Reiter József
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja
kormányzati tevékenységének elsô négy hónapja
Bevezetés
Az 1998-as szlovákiai választások következtében a magyarság, csakúgy, mint Erdélyben, történelmi esélyt kapott problémáinak békés, demokratikus keretek között való rendezésére, jogsérelmeinek orvoslására, történelmileg jogos igényeinek kielégítésére. Másodosztályú állampolgárból, az elnyomott kisebbségi létbôl lehetôség nyílt "elsô osztályúvá" válni a kormányzati hatalom felhasználásával, az egész állami apparátus, azaz a közigazgatást mûködtetô és a rendet fönntartó gépezet által.
A cél a lassan nyolc évtizede folyamatosan fogyatkozó remény és hit felélesztése, hogy a szlovákiai magyarság sorsa jobbra fordul, hogy magyarságának felvállalása miatt senkit se érhessen hátrányos megkülönböztetés. A munka nem könnyû, határozott elképzelésekkel rendelkezô, a gyakorlati megvalósítás területén is eredményeket felmutatni képes emberekre van tehát szükség, hiszen e kormányzati szerepben a szlovákiai magyarság politikai képviselete nem engedheti meg magának, hogy üres propagandával eljátssza azt a bizalmi tôkét, amit szeptemberben kapott választóitól.
E rövidke tanulmány, mely arra tesz kísérletet, hogy értékelje az elsô négy hónap eredményeit, csak a kezdete annak a cikksorozatnak, amelyben megpróbálom folyamatosan figyelemmel kísérni az új szlovák kabinet és benne az MKP mûködését.
Elôjáték
Az 1998. szeptember 25–26-i parlamenti választásokon Szlovákiában földcsuszamlásszerû elmozdulás következett be az 1994–98-as választási idôszakhoz képest.1 A Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) mindössze egyetlen mandátummal ugyan, de megnyerte a választásokat, ám addigi koalíciós partnerével, a Szlovák Nemzeti Párttal (SZNP) mégsem volt képes újra kormányt alakítani. Több kísérlet is történt a kormányalakításra a DSZM és az SZNP részérôl, végül azonban nem sikerült sem kisebbségi kormányt (DSZM–SZNP), sem a Demokratikus Baloldal Pártját (DBP) megnyerve háromtagú koalíciós kormányt alakítaniuk.
A Demokratikus Baloldal Pártja kapott még egy olyan ajánlatot is a két sovinisztának nevezhetô párt részérôl,2 amely alapján egyedül alkothatott volna kisebbségi kormányt, amit kívülrôl támogatott volna a két volt kormányzó párt. A DBP hajlott volna az egyezkedésre, hiszen a mérleg nyelvének szerepében tetszelegve elmondhatta, hogy nélküle sem jobboldali, sem baloldali kormányt nem lehet alakítani. A párt komolyan mérlegelte annak lehetôségét, hogy egyedül kormányoz a két nacionalista párt külsô támogatásával, azonban annak a sajtóval is megtámogatott társadalmi nyomásnak, amely a választások után az elôzô kormányzattal szembeni megújulást támogatta és a négypárti koalíciós kormányzást óhajtotta, nem volt képes ellenállni. A párt vezetôi, Migas, Fico3 és a többiek magyarokkal szembeni ellenszenve és rosszindulatú, bizalmatlanságot sugárzó kijelentései bumerángként szálltak vissza a pártra, felháborodást váltottak ki a közvéleménybôl, és csak fokozták a nyomást a négypárti (beleértve a Magyar Koalíció Pártját is) koalíció megkötésére.
Hosszú, kemény és kimerítô koalíciós tárgyalássorozat után jutott el a négy leendô koalíciós partner 1998. október 28-áig, a koalíciós szerzôdés megkötéséig. A Szlovák Demokratikus Koalíció (SZDK), a Demokratikus Baloldal Pártja (DBP), a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Polgári Egyetértés Pártja (PEP) által megkötött koalíciós szerzôdés megnyitotta annak a lehetôségét, hogy megalakuljon az új kormány, amelyben a minisztériumok eloszlása a következô arányban történt. Az SZDK adta a miniszterelnököt, egy miniszterelnök-helyettest és hét minisztert, a DBP egy miniszterelnök-helyettest és öt minisztert, az MKP egy miniszterelnök-helyettest és két minisztert, a PEP pedig szintén egy miniszterelnök-helyettest, egy minisztert, valamint a négypárti köztársasági elnökjelöltet.4
Az elôzményekhez szorosan hozzátartozik a Magyar Koalíció Pártjának létrejötte is. A Meciar-éra alatt elfogadott választójogi törvény lehetetlenné tette, hogy a magyar pártok és politikai mozgalmak szuverenitásukat megtartva választási koalíciót kössenek és ekként jussanak a parlamentbe. Az új törvény szerint ugyanis ebben az esetben is mindegyik koalíciót alkotó pártnak, függetlenül attól, hogy közös listát állítanak, külön-külön el kellett volna érnie az 5%-os küszöböt, azaz a parlamentbe való bejutáshoz jelen esetben komoly 15%-ra lett volna szüksége a magyar választási koalíciónak. Ennek elérése irrealitásként tûnt fel a józanul gondolkodók számára, tehát nem maradt más hátra, mint megkeresni azt a politikai formát, amivel biztosítva látszott a magyarság parlamenti képviselete. Ez mint külsô kényszerítô erô hatott az egységes magyar párt létrejöttére. A másik ugyanilyen fontos tényezô a magyar választópolgárok erôteljes nyomása, ami döntô hatást gyakorolt a magyar pártok egyesülésére, a három legnagyobb magyar párt integrációjára. A választók már régóta érezték, hogy az egységben az erô jelszavának érvényesülése sokkal inkább fontos a közösség életében, mint a pluralitás jelenléte egy olyan közegben, ahol a magyarság több mint hetven éve folyamatos defenzívában van és lassan már nem tud hová hátrálni a hatalom nyomásával és támadásaival, arroganciájával és folytonos megsemmisítési törekvéseivel szemben.
A kormányba kerülés ára és a nyereségek
Lássuk tehát, mi volt a koalíciókötés ára, és melyek voltak az elsô eredmények.
Az elsô és talán a legfontosabb eredmény az, hogy az egységes magyar párt bebizonyította, hogy tud össz-szlovákiai szinten problémákat fölvetni és rájuk megoldásokat keresni, illetve a megoldások kialakításában, majd az azt követô döntések végrehajtásában közremûködni. Komoly nemzetközi és belsô kapcsolatait fölhasználva ki tud lépni a "kis nacionalista párt" képébôl, amely címkét a szlovákiai pártok világnézettôl függetlenül azért ragasztottak rá, hogy hivatkozási alapot teremtsenek arra, miért nem kezelik egyenlô partnerként a pártot.
A koalíciós szerzôdésbe az MKP-nak a következôket sikerült bevinnie:
– parlamenti erejének megfelelôen a 20 tagú kormányban 1 miniszterelnök-helyettesi, 2 miniszteri és 4 államtitkári,5 illetve 2 hivatalvezetôi helyet kapott;6
– a kormányban (csakúgy, mint a többi koalíciós párt) egyetértési joggal rendelkezik a döntések meghozatalánál, illetve az álláspontok kialakításánál;7
– minisztereinek számaránya az esetleges kormányátalakítások során nem változik;
– a létrehozott Koalíciós Tanácsban8 egyenlô jogon vesz részt, azaz a pártot a másik három kormányzó párt elismeri egyenlô partnernek;
– a parlamentben számarányának megfelelôen egy alelnöki, két bizottsági elnöki9 és megfelelô bizottsági tagsági helyet kapott;
– képviselôi még a következô, Szlovákia számára elsôrendû fontossággal bíró parlamenti bizottságokban kaptak helyet: Európa Tanács (10 fôbôl 1 MKP), Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet (4 fôbôl 1 MKP), Nyugat-Európai Unió (4 fôbôl 1 MKP) és az Európai Unió–Szlovákia Közös Parlamenti Bizottság (19 fôbôl 2 MKP);
– más, államigazgatási és egyéb, az államhatalom által felügyelt intézmények vezetôinek kinevezésénél is kormánykoalíciós számarányának megfelelôen kap pozíciókat.
A koalíciós szerzôdésben azonban a négyéves kormányzati ciklusra az MKP félretette néhány alapvetô követelését.
Az MKP vállalta, hogy
– etnikai alapon létrehozandó területi autonómiát nem követel;
– önálló magyar egyetemet nem követel;
– nem veti fel a benesi dekrétumok kérdését.10
Ezenkívül a koalíciós partnerek közös vállalása, hogy
– Bôs-Nagymaros kérdésében vállalják a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletébôl fakadó kötelezettségeket;
– lemondanak az alternatív oktatás bevezetésére irányuló követelésükrôl;11
– Rudolf Schustert, a PEP elnökét jelölik Szlovákia következô államfôjének.
Az MKP programjából a következô fontos pontokat volt képes a kormányprogramba bevetetni:
A kormány vállalta, hogy
– felülvizsgálja a régi alkotmányt12 és új alkotmányt fogad el;
– felülvizsgálja a területi közigazgatási felosztásról szóló 221/1996 számú törvényt,13 igaz, csak abból a szempontból, hogy a jelenlegi 8 kerületet esetleg tovább osztják megyékre;
– biztosítja a kulturális intézmények jogalanyiságát és szakmai függetlenségét, átértékeli a regionális kultúrközpontok,14 a kisebbségi kulturális intézmények és a metodikai központok15 jogi státusát;
– új törvényt fogad el az állami iskolaigazgatásról és iskolai önkormányzatról a régi, 542/1990 számú helyett,16 amelyben vállalja, hogy megerôsíti az iskolai önkormányzatokat helyi és regionális szinten;
– vállalja, hogy az egyetemet végzett magyarok számarányát (jelenleg 3,6%) a szlovákiai átlag szintjére emeli (7,5%). Vállalja továbbá, hogy mindezt önálló magyar karok megnyitásával tervezi véghezvinni a jelenleg funkcionáló egyetemek égisze alatt;
– vállalja, hogy aláírja és ratifikálja a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartáját;
– vállalja, hogy aláírja és elfogadja az Európai Önkormányzati Chartát;17
– vállalja, hogy módosítja Szlovákia 369/1998 számú önkormányzati törvényét;18
– vállalja, hogy a határ menti régiók együttmûködését fejleszti, segí-ti;19
– megteremti az eurorégiók megalakításához szükséges törvényi hátteret;20
– vállalja, hogy a meglévô és mûködô városi egyetemeket elismeri;21
– elkészíti a társadalom mélyelemzését, és azt a nyilvánosság elé tárja;22
– áttekinti és világossá teszi a jogszabályi környezetet;23
– elfogadja a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt;24
– betartja az aláírt és ratifikált nemzetközi szerzôdésekbôl fakadó kötelezettségeit;25
– a közpénzek decentralizációjával támogatja a helyi önkormányza-tok megerôsödését;
– rendezi kapcsolatait az EU-val és a környezô országokkal, különös tekintettel Magyarországra;
– sokkal nagyobb hatásfokkal használja fel a PHARE-pénzek adta lehetôségeket az ország épülése érdekében;
– önálló egységet hoz létre az Oktatási Minisztériumon belül a kisebbségi, egyházi és magániskolák ügyeinek intézésére;
– megteremti a szükséges feltételeket a szlovák rádió és televízió kisebbségi adásaihoz;
– a magyar színházak pénzügyi támogatását a szlovák színházakéval azonos szintre emeli;
– a Kulturális Minisztériumban nemzetiségi ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkárságot26 hoz létre;
– az iskolát megelôzô nevelési intézményeket (bölcsôdék, óvodák), valamint az alapszintû iskolákat önkormányzati hatáskörbe utalja.
Az eddigi tevékenység értékelése
A kormányprogram igazán nemes és elôremutató célokat fogalmazott meg. Lássuk tehát, mi valósult meg ebbôl az elmúlt 4 hónap alatt. Természetesen nem lehet egy kormány elsô pár hónapjának tevékenységbôl messzemenô következtetéseket levonni az egész ciklusra elôre, azonban az indulást és az elsô szükséges döntések meghozatalát, illetve azok elmaradásának lehetséges okait már érdemes elemezni és értékelni.
A koalíció nem mentes politikai és ideológiai vitáktól. Egyelôre igen gyenge hatékonysággal mûködik, nem képes határozottságot és erélyt fölmutatni, elsôsorban a belsô megosztottság miatt. Ez nem csoda, hiszen a kormánykoalíciót alkotó pártok ideológiai alapállása igen heterogén képet mutat. A vezetô kormánypárt, a Szlovák Demokratikus Koalíció magában is igen megosztott, nemcsak azért, mert 5 pártból állt össze,27 hanem mert már magában ez a formáció is tartalmaz jobboldali és baloldali eszmerendszerû pártokat. Ez a heterogenitás azonban eltörpül a koalíciót alkotó 4 párt eltérô világnézete mellett. A Demokratikus Baloldal Pártja, a volt kommunista utódpárt baloldalisága, a túlnyomórészt szintén a volt kommunista párt vezetôibôl és klientúrájából, valamint a DSZM-et is megjárt képviselôkbôl alakult, a jobboldalinak egyáltalán nem nevezhetô Schuster-párt, a Polgári Egyetértés Pártja, erôs kontrasztban áll a szabadelvû és konzervatív nézeteket valló MKP-val, valamint a konzervatív-liberális SZDK-val.
Nehéz volt és még nehezebb lesz tehát az egyetértést megteremteni, fôleg ha a gazdasági helyzet a jelenlegi tendenciáknak megfelelôen tovább romlik, mielôtt a szerkezetváltás és az eddig elmaradó reformok után a helyes fejlôdési pályán indulna el.
A magyarság szempontjából eddig megvalósított célkitûzések nem jutottak tovább a Meciar-éra által elvett jogok részleges s korántsem teljes helyreállításánál. A jó szándék eddig csak a 70 éve folyamatosan biztosított jogok28 visszaadásánál volt észlelhetô, ami semmilyen többletköltséggel és többletkötelezettséggel nem járt.
Így a Kulturális Minisztériumban létrehozták a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkárságot, a Nemzeti Vagyonkezelési Alapnál, valamint más állami intézményeknél vezetô pozíciókat29 kaptak az MKP jelöltjei. De ugyanígy rendkívül fontos, hogy az állami kézben lévô bankokban és biztosítókban, valamint nagyvállalatokban sikerült a magyarság képviselôinek pozíciókat szerezni. Erre Csehszlovákia megalakulása óta nem volt példa, eltekintve az 1938. november 2-e és 1945. május 5-e közötti idôszaktól.
Az elôzô éra alatt elszenvedett sérelmek orvoslására azonban mind a mai napig nem került sor. Most elsôsorban a mindössze egy tollvonással megoldható kérdésekre gondolok. Ilyen például a 15 leváltott magyar iskolaigazgató ügye, akik közül csak kettôt helyeztek vissza eredeti állásába, a magyar színházak ügye, amelyeket egy tollvonással rendeltek az újonnan létrehozott szlovák regionális mûvelôdési központok alá, mégis várni kell a jogállás visszaállítására, vagy az Oktatási Minisztérium magyar helyettes államtitkárságának ügye, amelybôl azonban az eredeti elképzelésektôl eltérôen csak fôosztály lett. Ugyanígy hiányzik a politikai (jó)akarat az olyan nem kis jelentôségû ügyekben, mint az MKP-nek ígért Állami Földalap igazgatói posztjának a párt által való betöltése, ahol egyszerûen az egyik koalíciós partner minisztere figyelmen kívül hagyta a megállapodást és az MKP jelöltje helyett egy szlovákot bízott meg az alap vezetésével.
Hasonló a helyzet a magyar (kisebbségi) kultúra támogatásával is. 1994-ben még évi 140 millió korona támogatást kapott a magyar kultúra, amelyet a Meciar-adminisztrációnak sikerült 0-ra csökkenteni. Most nevetséges 50 millió koronát ajánl a kormány, valószínûleg deflációként számolva az 1994 óta jelentkezô inflációt.30 Ezzel a teljes bizonytalanság szélére sodorták többek között a CSEMADOK-ot, amelyet már így is évek óta a csôd és mûködésképtelenség fenyeget. Az ügy nem kis jelentôséggel bír, hiszen a CSEMADOK a magyarság egész Szlovákiát átszövô, pártsemleges kulturális szervezete.31
A kétnyelvû bizonyítványok, valamint az oktatási dokumentáció ügyét a kelleténél sokkal jobban fölfújta a kormány. Törvény elfogadására nem lett volna szükség, hiszen 1920 óta kétnyelvûek voltak a bizonyítványok. A szlovák televízió magyar adása újraindításának pénzügyi háttere megteremtésénél sem fogott vastagon az új kormány ceruzája, hiszen a 600 ezres lélekszámú magyarság többet érdemelne heti pár óra magyar adásnál. Ugyanígy egy önálló állami finanszírozású magyar rádióadó lehetne egy, a jó szándékot bizonyító megfelelô kormányzati gesztus, szemben a megadott napi egy-két óra magyar nyelvû rádióadással.
A következô nagyobb, sôt akár döntô befolyással bíró ügy a kisebbségi anyanyelv-használati törvény kérdése. Ezt a törvényt még a Meciar-féle kormány is megígérte a szlovák nyelvtörvény elfogadása után, sôt az alkotmánybírósági döntés a parlament kötelességévé tette az errôl szóló törvény megalkotását. Természetesen valódi jó szándékot és megegyezni akarást a magyarokkal szemben a szlovák fél akkor mutatott volna, ha ez ügyben a magyar koalíciós partner által régóta kidolgozott és az évek során kifinomított törvényjavaslatát fogadta volna el. Nos, a magyar törvényjavaslatot a koalíciós pártok képviselôi az ellenzékkel egyetértve egy félóra alatt lesöpörték a parlament napirendjérôl. A kormány legutóbbi ígérete szerint új javaslatot dolgoz ki 1999 júniusára.
Lássuk azonban azokat az ügyeket, amelyekben nincs még elôrelépés, holott ahhoz, hogy a ciklus végére eredményeket tudjanak felmutatni, már el kellett volna kezdeni a munkát. Ilyen például az önálló magyar karok létrehozása a már meglévô egyetemeken. Ahhoz, hogy 1999 szeptemberétôl meginduljon az oktatás legalább egy önálló magyar karon, legfeljebb májusig a kar megalapításáról szóló döntésre van szükség.32 Márpedig ahhoz, hogy a magyar egyetemisták legalább egy része, a tanárok, teológusok és kulturális menedzserek számaránya azonos legyen a szlovákokéval, minimum 5–6 éven át 10%-os arányban kell a magyar egyetemistákat képezni. A kormányprogramban ugyan nem nevesített, azonban a magyarság szempontjából elsôrendû fontosságú kérdés, hogy a magyar tannyelvû általános és középiskolákban tanuló magyar diákok számaránya az elkövetkezendô négy évben az eddigi 60%-ról legalább 75%-ra emelkedjen.33
Ugyanígy az iskolákkal kapcsolatos az a nagyon fontos kormányzati vállalás, amelyben a bölcsôdéket, óvodákat és az általános iskolákat önkormányzati kézbe adja. Ebben az irányban szintén nem történt még semmi, azaz 1999 ôszén sem kezdôdhet meg új iskolák, új magyar nyelvû osztályok létrehozása. Ez pedig egy alapvetô fontosságú lépés lehetne az önkormányzati választások után magyar többségû képviselettel rendelkezô önkormányzatok részére.
Ilyen ügy a határ menti együttmûködés, illetve az ezzel összefüggô eurorégiók megalakításának kérdése. Az olyan nyilvánvalóan közös érdekszférába tartozó és a magyar–szlovák megbékélést szimbolizáló ügy, mint a Párkány–Esztergom közötti Mária Valéria-híd szlovák részrôl történô kezelése is sokat mondó, hiszen a két ország miniszterelnökei pozitív döntésének bejelentése után egy hónappal Dzurinda szlovák kormányfô újabb problémák felmerülését jelentette be a híd felépítése kapcsán. Ezek a jelzések természetesen nem hagyhatók figyelmen kívül.
Ne tekintsünk el a kerületi és járási hivatalok vezetôi és helyetteseik kinevezése ügyének megemlítésétôl. A választási eredményekbôl adódóan az MKP-t 1 kerületi, 1 kerületi helyettesi, valamint 12 járási hivatalvezetôi34 és ugyanennyi helyettesi poszt illette volna meg. Ugyan magában hatalmas, sôt történelminek nevezhetô eredmény, hogy sikerült 7 járási vezetôi, 10 járási vezetôhelyettesi, valamint 3 kerületi vezetôhelyettesi posztra a magyar párt által állított jelöltet ültetni, azonban a választási lehetôségekhez képest, amelyek arra adták meg a jogalapot, hogy az összes döntôen magyarok lakta járásban magyar vezetésû hivatali elöjáróság jöjjön létre, egy kudarcnak elkönyvelhetô, kihasználatlanul maradt opcióval ért fel e lehetôség elszalasztása. A kiválasztási procedúra, amely folyamán az MKP jelöltjeit sikerült különbözô indokok alapján kiszorítani a jelölt helyekrôl, érzékeltette a másik három koalíciós párt, különösen a DBP magyar politikusokkal szembeni hozzáállását, illetve jóindulatát. Természetesen a DBP és a többi koalíciós partner csak kihasználta a frissen alakult MKP járási és helyi szinten tapasztalható inkoherenciáját. A külsô nyomásra és sok helyütt alkalmazhatatlan szabályok alapján35 egyesülô három elôdpárt helyi és járási szinten sok helyen nem volt képes a Magyar Koalíció Pártja helyi szervezetét létrehozni, ami azonban elôfeltétele volt a járási vezetôjelölt állításának.
Végül értékeljük a szlovákiai magyarság egyik sikertörténetét, az önkormányzati választásokat. Természetesen itt is jóval több helyen sikerült volna magyar polgármestert állítani, illetve MKP-s relatív vagy abszolút többséget szerezni az egyes önkormányzatok területén, azonban így is rendkívüli jelentôséggel bír, hogy az olyan nehéz körülmények ellenére, mint a frissen megalakult párt egységének hiánya, a pártot belülrôl megosztó ideológiai viták vagy a kormányzati szerepvállalás miatt kiürült pártvezetôség, illetve az egységes választási stratégiát megvalósítani képes apparátus hiánya, a felvidéki magyar pártnak sikerült önállóan 224, koalícióban 17, függetlenként pedig további 62 polgármestert, azaz összesen 303 polgármestert, ezenkívül 3767 MKP által, 233 választási koalícióban és további kb. 500 független önkormányzati képviselôt az elkövetkezendô 4 éves választási ciklusra megválasztatnia. Szintén káprázatos eredménynek tûnik, hogy a tisztán MKP-s önkormányzati képviselôk 340 önkormányzatban vannak abszolút többségben,36 ahol koalíciós kényszer nélkül kormányozhatnak, irányíthatják a magyarság életét, dolgozhatnak lakóhelyük megújulásáért, fejlôdéséért. További 41 helységben 50% az MKP-s jelöltek részaránya, azaz elegendô egyetlen más párthoz tartozó képviselôtárs meggyôzése a hatékony munkához. Sajnos nem ilyen rózsás a kép, ha a járási székhelyeket, nagyobb városokat vesszük, itt ugyanis csak Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren, Galántán, Komáromban, Ógyallán, Szepsiben, Ipolyságon, Udvardon, Párkányban, Tardoskedden, Tornalján, Feleden, Pelsôcön, Deákin és Pereden sikerült magyar többséget szerezni az önkormányzatokban, Losoncon, Füleken, Léván, Zselízen, Nagykaposon, Nyitrán, Érsekújváron, Rimaszombatban, Rozsnyón, Szencen, Tôketerebesen, Királyhelmecen, Nagykürtösön és Vágsellyén nem.
Összegzés
Négy hónap után az MKP és koalíciós partnerei kormányzati tevékenységét értékelve egy képzeletbeli számegyenesen elhelyezve szeretném szemléltetni a szlovákiai magyarság helyzetét. Amennyiben nullának tekintem azt az állapotot, ahol egy kisebbségnek
– legalább 90%-a anyanyelvi iskolába jár;
– rendelkezik az oktatási intézményrendszer teljes vertikumával;
– jogában áll a hivatalos életben nyelvét az állami nyelvvel azonos értékûként használni;
– kialakult intézményrendszerrel rendelkezik, azaz minden jelentôsebb helységében, városában van kulturális intézménye;
– kulturális, oktatási és tudományos intézményeit számarányának megfelelôen normatívan támogatja az állam a többségi nemzetével azonos mértékben;
– számarányának megfelelôen, saját szállásterületén részt vesz az államigazgatásban és minden más szakma gyakorlásában
– akkor az 1945–48-ig tartó idôt jelentô "hontalanság évei" mínusz 2000-et, a hatvanas évek mínusz 1000-et, a kilencvenes évek mínusz 300-at, a jelenlegi helyzet pedig mínusz 100-at jelentene. A magyarság tehát haladt elôre jogainak érvényesítése terén, azonban még sokat kell küzdenie, hogy megfelelô helyzetet teremthessen magának ahhoz, hogy már ne számarányának csökkenése és ezzel együtt kultúrája elsorvadásának megállítása legyen a cél, hanem egy olyan állapot megteremtése, amelyben a szlovákiai magyarság egyenlô versenyhelyzetbôl indulhat a jövô évezred globális kihívásaival szemben.
—————————————
1 Az eddigi ellenzéki pártok (SZDK, DBP, MKP, PEP) a képviselôi helyek több mint 60%-át (120 képviselôi helybôl 83-at) szereztek meg, amellyel a szlovák törvények szerint alkotmányozó többséget szereztek.
2 A soviniszta kifejezést abban az értelemben használom, amelyben egy nemzetbôl származó csoport célja és tevékenysége egy másik népcsoport eltüntetésére, beolvasztására törekszik.
3 A pártvezetôk magyarellenes kijelentései miatt csaknem kimaradt a koalícióból az DBP.
4 A megállapodásban név szerint benne van Rudolf Schuster, a PEP elnöke, Kassa fôpolgármestere – aki magyarul és németül is kitûnôen beszél –, mint köztársasági elnökjelölt.
5 Csáky Pál miniszterelnök-helyettes az emberi és kisebbségi jogokért, valamint a regionális fejlesztésért felel, illetve 4 minisztériumot felügyel (Kulturális Minisztérium, Oktatási Minisztérium, Építésügyi Minisztérium és Környezetvédelmi Minisztérium), Harna István építésügyi miniszter, Miklós László környezetvédelmi miniszter, Bauer Edit a munka, szociális és családi ügyek államtitkára, Szigeti László oktatásügyi államtitkár, Podstránsky Vladimil pénzügyi államtitkár, Mészáros Gyôzô földmûvelésügyi államtitkár.
6 A koalíciós szerzôdés szerint a miniszter joga kinevezni közigazgatási államtitkárát (ott hivatalvezetônek hívják), így az Építésügyi Minisztériumban Mozgay Béláé, a Környezetvédelmi Minisztériumban Dömény Tamásé lett ez a hivatali pozíció.
7 Ez a jog tulajdonképpen vétójog, hiszen ha valamely koalíciós párt nem ért egyet a döntéssel, addig kell újratárgyalni a kérdést, amíg a 4 párt konszenzusra nem jut.
8 A koalíció és a kormány mûködése szempontjából ez a legmagasabb egyeztetô fórum, ahol az MKP képviselôi, illetve kormánytagjai útján gyakorolhatja vétójogát és megakadályozhatja a magyarság számára kedvezôtlen döntéseket. A Koalíciós Tanácsba mind a négy párt 3 képviselôt delegál: egyet a pártból, egyet a kormányból és egyet a parlamenti frakcióból.
9 Bugár Béla a parlament alelnöke, A. Nagy László az Emberi Jogok és Nemzetiségek Bizottságában, Farkas Pál a Pénzügyi Bizottságban elnök.
10 Benes elnök a háború után máig is vitatott jogalapú elnöki rendeleteivel fosztotta meg a magyarságot földjétôl és vagyona döntô részétôl. A kb. 300 elnöki rendeletbôl mindössze kb. 20 érinti közvetlenül a magyarokat. Ma már elmondható, hogy ezek a rendeletek súlyos kárt okoztak szellemi és anyagi téren egyaránt a magyarságnak, hiszen egzisztenciájukat rendítette meg, amely sokkot a felvidéki magyar társadalom azóta sem tudta kiheverni.
11 Azaz a három másik koalíciós partner vállalja, hogy a magyar tannyelvû iskolákban nem kívánják bevezetni egyes tárgyak, a történelem és a földrajz magyartól eltérô nyelven való oktatását.
12 A jelenleg érvényben lévô 460/1992 számú alkotmánytörvény a magyarság számára diszkriminatív elemeket hordoz magában, pl. a magyarok nem számítanak államalkotó nemzetnek.
13 A Meciar-féle területi felosztás után a dél-szlovákiai magyarok lakta megyék helyett, ahol a magyarság létszáma 60–70%-os volt, hatalmas kerületeket alakítottak ki, amely folyamat során a magyar népesség létszáma ezekben a kerületekben mindenütt 30% alá esett, ellentétben az ET Parlamenti Közgyûlése 1201-es ajánlásának 2. fejezet 5. cikkében foglaltakkal.
14 A Meciar-kormány több kulturális intézmény összevonásával magyar intézményeket, pl. színházakat vont szlovák felügyelet és finanszírozás alá, amivel szinte teljesen kiszolgáltatta és ellehetetlenítette a magyarság szempontjából oly fontos kulturális intézményi hátteret .
15 Szlovákiában 4 ilyen központ van, Pozsonyban székel a pozsonyi és a nyugati régióközpont, Besztercebányán a közép-szlovákiai és Eperjesen a nyugat-szlovákiai központ. Ezen központok magyar részlegeinek (szekcióinak) létrehozásáról van szó, amelyek önállóan látnák el a magyar oktatási intézmények szakmai, metodikai felügyeletét, azaz nem szlovákok mondanák meg, hogyan kell magyar iskolában a magyar nyelvet tanítani.
16 Az elôzô kormány alatt a magyarság gerincét képezô iskolák magyar igazgatóit sorra mentették fel magyarságukért való kiállásukért, amivel egyrészt megosztották a magyarságot, másrészt a magyarság fennmaradásáért, jogaiért küzdôket anyagi romlásba döntötték. Az új törvényben visszatérnének az iskolán belüli igazgatóválasztáshoz, az iskolai önkormányzatiság megerôsítésével.
17 Persze itt egyáltalán nem mindegy, mely pontokat fogja elfogadni és melyeket elutasítani a Charta tartalmából.
18 A jelenleg érvényes törvényi szabályozás szerint a magyarországi gyakorlattal ellentétben szinte semmilyen jogköre nincs az önkormányzatoknak, emellett a pénzügyi háttér sem biztosított, így a minisztérium önkényes döntéseitôl függ, mennyi juttatást ad a mûködés támogatására vagy területi, infrastrukturális fejlesztésre a központi alapokból.
19 Ez a vállalás már a magyar–szlovák alapszerzôdésben is szerepel, ennek ellenére szinte semmi sem történt a megvalósítás irányában 1995 óta.
20 A jelenlegi törvényi szabályozás szerint csak kormányhatározattal lehet létrehozni eurorégiókat, így az önkormányzati önállóság jegyében a Kárpátok Eurorégióba belépett Kassa és Eperjes város jogát az eurorégiós tagságra az elôzô kormány megvétózta, így tagságuk szünetel. Az eurorégiók megalakításához és mûködéséhez szükséges törvényi háttér megteremtése elsôsorban a jövôbeli kormányváltozások szempontjából látszik szükségesnek.
21 Jelenleg két helyen mûködik Szlovákiában magyar alapítású városi egyetem, Komáromban és Királyhelmecen.
22 Ez a vállalás egyedülálló lehetôséget teremt a magyarság számára, hogy a szlovákiai társadalomban betöltött valós helyzetét meghatározza és a szlovák nyilvánosság elé tárja, mintegy meggyôzve ôket így a félelmeik alaptalanságáról.
23 Ez a vállalás lehetôséget teremt a magyarság számára, hogy a jogi szabályozás dzsungelében világos helyzetet teremtsen, mely jogokkal bír a magyar társadalom, azokat milyen jogszabályok mentén érvényesítheti és melyekért kell még tovább küzdenie.
24 A szlovák nyelvtörvény elfogadása után alkotmányossági szempontból – miután a nyelvtörvény a kisebbségek számára alkotmányos jogokat sért – el kell fogadni a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Ezt egyébként az elôzô kormány meg is ígérte, sôt az európai és atlanti szervezetek is többek között ezt határozták meg az integráció alapfeltételeként.
25 Ez azért fontos, mert csak a magyar–szlovák alapszerzôdésben rengeteg olyan kötelezettséget vállalnak a felek, amelyek a szlovákiai magyar társadalom fejlôdése szempontjából rendkívül fontosak, pl. magyar–szlovák közigazgatási egységek közötti együttmûködés a szubszidiaritás elvével összhangban, a magyar nyelv oktatásának támogatása az iskolákban és más nem oktatási intézményekben, tartózkodás minden olyan intézkedéstôl, amely megváltoztatja a kisebbség számarányát a kisebbség által lakott területeken, a magyar irodalom, nyelv és kultúra tanulmányozási lehetôségeinek bôvítése a felsôoktatás, kutatás stb. területén.
26 Jarábik Gabriella a Kulturális Minisztérium helyettes államtitkára (a szlovák közigazgatásban szekciónak hívják és igazgató a pozíció neve).
27 Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM), Demokratikus Unió (DU), Demokrata Párt (DP), Szlovákia Szociáldemokrata Pártja (SZSZDP), Szlovákiai Zöldek Pártja (SZZP),
28 Gondolok itt az oly nagy publicitással visszaadott kétnyelvû bizonyítványok és iskolai dokumentáció ügyére vagy a szlovák TV és rádió magyar nyelvû adásainak felújítására.
29 Igazgatósági tag, felügyelô bizottsági tag, vezérigazgató, vezérigazgató-helyettes vagy egyéb igazgatói pozíció.
30 Ez egy nagyon komoly probléma, hiszen a koalíció szakadásához is elvezethet. Az MKP-nek ugyanis elég nehéz lenne elmagyaráznia választóinak, hogy miért nincs pénz a magyar kultúrára. A KSH szerint ugyanis, amennyiben a 10,7% magyar adójának ugyanolyan százalékát forgatnák vissza kultúrára, mint amennyit a szlovák kultúra kap, akkor minimálisan a 140 millió korona háromszorosát kellene a magyar kultúrára fordítani.
31 A Meciar-éra alatt a szervezet 50 fizetett alkalmazottjából 6 maradt.
32 Lásd a II. fejezetben a kormányprogram kiemelt pontjai közül az 5-öst.
33 Jelenleg a dél-szlovákiai tisztán magyarok lakta területen is kötelezô szlovák iskolákat, szlovák osztályokat fönntartani, amelyekbe döntôen magyarok járnak, de amely magyar iskolások a szlovák történelemkönyvek és egyéb taneszközök, valamint tanárok általi "agymosásnak" köszönhetôen rohamos mértékben szlovákosodnak. Kimutatható, hogy a fiatalság körében a magyarok lélekszáma folyamatosan csökken, ami nem csoda, hiszen milyen erkölcsi és fôleg milyen identitásbeli alapon adja az a magyar anyanyelvi iskolába a fiát, aki maga sem tud már sem helyesen beszélni, sem helyesen írni magyarul.
34 Szlovákiában Magyarországgal ellentétben rendkívül gyenge az önkormányzati rendszer. A Magyarországon az önkormányzatok által birtokolt jogosítványokkal Szlovákiában a járási és kerületi hivatalok rendelkeznek, így ezek a hatalom birtoklása, valamint a pártok érdekérvényesítése szempontjából rendkívüli jelentôségû posztok.
35 A három párt vezetôinek az egységesüléskor egy-egy szavazata volt, amely sok helyen arra adott lehetôséget, hogy a helyi és járási szinten csak vezetôikben létezô, valós aktív tagság nélküli "fantompártok" vezetôi szövetkeztek a harmadik párt vezetôjével szemben. Ez sok helyen az aktív tagság eltûnését vagy passzivitásba vonulását jelentette, amely súlyos következménnyel járt nemcsak a már említett jelöltállítás, de az önkormányzati választásokon polgármesteri és tanácsosi helyekért ringbe szálló megfelelô jelöltek kiválasztásánál is.
36 Az összes helység száma, ahol Szlovákiában képviselôtestületet választottak: 2913, azaz a 339 MKP-s abszolút többséggel rendelkezô önkormányzatok százalékos aránya 11,6%, amely magasabb a hivatalos népszámlálási adatoknál, ami 10,71%.
|
