydöntésbe, minisztériumi intézkedésbe, ami a kisebbségekkel kapcsolatos, mindeddig nemigen élt ezzel a lehetôséggel. A hivatalt vezetô miniszter nem vállalta fel azokat a konfliktusokat, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az intézmény jogosítványainak bôvítéséhez, más minisztériumok rovására. Ezek az elszalasztott lehetôségek azért nyomnak többet a latba egy egyszerû mulasztásnál, mert ha a Kisebbségvédelmi Hivatal ilyen súlytalan állapotban rögzül az informális ranglétrán, késôbb sokkal nehezebb lesz ezen az arculaton és hatáskör-nélküliségen változtatni. Mindezen túl a Hivatalnak van még egy sajátos koordinációs szerepe: a miniszternek és stábjának kellene összehangolnia a kabinet különbözô tárcáinál pozícióban levô magyar (RMDSZ-es) kormány-tisztségviselôk tevékenységét az RMDSZ-program végrehajtása céljából. Ezen igen fontos koordinációs szerepet a Hivatalt vezetô miniszter mindeddig meg sem kísérelte ellátni.⁷¹

Viszont a "román modell" gyakorlatba ültetését illusztrálandó, szinte minden külföldi küldöttség programjába beiktatják az "igaz, még az indulás nehézségeivel küszködô, de ígéretes" hivatal meglátogatását.

Tokay kinevezése sem stratégiai-koncepciós, sem taktikai-érdekérvényesítô szempontból nem bizonyult szerencsés döntésnek, és ezt már az elvbarátai közül is egyre többen elismerik.⁷² Talán csak nyilvános médiaszerepléseit, debattôri képességeit lehet pozitívan értékelni.

• Az oktatási rendszer mûködését meghatározó jogszabályok számos elégtelenséget tartalmaznak, ezek közül a lényegesebbek:

a) az oktatás továbbra is túlcentralizált, nem tartalmazza a tanügy modernizálásához szükséges szerkezeti-tartalmi reformokat (fejpénz, alaptanterv stb.); számunkra ez azért is lényeges, mert ez teremthette volna meg a lehetôségét a tanügyi önkormányzat elve fokozatos érvényesítésének. Jelenleg nyomokban sem beszélhetünk saját oktatási rendszerünkrôl mint a román oktatási rendszer autonóm alrendszerérôl;

b) a teljes jogkörû felekezeti oktatás explicit kodifikálásának hiánya;

c) önálló magyar egyetem (nemhogy felsôoktatási hálózat) feltételei nem teremtôdtek meg; erre nincs meg a koalíción belüli egyetértés és egyértelmû politikai akarat.⁷³ A kormány (a tanügyminiszter) az egyetemi autonómia különben igen dicséretes intézményére hivatkozva a kolozsvári BBTE szenátusának hatáskörébe utalja az RMDSZ-tervek szerint is egyelôre csak korlátozott autonómiával felruházott magyar tagozat kérdését, amely pedig hallani sem akar róla.⁷⁴ A Bolyai Egyetem önállósodása szép lassan kikopik, mint korszerûtlen és/vagy utópisztikus megoldás, még a középtávú RMDSZ-tervekbôl is.

A helyzetet külön nehezítette az RMDSZ Szabadelvû Köre platformjának értelmiségi holdudvarához tartozó doktriner liberális egyetemi lobbi⁷⁵ nagy médianyilvánosságot kapott önállósodásellenes állásfoglalásainak sorozata, amely - azon túl, hogy elbizonytalanította a tekintélytisztelô és tájékozatlan magyar közvéleményt - megadta a kellô kapaszkodókat a kezdeti ígéreteitôl visszatáncolni szándékozó román koalíciós partnereknek.

Az önálló erdélyi magyar egyetem ügye újabb fordulatot vett Horn Gyula legutóbbi romániai látogatása alkalmával tett nyilatkozatával.⁷⁶ A különbözô állásfoglalások és nyilatkozatok mögött felsejlik egy újabb kétes értékû egyezkedés⁷⁷ a "kemény mag" és a koalíciós partnerek között, úgymond kimozdítani a holtpontról a magyar egyetem ügyét és az egész oktatási törvénymódosítási folyamatot.

• Az egyházi és egyéb közösségi vagyonok kérdése nem rendezôdött, pedig ebben a kérdésben - de általában a restitutio érdekében - konkrét ET-nyomás⁷⁸ nehezedik a kormányra.

Elkészült ugyan egy kormányrendelet-tervezet,⁷⁹ amely 18 szimbolikus értékû, egykor a kisebbségi közösségek tulajdonában levô ingatlan (köztük 8 magyar: a Batthyaneum, a nagyváradi római katolikus és református püspökségek székházai, a kolozsvári EME-székház, a bukaresti Petôfi-ház, a temesvári Magyar Ház stb.) visszaadását célozza, de a tervezet hosszú hónapok óta a különbözô minisztériumok labirintusában bolyong ellenjegyzésekre várva, és jelenleg nem látszik a szándék a kezdeti - gesztusértékû - ígéret betartására. Az általános rendezést elôíró - a kormányprogram által 1998 tavaszára ígért - törvénynek nemrég készült el egy, a Nemzeti Liberális Párt szakértôi által jegyzett változata, amelyet egyelôre koalíciós vitára bocsátanak, de az országgyûlés általi elfogadása már az RMDSZ sikerpropaganda-retorikájában is idôben egyre távolabbra tolódik.

• Ugyanez a sorsa a nemzeti kisebbségek jogait kodifikáló kerettörvénynek, mely ugyan nem szerepelt a kormányprogram sürgôsségi pontjai között, mint a helyhatósági és az oktatási törvény módosítása, de ahhoz, hogy az egyezséget tartani lehessen, a szakértôi vitának már el kellett volna kezdôdnie. Ehhez pedig elô kellene venni és kicsit leporolni - az utóbbi három év nemzetközi kisebbségvédelmi egyezségeit figyelembe véve -, majd a koalíciós partnerek asztalára tenni az 1994-es RMDSZ-törvénytervezet aktualizált változatát.⁸⁰ Mindez azonban nem szerepel sem a Kisebbségvédelmi Hivatal, sem az RMDSZ-frakció prioritásai között.

• A 22-es törvényerejû kormányrendelet kétnyelvû feliratokra vonatkozó elôírásának végrehajtása igencsak akadozik. Ennek oka, az ilyenkor megmutatkozó szokásos helyi végrehajtói tehetetlenségen túl, egyes felelôs kormány-tisztségviselôk (kormányfôtitkári hivatal,⁸¹ belügyminiszter⁸² stb.) kétértelmû vagy ködösítô megnyilatkozásaiban is rejlik.^, Nincsenek adatok azon települések számáról,⁸³ ahol kitették a két- vagy többnyelvû helységnévtáblákat, de becslések szerint - a székelyföldi magyartöbbségû településeket nem számítva, ahol már eddig is léteztek ezek - az erre jogosult települések önkormányzatainak alig néhány százaléka élt a lehetôséggel. A rendelet utasításainak végrehajtását akadályozni akarók vitatják a települések magyar és más nyelvû elnevezéseit: nemcsak a szélsôséges sajtó, de egyes prefektusok is vitatkoznak egyes - úgymond monarchia- vagy Horthy-korabeli - elnevezések jogosságáról, és ez újabb ürügy a késlekedésre vagy az obstrukcióra.

• A székelyudvarhelyi "Cserehát-ügy"⁸⁴ tovább mérgezi és az etnikai - román-magyar - törésvonal mentén tovább feszíti az RMDSZ és a koalíciós partnerek (különösen a parasztpárt) közötti viszonyt még - a kormányzati pozíciókból eredeztetett valós vagy vélt érdekérvényesítési lehetôségek kihasználása kedvéért az elfogadhatóság alsó határát súroló kompromisszumokra is hajlamos - kormánypárti⁸⁵ RMDSZ-politikusok esetében is. A "Cserehát-ügy" a legjobb barométere a kezdeti bizalomerôsítô nyilatkozatoktól (Bolyai Egyetem, közösségi ingatlanok visszaadása stb.) és lépésektôl (pl. a Vãcãroiu-kormány Cserehátra vonatkozó határozatának visszavonása) fokozatosan visszatáncoló vagy végrehajtásukat elodázó kormányzati szándéknak. A székelyudvarhelyi konfliktus elfajulása az RMDSZ kormányzati kudarcainak szimbolikus megjelenítôje, ugyanakkor az erdélyi magyar elit nemcsak politikai, hanem erkölcsi próbatétele is. A vizsgán elbukni látszik a megye RMDSZ-kormánybiztosa, aki a koalíció és az RMDSZ-csúcsvezetés iránti lojalitását, valamint "reálpolitikai érettségét" bizonyítandó, felfüggeszti tisztségébôl azt a megyei tanácsost, aki nemcsak a csereháti konfliktus, hanem a Székelyudvarhely etnikai összetételének erôszakos megváltoztatása elleni mozgalom egyik karizmatikus élharcosa. De politikai és emberi szolidaritásból elégtelen osztályzat jár annak a vezetôségnek is, amely a kétes értékû koalíciós béke kedvéért képes ilyen "tisztáldozatra" is.

Megjegyzések:

1. Mindkét, számunkra igen fontos - oktatási és helyhatósági - törvény módosítása az ellenzéki pártok és holdudvaruk igen heves támadását, mi több, egyes kormánypárti politikusok többé vagy kevésbé ellenséges hümmögését idézte elô. Ezért a "balhét" mindeddig csak a kormány, pontosabban fôleg a miniszterelnök vitte el. Beszédes tény az, hogy csaknem másfél év kormányzás után a Parlament két háza még semmilyen, a nemzeti kisebbségek számára közvetlen módon kedvezô törvényerejû aktust nem fogadott el,⁸⁶ illetve plénumban nem is tárgyalt. Jelenleg túl vagyunk már az oktatási törvényt módosító kormányrendelet szenátusi szakbizottsági vitáján,⁸⁷ sôt a plenáris szavazáson is,⁸⁸ és a Képviselôházban zajló viták sem jogosítanak fel túlzott reményekre. A 22-es számú sürgôsségi kormányrendelet túljutott ugyan az RMDSZ-es honatya által elnökölt szenátusi szakbizottságon, de elfogadását egyéb koalíciós konfliktusok nehezítik.⁸⁹ Ha ezen rendeletek végleges törvényerôre emelésének folyamata során lényegi módosításokat szenvednek, ez kötelezô módon az RMDSZ kormányzati szerepének felülvizsgálatát és ezáltal az újabb koalíciós válságot vetíti elôre. Ha ezeknek lényegi módosítása következik be, ez az RMDSZ kormányzati szerepének felülvizsgálatát és ezáltal az újabb koalíciós válságot vetíti elôre.

2. A médiumoknak - szinte a teljes román politikai elit tevôleges vagy hallgatólagos közremûködésével - sikerült azt a szilárd, szinte dogmává merevedô közvélekedést kialakítani, hogy az RMDSZ ügyesen zsarolja a kormányt, eddig minden fontosabb célkitûzését elérte, de most már ebbôl legyen elég, tessék alább adni ezt a követelôzô hangot és engedni egy kicsit a demokrácia megszilárdítása, a reformok sikere érdekében. Ezzel szemben az igazság - ahogyan az eddigi eszmefuttatásokból kiderült - az, hogy a kevés eredménynek elkönyvelt törvényértékû szabályozás igen bizonytalan alapokon nyugszik és bármikor visszavonható. Holott az RMDSZ kormánybalépésének egyik stratégiai célja éppen az volt, hogy egyirányú, elôremutató csapásokat jelöljön ki a törvénykezés dzsungelében.

Ezzel a rendkívüli következetességgel és szakértelemmel kialakított közvélekedéssel szemben az RMDSZ igen vérszegény ellenpropagandát állít szembe, még a rendelkezésére álló igen korlátozott eszközöket sem használja ki.

3. Nem kétséges, hogy a mind a román, mind a magyar külpolitika áldásos tevékenysége által a térségben, sôt, világszerte példaértékûvé felfújt "román kisebbségpolitikai modell" léggömbjének legfôbb hitelesítôi éppen az illetékes RMDSZ-csúcsvezetôk.⁹⁰

7. Összefoglalás, az illúziók vége

Az RMDSZ kormánybalépésének vannak konkrét eredményei, de ezeknek szilárd beágyazása a román törvénykezésbe és ezáltali stabilizálása még nem történt meg és a folyamat kimenetele bizonytalan.

A dolgok pozitív irányba történô elmozdulása - pl. a kormányhatározatok jelen formában való parlamenti megerôsítése - esetében sem látszik a perspektívája egy komolyabb áttörésnek az autonómiaprogram kiteljesítésében sem a törvénykezés, sem a végrehajtás területén. A legvalószínûbb forgatókönyv a jelenlegi - felemás - helyzet konzerválása középtávon, ami számunkra nem lehet sem kielégítô, sem elfogadható.

Ezért az erdélyi magyarság politikai elitje a közeljövôben nem kerülheti el politikájának lényegi felülvizsgálatát és korrekcióját, illetve ha elkerüli és csak sodródik a jelenlegi helyzetben, várva a kedvezô alkalomra, anélkül hogy maga próbálná azt elôidézni, akkor bûnös nemtörôdömségrôl vagy tehetetlenségrôl tesz tanúbizonyságot.

Mint ismeretes, NATO- és EU-ügyben a hihetetlen intenzitású és bámulatos társadalmi összefogást teremtô kampány ellenére a fejlett Nyugat a román kormány orrára csapta az ajtót. Aztán ismét résnyire kinyitotta és megígérte, hogy lehet tovább reménykedni az újabb nyitásra. Ez számunkra a "best case scenario": Magyarország igen, Románia még nem, megnevezve a további várakozási és reménykedési idôt: két év.

Adva van tehát egy NATO- és EU-elkötelezett román hatalom, melynél belátható idôn belül kedvezôbb összetételû nem várható, és amelynek még újabb két évig "viselkednie" kell. Nincs idônk tehát a tétovázásra, kivárásra, hibás taktikázásra. Az alábbi kitörési pontok mutatkoznak:

1. A jelenlegi helyzet lehetôségeinek
maximális kihasználása

Fel kell gyorsítani, tudatosan felvállalva esetleges újabb koalíciós konfliktusokat, a függôben levô, de a tárgyalások során már egyeztetett gyakorlati programpontok (megszerzett ún. szakértôi és nem politikai tisztségek megszilárdítása, költségvetési pénzek megszerzése létezô intézményeink megerôsítésére, új intézmények alapítása, ingatlanok visszaszerzése stb.) megvalósítását. Erre, az elfajult koalíciós válság jelenlegi szakaszában, amikor a Parasztpártnak nagy szüksége van az RMDSZ támogatására, jó esélyek mutatkoznak.

2. A Szövetségen belüli ellenzék,
a "békétlenek" szervezôdéseinek intézményesítése,
alternatív politikák felmutatása

A jelenlegi kurzus - valószínû - bukásából eredô kudarcélmény káros hatásait minimalizálandó, szükségesnek látszik az ellenzék, a másként gondolkodók helyzetének normalizálása a Szövetségen belül.

Amilyen elszántsággal és kitartással küzdöttek ennek a különben mind ideológiai, mind a gyakorlati politizálási stílus szempontjából heterogén (a sajtó által hanyag leegyszerûsítéssel "radikálisnak" nevezett) csoportnak a képviselôi az autonomista gondolkodás térnyeréséért a Szövetség gyakorlati politikájában, olyan tanácstalanul és reményvesztetten szemlélik - néhány óvatos és többnyire visszhang nélkül maradt kritikus megnyilvánulást leszámítva - a tiszteletbeli elnök meg-megújuló kísérleteit, hogy rést üssön a monolit közvéleményen és felhívja a figyelmet az alternatívanélküliség veszélyeire.

Ha a belsô ellenzéknek nem sikerül rendeznie sorait, alternatív - a Kolozsvári Nyilatkozat és a még formálisan érvényben levô, tehát kötelezô RMDSZ-program szellemiségéhez közelebb álló - cselekvési programot kidolgozni, hiteles vezetôket felmutatni és a döntéshozatalban elvesztett pozícióikat legalább részlegesen visszaszerezni, akkor a koalíció küszöbön álló - igen valószínû - szétesésekor elinduló lavina ôket is maga alá temetheti és ez az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének nehezen kezelhetô, elhúzódó válságához vezethet.

3. Szerkezeti reform: politikum, társadalomépítés
és civil szféra szétválasztása

A jelenlegi RMDSZ-csúcsvezetés, habár valószínûleg tudatában van az RMDSZ-ben megbújó - az utóbbi idôben egyre nyíltabban megnyilvánuló - párt lényegébôl eredô, az egypártrendszer korszakára emlékeztetô, mindent ellenôrizni szándékozó attitûd veszélyeinek, mégsem érdekelt ennek ellensúlyozásában. A struktúraváltás - a politikum és a civil szféra szerkezeti szétválasztásának - kidolgozása és megvalósítása egy olyan elit feladata, amely a közösségi érdeket szem elôtt tartva képes lesz saját hatalmát önkorlátozni. A jelenlegi vezetés erre nem bizonyult képesnek. Hogy az ellenzék képes-e erre, az a jövô egyik nagy kérdése.

4. Az autonómiaprogram mûhelymunkájának újraindítása

Az eddig felsoroltakon túl, alkotókedvet és szellemi energiatartalékot kell találni a kisebbségi kerettörvény tervezetének módosítása, a hozzá tartozó autonómiastatútumok (személyi elvû, területi) kodifikációjának befejezésére. A szükséges elméleti konstrukció ismeretében fel lehet mérni, melyek a rendszerbe illeszthetô, már mûködô intézmények (önkormányzatok, iskolák, egyházak, civil kezdeményezések stb.), illetve a jelenleg létezô körülmények között milyen új intézmény létrehozására van mód, majd el lehet dönteni a rendelkezésre álló erôforrások optimális felhasználását, továbbá az "efemer" kormányzati pozíciót úgy felhasználni, hogy a helyi autonómia megerôsítése, a decentralizáció vagy a gazdasági reform leple alatt a költségvetésbôl minél többet ki lehessen hasítani célkitûzéseink megvalósítására.

Ennek a törekvésnek a kulcsa egy olajozottan mûködô és világos koncepcióval rendelkezô Kisebbségvédelmi Hivatal, élén egy, a stratégiai célokkal tisztában levô, az autonómiaprogram megvalósíthatóságában bízó, iránta elkötelezett személlyel.

5. A magyar-magyar politikai kapcsolatok intézményesítése

A magyarországi választások elôtt ebben igazi áttörés nem várható, de napirenden kell tartani újabb magyar csúcstalálkozó(k) szervezésével, mely(ek)nek, ha más nem, szimbolikus értéke van,⁹¹ ugyanakkor elôkészítik az áttörést a választások utáni magyar külpolitika számára, amelynek alapja egy komplex értelemben vett politikai-szellemi összmagyar nemzeti integráció. Ezen új külpolitikai doktrína kidolgozása és az EU-csatlakozási tárgyalások során való következetes érvényesítése nélkül a törésvonalak az anyaország és a határontúli nemzetrészek társadalmai között tovább mélyülnek és szélesednek.

Fel kell mérni a Schengeni Egyezménybôl eredô - az anyaországi és a kisebbségi sorsban élô nemzetrészek organikus kapcsolatát veszélyeztetô - problémákat és kielégítô megoldást találni rájuk.

Megfontolandó ebbôl a szempontból a "korlátozott" kettôs állampolgárság⁹² intézményének bevezetése. Ennek az igen bonyolult kérdésnek még a gondolatát is elutasítani látszik a jelenlegi politikai elit, a határon innen és túl egyaránt, és nem hajlandó sem társadalmi, sem politikai vitára bocsátani.

6. Az önálló külpolitikai mozgástér visszaszerzése,
kihasználása

Jeleztük már, hogy a végrehajtó hatalomban való részvétel szinte teljesen beszûkítette az RMDSZ és általa az egész erdélyi magyar közösség külpolitikai mozgásterét, elveszítve ezáltal egyik legfontosabb nyomásgyakorló eszközét. A nemzetközi integrációs intézményeken és emberjogi szervezeteken keresztül gyakorolt politikai nyomás hatékonysága vitatható - sokan a "reálpolitika" hívei közül ezt meg is kérdôjelezik -, de errôl teljesen lemondani közösségi érdekeink érvényesítése szempontjából kétes hatékonyságú kormánypozíciók fenntartásáért cserében nem biztos, hogy a legjobb alternatíva.

7. A kormányból való méltóságos kiválás
forgatókönyvének kidolgozása

Több jel arra mutat, hogy a PD kormányból való kiválásával⁹³ a gyakorlatilag kisebbségivé vált kormányzó koalícióban nem lesz további erô - értsd parlamenti támogatottság - a felvállalt feladat - a reform - továbbviteléhez. Hogy a végleges bukás bekövetkezik-e egyáltalán, illetve idôzítése mikorra várható, azt nem tudhatjuk, de erre mindenképpen készülni kell a saját - bel- és külpolitikailag egyaránt megalapozott - változatunkkal, amelyben minimálisra csökkenthetôk a kiválás okozta negatívumok. Ugyanakkor az elôbbiekben vázolt feltételek elmaradása⁹⁴ bármikor koalíciós válságot idézhet elô. Ezért a kiválás pontos stratégiájának kidolgozása, a különbözô alternatívák elemzése és a "hogyan tovább" lépéseinek kiválasztása nem halasztható tovább.

Temesvár, 1998. január-február

Utóirat

A szerzô a tanulmányban elôforduló, az objektivitás ösvényeirôl letérô véleményekért és minôsítésekért elôre kéri az olvasó elnézését. Ezek valószínûleg a gyakorlati politikában szerzett élmények következményei. Mivel az írás különben is vitaindítónak készült, az érintetteknek módjukban van a szubjektív állítások árnyalására, esetleg cáfolására, hozzájárulva ezáltal egy, a valósághoz minél közelebb álló kép kirajzolásához.

------------------------------

¹ Elhangzott a szövetségi elnöki beszámolóban az RMDSZ V. Kongresszusán, Marosvásárhelyen, 1997. október 3-án.

² A témában számos újságcikk, elemzés, tanulmány született. Jelen szöveg keretében fôleg terjedelmi okokból nem áll módunkban ezeket összefoglalni sem.

³ A helyszín (forradalmi múltjáért általában szimbólumértékû, de számunkra Tôkés László személye révén különleges erkölcsi értékeket megtestesítô Temesvár) és az idôpont (a javában zajló romániai választási kampány) a magyar kormány teljes cinizmusát és/vagy érzéketlenségét jelzi.

⁴ Hogy mennyire állt szándékában az akkori (Iliescu-féle) hatalomnak megvalósítani az Alapszerzôdés kevés konkrétumát is, azt meggyôzôen illusztrálja Adrian Nãstase ex-házelnök 1997. augusztus végi szereplése a közszolgálati RTV-ben. A PDSR egyik legbefolyásosabb vezetôje, az ET Parlamenti Közgyûlésének tagja, teljes joggal vethette Tokay György kisebbségi miniszter szemére a kormány pártja által "kisebbség- és magyarbarát" címkével ellátott intézkedéseit, arra hivatkozva, hogy azok tételesen és kötelezô érvénnyel nincsenek benne sem az Alapszerzôdésben, sem egyéb, Románia által aláírt nemzetközi dokumentumban.

⁵ Lásd az SZKT 1996. januári állásfoglalását.

⁶ Az SZKT e célból összehívott 1996. augusztusi rendkívüli ülésén elfogadott meglehetôsen "puha" állásfoglalásában - a tehetetlenségbôl és eszköztelenségbôl fakadó beletörôdésen túl - láthatóan már a választások elôtti reálpolitika is benne van.

⁷ Az RMDSZ illetékesei szívósan próbálták jobb belátásra bírni a tárgyalófeleket, szakértôi egyeztetések, hivatalos és informális találkozások tucatjain próbálták az RMDSZ-álláspont elemeit az Alapszerzôdés szövegébe bevinni.

⁸ A sajtó és az elemzôk nagy része - meggyôzôdése vagy egyéb érdekei függvényében - ezt a tábort illeti az alábbi jelzôkkel: "reálpolitikus", "mérsékelt", "helyzetben gondolkodó", "tájba simuló", "labanc" stb.

⁹ Ilyen szóösszetételben ez nem is szerepel az RMDSZ programjában, de nemigen lehet meggyôzôen elmagyarázni, hogy a tömbmagyarság területi autonómiájának egyáltalán nincs etnikai jellege. Lásd errôl Székely István Gondolatok a területi autonómiáról címmel az RMSZ 1995. június 14-i számában közölt írását.

¹⁰ Borbély Imre, az Országos Elnökség politikai ügyekkel megbízott tagja javasolta, de az ötlet annyira merész volt, hogy igazából vitára sem került.

¹¹ Errôl lásd Székely István kitûnô döntés-elôkészítô jegyzetét, melyet az Ügyvezetô Elnökség nevében terjesztett a döntést meghozni hivatott SZKT elé (RMDSZ-archívum, 1996. június).

¹² "Neptun" (1993 nyarán-ôszelején) az RMDSZ eddigi legsúlyosabb belsô válsága volt, a törésvonal, melyet felszínre hozott - a "helyzetteremtôk" és "helyzetben gondolkodók" között - mindeddig a legmarkánsabb az erdélyi politikai elitet megosztó ellentétnek bizonyult. A fôszereplôk Borbély László, Frunda György, Tokay György, de érintett az ügyben az egész folyamat jelentôségével tisztában levô és elindításánál bábáskodó, idôközben azonban az elnökségtôl és egyéb politikai tisztségeitôl megváló Domokos Géza és utódja az elnöki székben, a határozott fellépést a kellô idôben elmulasztó Markó Béla is. Itt jegyezzük meg, hogy a továbbiakban a "neptunos" jelzôt nem minôsítésként, hanem ténymegállapításként, a Neptun-folyamatban való szerepvállalás tényének rögzítéseként használjuk; a minôsítést végezze el az olvasó a Neptun-jelenséghez való hozzáállása szerint.

¹³ Javaslatok születtek Tôkés László tiszteletbeli elnök, Markó Béla szövetségi elnök, illetve Borbély Imre jelölésérôl, de egyikük sem vállalta, végül az utóbbi javaslatára a jelölt-jelöltek listájára Frunda mellé Smaranda Enache polgárjogi harcos neve is felkerült. A Pro Európa Liga magyar körökben is közmegbecsülésnek örvendô vezetôje, nem lévén jelen az ülésen, késôbb megkérdôjelezte jelölésének jogosultságát.

¹⁴ Az elsöprô - kétharmados - többség egyik oka az, hogy a név szerinti szavazás során az SZKT tagjai - többségük érintett a parlamenti listák összeállításánál - közül kevesen mertek a sikeres és befolyásos szenátorral szembehelyezkedni.

¹⁵ Az erdélyi magyarság jelentôs része - fôleg a szórványvidékeken - nagyobb mértékben fogyasztja a román média termékeit, mint a magyart. Az ok: az éles verseny miatt a román sajtó jobban informált, profibb, felszereltebb, motiváltabb, mint a többnyire monopolhelyzetben levô, MTI-híreken elkényelmesedett, kis stábbal és folyamatos anyagi gondokkal küszködô hazai magyar sajtó.

¹⁶ Ez a lehetôség mint stratégiai célkitûzés Takács Csaba ügyvezetô elnök javaslatára az SZKT már említett 1996. januári állásfoglalásában fogalmazódik meg elôször, de kevesen figyelnek rá, még az állandó készenlétben álló román média sem "szúrja ki" mint merényletkísérletet a román államiság ellen. A Frunda-kampány érdeme, hogy ezt elfogadtatja elsôsorban a magyar közvéleménnyel.

¹⁷ Az említett januári SZKT-állásfoglalás csak az ún. szélsôséges pártokkal zárja ki az együttmûködés lehetôségét, az Iliescu-féle PDSR-vel nem.

¹⁸ Egyes források szerint Verestóy Attila alól a miniszteri bársonyszéket éppen erre hivatkozva húzta ki vétójával ("talán egy, a PDSR által vezetett kormányban" - hangzott el a koalíciós tárgyalások során) a gyôztes Demokrata Konvenció vezetô pártja, a PNØCD a koalíciós tárgyalások során.

¹⁹ Az RMDSZ Programja, III. Kongresszus, Brassó, 1993. január.

²⁰ A CDR legfontosabb alkotóelemei kb. 2/3-1/3 arányban a két "történelmi" párt, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNØCD ) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL), de tagja még néhány kisebb párt és civil szervezet is; ez a sajátos összetétel késôbb komoly politikai bonyodalmakhoz vezet, mert a koalíciót uraló Parasztpárt igyekszik megszabadulni az alapvetôen morális és nem politikai fogalmakban gondolkodó "civilektôl", akik viszont ezt az elvek és értékek feladásaként élik meg.

²¹ Az USD domináns eleme az ex-miniszterelnök Petre Roman által vezetett Demokrata Párt (PD), amely a választások elôtt érdekházasságot kötött a különben jelentéktelen támogatottságú Román Szociáldemokrata Párttal (PSDR); ez utóbbi hozományként Szocialista Internacionálé-beli tagságát kínálta a PD szavazóbázisa és tagadhatatlan szakértelme ellenében.

²² Petre Roman Constantinescu elnökké választásához nyújtott támogatásáért a Szenátus elnöki székét kérte és kapta.

²³ A megszerzett mandátumok eloszlása: a 341 tagú Képviselôházban: CDR - 122, USD - 53, a 145 tagú Szenátusban: CDR - 53, USD - 23; együtt a mandátumok 52%-át nyerik el, míg az RMDSZ az össz-szavazatok kb. 7%-ával az alsóházban 25, a felsôházban pedig 11 mandátumot szerez.

²⁴ Frunda szavazatainak aránya kevesebb, mint az RMDSZ listáira leadott voksok aránya. Ennek magyarázata egyrészt az, hogy a "hasznos szavazat" elve kényszerének engedve, az erdélyi magyar választópolgárok valószínûleg jelentôs hányada eleve az Iliescu ellen reális eséllyel fellépô ellenzéki jelöltre adta voksát, másrészt nem elhanyagolható az RMDSZ-jelölt személyét az említett "Neptun"-ügy miatt elutasító - fôleg értelmiségi körökbôl származó - magyar szavazatók száma sem.

²⁵ Mindhárom jelenleg ellenzéki párt - PDSR, Román Nemzeti Egységpárt (PUNR), Nagy-Románia Párt (PRM) - tagja volt a régi kriptokommunista kormánykoalíciónak, a "vörös kvadriennálénak", melynek a leváltására szövetkezett a demokratikus ellenzék a választások elôtt. A negyedik tettestárs, a legvörösebb, a Szocialista Munkapárt (PSM) nem lépte át a 3%-os küszöböt.

²⁶ A Képviselôházban a szavazatok 6,6%-ával 25, a Szenátusban 6,8%-kal 11 mandátumot szerez.

²⁷ A Képviselôházban 812 628, a Szenátusban 837 200 érvényes szavazat.

²⁸ Lásd errôl M. Shafir tanulmányát (Sfera politicii 55/1997. 6.).

²⁹ Az államelnöki intézmény megújulását elemzi R. Dobrescu A Cotroceni-akció címû tanulmányában (Sfera politicii 48/1997. 5.).

³⁰ Minden eddigi közvélemény-kutatás szerint toronymagasan vezeti a népszerûségi listákat.

³¹ Az "eredeti demokrácia" szóösszetétel I. Iliescu volt államelnök találmánya, errôl részletesen lásd a Magyar Kisebbség 1996/1-2-es számában megjelent vitaindító tanulmányt (Toró T. Tibor: "Eredeti" demokrácia vagy "liberalizált" diktatúra - a román politikai rendszer elemzése), valamint az 1996/3-as lapszám Fórum rovatában megjelent reagálásokat.

³² Nem tartozik a pártot újraalapító "atyák" közé, sem ezek holdudvarába. Szakszervezeti vezérként jelenik meg a közélet porondján. Ismertté akkor válik, amikor a CDR színeiben megnyeri a helyhatósági választásokat és Bukarest fôpolgármestere lesz. Móc származása, eminens diák híre csak tovább erôsíti a róla kialakult képet: becsületes, kitartó, önmagát nem kímélô, a törvény-elôkészítésben nagy szakértelemmel felvértezett vezetô.

³³ Az IMF és a Világbank megbízottainak romániai látogatásai a sajtó kitüntetett figyelmét élvezik. A tárgyalásokról beszámoló írások nem növelik a kormány népszerûségi indexét.

³⁴ Részletesebb elemzését lásd S. Tãnase (Az idô és a hatalom. Sfera politicii 54/1997. 2.) vagy G. Ivan (A csalódottság radiográfiája. Sfera politicii 55/1997. 28.) tanulmányaiban.

³⁵ Lásd errôl E. Boc tanulmányát (A Ciorbea-kormány rendeletei. Sfera politicii 51/1997. 14.).

³⁶ Lásd S. Tãnase: A halálos ölelés. Sfera politicii 55/1997. 2.

³⁷ Ugyanott. Találóan nevezi S. Tãnase ezt a posztkommunista átmeneti társadalmak sajátos csoportját álburzsoáziának, hiszen a klasszikus nyugati polgárságtól eltérôen, melyet az államhatalomtól való függetlenség és a civil társadalomba való beágyazódás jellemez, ezeknek gazdasági - és politikai - hatalma éppen az állami bürokráciával közösen használt kapcsolatrendszer kamatoztatásából táplálkozik.

³⁸ A PD-s miniszterek és államtitkárok 1998. február eleji kiválásával a kormányból tulajdonképpen kisebbségi kormányzásról beszélhetünk

³⁹ Lásd S. Ionitának a romániai pártrendszert elemzô tanulmányát (Sfera politicii 52/1997. 32.), továbbá Rodica Chelan (Sfera politicii 48/1997. 25.), C. Hera (Sfera politicii 46/1997. 46.) és A. Gurãu (Sfera politicii 49/1997. 36.) írásait.

⁴⁰ A leglátványosabb eddig a PDSR-bôl kiszakadt, meghatározhatatlan ideológiájú Melescanu-Boda-Cosea szárny, amely Szövetség Romániáért (ApR) néven új pártot alapított és a népszerûségi listákon közel 10%-kal a PD elé került; inkább pittoreszk a PUNR kettészakadása és a hírhedt kolozsvári polgármester, Funar kiszorítása, habár ez a PUNR markáns arculatának elhalványodásához és a párt elsúlytalanodásához is vezethet.

⁴¹ A felmérések C.V. Tudor és pártja népszerûségének folyamatos emelkedését mutatják, a lakosság elégedetlenségének növekedésével egyenes arányban.

⁴² Severin nyilatkozatai és a külügyeket irányító vonalvezetése alapján a leginkább EU-barát román politikusnak tekinthetô. Pártja, a PD, kevésbé az általa vallott értékek, mint inkább érdekei alapján a leginkább nyugat- és "multi"-orientált politikai formáció, tulajdonképpen az SZDSZ román megfelelôje.

⁴³ Valentin Stan több tanulmányában bírálja Severin külpolitikai vonalvezetését (Sfera politicii 48/1997. 19.; 49/1997. 9.; 50/1997. 17.; 55/1997. 24.).

⁴⁴ Érdemes és tanulságos lenne külön komparatív tanulmányban megvizsgálni a két alapszerzôdést, valamint az azt követô parlamenti és társadalmi vitát.

⁴⁵ Severin volt az 1201-es ET-ajánlás egyetlen román védelmezôje.

⁴⁶ Plesu filozófiai fômûve.

⁴⁷ Ez a téves nézet szelídített formában még a magyar kérdésben jóakaratú vagy legalábbis közömbös politikai elemzôk és újságírók szövegeiben is megjelenik: esetükben a román szélsôségesek magyar megfelelôje az RMDSZ Tôkés László vezette, ún. radikális szárnya.

⁴⁸ Az RMDSZ jelenléte a végrehajtó hatalom különbözô intézményeiben folyamatos gyanakvás forrása, a magyar-román kétoldalú kapcsolatokban inkább protokolláris, mint érdemi szerephez juthatnak képviselôink.

⁴⁹ Az RMDSZ III. Kongresszusa ekkor foglalta Alapszabályzatba az önkormányzati modell szerint elképzelt szövetségi döntéshozó és végrehajtó intézményeket.

⁵⁰ 1996 júliusa és decembere között az SZKT csak egyszer ült össze - augusztus végén - egynapos rendkívüli ülésre, egyetlen napirendi pontként az Alapszerzôdés végleges szövegének kialakulása utáni helyzetet vitatta meg. Nem folytatott sem rendes, sem rendkívüli ülésen vitát a Szövetség választási programjáról, a kormányprogramba iktatandó RMDSZ-elvárásokról vagy a kormánybalépés minimálfeltételeirôl.

⁵¹ Tudni kell, hogy az SZKT az egyetlen szövetségi fórum, ahol a belsô pluralizmusnak intézményesített formái vannak (frakciók, platformok) és mód van a politikai vitára, illetve a Szövetség politikai végrehajtó szerveinek (szövetségi elnök, Ügyvezetô Elnökség, parlamenti frakciók) be- és elszámoltatására. Szakszerû mûködtetése idô- és költségigényes, szinte védtelen a különbözô csoportérdekeknek alárendelt elodázó vagy halogató praktikákkal szemben, így mindeddig nem sikerült kinônie magát annak, aminek elképzelôi szánták: az erdélyi magyarság saját belsô parlamentjének. A szövetségi belsô választások megtartásáig az SZKT-tagok legitimitása sem tekinthetô teljesnek.

⁵² Az Alapszabályzat szerint csak válsághelyzetben mûködô csúcsszerv.

⁵³ A Tôkés-Markó konfliktus és a tiszteletbeli elnök módszeres kiszorítása a centrumból gyakorlatilag Markó Béla elnökké választása óta tart, igen sikeresen, hiszen a "minden magyarokat" maga mögött tudó, rendkívüli karizmával és integratív potenciállal rendelkezô püspök image-ét sikerült - elsôsorban a politikai rendôrség által ellenôrzött román médiumok (de nem csak azok) következetes kampányát felhasználva és nem kevésbé az anyaországi és hazai magyar sajtó aktív asszisztenciájával, továbbá a politikai elit "mérsékelt" vezéralakjai rendszeres aknamunkája következtében - a radikálisnak, netán a szélsôséges nacionalistának bélyegzett RMDSZ-szárny vezetôjének, a mérsékelt, bölcs reálpolitikát folytató RMDSZ-csúcsvezetés ellenzékének vezéralakjává átformálni.

⁵⁴ Az RMDSZ V. (rendkívüli) Kongresszusán ilyen jellegû alapszabályzat-módosítást nyújtott be a szekuskapcsolatai miatt hírhedt Makkay Botond lelkipásztor, azóta resicai RMDSZ-elnök, Tôkés László régi "barátja", továbbá az RMDSZ baloldali (szociáldemokrata) platformja, de tulajdonképpen ide számítható a tb. elnök teljes súlytalanítását célzó Verestóy-Tokay javaslat is. Az azóta lezajlott kongresszus végül elutasított a tb. elnök személyét és hatáskörét érintô minden módosító javaslatot.

⁵⁵ Több hitelesnek tûnô forrás szerint létezik írásos egyezség a CDR és az RMDSZ között, melyet Markó és Constantinescu láttak el kézjegyükkel.

⁵⁶ Talán mégsem kell megvárni a tárgyalásokat lefolytató RMDSZ-vezetôk emlékiratainak megjelenését, hogy megtudjuk, volt-e nagyobb mozgástér az RMDSZ programpontjainak érvényesítésére.

⁵⁷ A fogalmat a Bíró A. Zoltán (Csíkszeredai KAM) által bevezetett értelemben használjuk.

⁵⁸ Jó példa erre az RMDSZ "felsôháza", a Szövetségi Egyeztetô Tanács (SZET) elsúlytalanítása. A SZET, amely a civil társadalom kontrollját lett volna hivatott gyakorolni a politikum felett, ennek a feladatnak nem képes eleget tenni. Nem is lehet képes, hiszen felépítésének, valamint mûködésének elvi és gyakorlati korlátai eleve kiszolgáltatják a politikai csúcsvezetésnek.

⁵⁹ Erre utal a koalíció Politikai Egyeztetô Tanácsában részt vevô RMDSZ-vezetôk egyre idegesebb reagálása a különbözô fórumokon (SZKT, sajtó stb.) megfogalmazott bírálatokra.

⁶⁰ Ezen elemzések - melyeknek fô fóruma a mérsékelt balközépnek tartott központi napilap, az Adevãrul - szakmai értéke elhanyagolható, ezért nem érdemelnek részletesebb figyelmet.

⁶¹ Ezzel a megnevezéssel egyre inkább megközelítik a válóságot.

⁶² Lásd N. Shafir: A Ciorbea-kormány és a demokratizálás: egy év mérlege. Sfera politicii 55/1997. 6.

⁶³ Lásd Alina Mungiu: A konszenzuális demokrácia artikulációja. Sfera politicii 46/1997. 9.

⁶⁴ Az RMDSZ-nek a tisztségek elosztását szabályozó, idônként felajánlott, de most már úgy tûnik, a valóságban elérhetetlen külügyi államtitkári szék legesélyesebb jelöltje.

⁶⁵ Az elmúlt idôszakban az RMDSZ kormányzati képviselôi közül a legtöbb bírálatot a kisebbségvédelmi miniszter, valamint az oktatási és mezôgazdasági tárcák államtitkárainak tevékenysége kapta, de a szövetségi csúcsvezetôk részérôl mindeddig egyikük székét sem fenyegette komoly veszély.

⁶⁶ A prefektus a kormány megbízottja, aki felügyeli a központi kormányintézmények megyei kirendeltségeinek mûködését és törvényességi felügyeletet gyakorol az önkormányzatok felett.

⁶⁷ Külön kiemelendô a megyei tanfelügyelôségekben megszerzett vezetô pozíciók fontossága Erdély magyarlakta régióiban.

⁶⁸ Kirakatintézmény jellege miatt az RMDSZ kis idôvel az alakuló ülés és a mûködési szabályzat elfogadása után meghatározatlan idôre felfüggesztette tagságát és nem vett részt a Tanács ülésein, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a Tanács által idônként a kisebbségi szervezetek mûködésére, továbbá kulturális célokra kiosztott költségvetési pénzeket felvegye és ezt továbbossza az Ügyvezetô Elnökség által erre érdemesnek ítélt szervezeteknek (lásd a belsô "oligarchizálódási" folyamat címszónál). Ezt az álláspontot "radikális" oldalról többen és többször bírálták.

⁶⁹ Ennek lehetôségérôl alkotmányos vita folyt, de az új hatalom mögé látványos gyorsasággal besoroló Alkotmánybíróság a kormánynak adott igazat.

⁷⁰ Minden eddigi román hatalom gondosan vigyázott, hogy évente minimális számú magyar jogászhallgató szerezhessen képesítést; a magyar jogászok hiánya az erdélyi magyar társadalom egyik nagy gondja.

⁷¹ Tokay miniszter kongresszusi beszámolójából, illetve az interpellációkra adott válaszaiból kiderült, hogy erre semmilyen koncepció nem létezik. Tokay a Hivatal stratégiáját számon kérô interpellációra ennek a stratégiának két alapelvét említette: a kisebbségi kérdés depolitizálását (!), valamint a szubszidiaritás elvének érvényesítését. Hogy ez elegendô-e kisebbségvédelmi stratégiának, azt döntse el mindenki saját belátása szerint.

⁷² Lecserélésére a "kemény mag" talán csak az alkalmas pillanatot és formát keresi, úgy, hogy abból a "békétlenek" a lehetô legkisebb politikai tôkét k9nyvelhessék el. Keresésük mindeddig nem járt eredménnyel.

⁷³ Lásd az államelnök, a kormányfô vagy a tanügyminiszter(ek) idevágó ködösítô, egymásnak vagy idôben saját elôbbi nyilatkozataiknak ellentmondó állásfoglalásaikat elôbb az önálló kolozsvári magyar állami egyetemrôl, majd tagozatról, azután már arról sem.

⁷⁴ Az európai szellemiségérôl közismert A. Marga rektor által vezetett BBTE pontosan az inter- és multikulturalitás - magasztos, ám legtöbbször a kisebbségek nemzeti törekvései ellen ideológiai fegyverként használt - elveit tûzve zászlójára szerzett nemzetközi elismerést és ezzel járó temérdek nyugati pénzt és infrastrukturális fejlesztést. Ezért a nemzeti-ideológiai megfontolásokon túl, a BBTE vezetôsége a multikulturalitás paravánja alatti személyes érdekeit is védi, amikor ellenzi a szétválasztás bármilyen csíráját tartalmazó elképzeléseket.

⁷⁵ Ide tartoznak az SZDSZ-es kultúrpolitika által kitüntetett támogatást élvezô Cs. Gyímesi Éva, Magyari Nándor és társaik.

⁷⁶ A látogatásról tudósító sajtóhírek a magyar miniszterelnök azon - a RMDSZ csúcsvezetôivel állítólagosan egyeztetett és a román fél élénk tetszését elnyerô - javaslatáról számoltak be, hogy a magyar egyetem helyszínéül akár más erdélyi város is elképzelhetô. Az esetnek igen heves utóélete volt mind itthon, mind az anyaországban. A kolozsvári központú önálló állami magyar egyetem mellett kiállt az RMDSZ minden platformja. Ily módon válik a saját csapatát és a szemben álló felet egyaránt meglepô rögtönzéseirôl híres Horn Gyula az erdélyi magyar politikai akcióegység kovácsává.

⁷⁷ Egy Markó Béla elnöki bizalmát élvezni látszó marosvásárhelyi lobby már régóta ügyködik azon, hogy az eljövendô egyetem központját Kolozsvárról Marosvásárhelyre helyezzék.

⁷⁸ Az ET Parlamenti Közgyûlésének több dokumentuma konkrétan megnevezi Románia számára teljesítendô feltételként az egyházi ingatlanok visszaadását, és erre Románia kötelezettséget is vállalt.

⁷⁹ Eredeti terv szerint a Külügyminisztérium és a Kisebbségvédelmi Hivatal közös elôterjesztésében került volna még nyár elején - Madrid elôtt - a kormány elé, de erre akkor nem került sor, a külügy meg közben kihátrált belôle.

⁸⁰ Az RMDSZ hosszadalmas, több hónapig tartó belsô vita után 1994-ben elfogadta és a Képviselôház elé terjesztette saját törvénytervezetét a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek jogairól. Ennek érdemi vitája a pártok szakértôi között mindmáig nem történt meg, a jogi szakbizottság - még az elôbbi ciklusban - nem tartotta vitára alkalmasnak. Közben a demokrata román értelmiség java részét tömörítô Társadalmi Dialógus Csoport G. Andreescu vezette munkacsoportja több tanulmányában érdemben is elemezte, de ezen elemzések hatása nem érezhetô sem a parlamenti vitákban, sem a sajtóban. Errôl a törvényrôl, valamint az eddig Romániában megjelent és a parlamentnek benyújtott kisebbségi törvénytervezetekrôl lásd a Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemle 1997/1-2-es számát, különös tekintettel a BAR-CEELI anyagokra.

⁸¹ A kormányfôtitkár helyettese, a Marosvásárhelyen elôállt - különben várható - konfliktushelyzetben megfogalmazott átiratában a helyi önkormányzat döntésétôl teszi függôvé a rendelet végrehajtását. Erôteljes RMDSZ-nyomásra végül is tisztázódik, hogy a végrehajtás a polgármester kötelessége, nincs szükség a Tanács szavazatára.

⁸² A belügyminiszter kolozsvári látogatása alkalmából, ahelyett hogy a törvény szigorával eljárt volna a rendelet végrehajtását nyíltan visszautasító Funar polgármester ellen, a 22-es kormányrendelet ideiglenességérôl beszélt, melyet a parlament úgymond még el sem fogadott, tehát nem kell elsietni a végrehajtást, hátha úgyis módosul.

⁸³ Az államelnök budapesti látogatása alkalmával 270 településrôl beszélt.

⁸⁴ Az új kormány, Remus Opris kormányfôtitkár irányítása alatt, segédkezet nyújt egy nyilvánvaló törvénytelenség elkövetésében: a városi önkormányzat szándékainak és döntéseinek semmibevételével egy, a környék fogyatékos gyermekei részére épülô ingatlant egy kétes státusú görög katolikus apácarend tulajdonába juttat. Ebbôl a szempontból a folytonosság teljes az új kormány és elôdje között.

⁸⁵ A jelzônek itt ténymegállapító és nem értékelô/megbélyegzô értelme van.

⁸⁶ Leszámítva a már említett zsidó közösségi ingatlanok tulajdonjogának visszaállítását kimondó törvényerejû kormányhatározatot, melyet azután a Parlament is jóváhagyott.

⁸⁷ A legádázabb csata a Szenátus oktatási szakbizottságának parasztpárti elnöke, G. Pruteanu szenátor és a bizottság RMDSZ-es tagjai között folyt. A román nyelv hajlíthatatlan védelmezôjének szerepében tetszelgô szenátor, semmibe véve a kormányprogramot és a kormánykoalíció vezetôi által már több ízben kinyilatkoztatott szándékot, a T. Ház plénumához továbbította az ellenzéki honatyák segítségével szabályzatellenesen elfogadott szöveget, amely szinte az összes anyanyelvi oktatást érintô cikkelyt hátrányosan módosította. Késôbb egy PNØCD-RMDSZ vegyes bizottság próbálta a konfliktust menedzselni és keresni az újabb kompromisszumot, sikertelenül. A gond csak az, hogy az RMDSZ-nek nincs már hová hátrálni, hiszen a kormányhatározatban foglaltak elérték az elfogadható kompromisszum legalsó hátárát. Így az RMDSZ idôhúzásra játszik és reméli, hogy közben új helyzet adódik, mely kedvezôbb lesz álláspontjának érvényesítésére.

⁸⁸ A szavazás Pruteanu szenátor "fényes" gyôzelmével zárult, kedvezôtlenül módosult néhány számunkra sarkalatos cikkely: Románia történelmének és földrajzának oktatási nyelve az általános iskolai oktatásban, az önálló egyetem létrehozásának joga stb. A történelem és földrajz oktatási nyelvének kérdésében sajnos az RMDSZ addig kôkemény álláspontja megpuhult, abból a - tévesnek bizonyult - kompromisszumos alapállásból kiindulva, hogy az errôl való lemondással megmenthetô a többi, például az egyetem ügye. Az 1997. december 3-án aláírt titkos - késôbb nyilvánosságra hozott - paktum ellenére, a szenátus leszavazta az önálló egyetem létrehozásának a lehetôségét biztosító cikkelyt. Ez az oda-vissza táncoló kislépéses politika kudarcának iskolapéldája.

⁸⁹ A PNØCD ugyanebbe a kormányrendeletbe "zsúfolta" bele a miniszterelnöki és polgármesteri tisztségek közötti összeférhetetlenség feloldását célzó rendelkezést, amely a kisebbik koalíciós partner, a PD Ciorbea kormányfô elleni támadásainak egyik fô hivatkozási pontja lett.

⁹⁰ Elsôsorban Tokay György kisebbségi miniszter vagy Frunda György ET parlamenti közgyûlési küldött, de ide sorolható a NATO-kampány során rendkívüli nagyköveti felhatalmazással az Egyesült Államokba látogató Markó Béla szövetségi elnök is.

⁹¹ Jelzi a mindenkori román hatalomnak, hogy az erdélyi magyarság természetes joga és követelése az összmagyar kapcsolatok ápolása, a kormányzati részvételtôl függetlenül.

⁹²A VIII. Bálványosi Szabadegyetemen felvetôdött ez a kérdés, és a jelen levô demokrata érzelmû román értelmiségiek heves ellenállásába ütközött, ami azt jelzi, hogy ez egy újabb olyan téma, melynek társadalmi-politikai vitája Romániában, de Magyarországon is igen lassan fog pozitív eredményt hozni. Az RMDSZ V. Kongresszusán az EMK-platform ilyen irányú kezdeményezése végül is nem került fel a napirendre.

⁹³ 1998. február elején a PD visszavonta minisztereit és államtitkárait, de parlamenti támogatást ígért.

⁹⁴ Például az oktatási törvény módosításának módosítása szakítópróba lehet, ezt több RMDSZ-vezetô (Takács Csaba ügyvezetô elnök, Kötô József oktatási alelnök) is nyilatkozta.