Kedves Ákos!

Megkaptam vitaindító cikkedet. Már a cím is meghökkentô. Önálló gazdasági élet - próbálom végiggondolni, mit jelent.

Számomra a jelentése egyértelmű: önálló gazdasági élet az, amely mindentôl független, például a politikától is. Ez mindenütt a világon egy vágyakozás, mely felé több-kevesebb eredménnyel közelednek országok. A liberális közgazdász gondolkodók "a láthatatlan kéz" tételének megfogalmazása óta hisznek benne. Samuelson és társai az államnak szabályzó szerepet adnak, melyben a jövedelmek igazságos újraelosztásának is kiemelkedô jelentôsége van.

A privatizáció bármilyen formája megkérdôjelezhetô. Bármikor meg lehet kérdôjelezni tisztaságát, szakmaiságát, szociális hatását. De talán nem is ez a privatizáció lényege. Ha elfogadjuk, hogy a piac mechanizmusai, ha korlátozott mértékben is, de hatnak, akkor ezek a vállalatok elsôsorban életképességüket kell bebizonyítsák. Ehhez a tulajdon megszerzése szükséges, de nem elégséges. Ahhoz, hogy gyarapodjon, tôkére és piacra van szüksége. Ennek hiányában a tulajdonosnak, legyen az számunkra szimpatikus vagy ellenszenves, nincs játéktere.

A privatizációt fel lehet fogni úgy is, mint egy folyamat kezdetét, mint egy lehetôséget, hogy egymásra találjanak cégek és tulajdonosok. A privatizáció ez esetben elôrészesítése egy következô tulajdonos megjelenésének, akinek meg vannak az eszközei a működtetéshez, a gyarapodáshoz. Hogy milyen a jó tulajdonos, nehéz eldönteni, mert kinek kell hogy jó legyen, a szakszervezetnek, az önkormányzatnak, a menedzsmentnek, akárhogyan tesszük is fel a kérdést, a lehetséges válaszoknak kevés közük van a kisebbségiséghez.

Ha bankról beszélünk, akkor annak sokszorosító szerepérôl beszélünk. A bank a rábízott pénzzel gazdálkodik, azt növeli. Erre társakra van szüksége, kik a legnagyobb körültekintéssel gazdálkodnak a hozzájuk kihelyezett tôkével. Ez a fogalom kicsit új számukra, más pénzével gazdálkodni, rá ügyelni, azt gyarapítani. A szocializmus ebben nem segített. Ami a másé, az az enyém is! felkiáltással magától értetôdô volt, hogy a munkahelyen, munkaidô alatt a gyár anyagából hegesztjük a kertkaput, ez járt nekünk. Az elmúlt tíz év is errôl szólt. Hogyan lehet a közpénzek terhére kinevelni az új gazdasági oligarchiát (lásd DFB, BANCOREX, Banca Agricol?, állami megrendelések stb).

Sajnálhatjuk, hogy kimaradtunk ebbôl, vagy örülhetünk ennek. Tény, hogy Románia elsô száz vállalkozója közt nincs magyar, az elsô ezer közt is elvétve. Erôsségünk a sok kis- és középvállalkozás, jelenleg ebben vagyunk jók. De az is igaz, hogy az elmúlt évek zavaros gazdaságpolitikája pont ezt a réteget nyomja, nyomorítja a legjobban.

Agyoncentralizált országunkban ezek még forradalmian új gondolatok, nincs hagyományuk, nincs elméletük. A Sabin Gherman-i gondolatoknak is ez az egyik forrása. Az elmondottakkal eljutottam a vitaindító következô felvetéséhez "A helyi tanácsoktól az önkormányzatok felé".

Fejlesztô önkormányzat? Érdemes lenne végigjárni gondolatban is azt az utat, hogy milyen emberi, szakmai feltételei is lennének ennek a modellnek. Mert azért nagyon bennem él egy és más cég tanácstalansága, mikor önmagát privatizálhatta volna, hogy vajon szabad, és mondja már meg valaki Bukarestbôl, hogy mit kell csinálni. Önkormányzat nem csak eszközöket, költségvetési pénzeket jelent, hanem a döntésekkel járó felelôsséget, a jól gazdálkodást, hiszen érintésközelbe kerül az, aki dönt, azzal, aki az anyagi részt biztosítja. Ez meg új dimenziókat jelent a választó és a megválasztott közötti kapcsolatban.

Számomra is dilemma, hogy a kormányzati munkához ideológiai meggyôzôdés kell, vagy az, hogy közösségemnek miként tudok többet használni. Az ellenzékiségben megmaradunk tisztának, nem csorbul önbecsülésünk, de ebbôl a köznek mi a haszna.

Gazdasági vetületek. Azon gondolkozom, hogy gazdasági területen késôn indultunk és igazából nincs meghatározó szerepünk. Nem vagyunk a gazdasági kormányzás belsô körében, inkább másodikban vagy éppen a harmadikban. Van-e haszna mégis? Szakmai sikeren meg karrier-lehetôségen túl is. Igen, egyre világosabban körvonalazódik, hogy privatizálással az állam szerepe a gazdaságban korlátozódik. A gazdasági kapcsolatok rengeteg szálon, nem központilag irányítva jönnek. Keresik azokat a fogadókat, akik képesek a rájuk bízott pénzzel, tudással, hatalommal jól gazdálkodni.

Például Temesváron, ahol az 1999-es szűkös év legtöbb új beruházása indult. Megkérdeztem a befektetôket: miért ide s nem máshová mentek? A válaszokban elôkelô helyen fogalmazódott meg: a munkakultúra miatt. Régi mondás, hogy az ember szentesíti meg a helyet. Nagyon szeretném megérni, hogy az álamnak csak ellenôrzô és szabályzó szerepe legyen a gazdaságban, s a mi érvényülésünk pedig egy olyan munka- és vállalkozói kultúrán alapuljon, melyet Kínától Amerikáig mindenki becsüljön.

Ezen lehetôségek csírái már jelentkeztek, de rajtunk is múlik, hogy évtizedek múlva a megmérettetett kérdésre mit válaszolunk.

Kedves Ákos, még egyszer köszönöm, hogy gondolkodásra késztettél.