Az erdélyi magyar egyetem
ügye –
román szemszögbôl
Az 1996-os romániai választások – melyek nyomán
az RMDSZ is az országot kormányzó koalíció
részese lett – korszakhatárt jelölnek az erdélyi
magyarság életében. Sajátos módon azonban,
a sok "ügy" és botrány közepette, ezen
kormányzati ciklusnak egyik legtartósabban fennmaradó
kérdése – talán épp a szívbôl
vagy színbôl fakadó megoldáskeresés folyományaként
– a magyar egyetem ügye maradt. A vita 1996 ôszén kezdôdött,
midôn rögtön a kormány megalakulása nyomán
Ciorbea miniszterelnök Budapestre látogatott, ahol ígéretet
tett a Bolyai Tudományegyetem újraalapítására.
A miniszterelnök hazaérkezésekor már a repülôtéri
vörös szônyegen magyarázkodni és retirálni
kényszerült. A magyar egyetem kérdése tengerikígyóként
tekergôzik azóta is parlamenti és sajtóbeli
vitákban.
A vita egyetlen említésre méltó, bár
nem érdemi fordulatát a "multikulturális egyetem"
felvetése jelentette. Marga tanügyminiszter felvetését
a román közéletben sokan örömmel fogadták,
hiszen általa vélték kivédhetni a döntéshozatal
és ellenôrzés szempontjából önálló
magyar struktúra létrejöttét.
Multikulturális intézmény azonban valójában
multikulturális társadalmat feltételez, vagy legalábbis
ennek kedvezô miliôt és politikai akaratot. Romániában
azonban ettôl eltérôek a hagyományok, és
az ország arculatát a harmadik évezred küszöbén
nem a multikulturalitásra nyitott erôvonalak határozzák
meg. Még a nemzeti és vallási szempontból példamutató
türelmet mutató fejedelmi Erdélyben is egymástól
jól elszigetelten, egymásról alig tudva éltek
egymás mellett a párhuzamos társadalmakat építô
és mûködtetô népek.
A mai erdélyi magyarok román nyelv- és kultúraismerete
sokkalta inkább a körülmények nyomásának
eredménye, mintsem szerves fejlôdés, együttélés,
érdeklôdés stb. hozadéka. S mivel román
oldalon egyaránt hiányzik az érdek, a kényszer,
a kíváncsiság, avagy a hagyomány, a románság
magyar nyelvismerete esetleges, a magyar kultúrára vonatkozó
ismeretek átlaga pedig nem haladja meg a bármely más
európai nemzetre vonatkozó ismeretek szintjét.
A fentiek ellenére, a román értelmiségen
belül mégis létezik egy olyan réteg, mely belsô
értékrendjébôl eredôen nyitott a kisebbségi
ügyek demokratikus értelmezésére s tud és
akar ezek kezelésérôl a legjobb európai modellek
szerint gondolkodni.
A bukaresti Társadalmi Dialógus Csoport hetilapja, a "22"
tág fórumot nyitott a tervezett magyar egyetem ügyében
indulatmentesen megnyilatkozni kívánó román
és magyar értelmiségiek számára.
Különösen Mihai Sora volt tanügyminiszter e tárgyban
kifejtett véleménye érdemel figyelmet, aki egy erdélyi
román szemszögébôl közelíti meg a
magyar egyetem kérdését. Az erdélyiség
meghatározó Sora álláspontjának kialakításában.
Tudja, milyen szerepet játszott szülôföldjének
román értelmisége a nemzeti tudat kialakításában,
és tudja egyidejûleg, hogy Románia távlati érdekeit
sérti, ha a román állampolitika – valamiféle
történelmi visszavágás szándékától
vezérelve, avagy rövid távú politikai érdekeket
kiszolgálva – megtagadja az erdélyi magyarság jogos
követeléseinek kielégítését.
Sokak gyanakvásával ellentétben, meggyôzôdése,
hogy a legmagasabb fokú anyanyelvû képzés nem
a szegregáció intézményesülését
jelenti, vagy netán az ország feldarabolása felé
tett elsô lépést, hanem csupán a saját
kultúrát fenntartó és fejlesztô értelmiség
kitermelését, a szomszédos állam (értsd:
Magyarország) felsôoktatási intézményeinek
igénybevétele nélkül.
Az anyanyelven történô képzés teljes
vertikuma sem válhat az egynyelvûség keretévé,
állapítja meg tárgyilagosan a vezetô román
értelmiségi, hiszen ez alapvetôen éppen a képzés
haszonélvezôinek lenne kárára, az ország
gazdasági és tudományos közéletébe
beilleszthetetlen tudás éppen a magyar fiatalok érvényesülési
esélyeit rontaná. Diplomájukat legfeljebb Magyarországon
érvényesíthetnék, hátrányos versenyhelyzetbôl
indulva. Másrészt egy ilyen folyamat az erdélyi magyarság
szemszögébôl roppant veszélyes, folyamatosan érvényesülô
agyelszívást jelentene. A megoldást nyilván
csakis a Romániában érvényesíthetô
tudást nyújtó magyar nyelvû képzés
jelentheti. A munkaerôpiac szabályozó jellege fogja
tehát végsô soron megszabni, hogy milyen szerkezetû,
nagyságú és jellegû anyanyelvû képzésre
van szükség. Az erdélyi magyar fiataloknak alapvetô
érdekük lesz az, hogy magyar tannyelvû egyetemen szerzett
tudásukat szükség esetén románul is érvényesíteni
tudják.
Nagyon érdekesen érvel Sora professzor a mellett, hogy
a kisebbségieket valóban érdekeltté kell tenni
az államnyelv elsajátításában. Többségi
érdeknek tartja, hogy a román nyelv oktatása az illetô
kisebbség sajátosságait tekintetbe vevô módszertan
segítségével fokozatosan történjen. Az
államnyelv nem ismerete nem valamiféle "fogyatékosság"
jele, melyrôl kellô szigorral a rakoncátlankodót
le lehet szoktatni. Eltérôen kell a kérdést
kezelni a tisztán magyarlakta településeken, ahol a
román nyelvvel a gyermekek esetleg csak az iskolában találkozhatnak,
és másként a vegyes lakosságú településeken,
ahol a gyermekek gyakran "kétnyelvûen" nônek
fel, és rendszerint rendelkeznek egy olyan nyelvi alappal, amire
lehet építeni.
Külön figyelmet érdemel az egykori miniszter azon észrevétele,
hogy a magyar nyelvû egyetem állami fenntartása Románia
szuverenitásának érvényesítését
jelenti, hiszen ennek megtagadása feltehetôleg külföldi
források bekapcsolódását jelentené,
ami további konfliktusok gerjesztôje lehetne.
Az önálló egyetem léte versus multikulturális
egyetem az egészséges önszabályozás lehetôségét
adja meg, miközben a vegyes intézményben az egyetemi
szenátusbeli szavazatarány válik meghatározóvá,
ami torzíthatja a folyamatokat.
Egy globalizálódó világban a regionális
folyamatok akkor jelenthetnek veszélyforrást, ha olyan gátló
mechanizmusok kezdenek érvényesülni, melyek az egyéni
vagy a kisebbségi jogok ellenében hatva veszélyeztetik
az együttélés feltételeit. Az egészséges
érdekérvényesítés intézményi
kereteinek kialakítása – a helyi autonómia – megfelelô
biztosítékot nyújthat ahhoz, hogy kialakulhasson az
oly kívánatos együttmûködés, ami az
ország távlatos érdekét jelenti.
Mihai Sora ritkán tapasztalt tisztánlátással
és még ritkábban tapasztalt szókimondással
fogalmaz. Ismételten arra figyelmeztet, hogy érdemes odafigyelni
a román szellemi elit minden rétegére. Az ô
példája bizonyítja: gondjaink megoldásában
akkor reménykedhetünk leginkább, ha azok jól
felfogott közös érdekek alapján történnek.
Van, aki többségi oldalról gondolkodik sorsunkat alapvetôen
meghatározó kérdésekrôl, és hiteles
érvrendszert fogalmaz meg. Ez nagy esélyt jelent.
|