Somai József
Nézôpont a kormánykoalícióról,
különös tekintettel az RMDSZ struktúrájára,
programjára és mûködésére
1. A szindróma
Toró T. Tibor bátor, felelôsségvállaló vitaindítója becsületes komolysággal, kellô tájékozottsággal, aktuálpolitikushoz méltóan tárja elénk a romániai magyar közösség politikai vezetôinek "vállalkozásából"1 származó bel- és külpolitikai vetületeket és következményeket. Mindmegannyi kérdésfeltevése "provokáció" a kompromisszumpolitika és konformista magatartás melletti, elleni vagy pártatlan alternatívát keresô politikus vagy közember számára.
Egyáltalán nem csorbítja a vitaírás minôségét, hogy egy kicsit elvész az RMDSZ politizálására jellemzô elitpolitizálás szindrómájában, sôt beragad a magaspolitikai színtér prioritássá váló aktuálpolitikai terébe. Jellemzô, mert a magas és alsóbb régiók elszakadása idôszakában látszatra briliáns lehetôségek nyílnak meg a magasságokban, ugyanakkor a gyámolatlan "lent" útja vagy kiútja a magáramaradottság, jobb esetben az önmaga kreált anyagi és szellemi erôforrásaira támaszkodó önszervezôdés útja marad. Így nem csoda, ha magaspolitikai nézésünk közepette fel sem tevôdik a kérdés, hogy mi is történik a kisemberrel. Mert ha csak a belsô nagypolitikai szféra a témánk központja, nyilván elvész a kérdés, hogy mindazt kiért. Milyen sors elôtt áll az ifjúság, mi vár az öregekre? Mi lesz a belsô demokráciával? Mi lesz a magyarság pluralizációjával? Mi lesz a belsô választásokkal, a lentet és fentet összekapcsoló vezetôk igazi legitimizálásával? Stb.
A vitaindítónak megengedhetô, ha írásában nem vállalja a címben jelzett "zsákutca" vagy "kiút" dilemmájának eldöntését, bár eljut ugyan az általános kisebbségpolitika illúzióját keltô "román modell" nyomán kialakult "eredménytelenségek, kudarcok, károk"2 kérdéscsoportjának felvetéséig, azonban a receptként ajánlott "a jelenlegi helyzet lehetôségeinek maximális kihasználása", az "ellenzék… intézményesítése", a "politikum és civil szféra szétválasztása", "mozgástér visszaszerzése, kihasználása", esetleg "az autonómiaprogram mûhelymunkájának újraindítása"3 – mindez azt sugallja, hogy akár az örökös kormánykoalícióban maradás esete is lehet kiút.
2. A szervezet
A romániai magyar közösség jól meghatározott céllal, nem elôször Trianon után, létrehozott egy szervezetet, amely adott szerkezetben mûködik, a cél elérése érdekében programot dolgozott ki, és azt stratégiáin keresztül igyekszik megvalósítani. A szervezet mûködésének hatékonysága a cél, a szerkezet és a stratégia harmonizációját feltételezi.
Az RMDSZ esetében a kormányba lépés kihat mindhárom összetevôre: célra, programra, stratégiára. Elemzésük az új kontextusban, amely az egész közösség sorsát érinti, alapvetô feladat lenne és lett volna a döntéshozást vállaló hivatásosok számára. Politikai elemzôink ennek ellenére ezzel a kérdéssel alig vagy egyáltalán nem foglalkoztak. Éppen ezért ezen írás megpróbálja áttekinteni a cél, program, stratégia, struktúra és a kormányba lépésbôl adódó helyzet viszonyát.
Mi is a szervezet? "A szervezet azoknak a módozatoknak a sémája, amelyek biztosítják, hogy a nagyszámú ember – akik többen vannak annál, semhogy valamennyien bensôséges, személyes kapcsolatban állhatnának, s akiknek bonyolult feladatrendszert kell megoldaniuk – kapcsolatot tartson egymással a valamennyiük által elfogadott célok rendszeres kidolgozásában és elérésében."4
A szervezetek társadalmi rendszerek. Együttmûködô emberek (embercsoportok) tevékenységének integrációi, akik céljaik eléréséért programot készítenek, illetve struktúrát hoznak létre. A struktúra nem más, mint egy szervezet társadalmi, technikai, személyi, szellemi és anyagi meghatározójának logikusan, hatékonyan egymásba kapcsolódó rendszere, amely a folyamatos mûködés, elôrelátás és távlati elképzelés újabb és újabb képességét szüli. A struktúra és a mûködés elválaszthatatlan egysége eszköz a szervezet programjára bontott célkitûzéseinek megvalósítására. "A társadalmi szervezet differenciált és összehangolt emberi tevékenységek folyamatos rendszere, amely felhasználja, átalakítja és egységbe ötvözi az emberi, anyagi tôke, eszmei és természeti erôforrások bizonyos összességét, problémamegoldó egésszé fogja egybe ezeket, s amelynek az a funkciója, hogy a környezetében lévô – emberi tevékenységekbôl és erôforrásokból álló – egyéb rendszerekkel kölcsönhatásban kielégítsen bizonyos emberi szükségleteket."5
A fenti megállapítások érvényesek az RMDSZ-re is az önmagáért való aktuál elitpolitizálás szindrómájától a közösségi és emberi szükségletek kielégítésének a politizálásáig.
A szervezet szerkezetének szociológiai elemzése most a megcélzott téma tisztázása érdekében nem tesz szükségessé bôvebb elmélyülést, azonban több figyelmet érdemel, különös tekintettel az RMDSZ koalíciós helyzetére, a cél, az érdekvédelem, valamint a külsô és belsô demokrácia több kérdése, de a programról és struktúráról, a több mint hatéves folyamat meghatározó elemeirôl is kénytelenek vagyunk szólni.
3. A talonpolitika
Aki egy kicsit is ismeri a talonmáriást, az tudja, hogy a talonba helyezett laphoz csak a játszma végén nyúlhatnak a játékosok, mert a talonba került lapoknak a játszma közben még a megtekintése sem megengedett. A kormányba lépés olyan sorskérdések talonba helyezésére kényszerítette a Szövetséget, amelyek az alapvetô célkitûzések vagy elvek közé tartoznak. Így tüntettük el az aktuálpolitika asztaláról az autonómiaformák kérdését, a kollektív jogok fogalmát (az alapszerzôdés hallgatólagos tiszteletben tartásával), az egységes nemzetállam fogalmának tagadását, a társadalmi engedetlenséget, a nemzetközi fórumokhoz fordulás lehetôségét, a magyar-magyar csúcs folytatásának lehetôségét, mindemellett azt a látszatot keltve, hogy Romániában a kisebbségi kérdés meg van oldva. Íme, a kormányrészvétellel hogyan lépett az érdekvédelmi szervezetünk tartalmi kiüresítésének útjára, tekintettel arra, hogy a megbékélés "román modellje" az érdekvédelem ezidáig elképzelt mechanizmusát, az önrendelkezés és autonómiaformák kialakításának lehetôségét ismeretlen idôkig félretette, jelenleg nem tudható, hogy mikor játszhatunk ismét ezekkel a lapokkal.
Egy kisebbség fennmaradásának érdekvédelmére alakult szervezetnek megérheti-e talonba helyezni kis eredményekért legfontosabb törekvéseinek jó részét? A legnagyobb veszély abban rejlik, hogy a folyamatos hatalomra törekvéssel a "jó" politizálás és az "egyetlen" alternatíva6 elvben, de a gyakorlatban is, lehetôvé teheti a hosszú távú kormányzási részvételt. Ebben az esetben négyévenként a talont ugyan megtekinthetjük, azonban ismét kénytelenek vagyunk ugyanoda visszahelyezni. Márpedig a jelenlegi szûkkörû vezetés politikai gyakorlata azt jelzi, hogy a mindenkori kormányba lépés, most már maradás a cél.
A bársonyszékek elfoglalása dicsôséges feladat, de nem csak a büszkeségünk körülnyaldosása okán, hanem mert pozicionális elônyökhöz juttat, elsôsorban egyéneket, képviseletet. A képviselet terén viszont felvetôdik a kérdés, hogy milyen mozgásteret jelent ez a megszerzett pozíció. "Ami az országnak jó, nekünk is jó" jelszó alatt látszólag, de adott esetben valójában is, lehetôség kínálkozik az adott pozícióból "országépítôkénti" tisztségviselôi jelenlétünkkel apránként meg-megoldani valamiket törekvéseinkbôl, bár ha pozícióinkat felhasználnánk kisebbségi ügyeink (csakis operatív és nem elvi ügyeink) megoldására, elcsúszhatnánk egy amúgy is vádként felvetôdô önérdekpályára és az megkérdôjelezné politikai erkölcsiségünk tisztaságát, mert a hatalmi szférának a feladata tulajdonképpen az országépítés.
Az RMDSZ részvétele a kormánykoalícióban tehát igen sok kérdést vet fel, s amint már említettük, ezek szorosan kapcsolódnak az RMDSZ céljához, programjához és stratégiájához, de nem mellékesek annak szerkezete és mûködése szempontjából sem. Sajnos ezzel kapcsolatban csak a médiák helyenként hevenyészett, zavaros, megtévesztô, leginkább konformista információja volt a fô forrás. A belsô információáramoltatás idônkénti zárlatos volta miatt ma sem ismeretes még eléggé az újraalakult kormánykoalíció egyezségrendszerének ránk vonatkozó minden tétele. Lehet, hogy taktikailag szükséges bizonyos információk visszatartása, és hogy ez így kell legyen, viszont számunkra ezért elég nehéz összevetni az ezzel járó pozitívumokat és negatívumokat. Egyedüli, de nem mindenki számára hozzáférhetô, hiteles információforrásként az elnöki, hellyel-közzel az ügyvezetô elnöki tájékoztatók és beszámolók adtak támpontot a helyzetrôl.
Ne higgyük azt, hogy a kormányba lépésnek csak pozitív vagy csak negatív oldala van, mert ha csak az egyik vagy csak a másik oldalát látjuk, félrevezetjük önmagunkat vagy másokat tévesztünk meg.
Természetesen a koalíciónak jelentôs és mérhetô elônyei vannak, az elemzésük a tisztánlátás érdekében igen fontos, azonban elismert tény az is, hogy nem készültünk fel eléggé egy ilyen helyzetre és nem gondoltuk át összes következményeit. A kormánykoalíció esetében a pozitívumok ellenére aggodalmak és kételyek merülhetnek fel, mivel egy ilyen nagy horderejû kérdésnek érdekvédelmében elkötelezett közösségünk számára nagy ára lehet.
Az alábbiakban megpróbálunk foglalkozni az érem mindkét oldalával, kiindulva abból, hogy egy jóhiszemû kormány kormánykoalíciós partnereivel van dolgunk és nem mindegy, hogy az RMDSZ politikapartneri szerepben új perspektíva elé állította közösségünket, vagy idôleges eszköz a hatalom kezében. Megvizsgálandó tehát, hogy az új helyzetet tekintve Szövetségünk milyen változásokkal szembesülhet, mit kényszerül talonban tartani, és meddig, a célja, programja, stratégiája szerkezete és politikája szempontjából.
4. Kell-e változnia a célnak?
Mielôtt az RMDSZ célkitûzéseit a kormánykoalíciós helyzetünk viszonylatában taglalnánk, tisztában vagyunk azzal, hogy a választás utáni helyzetben a demokratikus pártok kormányszövetségének együttmûködési ajánlatát a Szövetségnek "udvariassági gesztusként" is el kellett fogadnia, mert nem kerülhetett szembe egy valamennyire demokratikusnak tekinthetô kormánnyal, a kormányon belül aktív részese lehetett a reformfolyamatnak és implicite hozzájárulhatott Románia demokratizálásához, sôt így ellensúlyozhatta a mesterségesen betáplált magyarellenességet és reményeket táplálhatott a fokozatosan kivívandó eredményekre, szemben az önös, csakis etnokrata nézôszöggel, mely a konformista csoportnézet szerint partnernélküliségbe és izolációba szoríthatja közösségünket. A második kormányba lépés esetén ezek az indokok ellényegtelenedtek, még ha maradtak is, hiszen sokkal nagyobb erôként hatott a kialakult kényszerpálya, amelyre a Szövetséget ráfuttatták, tekintettel arra, hogy a kormányválság megoldhatatlanságát jelentette volna és a politikai csôdért kevésbé a Demokrata Pártot, mint inkább az egész romániai magyarságot tehették volna felelôssé. Jelenleg megállapítható, hogy még mindig csak potenciális lehetôséget és még mindig csak óhajtott hozadékra számítható helyzetet ígérhet a konformista politizáló csoport. A kérdés csupán az, hogy ez az állapot meddig tart, és tart-e addig, amíg eredményre váltható a kormányjelenlétünk.
Nem kétséges, hogy az RMDSZ a kitûzött céljairól kormánykoalíciós helyzetében sem mond le, azonban tapasztalhatóan megváltoznak az RMDSZ céljain belüli prioritások, azok sorrendje. Elsôsorban megállapítható, hogy egzisztenciális érdekek kerültek a politikai törekvések elôterébe, mivel a "globalista", "radikális" megoldáskeresés helyett az úgynevezett reálpolitika kompromisszumképességével nap mint nap elér (?) valamilyen eredményt, míg az elôzô, például az autonómiatörekvések kifejezésével "elriasztja" még a demokráciát felvállaló jóhiszemû partnereinket is. Csupán az a kérdés, milyen demokráciát hordoz az önmagát demokratikusnak tituláló hatalom, amely képtelen elismerni egy népcsoport önállóságát, amit ma már nemzetközileg elfogadott normák és számtalan európai gyakorlat példáz. Igaz, hogy a kompromisszum a konfliktushelyzetek megoldásának legfôbb eszköze, viszont minden kompromisszum egyben lemondás is. A kompromisszumok sorozata pedig logikusan a lemondások akkumulációja is, olyan alapvetô érdekeink megoldását odázva el elôre nem látható idôre, mint például az autonómiaformák.
Az olyan "láthatatlan" kompromisszumok is felmérhetetlen következményekkel járnak, mint az egységes nemzetállam kérdésének szônyeg alá söprése, mert tudott dolog, hogy az RMDSZ nem fogadta el és nem szavazta meg az "egységes nemzetállam" meghatározását, amiért ki is került a Demokrata Konvencióból. Jó lenne tudni, hogy most mi mondtunk le az Alkotmány 1-es pontjával összefüggô döntésünkrôl, vagy a volt és jelenlegi konvenciósok, vagy egyáltalán ki hunyja be, vagy mindenki behunyja a szemét? Mi ezt az áldozatot viszont nem engedhetjük meg egykönnyen, mert durván fogalmazva: az egységes nemzetállam fogalmának elfogadása egyenlô nemlétezésünk elismerésével, de a politizálásnak ez a modellje mindenképpen táplálja a tudatba jól beszorult nemzetállami reflexeket.
Az RMDSZ, szervezet minôségében, a romániai magyar közösség érdekvédelme eszközeként alakult, "amely országos és helyhatósági szinten ellátja a romániai magyarság közképviseletét, egyezteti és ösztönzi a társadalmi önszervezôdés különbözô formáit" (RMDSZ-program). Következésképpen a kormányba lépéssel a közösség érdekvédelmének ("szakszervezetének"?) vezetése bement abba a hatalmi szervbe, amellyel szemben ezidáig tételes igényeivel felléphetett. Attól eltekintve, hogy a kormányapparátusban elhelyezett szakembereink napi operatív tevékenységeik során megoldhatnak érdekeinkhez kapcsolódó kérdéseket, az alapvetô érdekvédelmi céljaink viszont, mint az önrendelkezésen alapuló saját intézményrendszerünk létrehozása az oktatásban, mûvelôdésben, tájékoztatásban, hagyományôrzésben vagy mûemlékvédelemben stb., egyelôre sodródnak a bizonytalan jövôbe. Meg kell ma elégednünk azokkal a feltételezett eredményekkel, amelyek feltehetôen alapjai lesznek az igényeink valamikori megvalósításának. Egyelôre az RMDSZ aktuális kettôs szerepe, mely szerint egy idôben vállalja egyfelôl a közösségünk érdekvédelmét, másfelôl az ezzel szemben álló hatalmi szerepkört, a közösségünk megdicsôülésének vagy kárhozatának útját kövezi, mert vagy sikerül érdekvédelmi kérdéseinkben elôrelépni, vagy a közösségünk érdekvédelmi törekvése szembekerülhet saját kormányzati képviseletünk közigazgatási kötelezettségeivel, mivel egyetlen kormányképviselônk sem válhat meg a hatáskörétôl, kormánytagjaink felesküdtek a hatalomnak és ennek jegyében kötelesek cselekedni. Már történt védekezô hivatkozás erre az esküre.
Az érdekvédelmi küzdelemnek a módszere is gyökeres változásnak van kitéve, hiszen koalíciós partnerként az egész romániai magyar közösségnek, ellentétben a román közösség elég nagy részével, le kell mondania a társadalmi engedetlenség harci formáiról, még annak a civil szférának is, amelyik valójában éppen a hatalommal szemben határozza meg önmagát. Így hoztuk saját magunkat diszkriminált helyzetbe.
Ezek után nem véletlen, hogy az érdekvédelemben leginkább érdekelt civil szféra egyre inkább hangsúlyozza önállóságát, függetlenségét, mert a civil szféra és kormányzás viszonyításában természetes folyamatnak tekinthetô nemcsak az a tény, hogy a társadalmi feladatok leosztásában más-más szerepet vállalnak, hanem az is, hogy érdekeik védelmében az állammal szemben állanak. Mint a civil szféra érdekvédelmi szerve, de ugyanakkor a hatalom alkotóeleme, íme, hogy kerülhetett szembe szervezetünk saját érdekeinek prioritási rendszerével.
5. A program, megterhelés és hozzáértés
Szervezetünk esetében lényeges kérdés, hogy értünk-e kellôképpen a programunk kidolgozásához és az ahhoz szükséges akciósorozat végrehajtásához. Szövetségünk célját létrejötte alkalmával az érdekvédelemben határozta meg, és fenntartotta azt a mai napig. A helyzettel ôszintén szembenézve megállapítható, hogy ezidáig programjainkra sajnos jórészt a fiktív programtípus volt a jellemzô, mert egyfelôl nem találkozott külsô elfogadtatással, másfelôl alkalmazása és életbe léptetése nem alapozódott szilárd szakértelemmel ellátott módszerekre és tételeinek nagy része megmaradt a kinyilatkoztatás szintjén (lásd például a szociális programot), vagy nem jöttek létre a megvalósítás társadalmi feltételei. A program megvalósításában részt vevô egyes szervezetek egymástól eltérô nézetei, érdekei és tevékenységi stílusa nagyon nehézkessé tették a mûveletek koordinációját.
Egy ennyire egyedülálló sajátos szervezetnek nem általánosan közismert, hanem sajátosan kialakított irányítási módszert kell választania. A program megvalósításában a résztvevôknek viselniük kell a kialakuló helyzetek, feltételek, feladatok rendkívüli változékonyságából fakadó, a kudarcokból és tehetetlenségi helyzetbôl eredô anyagi, politikai és pszichológiai megterhelést. Ez a megterhelés Szövetségünkre jellemzô, és nehezen birkózik meg vele, sorozatosan elmaradt az elemzô munka és az alkalmazott stratégiák és taktikák kidolgozása. A program megvalósításának alapvetô eszköze a konkrét cselekvéssorozatot megjelölô stratégiák és taktikák kidolgozása. Ezekkel sem rendelkezünk úgy, hogy a közösségünk érdekvédelmének teljes spektrumát átfogták volna. Mit ér a programunk oktatási, gazdasági, szociális, mûvelôdési és más területek konkrétan kidolgozott, elfogadott és alkalmazott stratégiái nélkül. A programunk tudatos, szakszerû leosztása résztevékenységekre csak részben történt meg, tehát az ilyen irányú tevékenység a szervezeten belül nem kielégítô. Példaként említhetô a szociális programrész, amely csak elvileg létezik, az alkalmazás szintjén alig-alig van tudatos, stratégiailag kidolgozott cselekvési program, de egyáltalán cselekvés. Hiányos a program tételes, tudatos, tervszerû és egészében átfogó leosztása. A potenciális tudás és energia túl nagy részét szívták el a kormánykoalíciós erôfeszítések.
A program megvalósítása rugalmas intézményi struktúrát és jól képzett menedzsergárdát kíván. A valóságban szervezetünkben a képzés kérdésének gondatlan kezelésébôl fakadóan mindkettô csak részben lelhetô fel. Az elit vezetôink nem tudják elképzelni, hogy nem tudnak, nem tudhatnak eleget a jelenlegi társadalmi rendszer bonyolult összetételérôl és mechanizmusáról, mert igen alapos menedzseri és vezetéselméleti ismeretek szükségesek ahhoz, hogy ne görgessék maguk elôtt a napi eseményeket, hanem jól képzett élgárdával, alapos elemzésekre támaszkodva, a közösség számára reménykeltô és elôremutató határozatok hozatalára készítsék fel és késztessék a döntéshozókat.
Figyelembe véve a tényt, hogy az RMDSZ programját nem a kormányba való részvétel alternatívája szerint fogadták el a kongresszusok, látszólag úgy tûnik, hogy módosítani kellene az RMDSZ Programját, mivel a kormánykoalícióban való részvétel új helyzetet jelent és alapvetôen megváltoztatja és megváltoztatta a prioritások sorrendjét. Ez a kérdés csak látszólag igaz, mert kormányok jönnek és mennek, de a program túlmutat egy kormányzási idôszakon, ez utóbbi csak eszköz lehet és nem cél, tehát programváltoztatás nem lehet esedékes a közösségünk számára, mert a szervezet programja állandó, viszont a kormánykoalíció csak idôleges. Programunkkal csupán annyit tehetünk, hogy a lehetô legnagyobb mértékben érvényesítjük a kormányprogramban.
Az RMDSZ kormányképviselete esetében egyfelôl prioritást nyer a kormányprogramban szereplô kompromisszumokkal fémjelzett kisebbségi igények gondjainak elérése, mint a helyhatósági küzdôtérre bedobott és a helyi akaratra bízott kétnyelvûség kérdése vagy a kompromisszumolt oktatási törvény módosítása, másfelôl szemérmesen és erélytelenül sütjük le szemünket olyan alapvetô érdekvédelmi kérdéseink esetében, mint a már említett autonómia, belsô önrendelkezés elve, kollektív jogok, a régi közösségi vagyonok és egyházi vagyonok visszaadása, a felekezeti oktatás, a Bolyai Egyetem visszaállítása stb., hiszen ezek a kisebbségi törekvések konkrétan a kormányprogramba nem kerülhetnek, legalábbis úgy, ahogy azt a romániai magyarság érdeke kívánná, de ha bekerülnének is, csak a halasztás emésztôgödrében találnák magukat.
Programunk szerint "az érdekvédelem elvi alapját … a kollektív nemzeti kisebbségi jogok ... képezik".7 Mint a kormány tagja, az alapszerzôdés végrehajtója is lettünk. Mi lesz a lábjegyzettel? Tagadhatatlan, hogy csak kollektív jogaink elismerése révén lehetünk államalkotó nemzet, különben csak szolgálatot tettünk Románia nemzetközi megítélésének, még annak a hamis látszatnak a kialakítását is vállalva, hogy Romániában a kisebbségi kérdés meg van oldva. Ezek után logikus, de természetellenes az RMDSZ rábólintása a monitorizálás felfüggesztésére annál is inkább, hogy a monitorizálás jórészt a kisebbségi kérdésekre vonatkozik, tehát megérdemelt volna ez a kérdés legalább egy semlegességi pozíciót.
Az igazsághoz tartozik viszont, és ezt éppen a kormányba lépésünk alkalmával fedezhettük fel, hogy programunk hiányos volt, mert bár kaptuk (vagy vállaltuk) a turizmus tárcáját, a turizmus kérdése egyáltalán nem volt az RMDSZ programjában, vagy pedig most, hogy a kormányképviseletünk nap mint nap a szakszervezetek küzdelmének ütközôpontjában mûködik (lásd munkavédelem, bérszint stb.), a programunk a szindikátusok kérdésétôl (nehezen érthetôen) eddig eltekintett. Úgyszintén kimaradt a programunkból az alapítványok mozgalmával szembeni felelôsség, amely mint a civil szféra jelentôs területe, ma mindinkább képes felvállalni széles körû társadalmi szolgáltatásokat, különösen a kisebbségi érdekeket illetôen.
6. Stratégia (és taktika) kérdése
A kormánykoalíciós részvétel melletti érv, hogy egy demokratikus kormánnyal nem kerülhet szembe, és nem szabad a szélsô nacionalista pártokkal egy ellenzéki padban ülnie (bár ezt a kérdést a parlamenti koalíció megoldotta volna, sôt az elszigetelôdés megbélyegzésének veszélyét is). A kormánykoalíció azzal az elônnyel jár, hogy benne lehetünk a közigazgatási struktúrákban. Érdekeink, prioritásaink kormányon belüli felvetése törekvéseink felszínen tartásának eszköze lehet. Úgyszintén a közigazgatásban, ahol jelen vagyunk, a magyarságot érintô kérdések ôrei lehetünk, és közvetíthetjük törekvéseinket ott, ahol jelen vagyunk, még akkor is, ha az kb. csak 10% alatt van az egész kormányzásban, viszont ez az arány a valóságban sokkal kevesebb, mert nem vagyunk jelen olyan alapvetô intézményekben, mint a rendôrség, katonaság, nagykövetségek és más struktúrák. Így is adminisztratív lehetôség nyílt viszont a magyar nemzeti közösség helyzetén, jelenlétén, részvételén javítani és valamit helyrehozni a több mint 70 éve folyó kiszorító politika eredményezte hátrányokból. Történelmileg hosszú jogfosztottságunkból adódó méltánytalan helyzet után nem egyáltalán kormányhoz kötôdô kérdés ez, mert igazából csak helyreigazítása lenne a több évtizede tartó kiszorító, esélyegyenlôtlenségi politikának. Ez ugyan így önmagában igaz, de mindenképpen megkérdezhetjük, hogy milyen az a demokrácia, amely nem az egyetemes emberjogi normák és a közösségek méltányos részvétele szerint gondoskodik minden állampolgáráról és ennek a gondolkodásnak és részvételnek a feltétele a kormányban való részvétel kell hogy legyen.
Az ország számára "a példaértékû román modell" világpolitikai összefüggése is jelentôs. Romániának nagy lemaradást kell bepótolnia, tehát sietnie kell, hogy az eurointegráció szekerére feljusson. Éppen ezért Románia integrációs szándékának elônyére válik nemcsak az RMDSZ részvétele a kormányban, hanem a román–magyar megbékélési folyamat is; ami az utóbbit illeti, természetesen számunkra is elônyös. Románia integrálódása a NATO-ba és az Európai Unióba a kormányzás számára elsôdleges célpont, tehát létkérdés. Az országnak nagy szüksége van mind a bel-, mind a külföldi magyarság látszatos, reklám jellegû támogatására, tehát a megbékélés demonstrálására. A kormánykoalíció másik két tagja (egyáltalán a román nagypolitika) ismét csillagos tízesre vizsgázott – mi meg "álltuk a sarat" az alapszerzôdéssel és az RMDSZ kormánykoalíciójával. Nagyszerû román politika. Elôretolt helyôrség vagyunk, remek kirakat Európa felé. Nekünk viszont alkalmunk és kötelességünk lenne és lett volna vagy lesz, amíg nem késô, a nagy román stratégiát a hozott áldozatok arányában kihasználni.
Az új román–magyar kapcsolatok hatása Romániára felmérhetetlen. Már Iliescu felismerte Romániára nézve az alapszerzôdés és megbékélés jelentôségét és azt a hallgatólagosan és nehezen beismerhetô tényt, hogy jelenleg Budapest az egyedüli út Európába. Ha ez nem volna egyszerûen csak eszköz, hanem tisztességes megbékélés és tisztességes szándékú együttmûködés lenne az RMDSZ-szel, akkor logikus következménye lenne az emberi jogokon alapuló és nemzetközi dokumentumokban foglalt kisebbségi kérdések tisztességes megoldása, a kisebbségi kérdések törvénybe iktatása és azok alkalmazása, nem pedig azok huncutul kigondolt állandó elodázása.
A román politika számára az alapszerzôdés és az RMDSZ koalícióban való részvétele csupán eszköz, ami kezdetben jó hatással volt fôleg a belsô politikai légkörre, mert látszólag megszûnt a magyar kisebbségi kérdés mint feszültségi terület. A kiegyezés látszatpolitikája sajnos nem sokáig tartott, mert idônként vulkánszerûen tört ránk ismét az erôs nacionalizmus, amiben a koalíciós partnerpártok tagjai is elég nyíltan cinkosok (lásd a Pruteanuval való szolidaritást). A kormány (román politika) alternatívája az volt, hogy vagy szembenéz a romániai magyarság újfent erôs autonómiatörekvésével, vagy egy kormánykoalícióban semlegesíti és kezelhetô tényezôvé teszi azt. Az utóbbi volt a kényelmesebb és hasznosabb, függetlenül attól, hogy egy ilyen határozatot tudatos vagy tudatalatti szándék vezérelt.
A kormányba lépés az RMDSZ számára idôleges tekintélyszerzésre is jó eszköznek mutatkozott azzal, hogy részt vállal Románia társadalmi-gazdasági állapota helyrehozásának erôfeszített munkájában. Ezért az RMDSZ is kockáztatott, mert a kormány bukásával bukik az RMDSZ is. Még így is a koalíciós kockázatot csak akkor lehet felvállalni, ha a bennünket károsan érintô régi törvények (pl. tanügyi) módosítása és a kulturális autonómia törvényesítése tételesen garantált. Ezt négy évig nincs jogunk halasztani. A kockázat elég nagy a múlt és jelen tapasztalatai szerint, mivel a parlament személyi összetétele sajnos nem változott annyit, hogy alapvetô kérdéseinkben elégségesen szavazzanak érdekvédelmi kérdéseink mellett. Ebben az esetben viszont ki kell lépnünk a koalícióból. Ugyanakkor számot kell adnunk arról, hogy a kilépésünk nagyobb kárt és feszültséget okozhat, mint a kormányba való be nem lépés, támadási felületet ajánlva fel ezzel ellenfeleinknek. A koalíciós pártok tagjai számtalanszor részt vettek a magyarellenes propagandában és akciókban; nem könnyû olyan koalíciós partnerrel együttmûködni, amely egyik laedere ellenünk karmestere volt a Vatrának, még akkor is, ha most fegyelmezett koalíciós partnerként tetszeleg. Koalíciós partnereink hosszú éveken keresztül kérdéseinkben rendszeresen ellenünk szavaztak. A kormányból való kilépés felelôssége viszont nagy, mert megrendíthet egy olyan koalíciót Romániában, amely érdekeink szerint is aligha helyettesíthetô. Következésképpen ma a bennmaradás kényszere már nagyobb, mint az egykori belépés kényszere.
Kormánykoalíciós részvételünk paradoxona, hogy alkotóeleme lettünk egy kisebbségi jogokat korlátozni igyekvô hatalomnak, amellyel szemben és amelyben minden kis eredményért nap mint nap kínos harcot vívnak vezetôink. Ez a hatalom is (beleértve az elôzô és mostani kormányt egyaránt) vagy korlátozni szeretné jogainkat, vagy késôbbi választási érdekekért nem mer változtatni a fennálló helyzeten.
A román ellenzéki nacionalista pártok két legyet ütnek egy csapásra. A Kovászna-Hargita és az anyanyelvhasználat ürügyén beindított támadással, vehemens nacionalizmussal, a nemzetvédô szerep álarcával tovább kovácsolják a nemzeti érzésre érzékenyek körében választási esélyeiket, ugyanakkor ha sikeres beavatkozásukra az RMDSZ megkülönbözik a koalíciótól, torkig döfik a tôrt fôleg abba a két román pártba, amely jelenleg Románia demokratizálásának feladatát magára vállalta, mert a kiválás megrendítené a Románia stabilitásába és a stabilitás hitelességébe vetett hitet.
A romániai magyarság vezetôinek jelenkori politizálása a koalíciós pártok számára, amint már említettük, eszköz Románia nemzetközi megítélése javítására, ugyanakkor eszköze e megítélés rontásának is, amennyiben az ellenzék sikeresen bomlasztja a koalíciót az RMDSZ kikényszerítésével a kormányból, ami Románia helyzetének hosszú távú romlásához vezethet, mert az aktuális ellenzéknek semmi sem drága a hatalom visszaszerzésének útján, még az ország sorsának feláldozása sem. A kilépés tehát nagyobb traumát rejt magában, mint a be nem lépés.
A látszat, hogy a kisebbségi kérdés Romániában meg van oldva, gátolja a román nemzetiségpolitika kibontakozását és megváltozását. Nagy veszélyt jelent számunkra az a tény, hogy az ország és a nemzetközi vélemény úgy tekinti, hogy a magyar kérdés meg van oldva, és éppen ezért amikor elôjövünk és elô kell jönnünk majd az egyelôre altatott, de valós kérdéseinkkel, mint az autonómiaigények, még koalíciós partnereink körében is nagy lesz a felháborodás. Tehát a kormányban való részvétel egyfelôl eszköz Románia külföldi képének gyökeres megváltoztatásához és ugyanakkor hamis látszat a kisebbségi kérdések megoldottságára vonatkozóan, eladdig, hogy egyesek szemében ilyen kérdés már nincs is, holott mi itthoni magyarok nagyon jól ismerjük kisebbségi sorsunk szomorú helyzetét.
A végrehajtó hatalom részeseként, ami szintén hamis látszat, le kell mondanunk a nemzetközi fórumok támaszáról, mert a hatalom részeseként itthon kell megoldanunk kérdéseinket. Vajon ez a jelenleg létezô nacionalizmustól átitatott közegben lehetséges lesz? Szövetségünk képviselete le is mondott a monitorizálás szükségességérôl, pedig amint már említettük, a monitorizálás egyik fôterülete éppen a kisebbséggel szembeni elvárások teljesítése. Kiállhatunk-e nemzetközi fórumokon érdekeink védelmében mint a román kormány tagja? Természetesen igen, csupán kisebb hitellel és lanyhább figyelemmel, mivel mint a hatalom döntéshozó és végrehajtó testületeinek részesei, igencsak a hatalmon belül kellene a dolgainkat megoldanunk, mert szûkül a külföldi elvi, erkölcsi és anyagi támogatás, amire máris adódott példa.
Mindenképpen stratégiaváltásra van szükség, új cselekvéssorozatot kell kidolgozni az új helyzetre. Ha a kulturális autonómiánk megvalósítása a hatalmon belüli apró lépések cselekvéssorozata útján elérhetônek tûnik, új stratégiákra van szükség az oktatás, mûvelôdés, gazdaság, szociális stb. érdekvédelmi területeink számára.
Sajnos nem ismerjük ennek a stratégiai és taktikai váltásnak elôzetes szakmai elemzését és konklúzióját sem. Úgy tûnik, hogy erre nem futotta még az RMDSZ politológusainak és politikusainknak az energiájából, pedig ma már egy profi vezetéstôl elvárható, hogy ne a napi események spontán hatása alatt görgessék égetô problémáinkat, hanem hosszú távú reményekre jogosító programok megvalósításán iparkodjanak. Az írásos paktum hiánya is a felelôsséget a kormányprogramra ruházza, amelynek a nem teljesítése nem a saját közösséggel szembeni felelôsséget tartalmazza, hanem a társadalom felé közölt szándékot, a felelôsség csak politikai és nem jogi, még csak nem is erkölcsi. A gentlemen’s agreement lehet egyezkedési módszer a nagypolitikában is, azonban alkalmazása semmiképpen sem indokolt egy nagyközösség sorskérdéseiben, balkáni környezetben. Csak írásos egyezség határozhatja meg a koalícióban maradás kereteit. Az írásos paktum hiánya az ígéret földjét jelentheti, mint ahogy be is bizonyosodott. Nincs paktum, nincs határidô, labilis a kötelezettség.
A kormánykoalíciós részvétel hallatlan energiát igényel, de csak akkor nem hiábavaló, ha az írásos vagy akár szóbeli egyezségeket betartják a partnerek, különben energiánkat inkább legfontosabb érdekeinkre kellene áldozni.
7. Szerkezet és mûködôképesség
Bármilyen programmal rendelkezô szervezetnek, tehát Szövetségünknek is alapvetô kérdése, hogy miként intézményesülnek az alapvetô mûveletek, milyen lesz a szervezet váza, melyek lesznek a szervezet vertikális és horizontális ágai, összetevôi, hogyan osztódik meg a munka és a hatáskör a szervezet szintjei között. A struktúra a szervezet különbözô funkcióinak vagy tevékenységeinek kapcsolati rendszere, az a váz, amely körül az igazgatási részfunkciók egymásba fonódnak, a különbözô részek vagy egységek illeszkednek, kapcsolódnak, és amelyen belül mûködnek.
A struktúrának ez a tulajdonsága a belsô demokrácia erôviszonyai szerint alakul. A belsô demokráciát mûködtetô erôviszonyok pedig csakis a demokrácia alapját képezô ideológiákat hordozó pluralista társadalomban képesek kialakulni. Jelenleg a pluralizációs folyamat szervezetünkben megállt, mindenképpen nagyon lelassult.
A területi szervezetekre általában jellemzô, hogy sajnos nem mindegyik alapszabályzata tartalmazza a romániai magyar közösséget évek óta foglalkoztató alapvetô tételeket, amelyek az önrendelkezésen alapuló önkormányzat és belsô demokrácia elháríthatatlan tényezôi, mint a pluralizmus és az ezzel szorosan összefüggô belsô választások kérdése.
Nem újság és nem is a mi találmányunk az, hogy a demokrácia a plurális társadalmak eszköze az emberi jogok és törekvések érvényesítésére, aminek garanciája csakis a belsô demokrácián alapuló autonómiaformák léte lehet.7
Önrendelkezés tekintetében ugyan még csak vágyakról szólhatunk, álmodozhatunk, azonban a RMDSZ születésétôl fogva, de különösen a brassói és kolozsvári kongresszusok óta, a belsô demokrácia alaptételeit és az annak megfelelô struktúrát választotta mûködtetése eszközeként. Ha viszont a demokrácia elválaszthatatlan a társadalom ideológiai tagoltságának feltételétôl, és fordítva, akkor feltehetô a kérdés: mi lesz veled RMDSZ, mi lesz veled romániai magyarság az igazi demokráciákra jellemzô pluralizmus nélkül?
Egyelôre Szövetségünk, mint a magyarság egyedüli romániai érdekképviselete, az eljövendô önrendelkezésen alapuló autonómiák belsô demokráciájának letéteményese. Éppen ezért nem lehetünk semlegesek ebben a kérdésben, mert még mindig jelentéktelen tényezô a platformosodás, de különösképpen a platformok helye és szerepe a döntéshozásban. Felelôsségmulasztással elmarasztalandók mindazok, akikre ez a feladat hárult és nem cselekedtek. "Színes" RMDSZ-rôl szívesen beszélnek egyesek, de a színesség nem a konszakrált ideológiák vonalán jelentkezett, hanem egymástól elkülöníthetô és egymás felett ítélkezô "moderált" és "radikális" véleménynyilvánításban csúcsosodik ki. A létezô platformok nem igazán részesei a lényegbevágó döntéshozásnak. A Szövetségi Képviselôk Tanácsa mûködésének és struktúrájának a rendezôelve az "egység", ennek hibás értelmezése egy korcs, valójában megtévesztô pluralizmus fenntartását eredményezi, amely gátat vet az igazi pluralizmuson alapuló belsô demokráciához vezetô útnak. A romániai magyar közösségnek, eltérôen a környezô világtól, nem sikerült a demokrácia (esetünkben a belsô demokrácia) alappillérének, a pluralizmusnak a kialakítása. A "színes" RMDSZ vagy a reprezentatív képviseletbôl született "frakciós" SZKT valójában csak a pluralizmus színlelése. A Szövetség becsontosodott, változásra képtelen ideiglenes döntéshozó testületet görget évek hosszú sora óta maga elôtt. Az RMDSZ, a romániai magyarság egyedüli érdekképviseleti szervezeteként, nem vitte véghez a pluralizmus egészséges vitáját, amely a romániai magyar közösség számára éppoly fontos, mint bármely más közösség számára Európában. Az évekkel ezelôtt elkezdett, nem mindig elvszerû platformosodási vita ellenszenvet és nem szimpátiát váltott ki a közvéleményben, mert az RMDSZ nem vitte véghez a pluralizáció egészséges edukációs folyamatát sem. Kötelességével ellentétben, maga az SZKT sem képes a pluralizálódás példamutatására, amennyiben a tíz frakciója közül csak négy mondhatja el, hogy valamely ideológia mentén alakult és mûködik.8
Tisztában kell lennünk azzal, hogy mint bármely társadalomban, a mienkben is van láthatatlan vagy kevésbé látható konformizmus és ellenzékiség, baloldal és jobboldal, csupán a nagy politikai RMDSZ lohol középen elôre, maga alá gyûrve jobb és bal szárnyait.
Sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy a romániai magyar közösségben kisebbségben van még az a réteg, amelyik felismeri a politikailag rétegzett magyar társadalom kialakításának fontosságát és cselekszik is érte. Itt elsôsorban arra a társadalmat formáló értelmiségre és azokra a vezetôkre gondolunk, akik felelôsséget kell vállaljanak azért, hogy miként menthetô át a magyarság a megmaradását még napjainkban is veszélyeztetô megpróbáltatásain, felzárkózva a pluralista társadalmakhoz.
A közel kétmilliós romániai magyar közösség fejlôdésének lelassulása a környezetéhez viszonyítva itt is megmutatkozik, mivel egész Közép-Kelet-Európában már így vagy úgy végbement a pluralizáció, csupán az egyoldalúan felfogott egység nevében szigetként maradt közösségünk felejtett el valójában pluralizálódni, pedig közösségünk csakis pluralizált egységben valósíthatja meg önrendelkezését, önkormányzatát, belsô demokráciáját és fejlôdhet hasonló ütemben környezetével. A romániai magyar közösség belsô demokráciájának kialakulását gátló tényezôként jelentkezik ez az állapot, amennyiben az RMDSZ szervezetei nem vállalják fel kellô figyelemmel és felelôsséggel a pluralizálódás kérdését.
Ideológiailag az arctalan RMDSZ jelenléte miatt a koalíciónak a karaktere nehezen jellemezhetô. Az RMDSZ ideológiai arculata a kolozsvári kongresszus után még haloványabbá vált a pluralizmus kérdésének süllyesztôbe helyezésével. Ez a helyzet a koalíció számára elfogadható, mivel ideológiailag nem zavarja, semmilyen irányba nem festi és nem kötelezi, sôt ebbôl az alkalomból a minket érintô néhány emberjogi kérdés bevétele a kormányprogramba egyenesen jól mutatott és nem is lett volna ártalmas, ha lett volna garancia gyakorlatba ültetésükre.
Hasonló jelenséggel állunk szemben a belsô választások kérdésében is, bár már az RMDSZ brassói kongresszusa alapelvnek tekintette, hogy a "tisztújításra általános és titkos, lehetôleg közvetlen választással kerüljön sor".9 Ezt az elvet a kolozsvári kongresszus megerôsítette. Ez a törekvése a Szövetségnek azóta is csak erôsödött, amit bizonyít az a tény, hogy kidolgozta és jóváhagyta a belsô választások szabályozását, sôt a tisztújítások esetében is és a szenátorok és képviselôk jelölése esetében is, bár kis számban, egyes területi szervezetek a belsô választások módszerét sikerrel alkalmazták már. Az 1996. júliusi kolozsvári SZKT viszont már képtelen volt a szenátorok és képviselôk jelölési szabályzatába bevenni az általános belsô választások módszerének alkalmazását. Egyes területi, személyi vagy csoportérdekek érvényesítették a belsô választások kikerülésének lehetôségét, amiben sajnálatosan "zászlóvivô"-ként a területi szervezetek elnökeinek tanácsa tündökölt. Ez a döntés meghirdetett elveink feledésbe merülését jelentette, a Szövetség belsô demokráciáját torzítva konzerválta.
Nyilvánvaló, hogy a parlamenti választások után a tét nélküli belsô választások eljelentéktelenedtek. Az autonómiaformáknak az idô süllyesztôjébe helyezése érezhetôen a koalíció fele irányuló udvariassági gesztus kényszerének tudható be, bár "szemérmesen" egyesek úgy állítják és talán hiszik is, hogy majd a kormányzás melegében teremtjük meg azok létrehozásának feltételeit. Még hihetô is lenne, ha egyszer már bekövetkezne a megszerzett kormányfunkciók visszakonvertálása az érdekvédelmi kérdéseink megoldására. Az eltelt másfél év alatt az érdekeinket tisztségekre konvertáltuk, ami nemcsak elméletileg, de a valóságban is eszköz lehet programunkban kitûzött céljaink megvalósítására. Ez viszont csak akkor válik valósággá, amikor érdekeink megoldásában nem a nap mint nap észlelhetô kötélhúzás dominál, hanem megfelelô idôt nyerve, a megszerzett funkciókat az érdekvédelmi kérdéseink megoldására visszakonvertáljuk.
Alapvetô kérdések eljelentéktelenedése más területeken is mutatkozott és mutatkozik. A kormánykoalíció nagy gondja közepette a hangsúly a politikai színtérre terelôdött anélkül, hogy a civil társadalomra, érdekvédelmünk legvalósabb területére kellô energia jutott volna.
A romániai magyar közösség szervezete a mûködôképességéhez szükséges megfelelô struktúrát eddig sem találta meg, amit a koalíciós helyzet még inkább bonyolított. Eddig a struktúraépítôket fôként az RMDSZ-nek mint szervezetnek a struktúrája foglalkoztatta, de mégsem sikerült jól mûködô struktúrát kialakítani. Mai napig nem találta meg a helyét az Egyeztetô Tanács, nincs benne sem a döntések elôkészítésében, sem azok meghozatalában. Az ET tagjai az RMDSZ-nek csupán társult tagjai, ezért csak szimbolikus a léte, jelentôsége alig van. A struktúra torzulásának bizonyítéka az Ügyvezetô Elnökség túlzott politikaorientáltsága is, mert végrehajtó szervként elsôsorban a civil szféra szervezése lenne a feladata az oktatásban, mûvelôdésben, gazdaságban, szociális téren stb. Még próbálkozás sem történt az egész romániai magyarság egészét átfogó struktúrának a létrehozására, bár ez a kérdés csak akkor lehet prioritás és idôszerû, ha az önrendelkezésen alapuló autonómiaformákat követô struktúrák szóba jöhetnek.
Az RMDSZ sokat vitatott kettôssége (politikum, civil szervezôdmények paradoxona) most ért be: Az RMDSZ-t politizálása bevitte a hatalomba, a romániai magyar közösség civil szférája és érdekvédelme a társadalmi palettán vele szemben helyezkedik el. A két külön álló, sôt ellentétes póluson álló szféra egy struktúrába gyömöszölve elôbb-utóbb feszültséghordozóvá válik. A szervezet részérôl kormányszervekbe küldött személyek az érdekvédelmi státushoz viszonyítva az ellentétes pólus döntéshozásának és végrehajtásának az elemei. Van-e garancia arra, hogy a programunkat képviselhetik, megvalósíthatják? Vagy ez is a gentlemen’s agreement szerint mûködik?
A romániai magyar közösség tagjának kettôs identitása, egyfelôl az állampolgári jogok és kötelezettségek szerint az állami struktúrákhoz, másfelôl mint a közösség tagja a magyarságidentitáshoz fûzôdô érdekvédelmi struktúrához kötôdött. Ez az utóbbi minôség kizárólagosan civilszféra-struktúra, s mint olyan, csakis az állam és kormányzat viszonylatában határozható meg, természetesen nem minden esetben ellene vagy vele szemben, de semmi esetre sem benne.
Ezek után tegyük fel pontosabban a kérdést: Egy struktúrában lesz egy nonguvernamentális szféra és egy guvernamentális szféra is, vagy pedig a civil szféra kialakítja a saját érdekvédelmi szervezetét, nagyjából az eddigi cél, program, stratégia megtartásával, és lesz egy politikai képviselete (szervezete), amely államhatalmi törekvéseket tûz maga elé, állampolitikai, államigazgatási, állami keretben gazdaság- és szociálpolitikai feladatokra vállalkozva, amennyiben s amikor kormányrésztvevô lehet, ugyanakkor hallgatólagosan (hogy ne nevezzük "furfangosan") "belülrôl" kisebbségi kérdések megoldására is vállalkozik?
Az RMDSZ eddigi struktúrája a nyolc év alatt lényegesen nem változott. Struktúrája szervezet jellegû, eléggé pluralizáció és civil szféra feletti, fôleg országos választásokra összpontosító és mozgósító szerepvállalásban csúcsosodott ki. Ez a struktúra az "egység" ideológiája és a "reálpolitika" jelszavával alkalmas a jelenlegi vezetés számára, az operacionális együttmûködésre a kormányzattal, annak ellenére, hogy a képviselt mezô nonguvernamentális mezô. Egy ilyen paradoxon feloldása csakis a politizáló RMDSZ és a pluralizált belsô demokrácián alapuló önszervezôdô civil szféra elválasztásával következhet be.
Az új politizáló struktúrának nemcsak lehetôvé kell tennie a Szövetségen belüli ellenzéki politizálást, hanem meg kell találnia annak hivatalos szabályzati, struktúrába beépített elismerését, hogy elkerülhetô legyen a napjainkban gyakran fellelhetô másság megbélyegzése és a másként vélekedôk pályáról való kiszorítása.
8. Szervezeti politika
Való igaz, hogy választási eredményeinkkel és a hatalomhoz jutottakhoz viszonyuló magatartásunkkal hozzájárultunk a demokratikus erôk gyôzelméhez. Programunkból és törekvéseinkbôl kiindulva természetszerûen a helyünk jelenleg, amint már mondtuk, a román demokratikus pártok (erôk) oldalán van, tehát a kormányba lépésünk nem bizonyíték, sem sikerhelyzet, hanem egyfajta alternatíva következménye annak, hogy közösségünknek többek között fô érdeke "a román társadalom mielôbbi demokratizálása, a jogállam megteremtése, a gazdasági szerkezet korszerûsítése, a privatizáció és a piacgazdálkodás megvalósítása, Romániának az európai közösségbe való integrálódása".10 Egy önmagát demokratikusnak nyilvánított rendszerben a helyünket a kormányzati és egyáltalán a hatalmi szervekben nem "siker"-ként, hanem az állampolgár esélyegyenlôségének természetes velejárójaként kellene kezelni.
A jelzett paradoxonokat figyelembe véve, a konstruktív parlamenti támogatás lett volna megfelelô, mert akkor ez is lehetséges alternatíva volt arra, hogy a demokrácia méltányosságának jegyében a közigazgatásban arányosan járó helyeket szerezzünk. Sajnos a romániai magyar közösség még nem olyan mértékben haszonélvezôje a koalíciónak, mint amennyi áldozatot hozott "a haza oltárán". A kormányzási részvétellel tagadhatatlanul a Szövetség olyan kényszerpályát választott, mely magában rejti kimondatlanul az önrendelkezés elvén alapuló autonómiák kérdésfeltevésének elodázását, stratégiailag jelenleg meghatározatlan idôre, továbbá idôszerûtlenítette a magyar-magyar csúcs további folytatását, és kényszeredetten elkötelezte magát a kisebbségek kollektív jogainak elvét elsüllyesztô és az egyházi vagyonok viasszaszolgáltatását mellôzô alapszerzôdés mellett.
A román társadalom felfogása és magatartása nem egyenlô E. Constantinescu, V. Ciorbea, A. Severin, T. Plesu vagy számban elég kevés haladó román politikus-értelmiségi eléggé objektív felfogásával, mert demokrácia ide meg oda, ma is igen erôs a nacionalista magatartás és szemlélet a koalíción belül is. A magyarság társadalmi életterét a politika széles spektruma és egy sajátos mentalitásban nevelt román közeg határozza meg. Csakis egy alapvetô magyar ügyben hozott parlamenti döntés és annak gyakorlati alkalmazása lehet az igazi próbája annak, hogy megérte-e szolgálatunk az áldozatot, amit a belépésünk jelentett Románia nemzetközi megítélésében. Sajnos ezidáig a tanügyi és helyhatósági törvény módosítása alkalmával tanúsított magatartása a politikai partnereinknek az ellenkezôjét bizonyította. Jelenleg ismét a bizonytalan ígéretek áldozatai vagyunk.
Egy év és négy hónap eltelte után is ugyanúgy elmondható: "Természetesen korai még valamiféle eredménylistát készíteni, hiszen mindaz, amit felsoroltam, egyelôre keretét adja a problémák megoldásának."11 Jelenleg is a stagnálás, a halasztás, a késleltetés a politikai tér magatartásának jellemzôje.
Tudott dolog, hogy nem csak azért voltunk elnyomva és háttérbe szorítva, mert nem voltunk a kormányban. Sorsunk megoldása nem a kormányzatban való részvétel kérdése, hanem a román társadalom európai demokratikus elveken nyugvó új magatartásának, alapvetô mentalitásváltásának a függvénye, azonban a mentalitásváltásban is inkább a stagnálás a kiérezhetô. A részünkrôl hozott áldozat értelme csak úgy igazolódhat, ha ez a változás a hatalomban való részvételünk hozzájárulásaként rövid idôn belül bekövetkezik, különben "talonba" helyezett nagy gondjaink hosszabb távon megoldatlanok maradnak.
Elítélhetjük a belépôket, elítélhetjük a belépést ellenzôket, mert az igazság relatív, azonban levonhatunk egy következtetést, hogy nagy horderejû kérdésekben egy közösség sorsáról ne döntsünk felkészületlenül és alapos, szakszerû és az egész közösség részérôl elfogadott elemzés nélkül. Érvünk megerôsítésére idézünk egy tárgyilagos kívülállót: "Az RMDSZ nem politikai pártnak definiálja magát, hanem politikai párt, érdekvédelmi szervezet és egyfajta önkormányzati szervezôdés tisztázatlan keverékének. Ebbôl több gond származik. Az eltérô modellekben gondolkodók így eltérô elvárásokkal viseltetnek a szervezet iránt, amibôl feszültségek keletkeznek. Eme tisztázatlan mandátumú csúcsszerv ráadásul belépett a kormányba, saját vezetôi értékelése szerint nagyon felkészületlenül. Ezt a lépést írásos koalíciós szerzôdés nélkül tették meg, illetve máig azon vitatkoznak, hogy az a dokumentum, melyet utólag mégiscsak kidolgoztak, politikai szerzôdésnek tekinthetô-e. Újabb viták tárgyát képezi, hogy a kormánykoalíció által teljesített feltételek elégségesnek tekinthetôk-e. Furcsa, hogy utólag vitatkoznak azon, kinek állt jogában koalíciós javaslatokat tenni az egyes kormányzati posztok betöltésére.
Arra a tényre is oda kell figyelni, hogy a kormányzati felelôsség mennyire megpróbál minden politikai formációt: az RMDSZ-ben is kemény belsô vitákat szított, s a szervezet a kormányba lépés óta sokat veszített a népszerûségébôl."12 Annál inkább jellemzô ez a független értékelés, ha arra gondolunk, hogy most több hónappal utána, az új helyzetben, az új kormány esetében még inkább érvényes a Csáky-vélemény.
Ezeket a gondolatokat pedig azzal a reménnyel fogalmaztam meg, hogy minden véleményre szüksége van közösségünknek. A jóindulatú bíráló elemzés a magyar közösség számára több és hasznosabb a "bólogató jánosdinál", mert nem lehet egészséges és szabad társadalmat építeni egészséges és szabad társadalmi dialógus nélkül.
Jegyzetek
1 V. RMDSZ Kongresszus, elnöki beszámoló: "…majdnem nyolcvan év legelôzménytelenebb kisebbségpolitikai és közvetve: nemzetpolitikai vállalkozására, az RMDSZ kormánykoalícióban való részvételére…"
2 Toró T. Tibor: Magyar Kisebbség 1998. 1. sz. 238.
3 Toró T. Tibor: Magyar Kisebbség 1998. 1. sz. 242–243.
4 Pfiffner, J.M. – Sherwood, F.P.: Administrative Organization. Prentice-Hall, Inc., Englewood Cliffs, New Jersey 1960. 30.
5 Hair, M: Modern Organization Theory. John Wiley and Sons, Inc. New York, 1959. 50.
6 Elnöki beszámoló, SZKT, 1997. február 8.: "egy másik alternatíváról beszélni végképp nem tudok".
7 RMDSZ Programalapelvek 1997.
8 Elhangzott az SZKT ÁB elôterjesztésében az 1998. március 21-i SZKT-ülésen.
9 A Brassói Kongresszuson jóváhagyott Alapszabályzat-alapelvek.
10 RMDSZ Program 1997.
11 Elnöki beszámoló, SZKT, 1997. február 8.
12 Csáky Pál, Szlovákia, RMSZ 1997. okt. 29.
|
